Ekultura.hu - Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba - Második változat
Ha az ember Agatha Christie-t olvas, mindig felfedez valamit Angliából és a szigetország kultúrájából. Nem mintha ez lenne a könyvek célja: egyszerűen csak olyan sokféle és üdítő módon angolok ezek a krimik, mint a valódi angol tea! Megismerhetjük belőlük a legnevezetesebb, magyarul igencsak abszurd témájú gyerekverseket az Öt kismalactól és a Három vak egértől a Te mogorva Mary asszonyon át a Tíz kicsi katonáig. Ott van bennük Shakespeare: eltöprenghetünk a Macbethen a Balhüvelykem bizsereg..., a Vízkereszten a Cipruskoporsó vagy a Julius Caesaron a Zátonyok közt olvasása közben; nem is beszélve az izgalmas fejtegetésről, amelyet Jago alakjával kapcsolatban tartalmaz az utolsó Poirot-regény, a Függöny. Olvasgathatjuk a "drága, öreg Lord Tennysont" Miss Marple-lel A kristálytükör meghasadtban, s Keatset Poirot-val a Gyilkosság Mezopotámiában című regényben.

Még a Helikon egyik friss megjelenése, az Eljöttek Bagdadba, ez az izgalmas és kalandos kémkrimi is tartalmaz néhány olyan, ízig-vérig brit utalást, amely akár segíthet is az olvasónak felderíteni a csavaros rejtélyt, melyet a könyvben a hazudós kis titkárnőnek, a kalandvágyó Victoria Jonesnak kell megoldania, akár az élete árán is.

Maga a kalandkrimi olyan, mint egy jó kis korabeli mozifilm állandóan bajba keveredő, de rendkívül talpraesett és jól öltözött hősnővel, elbűvölő férfi szereplőkkel, szórakozott tudóssal és zseniális hírszerzővel. Nem szabad azonban lebecsülni, hiszen alapötlete, története igazán időszerű és izgalmas választás volt 1951-ben, születésekor. A hidegháború felforrósodásának időszakában létfontosságú, hogy létrejöjjön egy Jaltához hasonló háromhatalmi találkozó semleges területen: legalább is ezzel kezdődik a regény. A nevezetes tárgyalás helyszíne ezúttal Bagdad lenne, ahova még „Joe bácsit”, vagyis Sztálint is jó lenne meghívni, s ahol a világ nagyhatalmai megpróbálhatnának gátat vetni a gyűlöletnek és a háborús készülődésnek. A tervek azonban kiszivárognak. Ügynökök, álügynökök, rivális kémszervezetek és a háttérben dolgozó titokzatos csoportok emberei próbálják meg megakadályozni a találkozó létrejöttét, s a béketervek megvalósulását.

Victoria Jones pedig angyali mosollyal és tökéletes naivitással botladozik közöttük: ő ugyanis eredetileg csak azért utazik el váratlanul, sok nehézség és füllentés közepette Bagdadba, mert élete szerelme, Edward, akivel mindössze egyetlen egyszer találkozott, egy parkban, épp a keleti városban vállalt munkát. És minél inkább követi Edwardot, annál inkább benne motoszkál: olyan a kettejük szerelme, mint Gilbert Beckettnek és a szépséges szaracénlánynak a viktoriánus költő, Sir Lewis Morris által is megénekelt klasszikus története. A mór leány megismeri a nemes lovagot, aki a keresztes hadjáratok idején esett fogságba a távoli Keleten. Beleszeret, s megtanul tőle két szót angolul. Amikor a férfi elhagyja, utána indul, s abban, hogy megtalálja, csakis kétszavas szókincse van segítségére:

Two little words and nothing more
'Gilbert' and 'London'; like a flame
To her sweet lips these sounds would come,
The syllables of her lover's name,
And the far city of his home.


Azaz:

Két kicsi szó és semmi több:
Gilbert és London. Mint zene
szép édes ajkán hallatik:
hű lovagjának keresztneve,
s a városé, ahol lakik.

George John Pinwell: A szép szaracénlány érkezése Londonba, 1872

A szép szaracénlány megleli Gilbert lovagot. Victoriának nincs ilyen könnyű dolga egy távolról sem romantikus világban. Ahogyan Christie üdítő humorral írja: Victoria "(k)elletlenül vette tudomásul, hogy fogalma sincs Edward vezetéknevéről. Edward, Bagdad. Victoria megállapította, hogy a helyzete nagyon hasonlít a mór cselédlányéhoz, aki úgy érkezik meg Angliába, hogy csak a szerelme nevét tudja - Gilbert - meg azt, hogy "Anglia". Romantikus történet, de azért felettébb kellemetlen. Igaz, gondolta Victoria, hogy a keresztes háborúk idején senkinek sem volt vezetékneve. Másfelől Anglia nagyobb, mint Bagdad. Mindazonáltal Anglia akkoriban ritkán lakott volt." (105., Barna Miklós fordítása)

Ahogy aztán halad előre az idő, Victoriának már nemcsak ennyi a problémája. Egyre súlyosabb titkokhoz jut el: minden hazugsága, amit szerelme érdekében mond, újabb és újabb kiderített igazságokhoz vezeti el a Bagdad központú bűnszervezet működésével kapcsolatban. S miközben elrabolják, megijesztik, ráhagynak egy sálat, brit kormányügynökké teszik, a sivatagban barangol, régészkedik és átfestik a haját, lassanként rájön, ő az egyetlen, aki esetleg még megakadályozhatja, hogy a találkozó meghiúsuljon, s hogy számosan meghaljanak. Meg persze a szerelmet is megtalálhatja, az igazit. Csak előbb még meg kellene úsznia élve…

A Két város... fontos szereplője
Mulatságos és kellemes olvasmány a könyv. Akiknek hozzám hasonlóan a Két város regénye a kedvenc Dickens-regényük, azok még külön fogják szeretni. És mivel a történetben csak „szörnyű” arab ételek szerepelnek (legalább is ez Victoria véleménye), olvasás közben tanácsos kortyolgatni némi hazafias és valódi angol teát!

A cikk az Ekultura.hu-n: Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A témával kapcsolatos jegyzet itt olvasható.

Kaleidoszkóp - Jegyzet az Eljöttek Bagdadba új kiadása ürügyén

Ha ezt a bejegyzést olvassa, jó helyen jár.
Feladata a következő.
Tekintse meg az alább látható, látszólag ötletszerűen egymás után helyezett képeket!
Próbáljon meg kiokoskodni belőlük valamiféle összefüggést: miért kerültek ebbe a kaleidoszkópba?
Ha végzett, nézze meg a linkeket: ebben az esetben ez a bejegyzés öt másodpercen belül megsemmisül. (Vagy nem.)

1. Tom Adams borítófestménye egy Agatha Christie-krimi Fontana kiadásához

2. John Curran egyik könyve Agatha Christie írói módszereiről

3. A filmes aranykor egyik legizgalmasabb színésznője, Gene Tierney

4. Thomas B. Costain 1948-ban magyarul is megjelent könyve, a Fekete rózsa

5. Gyerekkorom egyik nagy kedvence, a Belle és Sébastien

6. Egyik kedvenc filmszínészem, Tyrone Power angolszász lovagként a normann Angliában

7. George John Pinwell (1842-75) a szép szaracénlányról festett 1872-es képének vázlata

8. Orson Welles mint Cesare Borgia

9. Rosalie Crutchley a Két város regénye című Dickens-történet 1958-as filmváltozatában

10. Tricoteuse-ök a Vörös Pimpernel című, 1934-es Leslie Howard-filmben

Itt megtalálható minden magyarázat.
1. kép: A kommentárt lásd az Eljöttek Bagdadba című krimi 2013-as ajánlójában.
2. kép: A kommentárt lásd az Eljöttek Bagdadba című krimi 2013-as ajánlójában.
3. kép: A kommentárt lásd a kedvenc filmszínésznőim ajánlójában: Tizenkét éves a blog.
4. kép: Nemsokára.
5. kép: Nemsokára.
6. kép: Nemsokára.
7. kép: A kommentárt lásd az Eljöttek Bagdadba című krimi újraírt, 2022-es ajánlójában.
8. kép: Nemsokára.
9. kép: A kommentárt lásd az Eljöttek Bagdadba című krimi újraírt, 2022-es ajánlójában. És nemsokára még egy helyen.
10. kép: Nemsokára.

Négy izgalmas könyv

Ebben a posztban öt ismerős szerző négy izgalmas regényét gyűjtöttem össze.

Lee Child - Andrew Child: Inkább a halál
General Press, 2022
Minden évben az egyik első engem érdeklő kötet a legújabb Jack Reacher-krimi: s a találkozás mindig jól sikerül. 2012 óta minden évben felkerül a kedvenc könyveim listájára az aktuális Lee Child-kötet. A szerző ősszel szokta kiadni, a General Press pedig februárban szokta megjelentetni a friss könyvet. Ez a kiszámítható rend szerencsére nem változott azóta sem, hogy a visszavonulni készülő Lee Childhoz csatlakozott a szerzőségben öccse, Andrew Child is.
Az Inkább a halál a 27. Lee Child-kötet, a 26. Jack-Reacher-regény és már a második olyan, amelyet Lee és Andrew Child együtt jegyez. A magyarul 2021-ben megjelent Az Őrszem véleményem szerint tökéletes telitalálat volt. Remekül sikerült benne megőrizni-megcsinálni-megújítani Jack Reacher összetéveszthetetlen figuráját, izgalmas és aktuális volt a történet, felfrissültek benne régi hagyományok is, mégis teljesen eredeti, új Reacher-regényként volt olvasható. Az Inkább a halál sem a múltból kíván megélni: az első fejezet hatásos és ellentmondásos befejezése legalább olyan újszerű és megdöbbentő, legalább annyira kimozdítja az olvasót a komfortzónájából, mint annak idején a Kétélű fegyver indítása a látszólag rendőrgyilkossá váló Reacherrel. A téma pedig ezúttal ismét egy nyomozás és egyfajta megváltás-történet egyszerre, mint oly sok Child-kötetben. Ebben a regényben Michaela Fenton, a fiatal háborús veterán, aki egy robbanásban már az egyik lábát adta a hazájáért, kétségbeesetten igyekszik megtalálni az ikertestvérét, aki bombatervezői tehetségének köszönhetően valami nagyon sötét ügybe keveredett. Célpontja a rejtélyes Dendoncker, akire elképesztően nehéz rábukkanni, mert ha valaki végül találkozik vele, nem ússza meg élve: ráadásul a kezébe kerülni rosszabb, mint maga a halál. Reacher nem akarja, hogy az erős, mégis sebezhető nő meghaljon vagy öngyilkos legyen: így inkább maga veszi a kezébe a nyomozást és a megtorlást. Az előbbi talán kissé vékony szálú ebben a könyvben, az utóbbi pedig talán kissé erőszakos. A befejezés azonban mindenképpen megéri a megbecsülést. Igazi Reacher-zárás.
Andrew Child újabb Reacher-variációja élvezetes, szikár és izgalmas megidézés: jó olvasni, talán újraolvasni is. Bár Az Őrszemet nem múlja felül, hozza a várható kötelező szintet. Én pedig alig várom, mivel készül idén a szerző(páros): jövő februárban kiderül.

Lee Child: Megérte meghalni

General Press, 2021
Miközben 2020-ban (magyarul 2021-ben) a Jack Reacher-saga megújult Andrew Child és Lee Child együttműködésének köszönhetően, a General Press Kiadó lassan a végére ért bátor vállalásának: sikerült kiadniuk egységes köntösben mind a 27 Reacher-kötetet. Ennek az utazásnak volt utolsó előtti állomása a Lángoló sivatag új külsejű utánnyomása, az utolsó pedig a Megérte meghalnié 2021. augusztusában. Miközben azért kíváncsi vagyok, az egyetlen még kissé eltérő, filmképes Nincs visszaút kap-e egy ilyen utánnyomást is az év második felében, ünneplem a szép, puha kötéses, színes gerincű könyvtervet, amely Kiss Gergelynek köszönhető.
Továbbá ünneplés jár Gieler Gyöngyinek, akit 2002-ben megtalált a harmadik Reacher-regény, A pók hálójában fordítása, s ennek a szerencsés találkozásnak azután huszonkét további könyv remek magyar szövege lett az eredménye. Ezek: A titokzatos látogató, Lángoló sivatag, Hiba nélkül, Kétélű fegyver, Eltűnt ellenség, Rögös út, A baj nem jár egyedül, Elveszett holnap, 61 óra, Megérte meghalni, Az ügy, Összeesküvés, Nincs visszaút, Bosszúvágy, Néma város, Esti iskola, A nevem: Jack Reacher, Éjféli szállítmány, Múlt idő, Sohanapján, Az Őrszem, Inkább a halál. Összességében a jelenleg 27. köteténél járó sorozatból mindössze négyet nem Gieler Gyöngyi fordított (Elvarázsolt dollárok, Ne add fel könnyen, Csak egy lövés, Nincs mit veszítened), bár ez sajnos azt jelenti, hogy épp a sorozatindító kötet és az egyik olyan regény, amelyből mozifilm készült, nem az ő hangján szólal meg magyarul.
A Megérte meghalni azonban igen: egy csupa titok, csupa gyász és csupa erőszak történet, amely nagyon aktuális éppen most, éppen ma is, szól csontig hatoló önzésről és gonoszságról, rasszizmusról, gyerekekről, anyákról. Nagyon szeretem.

Zajácz D. Zoltán: Haragos Balaton

General Press, 2022
Mintha most lett volna 2021 augusztusa... Ekkor olvastam el Zajácz D. Zoltán első megjelent regényét, egy igazi, nosztalgikus retró krimit, a Véres Balatont, egy 1979-ben játszódó történelmi detektívregényt. Nagyon tetszett, így mindent elolvastam-meghallgattam azzal kapcsolatban, lesz-e folytatás. A szerző már akkor megígérte, hogy 2022 januárjában érkezik a trilógia második része, az Inge és Gerda. És így is lett!
A munkacímét végül Haragos Balatonra váltó könyv már nem nyári történet: 1980 rosszkedvű őszén indul, amikor az isaszegi erdő sáros földjéből előkerül két fiatal nő holtteste, a rejtély pedig csak 1981 szeles tavaszára oldódik meg teljesen. Vajon mi történt a két keletnémet turistalánnyal, a vitatkozva kempingező, magyar egyetemistákkal lógó, szép Ingével és a szerény, visszafogott, a Balaton szépségében gyönyörködő Gerdával? Mi köze mindennek egy három évvel korábbi eltűnéshez, amikor egy csepeli gimnazista elindult a zuglói barátnőjéhez, de sohasem érkezett meg hozzá? Miért ír német nyelvű levelet a gátlásos, dadogó karbantartó srác? Mit titkol a vidéki történelemtanár? S miért kísérünk figyelemmel két családot, ahol a családfő egyformán a kórházban fekszik? Az izgalmas, fordulatos, lebilincselő történetből minden kiderül.
Bár a Véres Balaton a krimicselekmény mellett egy kicsit többet ért rá megmutatni a nyomozó Adorján Máté és okos, pszichológiához értő segítője-szerelme, Lendvay Laura életéből is, nagyon elégedett vagyok ezzel a regénnyel is. S alig várom a harmadik kötetet!

Michael Hjorth - Hans Rosenfeldt: Sír a hegyekben

Animus, 2022
Az Animus Kiadó immár több mint egy évtizedet meghatározó sorozatában, a Skandináv krimikben számos fontos alsorozat darabjai kerültek már kiadásra. A svéd Michael Hjorth - Hans Rosenfeldt szerzőpáros által írt Sebastian Bergman-saga immár 7 kötetet számlál. A sor az Ingovány című regénnyel kezdődött, amely nagyon megtetszett nekem. Később már én kértem, hogy az ekultura.hu-n hadd írhassak a folytatásokról, így a vérfagyasztóan izgalmas A tanítványról, és a rengeteg szálat összebogozó és kibontó Sír a hegyekbenről.
Azután A néma lány megjelenésével elkezdődött valami: a regények egyre terjedelmesebbek lettek, ám egyre fogytak bennük a rokonszenves szereplők. Lassan mindenki, aki érdekes volt, menthetetlenül besározódott, ám ez nem a realizmust növelte, inkább azt a valószínűtlenséget példázta, hogy ennyi ember érzelmi nyomora és mindennapi problémái állandóan, véletlenül épp konkrét bűnügyekkel fonódjanak össze... Az egyes karaterek háttértörténete annyira túlbonyolódott, hogy kezdte elnyomni az aktuális krimicselekményt. A mindig rossz végek pedig már nem cliffhangerként szolgáltak, hanem elvették a kötet befejezésének, a teljes kép megismerésének örömét. Persze lehetne irodalomelméletien az egész fölé emelkedni, és azt mondani, de hát ilyen a valódi világ, nincsenek teljesen lezárt történetek, nincsenek hősök, csak a vontatott és végtelen mindennapi élet van, ami a halálig tart. Véleményem szerint azonban ehhez a filozofikussághoz nem elég teherbíróak ezek a könyvek: szövegükben, jellemábrázolásukban és témáikban is teljesen megmaradnak a szórakoztató irodalom szintjén. És bár nagyon szeretem a visszatérő hősöket, krimit alapvetően mégsem egy csapat rendőr változatos módokon elcseszett magánéletének végigkísérése céljából szeretek olvasni, hanem a rejtélyért, a nyomozás izgalmáért, plusz a társadalomkritikus ábrázolásmódért, a modern, nagyvárosi tablókért, és egy árnyalt főhősért. Sebastian Bergman viszont szókimondó és a sorba soha be nem álló hősből morgolódó, öregedő, megbízhatatlan és egyre taszítóbb főszereplővé vált, akinek egyre nehezebben sikerül önmaga helyett bármiféle nyomozásra koncentrálnia. Így a Méltatlanok után elég erősen megfogalmazódott bennem, örülnék, ha a szerzőpáros belekezdene egy új sagába, más hősökkel... Az Egyetlen igazság, bár egyértelműen jobb, izgalmasabb, lezártabb kötet volt, mint az előde, még mindig elég nagy hiányérzetet hagyott maga után.
Az új kötet azonban visszahozta azt a Bergman, akit valaha megkedveltem. A kötetbeli nyomozás is izgalmas, hiszen egy orvlövész üldözéséből bomlik ki, ám sokkal fontosabb, hogy az immár nagyapává vált Bergman ismét érdekesebbé és emberközelibbé válik a regényben. Ráadásul a másik vágyam is teljesült: Hans Rosenfeldt, a szerzőpáros egyik fele nemrég megírta az első saját krimijét, s a könyv Farkasok nyara címen már meg is jelent magyarul.

Linkek
Négy könyv a Typotextől 1.
Négy könyv a Typotextől 2.
Négy történelmi krimi
Négy természettudományos kötet
Négy remek könyv, amelyről nem tudok írni
Négy jó könyv a történelemről

Négy jó könyv a történelemről

Ez a bejegyzés négy történelmi kötetről szól. Mindegyik nagyon jó, s bárkinek ajánlható, az első és a negyedik azonban külön felkerült a 2021. év szerintem legjobb könyveit összegyűjtő listámra is.

Budai Lotti
Rizsporos hétköznapok
A női szexualitás története

Álomgyár, 2021
Divattörténetként kezdődött. A Rizsporos hétköznapok blogból és Facebook-posztsorozatból kinövő, álomszép albumsorozat első kötete a Női divat- és hálószobatitkok a 18-19. századból címet viselte, s benne remek részletfotókon, izgalmas, ritkán látott képeken, gyönyörű festményeken lehetett végigszemlélni, miként is alakult a női ruhadarabok története az 1700-as évektől napjainkig. Okos, érdekes és humoros volt a szöveg, olvasóbarát, pedig alapos kutatások nyomán elkészített, gondosan hivatkozott kultúrtörténeti mű az egész könyv. Azután jött a második kötet, a Női életutak és mindennapok a történelemben, sok mikrotörténelemmel, s gondos históriai és szociológiai áttekintéssel, amely ugyanakkor már görbe tükröt tartott azok elé, akik a hagyományokra és a történelmi-társadalmi meghatározottságra (rendre, normalitásra...) hivatkozva képviselik - sajnos, sokszor ma is - a nők alacsonyrendűségének, alárendeltségének, s a nekik elsősorban férfiak által kijelölt leányi-asszonyi-anyai helyeknek a mítoszát.
Azt azonban valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a sorozatból végül az lesz, ami: bátor, szemléletformáló, nyíltságra törekvő, önismeretet ajánló összefoglaló minden nő számára. A friss, harmadik kötet elsőrendűen A női szexualitás története, ahogyan az alcím is írja. Valójában azonban tűpontos, olykor metszően ironikus, máskor szelíden humoros, elképesztően adatgazdag, s különlegesen illusztrált vitairat, amely szeretné rádöbbenteni olvasóit, hogy elég sok dolog nincsen rendben a környezetünkben, vagy akár a saját gondolkodásunkban. Megszabadulhatunk mítoszoktól, mint a G-pont létezése, a vaginális orgazmus mindenek felett állása, az ép szűzhártyának tulajdonított szimbolikus jelentések. Ledönthetünk tabukat, mint hogy a férjes és erkölcsös nők pusztán a tőlük elvárt viselkedésminták alapján aszexualissá válhattak (lásd a viktoriánus angyalokat), hogy a pornófilmek valójában edukálnak, tehát hatásuk jótékony, hogy a családszeretet automatikusan kizárja és mindig is kizárta a születésszabályozás szorgalmazását. Olvashatunk az abortusz, a fogamzásgátlás, a prostitúció, az erőszak és a misztikus magasságokba emelt szüzesség történetéről, megtudhatjuk, miként "kezelték" orvosi eljárás keretében csonkítással a maszturbáló, vagyis egyszerűen saját testüket ismerő nőket a 19. és 20. századi Európában és USA-ban, s hogyan kapcsolták össze tények helyett atavisztikus félelmekre alapozva a klitorisz változatos méretét a legkülönfélébb létező (epilepszia) és nem létező betegségekkel. A kötet ismerteti a kialakuló szexológia úttörőinek, Alfred Kinsey-nek, a Masters-Johnson házaspárnak, Shere Hite-nak és másoknak az eredményeit (és igen objektíven a tévedéseit is). Miután pedig feldolgozza annak történetét, miért tekintenek még a 21. századi nők is többségükben szégyenkezéssel saját szexualitásukra, végigvezet azon is, miként tabusítódik napjainkban is a női test.
Hogy miért érdemes megismerni a kötetet, azt számomra jól indokolja a két befejező mondat (190.). "Az önbecsüléssel bíró férfi és alávetett nő fogalma kizárja egymást. Azaz a férfiaknak el kell fogadniuk: az, hogy a nők visszaszerzik a hatalmat a saját testük és saját szexualitásuk fölött, nem merénylet, nem támadás, de még csak nem is lázadás vagy forradalom - hanem visszatérés a természet normális rendjéhez."

Veszprémy László Bernát
1921
A Horthy-rendszer megszilárdulásának története

Modern magyar történelem, Jaffa, 2021
A Jaffa Kiadó Modern magyar történelem sorozata 2021-ben is négy új kötettel gazdagodott. Hatos Pál Rosszfiúk világforradalma című könyve a Tanácsköztársaság történetét dolgozta fel rengeteg adatra támaszkodva, lényeglátóan, mégis olvasmányosan. Apor Péter Forradalom a hátsó udvarban című műve a második világháború utáni kommunista átalakulás eddig teljesen periférikusan kezelt kérdéseihez közelített egészen új nézőpontokból. Bartha Ákos Véres városa a budapesti fegyveres ellenállást mutatta be. Veszprémy László Bernát pedig a Gyilkos irodák után, amely a német megszállók és a magyar közigazgatás kapcsolatának változatait rajzolta meg a magyar holokauszt idején, ezúttal egy "évfordulós" könyvet írt 1921-ről, a Horthy-korszak berendezkedéséről.
Ebben az évben minden ott van valamilyen módon, ami majd a Horthy-rendszer (bár rendszer-voltát a kötet éppen cáfolja) jellemzője lesz. Trianon és a revíziós törekvések. Királykérdés és az antiszemitizmus kérdésköre. Kibontakozó kultúrharc és konszolidációba ütköző fehérterror. Forradalom és megegyezés. Történelem és társadalom. Közben felmerülnek olyan kérdések, mint hogy politikai analfabéta volt-e Horthy vagy netán államférfi, illetve hogy elegendő idő-e 12 hónap egy rezsim megszilárdulásához, későbbi arculata alapvonásainak kialakulásához.
Izgalmas, adatolt és magát olvastató kötet, méltó a sorozat elvárásaihoz és a szerző előző könyvéhez.

Bartha Ákos
Véres város
Fegyveres ellenállás Budapesten 1944-1945

Modern magyar történelem, Jaffa, 2021
Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága. KISKA (azaz Kisegítő Karhatalmi Alakulatok). Vörös Brigád. Prónay Különítmény Görgey Artúr Egyetemi Zászlóalj. Kiss János altábornagy. Bajcsy-Zsilinszky Endre. Ságvári Endre. Zsabka Kálmán. Ilyen és ehhez hasonló tulajdonneveket sorolhatunk elő, ha az 1944-45-ös magyar ellenállásra gondolunk. Ám ahhoz képest, hogy immár tankönyvi állítás is, hogy igen, valóban létezett magyar ellenállás 1944-45-ben, valószínűleg kevesen vannak, akik mind a négy szervezet és mind a négy személy tevékenységéről hosszabban be tudnának számolni. Mivel a magyar ellenállás létezése és összetettsége 1945 óta mindig elsősorban emlékezetpolitikai kérdés volt, s sajnos mindmáig az maradt, fehér holló ritkaságú az olyan mű, amely nem menteget és nem válogat, hanem valóban a teljes magyar ellenállást igyekszik bemutatni.
Pedig amikor 1944. március 19-én Magyarországot megszállták a németek, a kormányzó, Horthy pedig nem mondott le, ezzel szemben megbízta a kormányalakítással Sztójay Dömét, aki "német védnökség alatt" kezdte meg tevékenységét, egy végzetes határvonal rajzolódott ki. Ettől kezdve színt kellett vallani: mindenkinek döntést kellett hoznia, a nyilas és német elnyomókkal tart, vagy a másik oldalra áll. Ám a hazáért, függetlenségért, békéért és életekért küzdők soraiban meglepő társak találtak egymásra: kommunisták és egykori fajvédők, antifasiszták és szélsőjobboldaliak, szociáldemokraták és kisgazdapártiak, liberálisok és konzervatívak, zsidó munkaszolgálatosok és kiugrott nyilas párttagok, polgárok és munkások, katonák és civilek. És a kiállás sem volt idealistán egyszerű: olykor a passzivitás támogatta az igazul tenni akarókat, a kollaboratív cselekvés pedig a népirtókat, máskor a látszólagos kollaborációval lehetett életeket menteni. Néha az igaz értékekért fanatikusan, vonalasan vagy ostobán harcba indulók okozták saját vesztük mellett másokét is: tragédiájuk ettől még megkérdőjelezhetetlen, mégis, az utólagos ítélet alapján néha a látszólagos kaméleonok tudtak többet segíteni. Aki vállalta a fegyveres ellenállást, az az érvényes törvények alapján köztörvényes bűnözőnek számított, miközben a törvényes oldal bűnözői büntetlenül gyilkolhattak. A bátor ellenállók között pedig sajnos ott voltak az árulók, a provokátorok és a politikai és egyéb kalandorok is.
Bartha Ákos könyve elképesztő mennyiségű forrást dolgoz fel, amelyek közül sok szinte egyáltalán nem jelent még meg a téma feldolgozásaiban. Adataival, magyarázataival, összegző áttekintésével talán segíti a tisztánlátást is: a valóban létezett magyar fegyveres ellenállást mutatja be ellentmondásaival, gyengeségeivel, sikereivel és kudarcaival, szerencséivel és tragédiáival, valódi összetettségében. Sem csak kommunistaként, sem csak nemzetiként, sem csak cionistaként, sem csak németellenesként, sem csak fajvédőként, hanem mindezek bonyolult és folyton változó arányú kombinációjaként. Bátor magyarok ellenállásaként. Erre kellene emlékeznünk.

Majtényi György
Egyetértés vadásztársaság
Horthy, Rákosi, Kádár és napjaink vadászai

Open Books, 2021
Túl az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon, az agancskapun, a kitömött kölykökön, a falnyi agancsfogason, a huzivoni állatszobron, a vérben tocsogó műdisznón és a trófeasimogató politikusokon - ez a kötet még mindig érdekes.
Majtényi György ugyanis aktuális, bátor és elgondolkodtató könyvet írt, de épp olyan megbízhatót, érdekeset, sok írásos és szóbeli forrásra támaszkodót és szemléletes stílusút, mint korábbi kötetei, amelyek közül a harmadik a kedvencem.
Ezek:
K-vonal - Uralmi elit és luxus a szocializmusban (2009)
Vezércsel - Kádár János mindennapjai (2012)
Cigánykérdés Magyarországon 1945-2010 (Majtényi Balázzsal) (2012)
Egy forint a krumplis lángos - A Kádár-kor társadalma (2018)
Az új, nagyalakú, gazdagon illusztrált kötetből mindent megtudhatunk Horthy, Rákosi, Kádár és napjaink vadászatairól, vadásztársaságairól, uralmi elitjéről - vadásznézőpontból. Anekdotákkal és kritikával, különbségekkel és hasonlóságokkal.

Linkek
Négy könyv a Typotextől 1.
Négy könyv a Typotextől 2.
Négy történelmi krimi
Négy természettudományos kötet
Négy remek könyv, amelyről nem tudok írni

Négy remek könyv, amelyről nem tudok írni

Vannak olyan könyvek, amelyeket újra és újra el kell olvasni. Viszont nagyon nehéz róluk írni. A múlt évben négy ilyen is bekerült a könyvtáramba. Halogattam, halogattam, hogy véleményezzem őket, próbáltam így és úgy: de minden ajánlóírás helyett csak újra elolvastam őket, vagy beléjük olvastam. Ezzel ajánlom valamennyit.

Sári László: Lin-csi apát pesti rokona - Nyugat és Kelet
Corvina, 2021
Sári László kiváló fordító, tudós kedvű, de végtelenül nyitott szellemű válogató, tibetológus, író, kultúrtörténész, utazó, ismeretterjesztő, olyasvalaki, aki mindent, de mindent tud a Keletről. Életműve fénypontja azonban Su-la-ce megteremtése, akinek Lin-csi apát minden szavát köszönhetjük: s talán ebből látszik a legjobban, hogy első számú igazi foglalatossága a filozófia. Vagy egyszerűbben: a bölcsesség.
Ilyen bölcs kötet a Lin-csi apát pesti rokona, amely József Attila és Hszing Ji-hszüan (vagyis Lin-csi, az Igazi (?)) szavait mottóul választva ezúttal minden eddiginél kockázatosabb úton indul el: az önfeltárásén. Az pedig "olyan tevékenység, amelyet a legnagyobb élvezettel azok az írástudók végeznek, akik nem a messze eső dolgok iránt érdeklődnek, hanem a hozzájuk legközelebbiek iránt. És mi lenne hozzájuk közelebbi, mint saját maguk?" (10.) Valamint olyasvalami, amelyet Lin-csi és pesti rokona is - utál... Hogyan lesz ebből mégis - mi is? Számvetés? Önéletírás? Töprengés? Egyszerűen: csak egy lepke táncát kell követni, s eljuthatunk egy másik világba... Avagy, ahogy a záró vallomás írja: "Nagy ritkán akkor is el kell tudni mondani, hogy állunk a világgal, ha az ember erősen idegenkedik tőle. Ha irtózik az önfeltárástól. De hát alapkérdés, hogy mi van Tibettel, mi van Kínával, mi van Goethével, mi a helyzet a kacsákkal, a macskákkal, a lepkékkel, a nagynénik házával, a Himalája folyójával, Li Taj-póval és Lin-csi apáttal." (255.)
A zavaros világban csodálatos dolog okos emberi szóval találkozni, eltöprengeni a tárgyak sorsán, a kacsák világfelfogásán, Kosztolányin meg Csokonain, a mesék hősén, Kőrösi Csoma Sándoron, a kínai észjáráson, macskákon és tigriseken, a vadjakon és és a körhintán, a verseken, meg a szerelmen, s persze a gyerekkoron. A kis kötet egyszerre szórakoztató, lebilincselő olvasmány és elgondolkodtató, felüdítő szellemi utazás. Olyan, mint az egyik fejezete tárgya, a kaleidoszkóp: mindig más, mindig ragyog, és nem lehet megunni.
Miért nem tudtam róla rendesen írni:
mert túlságosan szeretem. Aki nem hiszi, járjon utána: olvassa el a kötetből novellaként A piros című részt! (115-120.)

Laura Sintija Černiauskaitė: Lélegzet a márványon
Typotex Világirodalom, Typotex, 2021
A kiadó világirodalmi sorozatában 2021-ben egy tucat kötet jelent meg. A tizenkét szerző közül hat nő volt. A tizenkét regény közül számomra a legtragikusabb talán a litván író, költő és drámaíró(nő) Laura Sintija Černiauskaitė rövid regénye. Elképesztően tömör szövegű, álomszerű képekkel, elomló monológokkal, emlékekkel és fájdalmakkal teli könyv, amely mindent belülről, érzelmekből és hangulatokból kiindulva ábrázol, s olyan témákkal zsonglőrködik, mint szeretet, szülőség, anyaság, örökbefogadás, féltékenység, gyilkosság és halál... Nemrég olvastam, hogy hazájában filmet is készítettek belőle: az ajánló nagyon tetszett is nekem, de végig zavart, hogy "valóságos" emberek szerepeltek benne. A könyvet olvasva ugyanis előttem néha csak árnyképekként jelentek meg az egyes szereplők. Foglalkoztat az is, joggal nevezem-e tragikusnak a kötetet. A fülszöveg szerint ez "egy drámaian szép és felkavaró összekapaszkodás- és szétválástörténet, amelyben végül a szeretet látszik győzedelmeskedni." Ez valamiféle záró kiegyenlítődést, egyfajta elégikusságot sejtet. Én azonban inkább zaklatott rapszódiának látom ezt a regényt, amelyben sem az olvasó, sem a cselekmény részesei nem találhatnak megnyugvást: kizárólag fájdalmat, elhallgatást és szomorúságot.
Miért nem tudtam róla rendesen írni: mert rettenetesen belém vágott.

Kalin Terzijszki: Ki szeret?

Typotex Világirodalom, Typotex, 2021
Kalin Terzijszki bolgár költő és író. Ez a tizenhat elbeszélést tartalmazó kötete 2011-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Magyarul Krasztev Péter kiváló fordításában, de valamiért kifejezetten kínos, rajzosan mindent elmesélni akaró, furcsa színű borítóval jelent meg. Talán utóbbi miatt, talán, mert keveset tudok Bulgáriáról, mindenesetre nehezen kezdtem neki az olvasásának. Mígnem a 16. oldalon, a címadó, amúgy pedig tipikus ifjú értelmiségieket szerepeltető, lazulósan trágárkodós férfinovella végén eldördült egy pisztoly... Nekem meg elállt a lélegzetem, és innentől szinte csak egy perc volt elolvasni ezt a nagyon-nagyon változatos, de mindvégig érdekes novelláskötetet. Az apaság tanácstalansága, az egymástól távol kerülő generációk párbeszéd-képtelensége, a gyűlölettel és kompromisszummal teli házasságok sora, a hétköznapi brutalitás és a reménytelenség történetei éppúgy szerepelnek benne, mint egy különös példázat és néhány következetes abszurd elbeszélés. Azt hiszem, ez a kötet annyira bolgár, hogy már magyar. Nekem nagyon tetszett!
Miért nem tudtam róla rendesen írni: mert nálam jobb recenzenst érdemelne.

John Updike: Nyúlfark

Életműsorozat, 21. Század, 2021
Megjött az első nagyon izgalmas 2022-es hír a 21. Század Updike-életműsorozatával kapcsolatban: júniusban érkezik bele egy mindeddig lefordítatlan, 1992-es Updike-regény, az Emlékek Gerald Ford elnökségéről! (Bár azt nem tudom, miért kellett a borítójára az 1857-61 között szolgáló Buchanan elnök ifjúkori portréját tenni: de talán ha elolvasom, megtudom. Pék Zoltán fordítja.) Mindenesetre a hírről eszembe jutott, hogy a Nyúlfark című regény életműsorozatos kiadásáról is szerettem volna ajánlót készíteni: hiszen ezzel zárult re az író leghíresebb vállalkozása, a trilógiából ötösfogattá növelt Rabbit-ciklus. A Nyúlcipő, a Nyúlketrec, a Nyúlháj, a Nyúlszív és a Nyúlfark immár egységesen Gy. Horváth László pompás fordításában vehető kézbe, egymáshoz hangolt és szerethető köntösben. (Ami nagyon tetszik.) Ideje lenne tehát megfogalmaznom, miért megnyugtató, mégis ironikus feloldása ez a rövid regény a sorozatnak, de legfőképp a számomra nagyon nyugtalanító Nyúlszívnek, s miért szeretem annyira. De...
Miért nem tudtam róla rendesen írni: Updike olyan régi kedvencem, hogy rettentően nehéz róla bármit írni. Inkább mindig olvasok tőle még.

Linkek
Négy könyv a Typotextől 1.
Négy könyv a Typotextől 2.
Négy történelmi krimi
Négy természettudományos kötet

Négy természettudományos kötet

Az Akkord Kiadó éppen az ezredfordulón alkotta meg tudományos népszerűsítő könyvsorozatát, a Talentum Tudományos Könyvtárat. Vagyis immár huszonkét éve adja ki változatlanul igényesen válogatva a legjobb (általában angol nyelvű) tudományos köteteket, szép, gondosan tervezett külsővel, s lektorált fordítással. Mindez nem érdemel mást, mint elismerést!

Nem mondom, hogy minden szempontból tökéletes a sorozat, hiszen kicsit nagyok és nehezek ezek a vastag, igényesen fehér papírra nyomott kötetek, s nyugodtan lehetne kétharmad-ekkora is egy-egy kötet szövegtükre, még mindig remekül lehetne látni és olvasni a lapokat. Azonban értékelni kell azt a kitartást is, amellyel a sorozat több mint húsz éve létezik, s több mint húsz éve felismerhetően ugyanolyan!

2021-ben három új kötete is megjelent: valamennyi olyan szerzőktől, akik mindig tudnak újat mondani, s kifejezett kedvenceim. Én ugyanis a sok kiváló szerző közül a mindig egyszerre filozofikus és praktikus Paul Davies, az időnként egészen zseniálisan magyarázó John Gribbin, a fantáziában lehetetlent nem ismerő Michio Kaku és az elegáns univerzumről elegánsan író Brian Greene könyveit találom a legmaradandóbbnak és legérdekesebbnek.

Általában Paul Davies műveiért lelkesülök a legszívesebben. Többről már itt, a blogon is írtam, többek közt a Segítség, természettudomány! és az Időutazás, ahogy én szeretem... című posztokban. Kedvencem a Hogyan építsünk időgépet? című kötet, a Talentum Tudományos Könyvtárból viszont a sokoldalú és enciklopédikus A megbundázott világegyetem. A fizikus 2010, A kísérteties csönd óta nem adott ki újabb tudományos népszerűsítő munkát: 2019-ben azonban megérkezett a Démon a gépezetben, amely azon töpreng el, milyen új nézőpontok jelenhetnek meg a fizikában és a fejlődéselméletben az új, mindennél inkább az információ elsőségét hordozó századunkban. A nanotechnológia, a kvantumfizika, a kémia, a molekuláris biológia, a fizika és az informatika összekapcsolása egészen új irányba indíthatja el a tudósokat.

Amilyen átfogó, logikus és megszerkesztett építmény minden Davies-kötet, annyira telve van merész újdonságokkal és friss - bár néha gyorsan avuló - tudományos hírek reflexióival Amerika nagy televíziós tudomány-népszerűsítőjének, Michio Kaku professzornak az új kötete. Az Isten egyenlete pár oldal alatt villan a kvantumfizika mélyéről a Star Trek egy szimbolikus jelenetéig és vissza: mindig érdekes, kifejezetten inspiráló és abszolút megbízható. Michio Kaku szinte minden kötetéről írtam már a blogon: Einstein kozmosza, Párhuzamos világok, A lehetetlen fizikája, Az elme jövője, Az emberiség jövője. Az Isten egyenlete a nyolcadik könyve magyar nyelven.

Brian Greene
a legfiatalabb fizikus a kedvenceim közül: amikor ezeket a sorokat írom, Paul Davies, John Gribbin és Michio Kaku is 75. életévében jár, Greene azonban még nem töltötte be a hatvanat sem. A tudomány-népszerűsítés történetébe Az elegáns univerzum (The Elegant Universe: Superstrings, Hidden Dimensions, and the Quest for the Ultimate Theory) című kötetével írta be magát 1999-ben, amely kihívást jelentő szellemi kaland, de azonnal megkedveltette magát és szerzőjét velem, mivel egyszerre volt játékos és mégis abszolút komoly. Mint egy jó egyetemi előadás-sorozatban, Greene megcsillantotta benne széles műveltségét és egyedi humorát, képes volt azonban rendkívül bonyolult ábrákat és összefüggéseket is elmagyarázni - sikerrel. Ezt követte az általam szívesen újraolvasott A kozmosz szövedéke (The Fabric of the Cosmos: Space, Time, and the Texture of Reality), amely 2005-ből való: úgy érzem, ebben Greene még inkább megtalálta azt a mértéket, amennyit egy hozzám hasonló magasra vágyó, de mélyről induló laikusnak el kell magyarázni ahhoz, hogy végül a kvantumfizikával kapcsolatos elméletekről olvashasson. Kiváló szerkezete is volt a könyvnek: egyes kitérők külön jegyzetekbe kerültek, hogy bizonyos jelenségekről még érthetőbb magyarázat szülessen. Ezek után természetes volt, hogy az Utazás az idők végezetéig (Until the End of Time), a tudós legfrissebb, eredetileg 2020-ban kiadott kötete is felkerül a könyvespolcomra. Greene ritkán szólal meg (a három felsorolt könyv mellett egy gyerekkönyvet és egy Einsteinről szóló kötet jegyez csak a műfajban): ha viszont ír, akkor elképesztően alaposan és izgalmasan. Az Utazás...-ban nemcsak a természettudományok, de a mítoszkutatás, a nyelvfilozófia, a művészetek és az etika is szerepet kap: hihetetlenül széles látószögű, izgalmas lételméleti kalandozás az egész kötet, bár persze fizikai alapokon. Amint befejeztem, ki is szorította az abszolút kedvenc-listámról A kozmosz szövedékét - talán ez volt az év legjobb tudományos könyve.

Nem kevésbé fellelkesített azonban egy újrakiadás is. A Corvina ugyanis úgy döntött, friss, kemény táblás formában ismét megjelenteti Isaac Asimov klasszikus kötetét, A robbanó Napokat. Réges-régen része volt a könyvtáramnak a kötet régi, fehér papírborítós, Univerzum Könyvtár-tag kiadása, amelyen - szerintem - minden példány fóliázásán megfutott a ragasztó 1987-ben...  Most mindenesetre beszereztem az újabb kiadást, amelyet okos lábjegyzetekkel egészítettek ki, alkalmazkodva ahhoz, hogy azóta a szupernóvák titkaiból is kiderült még néhány.

Elmondható, hogy a 2021-es évben természettudományos olvasnivalók szempontjából nem kellett panaszkodnom. Remélem, 2022 hasonló lesz majd.

Linkek

Paul Davies kötetei magyar nyelven
Michio Kaku kötetei magyar nyelven
John Gribbin könyvei magyarul
A Talentum Tudományos Könyvtár kötetei
Négy könyv a Typotextől 1.
Négy könyv a Typotextől 2.
Négy történelmi krimi

Négy történelmi krimi

Évek óta folyamatos a lelkesedésem a történelmi detektívregények műfaja iránt. Igyekszem minden olyan könyvet elolvasni, ami magyarul megjelenik a műfajban. Az év vége felé azonban sajnos nem mindig aratott nálam őszinte sikert egy-egy új megjelenés.

Irene M. Adler (Alessandro Gatti - Lucia Vaccarino - Pierdomenico Baccalario): Karácsonyi bűntény
Manó Könyvek, 2021
A Sherlock, Lupin & Én gyerekkrimi-sorozatra mindig lehet számítani: ízléses, ötletes és minőségi szórakoztatás felnőttnek és gyereknek.
Az eredeti szériában tizenhárom (1. A fekete dáma 2. Utolsó felvonás az Operában 3. A skarlátvörös rózsa rejtélye 4. A katedrális árnyéka 5. A fehér kastély 6. A Szajna árnyéka 7. A Kobra bosszúja 8. Szfinx a Hyde Parkban 9. Rókavadászat gyilkossággal 10. A bűn fejedelme 11. Az ármány kikötője 12. A búcsú hajója 13. A nagy végjáték), a megújított, immár Irene Adler, Arsène Lupin és Sherlock Holmes meglett korában játszódó sorozatban pedig eddig öt kötet látott napvilágot: az Anasztázia nyomában bemutatta az új gyerekhősnőt, Irene M. Adlert, A cilinderes férfi rejtélyében és Az álarc titkában különféle izgalmas bűnügyeket derített ki az okos inassal, Billy Gutsbyvel kiegészült nyomozóötös, s 2020 és 2021 karácsonyára is jutott egy-egy karácsonyi rejtélysor: az Öt karácsonyi rejtély című novellagyűjtemény és a jelenlegi legfrissebb kötet, a Karácsonyi bűntény. Az olaszul 2017-ben napvilágot látott igazi, angol krimi egy vidéki fogadóban játszódik, amelyet a hó csaknem teljesen elvágott világtól, viszont tele van gyanús lakókkal. Azután gyilkosság történik...
A könyvet biztosan újra fogom olvasni. Mégis: sajnálom, hogy ebből a négyesből ez a legjobb kötet szerintem, hiszen minden élvezetessége mellett, mégiscsak (persze, bevallottan) egy bevált séma 17. ismétlése.

Laurie R. King: Kísértetkastély a Kárpátokban
Kossuth, 2021
A magyarul szintén tavaly megjelent Rejtély a Riviérán folytatásában Mary Russel és Sherlock Holmes, a különös és zseniális házaspár ismét visszatér, hogy kinyomozzon egy romániai bűnesetet. Az időpont 1925, a páros megbízója, Erdélybe hívója pedig nem más, mint az író és művészetpártoló Mária román királyné. Lehetséges, hogy mégis léteznek vámpírok?
Nos, bár a választ mindenki tudja, aki olvasta A sussexi vámpírt, ha már egy alternatív idővonallal sikerült elérni, hogy az őszbe csavarodott, de boldog házas Holmes 1925-ben még aktív megbízások után rohangáljon, tényleg kár lett volna kihagyni, hogy elvonatozzon a vámpírok igazi hazájába. Ez a regény jóval élvezetesebbnek tűnt számomra, mint az előde. Tény azonban, hogy még mindig csak a levegőben lebeg millió múltra utalásával, s igen hosszú is szintén tengernyi mértékű korfestésével.
Sebaj, 2022-ben végre érkezik a sorozat első része, az 1915-ben játszódó A méhészinas, amelyből esetleg kiderül, miért tartják olyan nagyra külföldön ezt a sorozatot, sőt, az is, ki egyáltalán Mary Russel. A Kísértetkastély a Kárpátokban ugyanis a sorozat 19. kötete...

Csabai László: Sherlock Holmes Budapesten
Kossuth, 2021
"A kevesebb néha több" egy az engem sokszor annyira bosszantó bölcsességek közül, és szinte bármikor szívesen nekiállok amellett érvelni, hogy az esetek többségében egyáltalán nem igaz. A sikeres kortárs szerző Csabai László nem más, mint Szindbád, a detektív kitalálója. Holmes-regényének az esete azonban pont az a kivétel, ami erősíti a szabályt: olyan sokat akar markolni, hogy végül jóval kevesebbet fog a szándékoltnál és reklámozottnál.
Hiszen játékot legalább hármat ígér az olvasónak a könyv: egyrészt detektívregény, amelyben a nagy nyomozó 1928 Magyarországán nyomoz, másrészt kortárs regény a kora Horthy-kor, s a mindenkori Magyarország szellemi színvonalának fanyarul ironikus bemutatásával, végül tetszetős képeskönyv, tele archív képekkel, újságfotókkal, kordokumentumokkal. Ráadásul magát rejtvény & regényként hirdeti, mivel ha a végén helyesen válaszolgatunk egy húszkérdéses teszten, akkor elolvashatunk egy alternatív befejezést. Ezzel azonban a kötet máris kissé félrepozicionálja magát, több könyvesboltban ugyanis a szabadulószobás játékkönyvek közé kerül, amely kategóriában viszont az első két jellegzetessége inkább érthetetlen és csalódást keltő manír, mint kellemes meglepetés. Hasonlóképp nagyon szép a Karcagi Klára tervezte külső, de - főleg ezen a papíron! - sokkal kézbeillőbb és vevőcsalogatóbb lenne lepedőméret helyett zsebkönyvként. Ha valaki kinyitja a kötetet, láthatja, hogy mind a benne szereplő képek, mind a jelenleg óriási betűk jóval elegánsabban mutatnának feleekkorában. A méret így megint felveti a kérdést, kinek szólna a könyv: albumnak kevés, kriminek kényelmetlen. De inkább maradva annál a besorolásnál, hogy ez egy regény, és kész: ha valaki épp a nagy detektívet akarja megidézni, ahhoz mindenképpen kellene egy jó krimicselekmény. A Sherlock Holmes Budapesten azonban ezt mindkét befejezését tekintve abszolút nélkülözi. Minél jobban sűrűsödnie kellene a rejtélynek, annál kidolgozatlanabbak a jellemek és a cselekményelemek, annál kevesebb a friss, szatirikus ötlet, viszont annál ötletszerűbbek a bombasztikusnak feltüntetett fordulatok, míg végül a könyv elbillen: fejnehéz a rendkívül hosszú, korfestő, ironikus hangú előkészítéstől, utolsó harmadának rohamtempójú vázlatosságát viszont a jóízű abszurd sem tudja leplezni.
Ha kortárs regény, ami amúgy krimi is, akkor számomra inkább etalon Hász Róbert két Fábián Marcell-regénye, ha pedig Holmes-történetre és abszurdra vágyunk (meg filozófiára és posztmodernre), akkor András Sándor Gyilkosság Alaszkában avagy Sherlock Holmes a tlingitek földjén című könyvét érdemes elolvasni.

Jessica Fellowes: Gyilkosság a vonaton (Mitfordi rejtélyek)
Pioneer, 2021
Azt hiszem, öregszem. Más magyarázatot nem találok arra, hogy végigolvastam azt a detektívtörténetet, ami egy azóta ötkötetes sorozatot és rengeteg rajongót szült, és az egyetlen emlékem az egészről két hónap után szinte kizárólag a végtelen unalom...
A borító nagyon tetszett, a háború utáni évek hangulatára is mindennél jobban vágytam, ám Jessica Fellowes (a Downton Abbey-t megalkotó Julian Fellowes unokahúga) regénye sem szövegében nem volt érdekes, sem az alakjaival nem ragadott meg. Elképesztően hosszú oldalakon át nem történt benne semmi, biztos vagyok benne, hogy a kötet egyharmadát nyugodtan ki lehetett volna húzni úgy, hogy senki észre sem veszi. Ráadásul - bár ez soha nem célom és alapvetően nem is ezért olvasok krimiket - a gyilkos személyében már a kötet egyharmadánál biztos lettem, olyan ellenszenvvel ábrázolta őt az írónő. Az csak hab a tortán, hogy befejezve a könyvet, kiderült, a regény egy soha meg nem oldott, valós rejtély megoldását ígéri, de semmi mást nem csinál, mint felhasználja Rosemary Cook 2015-ös oknyomozó könyvének (egyébként messze nem tökéletesen igazolt) állításait: vagyis még csak egy valódi detektívrejtélyt sem talált ki az írónő, pusztán az indíték megalkotásához és az általa feltételezett gyilkos további feketítéséhez kellett használnia a fantáziáját. Jó nagy csalódás volt mindez, több soron is: ezek után vigyázni fogok az olyan sorozatkezdő kötetekkel, amelyek eleve és előre megfontolva egy rétestészta sikerszéria első darabjának készülnek.  (Azt meg árulja már el nekem valaki, hogy ha egy sorozat köteteinek a címe The Mitford Murders / Scandal / Trial / Vanishing, s mindössze az egyszál Bright Young Dead helyett kellett volna kitalálni valami más szerkezetet magyarul, miért kellett Gyilkosság a vonatonnak keresztelni mindjárt a sorozatnyitó regényt, ráadásul úgy, hogy a borítón a sorozatcím tűnik főcímnek???)
Igaz viszont, hogy a sztorin való bosszankodás elvezetett egy Agatha Christie-t főszerepeltető, egyáltalán-nem-igaz, 2018-as tévékrimihez, az Agatha and the Truth of Murder-hez (magyarul: Agatha és a gyilkosság igazsága), amelyen nagyon jól szórakoztam, és amely a forgatókönyvet jegyző Tom Daltonnak köszönhetően képes volt egy új és eredeti megoldást kreálni ennek a megoldatlan rejtélynek. Mint minden Dalton által írt Christie-filmnek (ilyen még a 2019-ben bemutatott Agatha and the Curse of Ishtar, azaz Agatha és Ishtar átka, vagy a 2020-as Agatha and the Midnight Murders, vagyis Agatha és az éjféli gyilkosságok - bár utóbbiak minősége sajnos egyre csökken a készítés időrendjében), ennek sincs semmilyen valódi köze Christie életéhez, pusztán kellemes játék a történelemmel és az irodalomtörténettel, viszont nagyon szórakoztató és korhű. Így mindenkinek ajánlom, akit nem zavar, ha cseppet sem igaz történetben látja nyomozni kedvenc írónőjét...

Link
Négy könyv a Typotextől 1.
Négy könyv a Typotextől 2.