A mai poszt három kiváló történelmi detektívregényt fog össze. Mindegyik még inkább a 19. század sztorija: Hász Róbert regénye 1902-be repíti vissza az olvasót, Böszörményi Gyula sorozatzárója felváltva játszódik 1893-ban és 1901-ben, az elsőkönyves Sipos Gergő pedig 1854-be helyezi történelmi kalandozását. Mindhárom regény markánsan más könyvegyéniség, de közös bennük, hogy mindet érdemes elolvasni.

Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja
Kortárs, 2017
Nem szégyellem bevallani, hogy ezt a könyvet a címe adta el nekem. A benne szereplő három dolog - a pandúrdetektív kifejezés, amelyet korábban még életemben nem hallottam, amelynek nosztalgikus, mégis idegen hangulata van, és amely azután a könyvben mindössze még egyszer fog előfordulni (!); az, hogy a cím előrejelzése szerint épp egy bűvös tizenhárom napig tartó nyomozásról olvashatok majd; és a főszereplő jellegzetes neve - mind nagyon jó történelmi krimit jósoltak. Meg persze egy kicsit többet annál, hiszen a regény szerzője, Hász Róbert a szegedi Tiszatáj főszerkesztője, akinek számos szépirodalmi munkáját lefordították franciára, németre, olaszra, és rangos, olykor külföldi díjakat is elnyert már. Vagyis a zsánerhez nem a bestseller hanem a szépirodalom felől közeledett, amikor megírta ezt a történelmi detektívregényt, amely 1902-ben játszódik a vajdasági (akkor még monarchiás-magyarországi) Zomboron.
Nos, nem kellett csalódnom, nagyon élveztem a könyvet: amelyben a saját múltja után is kutató, talált gyermek Fábián rejtélyes kettős gyilkosság nyomába ered, s eközben bordélyoktól és tisztes úri házaktól kártyaszalonon és erdészházon át a spiritiszta szeánszokig és a rendőrség kiábrándítóan szűkös irodájáig mindenféle elképesztően hangulatosan megidézett, századfordulós helyszínen megfordul. Persze mindenhol folyamatosan új titkokba és bűntényekbe ütközik, amilyen az eltűnt fiú, az elcsúfított leány, a férfiakat szerető úriember, a lányokat kitartó gazdag, a csinos nadrágos zsaroló és a méltatlan örökös esete.
Ráadásul igencsak paradox érzéseim is támadtak olvasás közben. Ha ugyanis az ember kezébe vesz egy Kondor Vilmos- vagy egy Baráth Katalin-kötetet, akkor tudja, hogy elsősorban (történelmi) krimit olvas, másodsorban kortárs regényt. Ha viszont fellapozza mondjuk Móricz Zsigmond Forró mezőkjét, akkor tisztában van vele, hogy elsősorban szépirodalomban lapozgat, aminek némiképpen bűnügyi a cselekménye. Hász Róbert könyve esetében a helyzet azonban nem ilyen (sznoboknak és régi vágású olvasóknak kedvezően) tiszta: ez a könyv ugyanis egyfelől sem több, sem kevesebb, mint egy megdöbbentően jó és izgalmas történelmi detektívregény. Teljességgel komolyan veszi azt az olvasói elvárást, hogy ide bűntények, nyomok, kutató-nyomozó szereplők, titkok, elhallgatások, botrányok és bűnjelek szükségeltetnek, a megoldást nem lehet tragikusan elmismásolni és a végén - valamennyire - helyre kell állnia a - persze jóvátehetetlenül, de mégis, épp csak átmenetileg - elromlott világnak. És én nagyon boldog vagyok, hogy egy "igazi" író hajlandó ennyire komolyan venni azt a műfajt, amelyben alkot. A többé-kevésbé kortárs szépirodalom gyakorlatilag valamennyi úgynevezett bűnügyi regénye ugyanis azzal vált emlékezetessé eddig, hogy direkt eltért a zsáner szabályaitól - jó olvasni egy üdítő kivételt.

Gozsdu Elek 1905-ben

Félek viszont, hogy lesznek szigorú kritikusok, akik emiatt rálegyintenek majd erre a kötetre: mert szabályosan játszik, akkor pedig lektűr és nem szépirodalom lesz a szemükben. Pedig kár volna itt leragadni: hiszen nem véletlenül utalgattam Móriczra. A Fábián Marcell... szövege ugyanis helyenként épp olyan erős és mellbevágó, mint egynémely Móricz-regényé. A szereplőformálás néhol anekdotikus, amely jó kapcsolódás a századforduló prózai tendenciáihoz: a kilencszázas évszázadkezdet krimije időnként a kora nyelvén és kora prózapoétikai eljárásainak segítségével szólal meg. Nem is beszélve a témákról: Gozsdu Elek nemcsak mellékszereplője ennek a könyvnek (hiszen valóban mintegy tíz évig zombori alügyész volt), de mintha a gozsdui novellavilág is ihletőjévé vált volna némely jeleneteknek a könyvben. De valahol ott lebeghet mögötte Krúdy meg Mikszáth árnyéka is - és ezek csak az én asszociációim.
Összefoglalva tehát: a könyv kiváló bizonyítéka lehet annak, hogy posztmodernség utáni, kortárs prózaszöveget úgy is lehet írni, hogy egyúttal óraműves precizitással megalkotott, szabályos detektívtörténet legyen belőle. Amit mindenki élvezhet, sőt, esetleg remélheti, hogy "sorozat lesz".

Sipos Gergő: Szent Domonkos kertje
Mogul, 2017
Nem volt könnyű hozzájutni ehhez a kötethez, de megérte. Elviekben már tavaly kaphatóvá válhatott volna a Bookline-on, de végül kénytelen voltam közvetlenül a kiadói-szerzői oldalon át beszerezni, miközben számosan próbáltak lebeszélni róla azzal, hogy (szinte) magánkiadású könyv, úgyhogy, hm, nem érdemes ennyit üldözni. Nos, nem is tévedhettek volna nagyobbat: a Szent Domonkos kertje nemcsak élvezetes és jól megírt történelmi detektívregény, de - bízom benne - talán egy írói pálya jól sikerült kiindulópontja is.
Főhőse Fenyvessy Márton, a magyar detektív, mesterlövész és kalandor, akit eddig sajnálatos módon nem ismertünk. Pedig mindig ott volt a 19. századi magyar történelem forgatagában: a legjobb barátját pedig úgy hívták, Görgey Artúr... A Szent Domonkos kertje előjátéka a szabadságharc kezdetekor, 1848. szeptember 30-án játszódik, Lóréven: itt és ekkor akasztatta fel a fiatal Görgey kémkedésért és hazaárulásért Zichy Ödön grófot. A napjainkra már kiválóan feldolgozott történelmi eseménysornak (lásd az itt, a blogon is ajánlott A Zichy-gyémántok című kötetet) azonban ezúttal egy új szereplőjével ismerkedhetünk meg: azzal, aki meghallgathatta a gróf utolsó szavait, aki tudja, miként is halt meg pontosan - és aki hat évvel később elindul, hogy megszerezze a titokzatos Zichy-gyémántokat az emigráció számára. Vagyis Fenyvessy Mártonnal, a szabadságharc egykori őrnagyával: aki kincset keresni érkezik a kospataki kastélyba, ám azonnal egy titokzatos gyilkosság rejtélyével szembesül. Nekikezd tehát - szívósan, logikusan, mindenkire gyanakodva - a nyomozásnak, amelyet azután igazi, klasszikus krimirejtélyes módon, bűnjeleket keresgélve, holttestet tanulmányozva old meg. Közben kiderül, tulajdonképpen senki sem az, aminek mondja magát; továbbá fejthetünk titkosírást, vallathatjuk a csillagos eget, elmerülhetünk egy rózsafüzér - nagyon is evilági - titokzatosságaiban, s mindent megtudhatunk a korabeli mesterlövészetről. Ám az igazi titok még ekkor is leleplezetlen: ki üldözi Fenyvessyt olyan kitartóan, s mit akarhat tőle. Persze végül a minden fordulatával, csavarásával meglepni képes, kalandos detektívregényből ez is kiderül.
A kötet szerzője, Sipos Gergő, tanár Leveleken, egy kis nyírségi településen. Egyformán érdekli a történelem, a csillagászat és a néprajz, nemrég pedig szeretett községéről adott ki riportkötetet Legendárium címmel. A Szent Domonkos kertje az első regénye. Ez a három mondat (megfelelő tulajdonnévcserékkel) kifejezetten jól mutatna egy elsőkönyves amerikai író kötetén: nálunk viszont sajnos nem feltétlenül első számú ajánlólevél. Furcsa, mennyire függ egy könyvnek nemcsak a fogadtatása, de már az elfogadása is a körítéstől. Anélkül, hogy Hász Róbertet és könyvét összehasonlítanám Sipos Gergővel és az ő könyvével, mulatságos, hogy előbbi a kritikákból ítélve milyen sok kényes ízlésű irodalmárt is rávett egy zsánertörténet elolvasására, mivel egyebekben elismert, kortárs író, akitől a közvélekedés szerint érdemes bármit elolvasni, művét pedig a rangos Kortárs Kiadó jelentette meg. Ezzel szemben utóbbi író nem tör ilyen babérokra, csak krimiszerető saját olvasóit szeretné megtalálni, mégis van olyan történelmikrimi-rajongó a környezetemben, aki kerek-perec közölte, á, magánkiadású könyvet biztos nem fog a kezébe venni. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy mint könyv, a Kortársé csodásan és hibátlanul van szedve, de a borítógerince a könyv negyedének elolvasása után szabályosan fehérre kopott, míg a Mogul kötete számos sajtóhibával küzd, a borítója viszont álomszép, egyértelmű, hogy nincs igazság a földön.

Görgey Artúr 1848-ban

Igen, amennyiben egy nagyobb és gyakorlottabb könyves műhely állna a Szent Domonkos kertje mögött, lehetne még jobb könyv. Mert megírni ugyan képtelen lennék egy ilyen jó regényt, de azt azért érezni vélem, melyik mondatokat húznám ki belőle, hogy néhol egy kicsit feszesebb legyen. Ahogyan Fenyvessy jellemzésére is lenne pár ötletem: az például nem igazán derült ki, miként is néz ki ez a harmincöt esztendős, villámgyors észjárású detektív; ezzel szemben néhány leírás, amely igyekezett a személyiségét bemutatni, talán kissé hiteltelenül túldicsérte. Szóval kellene még egy lektor Fenyvessy-történetéhez: mivel más elsőkönyves írók ezt megkapják a sorstól, a dolguk is könnyebb. Mégis hálás vagyok a Mogul Kiadónak: nélkülük ugyanis nem olvashattam volna el a Szent Domonkos kertjét.
A jövő még nyitott: az író közben ingyenesen elolvashatóvá tett egy Novemberi vihar című kisregényt Fenyvessy egyik rövid kalandjáról, s a második regényén dolgozik. Bízom benne, hogy az a projekt nem marad meg a Szent Domonkos kertje szintjén, mert bármilyen meggyőző a könyvtrailer, a színes rendelési oldal, a Facebook-híradások sora és a lehetőség, hogy a dedikált regényt egy kellemes beszélgetés keretében maga az író nyújtsa át Budapesten vagy vidéken, érzésem szerint az elismert, nagybetűs Íróvá váláshoz még hiányzik valamilyen külsőség. Én pedig nagyon szeretném nagybetűs Íróként látni Sipos Gergőt.

Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Könyvmolyképző, 2017
Ééééés - itt a vége!... Ambrózy báró története befejeződött, megjelent a négyrészes Ambrózy báró esetei sorozat negyedik kötete, lezárult Hangay Mili kisasszony históriája: egyszóval végre elolvashattam a Nász és tébolyt. És aztán őszintén át kellett gondolnom, mi is a véleményem erről az egészről: Magyarország talán legsikeresebb young adult és (ifjúsági) történelmikrimi-sorozatáról. Kezdettől vettem és ettem (pontosabban faltam) ezt a sorozatot. Eleinte utáltam, aztán rajongtam érte, végül négy éven át ingadoztam ide és oda, mintha virágszirmokat tépkednék. A Leányrablás Budapestent nem szerettem, A Rudnay-gyilkosságokat szerettem, a Beretva és tőrt nagyon szerettem, az Ármány és kézfogót utáltam, a Bitó és borostyánt szerettem - és akkor jött a Nász és téboly. A - mondhatni - tökéletes regény esete.
Egy szabályos, kerek, önmagában is pompásan megálló, elképesztően izgalmas detektívrejtély pazar monarchiás hangulattal, a századfordulós Budapest minden eddiginél kézzelfoghatóbb és szuggesztívebb bemutatásával, sok-sok kikacsintással a korra és híres (köz)szereplőire Krúdy Gyulától Erdős Renée-ig. Továbbá egy Vörös Pöttyös könyvhöz illően nőhódító, elátkozott múltú, sötét titkokat őrző, végtelenül rokonszenves és kifejezetten valóságos személynek tűnő férfi főhőssel: a félkarú és Sherlock Holmes-hoz méltóan eszes Ambrózy Richárd báróval. És, igen, ott van még az ő hűséges, találékony, bátor, felvágott nyelvű és önfeláldozó detektívsegéd-menyasszonya, Hangay Mili kisasszony is: aki számomra hat könyv óta először volt elviselhető, sőt azonosulásra késztető szereplő.
A nyomozás két szálon fut: napjainkban, vagyis 1901 kora tavaszán a báró és Mili esküvőre készül. Semmi sincs azonban rendben: a háttérből egy hátborzongatóan elszánt sorozatgyilkos mozgatja a szálakat, aki állítása szerint nem akar semmi mást, mint boldoggá tenni Ambrózy bárót, akár más emberek élete árán is. Így aztán gyökeresen új helyzet áll elő: miközben csevegő hangú leveleivel egy ördögi mód logikusan gondolkodó elmebeteg diktálja az egyebekben vakmerő és szuverén detektív minden lépését, ha Ambrózy egy kisujjnyit is eltér a rejtélyes boldogság-tervtől, minden alkalommal meghal egy ember. Még szerencse, hogy a mindent látó és mindenhová elérő levélíró, Wâr alaposan lebecsüli Milit. Bár a lány először maga sem tudja, mit kezdjen a helyzettel, amelyben élete szerelme pusztán azért kéri meg a kezét, mert egy őrült tömeggyilkos ezt óhajtotta, végül megérti, rá vár a feladat, hogy megoldja Ambrózy báró legnehezebb esetét. Eközben a másik történetszál főszereplője maga Ambrózy. 1894-et írnak, amikor a húszéves fiatalember sebzett lélekkel járja a kocsmákat és húzatja a cigánnyal, így akarva elfelejteni apja halála miatt érzett gyászát és a jövőjével kapcsolatos teljes tanácstalanságát. Hamarosan azonban rátalál a feladat, s lassanként azzá a zseniális detektívvé válik, akiért (2014 óta) mindenki rajong. Kicsit más azonban még, mint a Leányrablás Budapesten hőse: nem cinikus, nagyon szerelmes és ezt nem fél kimutatni sem - továbbá megvan mindkét karja. De már nem sokáig...

Erdős Renée 1899 körül

Elképesztően élveztem ezt a könyvet. Nem tudtam letenni és olvasás közben egyszer sem jutottak eszembe szokásos kifogásaim, azaz hogy túl körülményes volna a stílusa, túlzottan is idegesítene benne Mili alakja, vagy túl mondvacsináltak lennének a cselekmény fordulatai. Még az apróbb logikátlanságait is boldogan elfogadtam: annyira erős volt a szöveg hangulata, olyan okos volt a nyomozás rejtélye, és - olyan, de olyan jó volt végre Mili és a báró kapcsolatának a rajza. A  felejthetetlen zárójelenetre már teljességgel el voltam varázsolva (pedig ennek tényleg van egy-két kifogásolható részlete: például sejtelmem sincsen, miért kellett nézőközönségként az egész tehetetlen rendőrséget felvonultatni): ott ültem az első sorban, arcomon üdvözült vigyorral és csak néztem, mi történik.... Ami egyébként csak azt mutatja, hogy már nem vagyok young adult, mások véleménye szerint ugyanis a főszereplők kapcsolatának rajza vagy Mili ábrázolása itt épp halványabbra sikerült, mint az előző könyvekben: vagyis én egészen mást értek szuggesztív ábrázoláson, mint a fiatalabb olvasók.
Már csak egy dolgot nem értek (mert tudom, nekem mindig nyafognom kell): ez a regény mintegy ötszáz oldal. Ha hétszáz oldalas lenne (mint a III. kötet, amit bár el tudnék felejteni), szépen tartalmazhatná a két főszereplő megismerkedését az első kötetből, s egy közös nyomozást, ami összehozza őket addig a pillanatig, amivel a Nász és téboly indul. Igaz, akkor nem volna sorozat (bár az utolsó oldal után sem tartom elképzelhetetlennek a nyomozó páros további küldetéseit), csak egyetlen pompás történelmi detektívregény. De tényleg: ha Richárd és Mili nélküle is ilyen izgalmasak, miért is kellett végigolvasnom Hangay Emma szerteágazó történetét a korábbi több ezer oldalba fűzve?

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor