Három augusztusi kötetről szól ez a poszt.

Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton
General Press, 2021
Bár az előző történelmi krimis posztomba már nem fért be, ez a könyv bizony történelmi detektívregény. És nagyon élvezetes! 1979-ben játszódik, s benne a zánkai úttörővárosban történik bűntény, nem is egy. Eltűnik egy tizennégy éves francia lány, majd holtan találnak egy tanárképzős hallgatót, aki a gyerekekre vigyázott. Külföldi vonatkozásai miatt az ügyet a Nyugatot látott, rokonszenves Adorján Máté hadnagy kapja, azonban lelkes és okos segítője is akad Lendvay Laura, a közelben nyaraló orvostanhallgató személyében. Együtt futnak versenyt az idővel, olvasóként pedig velük nyomozhatunk a magukat olvastató, pergő fejezetekben.
A borítóra nagy betűkkel ráírták, hogy retró krimi, ám a Véres Balaton szerencsére egyáltalán nem a nosztalgiafaktorból szeretne megélni. Igen, minden olyan elemet megtalálhatunk benne, amitől remekül felidézi a késő Kádár-rendszert az átlagemberek szemszögéből: a Nemzetközi Gyermekév hatását a 79-es balatoni nyárra, gyerekszemmel kalandos, felnőttszemmel emberi hajósokat, egy vállalatnál dolgozó, intrikáló üdülőket, aranyos hazai és külföldi úttörőket, nénivé-bácsivá merevedett tanárokat és a Soós Lajos-ügyben buzgón nyomozó szocialista rendőröket, no meg korjelző ételeket, italokat és helyszíneket, sőt, még olyan aprólékos részleteket is, mint a krimirajongó Laura olvasmánya, az évben frissen kiadott Ed McBain-krimi. Ezek azonban csak kísérik és hitelesítik a cselekményt, ami nemcsak izgalmas és fordulatos, de igazán logikus is, s a végére jó krimihez illően elvezet a hiteles megoldáshoz. A nosztalgikus elemek mellett azonban a sztoriban jó sok minden van, ami igazán érdekes és teljesen mai (pontosabban 1979-ben ugyanúgy létezett, mint ma, csak talán nem gondolunk rá): korrupció, előítélet, nevelőotthoni múlt, nyomor, orvosi tekintély, gyerekbántalmazás, önkéntes lakásfoglalás...
Számomra az is nagyon rokonszenves, hogy a kötet stílusa nem akar meghökkenteni, a regény így egyszerűen lebilincselő. Mivel a történet alapvetően a két nyomozó, Máté és Laura munkájára, személyiségére, beszélgetéseire és kalandjaira koncentrál, mások általában csak vallomásaikon keresztül szólalnak meg a szövegben (két fontos kivételtől eltekintve). Így a detektívek szerethetővé és érdekessé váltak számomra, akiknek alig várom a következő nyomozását. Igen, a skandináv krimik begyűrűzésekor még nagy meglepetés volt a sztori felében a gyilkos hangját olvasni, de mára ez az innováció odavezet, hogy a nyomozókat és a nyomozói munkát szinte meg sem ismerni sok modern krimiből, helyette pszichopaták felületes, bár lélektaninak szánt monológjait kapjuk oldalszám. A Véres Balatonban ehelyett sok az emberi részlet, az érdekes - pozitív és negatív - mellékszereplő (engem pl. a karbantartó története fogott meg nagyon), de a középpontban mindig Máté és Laura áll.Végül a legjobban az tetszett, hogy a szerzőnek sikerült olyan nyomozókat teremtenie, akik különösebb akrobatikus életrajzi ötletek nélkül is rokonszenvesek és elfogadhatók akkor is, ha - politikai, eszmei, történelmi - szempontból nem vagyunk nagy véleménnyel 1979 kádári Magyarországáról. A Cimea Vikit rajzoló iskolások, a Túró Rudit fogyasztó, Kajla-rajongó, Bedeco-kakaót ivó gyerekek, a Füles képregényeit olvasó, Delfin-könyveket gyűjtő kamaszok, a konzervgyári nénik (ezek az én emlékeim), vagy a regényben szereplő külföldi úttörők, a gyerekükért aggódó francia kommunisták, az egymásra kicsit féltékeny vagy épp egymással nagyon emberséges nyomozók számára a Kádár-korszak nem(csak) politikai-értelmezési kérdés volt, hanem a világ, amiben élnek-éltek. Ezért jó róla egy olyan történetet olvasni, amelyik ízelítőt ad békés és teljesen átlagos mindennapjaiból: miközben természetesen a krimicselekményben megjelennek a kor árnyoldalai is.
A hírek szerint Máté és Laura nyomozásai trilógiát alkotnak majd, 2022 januárjában pedig érkezik is a második könyv, az Inge és Gerda...

Georges Simenon: A bűnbak
Agave Könyvek, 2021
Hosszú idő után ismét Maigret-mentes roman durs látott napvilágot a kiadó Simenon-sorozatában. Bár a Maigret hét esete, a Maigret-novellák tavaszi gyűjteménye jobban lázba hozott, elkötelezett rajongóként A bűnbakot is megszereztem, elolvastam, s kellőképpen élveztem is.
A regény főszereplője Spencer Ashby, aki egy kis, amerikai, vidéki városkában él a feleségével, akit a maga módján nagyon szeret. Tanít a gimnáziumban, hobbiból barkácsol, néha eljár társaságba, vagy a templomba, de alapvetően magának való, visszahúzódó ember. Egyetlen ártatlan szórakozása, hogy néha a szomszéd házaspár életét lesi a félig behúzott függönyökön át. Azonban egyszer csak minden megváltozik. A fiatal Belle-t, Mrs. Ashby barátnőjének a lányát, aki átmenetileg az Ashby-házban lakott, holtan találják a szobájában. A kerületi ügyésznek gyorsan kész az álláspontja: Spencert vádolja a gyilkossággal, bár semmiféle bizonyítéka nincs erre. Nincs eljárás, letartóztatás sem, de a közvélemény már meghozta a maga verdiktjét: számukra Ashby gyilkos, és nincs számára kegyelem...
Szikár, kiábrándító, sötét, tömör és felkavaró volt a könyv, igazi Simenon-féle lélektani regény bűnről és bűnhődésről. Az egyetlen dolog, amit sajnáltam, hogy Ashby annyira átlagpolgárnak volt megalkotva, hogy valahogy teljesen hidegen hagyott a sorsa. Végül az segített az azonosulásban, hogy megpróbáltam Henry Fonda arcával elképzelni (az 1953-as The Wrong Manből). Története biztosan nem a legjobb Simenon-krimi, de igazán elgondolkodtatja az embert. (Megjegyzés: amit a legszívesebben elolvasnék az írótól a műfajban, az egy másik amerikai története, az 1952-es Les frères Rico. Vajon ez megjelenik valaha...?)

Philip K. Dick: Repedés a térben
Agave Könyvek, 2021
Egy fekete elnökjelölt, aki nem hajlandó követni a kampánymenedzsere tanácsait. Egy magánnyomozó, aki sötét bőrű és zseniális. Egy szervsebész, akinek szeretője van. Surranók, bordélyműhold, egy párhuzamos világ és bolygógyarmatosítás. A túlnépesedett Föld, ahol a létminimum alatt élőket hibernálják, hogy ne legyenek útban...
Az Agave újabb, magyarul még sosem olvasható Dick-kötettel állt elő: a The Crack in Space 1966-ban jelent meg először, a Palmer Eldritch három stigmája és a Várjuk a tavalyi évet között. Ahogyan korábbi posztomban is leszögeztem, a Dick-regényekről nagyon nehéz írni, ám annál szívesebben ajánlom őket mindenkinek. A kiadó életműsorozatában immár megjelent a Dick életében kiadott regények legnagyobb része (30 a 33-ból): ennek a különleges hangulatú, kicsit nagyon őrült, mégis profetikus regénynek a kiadása is egy újabb lehetőség, hogy belemerülhessünk Dick színes-szagos, posztmodern jövővilágába.
A könyv olvasása kissé felbosszantott, de jó értelemben, s annyira erősen hatott rám, hogy Dick-novellákat is elővettem utána. Másoknak is ilyen jó olvasmányélményt kívánok!

Megjegyzés: kép.

Linkek
Három téli találkozás Agatha Christie-vel
Három könyv krimikedvelőknek
Három regény a Typotextől, kékben
Három népszerű könyv a történelemről
Három szakszerű könyv a történelemről
Három találkozás Sherlock Holmesszal
Három érdekes könyv a történelemről
Igaz szépség s szép igazság - három könyvben
Három szépirodalmi könyvről
Három izgalmas kötetről
Három okos kötetről röviden
Három kortárs költőnő
Három történelmi könyvről
Három friss krimi
Három találkozás Arsène Lupin-nel
Kriminovellák és bűnügyi feladványok háromszor
Három színésznő
Újabb három szépirodalmi könyvről
Három rég várt zsebkönyvről, hosszabban
Három történelmi krimiről röptében