2013. december 9., hétfő
Nehezen békélt meg a lelkem azzal, hogy tavaly az Európa Kiadó
teljességgel újmódi köntösbe öltöztette a réges-rég, több mint nyolc éve
egyforma, azonos kinézetű Agatha Christie-sorozatát. Ezúttal azonban
végre találtam egy olyan újféle borítót, ami szinte tökéletesen megfelel
az elképzelésemnek: az Eljöttek Bagdadba című kalandos kémregény fedélképét, melyet a szokásokhoz híven Molnár Ferenc festett és Gerhes Gábor tervezett.
Illetve: melyet valójában Agatha Christie rajzolt. A fedélen pontosan az látható, amit a titkosszolgálat egyik vezetője, az átlagember, sőt kishivatalnok külsejű Mr. Dakin vázol fel magának a könyv első fejezetében:
„Félhangon azt suttogta:
– Eljöttek Bagdadba…
Rajzolt egy kört a mappájába, és azt írta alá, hogy Bagdad – aztán felskiccelt egy tevét, egy repülőgépet, egy gőzhajót, egy kis gőzmozdonyt – úgy hogy mindegyik a kör felé tartott. A mappa szélére felrajzolt egy pókhálót. A pókháló közepébe az Anna Scheele nevet írta. Alá egy nagy kérdőjelet rajzolt.”
Ez az ábra mutatja be a rejtélyt, melyet a könyvben a hazudós kis titkárnőnek, a kalandvágyó Victoria Jonesnak kell megoldania, akár az élete árán is. Azonban ez az ábra egyúttal annak a rajznak a leírása is, amelyet Agatha Christie jegyzetfüzete őrzött meg az utókornak. John Curran nálunk tavaly kiadott könyvét, az Agatha Christie és a gyilkos szándékot fellapozva mindenki meggyőződhet róla, hogy az írónő könnyed kézzel felskiccelte magának a titokzatos képet, mielőtt regényében leírta volna. Igaz, az ő tevéje kissé nyomorék lett, repülője ómódibb, hajója viszont modernebb, mint a Molnár Ferenc-féle fedélképé. (Vagy akár egy 1970-es angol kiadásé, amely hasonló ötletet használt.)
Nos, a regénynek nem csak a csomagolása dicséretesen eredeti, hanem a fordítása is kiváló. S ami a legfontosabb: az Eljöttek Bagdadba ismét váratlan és boldogító megjelenés volt az írónő elkötelezett rajongói számára: kiadásával, újrafordításával ugyanis Christie utolsó nem-híres-nyomozós könyve is napvilágot látott magyarul a sorozatban.
Hogy azután milyen ez a kalandkrimi? Egy icipicit sablonos, olyan, mint egy jó kis korabeli mozifilm állandóan bajba keveredő, de rendkívül talpraesett és jólöltözött hősnőjével, elbűvölő férfi szereplőivel, szórakozott tudósával és zseniális hírszerzőjével. Nem szabad azonban lebecsülni, hiszen alapötlete, története igazán időszerű és izgalmas választás volt 1951-ben, születésekor. A hidegháború felforrósodásának időszakában létfontosságú, hogy létrejöjjön egy Jaltához hasonló háromhatalmi találkozó semleges területen: legalább is ezzel kezdődik a történet. A nevezetes tárgyalás helyszíne ezúttal Bagdad lenne, ahova még „Joe bácsit”, vagyis Sztálint is jó lenne meghívni, s ahol a világ nagyhatalmai megpróbálhatnának gátat vetni a gyűlöletnek és a háborús készülődésnek. A tervek azonban kiszivárognak. Ügynökök, álügynökök, rivális kémszervezetek és a háttérben dolgozó titokzatos csoportok emberei próbálják meg megakadályozni a találkozó létrejöttét, a béketervek megvalósulását, s egyáltalán, saját háborús terveik leleplezését.
Victoria Jones pedig angyali mosollyal és tökéletes naivitással botladozik közöttük: ő ugyanis eredetileg csak azért utazik el váratlanul, sok nehézség és füllentés közepette Bagdadba, mert élete szerelme, Edward, akivel mindössze egyetlen egyszer találkozott, egy parkban, épp a keleti városban vállalt munkát. Ahogy azonban halad előre az idő, Victoria egyre súlyosabb titkokhoz jut el: minden hazugsága, amit szerelme érdekében mond, újabb és újabb kiderített igazságokhoz vezeti el a Bagdad központú bűnszervezet működésével kapcsolatban. S miközben elrabolják, megijesztik, ráhagynak egy sálat, brit kormányügynökké teszik, a sivatagban barangol, régészkedik és átfestik a haját, lassanként rájön, ő az egyetlen, aki esetleg még megakadályozhatja, hogy a találkozó meghiúsuljon, s hogy számosan meghaljanak. Meg persze a szerelmet is megtalálhatja, az igazit. Csak előbb még meg kellene úsznia élve…
Mulatságos és kellemes olvasmány a könyv, főképp hosszú, téli
estékre. És mivel a regényben csak „szörnyű” arab ételek szerepelnek
(legalább is ez Victoria véleménye), olvasás közben kortyolgassunk némi
hazafias és valódi angol teát!
A cikk az Ekultura.hu-n: Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Illetve: melyet valójában Agatha Christie rajzolt. A fedélen pontosan az látható, amit a titkosszolgálat egyik vezetője, az átlagember, sőt kishivatalnok külsejű Mr. Dakin vázol fel magának a könyv első fejezetében:
„Félhangon azt suttogta:
– Eljöttek Bagdadba…
Rajzolt egy kört a mappájába, és azt írta alá, hogy Bagdad – aztán felskiccelt egy tevét, egy repülőgépet, egy gőzhajót, egy kis gőzmozdonyt – úgy hogy mindegyik a kör felé tartott. A mappa szélére felrajzolt egy pókhálót. A pókháló közepébe az Anna Scheele nevet írta. Alá egy nagy kérdőjelet rajzolt.”
Ez az ábra mutatja be a rejtélyt, melyet a könyvben a hazudós kis titkárnőnek, a kalandvágyó Victoria Jonesnak kell megoldania, akár az élete árán is. Azonban ez az ábra egyúttal annak a rajznak a leírása is, amelyet Agatha Christie jegyzetfüzete őrzött meg az utókornak. John Curran nálunk tavaly kiadott könyvét, az Agatha Christie és a gyilkos szándékot fellapozva mindenki meggyőződhet róla, hogy az írónő könnyed kézzel felskiccelte magának a titokzatos képet, mielőtt regényében leírta volna. Igaz, az ő tevéje kissé nyomorék lett, repülője ómódibb, hajója viszont modernebb, mint a Molnár Ferenc-féle fedélképé. (Vagy akár egy 1970-es angol kiadásé, amely hasonló ötletet használt.)
Nos, a regénynek nem csak a csomagolása dicséretesen eredeti, hanem a fordítása is kiváló. S ami a legfontosabb: az Eljöttek Bagdadba ismét váratlan és boldogító megjelenés volt az írónő elkötelezett rajongói számára: kiadásával, újrafordításával ugyanis Christie utolsó nem-híres-nyomozós könyve is napvilágot látott magyarul a sorozatban.
Hogy azután milyen ez a kalandkrimi? Egy icipicit sablonos, olyan, mint egy jó kis korabeli mozifilm állandóan bajba keveredő, de rendkívül talpraesett és jólöltözött hősnőjével, elbűvölő férfi szereplőivel, szórakozott tudósával és zseniális hírszerzőjével. Nem szabad azonban lebecsülni, hiszen alapötlete, története igazán időszerű és izgalmas választás volt 1951-ben, születésekor. A hidegháború felforrósodásának időszakában létfontosságú, hogy létrejöjjön egy Jaltához hasonló háromhatalmi találkozó semleges területen: legalább is ezzel kezdődik a történet. A nevezetes tárgyalás helyszíne ezúttal Bagdad lenne, ahova még „Joe bácsit”, vagyis Sztálint is jó lenne meghívni, s ahol a világ nagyhatalmai megpróbálhatnának gátat vetni a gyűlöletnek és a háborús készülődésnek. A tervek azonban kiszivárognak. Ügynökök, álügynökök, rivális kémszervezetek és a háttérben dolgozó titokzatos csoportok emberei próbálják meg megakadályozni a találkozó létrejöttét, a béketervek megvalósulását, s egyáltalán, saját háborús terveik leleplezését.
Victoria Jones pedig angyali mosollyal és tökéletes naivitással botladozik közöttük: ő ugyanis eredetileg csak azért utazik el váratlanul, sok nehézség és füllentés közepette Bagdadba, mert élete szerelme, Edward, akivel mindössze egyetlen egyszer találkozott, egy parkban, épp a keleti városban vállalt munkát. Ahogy azonban halad előre az idő, Victoria egyre súlyosabb titkokhoz jut el: minden hazugsága, amit szerelme érdekében mond, újabb és újabb kiderített igazságokhoz vezeti el a Bagdad központú bűnszervezet működésével kapcsolatban. S miközben elrabolják, megijesztik, ráhagynak egy sálat, brit kormányügynökké teszik, a sivatagban barangol, régészkedik és átfestik a haját, lassanként rájön, ő az egyetlen, aki esetleg még megakadályozhatja, hogy a találkozó meghiúsuljon, s hogy számosan meghaljanak. Meg persze a szerelmet is megtalálhatja, az igazit. Csak előbb még meg kellene úsznia élve…
Az egyik ilyen őrzi Christie vázlatát (forrás) |
A cikk az Ekultura.hu-n: Agatha Christie: Eljöttek Bagdadba
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én