Élt egyszer, a 8. századi Kínában egy szerzetes. A neve Hszing Ji-hszüan volt, ám híressé és elismertté Lin-csi néven vált. Eredetileg azt a kis kolostort hívták így, amely a Huo-to folyó révjénél állt, s melynek Lin-csi 854-ben az apátja lett. A szó azt jelenti: A Rév Szomszédja. Hamar tekintélyes tanítóvá vált, s akkor is az maradt, amikor végül menekülnie kellett onnan mindenféle katonai zavargások miatt. Vang Sao-ji mandarin pártfogolta, később pedig a Hszing-hua kolostorban töltötte napjait, míg egyszer, váratlanul és békésen el nem távozott a "végső nyugalomba" 867-ben. Halála után tiszteletére sztúpát emeltek, s két tanítványa gyűjteményt állított össze legfontosabb tanításaiból. Őket Jen-csaónak és Cun-csingnek hívták, művük pedig a Feljegyzések Lin-csiről címet kapta. Először a 11. században nyomtatták ki (addig kéziratos formában terjedt), s ma is őrzi a bölcs zen(csan)-buddhista apát emlékét. (1) Magyarország azonban különleges hely: itt ismerik a Lin-csiről szóló írások egy másik gyűjteményét is. Szerzőjük Su-la-ce, s a három könyvben megjelent mű címe: Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában - Az ifjú Lin-csi vándorlásai - Feljegyzések Lin-csiről.

1999-ben adta közre a Kelet-kutató, tibetológus, író és műfordító Sári László a Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában című gyűjteményt, melynek szerzője, Su-la-ce a kötet tudós utószava szerint 897-ben, mestere halála után harminc évvel írta meg emlékezéseit. A szerzetes, aki Lin-csi halálakor még ifjú novicíus lehetett, s az utószó szerint bizonyára ismerte Jen-csaó és Cun-csing írását, attól eltérően, a maga módján, "részletező, kifejtő", "epikus stílus"-ban írta meg saját történeteit bölcs apátjáról. (2) Hogy miért nem terjedt el széles körben ez a gyűjtemény, miért maradt titokban a Feljegyzésekkel ellentétben? Az utószó ezt is elmagyarázza, kétféleképpen. Az első, hogy a kézirat rejtve volt a nyugati szemek elől. Csak 1992-ben, véletlenül bukkant rá Horváth Z. Zoltán és Sári László a Lhásza folyó partján álló kis kolostorban. Egyes részeiről másolat készült, s ez az, aminek fordítását tartalmazza az 1999-es kötet. A második magyarázat viszont természetesen az, hogy Su-la-ce sosem létezett, ahogy a kézirat sem: csakis Sári László a valóságos az egész történetből, aki a Feljegyzések nyomán, de azok érthetetlenségeit kommentálva, és nehézkes, a nyugati ember számára enigmatikus stílusát oldva megírt egy saját Lin-csi legendáriumot Su-la-ce szerzetes bőrébe bújva.

Számomra, aki meglehetősen későn, de akkor teljes önátadással léptem be a Su-la-ce rajongói körbe, leginkább az az érthetetlen, miért kellett ezt a rejtelmes titkot 2011-ben nagy csinnadrattával megfejteni (3), s hogyan lehetséges, hogy még mindig nem tudja mindenki a rejtély titkát. Az első kötet - egyelőre legyen csak erről szó - irodalmi játéka ugyanis olyan pimasz, olyan, kedves, olyan tökéletes és előre megfontolt, hogy - miután az ember végigélvezte a könyv nyolcvanegy tanítását - ezen külön lehet szórakozni.

Már az első lapokon elkezdődik az ugratás: Su-la-ce ugyanis sosem hazudik. A "szerző" előbeszéde "tört cserepek"-nek nevezi az eredeti Feljegyzéseket, melyeket többször olvasva kapta az ötletet, hogy "emlékezetébe idéz"-ze és "írásba foglal"-ja saját történeteit. Az utószó, amely pontosan közli a valóságos adatokat az apátról, tanítványairól és a feljegyzésekről (és nem mellesleg rengeteg hasznos információt a zen-buddhizmusról), Su-la-ce művével kapcsolatban így fogalmaz: "Su-la-ce is csak a két szerzetes által a "soványkának" nevezett kéziratban őrzött és hagyományozott munkáját olvashatta. Akár valóban "soványkának" érezte a társak teljesítményét, akár jellegzetes csan tónusú ugratásnak, tréfának szánta jelzőjét az öreg barát, tény, hogy ez a mű ihlette őt saját, ugyancsak eredeti hangvételű, Lin-csi tanításainak szellemét és az apát extravagáns alakját egyaránt hitelesen bemutató munkájának megírására. Su-la-ce saját és a szerzetesek érzéseit is megjelenítő epikus stílusa, a részletező, kifejtő, és ezáltal jól követhető előadásmódja, s nem utolsósorban humora, legalábbis hitelesíteni látszik mindazt, amit tőle vagy másoktól Lin-csiről tudunk."

Nem tudom, Sári László géppel vagy kézzel ír, de a mosolyt, amely a szája szélén ülhetett, miközben ezeket a mondatokat megformálta, nagyon jól el tudom képzelni. Mert ha Su-la-ce Jen-csaó és Cun-csing kortársa, ugyan hogy olvashatta volna "hagyományozott" munkájukat, ha nem úgy, hogy valójában sokkal később élt? Természetesen a Feljegyzések "ihlette" saját műve megírására, amely tényleg "eredeti hangvételű", naná, hisz nem valódi zen-gyűjtemény, hanem saját parafrázis, egy kései (méltó) utód szövegalkotása és szöveg-újraalkotása, abszolút reflexív és önreflexív szöveg. Amely így természetesen nem Lin-csi tanítását, hanem "tanításainak szellemét" mutatja be hitelesen. S végül, a szöveg sok, felsorolt jó tulajdonsága (hány valódi szerzőt dicsért és fog még dicsérni Sári tudós utószavakban, s most minden ilyesmi finom paródiájában megtehette ezt önmagával...) "hitelesíteni látszik" mindazt, ami benne van. Mert egyébként, ugyebár, egyáltalán nem hiteles. S végül a csúcs: hogy igen, íme, ez az egész könyv egy pompás irodalmi tréfa, egy "jellegzetes csan tónusú ugratás".

Hátra van azonban még a legszebb, legművészibb játék: a Reggeli beszélgetések a filológiája. A könyv közli a mű eredeti és tibeti címét. Előbbi Lin-csi vai-si, vagyis "Lin-csi "külső" történetei. A külső itt annyi, mint "nem hivatalos". Vagyis e kötetben Lin-csi (...) apokrif történeteit tartja kezében az olvasó. (... Csak) szerzetestársai munkáját (...) tekinti a kanonizált csan irodalom részének." Hahó, olvasó, érted? Szóval ez egy apokrif... Nem érted? Nem baj... Mert ott van még a kézirat megtalálása is: Lhászában (a titkok városában), "a város szélén, találtunk egy kisebbforma, átlagos építésű és díszítésű, de aranyozott tetejű és feltűnően csendes kolostort" - írja az utószó. Még a nevét is megadja. De azért ez a város széle gyanús. A kínai és más keleti regényekben ott történnek csak az igazán misztikus dolgok. Mint itt is. Mert a két tibetológus, miközben spirálfüzetekbe másolja a kézirat történeteit, sohasem láthatja az egész kéziratot, az apát mindig csak egy-egy napi adagot ad eléjük. Amikor pedig az utolsó nap visszaérkeznek, elszántan arra, hogy megszerzik a teljes kéziratot, a "szokásosnál csendesebb volt a környék, maga a kolostor pedig  teljesen néptelennek látszott. Közelebb érve feltűnt, hogy ablakairól eltűntek a fehér függönyök, s ócska, elsárgult rongydarabok lógtak a helyükön. A kaput pedig nemcsak bezárták, de be is szegelték valakik. (...) Először a révésznél érdeklődtünk a szerzetesek holléte felől. Azt állította, nem tud róla, hogy a kolostorban valaha is éltek szerzetesek. A körülötte állók bólogattak, helyeseltek. Aztán egyikük elmondta még, hogy a kolostort és kertjét emberemlékezet óta temetkezési helyül használták, de jó ideje már annak se." Nem beszélve most arról, hogy ez a szöveg milyen elképesztően jó mininovella, csak a vak nem látja, hogy hamisítatlan kísértettörténettel van dolgunk: a rejtélyes, apokrif történeteket tehát szerzeteskísértetektől kapta a két gyanútlan utazó. (4)

Így azután arra kell gondolnom, hogy akik nem jöttek rá a titok megfejtésére azonnal, a könyv olvastán, csak akkor, amikor Sári hivatalosan is megerősítette a saját szerzőségét néhány beszélgetésen és író-olvasó találkozón, azok egyszerűen nem olvasnak utószavakat...

Függetlenül azonban attól, titok-e még a titok, Su-la-ce kitartott létezése mellett, s így jelent meg 2004-ben, immár Sári kiadójánál Az ifjú Lin-csi vándorlásai. Hangoskönyvek, cseh és német fordítások készültek az első két könyvből (5), majd 2011-ben az eredeti gyűjtemény címét is átvevő Feljegyzések Lin-csiről, amelynél már (ál-)eredeti cím sem szerepelt a kötetben. Ebben az évben történt a nagy leleplezés: immár nem csak néhányaktól lehetett azt hallani, hogy Su-la-ce Sári, ő sem cáfolta többé nyilvánosan. (6)

Sajnos azóta nem született újabb apokrif feljegyzésgyűjtemény. Pedig olyan jó hátradőlni és olvasgatni őket. Az ifjú Lin-csi vándorlásai egészen regényes, de minden egyes (összesen ismét 81) fejezetében új szellemi utakra találhatunk. A fiatal és meglepően rokonszenves, emberi Lin-csit a hold és az éjszaka vezeti, megkísérti a vágy, a szerelem, az akarás, a kényelem, és a filozófiában való elmerülés önző boldogsága. Ám le tudja rázni magáról a terheket és története értelmet ad a buddhizmus középiskolai magyarázatából ismert "vágy nélküli, csak az ürességet tartalmazó élet"-fogalmának. Közben Lin-csi álmodik és értelmezi az álmait, az olvasó előtt pedig ebből a rendkívül éteri és költői, mégis meglepően könnyed, néhol reális, néhol humoros világból kikerekedik egy egész, abszolút komolyan vett és fegyelmezetten felépített életfilozófia, ám minden didakszis és kötelezettség nélkül.

A Feljegyzések Lin-csiről kissé a Reggeli beszélgetések szerkezetéhez tér vissza: megint csak 81 részében először egy - apokrif - tanítást olvashatunk, majd Su-la-ce költői kommentárjait. Számomra a könyv két kulcsszava a költészet és a bölcsesség. Egy bölcs költői szózatait olvasva a legnagyobb merészségnek és fantasztikusan szép filozófiai ötletnek tartom, hogy a könyv - talán - írásról és irodalomról szól a leginkább. Mi az igaz és mi a valódi? Mit kell megörökíteni és mit elfelejteni? Szabad-e írni?  Csak egy kiragadott gondolat, természetesen - Lin-csitől: "Szerintem nincs olyan ember, hogy író. Olyan sincs, hogy festő és olyan sincs, hogy zenész. (...) Van viszont olyan, aki tudja hogyan kell írni, hogyan kell festeni vagy hogyan kell zenélni. (...) az írás vagy nem írás dolga becsületbeli kérdés." És Su-la-ce kommentárja: "Három fő csoportra oszthatók az emberek. Létezik az írók csoportja, azután a nem íróké, majd a nem író íróké. Az első csoport a legnépesebb és legveszélyesebb. A második kevésbé népes és kevésbé veszélyes, a harmadik pedig a legcsekélyebb létszámú és legveszélytelenebb. Azért, mert éppen ezek az utóbbiak, a nem író írók: a legjobb írók." (7) Rám leginkább az hatott, ahogyan keleti bölcsesség és nyugati irónia, intertextualitás és egyszerűség, posztmodern irodalomértelmezés és mindennapi filozófia kezet fog ebben a könyvben.

A klasszikus azonban számomra a Reggeli beszélgetések. Ebben pontosan sikerül az, ami Su-la-ce célja (lásd 6. jegyzet): keletet és nyugatot összekötni, ismert és ódon bölcsességek a mai magyar olvasó számára hosszas magyarázatokat igénylő főbb gondolatait olyan szórakoztató, méltón költői és élvezetes keretbe helyezni, amely már saját törvényekkel és szépségekkel bíró, saját, új szöveget hoz létre, s kommentár nélkül is jól érthető, mélyen filozofikus. Ma rengeteg önsegítő keleti bölcsességgyűjtemény kapható a magyar piacon. (8) Su-la-ce műve azonban jóval több ennél: saját jogán műalkotás, irodalom, filozófia. Ami a Miklós Pál kiadta és jegyzetelte klasszikus, eredeti feljegyzésekben még kényszerűségből jegyzetekkel agyonmagyarázott, mégis kissé érthetetlen, idegen szövegtest - benne rejtélyes botütések, indokolatlan pofonok, artikulálatlan, mégis rituálisan ismétlődő kha-kiáltások, semmibe vezető, a mesterek által maguk elé mormolt szövegek, a nem keresztény értelemben vett üdvözülés, megvilágosodás szó használata, szándékos félreértés után adott válaszok ("Mi az a tanítás, mely túlmutat Buddhán és az összes pátriárkán? - Egy szezámmagos pogácsa." 9) -, az Su-la-ce változatában érhető, befogadható, értelmet nyerő és továbbgondolkodásra sarkalló, tökéletes kis történet lesz.

Ott van például ez a gondolat: "Hívek, Buddha tanításában nincsen erőfeszítés. Csak a köznapi dolgokhoz kell tartani magát az embernek és ügy-nélkülinek maradni: szarni, hugyozni, öltözni és enni." (10) Szókimondó fordítás, a trágársággal próbál egyszerűséget sugározni. Hiteles. És teljesen érthetetlen benne  az erőfeszítés és az ügy-nélküliség fogalma. Egy Su-la-ce gondolatfutam ugyanarról: "Lin-csi apát kolostorában egy reggel ezzel a kérdéssel fordultak a szerzetesek a Mesterhez. - Mester, áruld el nekünk, mit tegyen az, aki mielőbb üdvözülni akar?  - Semmit - vágta rá Lin-csi, s aztán hosszan hallgatott. - Hogyan kell semmit sem tenni az üdvözülésért? - törte meg a csendet végül az egyik szerzetes. - Csakis könnyedén." - felel Lin-csi, majd elmesél egy rövid, érdekes példázatot. Így jutunk el oda, hogy "Buddha tanában nincs semmi erőfeszítés. Nem jár az üdvözülés útján, aki gyorsan jár. (...) legyetek önmagatok mesterei ott, ahol éppen vagytok és ott helyben megigazultok. Minden nap, minden reggel, mindenütt - fejezete be tanítását Lin-csi apát, kolostorában, a Huo-to folyó partján." (11) Aforizmaszerű, szórakoztató, példázatával a fogalmakat megmagyarázó, parádésan keretes szerkezetű (szinte minden történet ugyanígy kezdődik és végződik) rövid írás, ezzel léphetünk be Su-la-ce világába. A későbbi történetek még kevésbé követnek valódi feljegyzéseket: a kanonizált változatok témáit felbontják, fő kérdésüket többször felteszik és többféleképpen válaszolják meg, képeit megújítják (mint a híres szalmakutyákat) - újjászületik valami, ami halott bölcsesség volt egy ritkaságkiadás lapjain. Most viszont él és izgalmas.

Zárásképpen csak ajánlani tudom Su-la-ce három kötetét. Talán a legjobban az tetszett bennük, hogy filozófiaként és nem teológiaként működtek: nem akartak meggyőzni, megtéríteni, befolyásolni, mégis belém vésődtek. Miután elolvastam őket, egyszerűen megszerettem a világukat. S azóta is, mindig, újra jó kinyitni őket valahol. Pedig nem is vagyok (zen-)buddhista.

Su-la-ce kötetei:
Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában, Magyar Könyvklub, 1999, Magyar Könyvklub, 2000, Magyar Könyvklub, 2003, Írás Kiadó, 2005, Kelet Kiadó, 2008, 2011 (Közreadja Sári László), cseh fordítás: 2005, német fordítás: ?
Az ifjú Lin-csi vándorlásai, Írás Kiadó, 2004 (Közreadja Sári László), cseh fordítás: 2011
Feljegyzések Lin-csiről, Kelet Kiadó, 2011 (Közreadja Sári László)
Hangoskönyvek:
Reggeli beszélgetések Lin-csi apát kolostorában - Az ifjú Lin-csi vándorlásai, Írás Kiadó, 2005, 2007
Alkonyi átváltozás: Lin-csi és kolostora, Irodalmi fülbevaló, Kossuth Kiadó, 2009
A valódi Feljegyzések Lin-csiről:
Kapujanincs átjáró - Kínai csan-buddhista példázatok, Helikon, 1987, 1994 (Válogatta, fordította, a jegyzeteket és az utószót írta Miklós Pál, a mű részletei az 5-42., jegyzetei a 131-153. oldalakon.)

A képeken a kötetek és a hangoskönyvek borítói, Sári László, maga Lin-csi mester, illetve a kilencediken szezámmagos pogácsa (lelőhely), a tizediken a két cseh fordítás borítója (lelőhely). A szerző fotói innen és innen származnak. Li-csi (Linji) képeit pedig itt, itt, itt, itt és itt találtam. Ezek közül a harmadik Terebess Gábor gyűjteményéből való, akinek Folyik a híd című zen-buddhista anekdotakönyvét szintén érdemes megismerni!

(1) Adatok Miklós Pál utószavából a Kapujanincs átjáróból. (Lásd bibliográfia.)
(2) Idézetek itt és később a Reggeli beszélgetések utószavából, 171-185. oldal. (Lásd bibliográfia.)
(3) Az Irodalmi Jelen című folyóiratnak, amely Ki valójában Su-la-ce? címmel közölt cikket 2011 novemberében.
(4) Az általam olvasott hasonló kísértettörténetek közt egyébként pikánsabb is akad: az utazó, aki pompás palotába tér be, ahol káprázatos szépségű hölgy hívja az ágyába, ám reggel egy elpusztult ház romjai közt ébred, csontvázat szorongatva, valószínűleg rosszabbul jár, mint a két tibetológus a Reggeli beszélgetésekkel...
(5) Az Irodalmi Jelenen 2010 júniusában volt egy hosszú és igen jó beszélgetés Sárival (Sári-legendárium), amelyben Weiner Sennyey Tibor folyamatosan kerülgette a szerzőség kérdését ("Az egyik költő barátom, Jász Attila mesélte, hogy Tatabányán volt egy kiváló könyvtáros beszélgetés; és ott szóba került Lin-Csi apátnak nemcsak a beszélgetései és tanításai, hanem magának Su-la-ce-nek is a személye. Vajon megállja-e az a feltételezés a helyét, hogy Su-la-ce olyan viszonyba van Lin-csivel, mint mondjuk Szókratésszel Platón?"), de szembe került Sári tudatos és ironikus nyilatkozói képességével (pl. "Minden mesternek akad előbb-utóbb egy ilyen lelkes tanítványa." "Tökéletesen képes vagyok azonosulni Su-la-ce-vel és Lin-Csivel is, bevallom.") Itt kerültek szóba a fordítások is: hiszen a német és cseh fordítás különlegessége, hogy mindkettőt a magyar szövegből fordították. Vajon miért? Ja, persze, mert a spirálfüzetekbe magyarul kerültek a jegyzetek a kísértetkolostorban...
(6) Bár fura ez a "cáfolat-dolog" (lásd lábjegyzetben ennek a cikknek a végén is : Lin-csi apát folytatni szeretné, 2010. március). Sárinak ez a blogja 2007 júliusában indult, és a novemberi Irodalmi beszélgetésekben a szerző folyamatosan beszél arról, hogyan is született meg benne, miről szól Az ifjú Lin-csi vándorlásai filozófiai alapvetése. Igaz, az a mondat nincs benne a cikkben, hogy "Én vagyok Su-la-ce." De ezen kívül egyértelmű a szöveg. A 2005-ös és a 2009-es hangoskönyvön is maga Sári olvassa fel a történeteket, utóbbi borítóján az a sor is szerepel "a szerző előadásában". Hacsak nem újabb kísértettörténetről van szó, ez már egyértelműsítette a helyzetet. A Fidelión 2011 januárjában ajánlotta a Reggeli beszélgetéseket Tárnok Marica, s a szövegben ez a mondat is szerepelt: "A rövid szövegeket a fiktív szerzői név alatt közreadóként Sári László jegyzi, aki évtizedeken át vezetett ismeretterjesztő műsorokat a keleti filozófiáról és irodalomról, majd a könyv óriási sikerének köszönhetően felolvasta azt a Magyar Rádióban." A Népszabadság elég későn, 2011 márciusában közölte le a Su-la-ce pesti rokona című portrét, amiben szerepel: "A Su-la-ce név, magyarázza (t.i. Sári), röviden Író mestert, esetleg Író Lacit jelent."
Ezek után az Irodalmi Jelenben Weiner Sennyey Tibor 2011. novemberi "felfedezése" ("kiderült valami, amit eddig sokan nem tudtak, néhányan pedig csak sejtettek") rettenetesen megkésett, olyasmire mutat, mintha a szerző netet és Népszabadságot sem olvasott volna...
Ennek ellenére szeretnék a cikkből (Ki valójában Su-la-ce? ) idézni, mert élményszerű: "Su La Ce harmadik könyvét vehettük kezünkbe a héten. Címlapján Sári László mint a Feljegyzések Lin-csiről közreadója szerepel, de a bemutatón – többek között – kiderült valami, amit eddig sokan nem tudtak, néhányan pedig csak sejtettek. (... Sári) teljesen nyíltan, nagy nyilvánosság előtt – hiszen teltház volt a könyvbemutatón – tudomásom szerint most mondta el először (sic!) mindazt, ami ezután következik. Sári Miklós Pállal, a kiváló sinológussal vitatta meg egy alkalommal, hogy mi a csudát csinálhat egy orientológus, ha szeretne áthozni valamit a keleti irodalomból, de az vagy túl hosszú, és méltatlanul rövidíteni kellene, vagy túl rövid, nem értené a nyugati olvasó, tehát tele kéne zsúfolni lábjegyzetekkel. Hogyan lehet nemcsak a tudomány meglehetősen szűk és zárt körének, hanem a kortárs olvasóknak is élvezhető, jó könyvet adni a kezébe? Mire Miklós Pál azt mondta Sári Lászlónak, hogy ilyenkor kell csalni. Egy nyugati ízlésnek megfelelő keleti szöveget alkotni az általad áthozhatatlannak vélt művek tartalmából. (...) Miklós Pál erre elkezdte dörzsölni a kezeit, mondván: „Figyelj csak, a SU kínaiul írás, ami, ugye, fordítva Sári. A LA azt jelenti, hogy rajzolni, vonalat húzni ecsettel, míg a CE a mestert jelenti, vagy pontosabban az írástudót. SU LA CE – vagyis »Írás Laci«” – nevetett fel a régi titkot elárulva a szerző. Mert most már, a harmadik SU LA CE könyv megjelenésekor leírhatjuk (sic!), hogy Su La Ce nem más, mint Sári László."
Leszámítva, hogy más leírta már az IJ előtt, s nem tudom kívülállóként megítélni, mennyire is volt akkor titok ez a titok, 2011-től új játék kezdődik: tudható, hogy Sári László és Su-la-ce azonos.
(7) Feljegyzések Lin-csiről, 84-86. oldal.
(8) Néhány egészen jóféle átdolgozásról én is írtam Bölcsességek a titokzatos Keletről - STB című bejegyzésemben. Ezeknél azonban forrásjegyzék híján az embernek már fogalma sincsen, mit írt az ókori, középkori keleti bölcs, vagy a róla feljegyzést készítő tanítvány, mit az angol átdolgozó, mit a magyar átdolgozó és mi a sajtóhiba...
(9) Az egyik legismertebb zen-bölcsesség egyik változata, Su-la-ce történetét lásd a Reggeli beszélgetések 5. fejezetében.
(10) Kapujanincs átjáró, 16. oldal, 13. szöveg.
(11) Reggeli beszélgetések, 7-8. oldal, 1. történet.