Három okos kötetről röviden

E rövid posztban három okos kötet került egymás mellé, amelyeket mindenkinek ajánlok.

Gyimesi Emese: Szendrey Júlia irodalmi pályafutása - Társadalomtörténeti kontextusok
Ligatura, Ráció, 2021
A lehető leglelkesebben hívom fel a figyelmet erre a pár hete megjelent könyvre. A történész-irodalomtörténész szerzőnek már korábban is izgatottan kísértem figyelemmel kutatásait, amelyek 2009 óta tartanak, s alapvetően Szendrey Júlia életéhez, munkásságához, pályaképéhez, legendájához kapcsolódnak, kitekintéssel a 19. századi nőirodalomra és gyermekkortörténetre.
Neki köszönhető, hogy 2018-ban megjelenhetett Szendrey Júlia összes verse egy olyan kötetben, amely kritikai igénnyel készült, mégis sikerkönyv lett (második kiadással!), s számos publikálatlan verskéziratot is feldolgozott. 2019-ben alapvető forráskötetet jelentetett meg Szendrey Júliáról mint anyáról, bemutatva, jóvoltából milyen különleges, korában modern, ráadásul irodalmi és kreatív inspirációval teli gyermekkor adatott meg öt gyerekének. A médiában való gyakori, sikeres megjelenése, minden leírt sora és megvalósult kutatása egyszerre hozzájárulás a szakma Szendrey Júlia-képének hitelesebbé válásához, és lelkes, élvezetes, modern ismeretterjesztés. Továbbá leszámolás a kőbe vésődött, ostoba legendákkal a "ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt"-tól a "feleségek feleségé"-n és a "magyar George Sand"-on át a "méltatlan fiú rossz anyjá"-ig és főképp, a "verselgető feleség"-ig.
A Rációnál megjelenő új kötet a szerző doktori mestermunkája: azoknak is érdemes elolvasni, akiket a 19. századi nőírók élete, Petőfi költészete vagy a 19. századi történelem érdekel. Nem fognak csalódni.

Hatos Pál: Rosszfiúk világforradalma - Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története

Modern magyar történelem, Jaffa, 2021
Amióta alkalmam nyílt elolvasni a szerző előző kötetét, Az elátkozott köztársaságot, vártam, hogy ez a rendhagyó "folytatás" is bekerülhessen a könyvtáramba. Az eredetileg 2020 végére ígért kötet végül 2021 tavaszán látott napvilágot, s meglepő módon terjedelmével jócskán (több mint száz oldallal) felülmúlta könyvelődét. A szerző ismét olyan témát választott, amelyről jó ideje nem szívesen írnak könyveket a nagyközönségnek, mert mindenkinek annyi előfeltevése, annyi harcos, politikus elképzelése van az időszakról, hogy sokan inkább kerülnék egy a Tanácsköztársaságról írt objektív kötet elolvasását, nehogy zavarják őket a tények. A hihetetlenül adatgazdag, aprólékos, lebilincselő és szakszerű (bár sajnos tartalomjegyzékét tekintve ismét teljesen áttekinthetetlen), enciklopédikus könyv viszont komolyan kedvet csinál a téma tanulmányozásához, olyan sok érdekességet vet fel oldalról oldalra. És mégis, ha végigolvassuk, az a lehetetlen érzésünk támad, hogy valójában már mindent meg is tudtunk, amit tudni érdemes.

Kovács Dóra: "A királyék megint itthon vannak!"
Álomgyár, 2020
Úgy döntöttem, ennek a gyönyörű albumnak a legjobb ajánlója az alcíme, amely így itt most kivételesen a leírásba került: A Habsburg-család és az arisztokrácia 19. századi ünnepeiről mesélnek a budapesti utcák. A szerző várostörténeti séták szakavatott vezetője, Pest-Buda és Budapest régi, békebeli történetének lelkes kutatója. Nagyalakú képeskönyvében a téli, karácsonyi, ünnepi érdekességeket, a kortörténeti, kultúrtörténeti és históriai különlegességeket, valamint legnépszerűbb sétái helyszíneit kapcsolja össze gazdag képanyaggal és sok-sok izgalmas forrásból származó idézettel. Ennek eredményeképpen kibontakozhat előttünk a régi magyar karácsonyok, a királyi, nemesi és városi elit téli szórakozásainak és ünnepeinek mozaikja. A kiadó más albumjaihoz, így a nagy sikerű Rizsporos hétköznapok első és második kötetéhez hasonlóan ez a könyv is szemet gyönyörködtető: elegáns arany, szépia, hófehér és királykék színekben úszik. Csak az apró betűs képaláírások lettek egy picit szemrontóak.

Linkek
Három téli találkozás Agatha Christie-vel
Három könyv krimikedvelőknek

Három regény a Typotextől, kékben
Három népszerű könyv a történelemről
Három szakszerű könyv a történelemről
Három találkozás Sherlock Holmesszal
Három érdekes könyv a történelemről
Igaz szépség s szép igazság - három könyvben

Három szépirodalmi könyvről

Három izgalmas kötetről

0 Responses