Három friss krimi

Ez a poszt három nemrég magyarul kiadott krimit szeretne ajánlani.

Peter Mohlin - Peter Nyström: Az utolsó élet
Animus, 2021
A Skandináv krimik pompás, divatteremtő, s több mint egy évtizede fennálló sorozata az idei évben új csemegékkel egészült ki. Bár az újrakiadásokról sem feledkeztek meg a szerkesztők, s a megszokott rendben számos Jo Nesbø-újranyomásra is sor került, bemutattak több új szerzőt és szerzőpárost is. A friss kötetek közül számomra azonnal kiemelkedett két svéd újság-, színmű- és forgatókönyíró, Mohlin & Nyström új krimije, Az utolsó élet, amely hazájában 2020-ban került a boltokba, azóta pedig húsz országban adták ki.
A könyvben egy immár tízéves eltűnési ügyben indul új nyomozás: egy négygenerációs farmerdivatcég gazdag örökösnője 2009-ben vált köddé, közvetlenül azután, hogy (ő vagy más) posztolt a Facebookon egy képet a karjára készült, különös tetoválásról. Annak idején azonnal akadt gyanúsított, de nem volt bizonyíték. Az új nyomozást a döglött akta ügyében pedig épp az a felügyelő vezeti, aki már tíz éve is dolgozott az eseten.
A könyvet azonban nem ezért a történetért fogom szeretni - gyanúm szerint - még tíz év múlva is (bár maga a sztori is érdekes). Hanem a főszereplő személye miatt: akinek épp csak beleolvastam az első kalandjába a könyvesboltban, s négy oldal után el is döntöttem, hogy ez a regény nekem kell. John Adderley félig svéd származású FBI-ügynök, aki New Yorki-i rendőrből lesz beépített ember egy Baltimore-ban működő nigériai drogkartellben. Amikor a regényben először találkozunk vele, a plafont nézi egy baltimore-i kórházi ágyból, majd felfedezi, a szomszéd ágyon az a fekete férfi fekszik, aki huszonnégy órával azelőtt pisztolyt nyomott a tarkójához... Hogy miként lesz ebből skandináv krimi és nyomozás az eltűnt Emelie után, az maradjon a könyv titka. Számomra azonban egy új, különleges, nagyon vonzó, pedig egyébként tökéletesen átlagemberes nyomozóhős született John személyében. Alig várom, hogy a következő regényt is elolvashassam róla, amely idén tavasszal jelent meg a hazájában.

P. D. James: Gyilkos szándék
21. Század, 2021
Ebben az évben különösen remekül néz ki a kiadó neve a kiadási évvel együtt... (Még szebb lesz 100 év múlva, de félek, azt már nem fogom megérni...) Ami pedig az általuk a Klasszikus krimik (avagy Krimi klasszikus) sorozatban kiadott új könyvet, P. D. James újabb Adam Dalgliesh-regényét illeti, nagy felfedezés. Ez a könyv ugyanis a sorozat első olyan tagja, amely még sosem jelent meg magyarul! A kiadó láthatóan sorban szeretne haladni: a Takard el (az) arcát!, vagyis a tizennégy kötetes saga első darabjának újrakiadása után igen becsületesen lefordították a soron következő, második kötetet: magyarul ugyanis a legközelebbi korábban már elérhető a 3. regény volt, egyik kedvencem, A hulla csónakon érkezett. (De az is 35 éve jelent meg...) Bízom benne, hogy lassan, de biztosan akár az egész sorozatot elolvashatjuk majd magyarul. Élén az új kötettel, amelyben egy pszichiátriai klinikán bonyolódnak az események, és amelyet Simonyi Ágnes fordított magyarra.

Lee Child: Lángoló sivatag

General Press, 2021
Éééééééééés - igen! Amikor ezeket a sorokat írom, már nemcsak a Lángoló sivatag gyönyörű, életmű-kiadásos változata áll büszkén a polcomon, újraolvasva és körbeörülve, de a General Press augusztus 17-re bejelentette az utolsó, puha kötésben meg még nem jelent Reacher-regény, a Megérte meghalni új kiadását is. Ezzel tulajdonképpen már teljes is lesz könyvtáram egyik büszkesége, s egyúttal egyik kedvenc krimisorozatom: az egységes köntösbe öltöztetett Jack Reacher-könyvek...
Amikor a kiadó a népszerűségre és a mozifilmek sikerére tekintettel kivette Lee Child könyveit a Világsikerek - akkor még kemény kötéses, de hamar szintén puhára váltó - szériájából, és elegáns, könnyen felismerhető, kopásálló, kézbe illő, új életmű-köntöst tervezett nekik, beláthatatlan messzeségben volt az, hogy a Lee Child által megírt összes (2015-ben 19, ma már 25) kötet külsőt váltson, s egy új század ízlésének megfelelő formában ott sorakozzon a polcon. A jól tervezett és mindig szabályosan érkező megjelenések segítségével azonban megtörtént a lehetetlen, s augusztusra minden könyv új alakban születik újjá!
Illetve: a második Tom Cruise-film alapjául szolgáló Nincs visszaútnak egyelőre még rendhagyó, filmképes a borítója, bár már ez is puha kötéses: ha a kiadó van olyan őrült, mint a könyvkülsők iránt is rajongó olvasók, ezt az egy könyvet még átformálhatja kívülről. De akárhogy is lesz: nagy köszönet illeti a munkatársakat a szerkesztőtől a könyvtervezőig. Mert egy dolog, mennyire szeretem ezeket a könyveket, de egy másik, hogy mennyire kell szeretnie egy kiadónak az olvasóit, ha így végiggondol és végigvisz egy sorozatot igényesen, kívül-belül! (Egyébként magáról a Lángoló sivatagról itt írtam hosszan.)

Linkek
Három téli találkozás Agatha Christie-vel
Három könyv krimikedvelőknek

Három regény a Typotextől, kékben
Három népszerű könyv a történelemről
Három szakszerű könyv a történelemről
Három találkozás Sherlock Holmesszal
Három érdekes könyv a történelemről
Igaz szépség s szép igazság - három könyvben

Három szépirodalmi könyvről

Három izgalmas kötetről

Három okos kötetről röviden

Három kortárs költőnő
Három történelmi könyvről

0 Responses