Egy ironikus pesszimista - Stanisław Lem esszéi
2006-ban, nyolcvanöt éves korában egy krakkói klinikán elhunyt Stanisław Lem lengyel író, Lengyelország kommunista-szocialista időszakának nagy tanúja, nem mellesleg pedig a science-fiction egyik klasszikusa, s a lengyel irodalom nagy öregje. S sokak szerint csalódottan halt meg.

Bár Lemet haláláig kísérte a vitathatatlan népszerűség, az őszinte tisztelet, s a nagyrabecsülés politikai, filozófiai és művészeti állásfoglalásai iránt, ha az ember felületesen olvassa el késői esszéinek szövegét (s még inkább korabeli sajtóvisszhangját), úgy érezheti, Lem nagyot csalódott mind a világ sorsának alakulásában, mind a lengyel történelem és közélet rendszerváltás utáni változásaiban. Ez azonban nem (egészen) így van.

Épp ezért úgy gondolom, nagy kaland kézbe venni Lem magyarul megjelent három esszékötetét, amelyből mint pesszimista filozófust ismerhetjük meg. A Szempillantás (Typotex, 2000, magyarul 2002, 2005), a DiLEMmák (Typotex, 2003, magyarul 2005, 2006) és a Sex Wars (Typotex, 2004, magyarul 2007) az író utolsó munkái, amelyek tökéletesen beleillenek abba a sorba, amely késői pályáját jellemezte: a rendszerváltás után soha többé nem írt szépirodalmi művet, regényt, ehelyett a kilencvenes évek elejétől haláláig esszék és apró szövegek hosszú, heti sorozatában mondta el a véleményét politikáról, művészetről, kultúráról, tudományos eredményekről és a lehetséges jövőről. A három könyv ezekből válogat.

Mivel szerzőjük érzékelte, hogy korábbi, kiváló sci-fijeivel, melyek mindig filozófiai és etikai kérdéseket válaszoltak meg a fikció és a fikciós esszé eszközeivel, egyfajta hivatásos jós szerepébe kényszerült, alaposan rá is játszott erre - ha a jelennek sarlatán jövőjós kell, hát tessék -: így ironikus morgolódásaiban és kemény hangú minielemzéseiben azt is bemutatta, hogy jövőnkből legfeljebb általános tendenciák elemezhetők ki és jósolhatók meg előre; ezek azonban olyan negatívak és elkeserítőek, hogy talán jobb lenne őket nem is ismernünk. Vagy épp szembe kellene velük néznünk.

Legyen szó e kis írásokban a veszedelmesen túlnépesedő Földről (amelyet akkor, amikor majd összeomlik ellátás és elosztás szempontjából, egyáltalán nem fogja érdekelni a sok kis európai nemzeti önérzet, amely korábban mind csak és kizárólag a maga népességszámát kívánta emelni mások vesztére, s fütyült össz-világunk közelítő demográfiai katasztrófájára), az emberi kultúra és művészet felhígulásáról (az érdektelenné és a bulvárrá válásról, a tömegkultúra elértéktelenedéséről vagy épp a valóságshowk és az emberi ösztön összefüggéseiről), a politikai játszmák igazi arcáról (terrorizmusról, orosz-ukrán-lengyel viszonyról vagy épp az amerikai gazdaság problémáiról), netán a tudomány fantasztikus csodáiról (amelyeket bár léteznek, érdekek vagy a pénzhiány megakadályoz abban, hogy valóban mindennapi használatúvá váljanak) - Lem mindig érdekeset és értékállót gondolt. Némely cikkben talán túl sok témát érint, de szinte minden írásban kapunk gondolkodnivaló bölcsességet, felháborító, de elmélyülésre késztető téziseket, s bizony sok igazságot is.

Hogy a kortársak úgy érezték, az öregúr egyfajta káráló mindentudó szerepét öltötte magára? Sok szempontból jól érezték: e könyörtelen írások mind fricskák az önelégült és magát szabadnak érző modern kor lelkes hívei számára. Ám elgondolkodtatnak arról is, hogy a kitágult és globalizálódó világ miért is tesz minket ilyen önteltté: amikor valójában aggódnunk kellene jó néhány dolog miatt... Lem, akinek nemzedéke megérhette a remény és a diktatúrából való kitörés napjait, nem csalódott, csak realista. Míg a kommunista és cenzúrázott Lengyelországban sci-fi köntösbe bújtatott gondolatai egy optimista jövőben reménykedhettek, egy szabad Lengyelországban, ahol bátran leírható volt minden, ám mindennek az ellentéte is, a lassanként megvalósuló jövő egyre sötétebbnek tűnt számára.

Borúlátása elgondolkodtat: s megóvhat a túlzó optimizmustól. A késői Lem nem csalódott: egyszerűen bölcs. Bölcsessége kellemetlen teher a gyönyörű jövőt akaró, abban mindennek ellenére, "csakazértis" reménykedő optimisták számára, akik közé magam is sorolom. Szórakoztató figyelmeztetés is azonban. Érdemes elolvasni.
Abraham Merritt könyvei magyarul
Amerikai újságíró, aki csak mellesleg írt fantasztikus műveket. Klasszikus fantasy-szerző, akit előbb választottak be a science-fiction és fantasy 1996-ban kitalált Dicsőségcsarnokának tagjai közé, mint J. R. R. Tolkient. Orchideákat nevelt, törzsi fegyvereket gyűjtött, s ő találta ki a fantasy máig legjobb "elveszett világ"-történeteit. Bár az elmúlt húsz évben kilenc regénye közül négy is megjelent magyarul, annyira nem ismerjük, hogy néha még a nevét sem tudjuk leírni. Ő Abraham Merritt, "The Lord of Fantasy" (1884-1943) - akinek nagyon is érdemes elolvasni ritka-csúf pulp-borítók mögött megbújó történeteit.

The Moon Pool, 1919 - A Holdtó, Cahs, 1997
The Metal Monster, 1920
The Ship of Ishtar, 1924 - Istár hajója, Delta Vision, 2017
Seven Footprints to Satan, 1927 - Hét lábnyom a Sátánhoz, Cherubion, 1998
The Face in the Abyss, 1931 - Kígyóanya, Cherubion, 1997
Dwellers in the Mirage, 1932  - A délibáb harcosai, Cherubion, 1996
Burn Witch Burn!, 1932
Creep, Shadow!, 1934
The Black Wheel, 1947

E könyvein kívül számos elbeszélése jelent meg számos novelláskönyvben és folyóiratokban. Magyarul én A rókaasszonyt ismerem (In: Elf-mágia, Cherubion, 1997). A Hét lábnyom a Sátánhoz borítóján a szerző nevét Meritt-nek írták, így több bibliográfiában "el van veszve".

Legújabban az Attraktor Kiadó adta ki novelláskötetét:
A mélység népe és az erdő asszonyai, Attraktor, 2018
Lásd.
Láttad már? - Helikon Zsebkönyvek
Egészen véletlenül vettem észre, milyen új sorozata támadt a Helikon Kiadónak. A Helikon Zsebkönyvek kilenc kötettel indul el március-április-májusban, amelyek érdekessége, hogy kivétel nélkül csak 999 Ft-ba kerülnek. A címlista impozáns: Napóleon magyarul először megjelenő bölcsességeit Edgar Allen Poe és Oscar Wilde elbeszélései, Machiavelli uralkodótükrét A kis herceg és Kahlil Gibran A prófétája, míg az Alice Csodaországbant Buddha beszédei és Szun-ce hadviselés-elmélete követi. E percben úgy gondolom, hogy a kötetek közül háromnak feltétlenül lenne helye a könyvtárban: talán többnek is, ha valahonnan azt is meg lehetne tudni, kik a fordítói az egyes könyveknek. Ami azonban teljességgel megragadott, az ötletes és egységes borítók sorozata: remek! Íme:
 
Csak halkan merem leírni: bárcsak az Európa Diákkönyvtára is ilyen jó, képes borítójúvá alakult volna, ahelyett, hogy elborították a funkciótlanul értelmetlen szövegekre modernkedően felírt színes betűk, s így maradt, amilyen mindig is volt: dögunalmas...

Frissítés: két nappal a poszt közzététele után a kiadó oldalán néhány könyvborító-terv színt váltott. Ennek ellenére nem cserélem le az eredeti képeket, mert aznap ezek voltak a hitelesek.
Könyvek és vélemények 2. - Szép irodalom
A címben szereplő szójátékot egyszer már elsütöttem, amikor még Most olvastam címszó alatt gyűjtögettem az élményeimet. Most azonban megint ideillőnek találtam, hiszen ebben a bejegyzésben is csupa olyan könyvet gyűjtöttem össze, amelyik nemcsak a szépirodalom kategóriába tartozik, de valamiképpen igazán szép olvasmány is. Nemcsak széplelkeknek.

Helen Simonson: Pettigrew őrnagy utolsó csatája
Cartaphilus, 2014
Jane Austent olvastam nyakra-főre. Teljességgel átadtam magam a stílusának: finom, ironikus részletezőképességének, nagyívű leírásainak, amelyek kis horderejű, mindennapi dolgokat elevenítenek meg, s főképpen azon képességének, hogy több száz oldalon keresztül bonyolít úgy egy szerelmi cselekményt, hogy bár biztosra vehető a szerencsés kimenetel, az ember figyelme mégsem lankad a fejezetek során keresztül. S valamiféle béke és üdeség érzése árad közben minden lapról... Persze miután már minden lehetséges olvasnivalóm elfogyott, iszonyú hiányérzetem támadt - s akkor találtam rá véletlenül Helen Simonson regényére, amely (mindmáig) az író első és egyetlen könyve. S megtaláltam benne Jane Austent - meg még sok minden mást.
A történet egyszerű: a vidéki Anglia Edgecombe St. Mary nevű falucskájában járunk, napjainkban. Itt él Pettigrew őrnagy, a múlt anakronisztikus, mégis tiszteletre méltó maradványa: egy hatvannyolc éves szikár, elegáns, művelt, tökéletes modorú, ám még a régi iskolához tartozó férfiú. Egykori tiszt és tanár, mellesleg özvegy és magányos, aki szenved attól, ahogy a falubeli hölgyek "ki akarják házasítani", és elfoglaltságokat akarnak neki keresni. A falu lakója az angol születésű, de pakisztáni származású özvegy boltos, Mrs. Ali is. Egy reggel ő jön az újságpénzért az újságkihordó fiú helyett, s alkalma van teát főzni az őrnagynak, aki épp levelet kapott arról, hogy meghalt az öccse. Ebből az aprósággal nő ki egy furcsa kötelék, amely fokozatosan összekapcsolja az őrnagy és a boltosné sorsát. Egy konzervatív faluban a "tipikus vidéki" Anglia közepén. Különös rokonok, szorító hagyományok, patriarchális pakisztáni és botránkozással telt brit családtagok körében. Ráadásul úgy, hogy komoly örökségről van szó mindkét ember esetében: az őrnagy fia és sógornője mindennél jobban vágyik az őrnagy muzeális értékű puskájára, Mrs. Ali rokonai pedig azt akarják, hogy végre ne nő vezesse a vegyesboltjukat. S akkor még nem volt szó a főszereplők rokonainak zavaros szerelmi életéről, a csaló barátokról, a golfklub tagfelvételéről, s az éves bálról, amelyet az egyházközségi hölgyek terveznek.
A legszebb, hogy sem az őrnagy, sem Mrs. Ali nem akarnak igazából semmit, legkevésbé házasságot. Ők csak élni szeretnének: nem szánalmas öregekként, hanem önálló, épeszű emberekként - olvasni, sétálni a parton, teát venni és eladni, táncolni, létezni... A mindennapi élet azonban sokkal bonyolultabb a romantikus regényeknél. A könyv igazi szépirodalom: ahogy egy Austen-regényben sem csak az érdekel bennünket, mi fog történni, hanem az is, hogyan történik és hogyan írja meg mindezt a szerző, úgy a Pettigrew őrnagy utolsó csatájának is nagyon lehet szeretni már egyes mondatait is. Elképesztően sokszínű kötet: társadalomkritika, fanyar humor, tökéletesen angol, mégis modern hangulat, az angol klasszikus elbeszélésmód legjobb hagyományainak követése, a nemzedéki ellentétek és a finoman jelenlévő rasszizmus témájának megcsillantása mind jellemzi - elképesztően sokat markol, de sikerül is megtartania mindezt a tartalmat. Számomra eddig az év legjobb olvasmánya: de tartok tőle, hogy decemberre is az marad. 

Hatice Meryem: Csak egy hüvelyknyi férjem legyen...
Európa, 2014
Az Európának ismét sikerült olyan borítót terveznie, amely egy egész évre elriasztott egy pazarul mulatságos és húsba vágóan igaz könyvtől... A török írónő kisregénye eredetileg 2002-ben jelent meg (nem pedig 2011-ben, ahogy a belső címlap állítja), s - gondolom - azzal összefüggésben került tavaly az Európa programjába, hogy 2014 Könyvfesztiváljának Törökország volt a díszvendége. Már megjelenésekor kiszúrtam, de sztereotípiákkal teli fedele (fez, teve, félhold, kávé, vízipipa, hastáncosnő...) annyira komolytalan volt, hogy csak felbosszantottam magam rajta. Nos, sokadszorra derül ki, hogy rémületesen sznob vagyok: azonnal haza kellett volna vinnem a könyvecskét, mert azóta is szeretettel olvasgatnám újra és újra.
Most ugyanis egycsapásra megkedveltem, beleolvasás címén már a második fejezetig jutottam benne, mire rájöttem, hogy ki is kellene fizetnem. S kaptam benne egy csipetnyi majdnem-kortárs Törökországot, amelynek a borító közhelyeihez az égegyadta világon semmi köze. Egy felvilágosult, európai mintára élő és működő, általában elégedettséggel eltöltő, mégis sok szempontból elmaradott, a hagyományhoz, előítélethez, butasághoz húzó, s időnként nagyon szegény világ ez, ami Allah és a Korán emlegetését kivéve borzasztóan emlékeztet saját Magyarországomra... Miközben ugyanis a kötet egy-hat oldalas, első közelítésben fergetegesen, ironikusan, groteszken vagy épp romantikusan mulattató szösszeneteit olvasgattam, melyekben az elbeszélőnő gondolatjátékban különböző életutakat képzel el magának, attól függően, kihez is ment hozzá - egyre többször és többször ismertem rá a saját életem, a saját jelenem figuráira és fintoraira, előítéleteire és embereire, sőt, néha még magamra is. Mi történne, ha egy költő felesége lennék? És ha egy roma csávóé? Ha asztalosé, nyugdíjasé, börtönőré vagy épp egy sorsüldözött férfié? Hányféle női sors létezik? Hogyan romolhat el minden, ami jó? És hogyan okozhat váratlan meglepetést az, ha a sorsunk mégis jóra fordul?
Gyermektelenség és kéretlen gyermekáldás, béke egy pipogya férj mellett és uralkodás egy pipogya férjen, falusi és városi sorsok, rajongások és remények, katasztrófák és megalkuvások: sok-sok életút forog együtt a könyv kaleidoszkópjában, lehet rajtuk nevetni és sírni, komolyan venni őket és átlapozni felettük... Nekem mindenesetre lett egy új török regénykedvencem.

Sorj Chalandon: Visszatérés Killybagsbe
Göncöl, 2014
Kisebb kihagyás után újabb kötettel gazdagodott a Göncöl Kiadó francia nyelvű világirodalmi sorozata. (A sorozatnak még mindig nincs neve, csak én kereszteltem el...) Ez az újabb, fogásra könnyű, tartalomra nézve súlyos regény magyar nyelven kiadott könyvekben szinte feldolgozatlan témával vet számot: az ír sorssal.
Bővebben: a könyvben az írek 20. századi politikai és fegyveres küzdelmeiről, sokszoros meghasonlásáról és az új évezred elején megkötött törékeny békéjéről kaphatunk átfogó képet. Mindez azonban nem valamiféle lineáris, didaktikus meséből bontakozik ki, hanem egy nagyon is emberi sors, életút mozaikképeiből. A főszereplő, Tyrone Meehan ugyanis egész életében színjátékra kényszerül. Az IRA szimpatizánsa és tagja lesz, mert nem választhat mást. Hőssé válik, mert nem tehet mást. Politikai fogolyként erősebben áll ellen bármely társánál, mert ezt kell tennie. Ezután azonban a britek besúgójává lesz, mert nem tudja elhárítani a zsarolást. Végül, 2006-ban, túl mindenen, egy hosszú életen, sok jó és rossz döntésen, miután hivatalosan már lezárult az ír konfliktus, társai számára világossá válik egykori besúgó volta. Így aztán Tyrone nem tehet mást, elhúzódik a szülőházába, elkezdi papírra vetni az emlékeit, miérteket keresve - miközben várja, hogy megöljék...
A lírai, mégis cselekményes és fordulatos regény újra és újra képes meglepni. Miközben az első perctől kezdve tudjuk (látszólag) a történet végét, új és új részletek formálják az elképzeléseinket, új és új fényben láttatva hősiesség és gyávaság, felelősség és árulás, küzdelem és megalkuvás mibenlétét. Megérte a harc? És ha igen, mit ért el? Van-e különbség erőszak és erőszak között? Megszabadulhatunk-e a bűneinktől? Megbízhatunk-e a zsarolóinkban? És a barátainkban? Ebben a történetben semmi sem egyszerű, mindennek két arca van és minden kitalálhatatlan: nincsenek jó döntések, annál több a tévedés. A könyv különlegessége, hogy szerzője nem ír, hanem francia: Chalandon újságíróként éveken át kísérte figyelemmel a polgárháború eseményeit, így aztán mindent tud a történelemről - ám nem ez érdekli. Könyve, melyet azoknak dedikált, "akik egy árulót szerettek", nem véletlenül nyerte el a Francia Akadémia regény nagydíját. Megríkat és elgondolkodtat. Amúgy férfiasan.

Böszörményi Gyula: Leányrablás Budapesten
Könyvmolyképző, 2014
Nagyon nehéz erről a könyvről írni úgy, hogy már tudom a végét. Pontosabban, hogy tudom, nincsen vége. Mivel ez a tény megnehezíti a tisztánlátásom, gyorsan elmondom, aztán, remélem, sikerül írnom arról is, ami jó a regényben.
Tehát, különösebb spoilerek nélkül közölnöm kell minden leendő olvasóval, hogy ez nem egy krimi, hanem legfeljebb egy fél. Elképesztően ostoba üzleti fogásnak tartom egy első kötet ilyetén kiadását, én legalább is hatalmasat csalódtam, amikor a könyv a nyomozás felénél véget ért. (Kérem, senki ne hivatkozzon arra, hogy a kötetbeli eset elkövetői közül több is megbűnhődött ebben a fél-végben, csupa olyanról van szó ugyanis, akikről már a könyv elején lehetett tudni, hogy bűnösek...) Mivel hírek szerint a folytatás (értsd a történet második fele) csak 2015 karácsonyára várható, egyszerűen becsapva érzem magam... Tudom, mindezen érzés semmivé lesz egy év múlva, de ez azt is jelenti, hogy bőven ráértem volna a könyvet elolvasni, egyáltalán foglalkozni vele, még vagy 11 hónapig. Semmi kifogásom az ellen, ha a krimi tisztes befejezése után egy kérdés nyitva marad, s átvezetődik a sorozat következő részére. De a Leányrablás Budapesten úgy viselkedik, mintha a Tíz kicsi néger az ötödik haláleset után véget érne egy Folyt. köv. felirattal. (Amivel persze nem lenne semmi baj, ha egy Tíz kicsi néger I. feliratú könyvet tartanék a kezemben, ahogyan itt is lehetett volna jelezni, hogy ez nem egyszerűen egy sorozat, hanem egy bűntényfejtés első része...) Nos, erről ennyit.
Ha viszont magát a regény(darabo)t nézem, akkor ez egy olvasmányos történelmi krimi nem túlzottan nagy terjedelmű titokkal, ám annál több korjelző mesketével. A főszereplő nyomozó, a különleges nyomorékság és nőgyűlölő modor jellemezte báró igazán sokat ígérő Sherlock Holmes-klón. A könyv szövege kellemes, s szórakoztató a sok "valódi" szereplő és helyszín beépítése a történetbe. Azt azonban muszáj megjegyeznem, hogy időnként éktelenül szóvirágos, sőt, túlmagyarázott a szöveg. Baráth Katalin monarchiás krimijeinek a hatása alól nyilván nehéz szabadulni, de ez még az írónő könyveibe is sok volna. Például: "agyvelejének lusta iszapszörnye feldolgozta a hallottakat", vagy "végre leesett neki a papírkoronás" (ami csinos, ámde értelmetlen mű-idióma, hisz az eredeti, s jóval későbbi tantusszal ellentétben a papírkoronás esni se tud, csak úgy lelibeg, s főképp, kapcsolást sem produkál...). Egyszóval ami tetszett: a történet csavarásai, a két főhős - a báró és Mili -, továbbá az alapötlet. Ami viszont nem tetszett: a nyelv és stílus, s a félbevágás. Ettől függetlenül várom a befejezést.

Marcus Clarke: Életfogytiglan
Európa, 1968
Ehhez a csodálatos romantikus regényhez sosem jutottam volna el, ha nincsenek filmek. A 19. századi ausztrál irodalom klasszikusából ugyanis 1983-ban igazán kiváló minisorozatot forgattak, amely meggyőzött arról, hogy feltétlenül el kell olvasnom a könyvet. Marcus Clarke (1846-1881) könyve olyan jelentős hazája irodalomtörténetében, hogy "az ausztrál Nyomorultaknak" is szokták nevezni. Ahogyan Victor Hugo, úgy az eredetileg újságírással foglalkozó Clarke is generációk szemléletét formálta regényének az emberi jóérzésre és részvétre apelláló tematikájával: s közben ő is mintát teremtett arra, milyen is a(z ausztrál) romantikus nagyregény.
Történetének főhőse, a fiatal angol arisztokrata, Richard Devine, akit igaztalanul gyilkossággal és rablással vádolnak meg. Mivel egy rettenetes családi titok miatt nem fedheti fel sem az alibijét, sem a nevét, Rufus Dawes néven a Van Diemen-földre deportálják. A regény ennek a lélekben mindig sorsa és társai fölé emelkedő, ám a borzalmak összes stációját megjáró embernek a sorsán keresztül mutatja be, milyen célt tévesztett, emberhez méltatlan és szégyenletes korának büntetőgyakorlata, amely a kicsi és a nagy bűnösöket is az ausztráliai brit gyarmatokra küldi, nem egyszer  életfogytiglan. (Azért be kell vallani, bár ugyanazt jelenti, a regény eredeti angol címe, a For the Term of His Natural Life, súlyosabban és elegánsabban hangzik.)
Clarke, aki komoly kutatásokat végzett regénye anyagához, nem egyszer el is tér könyve szorosan vett történetétől, hogy szinte publicisztikai stílusban rajzoljon körképet a fegyencek szenvedéséről. Ugyanakkor nagyon erősek a jelenetei: a fejezetek között sokszor hosszú hónapok vagy évek telnek el, a szöveg mégis ráérősen építkezik, sokszor, egy-egy éles vágás után több lapon át is meghagyva az olvasóban a kérdést - vajon mi is történt végül, hogy is zárult az előző epizód. Rufus Dawes mintegy tizenkilenc évi szenvedése más szereplők történetével kapcsolódik össze: az embertelen büntetőtelepet humánosan vezetni kívánó Vickers őrnagy és családja, a megalkuvó Frere kapitány, a bátorságát alkoholizmusa miatt elfecsérlő North tiszteletes vagy épp az őrült fegyenc, Gabbett sorsát is megismerhetjük párhuzamosan, nem is beszélve egy ál-Devine-ról, aki Angliában tűnik fel... A fegyencek szörnyű élete, a kannibalizmus, a gyilkosságok, a brutalitás és a folyamatos szökési kísérletek bemutatása mellett a kor társadalmáról is alapos rajzot kapunk.
Különös módon azonban a regény nem tartalmaz feloldást (legfeljebb transzcendenst, égit), a vége ugyanis tragikus. Ezt a titokleleplezést fontosnak tartom, mivel furamód ahány film, színdarab stb. csak készült a műből, mind boldogan ért véget. Clarke maga is felülbírálta magát: amikor 1870-72 között folyóiratban, 1874-ben pedig könyvformában is megjelent regényét végre Amerikában is kiadták, átírta a zárást, s néhány pozitívabb fejezetet illesztett hozzá az ausztrál aranyláz hátterét felhasználva. Az általam látott 1983-as minisorozat, amely egyébként az utolsó részig elképesztően hű a regényhez, teljes jeleneteket, szövegrészeket pontosan adva vissza az eredeti műből, épp ezt az aranyláz ötletet vitte még tovább, s kerekített végül nemcsak pozitív, de arányos és logikus boldog véget a történetnek. (Ellentétben például az 1927-es, híres némafilm megható, de teljesen logikátlan happy endjével.)
DVD-n a sorozat: de eBook App is készült belőle
Úgy érzem, filmen a tragikus vég nem működne: még a regényben is felháborítóan aránytalan. ((Jean Valjean lemondása ugyanis legalább az önmarcangolásból táplálkozik (a történet kezdetén valóban kenyeret lopott, még ha ez szörnyűséges és aránytalan büntetést is hozott rá, továbbá hibáztatja magát utolsó "lopásáért", a kis kéményseprőfiú pénzének elvételéért), Rufus Dawes azonban még ehhez mérve is bűntelenebb, teljességgel ártatlan: mégis, míg Valjean legalább a halálos ágyán elégtételt nyer, Dawes csak halála után kaphat feloldozást...)) Persze nyilván azért felháborító a vég, mert épp a felháborítás volt Marcus Clarke célja. De ha már a regény romantikusan pesszimista (a magyar változat és az általam megtalált internetes angol szövegek is az eredeti, tragikus zárású művet tartalmazzák), legalább filmen megérdemel a történet egy romantikusan megbocsátó befejezést.
Mind a könyvet, mind az ausztrál (magyar szinkronnal rendelkező, kiváló szereplőgárdájú) minisorozatot bátran ajánlom mindenkinek. Abból, hogy az ötből ez a leghosszabb vélemény mára, talán látszik, mennyire felkavaróan szépnek találtam a művet.

Link
Könyvek és vélemények 1. - Sziporkázó tudomány 
Történetek Conanról, a barbárról
Ezt a bibliográfiát leginkább magamnak készítettem, amikor megismerkedtem Robert E. Howard hősével. Miután sikerült megszereznem a kétkötetes Howard-összkiadást, nem tudtam abbahagyni a Conan-sztorik olvasását. Így ha ló nincs, szamár is jó alapon folytatásregényeket kezdtem el olvasni. Végül megszületett ez a lista, amelyen megpróbáltam a magyarul elérhető Conan-történeteket összeszedni.

Minden bibliográfia a nagy alapkiadással kell, hogy kezdődjön.

Robert E. Howard összes Conan-története I-II., Szukits, Szeged, 2004, 2006 (Jónás János, Kornya Zsolt, Nemes István, Sámi László)

Az 1. kötetben szereplő történetek:
Kimméria (Cimmeria, 1965, posztumusz, vers)
A hybóriai kor (The Hyborian Age, 1965, posztumusz, esszé)
Ymir leánya (The Frost-Giant’s Daughter, 1934)
Az elefánt tornya (The Tower of the Elephant, 1933)
Nergal keze (The Hand of Nergal, 1976, posztumusz, befejezetlen)
Holtak csarnoka (The Hall of the Dead, 1979, posztumusz, befejezetlen, szinopszis)
Isten a szarkofágban (The God in the Bowl, 1975, posztumusz)
Zsiványok a házban (Rogues in the House, 1934)
A fekete tengerpart királynője (Queen of the Black Coast, 1934)
Elveszett asszonyok völgye (The Vale of Lost Women, 1967, posztumusz)
A fekete idegen (The Black Stranger, 1987, posztumusz)
Ormány a sötétben (The Snout in the Dark, 1979, posztumusz, befejezetlen, vázlat)
A fekete kolosszus (Black Colossus, 1933)
Szülessen boszorkány! (A Witch Shall Be Born, 1934)
Árnyak Zambulában (Shadows in Zamboula, 1935)
A vasördög (The Devil in Iron, 1934)
Árnyak a holdfényben (Shadows in the Moonlight, 1934)
A fekete kör népe (The People of the Black Circle, 1934)
Tombalku dobjai (Drums of Tombalku, 1986, posztumusz, befejezetlen, vázlat)
A végzet árnyéka (The Slithering Shadow, 1933)

A 2. kötetben szereplő történetek:
Jegyzetek a hybóriai kor népeiről (Notes on Various Peoples of the Hyborian Age, 1977, posztumusz, esszé)
Conan és a Fekete Óriások tava (The Pool of the Black One, 1933)
Vörös szögek (Red Nails, 1936)
Gwahlur Fogai (Jewels of Gwahlur, 1935)
Túl a Fekete-folyón (Beyond the Black River, 1935)
Főnix a kardon (The Phoenix on the Sword, 1932)
A vörös citadella (The Scarlet Citadel, 1933)
Conan, a bosszúálló (The Hour of the Dragon, 1935-36)
Farkasok a határon túl (Wolves Beyond the Borders, 1967, posztumusz, befejezetlen)

Ez a gyűjtemény az összes Conannal kapcsolatos eredeti írást tartalmazza. Csak ebben szerepel a Nergal keze, a Holtak csarnoka, az Ormány a sötétben, a Tombalku dobjai, a Conan és a Fekete Óriások tava és a Farkasok a határon túl. A Holtak csarnoka és az Ormány a sötétben 1979-ben először úgy jelent meg, ahogyan L. Sprague de Camp és Lin Carter kiegészítette és átírta, a gyűjteményben viszont a Howard-féle eredeti olvasható.

Magyarul megjelent válogatáskötetek:

Robert E. Howard legjobb Conan történetei, Szukits, Szeged, 2012
A könyvben szereplő történetek: Ymir leánya, Az elefánt tornya, Isten a szarkofágban, Zsiványok a házban, A fekete tengerpart királynője, Szülessen boszorkány!, Vörös szögek, Gwahlur Fogai, Túl a Fekete-folyón, A vörös citadella

Robert E. Howard: Almúria, Cherubion, Debrecen, 2002
A könyvben szereplő történetek: a nem Conannal foglalkozó, címadó mű mellett a kötetben szerepel A fekete idegen.

Robert E. Howard: Conan, a kimmériai, Phoenix Könyvek, Debrecen, 1992
A könyvben szereplő történetek: Ymir leánya, Az elefánt tornya, Isten a szarkofágban, Zsiványok a házban, A fekete tengerpart királynője, Elveszett asszonyok völgye, A fekete kolosszus, Szülessen boszorkány!, Árnyak Zambulában, A vasördög, Árnyak a holdfényben, A fekete kör népe, A végzet árnyéka, Vörös szögek, Gwahlur fogai, Túl a fekete folyón, Főnix a kardon, A vörös citadella
(Valamennyi korábbi kötetben megjelent novella összgyűjteménye, továbbá újként szerepel még benne az Elveszett asszonyok völgye.)

Robert E. Howard: Conan, a bosszúálló, Cherubion, Debrecen, 1992
A könyvben szereplő történet: Conan, a bosszúálló

Robert E. Howard: Conan, a kalandor, Cherubion, Debrecen, 1992
A könyvben szereplő történetek: Ymir leánya, A Fekete Tengerpart királynője, A Fekete Kör népe, A végzet árnyéka

Robert E. Howard: A zsoldos barbár, Phoenix Könyvek, Debrecen, 1991
A könyvben szereplő történetek: Vörös szögek, Gwahlur Fogai, Túl a Fekete-folyón

Robert E. Howard: Barbárok és varázslók, Phoenix Könyvek, Debrecen, 1991
A könyvben szereplő történetek: Az elefánt tornya, Isten a szarkofágban, Zsiványok a házban, Főnix a kardon, A vörös citadella

Robert E. Howard: Conan, a barbár, Csokonai Kiadóvállalat, Debrecen, 1989
A könyvben szereplő történetek: A fekete kolosszus, Szülessen boszorkány!, Árnyak Zambulában, A vasördög, Árnyak a holdfényben 

A válogatáskötetek teljes, sokszor javított anyaga benne van az összkiadásban.

Magyarul megjelent folytatáskönyvek:

L. Sprague de Camp és Lin Carter: Conan, a barbár, Cherubion, Debrecen, 1995 (Conan the Barbarian, 1982, filmkönyv)
Robert Jordan: Conan, a pusztító, Cherubion, Debrecen, 1995 (Conan the Destroyer, 1984, filmkönyv)
L. Sprague de Camp és Lin Carter: Conan, a kalóz, Cherubion, Debrecen, 1995 (Conan the Buccaneer, 1971)
L. Sprague de Camp és Lin Carter: Conan, a szigetek ura, Cherubion, Debrecen, 1996 (Conan of the Isles, 1968)
Roland Green: Conan és a Démonkapu, Cherubion, Debrecen, 1996 (Conan at the Demon's Gate, 1994)

Elég vegyes válogatás: az első kettő filmkönyv, a második kettő klasszikus továbbírás a Bantamtól, az utolsó a Tor modern, több mint negyvenkötetes sorozatának egy, találomra választott darabja.

Antológiamegjelenések:

A Cherubion vegyes tartalmú antológiáiban a következő novellák jelentek meg:
Kard és boszorkányság, Cherubion, Debrecen, 1995
Robert E. Howard: Conan és a Fekete Óriások tava
Az alkony királyai, Cherubion, Debrecen, 1998
Robert E. Howard és L. Sprague de Camp: Holtak Csarnoka
Robert E. Howard és Lin Carter: Nergal keze
Lin Carter és L. Sprague de Camp: Koponyák városa
Jégmágia, Cherubion, Debrecen, 1999
L. Sprague de Camp és Lin Carter: A monolit átka
Robert E. Howard és L. Sprague de Camp: A vérfoltos bálvány
L. Sprague de Camp és Lin Carter: A jégféreg búvóhelye
Barbár pokol, Cherubion, Bp., 2000
L. Sprague de Camp és Lin Carter: A rémület vára
Robert E. Howard, L. Sprague de Camp és Lin Carter: Rémség a sötétben

Folyóiratközlések:

L. Sprague de Camp & Lin Carter: Ékkő a toronyban, Fantasy magazin, 1989
Robert E. Howard: Conan, az ifjú barbár - Találkozás, I. évf. 3-4. sz., Debrecen, Phoenix Könyvkiadó, 1990
Robert E. Howard: Conan és a Kígyóisten - Találkozás, I. évf. 5-6. sz., Debrecen, Phoenix Könyvkiadó, 1990
Robert E. Howard: Conan és a Vörös Pap - Találkozás, I. évf. 7. sz., Debrecen, Phoenix Könyvkiadó, 1990
Elveszett asszonyok völgye - Atlantisz, I. évf. 6. sz., Bp., Móra Könyvkiadó - Jókai Egyesület, 1990

A fenti négy Howard-elbeszélésből az első hármat sf sirato segítségével azonosítottam be: az Ifjú barbár Az elefánt tornya, a Kígyóisten az Isten a szarkofágban, a Vörös pap pedig a Zsiványok a házban címen jelent meg azóta.

Magyarul megjelent képregények:

Conanról szóló képregény található a következő folyóiratokban:
a Galaktika 45. számában (1982), az Alfa Különszámában (1988), a Hepiend Magazin 13 egymás utáni számában (1989-1991), a Hepiend Képes Regényújságban (1990, II. évfolyam, 2-4. szám) és a Fülesben (1990/13-32).
Ekultura.hu - Mesék boldog öregekről
Sok szempontból nagyon szerencsés korban élünk. Az ezredfordulón ugyanis újra divat lett a mese és a mesélés. Szeretjük a meséket. Gyógyítjuk magunkat vele. Tanulunk belőlük. Tanítjuk őket. Meséket olvasunk a gyerekeinknek és önmagunknak. Fiatal, mosolygó hivatásos mesemondók zoknibábozással kísért előadásait hallgatjuk. A legjobb kortárs szerzők vállalkoznak mesék átköltésére vagy megírására. Virágzik a népmese és a műmese is. Úgy gondolom, nem volt ez mindig így. S ha a mesedivatnak vannak fájdalmasan ügyetlen termékei is (fél kézzel öt perc alatt összedobott zavaros mesegyűjteményektől didaktikus, öngyógyító giccsmesékig), a java nagyon is igazi és maradandó. Mi, magyarok tulajdonképp éppen most fedezzük fel újra, mire jó a mese: mintegy ötven-hatvan évvel azután, hogy az utolsó „valódi”, népi mesélők elhallgattak.

Ha csak egyetlen nevet lehetne kiemelni azoknak a névsorából, akik sokat tettek és tesznek azért, hogy a mese most, a 21. század elején is friss és hatni képes irodalmi alkotás, különleges varázslat, élő hagyomány legyen, akkor biztosan Boldizsár Ildikóra esne a választásom. Népszerűsítő cikkek, előadások, könyvek, mesetörténeti és a gyerekirodalmat elemző tanulmányok és kötetek hosszú sora áll már a háta mögött, s fáradhatatlanul folytatja, amit elkezdett. Ezt a folyamatosságot mutatja az, hogy a szerkesztésében a Magvetőnél megjelent Mesék boldog öregekről című kötet kilenc év alatt már a nyolcadik (de inkább a tizedik) olyan mesegyűjtemény, amelyben régi, jól ismert, s távoli népek mesekincséből való, vagy már teljesen elfeledett meséket helyez egymás mellé egy sajátos tematika alapján. S teszi mindezt, hogy gyönyörködtessen, szórakoztasson, tanítson és segítsen.

Boldizsár Ildikó
A legújabb könyv témája ráadásul különösen nehéz. Az öregség – ellentétben az apaság, anyaság, testvérség sokarcúságával – általában egyfélének, s szomorúnak, nehéznek, lemondással és tűréssel telinek tűnik. Legalábbis a társadalom általában így tekint rá. A könyv azonban már címében is vállalja, hogy ezúttal a boldog öregségről találunk majd történeteket, ha vállaljuk az olvasást, s szembenézünk a témával. Lehetséges boldog öregség? – teszi fel a kérdést az előszó. És a mesék azonnal igent felelnek: akár magyar, akár bolgár, akár, indián, akár, japán, akár szlovák történetet választunk, az öregség szépnek, adakozónak, teljesnek és különlegesnek mutatkozik. Miközben apókák és anyókák, öreg halászok és bölcs öregemberek, idős állatok és ivritek, manók, szellemek, ördögök meg csodalények kalandjairól olvasunk a többek közt észt, jávai, kínai, mongol, norvég, német, görög, lengyel, román, vagy épp arab mesékben, megbarátkozhatunk a szép, teljes és bölcs öregség gondolatával. Évszázadok, sőt, évezredek tapasztalata, humora, iróniája és költőisége segít bennünket ebben. Ahogyan a szerkesztő tanácsolja: ha „referencia-mesékként” tekintünk a történetekre, egyre biztosabbak lehetünk abban, hogy igazunk van, ha az öregkort egy tiszteletet parancsoló, megbecsülést érdemlő, s izgalmas életfeladatokkal teli időszaknak látjuk. Ha pedig egyszerűen csak nyitott szívvel olvassuk a meséket, akkor is óhatatlanul részünkké válik a meggyőződés: van boldog öregség, s ilyet érdemel mindenki.

Csak egy fontos figyelmeztetés létezik a kötettel kapcsolatban: mégpedig az, hogy ezek a mesék nem a gyerekeknek szólnak. Gyönyörű külsővel látták el és kézbe illő méretűvé tették a gyűjteményt, hogy ne kelljen szégyenkezve, titkolózva egy-egy vaskos gyerekkötetből mesélnünk magunknak: a Mesék boldog öregekrőlt ugyanis nekünk írták, nekünk mondták el az évszázadok meseszerzői, nekünk, felnőtteknek állította össze Boldizsár Ildikó. Most már csak meg kell engednünk, hogy a mesék kapuja kitáruljon előttünk. A kulcs ott van a kezünkben: fordítsuk el a zárban!

A cikk az Ekultura.hu-n: Mesék boldog öregekről
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én  
Magyarul megjelent Dragonlance-könyvek
Nemrég beszélgettem valakivel arról, mennyire sokat jelent számomra a Dragonlance eredeti trilógiája. Erről jutott eszembe, hogy itt a blogon is helye lenne a listának, amit a magyarul kiadott Sárkánydárda-regényekről készítettem. Habár a Moly és a Wikipédia segítségével jól megtalálhatók az egyes könyvek, mégis kiteszem ide a saját listám: hátha valaki kedvet kap tőle a könyvek olvasásához - úgy, mint én.
Akinek a terep még teljesen idegen: az összes regényre vonatkozó, kötelező olvasási sorrend nincsen. Nyilvánvalóan az eredeti Krónikákkal érdemes kezdeni, mert azokból indult ki minden. Én jóval később a Legendák-trilógiával (az ikrekről szóló, közvetlenül A tavaszi hajnal sárkányai után játszódó könyvekkel) folytattam, és e hat könyv nekem így a nagy egész. Az biztos, hogy A krónikák folytatódnak két kötete úgy veszi, hogy az olvasó már ismeri a Legendákat is, tehát az mindenképpen rossz ötlet, ha valakitől a "négy évszak"-ot kapjuk meg, mert A nyári tűz sárkányai feltételezi a köztes három Legendák-regény és az Új nemzedék ismeretét is.
Aki sorra meg szeretné enni a könyveket, a külföldi oldalakon rengeteg sorrendsegítséget és kronológiát talál, például itt. Ezért én itt csak a szériák szerint csoportosítva tüntettem fel a köteteket: először azokat a sorozatokat, amelyeket a világ eredeti megalkotói, Margaret Weis és Tracy Hickman írtak, majd pedig a többit. Angolul több mint kétszáz könyv létezik, sajnos azonban a Delta Vision fórumán épp nemrég olvastam, hogy a jövőben magyar Dragonlance-könyvek nemigen várhatók. Így aztán a mi nyelvünkön marad (egyelőre?) ennyi a nagy egész: pontosan negyvenkilenc regény.

Krónikák - Az eredeti trilógia (Chronicles - The Chronicles Trilogy)

Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of Autumn Twilight (1984)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Az őszi alkony sárkányai, Hibiszkusz, Bp., 1992 (Füssi-Nagy Géza), Szukits, Szeged, 2001 (Füssi-Nagy Géza), Delta Vision, Bp., 2005 (Füssi-Nagy Géza)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of Winter Night (1985)
Margaret Weis - Tracy Hickman: A téli éj sárkányai, Hibiszkusz, Bp., 1992 (Füssi-Nagy Géza), Szukits, Szeged, 2002 (Füssi-Nagy Géza), Delta Vision, Bp., 2005 (Füssi-Nagy Géza)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of Spring Dawning (1985)
Margaret Weis - Tracy Hickman: A tavaszi hajnal sárkányai, Hibiszkusz, Bp., 1992 (Füssi-Nagy Géza), Delta Vision, Bp., 2005 (Füssi-Nagy Géza)

Legendák (Legends)

Margaret Weis - Tracy Hickman: Time of the Twins (1986)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Az ikrek ideje, Szukits, Szeged, 2001 (Pollák Tamás, Szabó Mariann), Delta Vision, Bp., 2010 (Pollák Tamás, Szabó Mariann), két kötetben: A múlt és a jövő ura, Szukits, Szeged, 1996, Találkozás, Szukits, Szeged, 1997 (Pollák Tamás, Szabó Mariann)
Margaret Weis - Tracy Hickman: War of the Twins (1986)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Az ikrek háborúja, Szukits, Szeged, 2001 (Pollák Tamás, Szabó Mariann), Delta Vision, Bp., 2010 (Pollák Tamás, Szabó Mariann), két kötetben: Ikrek hatalma, Szukits, Szeged, 1997, Háború, Szukits, Szeged, 1998 (Pollák Tamás, Szabó Mariann)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Test of the Twins (1986)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Az ikrek próbája, Szukits, Szeged, 2001 (Pollák Tamás, Szabó Mariann), Delta Vision, Bp., 2010 (Pollák Tamás, Szabó Mariann), két kötetben: Pusztulás, Szukits, Szeged, 1996, Az ikrek próbája, Szukits, Szeged, 1997 (Pollák Tamás, Szabó Mariann)

Krónikák - A krónikák folytatódnak (Chronicles - The Second Generation)

Margaret Weis - Tracy Hickman: The Second Generation (1995)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Új nemzedék, Delta Vision, Bp., 2006 (Zarándy Beáta), Raistlin lánya, Szukits, Szeged, 2001 (Szabó Mariann)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of Summer Flame (1995)
Margaret Weis - Tracy Hickman: A nyári tűz sárkányai, Szukits, Szeged, 1998 (Csák Olivér, Szűcs Gábor, Szekeres Kata), Delta Vision, Bp., 2006 (Seemann Gábor, két kötetben)

Raistlin-krónikák (Raistlin Chronicles)

Margaret Weis: The Soulforge (1998)
Margaret Weis: Lélekkovács, Delta Vision, Bp., 2004 (Zarándy Beáta)
Margaret Weis - Don Perrin: Brothers in Arms (1999)
Margaret Weis - Don Perrin: Háború és testvériség, Delta Vision, Bp., 2007 (Zarándy Beáta)

Lelkek háborúja (The War of Souls)

Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of a Fallen Sun (2000)
Margaret Weis - Tracy Hickman: A hanyatló nap sárkányai, Delta Vision, Bp., 2007 (Zarándy Beáta)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of a Lost Star (2001)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Az elveszett csillag sárkányai, Delta Vision, Bp., 2008 (Seemann Gábor)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of a Vanished Moon (2002)
Margaret Weis - Tracy Hickman: A lenyugvó hold sárkányai, Delta Vision, Bp., 2008 (Seemann Gábor)

A sötét tanítvány trilógia (Dark Disciple)

Margaret Weis: Amber and Ashes (2004)
Margaret Weis: Borostyán és hamvak, Delta Vision, 2009 (Seemann Gábor)
Margaret Weis: Amber and Iron (2006)
Margaret Weis: Borostyán és vas, Delta Vision, 2011 (Vitális Szabolcs)
Margaret Weis: Amber and Blood (2008)
Margaret Weis: Borostyán és vér, Delta Vision, 2011 (Vitális Szabolcs)

Krónikák - Elveszett krónikák (Chronicles - The Lost Chronicles Trilogy)

Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of the Dwarven Depths (2006)
Margaret Weis - Tracy Hickman: A törpetárnák sárkányai, Delta Vision, Bp., 2001 (Kleinheincz Csilla)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of the Highlord Skies (2007)
Margaret Weis - Tracy Hickman: A sötét égbolt sárkányai, Delta Vision, Bp., 2001 (Kleinheincz Csilla)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Dragons of the Hourglass Mage (2009)
Margaret Weis - Tracy Hickman: Az aranyszemű mágus sárkányai, Delta Vision, Bp., 2001 (Kleinheincz Csilla)

Hősök (Heroes)

Richard A. Knaak: The Legend of Huma (1988)
Richard A. Knaak: Huma legendája, Szukits, Szeged, 1999 (Szabó Mariann, Lapu Tamás), Delta Vision, Bp., 2005 (Kiss Mariann)
Nancy Varian Berberick: Stormblade (1988)
Nancy Varian Berberick: Viharpenge, Delta Vision, Bp., 2005 (Zarándy Beáta)
Michael Williams: Weasel's Luck (1988)
Michael Williams: Menyét szerencséje, Delta Vision, Bp., 2006 (Zarándy Beáta)
Richard A. Knaak: Kaz the Minotaur (1990)
Richard A. Knaak: Kaz, a minotaurusz, Delta Vision, Bp., 2006 (Zarándy Beáta)
Nancy Varian Berberick: The Gates of Thorbardin (1990)
Nancy Varian Berberick: Thorbardin kapui, Delta Vision, Bp., 2006 (Zarándy Beáta)
Michael Williams: Galen Beknighted (1990)
Michael Williams: Galen, a lovag, Delta Vision, Bp., 2006 (Zarándy Beáta)
Megjegyzés: külföldön a széria két néven, az 1988-as Heroes és az 1990-es Heroes II néven is fut. E logika okozza, hogy az azonos szerzők könyvei páronként kapcsolódnak egymáshoz.

Találkozások (Meetings Sextet)

Mark Anthony - Ellen Porath: Kindred Spirits (1991)
Mark Anthony - Ellen Porath: Rokon lelkek, Szukits, Szeged, 2001 (Szabó Mariann)
Mary Kirchoff - Steve Winter: Wanderlust (1991)
Mary Kirchoff - Steve Winter: Kalandvágy, Szukits, Szeged, 2001 (Szabó Mariann)
Tina Daniell: Dark Heart (1992)
Tina Daniell: Sötét szív, Szukits, Szeged, 2002 (Kovács Kristóf)
Michael Williams: The Oath and the Measure (1992)
Michael Williams: Kódex és törvény, Szukits, Szeged, 2004 (Tamás Gábor, Kiss Dóra, Csobay Gábor)
Megjegyzés: a hat szereplő találkozásairól szóló hat regényből az utolsó kettő (Steel and Stone, 1992, The Companions, 1993) magyarul mindmáig kiadatlan maradt.

Harcosok (The Warriors)

Roland Green: Knights of the Crown (1995)
Roland Green: A Korona lovagjai, Delta Vision, Bp., 2003 (Kleinheincz Csilla)
Tina Daniell: Maquesta Kar-Thon (1995)
Tina Daniell: Maquesta Kar-Thon, Delta Vision, Bp., 2003 (Zarándy Beáta)
Roland Green: Knights of the Sword (1995)
Roland Green: A Kard lovagjai, Delta Vision, Bp., 2003 (Zarándy Beáta)
Don Perrin: Theros Ironfeld (1996)
Don Perrin: Vasverő Theros, Delta Vision, Bp., 2003 (Zarándy Beáta)
Roland Green: Knights of the Rose (1996)
Roland Green: A Rózsa lovagjai, Delta Vision, Bp., 2004 (Zarándy Beáta)
Edo van Belkom: Lord Soth (1996)
Edo van Belkom: Lord Soth, Delta Vision, Bp., 2004 (Zarándy Beáta)
Roland Green: The Wayward Knights (1997)
Roland Green: Önfejű lovagok, Delta Vision, Bp., 2004 (Zarándy Beáta)
Megjegyzés: a hétkötetes sorozat páratlan, Roland Green írta kötetei egymással összefüggő, négykötetes történetet adnak ki, de önmagukban is megállnak.

Káoszháború (Chaos War)

Margaret Weis - Don Perrin: The Doom Brigade (1996)
Margaret Weis - Don Perrin: Halálbrigád, Delta Vision, Bp., 2000 (Horváth Norbert)
Douglas Niles: The Last Thane (1998)
Douglas Niles: Az utolsó nemes, Delta Vision, Bp., 2001 (Horváth Norbert)
Linda P. Baker - Nancy Varian Berberick: Tears of the Night Sky (1998)
Linda P. Baker - Nancy Varian Berberick: Az égi éj könnyei, Delta Vision, Bp., 2001 (Horváth Norbert)
Douglas Niles: The Puppet King (1999)
Douglas Niles: A bábkirály, Delta Vision, Bp., 2001 (Horváth Norbert)
Richard A. Knaak: Reavers of the Blood Sea (1999)
Richard A. Knaak: A Vértenger kalózai, Delta Vision, Bp., 2000 (Horváth Norbert)
Fergus Ryan: The Siege of Mt. Nevermind (1999)
Fergus Ryan: A Ráseránts-hegy ostroma, Delta Vision, Bp., 2002 (Horváth Norbert)
Margaret Weis - Don Perrin: Draconian Measures (2000)
Margaret Weis - Don Perrin: Az utolsó erőd - Kang serege, Delta Vision, Bp., 2002 (Horváth Norbert)
Megjegyzés: a Káoszháború-ciklus eredetileg nem hét, csak hat kötetből állt. A Margaret Weis - Don Perrin szerzőpáros azonban fantáziát látott a Halálbrigádban, így folytatást írt hozzá, Az utolsó erődöt, sőt, magát az eredeti könyvet is átdolgozta 2003-ban (de magyarra még az első változatot fordították le). Ezt a két regényt külön is szokták emlegetni Kang's Regiment-duológiaként (amely kifejezés sajnos a magyar fordításban össz-sorozatcímből csak a második kötetre vonatkozó alcímmé változott, hm, hm).

Papkirály-trilógia (Kingpriest)

Chris Pierson: Chosen of the Gods (2001)
Chris Pierson: Az istenek kiválasztottja, Delta Vision, 2005 (Zarándy Beáta)
Chris Pierson: Divine Hammer (2002)
Chris Pierson: Isten Kalapácsa, Delta Vision, 2005 (Zarándy Beáta)
Chris Pierson: Sacred Fire (2003)
Chris Pierson: Szent tűz, Delta Vision, 2005 (Zarándy Beáta)

Ogre titánok (Ogre Titans)

Richard A. Knaak: The Black Talon (2007)
Richard A. Knaak: A Fekete Karom, Delta Vision, Bp., 2012 (Vitális Szabolcs)
Richard A. Knaak: The Fire Rose (2008)
Richard A. Knaak: Tűzrózsa, Delta Vision, Bp., 2013 (Szántai Zsolt, Szántai Zita)
Richard A. Knaak: The Gargoyle King (2009)
Richard A. Knaak: Vízköpők Ura, Delta Vision, Bp., 2014 (Szántai Zsolt)
Vitriol és csevegés - Jane Austen levelei
Nagyon megérte elolvasnom Jane Austen leveleit. Olyan érzés volt, mintha sikerült volna beszélgetnem a majdnem kétszáz éve halott írónővel, kissé belelátni abba, hogyan is gondolkodott a világról, az emberekről, a divatokról. Élvezhettem humorát, játékos élcelődéseit. Olvashattam azt a meglepően megható és szép levelet, amelyet apja halálakor írt. Meghallgathattam a tanácsait. És arra is jó volt ez a sok levél, hogy megértsem belőlük, soha többet nem szabad teljességgel hinnem a különféle életrajzíróknak.

A könyvecske (elképesztően kedves és ízléses borítókép mögé rejtve) mintegy nyolcvan levelet tartalmaz (hetvenet Jane Austentől, nyolcat, amit neki vagy róla írtak, továbbá az írónő végrendeletét), amelyek megértését időrendi táblázat, családfa, s egy okos előszó segíti. A báloktól, szalagoktól és kalapoktól elkápráztatott, bátran, de nem túl okosan flörtölő fiatal lánytól (amilyen az első levelet író, huszonegy éves Jane lehetett), szép, fokozatosan jutunk el a pártában maradó, fontos családtag, az amatőr, és a váratlanul sikert arató professzionális írónő szerepein keresztül a kedves nagynéniig, akihez egy unokahúg szerelmi bánatával fordulhat. Cassandra, a nővér két leveléből Jane Austen halálának a körülményeit is megismerhetjük.

A konkrét eseményeknél azonban sokkal fontosabb az a sok érzés, gondolat, apróság, ami ott van a levelekben. Például a Jane Austen egész életén át tartó spórolás: ahogyan újra és újra előkerül, mennyibe kerülhet egy új kalap vagy egy csinosabb ruhaszegély, milyen jó lesz még a régi ruha is új szegéllyel, melyik kocsis viszi haza a mosnivalót olcsóbban, miért nehéz zongorázni, ha a zongora csak bérelve van - ez egészen megható... Különös az is, hogy az írónő sokat leírt, meg is filmesített szokása, hogy amin épp dolgozik, azt lapokon viszi magával, s egy füzet vagy könyv lapjai közé rejti, ha valaki belép, abszolút logikus védekezés: a levelek szerint ugyanis folyton jön valaki, folyton történik valami a női kisvilágban, s hallatlan udvariatlanság lenne, ha egy hölgy nem fogadna arra hivatkozva, hogy fontosabb dolga van, mert ír. Egy Mrs. Radcliffe megtehet ilyet, mert ő már független asszony, de egy Miss Jane Austen semmiképp. Fura az is, mennyit idézik, hogy Austen gyermekének nevezte több frissen a nyomdából kikerült regényét is, azt azonban ritkábban olvasni, milyen keveset ír róluk, szerény, bagatellizáló, szégyellős velük kapcsolatban - még Cassandra előtt is. Erősen hatott rám az a kedvesség, ahogyan Austen hajlandó volt javítgatni rokona regényét: megértéssel, lelkesedéssel fordult unokahúga kísérlete felé, pedig ekkor ő már elismert szerző volt.

Portré egy 1909-es színdarabból
S hogy miért nem szabad hinni az életrajzoknak: hát mert pl. Claire Tomalin is írt arról, hogyan vált egyre durvábbá, cinikusan csipkelődő vénkisasszonnyá Austen az idők során, ahogy ez a levelekből kitetszik. Még utalt is a nevezetes levélre, amelyben Austen ismét szülésre készülő rokonáról (Anne Lefroyról) ez áll: "Poor Animal, she will be worn out before she is thirty." Vagyis: "Szegény állat, tönkremegy, mielőtt betöltené a harmincadik évét!" Ezek után ráadásul arról ír, hogy kezd elege lenni a gyerekekből - mi pedig, mint utókor ezt már egyértelmű bizonyítékként olvassuk arra nézve, hogy ez a szikár vénkisasszony utált volna gyereket vállalni, ez taszította a női sorsban... Ha azonban végiggondoljuk, hány olyan női családtagról esik szó a levelekben, akik életük 25-35 éve alatt több mint tíz gyereket megszültek, majd meghaltak, ifjan, mégis beleöregedve, belebetegedve az állandó, sokszor rosszul sikerült terhességekbe, a fenti mondat nemcsak hírhedt és kemény, de nagyon igaz is lesz. Jane Austen nem ért el a társadalmilag vágyott végcélhoz, nem ment férjhez, de szülőgép sem lett belőle... Amit pedig magáról a házasságról gondolt, sokkal inkább érdemes keresni az ugyanebben az évben megírt Meggyőző érvekben.

Vagy azokban a levelekben, amelyekben Fanny Knight-nak, korán elárvult, s viszonylag sokáig pártában maradó unokahúgának segít abban, kihez is menjen. Sikerrel lebeszéli első igazi kérőjéről, aki iránt Fanny saját bevallása szerint semmit sem érez, ám nem foglal igazán állást akkor, amikor a lány igazán szerelmes, mondván, erről csak maga az érintett dönthet. És ezt írja: "ne siess, bízzál abban, hogy a megfelelő férfiú végül megérkezik, a következő két-három év folyamán találkozol valakivel, aki általában véve különlegesebb, mint bárki más, akit eddig ismertél, aki forróbban szeret, mint bárki mást, és aki annyira fontossá válik a szemedben, hogy úgy érzed majd, sose szerettél korábban."

Szóval, nagyon szép olvasmány ez a könyv, így azután mindenkinek csak ajánlani tudom: élvezze, olvassa, s kedvelje meg e leveleken át is Jane Austent.
Jön, jön, jön...! - A második könyvkívánság-poszt
Bár a januári kívánságposztom köteteiről még nem sikerült írnom a blogon - de ami késik, nem múlik -, itt a február, ráadásul a Valentin-nap, nekem pedig ismét kedvem támadt listát írni arról, melyek azok a könyvek, amelyek - úgy érzem - nem maradhatnak ki az életemből... Szokás szerint nem reprezentatív felsorolást készítettem, hanem azokra a kötetekre koncentráltam, amelyek fontosak lehetnek számomra: éppen tízre.

Andrew Hodges: Kódjátszma - Alan Turing élete
Gabo, 2015, megjelent
Már azelőtt elhatároztam, hogy saját példányra van szükségem ebből az életrajzból, amikor még nem is láttam a filmet. Megnézése viszont egyértelműen megerősített abban, hogy szükségem van a könyvre: hiszen egyformán érdekel a háborús rejtjelezés története, a tudomány és magának Alan Turingnak a személye. AMT, ahogyan a nevét rövidítik rajongói, nemcsak zseniális tudós volt, de valóban rejtély, enigma, ahogy az életrajz eredeti, szellemes címe nevezi. (Alan Turing: The Enigma) Ma pedig elég sok mindennek a jelképe is: a homoszexuálisnak, a zseninek, az öntörvényű embernek, a hallgatásra ítélt háborús hősnek... Kíváncsi vagyok, a kötet hogyan ábrázolja ezt a bonyolult személyiséget, s mennyi lesz benne a tudományos részlet.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

John Gribbin: Számolás kvantummacskákkal
Akkord, 2015, megjelenés: az év első felében
Néha rámjön a tudomány: ilyenkor általában a Talentum Tudományos Könyvtár egy-egy kötetéhez lyukadok ki, nincs ugyanis még egy másik ilyen stabil, abszolút érdekes és sokszínű természettudományos népszerűsítő sorozat a magyar könyvpiacon. John Gribbint külön nagyon szeretem a sorozat szerzői közül: mindeddig hét könyve jelent meg, s mind közül a legérdekesebb számomra A multiverzum nyomában volt. De nem kevésbé izgalmas a két kvantumfizikai kötete, a Schrödinger macskája és a Schrödinger kiscicái. Ez a könyv ezeket "folytatja", szólva például a "kvantumszámítógépről". Már alig várom.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Lee Child: Bosszúvágy
General Press, 2015, megjelenés: február 23.
Nincsen évkezdet Lee Child nélkül... A General Pressre mindig lehet számítani: ahogy a tavalyi év is egy Reacher-történettel kezdődött, úgy az idei is. A Bosszúvágyra már iszonyúan kíváncsi vagyok: három jó okom is van, hogy látatlanban szeressem. Az első, hogy több korábbi Reacher-történethez hasonlóan egyes szám első személyű a narrációja. Az eddigi 19 könyvből csak hatra jellemző ez, de én pont két ilyen, az Elvarázsolt dollárok és főleg első Lee Child-om, az Elveszett holnap után jegyeztem el magam az íróval és hősével. A második ok, hogy ebben az új regényben Reachernek ismét katonaként, mégis függetlenként, ráadásul Európában kell nyomoznia: ez csupa hagyománytörés a sorozathoz mérve. Végül... de erről lejjebb, a Hiba nélkülnél.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Lee Child: Hiba nélkül
General Press, 2015, megjelenés: február 23.
Ahogy eddig is minden évben, a GP az évi egy új regény mellett ezúttal is felfrissít egy régebbi Reachert. Tavaly ez a Lángoló sivatag volt, idén viszont egy érzelmileg igazán mozgósító, elképesztően kalandos regény, a Hiba nélkül, amely többek közt arról szól, hogyan és mitől lehet és kell megvédeni egy közszereplőt, jelesül egy alelnököt. Ez a kötet is - ahogy a Bosszúvágy - új külsőt kapott, ami nagyon tetszik nekem. Amikor a Tom Cruise főszereplésével forgatott, remek film elkészült, a Csak egy lövés című könyv a film apropóján történő újra kiadásához már választott egyszer ilyen külsőt a kiadó. Ezután azonban mind az új, mind az újrázott kiadás visszatért a régi formához. Kíváncsi vagyok, vajon mostantól Lee Child könyvei esetében megmarad-e ez az új külső: nekem tetszik! Ráadásul a Hiba nélkül új kiadása kibővült, s egy novellát is tartalmaz a szerző tollából. Mivel Child már több mint egy tucat ilyet írt, én akár egy antológiakötetet is elfogadnék belőlük...
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Pablo De Santis: Gyilkosok és kertek
Kossuth Kiadó, 2015, megjelenés: március 10.
Íme, a Spanyol krimi sorozat is folytatódik az idén... Az előző évben négy szerzővel, öt kötettel startolt el az új zsáner, idénre pedig négy könyvet ígér a kiadó, s még egy új szerző bevezetését. Ami azt illeti, nálam igazából a tavalyi első három kötet aratott nagy sikert, a második kettő kevésbé. Jelenleg legjobban Pablo De Santis Párizsi rejtélye, másodikként Carmen Posadas Meghívás gyilkosságra című regénye, harmadikként pedig Francisco González Ledesma Szomszédom, a halálja tetszik, s ezeket alaposan lemaradva követi Posadas Öt kék légye és Marta Sanz furcsa hangulatú Black, black, blackje. Így aztán igencsak örülök, hogy az idei év első megjelenése pont a legjobbnak tűnő spanyol krimi folytatása: ráadásul elődjéhez hasonlóan történelmi detektívregény.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Helene Tursten: Torzó
Kossuth Kiadó, 2015, megjelenés: március 20. 
A március izgalmas hónap lesz: jön az új Irene Huss-krimi is. A tízkötetes svéd sorozat, amellyel a Kossuth Kiadó is csatlakozott a skandinávkrimi-lázhoz, szerintem igen jó választás: klasszikus és mégis modern, érdekes, de nem különc széria. Ezúttal - különös módon - még izgalmas és figyelemfelkeltő borítót is sikerült választani a regényhez: habár tartok tőle, hogy a csábos hölgytestnek az égvilágon semmi köze nem lesz a kötet elején előkerülő tetovált torzóhoz. De - az eddigi borítókkal összehasonlítva - legalább érdemes többször is ránézni... Minden külső megformálástól függetlenül pedig nagyon várom az újabb nyomozást, amely ezúttal Göteborg mellett Koppenhágába, vagyis Dániába is elvezet majd.
Frissítés: elolvastam, hosszabban itt, rövidebben itt írtam róla.

Jean Ray: Kárhozott istenek
Metropolis Media, 2015, megjelent
Ez a megjelenés is vadonatúj meglepetésként ért, s nagyon örülök neki. A belga író, valódi nevén Raymundus Joannes de Kremer (1887-1964) Malpertuis-ja (ez a könyv eredeti címe) a klasszikus fantasztikus irodalom egyik ős-gyöngyszeme, amely először 1943-ban jelent meg. Szerzőjét gyakran hasonlítják Lovecrafthoz, amely kiváló belépő, amikor egy réghalott szerző első könyvét lehet elolvasni magyarul. Természetesen már alig várom, hogy számomra is elérhetővé váljon: egyelőre ugyanis még csak a kiadó oldalán kapható... Különösen tetszik, hogy oly sok borzalmas borító után (amilyen például Jack London Ezer haláljának gyanúsan szétnyomódott, paradicsomszerű buborékja), ezúttal egy megfelelően borzongató, "weirdes" fedélképet sikerült alkotni a kötethez.
Frissítés: elolvastam és hosszabban itt, rövidebben itt írtam róla.

Jon Sprunk: Az Árny Ura
Fumax, 2015, megjelenés: március 10.
Épp ideje volt tavaly nyáron felfedeznem az Árnyorgyilkos-trilógiát, ugyanis a Fumax gyors tempóban megjelentette a befejező kötetét is: nem hittem volna, hogy ilyen gyorsan kézbe vehetem a trilógia végét. Ahogy annak idején megírtam, Caim, a bérgyilkos kalandor, Zefi, az elátkozott uralkodónő, a hanyatló Nimea és az elátkozott Odaát mágikus-kalandos világa teljesen elvarázsolt olvasás közben, s így sikerült elkezdenem rajongani egy olyan fantasy-sorozatért, amiről a neten szinte csak rosszakat lehet olvasni... Rajongásom azonban továbbra is kitart és nagy örömmel tölt el, hogy végre azokról a titkokról is fellebben a fátyol, amelyek a második kötetben még rejtve maradtak (de bármely amerikai vagy angol 2012 márciusa óta tudja róluk az igazságot...).
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Friedrich de la Motte Fouqué: Undine
Új Ember Kiadó, 2014, megjelent
Ennek a könyvnek igazság szerint a januári kívánságposztban kellett volna szerepelnie, de létezését csak néhány napja vettem észre. Mindig is érdekelt a sellő és a lovag szerelmének a romantika előidejében született, szomorkás regéje, de eddig csak róla olvastam, magát a könyvet nem ismertem. Most azonban kiderült, hogy az 1811-es regét tavaly kiadta az Új Ember Kiadó, ráadásul a brit rajzoló, Arthur Rackham gyönyörű képeivel kísérve. Mivel az OSZK katalógusa szerint a mű mindeddig egyetlen egyszer jelent meg magyarul, 1920-ban, nagyon örülök, hogy új kiadásban vehetem kézbe. S remélem, tetszik majd.
Frissítés: elolvastam és itt írtam róla.

Fabian Lenk: Mozart és a kottatolvajok
Scolar, 2015, megjelenés: az év első felében
A jó öreg Idődetektívek-sorozatban nem tudok csalódni. És persze a Scolar Kiadóban sem: ebben az évben is (több régebbi kötet újra kiadása mellett) megjelenik egy új nyomozás története. Ezúttal 1768-ba látogathatunk vissza, hogy a világ egyik leghíresebb zeneszerzője ügyében nyomozhassunk együtt a három baráttal, Kimmel, Juliannal és Leonnal. Mióta kipróbálhattam egy másik történelmi gyerekkrimi-sorozatot, a Naphegy Kiadó Történelmi tetthelyek nevű szériáját, még jobban becsülöm Fabian Lenket, aki érdekes feladatok és erőszakleírás nélkül is képes számomra is izgalmas, ismereteket is átadó történelmi nyomozásokról írni. Persze Renée Holler sorozata is jó, de Lenké: kiváló.
Frissítés: Lenk most sem okozott csalódást. Ezúttal egy egészen klasszikus nyomozást sikerült kereszteznie egy kalandtörténettel. Ki az álarcos? Ki Mozart valódi rosszakarója? Ki akarja megszerezni a csodagyerek zeneszerző első operájának kottáját? Remekül szórakoztam ezen a (nemcsak gyerek)krimin.

Link
Túl korán van még kívánni, de azért... - 11 új könyv
Ekultura.hu - Michael Feeney Callan: Robert Redford
Amikor megkaptam életem legelső Ken babáját, a barátnőimmel azonnal kiolvastuk róla az egyik magazinból, hogy Robert Redfordról mintázták az arcát. Igaz, a haja nem szőke volt, mint a filmsztárnak, hanem barna… Mégis: ezután egy ideig mindenkinek azzal büszkélkedtem, hogy nekem valódi Robert Redford-Kenem van. Mert az amerikai színész neve már akkor jelentett valamit számomra. És ez azóta is így van. A suttogó, a Távol Afrikától, és a Tisztességtelen ajánlat sztárja, a Komputerkémek, A keselyű három napja, Az elnök emberei és a Mezítláb a parkban főszereplője, az első, igazi, és számomra – Leonardo di Caprio lenyűgöző alakítása ellenére – az egyetlen Jay Gatsby; no meg persze a Sundance kölyök a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című, felejthetetlen vadnyugati filmből kortársunk, mégis, máris legenda. A ma élő legnagyobb filmművészek egyike.

És hangsúlyozottan a filmművészeké. Hiszen szertágazó közéleti, politikai, művészetelméleti, programadó és produceri, továbbá rendezői munkája sokkal többé teszi őt, mint amilyennek első pillantásra vélnénk a jóképű, tehetséges és játékával magával ragadó filmszínészt. Redford igazi, elkötelezett művész, akinek a sikereihez, a kudarcaihoz és a legendává váláshoz is rögös utat kellett bejárnia.

Michael Feeney Callan nagyszabású és monumentális életrajza ezt az utat mutatja be, végigkísérve rajta az érdeklődő olvasót. Megismerhetjük a színész gyermek- és ifjúkorát, végigkövethetjük az eseményeket addig a pillanatig (vagy inkább pillanatok soráig), amikor a fiatal Redford elhatározta, színész, művész lesz. Ott lehetünk pályakezdésekor, amikor még az volt a kérdés, hogyan is emelkedik majd ki sok-sok kortársa közül. Láthatjuk harcát a televíziós és a mozis szerepekért, majd szinte váratlan, későn aratott, ám hihetetlenül nagy sikereit. S megismerhetjük az alkotót: a direktort, a forgatókönyvírót, a fiatal tehetségek felkarolóját.

Az életrajz azonban a legkevésbé sem kiszámítható. A fiatalkorról ugyanis sok-sok érzelemmel mesél. A színész pályakezdésénél nagy súllyal mutatja be Redford színiiskolás tanulmányait, akkori módszereit, művészi útkeresését egy – ízlésében is – megváltozó világban. Sokat olvashatunk a fiatal színész politikai elköteleződéséről, bátorságáról is. Az egyes filmszerepeket több szempontból elemzi könyv: nemcsak azt mutatja be, hogyan, miért kapta meg vagy vállalta el őket Redford, hanem azt is, mit kívánt, mit tudott megmutatni bennük, hogyan értelmezte és elevenítette meg őket. Részletes képet kapunk arról is, mely rendezőkkel tudott a legjobban együttműködni a színész Redford, s rendezőként mit tanult tőlük, s miben járta a saját útját. Láthatjuk, mikor, miért kívánt elfordulni a pályától, hogyan tudta megújítani önmagát és művészeti elképzeléseit, s miért határozta el, hogy hatalmas összegeket fog áldozni, sőt, szerezni arra, hogy támogathassa a filmművészet új és új tehetségeit.

A forrásait mintegy negyven oldalon át soroló, hihetetlenül részletes és alapos, igen elkötelezett, anyagához a magával Redforddal készült több száz órányi interjú szövegét is felhasználó biográfia igazi, a színész nagyságához mérhető életrajz. Bizalommal ajánlom mindenkinek, aki kedveli a filmművészetet vagy a kétszeres Oscar-díjas Robert Redfordot: nem fog csalódni!

A cikk az Ekultura.hu-n: Michael Feeney Callan: Robert Redford
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én  
Ekultura.hu - Gerald Durrell: Életem értelme
Minden Gerald Durrell-könyv igazi irodalom. Ezúttal mégis azzal kezdeném ismertetésemet, ami nem az. Egy üzenettel, amely az Életem értelme utolsó lapjain olvasható. Itt ugyanis egy üzenetet találunk a Durrell Wildlife Conservation Trusttől, amelyben többek közt e sorok szerepelnek: „E könyv végével nem ér véget Gerald Durrell története. Itt leírt élményei arra ösztönözték, hogy egész életén át keresztes hadjáratot folytasson bolygónk változatos állatpopulációjának fennmaradása érdekében. (…) Írjon nekünk, és mi megmondjuk, miképpen vehetne részt keresztes hadjáratunkban, hogy az állatokat a kihalástól megmentsük.”

Azért érzem fontosnak, hogy ez a könyv ma így, ezzel a felhívással fejeződik be, mert ez valamiféle ráadás, valami furcsa megkoronázása az igazán különös életműnek. Gerald Durrell élete hetven éve alatt olyan sok mindent csinált egyszerre és egymás után – volt kisállat-kereskedő, állatkerti gondozó és állatkert-alapító, természettudós, zoológus utazó és persze elképesztően népszerű író –, hogy talán el sem hitte volna, milyen sikeresek lesznek törekvései. Ma, húsz évvel a halála után is számosan dolgoznak azért, hogy az a kis állatparadicsom, amelyet Jerseyn létrehozott, fennmaradjon és fejlődjön. Napjainkban természet- és állatvédő céljai szinte népszerűbbek, mint életében voltak. Könyvei pedig, itt Magyarországon is, továbbra is olvasottak és keresettek, szinte minden család könyvespolcán megtalálhatók. S ma már aligha tudjuk elképzelni róluk, hogy szerzőjük eredetileg csak azért látott neki a megírásukhoz, élményei és élete humorral átszőtt megörökítéséhez, hogy pénzt keressen nemes céljaira és költséges természetvédő körutazásaihoz.

Az Életem értelme (eredeti, szintén alliteráló címén Beasts in My Belfry) viszonylag késői kötete: Durrell írói debütálása után húsz évvel, 1973-ban született. Az események viszont, amelyeket felelevenít, egészen koraiak. Durrell gyerek- és kamaszkorába visznek ugyanis vissza, amikor a természet szeretete beépült a leendő állatvédő génjeibe. A fiatal Gerry, aki kétéves korától kezdve „egy tapadókagyló elszántságával” csüng az ötleten, miszerint természetbúvár lesz, tizenéves, amikor munkába állhat a whipsnade-i állatkertben – és azonnal az oroszlánoknál kezd… A kitartó fiatalember már gyerekként befogadott egy nem is olyan ifjonti dámvadat („csak egy apró szarvasborjú, drágám” – volt rá az anyai reakció, miközben az apa az árulkodó hangok alapján Mr. Rochester őrjöngő nejét képzelte a garázsba zárt dámhölgy helyére). Így természetesen az állatkerti oroszlánoktól sem rémül meg. Továbbá a tobzódó tigrisektől, a komisz zebráktól, a játékos jegesmedvéktől és Zsigmondtól, a szeszélyes uganda-zsiráftól sem. Ehelyett mulattató kalandok esnek meg vele, melyek felidézése során szó esik a Dávid-szarvas kalandos történetéről, farkassá változott férfiakról, és hóangyalt játszó jakokról is. Mindez csodálatos, amgolszász humorral fűszerezve, Kipling idézetekkel megtűzdelve igazi, nagy olvasményélményt ad.

Ám mást is. Ha elolvassuk a kötetet, megérthetjük, az ifjú Gerryből lett Gerald Durrell számára miként vált az élet értelmévé a természet és az állatok megóvása. Sőt, még az is megtörténhet velünk, hogy magunk is elköteleződünk a Durrell Alapítvány nemes céljai mellett. Márpedig: telhet-e ennél több humoros irodalomtól?

A cikk az Ekultura.hu-n: Gerald Durrell: Életem értelme
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én