Három rég várt zsebkönyvről, hosszabban

Ebben a posztban két végre folytatódó és egy friss zsebkönyvsorozat egy-egy kötete szerepel.

C. J. Cutcliffe Hyne: Az elveszett kontinens
(The Lost Continent: The Story of Atlantis, 1899)
MesterMűvek - Fantasy, Delta Vision, 2021
Vitathatatlan, hogy sokat kellett várni rá, hogy a Delta Vision MesterMűvek sorozatának Fantasy alfolyama új életre támadjon: Az elveszett kontinens a széria 6. kötete, az előző, ötödik pedig 2014-ben látott napvilágot. De tekintve, hogy minden kiadott mestermű kézhez vétele egyértelmű öröm, továbbá, hogy a sorozat alapvetően csak hasonló zsánerű, gondolatvilágú, de egymáshoz semmiben sem kapcsolódó köteteket fog össze, érdemes az új megjelenést meglepő és izgalmas önmagában szemlélni.
A szerző, Charles John Cutcliffe Wright Hyne (1866-1944) neve valószínűleg a tájékozott olvasók számára is teljesen ismeretlen. A regény témája - ahogyan az a címéből is kikövetkeztethető - Atlantisz csodálatos földrészének tündöklése és bukása. A mű pedig nemrég ünnepelte 122. születésnapját. Nos, ez így valószínűleg nem magyarázza meg, miért állítom, hogy a kalandos regényt mindenképpen érdemes megismerni annak, aki kedveli a romantikus, hősies fantasztikumot. Jobb indoklás, ha leírom, hogy elolvasása olyan élményt adott, mint Edgar Rice Burroughs A Mars ura című könyve, az első regény, amely a Mars-ciklusból a kezembe került. Az elveszett kontinens főhőse is egy szuggesztív személyiségű, kissé hierarchikus gondolkodású, ám igen bátor, szerény, tisztességes és okos férfi: Deukalión, a harcos pap. A történet kezdetén épp visszarendelik Yucatánnak, Atlantisz tartományának a kormányzói székéből, s jelentkeznie kell Atlantisz új uralkodójának, Phorinikének az udvarában. Nem tudhatja, hogy számonkérés, kivégzés vagy előléptetés vár rá: az azonban még álmában sem jutna eszébe, ami végül valódi küldetésévé válik. Kalandos útján harcol kalózokkal és dinoszauruszokkal, dacol udvaroncokkal és papokkal, mamutháton lovagol, hét tengeren hajózik, szertartásokat hajt végre szent piramisokban és életet ment a börtönben, álruhában lopózik be az ellenség táborába, s álarcot visel udvari ellenfelei között. Három nő is szerelmes bele, de ő csak egyet szeret. S végül ő válik az emberiség utolsó reménységévé.
Bár ez a fantasztikus regény nem nevezhető a szó szoros értelmében planetáris románcnak, hiszen a Földön játszódik, a misztikus történelmi távlat (vagy az alternatív idősík?), amelynek köszönhetően cselekménye során a mai emberi civilizációt megelőző korban járunk, mégis ehhez a műfajhoz teszi hasonlatossá. Világa egy politikában, háborúban, vallásban és hivatalviselésben is a végletekig merev és tagolt hierarchiákon alapuló, despotikus birodalom, ahol azonban mégis egy semmiből jött, erős nő szerezte meg magának a legfelső hatalmat, dacolva még a régi hit papjaival is. Főhőse pedig olyasvalaki, aki meglepően mély belenyugvással veszi tudomásul egyéni sorsa fordulatait, azért azonban, hogy másokat, gyengébbeket és igazabbakat megóvjon, bármire képes. Deukalión fantasys meghatározottsága ellenére (vagyis hogy egy sosemvolt, misztikus vallás papja) egészen érdekes, egyáltalán nem tipikus kalandregényhős. Az pedig, hogy ő a könyv narrátora, még azonosulásra késztetőbbé teszi az alakját.
Az álomszép borítót kapott, váratlanul megjelent könyv nemcsak az Atlantisz-téma kedvelőinek az olvasására méltó: mindenki élvezheti, aki szereti a kalandokat, a romantikát és az egzotikumot.

Sejtelmes történetek

(Klasszikus Weird I.)
MesterMűvek - Dark, Delta Vision, 2020
A Delta Vision MesterMűvek szériája Dark alsorozatának e második kötete öt év után követte az elsőt. A Carcosa árnyaihoz hasonlóan ez is novellaválogatás lett, ellentétben azonban azzal a kötettel, amely Ambrose Bierce-től a modern és posztmodern szerzőkig válogatott Sárga Király-témájú novellákat, ebben az antológiában klasszikus sejtelmes (weird) történeteket olvashatunk 1803 és 1898 között született szerzőktől.
A gyűjtemény beváltott számos ígéretet, de új írói világokat is bemutat. Feltűnnek benne  szerzők, akik korábban már szót kaptak a MesterMűvekben. Sir Arthur Conan Doyle például öt remek elbeszéléssel szerepel: neki Jobb nem firtatni címmel 2011-ben jelent meg a Delta Visionnél novelláskötete a Klasszikus alfolyamban. Jack Londontól szintén öt novella olvasható: tőle a Kóbor csillag című, metaforikus regény jelent már meg ugyanott, ugyanakkor. Az eltelt évtizedben többször is elhangzott, milyen jó lenne a MesterMűvekben ismét válogatást olvasni e szerzők tollából. Sajnos azonban a Metropolis Media rövid, ám annál nagyobb hatású fellángolása alaposan útjába állt a tervezett Jack London-kötetnek: a Galaktika Baráti Kör tagjai számára megalkotott, így eredetileg csak szűk körben terjesztett, rövid életű ajándékkötet-sorozatukban (amelyben sikerült picivel a Delta Vision szerzői kötete előtt kihozni egy iszonyúan elsietett Stanley G. Weinbaum-válogatást is, amely szerencsére csak késleltette a másik, remekül fordított Delta-féle gyűjtemény megjelenését), 2014-ben megjelent az Ezer halál című kötet, benne Jack London szinte összes fantasztikus elbeszélésével, s elsöpörte a Delta hasonló vállalkozását... Ezek után nagyon kíváncsi voltam, mi lesz Jack London és a MesterMűvek viszonya. Nos, a Sejtelmes történetekből kiderült, hogy az Ezer halál, az Emlék a pliocénból, Az árnyék és villanás, A táblácska és A Nagy Vörös című elbeszélések (mint a leginkább elsőrangú London-írások) e weird-gyűjteményben keltek új életre: általában új, olykor (szerintem) jobb magyar változatban, okos előszóval. (Érdekesség, hogy A táblácska fordítása a két kötetben tulajdonképpen azonos, az új kiadáshoz csak átnézett szöveg.) És bár az Ezer halálban valamennyi írás benne volt (Ezer halál, Emlék a pliocénból, Árnyék és ragyogás, Planchette és Az Irdatlan Vérvörös), azt a kötetet mára antikváriumokban sem lehet fellelni, így megérett az idő a Delta kötetének beszerzésére.
Hasonló a helyzet Conan Doyle-lal is, akinek 2017-től az Attraktor Kiadó szentelt kiváló és remekül fordított sorozatot. A rejtelmes történetek írói között öt kötettel, negyvennégy novellával, elbeszéléssel és kisregénnyel szerepel Sherlock Holmes megalkotója: az Attraktor sorozata virágzik, s új és új meglepetésekkel bővül. Így Doyle-tól szerzői köteteket tőlük érdemes várni. Egy weird-válogatásban mégis megkülönböztetett hely illeti meg az írót, így került be a Sejtelmes történetekbe a Szellemvásár, a Pásztorátok, a Lady Sannox esete, a Fellebben a fátyol és A parazita című elbeszélés. Az Attraktor könyveiben ezek közül csak négy olvasható (az Egy szellem kiválasztása A magányos kunyhóban, a Kisvárosi lidércnyomás az azonos című kötetben, a Lady Sannox esete A rémálom szobájában és A parazita A fekete doktorban). Az új elbeszélés, a Fellebben a fátyol nagyon érdekes kísérlet: egyszerre prehisztorikus (vagy történelmi) és reinkarnációs fantasy, de egyben ironikus lélektani novella is. Ám a másik négy írást is érdemes (esetleg újra) elolvasni: egyik weirdebb, mint a másik...
A gyűjteménynek van azonban egy másik fele is: hiszen összesen 16 elbeszélést tartalmaz. Megtaláljuk benne Sir Edward Bulwer-Lytton Kísértetjárás című műfajteremtő írását, Elizabeth Gaskell Eltűnések című rejtelmes novelláját, Fiona Macleod (aki férfi!) legendás karriert befutott A bűnevő című történetét, Stephen Vincent Benét Elemi erők című elbeszélését. Találkozhatunk egy valójában valószínűleg nem is létező íróval: 1901-ben, a filippínó-amerikai háború idején ugyanis egy bizonyos Sargent Kayme kiadott tizenegy elbeszélést egy kis kötetben, hatalmas sikert aratott vele, s könyve nem egy ötlete és fogalma klasszikussá vált. A bökkenő csak az, hogy sosem derült ki, ki volt S. K., a titokzatos novellista... Tőle a Von Tollig kapitány talizmánja című történetet olvashatjuk el. Végül a könyvet Loual B. Sugarman A szürke halál című klasszikusa zárja: egy borzongató és tragikus novella, egyértelműen kedvencem az egész kötetből. Nemigen tudok mást ajánlani, mint hogy mindenki szerezze be a könyvet, aki sejtelmes történetek olvasására vágyik...

Edgar Allan Poe: Arthur Gordon Pym, a tengerész

(The Narrative of Arthur Gordon Pym of Nantucket, 1899)
Kapszula Könyvtár 6., Európa, 2021
Míg a poszt első zsebkönyvénél főleg magáról a műről írtam, a másodiknál főleg arról, miből, hogyan szerkesztették a kötetet, s ez miért tetszik nekem. Ennél a harmadik zsebkötetnél viszont elsősorban a sorozatról lesz szó, hiszen Poe könyve, mondható, hogy egyetlen regénye, ebben a remek, Bart István-féle fordításban is már többször, többféle formátumban napvilágot látott magyarul - sorozata azonban, a Kapszula Könyvtár még vadonatúj.
Az Európa több dologgal próbálkozott már, amióta régi, évtizedes zsebkönyvsorozatai, az Európa Zsebkönyvek (kétszer is) és a Modern Könyvtár megszűntek létezni. Valóban volt egy időszak, amikor úgy tűnhetett, hogy különböző írók különböző műfajú könyveit puha kötéses, egyforma fedélképelemeket tartalmazó szériába pakolni nem trendi: cél, hogy minden könyv egyéniség legyen, s lehetőleg elegáns, kemény kötéses, közepes méretű darab, nehogy már azt higgye valaki, hogy olcsót olvasunk... A Helikon Zsebkönyvek 2015-ös indulása azonban megmutatta, hogy a fenti vélekedés súlyos (és kicsit elitista) tévedés volt. Ezeknek a kis köteteknek az elegáns olcsósága, eltéveszthetetlen és egységes, mégis kötetenként egyedi formátuma, barátságos aprósága, sorszámozása (amely immár a 105. kötetnél jár!) gyűjtőket, követőket és rajongókat teremt, s egy teljesen új olvasóközönséget ér el és tesz érdekeltté akár klasszikusok megvásárlásában is. Azt hiszem, az erre adott egyik válasz a Kapszula Könyvtár, hirdetménye szerint "Irodalmi ínyencségek széles és színes választéka, ami ráadásul a könyvespolcodon is jól mutat!" Továbbá: "Színes. A te világod." Mint egy kapszulagardrób (megjegyzem, ez - is - egy szó): kedvünkre variálható, mindenféle érdekes kötetek sorakoznak a színes borítókban. Ami a külsőségeket illeti, a sorozat minden darabja pontosan és precízen akkora, mint egy Helikon-zsebkönyv, ugyanúgy van gerincsorszáma és egyedi borítószíne is. Fontos formai eltérés ugyanakkor a kötetek lekerekített sarka, az, hogy Tabák Miklós borítóin csak egy-egy logóméretű jelecske utal a beltartalomra (aprócska világítótorony-ábra Virginia Woolf regényén, imádkozó vagy könyörgő kezek piktogramja a Bíborszínen stb.), maga a borító pedig geometrikus mintáival, többféle tapintású-fényű felületeivel és a merészen elfordított címsorral vonzza az érzékeinket.
A minimalista külsőhöz azután sokféle beltartalom járul. Az első tizenkét könyvecske között van olyan, amelynek drágább, kemény kötéses, luxusváltozata pár éve jelent meg a kiadónál (Bíborszín, Marina, Távol Afrikától, A világítótorony, Amit sohase mondtam el, Bridget Jones naplója jön: pl. A fal), vagy régebbi címük, amelynek már nagyon elkelt egy friss, innovatív újrakiadás (Arthur Gordon Pym, a tengerész, Ronda tanár úr, Üvöltő szelek, jön: pl. Gonosz lélek közeleg). Van olyan, amely még sosem jelent meg magyarul, szerzőjének azonban stabil sorozata van a kiadónál (Gwendy és a varázsdoboz, jön: pl. Hangyák és dinoszauruszok), s van olyan is, amely félig első kiadás, félig újrázás: Hatice Meryem Hogyan fogjunk hozzá egy nő meggyilkolásához? című kötete a címadó, friss íráson kívül tartalmazza a Csak egy hüvelyknyi férjem legyen... című, nekem nagyon tetsző regényt is. Végül - ahogyan ezzel a 2016-7-ben mindössze kilenc kötet erejéig feltámasztott Európa Zsebkönyvek is kísérletezett - vannak magyar szerzők is: de egyelőre nem kortársak (Háy, Vámos), hanem feltámasztásra érdemes régebbiek (Markovits Rodion, jön: Kádár Erzsébet). A szerkesztés tehát valóban leginkább az érdekességre, sokszínűségre koncentrál: s bár az ajánló a házikönyvtár felújítását emlegeti, ettől a sorozattól a Helikonéval ellentétben a nagy alapművek kiadása helyett sokkal inkább a folyamatos meglepetés és komfortzóna-átlépetés várható.
Miközben sok-sok sikert kívánok a könyvsorozatnak, bevallom, egyelőre legjobban a Borbás Mária fordította Üvöltő szeleknek örültem. Akik tanultak irodalomtörténetet, azoknak valószínűleg nem kell bizonygatni, miért is nevezhető meglehetősen elavultnak Sőtér István egyébként impozáns életműve, legyen szó akár a fordításokról... Hinné-e mégis bárki, hogy ezt a csodás, klasszikus, sokat elemzett regényt az utóbbi tizenöt évben nálunk szinte csak Sőtér fordításában adták ki? Eközben Borbás Mária avatott tollú, modern változata mindössze egyszer kapott lehetőséget, több mint egy évtizede... A Kapszula Könyvtárban azonban - remélem - az ő pompás Brontë-fordítása is kap egy esélyt, hogy eljusson az újabb és újabb olvasókhoz.

Linkek
Három téli találkozás Agatha Christie-vel
Három könyv krimikedvelőknek

Három regény a Typotextől, kékben
Három népszerű könyv a történelemről
Három szakszerű könyv a történelemről
Három találkozás Sherlock Holmesszal
Három érdekes könyv a történelemről
Igaz szépség s szép igazság - három könyvben

Három szépirodalmi könyvről

Három izgalmas kötetről

Három okos kötetről röviden

Három kortárs költőnő
Három történelmi könyvről

Három friss krimi
Három találkozás Ars
ène Lupin-nel
Kriminovellák és bűnügyi feladványok háromszor
Három színésznő
Újabb három szépirodalmi könyvről

Újabb három szépirodalmi könyvről
Csak annyit írnék: Hemingway, Updike, Shakespeare...

Ernest Hemingway: Fiesta - A nap is felkel
21. Század, 2021
A kiadó életműsorozatának negyedik kötete talán nem annyira közismert regény itt, Magyarországon. Egyrészt, mert mindössze háromszor jelent meg eddig, de talán a címe miatt is. Hemingway 1926-ban még a The Sun Also Rises címet adta neki, 1927-ben viszont, angol kiadásban már Fiestaként jelent meg. Így magyar nyelven is két különböző címen adták ki Déry Tibor remek fordítását: 1962-ben még A nap is felkel volt, 1980-ban és 1997-ben viszont már Fiesta. E döntésnek köszönhetően azután mindenkiről, akivel csak beszéltem róla, kiderült, hogy a fiesta szó miatt teljesen összekeveri a Halál délutánnal... (Pedig ez nem "a bikaviadalos könyv", hanem sokkal inkább olyasmiről szól, aminek 1938-ban, az első magyar fordításban Németh Andor elkeresztelte: Különös társaság.) A 21. Század kiadása segít az azonosításban: az elegáns fekete borítóra mindkét cím felkerült.
És valóban ráillik a regényre mindkettő. Mert a regény szereplői tényleg mindenféle turistalátványosságokat járnak végig, azonban rájuk illik a Prédikátor könyvének siralma is: "Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek a munkájából, ha munkálkodik a nap alatt? Nemzedékek jönnek-mennek, de a föld örökké megmarad. És a nap is felkel..." (1,2-5 kihagyásokkal, modernizálva) A könyvben mindenki az elveszett generáció tagja, akikről Fitzgerald is ír A nagy Gatsbyben vagy a Szépek és átkozottakban. Azok a kallódó, önkereső, életmódjukban és érzelmeikben általában dekandensnek ábrázolt emberek, akiknek egy tökéletesen megújult világban, a viharos húszas években kellene ismét kitalálni vagy újra megtalálni önmagukat. Ahogy azonban az Hemingwaynél megszokott, a regény teljesen eredeti ábrázolást nyújt: sosem azok a gyengék és az erősek például, akiktől ezt várhatnánk. Bár a szorosan vett cselekmény másból sem áll, mint hogy a kiválóan jellemzett szereplők jól megválasztott kettősökben, vagy többesekben isznak, beszélgetnek, sportolnak, utaznak, csábítanak, szerelmeskednek vagy verekszenek, végül mégis kibontakozik egy egész korszak telve erkölcsi illúziótlansággal, bűzlően erős boldogtalansággal és mindennek ellenére meztelen szenvedéllyel és vad akarással.
Másfelől igencsak különös könyv ez: az olykor csak független nőként vagy különcként, de máskor szinte szexuális ragadozóként viselkedő Lady Brett Ashley-vel, a velejéig férfias, de a háborúnak köszönhetően impotens Jake Barnesszal, a valószínűleg meleg Bill Gortonnal, aki egy némiképp homofób társaság legmaszkulinabb tagjának a teljes mértékben elfogadott legjobb barátja, vagy Robert Cohnnal, a zsidó íróval, akihez a többiek sokszor tulajdonképpen antiszemita módon, kiközösítően viszonyulnak, viszont bármelyiküket bármikor legyőzi az ökölharcban, ráadásul Jake folyton hozzá mérve határozza meg önmagát... Iszonyú sokat lehet gondolkozni a könyvön.
Bár továbbra is az Akiért a harang szól a kedvenc Hemingway-regényem, és a Búcsú a fegyverektől követi, A nap is felkel most egészen biztosan felkerült a harmadik helyre az Az öreg halász és a tenger elé. És: alig várom az újabb Hemingway-köteteket...

Eddig csak az 1957-es filmért rajongtam: Tyrone Power (Jake), Ava Gardner (Brett), Errol Flynn (Mike), Mel Ferrer (Robert), Eddie Albert (Bill)

John Updike: Nyúlszív
21. Század, 2021
A 21. Század másik életműküldetése, John Updike regényeinek a kiadása újabb nagyregénnyel lett teljesebb. A sorozat hetedik kötete egyben a Nyúlról szóló regényfolyam negyedik, tulajdonképpen lezáró darabja a Nyúlcipő, a Nyúlketrec és kedvencem, a Nyúlháj után, ismét Gy. Horváth László remek fordításában.
Bevallom, ezt a könyvet mindig is nehezebben tudtam kedvelni, mint három elődét. Talán, mert közelebb állt a saját koromhoz, amikor először olvastam, és nem akartam a körülöttem lévő világra ismerni benne? Talán azért, mert koránál fogva ez később jelent meg az Európa Kiadónál, így nem Európa Zsebkönyvek formájában volt meg nekem eredetileg, és nem illett a polcra? Vagy mert ráadásul valaki Updike-ot rajzolta a fedelére, teljesen tévesen azonosítva őt a főhőssel? Nem tudom. A legvalószínűbb válasz, hogy azért állhatott távolabb tőlem, mert félek az öregedéstől és a haláltól, 1995-ben, az első olvasáskor meg pláne féltem. Ami fura, hogy tipikus, Updike-féle szókimondása már akkor sem zavart, habár megállapítottam, hogy a testbeli témák terén Harrynak kimondási és jellemzési láza van, még én inkább csak néznék és látnék.
Az újraolvasáskor, most a legtöbbet talán Janice-en gondolkoztam. Illetve azon a közhelyen, hogy "együtt öregszünk meg és egymáshoz öregszünk". Ha egy pillanatra azt állítom, hogy Harry Angstrom élt és létezett, és minden valóság, akkor azt is gondolom, hogy Nyúlnak még a Nyúlcipőben el kellett volna hagynia Janice-t. Nem Ruth miatt. És nem is azért, mert annyival kiválóbb, jobb vagy többre érdemes ember lett volna nála. Hanem azért, amilyen ember Janice. Harry békével mondja ki, hogy "nem is olyan szörnyű", de én helyette is utálom szegény Janice-t örökre. És még ő az, aki megbocsát...

Gimesi Dóra - William Shakespeare: Makrancos Kata
Jeli Viktória - William Shakespeare: Rómeó és Júlia

Tilos Az Á Könyvek, 2021
Nagyon szeretném ezt a könyvet mindenkinek ajánlani. Egyúttal nagyon szeretném kettétépni.
Mégpedig pontosan a 108. oldal után. Eddig tart ugyanis A makrancos hölgy alapján született első regény, amely egyszerűen zseniális. Tulajdonképpen minden benne van, ami Shakespeare-ben, beleértve Kata  férjének tett, záró hűségnyilatkozatát, mégis gond nélkül értelmezi át úgy a cselekményt, hogy az nemcsak okos, modern és nőpárti lesz, de inspiráló is, és azonnal látni szeretném színpadon vagy filmen is. Elképesztően könnyedén és okosan humoros, benne Petruchiónál csak Kata szexisebb, a szereplők szóbeli pengeváltásai pedig legalább olyan merészek, botrányosak és erotikusak, amilyennek Shakespeare ma írná meg őket, ha olyan regényt tervezne, amelyet egy tizenegy éves is élvezni fog, de egy felnőtt is örömmel olvas majd... Minden szereplő megtalálja a helyét és a neki való boldog vagy kevésbé boldog befejezést, még azok is, akikről Shakespeare menet közben kicsit elfelejtkezett a drámában... Épp elég van benne Shakespeare-ből Nádasdy Ádám és Jékely Zoltán fordításában, mégis tökéletesen mai nyelven szól. A cselekménye és a nyelve korhű, a témái és a karakterei azonban itt-és-most-ok. Aki arra kíváncsi, azt ellátja háttérinformációkkal a szereplőkről, de van benne romantika meg rejtély is, és minden, ami megtanít rá, hogyan válhatsz kommunikációképtelen, gyanakvó és támadó-védekező valakiből boldog, a másikat fél szavakból értő és elégedett emberré egy jó kapcsolatban.
Nagy kár, hogy a Rómeó és Júlia egyáltalán nem így sikerült, pedig nyilván ez lesz az, amit sokkal többen elolvasnak majd, akár az iskolában is. Nyilván sokkal nehezebb volt a teher és sok az elvárás. De az a könyv, amelyikben Mercutio sztereotip meleggé egyszerűsödik ("drágáim"), Júlia a regény nagy részében lazán tanácsokat ad és diktál Tybaltnak, s jókedvében erősebben káromkodik, mint az őt majdnem kitagadó, dühös apja a nagyjelenetben, a cselekmény meg arra ráér, hogy a dajkát a távoli múltban összehozza Lőrinc baráttal, arra viszont, hogy Rómeó miért öli meg Páriszt, gyakorlatilag semmiféle választ nem ad - egyszerűen nem hiteles. Ráadásul míg a könyv első felében néha ugyanannyi oldalon történik valami prózában, mint Shakespeare-nél versben, a záró, gyorsító montázstechnikának köszönhetően sem Rómeó, sem Júlia öngyilkossága nincsen benne a regényben: se képileg, se hangilag. Őszintén szólva jobban érdekelt volna, hogyan búcsúztak egymástól, mire gondoltak az utolsó pillanatokban, mint hogy miként néz ki Lőrinc barát fűszerkertje, és szerintem ezzel nem vagyok egyedül...
Mindenképpen szeretném, ha a Regényes Shakespeare sorozat folytatódna, de őszintén szólva örülnék, ha egy művet több szerző is megírhatna benne. Például egy másik változatot a Rómeó és Júliára.

Linkek
Három téli találkozás Agatha Christie-vel
Három könyv krimikedvelőknek

Három regény a Typotextől, kékben
Három népszerű könyv a történelemről
Három szakszerű könyv a történelemről
Három találkozás Sherlock Holmesszal
Három érdekes könyv a történelemről
Igaz szépség s szép igazság - három könyvben

Három szépirodalmi könyvről

Három izgalmas kötetről

Három okos kötetről röviden

Három kortárs költőnő
Három történelmi könyvről

Három friss krimi
Három találkozás Ars
ène Lupin-nel
Kriminovellák és bűnügyi feladványok háromszor
Három színésznő

Egy titokzatos stylesi eset - Mrs. Christie eltűnése
Ahogyan azt Marie Benedict Hedy Lamarr-ról szóló regényénél írtam, külön poszt következik az írónő harmadik magyarul megjelent könyvéről. A Mrs. Christie rejtélyes eltűnése (The Mystery of Mrs. Christie) ugyanis olyan regény, amelyet bátran ajánlok a krimikirálynő rajongóinak és azoknak is, akik egyáltalán nem érdeklődnek Agatha Christie élete és munkái iránt. Egy régi és izgalmas rejtély megoldására tesz kísérletet, mindvégig tisztelettel bánva a történet valós szereplőivel, s elbeszélésével tisztelegve Agatha Christie életműve előtt is.

Tény ugyanis, hogy 1926. december 3-án, pénteken a sikeres írónő elhagyta sunningdale-i, első krimijéről Stylesnak elnevezett otthonát, és eltűnt. Férje, Archibald Christie barátoknál töltötte a hétvégét, így csak szombaton értesült róla, hogy feleségét, akitől el akart válni, sehol sem találják. Megkezdődött a nyomozás, amely egészen 14-e, keddig tartott: eddigre ugyanis felismerték Agatha Christie-t a harrogate-i Hydro Hotel Mrs. Teresa Neele néven bejelentkezett vendégében, és a férje, valamint a rendőrség érte ment. A rejtélyes tizenegy napot azóta sem fejtette meg senki teljesen: csak elképzelések vannak arról, vajon mit gondolt és mit akart elérni Agatha Christie, amikor pénteken késő este, egy-egy levelet hagyva a férjének és lánya, a hétéves Rosalind nevelőnőjének, elhajtott az autójával Stylesból. A kocsit később megtalálták elhagyva egy kőfejtőnél egy romantikus, ám teljesen világvégi terepen, hátsó ülésén Christie bundájával és irataival. Az írónő vélhetőleg éjszaka akadt el, begyalogolt Godalmingba és a reggeli vonattal Londonba utazott. Ott feladott egy levelet az általa kedvelt sógorának, Campbell Christie-nek, amelyben elárulta, hogy Yorkshire-be megy, egy fürdőszállóba, mert levert és pihennie kell. Ezután bevásárolt a Harrodsban, majd vonattal elutazott Harrogate-be. És ott csak várt...

Archie 1912-ben, találkozásukkor
Amnéziás volt? A bosszú fűtötte? Manipulált? Kétségbeesett? Meg akarta ölni magát?

Aki a szakszerű válaszokra kíváncsi, annak érdemes fellapoznia Laura Thompson Agatha Christie - Egy angol rejtély című életrajzát (Háttér, 2009), amelyből megtudhatja, miért is dagadhatott az eltűnési ügy ekkorára. Például, mert az ügyben eljáró első rendőrtiszt, Kenward helyettes főkapitány az elhagyott Morris alapján, hallva a házaspárnak a válásterv miatti, pénteki veszekedéséről, egyszerűen feltette magában, hogy Christie ezredes meggyilkolta a feleségét... Micsoda iróniája lenne a sorsnak, ha a neves krimiírónővel gyilkosság végezne...

Kép az esküvő tiszteletére, 1916
Ez a meggyőződés azonban oda vezetett, hogy a rendőrség hatalmas tetemkereső hajtóvadászatokat rendezett szárazon és vízen, kikotorva a közeli tavakat és átkutatva a sziklaüregeket, bevetett médiumokat, motorosokat és nyomkereső kutyákat, viszont még véletlenül sem járta végig a yorkshire-i fürdőhoteleket. Ehelyett ugrott a sajtó minden őrült ötletére, s egész Angliát nyomozási lázba kergette. Mindvégig, tudatosan figyelmen kívül hagyták a Campbell Christie-nek írt levelet, sőt, a sajtóval azt közölték, a levél és a borítékja nem volt hiteles. Azzal sem foglalkoztak, hogy a vallomások szerint valószínűleg többen is találkoztak az élő Agatha Christie-vel péntek éjjel és szombaton. Bár a Hydro Hotel alkalmazottjai közül a hét során szintén többen felismerték Agatha Christie-t, Mrs. Taylor, a szálló igazgatónője, ahogyan azt később büszkén lenyilatkozta az újságíróknak, utasította őket, hogy hallgassanak. (Mintha egy Christie-krimiben lennénk ezzel az ostoba angol diszkrécióval, ami a gyakorlatias Poirot-t nyilván rendkívül bosszantaná...)

Végül 12-én, vasárnap a Hydro Hotel zenekarának két külsős tagja mégis szólt a rendőrségnek. De még további két napba került, mire Kenward megemésztette, hogy Agatha Christie él, és valóban egy yorkshire-i fürdőszállóban tartózkodik. Valószínűleg csak az akadályozta meg, hogy Archibald Christie-t feleséggyilkosság vádjával letartóztassa, hogy az ügyben illetékes másik rendőrtiszt, Goddard főfelügyelő nem értett egyet az elméletével. 11-én, szombaton azonban még így is órákig faggatták a férjet annak a levélnek a tartalmáról, amelyet Agatha Christie neki hagyott, és amit Archie - teljesen érthető, de ostoba módon - olvasás után azonnal megsemmisített.

Archibald Christie és Agatha Christie 1922-ben a Brit Birodalmi Túrán, köztük Belcher őrnagy és a titkára, Mr. Bates, akikről Agatha később A barna ruhás férfi Sir Eustace Pedlerét és Borgia-méregkeverőkre emlékeztető külsejű titkárát mintázta...
Ez a levél adja az alapot Marie Benedict izgalmas regényéhez, hiszen ennek végeredményben senki sem ismeri a valódi tartalmát. Mi lett volna, ha egy különös egyezségről szól? Ha rövid utasításokat tartalmaz? Mi lett volna, ha egy kézirat is mellékelve van hozzá? Mi lett volna, ha...? Így megteremtődik a regény, amelyből megismerhetjük a házasság történetét, vele párhuzamosan futva pedig a nyomozás krónikáját.

A házaspár 1919-ben
A valóság bizonyára más volt. Érdekes módon azonban ez volt az első olyan általam olvasott Christie-könyv, amelyben Archibald Christie érdekesnek és egyéniségnek tudott tűnni.

A regényben szereplő alak valóban nagyon nehezen fejezi ki az érzelmeit és szívtelenül bánik a feleségével, amikor el akarja hagyni egy másik nőért. De nem maga az ősgonosz, aki meg merte sérteni kedvenc krimiszerzőnket azzal, hogy elhagyja. Egyszerűen csak rossz férj ebben a házasságban, akinek az új szerelemmel kapcsolatos önzése egyúttal vállalás és lemondás is. (Miután 1928-ban elváltak, Archibald Christie azonnal feleségül vette a "másik nőt", Nancy Neele-t, akivel 30 évet éltek le együtt Nancy haláláig, több mint kétszer annyit, mint Agatha Christie-vel. Egy fiuk született. Archie nem találkozhatott többé a lányával, míg az fel nem nőtt, de ezután is csak ritkán, kettesben futottak össze: Rosalind sosem találkozott Nancyvel, a féltestvérét apjuk temetésén látta először, Archie pedig soha nem találkozhatott az unokájával. Thompson, 279.) Ettől a karakter izgalmassá válik és elgondolkodtat maga felől.

Miközben a regény egyik szálán Agatha Christie történetét olvashatjuk, amelyben természetesen ő az azonosulásra késztetően ábrázolt szereplő, a másik szál bemutatja Archie-t, akinek egyszer csak betör az életébe a rendőrség és a média, legféltettebb titkait tárgyalják nyilvánosan, elválasztják a gyerekétől, s egyszerre vádolják házasságtöréssel és gyilkossággal... És akkor ott van még a záró csavar... Ami azért sikeresen elkerüli, hogy Gone Girlt formáljon Agatha Christie-ből... Helyette elgondolkodhatunk rajta, mennyire érdemes olyan képet mutatnunk magunkról a szerelmünknek, amilyet szerintünk ő elvárna tőlünk - és hogy hová vezethet mindez...

Marie Benedict új könyvét mindenkinek csak ajánlani tudom: érdemes elolvasni.

Archibald Christie és Agatha Christie válásuk 1928-as kimondása után
A könyv: Marie Benedict: Mrs. Christie rejtélyes eltűnése, Libri, 2021