Időutazás a történelemben - Töprengések az Időalagút dátumairól és helyszíneiről
Ez valószínűleg meglehetősen unalmas bejegyzés lesz mindazok számára, akiket nem ragadott magával a rajongás a The Time Tunnel című amerikai sci-fi sorozat esetében, akiket nem érdekel az időutazás - és akik nem szeretik a felesleges ismeretek felhalmozását... Mégis összegyűjtöttem néhány megjegyzést a filmrészek dátumaival és helyszíneivel kapcsolatban. Sosem szabad ugyanis elfelejteni, hogy ezeket a posztokat kicsit korábbi önmagamnak írom: sok bejegyzés szól olyasmiről, amiről szívesen olvastam volna korábban magyarul, de nem volt mit. Ez is ilyen.

A gyűjtés mégsem öncélú. Rettenetesen foglalkoztatott készítése közben is az a gondolatkísérlet, amelyre az Időalagút, de számos más sci-fi is jó példa. Ha megtehetnénk, hogy beleavatkozunk a múltba, melyik pillanatába szeretnénk, miért és milyen céllal? És egyáltalán: milyennek látjuk a múltat? Az utóbbi kérdésre sokszor pusztán az időutazós sci-fik alapján is sokféle válasz születik.

Átélni a múltat: Tony és Doug a Krakatoa felrobbanásának pillanatában az Időalagút 6. epizódjában
Játék a történelemmel, avagy évszámok, dátumok, kronológia

Számomra az Időalagút sorozat egyik fő vonzereje pontosan az, hogy (többnyire) a történelemmel játszik: ez legalább 27 részre igaz a harmincból, beleértve a 18. és a 29. epizódot is, amelyben földönkívüli látogatók is megjelennek, de a 19. században. (Az epizódok adatairól itt írtam korábban.) Nagyon izgalmas, inspiráló kérdéseket tesz fel minden rész: például, hogy megváltoztathatják-e a múltat az időutazók? Vagy ha (tételezzük fel) sikerül "visszamennünk" a múltba, vajon egy létező idővonalon haladunk-e visszafelé, vagy az idő valójában képlékeny és titokzatos valami, ami az időutazó múltjában is mindig "éppen most" alakul? Ezeken a kérdéseken már gondolkoztam egy korábbi Időalagút-posztban.

Csak az elmúlt egy évem időutazós találkozásai alapján is nagyon-nagyon sok válasz létezik a fenti kérdésekre. Rachel Givney Szerelmes Jane-jében például a 21. századba került Jane Austen szembesül saját, nekünk már "irodalomtörténeti" sorsával, s döntenie kell, hogy vállalja-e azt, vagy elmenekül előle, feladva azonban ezzel eredeti élete lényegét, az irodalmat. A döntése tehát (amellyel természetesen végül az írást választja) a 21. században következik be, de mégis stabil pont az idővonalon, amely ugyanoda viszi vissza saját korába, ahonnan elindult. Mégis, egyúttal azt a paradoxont is maga után vonja, hogy a kései Austen-könyvek eszerint egy olyan írónő tollából születnek, aki járt a 21. században, tudja, hogy halála után milyen nagyra értékelik majd, tisztában van vele, hány és milyen művet fog megírni még életében, sőt, gyakorlatilag ismeri a halála napját is... Ezzel szemben Kathleen A. Flynn A Jane Austen-küldetés című regényében Austenhez, az írónő korába küld időutazókat, akik azonban nem változtathatják meg a múltat, csak egy apró részletében, így Austennek sem mondhatják el a jövőjét, sőt, magukat sem leplezhetik le előtte. Persze a történet egyik fő kérdése épp az, lehetséges-e ilyesmi, vagyis érintetlenül marad-e a jövő, ha egyszer létezik időutazás. (Érdekes egyébként, hogy Flynn hősei érkezésükhöz és távozásukhoz olyasféle, csak kisebb eszközt használnak, mint az Időalagútban megjelenő időpózna.)

Nagyon szerettem tavaly nézni az Időbevándorlók című norvég sorozatot is (Beforeigners, 2019, 2021), amely nemcsak az időutazás témáját dolgozta fel, de nagyon ötletesen szembenézett annak a szociális-társadalmi-gazdasági és vallási-kulturális vetületével is. Fő kérdése, mi történne, ha mai, 21. századi világunkban tömegével jelennének meg időutazók a múltból, jelesül a kőkorszakból, a viking korból és a 19. századból. (Kár, hogy a nagy HBO-átalakulás miatt lehet, hogy végül félbemaradt ez a jó kis sorozat, sok kérdést nyitva hagyva.) Karády Anna A füredi lány- és Diana Gabaldon Outlander-sorozatának kötetei pedig folyamatosan építettek arra, hogy mit tud egy a mi korunkban élő ember a történelemről, hiszen időutazó szereplői a múltban folyamatosan azt a tudást hasznosítják, amit tanulmányaik során megszereztek. Ilyesmi az Időalagútban is gyakorta előfordul.

Felfedezni történeti korokat, testközelből átélni a história sorsdöntő eseményeit, találkozni híres történelmi személyiségekkel: ha lehetne időutazni, engem biztosan ez érdekelne belőle a legjobban... Nem lehet csodálni, hogy a visszaemlékezések szerint az Időalagút annak idején az amerikai történelemtanárok körében is tetszésre talált: úgy vélték, felkelti az iskolások érdeklődését a múlt iránt. Éppen ezért különös, hogy manapság inkább azt szokás felvetni, hogy történelmi adatai nem mindig elég pontosak. Ez a poszt ezekről a tévesztésekről szól: illetve arról, mit tudunk pontosan a történelemből...

A kifejezetten ötletes és fordulatos forgatókönyvek írói néhol valóban tollhibát vétettek a dátumokban. Ahogy az epizódlistámban is jeleztem, a New Orleans-i csata pl. tényleg 1815. január 8-án volt, ha tehát Tony és Doug 6-án kerültek a britek kezére, akkor nem egy, hanem két napnak kellett volna eltelnie az ütközetig az 5. epizódban. A kartúmi lázadást is nyilván véletlenül keltezték 1883-ra, hiszen minden, ami a 29. epizódban történik, 1884-be illik, a hónap így stimmel. Custer nem 21, hanem 23 évesen lett dandártábornok (8. epizód), Napóleon 1793 októberében Toulont ostromolta, így kis eséllyel járhatott Párizsban (10. epizód), Travis tábornok fia nem 12, hanem 7 éves volt, amikor elesett az Alamo (13. epizód). Amikor pedig Kirk tábornok megmutatja ősének Marie Antoinette kivégzését, valóban helytelenül mond 1793. október 15-ét dátumnak, mivel a királynét október 16-án fejezték le. Ám mindezek az apró tévesztések igazán semmit sem vesznek el a lényegből, a történelemmel való játékból. Viszont felhatalmazást adnak olyan pontatlanságok felrovására is, amelyek valójában sokszor nem is pontatlanságok... És számomra itt kezdődik az Időalagút széria igazi érdekessége.

Doug és Tony Alamo védőinek szerény ellátmányát fogyasztja az ostrom utolsó napján: de még reménykednek, hátha meg tudnak menteni néhány embert (13. rész)
Rajongás túlzófokon, avagy a lelkes blooper-keresőkről

Ha nem-tévesztett állítólagos tévesztéseket keresünk, jó párat találni a sorozatról szóló fórumokban és oldalakon. A 3. epizód például 1910. május 21-én játszódik: ám egy részében már éjszaka van. Így semmi különös nincs abban, hogy a bezárt bányairodában már letépték a naptárról a 21-es lapot...

Hogy miért hívják az amerikaiak az 1812-15 között vívott brit-amerikai összecsapást "1812-es háborúnak", azt tőlük kellene megkérdezni. Azonban az európai rajongók felfedezése, miszerint az 5. epizód nem is 1812-ben játszódik, valójában nem hibatalálat: "az 1812-es háború utolsó csatája" ugyanis, ahogyan Tony hívja, tényleg 1815-ben volt.

Ahogyan arra Doug is figyelmeztette időutazó barátját, Tony és Szerit szerelme csak egy pillanatig tarthatott (26. rész)
Fel szokás vetni azt is, pontatlanul mondják a 26. epizódban, hogy Marco Polo 1287-ben tizenkettedik éve utazgatott Keleten. A szám azonban ezúttal pontos: a számítás ugyanis, ahogy sok Marco Polo-életrajzban is, nem Polo és társai európai indulását, 1271-et veszi alapul, hanem 1275-öt, amikor megérkeztek Keletre - és onnantól valóban 12 év telt el az epizód jelenééig. Más kérdés, hogy ebben a történetben valóban van egy szándékos fikció és egy történelmi pontatlanság is. Bár Marco Polo és Szerit hercegnő útját Kubiláj valódi lányának, Kököcsinnek az utazásáról mintázták, az 1292-ben volt, Szerit hercegnő pedig sosem létezett. Ennél valódibb hiba, hogy az igazi Batu, aki egyébként nem hatalomvágyó őrült volt, hanem "jó kán", már 1256-ban meghalt, amikor Marco Polo még gyerek volt.

Szerit esetéhez hasonló történelemváltoztatás szerepel a 14. epizódban is: Hira Szing ugyanis nem létező személy, de valóságos személyekre hasonlít. A nevéhez az ötletet a jóval korábban, 1838-ban meghalt afgán vezér, Hara Szing adhatta, az 1886-os "hosszú tőrök éjszakája"-lázadáshoz pedig a történelem egy másik eseménye, s az a film, amelynek az archív felvételeit felhasználták az epizódban: az 1953-as King of the Khyber Rifles. Ebben egy félig bennszülött származású brit tiszt, akit Tyrone Power alakít, végül leszámol vértestvérével, a hosszú tőrök éjszakáját tervező Karram Khannal. Ez a film azonban 1857-ben, a szipojlázadás idején játszódik, s ráadásul egy olyan regény adaptációja, amely eredetileg az első világháború idejére helyezte a cselekményét... Ez nyilván feljogosít arra, hogy 1886-ban is megalkotható legyen egy hasonló kaland: és így találkozhatunk a fiatal Kiplinggel!

1915: Enrico Galba gróf, Galba császár kései leszármazottja arisztokrata eleganciával fogadja a mindenen átgázoló németeket, megmentve a gyilkossággal gyanúsított Tonyt és Dougot (19. rész)
Talán a legfeltűnőbb tévedés a 19. epizódban található. Az olasz Alpokban játszódó rész előrenyomuló németeket szerepeltet 1915-ben, pedig az első világháborúnak ebben az évében az olasz fronton még csak az Osztrák-Magyar Monarchia csapatait lehetett megtalálni: a németek csak 1917. július-október közt jelentek meg itt. Azonban nem lehet egyetlen tollhibára hivatkozva átirányítani az egész epizódot 1917-be sem, mivel elhangzik benne, hogy az USA még semleges a történet idején: ez viszont kizárja 1917 októberét. Így itt valóban a kiinduló koncepció a hibás: nem mintha egy olyan rész, amelyben Nero császár szelleme kísért, száz százalékosan hiteles történelem lenne. Egyebekben viszont nagyon ötletes, például Galba grófnak, Galba császár kései leszármazottjának szerepeltetésével nagyon is históriai, nem is beszélve remekül kigondolt történelmi csattanójáról (amit itt direkt nem írok meg)...

Csak az biztos, hogy semmi sem biztos...

Más "hibákkal" pedig más a helyzet. Több helyen olvasni, hogy mivel a 22. epizód tévesen teszi Billy, a Kölyök halálát 1881. július 23-ra (ez igaz, július 14-én lőtték le), ennek nyomán április 23-án játszódik: holott szó szerint csak az hangzik el az epizódban, április vége van. Valóban szó esik róla, hogy a cselekmény idejéhez képest Billy majd csak három hónap múlva fog meghalni, de hogy ezt napra pontosan kell-e érteni, nem derül ki. Ez engem azért foglalkoztat, mert a valódi Billy április 28-án szökött meg utoljára a börtönből, és ennek során lelőtt (nem egy, hanem) két seriffhelyettest. Számomra izgalmas elgondolkodni azon, hogy akkor vajon ez az epizód 28-án játszódik-e, s kissé átírja a történelmet (mínusz egy halott seriffhelyettes, plusz két időutazó), vagy egy kicsit korábban történik, s megajándékozza egy 28-át megelőző szökéssel a Kölyköt, akit így Doug és Tony fog el, hogy aztán majd 28-án újra, utoljára megszökjön...

Minden időutazó vágya ott lenni egy nevezetes eseménynél: ráadásul Tony és Doug közbelépése nélkül János király sosem írta volna alá a Magna Cartát (16. rész)
Nem egyértelmű a Magna Carta kérdése sem. Földnélküli János 1215. június 10-én találkozott Runnymade-ben az ellene lázadt nemesekkel, ám még majdnem tíz napig vitáztak a szövegen. 15-én fogalmazták meg a végleges változatot, s 19-én került rá a király pecsétje. Ez a történelmi ténysor nyilvánvalóan nem való kalandfilmbe, vagyis nagyon helyes, hogy merészeltek rajta egyszerűsíteni. A félreértésre ezúttal a szinkron is rátesz egy lapáttal: végeredményben június 9-10-én játszódik az epizód (s a Magna Carta aláírásával ér véget), de a magyar szövegben az Anno Dominit (AD) 18-ának fordítják, bedobva egy újabb, helytelen dátumot. (Megjegyzem, nem tudom, mi értelme az epizód apró pontatlanságain problémázni, bármilyen nyelven, amikor Ridley Scott 2010-es, Magna Carta-írató, A-kategóriás Robin Hood-nagyfilmjében csak az oklevél vonatkozásában kb. tizenötször ennyi nyilvánvaló történelmi anakronizmus van - és ettől még nem rossz a film.)

Számos forrás azt is egybehangzóan állítja, hogy a 11., kémkedős-hidegháborús epizód a Szovjetunióban játszódik. Pedig a készítők láthatólag nagyon ügyeltek, hogy semmi konkrétumot ne mondjanak, és épp oroszos névformákat ne használjanak. Valójában nem derül, ki, hova érkezett a vasfüggönyön túl Tony és Doug: a feliratok a városban furcsán cirill betűsek (valójában értelmetlenek), Hruda tábornok neve szlávos, Biraki professzoré inkább törökös, Alexiszé görögös.

A delírium-jelenet: ha a náci doktor nem törne olyan öntelten saját áltudományos célja felé, hosszabb idő alatt esetleg mégis vallomásra kényszeríthetné Dougot, de szerencsére eszébe sem jut (15. rész)
Nagyon érdekes viszont a 15. epizód "tévesztésének" kérdése. Tony és Doug a Gestapo fogságába kerül 1944. június 4-én. Semmit sem árulhatnak el a náciknak a közeljövőről, ez létfontosságú a sikeres partraszállás szempontjából. Amikor azonban Kleinemann doktor személyiség-átformáló, engedelmessé tevő szérumot ad be Dougnak, Hoffmann őrnagy pedig próbaképpen megkérdezi tőle, mikor lesz a szövetséges partraszállás, Doug ezt mondja: D-nap, június 6-a, Németország legyőzése (a szinkronban: német fegyverletétel), 1945. Ezt sokan szöveghibának tartják, mondván, a D-nap 1944-ben volt. Ám már amikor először láttam a részt, is azt gondoltam, a szövegből inkább Doug sikeres ellenállására lehet következtetni. A doktor azt mondja, a szérum könnyedén átformálja a kísérleti alanyt: Doug azonban amellett is megdöbbentően sokáig kitart, hogy ő igenis Douglas Phillips, nem pedig Heinrich Kreuger. A D-napra jóval korábban kérdeznek rá nála: vagyis a szer itt még kevésbé hathat. Én a lelkierejét láttam abban, hogy amikor kiszalad a száján a hónap és a nap, utána átugrik más témára, és újabb évszámot mond, a jövő évét, elterelve a németek figyelmét a dátumról annak megvitatására, legyőzhető-e egyáltalán Németország. Szerintem a magyar szinkron nagyon jó: biztos, hogy Doug nem arra gondol, hogy 1945. június 6-án legyőzik a németeket, hanem a német kapitulációra 1945-ben. Vagyis: ez a hiba nem hiba, pedig szép blooper-karrierje van az interneten.

Tanulni, tudni és ismerni a történelmet

Mindenesetre még a tényleges tévesztésekről is el lehet mondani, hogy elvezetnek a valódi történelemhez, nemhogy a nem-is-hiba hibákról. Én például - bár talán nem kellene bevallani - soha nem hallottam korábban az 1812-es háborúról (bár a pompás díszletekről, a mangrovemocsárról azonnal rájöttem, hol vagyunk a vonatkozó epizódban, és erre azóta is büszke vagyok). Nem tudtam, hogy az első amerikai-berber háborúban nem csak iszlám hitű kalózok harcoltak az USA hajóival. A kartúmi lázadásról is csak annyi ismeretem volt, amennyinek utánaolvastam A gyávaság tollai (The Four Feathers) összes filmváltozataival kapcsolatban. Ahhoz, hogy pontos képem legyen a sorozat világáról, rengeteg érdekes, addig ismeretlen tényt kellett felfedeznem. Nem is beszélve arról, mennyire inspirált a romantikus-kalandos történetbonyolítás.

Könyvek egy sci-fibe illő high-tech laborban: dr. Ann MacGregor tájékoztatja Kirk tábornokot, mit sikerült megtudnia Billy, a Kölyök utolsó napjairól (22. rész)
A sorozat jövőképe nyilván elavult mára, hiszen a tudósok történelmi ismereteiket vaskos kötetekből, jegyzetekből, adatsorokból szerzik, s nem az internetről (ami nem is csoda, hiszen maga az ARPANET is csak 1969-ben, három évvel a sorozat forgatása után kezdett működni, szűk körben). Mégis nagyon tetszik nekem, ahogyan minden alkalommal, amikor Tony és Doug új helyszínre és időbe kerül, a bázis tudósai rohannak és keresik, kutatják a hiteles információkat, forrásokat, gyakran panaszkodnak arra, túl sok a bizonytalan tényező, a legenda, az ellentmondás a történelemkönyvekben, vagy sürgősen berendelnek egy-egy szakértőt. Ezzel példát mutatnak és visszaadják a hitet a történelem érdekességével és a történelemtudás fontosságával kapcsolatban.

Hiszen Southall tábornok például le sem tagadhatná, hogy szenvedélyesen kutatja őse történetét, míg azután végre ellátogathat az utolsó ütközete színhelyére, s megfejthet egy vele kapcsolatos történelmi titkot. (5. epizód) Whitebird professzor büszke arra, hogy a sziú nemzethez tartozik, de félig kívülről szemléli önmagát és az őseit, a történészi objektivitás felől. (8. epizód) Kirk tábornokról kiderül, hogy egyike a büszke családfakutatóknak. (10. epizód) Doug és Tony számtalanszor veszik hasznát iskolai történelmi ismereteiknek, amikor több alkalommal gyorsan képesek felismerni, hová és milyen időbe kerültek éppen. Különösen érdekes ez például akkor, amikor Tony megfejt egy D-nappal kapcsolatos rádióadást, mondván, jé, ezt gondolták a partraszállásra vonatkozó kódüzenetnek, de hogy mikor - hát, éppen most... Ami neki tananyag, a körülötte állóknak jelen és jövő. (15. epizód) Márpedig én épp az ilyen jeleneteket szeretem az időutazásról szóló történetekben.

Tony viselkedése lenyűgözi Ülő Bikát, aki megmenti őt Őrült Ló haragjától és a tűztől: a tudós bátorsága a halál küszöbén tiszteletre méltó, ám az indiánregények és a történelem ismeretéről is tanúskodik (8. rész)
Az is fontos a sorozatban, hogy a történelmi narratívák önkényesek, s gyakran tele vannak fehér foltokkal. Billy, a Kölyök két áldozata névtelen volt: lehet, hogy Doug és Tony lesznek a halottak? (22. epizód) Nem tudni, végeztek-e ki amerikai kémeket New Orleansnál a britek: hiszen ki is jegyzett volna fel ilyen lényegtelen információt. Pedig ha Tony és Doug meghal, számukra nagyon is fontos lesz a kérdésre adható válasz... (5. epizód) Szerit hercegnőről keveset tudni, de dr. MacGregor adata szerint a két tudós látogatásának évében ment hozzá egy sötét hajú, fehér bőrű, messziről jött idegenhez: lehet, hogy Tonyról írnak a források, aki szerelmes lett a lányba? (26. epizód) Senki sem tudja, hajlott volna-e Ülő Bika a békére, amikor Custer kiprovokálta a Little Bighorn-i véres ütközetet, amelyben összes emberével együtt lemészárolták. Lehet, hogy a bölcs indián küldött hozzá békekövetet, de nem talált meghallgatásra? (Eddig a történészek.) Lehet, hogy ez a követ Tony volt? (És ez már a film.) Vajon mi igaz a görög mítoszokból? És a Bibliából? - Lehet, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítok egy olyan sorozat kérdésfeltevéseinek, amelyen már a tízévesek is jól szórakozhatnak: de átkozottul élvezem az ilyen töprengéseket.

Doug és Tony esete a születési dátumokkal

És persze ott van még a két tudós magántörténelme. Elmondható, hogy amit valóban nem döntöttek el elsőre a készítők: a két főszereplő kora. A pilotban Tony azt mondja, 1938-as születésű, a 4. epizódban viszont kiderül, hétéves volt Pearl Harbor idején, vagyis 1934-ben (vagy esetleg 1935-ben) született: azaz a sorozat fikciója szerint 33 éves múlt, amikor először belép az Időalagútba. Ennél az ismert ellentmondásnál azonban sokkal érdekesebb Doug és Tony többi, közvetett életrajzi időadata.

A felnőtt Tony találkozása hétéves önmagával Pearl Harbor megtámadásának napján: "- Bízom benned. Megkeresem az apád. Különben is, gyorsabban futok, mint te. - Esküszöl? - Esküszöm." (4. rész)
Az egyértelmű, hogy Doug idősebb Tonynál: ő tíz éven át dolgozott az Időalagút-projekten, Tony pedig csak hét éven át. A 22. epizódban Doug azt mondja Billynek, a Kölyöknek, hogy majd csak 50 év múlva fog megszületni: vagyis 1931-ben. A Dougot alakító színész, Robert Colbert születésnapja pedig valóban ekkor van: 1931. július 26-án. Ezzel szemben James Darren (Tony) a valóságban 1936. június 8-án született, vagyis négy évvel fiatalabb, mint a karakter, akit játszik. Erre az időcsúsztatásra azonban szükség van (s ezért is nem volt tartható a pilotban szereplő 1938-as születési évszám), hiszen hiába csodagyerek Tony, aki már 1954-ben lediplomázik (lásd 28. epizód), az semmiképp sem lenne hihető, hogy már 18 évesen ösztöndíjas doktori programba kezdjen a MIT-en (vagyis 18 év alatt elvégezze a középiskolát és az egyetemet is): még 20 évesen is nagyon fiatal ehhez. Másfelől egyértelmű, miért mondja a pilotban Tony, hogy 1938-as születésű: így ugyanis 30 éves lenne a cselekmény 1968-as jelenében, vagyis épp annyi, mint a szerepet játszó James Darren 1966-ban, amikor a forgatás valójában folyik.

A fenti, rendkívül bonyolult eszmefuttatásból végeredményben az derül ki, hogy mind Doug Phillips (született 1931-ben, így 1968-ban, az időutazás idején 37 éves), mind Tony Newman (született 1934-ben, így 1968-ban, az időutazás idején 34 éves) karaktere idősebb a sorozatban, mint az őket alakító színészek, Robert Colbert (született 1931-ben, így 1966-ban, a forgatás idején 35 éves) és James Darren (született 1936-ban, így 1966-ban, a forgatás idején 30 éves): viszont a sorozatbeli Tony és Doug között kisebb a korkülönbség, mint Darren és Colbert között valójában. Így jár az, aki két évvel a jövőbe csúsztatja sci-fi sorozata jelenét...

1956, a Vasfüggöny mögött, egy másik Időalagútnál: "- Kíváncsi vagyok, rájönnek-e, mire való ez az egész? -" kérdezi Biraki, Doug azonban mosolyogva megnyugtatja: "- Nem, nem igazán." (11. rész)
A két tudós életrajzához kapcsolódik még egy kis évszámítgatási galiba: a 11. epizódban, amikor nem akarják elárulni Biraki professzornak, hogy ők nem Smith és Williams, a két várt disszidens fizikus, azt állítják, hogy Amerikában együtt dolgoztak önmagukkal ("Phillipsszel és Newmannel") az ottani időkísérleten. Ez azonban nem igazán jó szövegkönyvi ötlet, mivel elfelejti, hogy az epizód 1956-ban játszódik. Márpedig a fenti évszámokból is világos, hogy Tony ekkor még tanult (a MIT-en), sőt, a 3. epizódban egyenesen az hangzik el, 1958-ban még "iskolába járt": ezért nem ismerte fel a bázis egyetlen tagja sem, amikor véletlenül 1958-ba vitte az Időalagút. Maga az Időalagút-projekt pedig 1968-ban tízéves, vagyis csak pont 1958-ban (tehát két évvel a 11. epizód után) fog megindulni. Ugyanebben a 11. epizódban ott is alig tarthatóvá feszül az időrend, amikor Doug megjegyzi Biraki működésképtelen kabinjával kapcsolatban, hogy a Tic-Toc-projektben ők is évekig foglalkoztak ezzel az ötlettel még Tony csatlakozása előtt (ami 1968-ban, a sorozat időkezdetekor 7 éve volt, vagyis 1961-ben): az "évekig" szó minimum három évet jelent - és többet nem is jelenthet itt, mivel, mint írtam, az Időalagút-projekt mindösszesen tíz éve tart...

Természetesen nyugodtan lehet mondani a fenti számítgatások az elmebaj határát súrolják, én azonban úgy gondolom, rajongani valamiért csak magas hőfokon és teljes érdeklődéssel lehet. A Kockázat (Kloss kapitány) esetében már töprengtem el hasonló "felesleges" dolgokon: most itt volt az ideje Időalagút-ügyben is. Ami pedig fontos, hogy összességében ez is bizonyítja, hogy a sorozat, a "hibák" és a történetszövet "lyukjai" ellenére, elképesztően izgalmas, ötletes, bonyolult történelmi rekonstrukciókkal áll elő, amelyeken még gondolkodni is élvezetes. Lehet többet várni egy televíziós szériától?

Doug és Tony az ókori Jerikóban és egyúttal a bázis képernyőjén: Tony közvetlenül előtte szabadította ki elfogott barátját, később azonban ő szorul majd megmentésre (20. rész)
Két személyes megjegyzés

Ha lehetséges lenne az időutazás, annak örülnék, ha az derülne ki, ami tudományosan a legkevésbé valószínű: vagyis hogy a múltba visszautazva nem tudjuk megváltoztatni a múltat. Ha valaki visszament az időben, s abban a korábbi időpillanatban tett valamit, akkor ezzel csak bezárul egy paradoxonos kör, mert kiderül, hogy ez a beavatkozás mindig is a történelem része volt, vagyis nem lehet "elrontani" vele a múltat, ellenkezőleg, vele lesz teljes. Tisztában vagyok vele, hogy a természettudományos valószínűtlenség mellett ez a legkonformistább elképzelés is, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a párhuzamos idővonalak és a kvantumfizika elképzeléseit. Ráadásul olyan felemelően tragikus helyzeteket hozhatna létre, mint amilyet Ray Bradbury is megírt az És újra a Föld-ben. Viszont ha valakit nagyon érdekel a hogyan-is-történt-pontosan-a-történelem kérdése, ez lenne a legmegfelelőbb időutazástípus számára. Én csak rövidebb utazásokat mernék tenni, legjobban pedig III. Béla kora, az Erzsébet-kor udvari elitjének mindennapi élete, és az érdekelne, milyen színész volt a fiatal Petőfi Sándor. Így először ezekbe a korokba szeretnék ellátogatni.

Végül: az Időalagút egy dologban nagyon különbözik az általam ismert más időutazós történetektől. Ez pedig a folyamatos megfigyelés: akár Schrödinger macskája, akár voyegeur-értelemben. Mivel a bázis tudósai a sorozat egész első évada során azzal próbálkoznak, hogy visszahozzák a jelenbe Tonyt és Dougot, folyamatosan figyelik és nézik egy képernyőn, mint valami videóadást, mit él át éppen a két időutazó. Bár ennek valójában persze az az oka, hogy egy tévéfilmet látunk (az Időalagút-regényekben nincs is igazi jelentősége, hogy a bázison folyamatosan veszik és rögzítik mindazt, ami Douggal és Tonyval történik), mégis, nagyon elgondolkodtató. Mivel beavatkozni, segíteni csak alig-alig tudnak, sokkal inkább az történik, hogy Kirk tábornok, dr. Ann MacGregor, dr. Swain és a többiek csak megfigyelnek. Így viszont olyan szituációkban és helyzetekben látják a munkatársaikat, amelyekbe azok saját korukban soha nem kerülhettek volna, és olyan tulajdonságaikat ismerhetik meg, amelyek sok esetben biztosan rejtve maradtak volna a munkatársaik előtt. A fikció szerint Phillips és Newman zseniális fizikusok, az időutazó módszer megalkotói, és persze vakmerő, jóképű, sportos alkatú fiatal férfiak. Az egyes kalandokban azonban a helytállás, bátorság, kreativitás, együttérzés, óvatosság és küzdelem olyan próbatételein mennek keresztül, ami bármely kalandhősnek a díszére válna. (Persze, valójában azért, mert ők is azok.) Még fontosabb, hogy egész mély, önfeláldozó, személyes barátságukat is egy csapat fehér köpenyes megfigyelő szemei előtt élik meg... Nem tudom, hogy a tervezett második évad mit kezdett volna ezzel a problémakörrel, hiszen abban Tony és Doug bizonyára visszatért, s onnantól kiszámíthatóbb, szabályozottabb utakat tett volna. Így azonban a sorozatban olyan időutazást láthattunk, amelynek kettős volt a megfigyelése: szemlélhettem én nézőként, s szemlélte a történetbeli közönség, a bázis tudóscsapata. Ilyen időutazást nézni jó, de magam egészen biztosan nem vágynék rá...

A barátok kitartanak egymás mellett: szemben az ellenséggel, magányosan, egy kis szigeten - és közben a bázis figyelő szemei előtt (17. rész)
Linkek
A múlt és az eljövendő korok útvesztője - Az Időalagút sorozat epizódlistája
22+2 számos tény az Időalagút sorozatról
Az Időalagút sorozat
Filmregények és filozofikus kérdések - Könyvek az Időalagút sorozathoz
Tisztelgés az Időalagút előtt - Tribute to The Time Tunnel
Hughes felügyelő munkában - A regények
Ebben  posztban folytatom Barsi Ödön nevezetes hősének, Hughes felügyelőnek igyekszem tovább árnyalni az őt szerepeltető regényekben kirajzolódó portréját. A bemutatást ebben a bejegyzésben kezdtem el: Hughes felügyelő munkában - Egy hős Barsi Ödön regényeiből.

Ebben a részben minden olyan Barsi-kötetet bemutatok, amelyben Hughes felügyelő szerepel. Mindegyiknek megadom a kiadási adatait (az első sorban az első megjelenés, a másodikban a további megjelenések szerepelnek), jelzem, hányadik kötete volt ez az írónak a nyolcvankilencből (a cím után zárójelben). Ezután felsorolom azokat a műfajokat, jellegzetességeket, amelyek véleményem szerint igazán jellemzőek az adott kötetre (dőlt betűvel). Így érdekes összehasonlítások válnak elvégezhetővé. Ezután egyfajta "fülszöveg" következik, amely természetesen egyszer sem árulja el a könyv megoldását: jól használható lehet viszont, ha olvasnivalót keresünk, vagy emlékezni szeretnénk rá, melyik cím melyik történetet is jelzi. Végül néhány kiadástörténeti adatot, párhuzamot és érdekességet sorolok fel.

A nevető halál (1.)
1933, Rodriguez André és Ödön, Palladis, Félpengős Regények
(E. A Rodriguez néven) Bembo, 1992; (E. A Rodriguez néven) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, kalandos krimi, kastélyregény, Hughes felügyelő nyomoz 1., angol vidéki történet, hosszabb regény
Paul Smorest főorvos az angol vidék egy ódon kastélyában vendégeskedik gyerekkori ismerősénél. A Wreight-rezidencia barátságtalan folyosóin azonban éjszakánként titokzatos, sátáni kacaj visszahangzik. Amikor egy nap valaki rálő a lordra, hősünk nem tétovázik tovább: segítségül hívja ismerősét, Harry Hughes detektívfelügyelőt. Miközben a két barát felváltva vetélkedik a csinos Patricia kezéért, valaki meggyilkolja a lord idős, beteg testvérnénjét. Hughes előtt ördögi terv bontakozik ki, amelynek célja egy hatalmas örökség megszerzése.
*
Ez a könyv volt a huszonkilenc éves Barsi Ödön első "ponyvaregénye". A bátyjával közösen jegyzett könyvet alapvetően ő írta, s a Palladis Kiadó Félpengős regények sorozatában jelent meg, amelybe csak minőségi detektívtörténeteket válogattak be, rendszerint külföldi szerzőktől, Gardnertől és Christie-től Rineharton és Eberharton át Van Dine-ig és Edgar Wallace-ig. A nevető halál a Wallace-féle hagyományokat követi: klasszikus nyomozós történetet egzotikus és kalandelemekkel kombinálva, amilyenek a zsugorított zanzafejek, a rejtekajtók vagy a kincskeresés.

Titkos szolgálat (5.)
1935, C. Green, Stádium, Tarka Regénytár, 26.
(Barsi Ödön néven, A fekete sárkány karmaibannal egybekötve) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2012
kémtörténet, kalandregény, Hughes felügyelő nyomoz 3., Hakusima nyomoz 1., angol városi történet, kisregény
Tetanuszfertőzés végez a brit Titkos Szolgálat három legjobb emberével. Meggyilkolnak egy japán diplomatát, táskája eltűnik. Három félelmetes hírű ügynök, Percy Karrell kapitány, a 37-es, Hughes főfelügyelő, a 306-os, és a japán Hakusima, a 127-es számú megbízott gyalog, gépkocsin, sínautón és repülőn veti magát a bűnszövetkezet nyomába, hogy leleplezze a gyilkosokat, s rájöjjön, ki lehet a titokzatos R.Z.17. Mindhárman saját módszereik szerint nyomoznak, a céljuk azonban közös: az ellenség legyőzése.
*
Ez a kisregény volt Hughes (fő)felügyelő első bemutatkozása a Stádium Tarka Regénytárában, amely 1935-1941 közt jelent meg, s 283 kötet tartozott bele. Barsi rengeteget publikált ide, negyven műve jelent meg "tarka"-ként, tizenegy további regénye pedig a szérián kívül, de azonos formátumban. Hughes összesen négy Tarka Regénytár-regényben és öt Kalandos Tarka Regényben nyomozott: ezek mindig kissé könnyedebbek, kevésbé klasszikusak voltak, mint a hosszabb írások. Hughes ebben a mozaikos szerkesztésű kémtörténetben került kapcsolatba először az Intelligence Service-szel és Hakusimával, de nem utoljára.

A láthatatlan íjász (6.)
1935, E. A. Rodriguez, Légrády, Pesti Hírlap könyvek
Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, kalandos krimi, kastélyregény, Hughes felügyelő nyomoz 3., angol vidéki történet, hosszabb regény
John Cameron, a vidéki birtokos segítséget kér a Scotland Yardtól: egy titokzatos bűnöző figyelmeztetéseivel már pusztulásba kergette apját, Cameron lordot, most pedig őt fenyegeti azonnali halállal. Hiába azonban minden: a láthatatlan íjász nemsokára Cameronnal is végez. Hughes főfelügyelő leutazik Hersworthba, hogy megakadályozza a következő örökös halálát. Nem számol azonban a kísérteties kastély és a közeli tébolyda sötét hangulatával, s azzal, hogy lassan már bárkiről elképzelhetővé válik, hogy ő a láthatatlan gonosztevő.
*
Az író hatodik könyve a legelsőben már jól bevált receptet használta fel újra: egy narrátor által egyes szám első személyben elmesélt, klasszikus, vidéki nyomozást írt meg, főszerepben Hughes (fő)felügyelővel. Ezúttal William Trent detektívfelügyelő válik Hughes Watsonjává, s az előszóból az is kiderül, hogy az események 1930-ban játszódnak. Barsi két regényt írt a Légrády Pesti Hírlap könyvek sorozata számára. Ebben az elsőben sok később más módon felhasznált apró ötlet megjelenik, mint a jambi-méreg, a gyilkost leleplező festékes lábnyom vagy a papagáj mint tanú. A Wallace-féle ihletés letagadhatatlan, de a könyv igazi, eredeti szórakozást nyújt.

8 óra 2 perc (7.)
1935, E. A. Rodriguez, Képes Krónika folytatásosa
Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, kalandos krimi, kastélyregény, Hughes felügyelő nyomoz 4., angol vidéki történet, hosszabb regény
A regény vidám fürdőzéssel kezdődik: a három pajtás, Egon Baxter, a szépreményű fiatalember, Harry Hughes, a detektívfelügyelő és Dorris Ratcliffe, a híres csillagász lánya együtt nézik a pompás tűzijátékot. A Ratcliffe House-ba visszatérve azonban kiderül, hogy Lord Ratcliffe öccse meghalt. A helyi rendőrség öngyilkosságot állapít meg, Hughes felügyelő azonban biztos a gyilkosságban: az áldozat szobájából gyémántok tűntek el, ott maradt viszont egy üzenet töredéke. Hughes ezúttal Colt detektívvel nyomoz együtt.
*
Furcsa belegondolni, hogy ez a professzionális klasszikus krimi 2011 előtt egyszer sem jelent meg könyvalakban. Pedig folytatásossága ellenére minőségben alig különbözik A láthatatlan íjásztól, A sugárzó holttesttől vagy épp A nevető haláltól. Attól kezdve, hogy beindul a nyomozás, amelynek a során a kis Colt és Hughes vetélkedik egymással, letehetetlen a regény. Különlegesek a csillagászati részletek, amelyek az író feltámadó érdeklődésének is tanújelét adják, évtizeddel a sci-fijei előtt. Érdekesség még, hogy Hughes felügyelő ebben a könyvben végre elnyeri a lány (Dorris) kezét, s megházasodik, először, de nem utoljára.

Ki a következő? (10.)
1936, A. Rodriguez, Stádium, Tarka Regénytár, 2/14.
(a borítón rosszul: A. Rodrigez) Babits, 1989; (E. A. Rodriguez néven) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, kalandos krimi, kastélyregény, Hughes felügyelő nyomoz 5., angol vidéki történet, kisregény
Harry Hughes még csak két hete detektívfelügyelő, amikor megbízást kap. Brougham tizenhatodik lordját kell megvédenie, akinek meggyőződése, hogy hamarosan szörnyű halál vár rá: bátyja ugyanis alig fél éve fenyegető levelet kapott, majd meghalt. Most viszont a lord címére érkezett fenyegetés: "Ön következik." Hughes a lordot már nem mentheti meg: épp halála pillanatában érkezik meg a kastélyba. De még kiderítheti, ki lenne a következő áldozat. Szerencsére apja, a bölcs matematikaprofesszor is segít a nyomozásban.
*
Ez a kisregény egészen más hangulatú, mint a Titkos szolgálat. Kellemesen, ráérősen épít fel egy épp megfelelő témájú, klasszikus krimis cselekményt, a bölcs apa remek, anekdotikus szerepeltetése pedig még arról is eltereli a figyelmet, hogy a szóba jöhető tettesek száma egyébként nem túl nagy. A történet alcíme az is lehetne: Harry Hughes felügyelő első esete. A Hughes-regények kronológiája semmiképpen sem lehet azonos a megírásuk idejével, hiszen Hughes időnként meglett főfelügyelőként, máskor forrófejű ifjoncként tűnik fel bennük: ez azonban mindenképpen a legelső Hughes-nyomozás, mindjárt pompás, klasszikus cselekménnyel.

A sátán bábszínháza (12.)
1936, C. Green, 1936, Stádium, Tarka Regénytár, 2/17.
In: A fekete kastély rejtélye, IPV, Sárga Regények, 1989; (Barsi Ödön néven, A fekete zsinórral egybekötve) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
kémtörténet, kalandregény, Hughes felügyelő nyomoz 6., Hakusima nyomoz 2., angol városi történet, kisregény
A híres páros visszatér: Hughes felügyelő és a japán ügynök, Hakusima újra harcol a kémek alvilága ellen! Horgonyzik egy gyönyörű jacht a Déli-tengeren, amelynek egy földi sátán a gazdája: a titokzatos görög, aki fegyverekkel, titkokkal és emberéletekkel kereskedik. Az ő ügynökeivel és beépített embereivel veszi fel a harcot a megbízható hármas, Paul Lowell kapitány, Hakusima és Hughes felügyelő. Megismerhetünk orosz kémeket, több a rendőrségbe beépült árulót, egy bájos japán táncosnőt, s végül az is kiderül, ki a titokzatos R.Z.18.
*
Ez a "kistarka" a Titkos szolgálat folytatásának is tekinthető. Percy Karrell kapitányt, aki úgyis épp házasodni készült, ezúttal a jóval kisebb szerepet kapó Paul Lowell váltja az ügynökhármasban, Hughes és Hakusima azonban a régi. Nemes barátságuk, példamutató hősiességük ezúttal egy sokkal izgalmasabban és irodalmibban bonyolított cselekmény során áll ki újabb próbákat. Megható Hakusima és a japán táncosnő finoman ábrázolt szerelme és Hakusima halálának jelenete is. Megjegyzendő azonban, hogy Barsi 1941-ben, Az élő torpedóban még egy hőstettet és még egy halált írt japán hősének: igaz, ez nem Hughes-történet, s talán csak egy japán névrokonról szól.

Gyilkos múmia (13.)
1936, E. Thompson, Stádium, Tarka Regénytár, 2/28.
(Barsi Ödön néven, A kőkoporsó titkával és a Számummal egybekötve) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, Hughes felügyelő nyomoz 7., angol városi történet, kisregény
Egész London csodájára jár a British Museum új egyiptomi tárlatának, amelynek legfrissebb szenzációja Menkara királynő káprázatosan szép múmiája. Hughes felügyelőt azonban más rejtély foglalkoztatja. Egy magándetektívet találnak holtan a királynő tárlója mellett: látszólag szívszélhűdés, valójában azonban különös mérgezés végzett vele. Vajon gyilkolhat-e a múmia átka a modern Londonban? Mit tud a tudós kurátor és az egyiptomi professzor? Két áldozatba kerül, hogy a felügyelő megválaszolja a kérdéseket és leleplezze a gyilkost.
*
Ez az 1935-ben játszódó kisregény remek bizonyítékul szolgálhat arra, hogy Barsi Ödön egy-egy kistarka-füzetben is olyan történeteket írt meg, amelyek évtizedek múltával is megállják a helyüket és izgalmas, irodalmi, klasszikus krimis kikapcsolódást nyújtanak. Bár a Wallace-nyomán használt egzotikus elemek szembetűnőek, a könyv mindvégig belül marad a klasszikus detektívtörténet műfaján: a felügyelő gyanúk, tények és bizonyítékok nyomán, tanúkat és szakértőket meglátogatva, velük beszélgetve, róluk információt szerezve jut el a megoldáshoz, s bár a múzeumban töltött éjszaka kalandos és borzongató elemekben is gazdag, a regény lezárása is szabályos krimivég.

A Skorpió bandája (20.)
1936, E. A. Rodriguez, Nova, A Nova kalandos regényei, 28.
Bembo, 1991; Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2010
detektívtörténet, kalandos krimi, kalandregény, Hughes felügyelő nyomoz 8., angol vidéki történet, angol városi történet, főgonosza bűnözőfőnök, hosszabb regény
A Skorpió halott: Craig főfelügyelő A Vörös Skorpióban leszámolt az úri bandafőnökkel. Vagy talán mégsem? Miután holtan találják a Kleopátra tűjénél Craig segédét, Webbs felügyelőt, teste mellett a Skorpió jelével, világossá válik, hogy a hajsza újraindul. Többen vetik magukat a körmönfont bűnöző nyomába, ám hiába a Skorpió búvóhelyének leleplezése, a Repülő Gárda bevetése, s a gazdag célpontok rendőri védelme, a gyilkos, túszejtő zsarolót csak egyetlen ember állíthatja meg az elhagyott szigeten, a világítótoronyban: Hughes felügyelő.
*
Barsi 1936-ban mutatkozott be a Nova kalandos regényei legendás, sárga (majd piros) fedlapos sorozatában, s mindjárt két regénye is megjelent, A Vörös Skorpió, majd A Skorpió bandája. Érdekes módon az előbbiben nem Hughes felügyelőt szerepeltette, helyette megteremtette Arthur Craig főfelügyelőt, aki leleplezi az álnok Vörös Skorpiót. Úgy tűnik, a szuperbűnöző a mocsárba veszett, Craig pedig megházasodik és Egyiptomba utazik. A második regény, amely a kiadás idejéből következően érdekes módon nem utólagos, hanem eleve tervezett folytatás, innen veszi fel a fonalat, s igazi kalandos cselekménnyel mutatja be a Skorpió végső bukását.

A mankós ember (21.)
1936, E. A. Rodriguez, 1936, Légrády, Pesti Hírlap könyvek
Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, kalandos krimi, kastélyregény, Hughes felügyelő nyomoz 9., angol vidéki történet, hosszabb regény
1930 nyara: 3 jó barát, Joe Hawke, az újságíró, Harry Hughes, a detektívfelügyelő, s névtelen elbeszélőnk, a krimiszerző orvos együtt nyaralnak egy skóciai kisvárosban, Greystone-ban: amikor váratlanul gyilkosság történik. A szép és gazdag Mary Wilton édesapjára a patak mellett találnak rá. A fának támasztva ül, mintha békésen horgászna, ám már órák óta halott. Egy ügyvéd, egy fegyenc, egy eladó birtok, egy átok, a rejtélyesen kopogó mankós ember legendája és egy öreg bánya bonyolítja a történetet, amely mégis esküvővel zárul.
*
Az 1930-ban játszódó regény igazi kalandos detektívsztori, amely sokban emlékeztet elődeire, A nevető halálra, A láthatatlan íjászra, a 8 óra 2 percre és az 1938-ban született A sugárzó holttestre. Itt is van ódon kastély, rejtekutakkal, titkos folyosókkal és nyikorgó ajtókkal, ősi hagyományok, családi átok, falusi szóbeszéd, visszatér (szinte egy az egyben) A láthatatlan íjász izgalmas, fojtóhurkos jelenete, a legmegdöbbentőbb azonban a horgászó halott esete. Ez volt Barsi második regénye a Légrády kiadásában: érdekes, hogy miközben néhány részletnek fellelhető a pandant-ja A láthatatlan íjászban, mégis mennyire más, csavaros sztorit sikerült felépíteni ebben a könyvben.

A fekete zsinór (22.)
1936, Barsi Ödön, Literária, Világvárosi Regények
(A sátán bábszínházával egybekötve) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
kémtörténet, kalandregény, Hughes felügyelő nyomoz 10., angol városi történet, kisregény
Edward Harding, a brit titkosszolgálat ügynöke épp egy orosz kém naplóját olvasgatja arról a tizenkét áldozatról, akikkel a titokzatos fojtogató végzett, amikor neki is fekete zsinór csavarodik a nyakára. Hughes felügyelő azonnal a gyilkos nyomába ered. Közben folytatódik a kémek játszmája: Herbert Smith kapitány fontos iratokat szállít Gibraltárba, az Intelligence Service vezetője pedig egyenesen három testőrt küld a védelmére: Wrennt, Spadát és Butlert. A három ügynök közül azonban valaki áruló: már csak azt kellene megtudni, melyikőjük?
*
Barsi Ödön időnként új hanggal próbálkozott korábbi könyveihez képest. Erre lehetőséget nyújtott, ha valamely új sorozatban jelent meg regénye. A fekete zsinórral először került be a Világvárosi Regények kizárólag magyar szerzők által, magyar nyelven írt sorozatába: a mozaikos szerkesztést alkalmazta, sok kalanddal, a bonyolult cselekmény azonban kissé szétesik. Talán, mert túl sok a főhőse: az epizódszereplő Hughes felügyelő mellett, aki itt szigorúan a Scotland Yardhoz tartozik, ott a kém-három testőr, a kémfőnök Kenningstone ezredes, s az okos Herbert Smith kapitány is. Kiváló ötletek születtek viszont, amelyek pompásan kidolgozva tértek vissza például Az úszó halálban.

A sátán fia (37.)
E. A. Rodriguez, 1938, Nova, A Nova kalandos regényei, 64.
(utánnyomás) Nova 58 filléres, 20., 1939; Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, kalandos krimi, kalandregény, Hughes felügyelő nyomoz 11., Craig felügyelő nyomoz 2., amerikai történet, angol városi történet, főgonosza bűnözőfőnök, hosszabb regény
Chicago közelében, a lakehursti országúton szörnyű bűntényt fedeznek fel: egy sportkocsi volánja mögött huszonöt év körüli nő szitává lőtt holttestére találnak. Úgy tűnik, alvilági leszámolás történt, hisz a nő értékes ékszereihez senki sem nyúlt. Hobson főfelügyelőnek, a gengsztervilág jó ismerőjének azonban  gyanús ez az öldöklés. Egyrészt első látásra egy közismert tettesre utal, ám Hobson tudja, hogy ezúttal nem lehetett Puskás Bill az elkövető. Másrészt a kocsiból eltűnt a nő retikülje. A főfelügyelő így egész másfelé kezd nyomozni.
*
Barsi Ödön ezúttal egészen váratlan témájú kötettel jelentkezett: A Vörös Skorpió és A Skorpió bandája angolszász, kissé klasszikusabb kalandcselekménye után egy igazi amerikai gengsztervadászt alkotott meg Thomas Hobson chicagói főfelügyelő személyében. A G-manek zseniális vezére mindent tud az amerikai alvilágról, sőt, ha kell, látszólag még együtt is működik egy-egy nehézfiúval, hogy végeredményben leszámolhasson az összes bandával. Ezúttal azonban fogósabb rejtélyt kell megfejtenie, amelyben a szálak Angliába vezetnek, egy magánindokból elkövetett gyilkosságsorozathoz, továbbá egy igazi, nemzetközi szuperbűnözőhöz, a Sátán Fiához.

A sugárzó holttest (38.)
1938, E. A. Rodriguez, 1938, Nova, A Nova kalandos regényei, 75.
(utánnyomás) Nova 58 filléres, 30., 1939; Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, kalandos krimi, kastélyregény, Hughes felügyelő nyomoz 12., angol vidéki történet, hosszabb regény
Mr. Emottot azért küldte főnöke a Wight-szigetre, hogy a híres fekete kastély közelében tanulmányozhassa a tenger eróziós munkáját. Ehelyett azonban egy rémdráma kellős közepébe csöppen: először a néger inast szúrják le, majd meggyilkolják a kastély urát, a rádiummal kísérletező Wilkins earlt is. A rendőrség lezárja a szigetet. Mindenki gyanús: a pszichiáter, a titkár, a két üzletember, még Mr. Emott is. A sugárzó holttest és az eltűnt rádium titokzatos esetét Hughes felügyelőnek kell kinyomoznia, persze csak ha Drexler vizsgálóbíró engedi.
*
Ez a regény volt Barsi negyedik könyve a Novánál. Már az előző, A sátán fia című nyomozós kalandregény is olyan sikert ért el, hogy 1939-ben elkészült az 58 filléres utánnyomása is, vadonatúj borítóképpel. Hasonló történt A sugárzó holttesttel is: ami azért érdekes, mert az izgalmas detektívtörténet valóban kiválóan szerkesztett és páratlanul lebilincselő, de rengeteg szereplő-, fordulat- és jelenetkölcsönzés található benne Barsi más, korábbi Hughes-könyveiből, mint A nevető halál, A láthatatlan íjász, A mankós ember. Igaz, ezek közül egyik sem a Novánál jelent meg, így nyilvánvalóan más olvasóközönség vette a kezébe őket. Az új alapötlet pedig teljesen eredeti volt.

Segítség… Gyilkos..! (40.)
1939, E. Girdo, 1939, Stádium (szerző kiadása), Kalandos Tarka Regény
(Barsi Ödön néven, Az alvilág süllyesztőjével egybekötve) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, Hughes felügyelő nyomoz 13., angol városi történet, kisregény
A címben szereplő segélykiáltás egy nagyszerű színésznő hangján hangzik el: azonban mire két tanúja, a házmesterné és a művésznő szeretője felrohannak az ötödik emeletre, Elena Forrelli már halott. A házat senki sem hagyja el a kiáltás után, így a gyanúsítottak köre lecsökken a ház lakóira: a házmesterékre, a fogorvosra, a doktorra, a professzorra, a postafelügyelőre, a kereskedőre és a híres utazóra, no meg a családtagokra, cselédekre, inasokra, házvezetőnőkre. Vagy talán mégis más ölt? Hughes felügyelő 10 óra alatt megtalálja a tettest.
*
1939-ben érdekes dolog történt a Tarka Regénytárral: miközben a Stádium folyamatosan adta ki ezeket a füzetkéket, amelyeknek jellegzetes vörös-fekete-fehér nyomású borítóképét általában Sebők Imre rajzolta, megjelent egy oldalági rokon, szintén a Stádium kiadásában, azonos szerzői gárdával. Ezek az azonos méretű, árú és borítótervű regények vastagabbak voltak, mint a hivatalos kistarkák (azok 96, majd a "nagytarka" változatuk 48, ezek viszont 100 oldalasak lehettek), nem volt sorozatcímük, elvileg a szerző adta ki őket, mindegyiken szerepelt viszont, hogy Kalandos Tarka Regény. Ez a pompás detektívsztori is így jelent meg, s Barsi egyik legjobb kistarkája lett - még ha hivatalosan nem is az.

A kőkoporsó titka (41.)
1939, E. Girdo, Stádium (szerző kiadása), Kalandos Tarka Regény
In: A fehér démon, IPV, Sárga Regények, 1989; (Barsi Ödön néven, a Számummal és a Gyilkos múmiával egybekötve) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, Hughes felügyelő nyomoz 14., angol városi történet, kisregény
Egy ködös éjjel a próbaidős Thompson rendőr lopakodó gazfickóra figyel fel, aki épp egy londoni villa kertjének falán ereszkedik alá. Bár az álarcos betörő megszökik, Hughes felügyelő odabenn összeroncsolt arcú halottra bukkan, mégpedig a villa gazdája, az egyiptológus Archibald Wrenn műgyűjteményének egyik pompás kőszarkofágjában. Bár a rendkívül szórakozott professzor igen egykedvűen veszi tudomásul, hogy valakit meggyilkoltak a leletei között, Hughes mégis elindul egy halvány nyomon: a terem faláról ugyanis eltűnt egy kép.
*
Ahogy a Segítség... Gyilkos!, úgy A kőkoporsó titka is a Kalandos Tarka Regények közé tartozik: összesen tizenegy olyan kistarka könyve jelent meg Barsinak, amely valójában nem volt a Tarka Regénytár hivatalos tagja. Ezek nagy példányszáma, kelendősége jól mutatja, hogy ezek a 10 filléres, mégis igényes szövegű, érdekes regénykék igencsak olvasottak voltak mindaddig, míg a propaganda, majd pedig a ponyvarendelet el nem lehetetlenítette őket. A kőkoporsó titka Barsi egyiptomi tárgyú krimijei közé tartozik a Gyilkos múmiával (1936) és A rémület völgyével (1938, nem Hughes-regény) együtt: igazi klasszikus detektívfeladvány hamisítatlan angol környezetben.

Az úszó halál (45.)
1939, E. A. Rodriguez, Nova, A Nova kalandos regényei, 98.
Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, kalandos krimi, kémtörténet, kalandregény, Hughes felügyelő nyomoz 15., olaszországi történet, hosszabb regény
Mr. Emott, a neves detektívregény-író éppen nyaralni indul Piranóba, az olasz halászfaluba, amikor összetalálkozik barátjával, Hughes felügyelővel, aki épp Velencébe készül. Nemsokára azonban Piranóban találja magát egy rejtélyes cápát és az X3. számú kémet üldözve. Lehetséges, hogy a kis falu zátony védte strandján az úszó halál fenyegesse a fürdőzőket? Mi lehet a katakombák titka? Ki kísérel meg merényletet Colman báró ellen? Mit titkol a kikapós kisasszony, a sportos aggszűz és az operaénekes? Hughes mindenre fényt derít.
*
Barsi ötödik Novás regénye már a háború évében jelent meg. Érdekes módon ezúttal egy nyaralóhelyre tette át az események színhelyét. Ekkor szerepeltette a Novánál utoljára Hughes felügyelőt, bár a C. Hamilton álnéven 1942-ben kiadott A fekete tövis című könyve nem volt más, mint A kínai hóhér című 1941-es Hughes-regény kibővítése és áthelyezése brazil környezetbe: ennek nyilvánvalóan nemcsak egzotikumkereső, de politikai okai voltak. Így Ramon felügyelő személyében Harry Hughes szelleme még egyszer visszatért. Az úszó halál névtelen narrátora egyébként Harry jó barátja, az író orvos, a kötet pedig különös módon detektívregényből kémregénnyé vált a közepétől.

A Bolingbroke-kastély kísértete (46.)
1940, C. Thompson, 1940, Stádium (szerző kiadása), Kalandos Tarka Regény
Garabonciás, Garabonciás Kiskönyvek, 1989; Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, klasszikus krimi, kalandos krimi, kastélyregény, Hughes felügyelő nyomoz 16., angol vidéki történet, kisregény
Lord Bolingbroke különös jóslatot kap: egy év múlva egy oroszlán végez majd vele. A rendkívül babonás főnemes rettegve vonul vissza vidéki kastélyába, a Blake-szigetre, távol a nagy kikötőktől és állatkertektől. Mégsem tudja elkerülni végzetét. Szerencsére Hughes felügyelő is a kastélyban tartózkodik, s rögtön nyomozni kezd a cinikus gyilkos iránt, aki gondoskodott róla, hogy a lord halálát látszólag egy oroszlándíszes pajzs okozza. A helyi erőkkel nehéz az együttműködés, ám Hughes végül győz, sőt, a szép Elly kezét is elnyeri.
*
Egyik első találkozásom volt Barsi Ödönnel ez az arányosan megírt, érdekes kisregény. A hangulatában a Ki a következő?-re, korrekt, detektívregényes cselekményvezetésében a Gyilkos múmiára, a Segítség… Gyilkos..!-ra, A kőkoporsó titkára, vagy a hosszabb kötetek közül A nevető halálra, A láthatatlan íjászra, a 8 óra 2 percre, A mankós emberre és A sugárzó holttestre emlékeztető kis történet szép búcsú a klasszikus minták szerint nyomozó Hughes-tól, aki a későbbiekben már csak rövid kalandregényekben tűnik fel az életműben. Itt azonban még megházasodik, másodszor is.

A szent Buddha titka (51.)
1940, C. Green, 1940, Stádium (szerző kiadása), Kalandos Tarka Regény
(Barsi Ödön néven, A kínai hóhérral egybekötve) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, kalandos krimi, kalandregény, Hughes felügyelő nyomoz 17., angol városi történet, kisregény
Londonban ijesztő méreteket ölt az ópiumfogyasztás: köszönhetően a gátlástalan csempészeknek, akik a rendőrség orra előtt hozzák be és osztják szét árujukat. Sir Hall Hughes főfelügyelőre bízza, hogy megkeresse a csempészek legfőbb raktárát és bizonyítékot találjon a gyilkos, kínai Tsang kapitány ellen. Ám talán még neki sem lenne elég ereje a jól szervezett csempészbanda ellen, ha nem segítené Gold felügyelő, a maszkírozás mestere. Mire a történet véget ér, lelepleződik a Scotland Yard árulója, s a szent Buddha is elárulja a titkát.
*
Az utolsó két teljesen hivatalos Hughes-regény érdekessége, hogy számos dolog összekapcsolja őket. Mindkettő rövid kistarka, de A szent Buddha titka a sorozaton kívül jelent meg, A kínai hóhér viszont a sorozatban. Nagyon hasonló az alapszituációjuk, s helyenként a szövegük is: Hughes mindkettőben ópiumcsempészek nyomába ered, álruhásan kémkedik, razziákat és titkos kutatásokat rendez a csempészhajón és ketyegő bombát kap az ellenfeleitől, amelyet vízbe áztatva hatástalanít. Ám a korábbi regény Angliában játszódik, míg a későbbi San Franciscóban. A szent Buddha titka azonban lineárisabb, kissé kiszámíthatóbb történettel bír.

A fekete hajó (57.)
1941, M. Wallory, Stádium (szerző kiadása), Kalandos Tarka Regény
(Barsi Ödön néven, a Találkozás a halállal egybekötve) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2012
detektívtörténet, kalandos krimi, kalandregény, Hughes felügyelő nyomoz 18., angol városi történet, kisregény
Caspar Delius már kis híján éhen hal, amikor végre munkát ajánlanak neki: egy a Temze-parton horgonyzó indiai hajóra kell csomagokat felvinnie. Elég azonban egy hullám: Delius felbukik, s az egyik zsák feltárja a titkát, egy feldarabolt holttestet, ujján hatalmas gyűrűvel, amelyet a fiatalember előző este még egy gazdag ember ujján látott. A menekülő Delius Hughes főfelügyelőhöz fordul: meg kell akadályozniuk az újabb gyilkosságot és a szörnyű terrorakciót, amelyet egy gyilkos csapat tervez. Deliusnak ráadásul a szép Zoyát is meg kellene mentenie.
*
Ennek a regénynek ellentmondásos a megítélése. Az álnév és a copyright alapján ugyanis majdnem biztos, hogy nem Barsi Ödön, hanem Wéber József alkotása. Ezt támasztaná alá, hogy olyan naturalisztikus jelenetek, mint amilyen a bomba felrobbantása, Barsi-regényben sosem fordulnak elő. Ennek ellenére a Fapadoskönyv mégis bevette az életműsorozatba, hiszen ebben a történetben is Hughes felügyelő nyomoz, s több az ismerős fordulat és szereplő is (Sir Hall, Talbot Street, Hughes hajós nyomozása). És persze ott van az a majdnem a biztos szó mellett. Így örülök, hogy ezt a regényt is ismerhetem: hátha Barsi-könyv. Akkor pedig a háború előtt kiadott utolsó előtti Hughes-történet.

A kínai hóhér (61.)
1941, C. Thompson, Stádium, Tarka Regénytár 6/27.
(Barsi Ödön néven, A szent Buddha titkával egybekötve) Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai, 2011
detektívtörténet, kalandos krimi, kalandregény, Hughes felügyelő nyomoz 19., amerikai történet, főgonosza bűnözőfőnök, kisregény
San Franciscóban ijesztő méreteket ölt az ópiumfogyasztás: köszönhetően a gátlástalan csempészeknek. Ám ennél is nagyobb baj, hogy egy titokzatos szuperbűnöző, a Mester újabb és újabb merényleteket követ el a nyomozók ellen: valamennyi áldozattal fúvócsőlövedék végez. A fiatal Hughes felügyelő bátran veti magát a leányrabló, álarcos gonosztevő és cinkosai nyomába, ám ahhoz, hogy kiderítse titkát, saját életét is kockára kell tennie Lee, a kínai kapitány hajóján, sőt, egy rendőr lakásán is.
*
Akár igaz, akár nem, hogy A fekete hajó nem Barsi Ödön regénye, A kínai hóhér mindenképp az utolsó, a háború előtt megjelent Hughes-történet. A könyv sokban testvére A szent Buddha titkának, 1942-ben pedig, amikor mindenfajta tarkának megszűnt már a kiadása, kissé kibővítve és Brazíliába helyezve alapul szolgált A fekete tövis című, igazán élvezetes hosszabb regényhez, amelyet a Nova adott ki. Érdekesség, hogy Hughes, aki eddig még mindig Angliában volt (fő)felügyelőként alkalmazva, itt mint a CID-től alig fél éve San Franciscóba átigazolt, ifjú, reményteljes felügyelő tűnik fel: szintén brit tehát, de fény derül egy korai amerikai kitérőjére is, épp ebben az utolsó kötetben.

A papagáj (Allan Craig kalandjai) (86.)

2011, E. A. Rodriguez (Barsi Ödön), 2011, Fapadoskönyv, A magyar ponyva klasszikusai
detektívtörténet, klasszikus krimi, Hughes felügyelő nyomoz 20.,  angol vidéki történet, angol városi történet, novelláskötet
Allan Craig színész: igazi tehetség, avatott Shakespeare-aktor. Ám egyúttal detektív is: amatőr bűnbúvárló, akiben megvan Dupin logikája, Sherlock Holmes zsenialitása és Brown atya józansága. Így aztán nem csoda, hogy ha a közelében bűntény történik, kinyomozza. Legyen szó a tébolyda királyáról, cirkuszi gyilkosságról, eltűnt kincsről, halálos színpadi tőrről, hamis képekről, horgászó halottról, kastélyban kísértő SS-katonáról, köddé vált púposról, személyre szóló szellemről, tanúskodó papagájról, tolvaj fakírról vagy egy utolsó sikolyról, mindig győz.
*
Az író a háború után írta meg Allan Craig kalandjait, egy professzionális kriminovellasort, amelyben a lehető legklasszikusabb feladványok nyernek szórakoztató megfejtést a színházi gyilkosságtól a tanúskodó papagáj esetééig. A tucatnyi novella kéziratban maradt 2011-ig, amikor végre megjelenhetett. A kötet tizenkét elbeszélése közül hétben Hughes felügyelő is szerepel, ezek: A kínai sárkány (csak említik), A papagáj, A púpos, A késdobáló, A félelmetes horgász, A halál melódiája, Király a tébolydában. Bár a történetek némelyike (8., 10.) korábban már regényformában is kidolgozást nyert, ez a gyűjtemény méltán nevezhető a krimiíró Barsi Ödön kései mestermunkájának.

Link
Barsi Ödön regényei

Hughes felügyelő munkában - Egy hős Barsi Ödön regényeiből
Így élt Barsi Ödön - Egy magyar író élete
Barsi Ödön, az ismeretlen író
Író az éter hullámain - Életrajz Barsi Ödönről

Hughes felügyelő munkában - Egy hős Barsi Ödön regényeiből

Barsi Ödön, a két világháború közötti szórakoztató regényírás egyik legprofesszionálisabb alakja többször is szóba került már a blogomon. Legutóbb az Író az éter hullámain című posztomban adtam hírt életrajzának megjelenéséről. Életműve iránti rajongásomról még egy tucat évvel ezelőtt Barsi Ödön - az ismeretlen író című bejegyzésemben számoltam be, újabban pedig az Így élt Barsi Ödön című hosszúposztban mutattam be a pályáját. Közben folyamatosan készül egy posztsorozat, amelyben olvasónaplószerűen sorra veszem az egész életművét, mind a 89 kötetet.

Az írónak azonban voltak időnként visszatérő hősei, mégpedig főleg a detektív-, kém- és kalandos történetekben. Közülük is a legtöbbször szerepeltetett egyértelműen Hughes felügyelő, a zseniális detektív volt, aki 1933 és 1941 között 19 regény és kisregény főalakjaként nyomozott, kalandozott és kockáztatta az életét Angliában és Amerikában, majd búcsúzóul megjelent egy huszadik, novellákat tartalmazó posztumusz kötetben is. Ő volt a főszereplője Barsi Ödön első kiadott regényének, a testvérével írt és a Palladis Könyvkiadó rangos Félpengős regények sorozatba beválogatott A nevető halálnak. Ő nyomozott Barsinak a Nova Kiadónál megjelent hét könyve közül négyben (A Skorpió bandája, A sátán fia, A sugárzó holttest, Az úszó halál). Az író felhasználta őt, amikor két alkalommal a Légrády Kiadónak adott könyvet (A láthatatlan íjász, A mankós ember), s akkor is, amikor bekerült a Literária Kiadóvállalat Világvárosi Regények sorozatának szerzői közé (A fekete zsinór). Hughes egyformán kiválóan teljesített, mint klasszikus nyomozó, bátor kalandor és kémelhárító.

Épp ezért úgy döntöttem, hogy most ebben az írásban Barsi Ödön e nevezetes hőse, Hughes felügyelő portréjának megrajzolására teszek kísérletet, majd külön bemutatom azt a 20 könyvet is, amelyben szerepel.

Hughes bemutatkozik

Hughes felügyelő először A nevető halálban (1933) lépett az olvasók elé. Barsi már ekkor igazán érdekes alaknak rajzolta meg: a történet elbeszélője nemcsak azt állapította meg róla, hogy alakja magas, de karcsú, s csupa rugalmasság, hanem azt is, "nem olyan fiatal, mint első percben gondoltam. Halántékán itt-ott ezüstös szálak csillantak meg. Szemei alatt pókháló finomságú ráncokat láttam. Energikus barna arcán mosoly jelent meg." Hughes ezután minden regényben ilyen vonzó maradt: magas, karcsú, de izmos, "igazi angolszász típus", "szimpatikus fickó", aki csupa energia és erő, mégis van benne valamiféle kisfiússág, különösen, ha mosolyog.

A haja barna, a szeme acélszürke, s időnként egészen olyan, mint a macskáé: szembogarai hol kitágulnak, hol pedig keskeny csíkká húzódnak össze. A pillantása okos, bölcs és határozott. Homloka boltozatos, értelmet sugall, vonásai szabályosak, szinte finomak, sovány, csontos, markáns arca mindig erélyt és határozottságot tükröz, különösen kissé szinte durva, makacs álla.

A megjelenése impozáns, szívesen jár kitűnően szabott sportruhákban, modora tökéletes, stílusa könnyed. Cigarettázik, remekül úszik, szívesen jár színházba, szeret detektívregényeket olvasni, ért a dzsiu-dzsicuhoz, a múltban pedig sokat utazott, így ismeri Dél-Amerikát és Egyiptomot. Kellemes a humora, a nők pedig csodálják.

A láthatatlan íjász
ban, amelyből kiderül, hogy 1930-ban játszódik, a narrátor legfeljebb harmincévesnek gondolja, vagyis a felügyelő körülbelül az előző századdal egyidős. Fiatalon elvesztette az édesanyját, az apja viszont még az első ügye idején is a segítségére lehet. Ő matematikaprofesszor, tőle örökölte az egyébként humán érdeklődésű Hughes a logikai képességeit.

Hughes egyedül él London központjában, hol házvezetőnőjével, hol egy-egy barátjával osztja meg lakását, s sokat költözködik (Baker Street, Talbot Street). Fiatalon rövid ideig San Franciscóban is dolgozik, de egyébként ízig-vérig brit. Londoni rendőrfelügyelő, később főfelügyelő (utóbbi ebben az öt történetben: Titkos szolgálat, A láthatatlan íjász, A sátán fia, A szent Buddha titka, A fekete hajó), közben pedig egy ideig a titkosszolgálat 306-os számú ügynökeként is dolgozik.

Munkatársaival mindig korrekt, barátaival szívesen viccelődik, jó a humora. Időnként együtt dolgozik például Bowle felügyelővel, Colt felügyelővel, Webbs felügyelővel, O'Sally újságíróval, akik más Barsi-kötetekben is feltűnnek, de Hughes nélkül. Jó barátja Paul Smorest orvos, A névtelen halál (és valószínűleg A mankós ember) elbeszélője, Joe Hawke, az újságíró A mankós emberből, Mr. Emott, a detektívregény-író orvos, aki Az úszó halálban tűnik fel, valamint Allan Craig, a színész-detektív A papagáj című kötetből.

Az 1935-ös 8 óra 2 perc című regény végén Hughes elveszi a csábosan flörtölő Dorrist, az 1940-es A Bolingbroke-kastély kísértetében pedig a bájos Ellyt. Miután az utóbbi regény erősen hangsúlyozza, hogy ez a szerelem örökre szól, úgy vélem, a fiatal Hughes csalódott Dorrisban, s rövidesen elvált tőle (az összes többi regényben ugyanis egyedül él), az igazi szerelmet pedig már középkorúan találta meg, sok csalódás után, a gyönyörű Elly oldalán.

Hughes okos, bátor, sőt vakmerő és fortélyos nyomozó: csak és kizárólag A papagáj novelláiban tűnik néha tanácstalannak, átengedve a terepet a főszereplő Allan Craignek. Ha kell, élete kockáztatásával is megszerzi egy-egy bűntett bizonyítékát: nem csoda hát, hogy mindig sikert arat, viszont történetenként legalább háromszor kísérlik meg meggyilkolni. Magáról sosem beszél: eseteit vagy barátai mesélik el, vagy egyes szám harmadik személyű leírásban olvashatjuk őket. Szívesen tart viszont rövid összefoglalót a krimik végén: ezekből a magyarázatokból minden részletre fény derül, ahogy az egy klasszikus detektívtörténetben szokásos.

Barátok és narrátorok

Számomra a legélvezetesebb Hughes-történetek közé tartoznak, amelyeknek narrátora van. Ezek egyes szám első személyben íródtak, emiatt azután jobban tudok azonosulni az adott regény Watsonjával, amint a félelmetes sötétben várakozik a titokzatos bűnözőre várva, vagy épp halálra rémülve talál rá a gyilkos egy-egy újabb áldozatára. Ilyen könyv A nevető halál, A láthatatlan íjász, A mankós ember, A sugárzó holttest és Az úszó halál, továbbá A papagáj című posztumusz novelláskötet.

Érdekesség azonban, hogy ezek az elbeszélők nem azonosak. A nevető halált Paul Smorest orvos meséli el, aki Hughes felügyelő régi barátja. A láthatatlan íjász narrátora William Trent felügyelő, Hughes segítőtársa. A mankós ember elbeszélője viszont, akinek a neve nem derül ki a könyvből, így fogalmaz: "A mankós ember esete nem az első és nem az utolsó történet, amelyet Hughes barátommal kapcsolatban feljegyeztem, akit az olvasóközönség már a "Láthatatlan íjász" és a "Nyolc óra két perc" című könyveimből ismer." Ennek alapján elmondható, hogy az illető író. Felmerül azonban, kiről is lehet szó.  

A láthatatlan íjászt ugyanis - ahogy már írtam - Trent felügyelő meséli el. Persze elképzelhető volna, hogy a jó felügyelő, aki az íjászos eset idején már nyolc éve volt rendőr, de még csak első éve felügyelő, eközben regényszerzőként is működött, így A mankós embernek is ő elbeszélője. Ez ellen szól azonban egyrészt az, hogy A mankós emberben Hughes és narrátor barátja jóízűen tegeződik, ami többé-kevésbé kizárja a Hughes által csak nemrég, hivatalosan megismert Trent felügyelőt. Másrészt az is árulkodó, hogy az említett regényszerzőnek polgári foglalkozása is van: orvos. Ráadásul a 8 óra 2 percnek nincs is narrátora. Ennek alapján talán lehetséges volna a névtelen íróbarátban "E. A. Rodriguez"-t mint költött alakot, s watsoni mintára egyúttal orvost felismerni. Ezt azonban cáfolja, hogy a szintén Rodriguez írta Az úszó halált Mr. Emott beszéli el egyes szám első személyben, aki egyértelműen Hughes gyerekkori barátja és detektívregényszerző - viszont nem foglalkozik gyógyítással.

Így ennek a magvas fikciós problémának amellett a megoldása mellett döntöttem, hogy A láthatatlan íjászra való hivatkozást elírásnak tekintem, Rodriguezt nem tartom kitalált alaknak, A mankós ember névtelen barátjában viszont hajlamos vagyok Paul Smorest doktort sejteni, aki akár a 8 óra 2 percet is megírhatta, mások elbeszélése alapján...

Hátra van még A sugárzó holttest, amelynek ismét egy Emott az elbeszélője, csakhogy nem író, hanem geológus mérnök és fogalma sincsen róla, ki is Harry Hughes, amíg össze nem találkozik vele egy szigeten... Véleményem szerint így ő csakis névrokon lehet: vagyis az öt narrátoros regényre összesen négy különböző elbeszélő jut.

Szintén van narrátora A papagáj című kriminovella-gyűjteménynek, amelyben Allan Craig színész-detektív nyomoz. A barátságos doktor, aki a színházban ismerte meg Craiget, makacs betegsége miatt szüneteltetni kényszerül orvosi működését, s addig is egy tucat történetben örökíti meg Craig legizgalmasabb eseteit. Ezek közül hétben Hughes felügyelő is szerepel, így elmondható, hogy van neki még egy névtelen ismerőse, aki orvos és papírra vetette a kalandjait egyes szám első személyben, ám nem azonos A mankós ember elbeszélőjével.

Klasszikus krimik kastélyokkal

Be kell valljam, Barsi Ödön regényei közül a kedvenceim a detektívtörténetek. Ezek közül pedig legjobban a kastélyregényeket szeretem, vagyis azokat a hagyományos, klasszikus krimiket, amelyekben zárt körben, általában egy kastélyban történik gyilkosság, az olvasó pedig rejtélyfejtő és izgalmas csavarokra vágyó hangulatban merülhet el a feladványban.

Ilyet Barsi Ödön szép számmal írt. Hughes felügyelő legtöbb hosszú nyomozása ilyen: A nevető halál (1933), A láthatatlan íjász (1935), 8 óra 2 perc (1935), A mankós ember (1936), A sugárzó holttest (1938). De kisregény terjedelemben is született néhány efféle történet: Ki a következő? (1936), A Bolingbroke-kastély kísértete (1940). Összesen tehát hét kastélyregény található a 20 Hughes-könyv között. Ezeknek teljesen eltérő a története, de sokszor hasonlóak az eszközei, hiszen tartalmaznak mindent, amire egy klasszikus, kalandos krimi olvasója vágyhat.

Még ha Edgar Wallace és követői lazítottak is a szabályokon, még fordulatosabbá és meghökkentőbbé téve a cselekményt, a klasszikus angol(szász) detektívregénynek igen sok jellegzetessége van, amitől nem tanácsos eltérni. Ideális helyszín egy ódon, vidéki kastély, lordok, earlök vagy legalább is nagyon gazdag üzletemberek otthona, sötét falburkolatokkal, kanyargós folyosókkal, rejtekajtókkal és titkos alagutakkal, nyikorgó ablakokkal és földig érő függönyökkel. Benne családtagok, ifjú hölgyek, kártyás urak, beteg, idős rokonok, meghívott vendégek, barátok, üzletfelek, gyanús titkárok, nyájas ügyvédek sorakoznak fel, s akkor még nem volt szó a cselédségről: intézők, kertészek, szakácsnők, inasok, szoba- és konyhalányok gyülekezetéről, akik szintén áldozatul eshetnek vagy gyanúsítottá válhatnak. Jó, ha a közeli faluban is lakik egy két nevezetes szereplő: tudós orvos, rejtelmes világutazó, hencegő idegen, netán a tébolyda igazgatója.

Alaposan feldobják a cselekményt a világvégi világítótornyok, misztikus átkok, falusi babonák, több száz éves rémek és szellemek (mint a láthatatlan íjász, a mankós ember vagy a kastély kísértete), elrejtett, hamisított vagy kicserélt végrendeletek, elásott kincsek és gyanús balesetek. Ezek után már csak egy kiinduló családi haláleset kell, vagy épp egy fenyegetés, hogy valami ilyesmi rövidesen bekövetkezik, s már érkezhet is a detektív a kastélyba, szigetre, faluba, hogy kinyomozza, ki is ármánykodik a békés angol vidéken.

Ami miatt véleményem szerint Barsi Ödön e hét regénye kiváló olvasmány, az az eredetiség és a pompás stílus. Mindegyik könyv felhasznál egy csomó klisét, közhelyet és hagyományos krimielemet (sőt, néha még újrafelhasználás is történik), és mégis: a kialakuló történet olyan érdekes, fordulatos és meglepő, hogy a regényt nem lehet letenni. Újra és újra kiváló szórakozást nyújt, s időnként az anekdotikus szereplőábrázolásban is kiemelkedővé válik. Annak pedig, hogy ezeket a regényeket jó olvasni, az író egyszerű, világos, kedélyes, találó stílusa az oka: tényleg lebilincselően szórakoztató történeteket olvashatunk el. Barsi nem újítja meg a krimi műfaját sem elemeiben és szabályaiban, sem nyelvében és stílusában, de igen jót, kereket, ötleteset és igényeset ad magyarul, a magyar olvasóknak.

Bűnügyek, bűntények, bűnbandák

Hasonló történik a többi klasszikus és kevésbé klasszikus krimirejtélyben. Barsi Ödön eddig még nem említett nyomozós regényei háromfelé oszthatók: kémtörténetekre (ezekről később), olyan klasszikus detektívregényekre, amelyek Londonban játszódnak, s kivétel nélkül kis terjedelműek, illetve nyomozásos kalandregényekre.

A klasszikus detektívregény kategóriájába tartozik még a Gyilkos múmia (1936), a Segítség… Gyilkos..! (1939) és A kőkoporsó titka (1939). Ezek a történetek témájukat, cselekményvezetésüket tekintve egy Agatha Christie-novelláskötetben is megállnák a helyüket, bár természetesen nem tökéletes eredetiségük és nem mindig szigorú logikájuk megkülönbözteti őket a krimikirálynő munkáitól. A gyanúsítottak köre szűkebb, de sok az érdekes ötlet, s egy-egy történet rövidsége ellenére két-három fordulatot is tartalmaz. A megoldás azonban - állítólag - időnként kitalálható (nekem egyébként egyiket sem sikerült első olvasáskor megfejteni). Mindenesetre nagyon szeretem ezt a három történetet.

A nyomozásos kalandkrimi kategóriába sorolható három kisregény, A szent Buddha titka (1940), A fekete hajó (1941) és a A kínai hóhér (1941), amelyekben Hughes felügyelő kínai ópiumcsempészek és egy indiai bűnszövetkezet után nyomoz a kikötőkben és London (illetve A kínai hóhérban San Francisco) sötét utcáin. Illetve ilyen kalandos detektívtörténet az 1936-os A Skorpió bandája és az 1938-as A sátán fia, amelyekben különbözőségük ellenére közös, hogy a hajsza egy-egy titokzatos bűnözőfőnök után folyik bennük.

Utóbbi regény kissé kakukktojás a Hughes-kötetek között, igazi hőse ugyanis Thomas Hobson, a chicagói G-manek parancsnoka, s a mű igazi, amerikai gengsztertörténetként kezdődik. A regény utolsó negyedében azonban hirtelen áttevődik a nyomozás és a bűnténysorozat helyszíne Angliába, s színre lép Barsi két legjobban egyénített angol detektívje, Craig és Hughes főfelügyelő, akik villámgyorsan nyomozzák ki az amerikai bűnesetek szigetországi indítékait. Ennek az érdekes szerkesztésmódnak egyik oka az lehetett, hogy e nagyon kalandos és nagyon amerikai kötetet a Nova adta ki, s ez volt a harmadik Barsi / Rodriguez-könyvük: előtte pedig a lazán összefüggő A Vörös Skorpió és A Skorpió bandája jött ki náluk, melyek közül az elsőben Craig, a másodikban Hughes detektíveskedett. Így a három ismerős nyomozóhős találkozása bizonyára elnyerhette az olvasók tetszését.

A korábbi hosszabb regényre, A Skorpió bandájára is érdemes odafigyelni, hiszen a Wallace-féle kalandos történetszövés tökéletes saját megvalósítása. Igaz, egy kissé talán jellemző rá az az írói trükk, amiről Miss Ariadne Oliver, a krimiszerző így panaszkodik Agatha Christie Nyílt kártyákkal című regényében: "Kitalálni mindig tudok dolgokat. (...) Viszont nagyon fárasztó leírni őket. Amikor azt hiszem, hogy végre kész vagyok, akkor kiderül, hogy csak harmincezer szót írtam, holott a következő folytatáshoz hatvanezer kell, és akkor megint ki kell ötlenem egy gyilkosságot, vagy még egyszer el kell raboltatnom a hősnőt." (László Zsófia fordítása)

Bár én Hughest alapvetően a klasszikus munkái miatt szeretem, ezt az utóbbi öt kötetet is szívesen veszem a kezembe, hiszen jó értelemben vett kalandosságuk igazi kikapcsolódást tud nyújtani.

Kémügyek és kémvadászok

A 20 Hughes-könyvből három egyértelműen kémtörténet: a Titkos szolgálat (1935), A sátán bábszínháza (1936) és A fekete zsinór (1936). Ezek mind kisregény terjedelműek. Az első kettőben együtt nyomoz Hughes és a japán mesterkém, Hakusima. Kémszál utoljára az Olaszországban játszódó Az úszó halálban (1939) található, de ez a kötet ennek ellenére detektívtörténet is, hiszen első felét egyértelműen nyomozós, nem pedig kémüldözős jelenetek teszik ki.

Bizonyára a politikai helyzet megváltozása, a háború kitörése eredményezhette, hogy a brit Hughesra a későbbi regényekben már nem lehetett kémelhárítóként számítani: ám Barsi többé-kevésbé a kémtörténetekkel is szakított eddigre. A - nyilván - a tengelyhatalmakat támogató Hakusima ugyan 1941-ben még felbukkant egy önálló kémtörténetben (Az élő torpedó), ez sem volt azonban politikai pamflet, hanem a hősi önfeláldozásról és a hazaszeretetről szóló kisregény. Ám Barsi ízlését és erkölcsösségét mutatja, hogy a továbbiakban még a nemes Hakusimáról sem írt többet: uszító kémregényt tőle hiába várt volna bárki. Egyébként is érdekes, hogy a japán kém A sátán bábszínházában már meghalt egyszer: így hajlamos vagyok arra gondolni, hogy Az élő torpedó talán csak egy névrokonáról szól.

Az, hogy Hughes mit is csinált a titkosszolgálatnál (avagy Titkos Szolgálatnál), kissé kérdéses egyébként. A legkorábban íródott könyvben ugyanis főfelügyelő, s külön azonosító száma van, a másik két regényben azonban még csak felügyelő a megnevezése. A legutolsónak íródott A fekete zsinórban, amelyben az Intelligence Secret Service-t még Kenningstone ezredes vezeti, az ifjú Hughes ráadásul még csak segít a titkosszolgálatnak, de nem tagja. Ezzel szemben A sátán bábszínházában a kémfőnök már Sir Hall, aki A láthatatlan íjászban, a Gyilkos múmiában, A Skorpió bandájában és A szent Buddha titkában a Scotland Yard mindenható vezetőjeként jelenik meg (és talán ő a névtelen Főnök a Titkos szolgálatban is). Mindezek alapján a Titkos szolgálatnak kellene a legkésőbb játszódnia, A fekete zsinórnak pedig a legkorábban, még Hughes karrierjének az elején, A láthatatlan íjász előtt (Sir Hallnak pedig évtizedeken át egyszerre kellene a bűnüldözés és a kémügyek csúcsvezetőjének lennie). Ezt a kronológiát követve azonban Hakusima már első színre lépésekor meghalna, hogy azután minden kommentár nélkül előkerüljön a Titkos szolgálatban, amelyben Hughes már főfelügyelő, vagyis középkorú.

Persze lehet minderre annyit mondani, hogy Barsi Ödön sokszor és sokfelé írt, így előfordulhat, hogy egyszerűen főfelügyelőnek címezte a még fiatal Hughest. Mégis, az efféle töprengések igazán le tudnak kötni: hiszen a játék csak úgy jó, ha komolyan vesszük.

Az utolsó meghajlás

1941-ben sok minden véget ért a magyar könyvkiadásban (is). Hughes felügyelő sem jelentkezett soha többé. Az író fiának jóvoltából azonban ma már tudható, hogy Barsi Ödön nem feledkezett el a hőséről, s amikor megírt tizenkét izgalmas kriminovellát a fióknak Allan Craig, a színész-detektív főszereplésével, ezek közül hétben ismét felléptette a fiatal, s még tapasztalatlan Hughest (mert ilyen ebben a kötetben, még ha azok esetei a háború után játszódnak is). Ha itt nem is tündöklik későbbi fényében a felügyelő zsenialitása, jó vele találkozni az először posztumusz, 2011-ben megjelent A papagáj lapjain. Ez valóban nevezhető stílszerűen Hughes utolsó meghajlásának.

Illetve: ha már megosztottam olvasóimmal egy csomó kombinációt, beleférhet még egy. Barsi Ödön ugyanis könyveiben ugyan sokszor felhasználta ugyanazt a nevet (számtalan jó és rossz Damarasa van például), Hughesnak azonban mindössze még egyetlen regényszereplőjét keresztelte el az 1945-ös Északi fény című regényben. Ez a történet a norvég partizánok náciellenes küzdelmeit örökíti meg, s főhőse a norvég halász álöltözetében a hadiüzem melletti kis faluban kémkedő, ír Brown kapitány. Ő az, aki a helybeliekkel együtt igyekszik megsemmisíteni a németek halálgyárát, s aki a helyszínre várja bátor főnökét, a Secret Service vezetőjét, német álruhában. Meg is jelenik Baumgarten tanár, a német őrvezető, "egy vékony, pápaszemes SS-katona", szeplős arccal, kékre fagyott kezekkel, egy "igazi germán legény", aki "első pillantásra fiatalembernek látszott, de a gondos megfigyelő tekintetét nem kerülhették el a vizenyős szem alatt húzódó ráncok és azok az ősz hajszálak, amelyek leginkább a negyvenedik életévben mutatkoznak." Majd, miután ügyesen leitatta a hadititkokat őrző Schulze őrmestert, Baumgarten gyorsan átvedlik Brown angol parancsnokává, s bemutatkozik: mint Hughes ezredes, a vakmerő kémfőnök. A későbbiekben könnyedén, mosolyogva, határozottan és bátran keveredik akciókba, s végül küldetése teljes sikerrel jár. Ezeket olvasva azonnal eszembe jutott: talán ez volt Hughes felügyelő történetének valódi befejezése? A második világháború kitörésekor nemcsak átigazolt a titkosszolgálathoz, de Baumgartenként mindjárt a kontinensre is küldték titkos küldetéssel, amelyet tökéletesen végre is hajtott? Hughes ezredesként fejezte be a háborút, mint háborús hős? A fenti jellemzésben az ugyan nem hangzik el, hogy az ezredes magas lenne: de vékony, kisfiús, könnyed, stimmel az életkora is, s nem lehet nem észrevenni, hogy Baumgartenként Barsi kifejezetten ugyanúgy jellemzi, ahogyan Hughest, például A nevető halálban...

A Hughes felügyelő-történetek listájára végül nem írtam be huszonegyediknek az Északi fényt. De magam szeretek abban hinni, hogy valójában ez volt a zseniális felügyelő sztorijának tökéletes lezárása.

A főszereplésével készült regényekről ebben a posztban lehet olvasni.
Barsi Ödön műveinek listája itt található.
A Barsi-életműsorozat teljes (újra)kiadása 2013-ban lezárult a Fapaoskönyv.hu kiadónál. Remélhetőleg azonban nemsokára újabb Barsi-megjelenések is napvilágot látnak majd.
Megjegyzés: Bevallom, a brit Hughest mindig úgy képzeltem el, mint amilyen Donald Woods (1906-1998) amerikai színész a korszak filmjeiben. Őt ábrázolja a sztárfotó és a két filmkép. Az elsőn az 1945-ös Wonder Manben látható Vera-Ellennel, a másodikon az 1934-es Fog Over Frisco-ban Hugh Herberttel.