Érkező kötetek 11.
Ezúttal az év utolsó könyvajánló listája érkezik: ismét 10 kötettel. Így elmondható, hogy ebben az évben összesen 110 kötetet ajánlottam nagyon lelkesen mindenkinek, tízzel kevesebbet, mint tavaly, de tízzel többet, mint tavalyelőtt...


Hrafnkels saga, Gísla saga, Bandamanna saga
Corvina
A Fontes Boreales sorozata ötödik kötetéhez ér ezzel a három rövidebb izlandi sagát tartalmazó, ismét Bernáth István fordította, s külsejében megint gyönyörű könyvvel.
Ida Jessen: Új idők - Bagge doktor anagrammái
Typotex 
Ole Thornstensen: Hogyan csináljuk jól? - Egy ácsmester gondolatai az életről
Typotex
A Typotex Világirodalom sorozata még két különleges könyvvel bővül az év végén. Az első egy varázslatos történet Dániából, amely mindkét vége felől olvasható: a feleség könyvét a férj emlékezései egészítik ki... A második egy tetőtér-beépítés története - filozofikusan: szerzője pedig egy ácsmester...
Örkény István: Válogatott egyperces novellák
Helikon
Örkény egypercesek a Helikon Zsebkönyvekben... Kíváncsi vagyok, melyik írások kerültek bele. 
Frank Tallis: Bécsi vér
Magistra
Végre-végre folytatódnak a Monarchia krimik. A Freud-követő Max Liebermann előző nyomozása is nagyon tetszett: alig várom az újabbat.


Donna Leon: Földből vétettünk
Geopen
A Geopen három év után ismét újabb Brunetti-krimivel lep meg karácsonyra. Mivel imádom ezeknek a könyveknek a világát, ideális helye lesz a fa alatt ennek a regénynek is.
Michael Connelly: Éjszakai műszak
Alexandra
Érkezik egy újabb Connelly is, bár még nem Harry Boschról: leendő új szereplőtársa, Renée Ballard sagájának indító kötete. De azt hiszem, Cassie Blacket kivéve én bárkit meg tudok kedvelni, ha az író ír róla.
Michio Kaku: Az emberiség jövője
Akkord
Kaku könyveivel mindig ugyanúgy vagyok. Iszonyúan fellelkesítenek, pedig rádöbbentenek önnön kicsiségemre, pillanatnyiságomra és lényegtelenségemre. Remélem, ez is ilyen.
G. J. Meyer: A Tudorok
IPC
Külföldi oldalakon sok jót lehet olvasni erről a népszerű történelmi bestsellerről. Én is őszintén várom. 
B. Szabó János: Erdély tragédiája 1657-62
Corvina
Ez pedig igazi csemege az év végére, hiszen az egykorvolt Corvina Tudástár folyományaként már megjelent néhány pompás és alapvető történelmi kötet B. Szabó Jánostól: ez is ilyen lesz.

Linkek
Érkező kötetek 1.
Érkező kötetek 2. 
Érkező kötetek 3.   
Érkező kötetek 4.
Érkező kötetek 5.
Érkező kötetek 6.
Érkező kötetek 7.
Érkező kötetek 8.
Érkező kötetek 9. 
Érkező kötetek 10.
Sötét idők - Kedvenc filmjeim a második világháború koráról 2.
Casablanca - rendezte: Kertész Mihály (1942)
A mai bejegyzéssel végre folytatódik a 2013-ban megkezdett filmes sorozat, amelyben a második világháborúval kapcsolatos kedvenc filmjeimet gyűjtöm össze. Míg az első részben (amely szintén nem sokkal év vége előtt jelent meg) azok a filmek szerepeltek, amelyek klasszikus, a csataterekről és a hadmozdulatokról szóló háborús alkotások, a mai részben olyanokat sorolok fel, amelyek az ellenállás módozatairól szólnak, vagyis arról, hogy különböző időpontokban kik és hogyan szegültek szembe a nácizmussal. Ezúttal is tizenhat film fért a posztba. Ezt követi a későbbiekben a Harmadik Birodalomról, majd befejezésül a holokausztról forgatott, általam nagyra értékelt filmek felsorolása: s remélem, ezekre nem kell majd a következő karácsonyig várni.

Mivel az alábbiakban nem rangsor, hanem hozzávetőleges időrendi és témasorrend alapján szerepelnek a filmek, szeretném leszögezni, hogy az én öt fő kedvencem a tizenháromból:
1. Casablanca
2. Kódjátszma
3. Uncertain Glory
4. Valkűr
5. Modern Pimpernel

Szving mindhalálig (Swing Kids, 1993, Thomas Carter)
Az egyik első, a világháborúval rendhagyóként foglalkozó film, amelyet láttam, s azonnal óriási hatással volt rám. Sajnos a véletlen alakulása folytán DVD-n nem beszerezhető nálunk, s mintha mostanában a televízió sem vetítené eleget. A film egy csapat német, középiskolás fiú története, akik a nácizmus terjedése ellen lelkes Amerika- és swing-mániával próbálnak védekezni. Sorsuk átfogóan és megdöbbentően mutatja be Németország diktatúrává válását, hiszen az életre-halálra összetartó baráti társaság gyors egymásutánban tragédiák egész sorával szembesül, míg végül széthullik. A swing boyok élete különféleképpen alakul: van, aki "megtér", s lelkes Hitlerjugend-tag válik belőle, van, aki öngyilkos lesz, és van, aki képes megmaradni annak, ami volt, szabadon gondolkodó embernek - így válik belőle a rendszer ellensége. A két főszerepben a fiatal és zseniális Robert Sean Leonard és Christian Bale látható, a családi jóbarát, egyben Gestapo-ügynök Herr Knopp luciferi kulcsszerepében pedig Kenneth Branagh.

Modern Pimpernel (Pimpernel Smith, 1941, Leslie Howard)
Leslie Howard, a magyar Steiner házaspár már Londonban született gyermeke az 1930-as és 1940-es évek talán leghíresebb brit színpadi és filmszínésze. Felejthetetlenek alakításai A megkövült erdőben, a Romeo és Júliában, az Intermezzóban, a Pygmalionban és az Elfújta a szélben. Emellett nevezetes kalandszerepe volt a Vörös Pimpernel: a kétarcú angol arisztokrata, aki a francia forradalom idején magát piperkőc és ostoba dandynek álcázva nemeseket menekít meg a jakobinus terror elől. A magyar Orczy Emma regényéből 1934-ben a magyar Korda Sándor filmvállalata forgatott filmet, részben a magyar Bíró Lajos forgatókönyvéből, amely óriási siker lett. Ez adta az ötletet Howardnak, hogy a háború kitörése után egy jelképes erejű, modernizált változatot készítsen a történetből, amelyben Horatio Smith, a szórakozott és kétbalkezes régészprofesszor és egyetemi tanár kalandjait követhetjük végig, ahogyan 1939 tavaszán-nyarán embereket, művészeket, tudósokat ment ki a háborúra készülő, náci Németországból, a Gestapo karmaiból. S bár a Modern Pimpernel alapvetően kalandos történet, mégis, ebben az 1941 júliusában bemutatott filmben a bátor Smith professzor már leszögezi a német tábornoknak: "Nem fogják kormányozni a világot. Mert halálra vannak ítélve." Külön érdemes említést tenni a film remek, Pannónia Filmstúdió-féle szinkronjáról.

Éjszakai vonat Münchenbe (Night Train to Münich, 1940, Carol Reed)
A film 1939 tavaszán-nyarán játszódik: a náci előretörés híradóképeivel kezdődik, s azzal, hogy a britek sikeresen kijuttatnak egy cseh tudóst a megszállt Csehszlovákiából, hogy a németek ne kényszeríthessék hadi találmánya átadására. Lánya, Anna (Margaret Lockwood) azonban nem tud elmenekülni és koncentrációs táborba kerül. Innen Karl Marsen, a cseh tanár (Paul Henreid) segítségével szökik meg, s nagy nehezen eljut Angliába. Amikor azonban felkeresi ottani kapcsolatát, Gus Bennett-tet (Rex Harrison), egy nyegle modorú úrifiút talál, aki fülsértő énekléssel keresi a kenyerét, s a legkevésbé sem tűnik alkalmasnak arra, hogy megvédje Annát és apját a náciktól, akik vissza akarják rabolni őket Németországba. A film forgatókönyvét Oscar-díjra jelölték, ami nem csoda, hiszen szórakoztató és izgalmas: s amikor íródott, kortárs eseményeket fikcionalizált. Érdekesség, hogy ebben a filmben kapta első nagyobb angol nyelvű szerepét Paul Henreid, a Casablanca Viktor Lászlója, aki Triesztben született, osztrák(-magyar) állampolgárként, egy nemesi rangra emelt zsidó bankár fiaként, Max Reinhardt keze alatt debütált bécsi színpadokon, s a nácik elől kellett Angliába menekülnie. Alapvetően az Éjszakai vonat Münchenbe nyitotta meg az utat amerikai karrierjéhez, amely olyan filmekhez vezetett, mint a Joan of Paris (1942), az Utazás a múltból (1942), a Casablanca (1942), az Összeesküvők (1944), vagy a Deception (1946). (3)

The Adventures of Tartu (1943, Harold S. Bucquet)
A kétszeres Oscar-jelölt, s az Isten vele, tanár úr!-ért Oscar-díjat nyert remek színész, Robert Donat háborús filmje 1940-ben játszódik a megszállt Csehszlovákiában, vagyis kortárs alkotás, mint pl. a Modern Pimpernel. A filmben egy brit katonatisztet küldenek kémfeladattal Csehszlovákiába: mindenáron szabotálnia kell egy új, különleges vegyi fegyver gyártását. Bár Stevenson százados nem kém, hanem katona, az egyetlen megfelelő ember a feladatra, mivel rendelkezik vegyészi képzettséggel, s a berlini egyetemen végzett félévei alatt folyékonyan megtanult németül. Mivel pedig szülei munkája miatt Romániában nőtt fel, álcaként egy román vasgárdista, Jan Tartu személyiségét kell magára öltenie, hogy így férkőzzön a németek bizalmába. Ejtőernyős landolása és új alteregójának felvétele sikerül is, ám a cseh ellenállással való egyetlen kapcsolatát épp a szeme láttára tartóztatják le. Épp ezért a filmben a szabotázsakciót egy eredeti és izgalmas macska-egér játék előzi meg, amelynek során Tartu megpróbál a németek előtt jó nácit, ugyanakkor ostoba embert alakítani, aki előtt lehet fecsegni, közben azonban magánakcióként embereket ment, és kétségbeesetten keresi a kapcsolatot az ellenállással. Ő és az ellenállók is félnek a provokációtól, így óvatosak: de vajon hogyan találják meg egymást?

Casablanca (Casablanca, 1942, Kertész Mihály)
Ez az a három Oscar-díjas háborús film, melyet mindenki ismer, de sokszor nem is úgy gondol rá, mint háborús filmre... A Casablanca, Kertész Mihály és Humphrey Bogart (talán) legnagyobb filmje mintegy véletlenül vált olyanná, amilyen. Gyors tempóban, ezernyi forgatókönyvi változtatással, tanácstalanságok és befejezés-viták közepette, meglepően olcsó díszletben igazi legenda született meg szerelemről, hazafiságról, háborúról, békéről. Rick, a cinikus casablancai mulatótulajdonos (Bogart), aki "nem kockáztatja a nyakát senkiért", újra találkozik párizsi szerelmével, Ilsával (Ingrid Bergman), aki annak idején, épp a német bevonuláskor elhagyta őt. Ezúttal férjes asszonyként, a cseh ellenálló, Viktor László (Paul Henreid) hitveseként tűnik fel, s mindent megpróbál, hogy feljuttassa férjét a Casablancából induló gépre, hogy az Amerikába szökhessen a Gestapo elől. A történetben azonban semmi és senki nem az, aminek látszik. Mindenkinek választania kell hősiesség és gyávaság, hazafiság vagy árulás között, legyen bár férfi vagy nő, jó ember vagy rossz ember, nagy ember vagy átlagember. A film szinte összes alakítása (Claude Rains a francia kapitány, Peter Lorre a kalandor Ugarte, vagy épp Conrad Veidt a náci őrnagy szerepében) klasszikussá, s szinte összes mondata szállóigévé vált. (1)

Enigma (Enigma, 2001, Michael Apted)
Meglepően drámai és izgalmas film a sokáig mozivászonra nem vitt témáról: a Bletchley Parkban dolgozó brit kódfejtők munkájáról. A Dougray Scott játszotta főhős, Thomas Jericho egy kissé a zseniális Alan Turingot idézi, a matematikust, akinek szuperszámítógépei, a Bomba, majd a Colossus, alkalmassá váltak rá, hogy feltörjék a német kódgépet, a soktárcsás Enigmát, illetve a szövetségesek számos egyéb háborús rejtjelét. Jericho története azonban nagyrészt kitalált, s izgalmas kémsztori is egyben: az 1943 márciusára elért eredményeket ugyanis az a veszély fenyegeti, hogy illetéktelen kézbe kerülnek. Kémek és kémelhárítók játszmájába keveredve a fiatal matematikus és szerelme, Hester (Kate Winslet) egy eltűnt lány nyomába ered... Nagyon angolos háborús film, kiváló történettel, amelynek azonban - talán - a karakterábrázolás a legnagyobb erőssége.

Kódjátszma (The Imitation Game, 2014, Morten Tyldum)
Ez az igazi Turing-film: kiváló (Oscar-díjas) forgatókönyvű alkotás Alan Turingról, mindarról, mit tett ő és jó néhány matematikus és kódfejtő Angliáért és a világért a második világháború alatt, s persze arról is, miként okozott tragédiákat az, hogy mindez hadititok lévén, évtizedekre mindenki előtt rejtély maradt. A film központi alakja maga Turing, Benedict Cumberbatch lenyűgöző alakításában (2), fő témája, hogy miként sikerült, részben az általa megalkotott ős-számítógép segítségével feltörni a német háborús kódokat, fő metaforája pedig az imitációs játék, vagyis az afelett való töprengés, mitől ember az ember. Az "imitation game" első jelentésében a Turing-teszt, amelynek során a cél, hogy megvalósulhasson egy olyan mesterséges intelligencia, amely egy interjú során válaszaival már tökéletesen azt a benyomást kelti kérdezőjében, hogy valódi ember. A filmen azonban  a kifejezés Turing életét kezdi jelenteni: egy olyan emberét, aki érzékeny és elképesztően intelligens zseni, ugyanakkor homoszexuális, autisztikus és különc. Vajon meddig fogadja be és el a többségi társadalom, meddig képes úgy létezni, mint a "normális" emberek? De miért is kellene úgy léteznie?

Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel (Sophie Scholl - Die letzten Tage, 2005, Marc Rothemund)
A német ellenállásnak rendkívül kevés a sikere, s sok a mártírja. Amikor azonban saját - többségében - békés korunkból visszatekintünk a háborúra, értékelni kell mindazok bátorságát, akik fel merték emelni a hangjukat a nácizmus ellen, még ha sikertelenül is. Sophie Scholl, bátyja és egyetemista társa pontosan ezt tették, amikor röpiratokat írtak és postáztak, hogy másokkal is megosszák Hitler-ellenes gondolataikat. A német film Sophie életének utolsó néhány napját mutatja be: azt, hogyan fogták el, amikor röplapokat helyezett el egyeteme folyosóján, hogyan vallatták ki, ítélték lefejezésre, s hogyan fogadta a halált. A film zárása, miszerint Sophie vallatója menekülőutat kínált fel a lánynak, mondván, ha megbánást tanúsít, őt nem végzik ki, s Sophie ezt elutasította, valószínűleg fikció, ám mindennél jobban összefoglalja mindazt, amit a lányról a tárgyalási jegyzőkönyvek alapján tudni lehet. Julia Jentsch sokrétű, azonosulásra késztető és hűséges képet ad az 1943. február 22-én kivégzett, huszonegy éves lányról, aki a maga módján szembeszállt a nácizmussal.

Az ellenállás (Resistance, 2003, Todd Komarnicki)
A rendező-forgatókönyvíró Anita Shreve regényének történetét alakította át gyökeresen, hogy filmje alapjává váljon. A francia ellenállás történetébe bevezető film két főhőse egy angol pilóta (Bill Paxton), akinek a gépét ellenséges terület felett lelövik, s a helyi ellenállás egyik vezetőjének felesége (Julia Ormond), aki minden tartózkodása ellenére beleszeret a sebesültbe. A film erőssége, hogy egyszerre ábrázolja az ellenállás nehezen átlátható, titkokkal és kemény döntésekkel tele munkáját, s egy olyan szerelmi háromszöget, amelyben senkinek sincs igaza. Gyengéje viszont, hogy helyenként nagyon melodrámai. Különleges még a nyelvi korlátok érzékeltetése: a filmnek számos francia szereplője csak franciául beszél, Ted, a pilóta pedig nem ért, csak angolul. Így az egyetlen kapocs közte és a megmentői között a tanárnő lévén angolul is tudó Claire. Így még jobban megérthető a magányos menekült kiszolgáltatottsága, amellyel más, hasonló történetű filmek nem szoktak foglalkozni. (A filmet Az ellenálló címen is forgalmazták.)

Kémnők (Les Femmes de l'ombre, 2008, Jean-Paul Salomé)
A kőkemény, mégis csupa nőt főszerepeltető kémtörténet, amelyből a rendező társ-forgatókönyvírója, Laurent Vachaud regényt is írt, egy balul sikerült SOE-expedíció története. 1944-ben járunk, a londoni, különleges műveletekkel foglalkozó csoport nőket szervez be ügynöknek: kit zsarolással, kit a hazafiságára való hivatkozással, kinek a becsvágyára, kinek a hitére apellálva. A cél: nővér- és sztriptíztáncosnő álruhában bejutni egy a tengerparthoz közeli kórházba - majd kiszabadítani az ott, zárt osztályon őrzött brit geológust, akit a németek véletlenül fogtak el, miközben kísérleteket végzett a D-napi partraszállással kapcsolatban. Semmi sem a vártak szerint történik, s a négy ügynöknő feladata egyre inkább leszűkül egyetlen dologra: bármi áron meg kell ölniük Karl Heindrichet - a tisztet, aki hallotta a geológus vallomását -, még mielőtt felfedezéséről beszámolna másoknak is. A főszerepben Sophie Marceau, Julie Depardieu, Marie Gillain és Déborah François látható: filmjük elgondolkodtat arról, mennyire volt dicsőséges és romantikus árnyékban bujkáló nőnek, vagyis ellenállónak lenni a háborúban, s mennyire vagy miért érte meg.

Uncertain Glory (1944, Raoul Walsh)
Errol Flynnt általában klasszikus kalandfilmek főhőseként szokták ismerni, mint amilyen a Robin Hood vagy a Blood kapitány. A negyvenes években azonban számos háborús filmet is forgatott, amilyen a Zuhanóbombázók, a norvég ellenállást megidéző Edge of Darkness, a háborús kalandtörténet, a Desperate Journey, vagy a realitásra törekvő Burma hadművelet. 1944-ben főszerepet játszott egy különleges filmben, amely rendhagyó az amerikai, kortárs háborús mozik között: a francia ellenállásról szól, főhőse pedig nem könnyfakasztó hazafi, hanem egy szökött bűnöző. Picard (Flynn) fegyenc, akit gyilkosságért halálra ítélnek. Kivégzése percében bombatalálat éri a börtönt, s a rab elmenekül. Néhány napig van azonban csak szabadlábon: régi ellenlábasa, Bonet felügyelő ismét elkapja, s igyekszik visszavinni a guillotine alá. Mindketten belekeverednek azonban a francia ellenállás és a német Gestapo párharcába: a kisvárosnak ugyanis már csak néhány napja van, hogy feladjon egy vonatrobbantót, különben a németek 100 francia túszt végeznek ki. Bonet egy, a guillotine-nál nemesebb halált kínál fel Picard-nak: ráveszi, hogy adja fel magát a német parancsnokságon a valódi robbantó helyett. Picard elhatározza, hogy színleg magára vállalja a szabotőr szerepét, majd pedig elmenekül. Nem számol azonban a lelkiismeretével.... A film forgatókönyvét a Magyarországról Hollywoodba menekült Vadnai László írta, Bonet-t a magyar Lukács Pál (Paul Lukas) játssza. Különleges film az ellenállásról, és arról, milyen kerülő utakon válhat egy ember hőssé: kár, hogy sosem forgalmazták nálunk. (4)

A 17-es fogolytábor (Stalag 17, 1953,  Billy Wilder)
A listán a Casablanca az egyetlen olyan film, amely elnyerte a legjobb mozinak járó Oscart, s a rendezője is Oscar-díjat kapott. A Kódjátszmát csak jelölték a legjobb film díjára: A 17-es fogolytáborért pedig 1954-ben Billy Wildert kaphatta volna meg a legjobb rendező díját, bár végül nem ő nyert. Díjazott lett viszont William Holden, a főszereplő, seftelő őrmester, Mr. Sefton szerepéért: ez volt az Alkony sugárút és a Híd a Kwai folyón sztárjának első és egyetlen Oscarja. Talán a film első megtekintésekor nem is értjük, hogy állíthatták ezt a szerepet egy sorba Gary Coopernek a Délidőben (1953) vagy Marlon Brandonak a Rakpartonban (1955) nyújtott alakításával, második megnézésére azonban valahogy érthetővé válik, mit láthattak az ítészek az antihős Sefton megformálásában. A 17-es fogolytábor ugyanis elsőre a tábori élet vidám jeleneteinek pikareszk füzére, sok-sok zajos és mókás mellékszereppel. Csak lassan válik el, hogy a titkos szeszfőzés és a cigaretta-cserebere mellett élet-halál harc folyik, több szempontból is. Ki a barakk árulója? Melyik főszereplő milyen valójában? Mire képes egy barakknyi véletlenszerűen összeköltöztetett őrmester, ha valóban baj van, s valakinek az életét kell megmenteni? A filmnek kiváló a magyar szinkronja is, s az egész történet nemcsak jó szórakozás, de valami több is.

Bíbor és fekete (The Scarlet and The Black, 1983, Jerry London)
A tévéfilmeket olykor szokás lenézni, mint amelyek nem képesek elég nagy darabját megmutatni annak a világnak, amelyet ábrázolnak. Ez azonban sokszor nincs így: ahogyan a valóságos történelmi eseményeket feldolgozó Bíbor és fekete esetében sem. Ebben a kalandos elemekkel tarkított drámában ugyanis két ember akarata, eszmeisége és erkölcsisége feszül egymásnak: a német Herbert Kappler SS-ezredesé, aki a megszállt Róma rendőrparancsnokaként felelős volt mintegy kétezer római zsidó deportálásáért és a több mint 300 halálos áldozattal járó ardeatinei mészárlásáért, és Hugh O'Flahertyé, "a Vatikán Vörös Pimperneléé", ír születésű bíborosé, aki kis, amatőr szervezete segítségével mintegy 4000 üldözött embert (zsidókat, hadifoglyokat, szökevényeket) rejtett el sikerrel Kappler és a németek elől a háború alatt. A gyilkos és az embermentő kalandos párharca két nagy színésznek ad lehetőséget ebben a filmben. Christopher Plummer lenyűgözően játssza Kapplert, az alapvetően jelentéktelen embert, aki a hatalom megszállottjává válik. Gregory Peck pedig késői pályaszakasza - szerintem - legnagyobb alakítását nyújtja a humánus, okos, vakmerő, félelmeit humorérzéke segítségével legyőző, nagyon emberi O'Flahertyként. (Külön élvezet a filmjét Sinkovits Imre szinkronjával nézni.)

Megölni Hitlert (The Plot to Kill Hitler, 1990, Lawrence Schiller)
Stauffenberg - A Valkűr hadművelet (Stauffenberg, 2004, Jo Baier)
Valkűr (Valkyrie, 2008, Bryan Singer)
Ez a három film három különböző korszakban ugyanannak az eseménysornak állított emléket. 1944. július 20-án Claus Schenk von Stauffenberg gróf bombamerényletet követett el Adolf Hitler ellen rastenburgi, kelet-poroszországi főhadiszállásán. Ezután ő és társai Berlinben puccsot kísérletek meg a náci állam ellen, amely azonban nem járt sikerrel. Rendhagyó módon, bár a listán szerepeltettem ezeket a filmeket, hosszabban nem szeretnék írni róluk. Ezt ugyanis már megtettem ebben a posztban: Stauffenberg háborúja 4. - Filmek a Hitler-ellenes összeesküvésről. Ezért itt csak a három filmről írt véleményem rövid összefoglalását idézem abból a posztból.
A Megölni Hitlert erős és izgalmas alkotás, azt figyelembe véve pedig, hogy a televíziónak forgatták, egyenesen kiváló. Brad Davis sokoldalúan, illúziókeltően és hitelesen játssza Stauffenberg szerepét. A jó forgatókönyv, a remek színészek, a különleges látványvilág és a témához illő zene pedig biztosítja, hogy a film ma, majdnem harminc évvel a bemutatása után is jó szórakozást és igazi moziélményt nyújt.
A Stauffenberg nemcsak méltó megemlékezés volt az eseményekre 2004-ben, hanem az azóta eltelt majdnem tizenöt évben is megmaradt izgalmas, többségében hiteles, kiváló drámai alakításokat felsorakoztató történelmi életrajznak. Annyira jó forgatókönyvre épül, hogy talán még a 2008-as Valkűrhöz is adott ötleteket. Bár a film zenéje felejthető, mind a látásmódja, mind a rendezői és az operatőri munka messze kiemeli a televíziós filmek köréből. A benne játszó színészek pedig kiváló alakítást nyújtanak: Sebastian Koch Stauffenbergje mélyen átélt, átérzett, mondhatni, tökéletes portré.
A Valkűr című film bizonyos szempontból tökéletes: ennek Bryan Singer különleges rendezői látásmódja, a remek forgatókönyv, a történelmi pontosság, a lenyűgöző látványvilág és a csodálatos színészi alakítások mellett egyértelműen a háromszoros Oscar-jelölt Tom Cruise szerepformálása a fő oka. Stauffenberg alakításáért megkapta a Bambi-díjat és jelölték a Saturn-díjra. Mégis, úgy gondolom, a jelölők és a döntéshozók összeségében nem igazán vették észre sem magát a filmet, sem azt, hogy Tom Cruise ezúttal ismét bizonyítékát adta, hogy nemcsak (akció)sztár, hanem lenyűgöző tehetségű színész is. Minderre azonban sosem késő felfigyelni.

Linkek
A háború pokla - Kedvenc filmjeim a második világháború koráról 1. 
Stauffenberg háborúja 4. - Filmek a Hitler-ellenes összeesküvésről

(1) A Casablanca hat részlete került fel az Amerikai Filmintézet 2005-ös listájára, melyen minden idők 100 legfontosabb filmes idézetét gyűjtötték össze. Ezek: Play it, Sam. Play 'As time goes by'! - Játssza el, Sam! Játssza el a "Múlik az idő"-t! Of all the gin joints in all the towns in the world, she walks into mine. - A világ minden városa tele van lebujokkal - és épp ide sétál be. We'll always have Paris. -  Nekünk megmarad Párizs. Here's looking at you, kid! - Föl a fejjel, gyerekem! Round up the usual suspects! - Vigyék be a szokásos gyanúsítottakat! (Nem szerepel a magyar szinkronban.) Louis, I think this is the beginning of a beautiful friendship. - Louis, azt hiszem, ez egy gyönyörű barátság kezdete. / Louis, maga éppen olyan szentimentális, mint én. (A magyar változat utolsó mondata eltér az angolétól.) Az én kedvencem még ez is: Különben, hidd el, három ilyen kis ember sorsa olyan semmiség ebben a nagy bolond világban. Már csak azért is, mert legalább annyira igaz, mint amilyen nagy hazugság. És ha már idézgetek: számomra a Casablanca az egyik olyan film, ami magyar szinkronnal ugyanakkora (csak más) élményt nyújt, mint angolul, főképpen a magyar hangoknak köszönhetően. Váradi Hédi, Kálmán György, Avar István, Agárdi Gábor, Somogyvári Rudolf hangját hallgatni még azt is megéri, hogy elviseljem, hogy a klasszikus szinkronhoz (természetesen) teljesen átvágták az eredeti zenét...
(2) Cumberbatchet 2015-ben Turing szerepéért jelölték a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjra, amelyet azonban a Hawkingról szóló A mindenség elméletében eljátszott főszerepéért Eddie Redmayne kapott meg. Én ezt annak ellenére, hogy Redmayne jó színész, nagyon nagy tévedésnek tartom: a szerepformálás minden kiválósága ellenére úgy érzem, ez a látszólag színészi Oscar-díj félig-meddig a film bemutatásakor még élő Hawking előtti tisztelgés volt. Cumberbatch egyébként 2004-ben már eljátszotta Hawkingot is, s becsületemre mondom, az az alakítás felülmúlja Redmayne-ét: igaz, mivel tévéfilmről van szó, tizedakkora médiakörítést sem kapott, mint a 2015-ös mozi. Ráadásul A mindenség elmélete mint film összességében igen giccses: a valóságot sokkal kevésbé követi, mint a Kódjátszma, Hawking életének számos mélypontját finoman elkeni, közben viszont szívmelengetően és didaktikusan próbál meg üzeneteket eljuttatni a nézőhöz a toleranciáról és a megértésről. Ezért a Kódjátszmát mint filmet is sokkal jobbnak tartom.
(3) Henreid neve annyira nem volt még ismert és elfogadott, hogy a film reklámanyagain többféleképpen jelent meg. A színész, aki Paul Georg Julius Freiherr von Hernried Ritter von Wasel-Waldingaunak született, a főcímen Paul von Hernriedként szerepelt (valós vezetéknévvel, de még von-nal), a filmplakátokon Paul von Hernreidként (elírt nevén, von-nal). A következő évben döntötte el, hogy eredeti vezetéknevéből elhagyja az angolok számára kiejthetetlen r hangot és a von szócskát is, így lett belőle Paul Henreid. De a különféle biográfiák máig keverik, Hernreid vagy Hernried volt az eredeti vezetékneve: én a lányának az emlékezéseit követem. SPOILER! Érdekesség még, hogy Karl Marsen a filmben valójában Gestapo-ügynök, aki azért adja ki magát megkínzott, hősies ellenállónak a munkatáborban, hogy Anna bizalmába férkőzzön, s a lány elvezesse őt az apjához. Tehát a nácik által halálra keresett és előlük külföldre szökött Henreid első fontosabb angol nyelvű szerepében nácit játszott... Viszont karaktere - akkor, amikor még nem tudni róla, hogy csak színészkedik - igen meggyőzően a (filmbeli) németek arcába vághatta a szavakat: "Semmi kedvem nácinak lenni", "önöknek nincs jövőjük" és "nem lehet a toleranciát és a méltóságot (...) brutalitással helyettesíteni".
(4) Az adatbázisokban fennforog a Bizonytalan dicsőség magyar cím (ami inkább Kétes dicsőségként lenne értelmes), azonban még feliratosan sem adták magyar moziban vagy magyar adón. Ezért szerepeltettem az angol címét. (Ez egyébként a The Adventures of Tartura is igaz: újabban az IMDb-n feltűnt egy Tartu kalandjai címváltozata, de tudtommal ezt a filmet sem vetítették soha nálunk.) Érdekesség még, hogy 1944-ben készült egy másik háborús film is, a Universal stúdiónál, amely hasonlóan kezdődik, mint az Uncertain Glory: ez a The Impostor Jean Gabinnel a főszerepben, amelyet négy hónappal a Warner filmje előtt mutattak be. Gabin is elítélt, francia gyilkost játszik (a neve Clement), aki szintén a guillotine által végrehajtandó kivégzése estéjén tud megszökni a börtönből, amikor azt bombatalálat éri.

Gabin szökése: heroikus beállítással - Flynn megtorpan a guillotine-t látva, szökésekor: ember, aki retteg
A cselekmény azonban innentől gyökeresen eltér az Errol Flynn-filmétől: a menekülő Clement megismerkedik néhány francia katonával, majd amikor teherautójukat is találat éri, s egyedül ő marad életben, magához veszi egy bizonyos Maurice LaFarge iratait, s ezekkel jut el Afrikáig, ahol beáll a Szabad Francia Erőkhöz (ez a film 1940-ben játszódik, míg a Flynn-mozi 1943-ban). A történet szerint attól kezdve, hogy Clement új nevet szerez, új életet is kezd, s végül hősként áldozza életét Franciaországért. Annak ellenére, hogy ekkoriban Gabin karaktertípus, Flynn viszont inkább hőstípus volt, a két film közül épp a Flynn játszotta Picard a kiszámíthatatlan karakter, akinek sokat kell változnia, hogy a film végén bátor és etikus döntést hozzon, szemben Gabin mindvégig heroikus és tiszteletreméltó szökött rabjával. A Gabin játszotta gyilkos - bármiért is alakult úgy az élete, hogy börtönben végezze - valójában nagyszerű és bátor ember, akinek a háború hozza meg a lehetőséget, hogy múltja terheitől szabadon élhessen és halhasson meg, hősként. Ezzel szemben Picard gyáva, gyenge és cinikus fiatalember, aki először tulajdonképpen csak a túlélés érdekében színleli, hogy képes lenne az áldozathozatalra: története végére azonban eljut oda, hogy minden kényszer nélkül, saját döntése alapján vállalja a hősi halált. Az én romantikus felfogásomnak a Flynn-karakter tűnik az érdekesebbnek, de mindkét film nagyon szép és izgalmas.
Író az éter hullámain - Életrajz Barsi Ödönről
Ez a poszt csak rövid híradás egy érdekes kötet megjelenéséről.

Barsi Béla, Barsi (Rodriguez) Ödönnek, a két világháború közötti irodalom és rádiózás jelentős alakjának a fia nemrég értesített, hogy dr. Ács Péternek, az ELTE egyetemi docensének a segítségével kismonográfiát állított össze édesapja életéről Író az éter hullámain címmel. A mindeddig közöletlen dokumentumokat, fotókat és emlékezést tartalmazó mű nemcsak a korabeli szórakoztató irodalom kedvelőinek lehet hasznos, hanem mindazoknak, akik a Horthy-korszak művészeti életével, vagy az éra mindennapjainak történetével foglalkoznak. A pálya ismertetése a Petőfi Irodalmi Múzeum segítségének köszönhetően megtalálható az interneten pdf formátumban.

Dr. Barsi Béla - Dr. Ács Péter: 
Író az éter hullámain - Barsi (Rodriguez) Ödön kalandos élete 

Barsi Ödön könyveiről nemsokára a blogon is még többet olvashatsz majd. Addig is ezt a posztomat ajánlom: Így élt Barsi Ödön - Egy magyar író élete