Az Animus kiadó Skandináv krimik sorozata
Kétségtelen, hogy a kétezres évek második fele a skandináv (dán, finn, izlandi, norvég és mindenekelőtt a svéd) krimik virágzását hozta el Európa legkeletibb országainak könyvkiadásába is. Hogy ebben mennyi része volt az angolszász-amerikai akciókrimi és thriller kifáradásának és a klasszikus krimi élvezetes és örökbecsű, de múzeumi darabbá válásának, mennyi része A tetovált lány kiadása, megfilmesítése, szerzőjének munkássága, halála és végrendelkezése körüli hercehurcáknak, s mennyi az Európára koncentrálni akaró marketingnek és irodalompolitikának, nehéz volna megmondani. Tény azonban, hogy a skandináv krimi léte mára közhely, s sokan úgy érzik, jelent valamiféle zsánert, alműfajt is, ami vadonatfriss, s amilyen még nem volt: amelyben a nyomozó magányos, problémás, mogorva vagy szenvedő, s mindig egy egész, további hús-vér átlagembereket felvonultató csapattal együtt keresi az igazságot, amely általában keserű, kiderülése nem old meg semmit, viszont felhívja a figyelmet a jóléti társadalom ezer bajára és problémájára.

Ezzel nem teljesen értek egyet. Addig rendben van, hogy a nálunk a húszas évektől népszerű norvég Sven Elvestadt Krag felügyelője már múzeumi ritkaság (bár ez nem akadályozta meg a rendszerváltás hajnalának reprintelőit, hogy kormegjelölés nélkül újra kiadják), s a finn Mika Waltari is klasszikus szerzővé vált mára, annak ellenére, hogy a harmincas évek végén született Palmu felügyelője már nem szuperdetektív, hanem igazi, tévedni is képes átlagember. Ám ott volt a svéd Per Wahlöö, aki - amikor épp nem politikai összeesküvéseket írt meg - számos "rendes" bűnesetet dolgozott ki feleségével, Maj Sjöwallal, s történeteik (Az elveszett tűzoltóautó, Gyilkos a háztetőn) mai szemszögből is igazi "skandináv krimi"-nek tűnnek. A szép emlékű Fekete Könyvek sorozatban annak idején jelent meg kötet a norvég Gunnar Staalesen (Lány a hűtőszekrényben), a dán Poul Örum (valójában Ørum) (Csak az igazat) és a svéd Kerstin Ekman (Lélekharang) tollából is, míg az Albatrosz könyvek sorozatában két svéd regényt (Jenny Berthelius A félelem útvesztője és Olle Ekberg A hét főbűn) adtak ki.

Bár a fenti címek kevésnek tűnhetnek, Simenont leszámítva a francia krimit sem mutatták be nálunk ennél jobban 1989 előtt, hagyományos olasz krimi pedig például egyáltalán nem jelent meg a nyolcvanas évek végéig. A felsorolt kötetek mind tipikus skandináv kriminek tekinthetők, azok minden nyűgével és nyilaival. Azóta viszont e - külföldön ma is bejáratott nevű -  írókat teljesen elfelejtettük (csak Ekmantól jelent meg nálunk tavaly egy új könyv, de az történelmi témájú). Helyüket átvették az új nevek, s szívesen teszünk úgy, mintha a kétezres évek közepéig nem is hallottunk volna skandináv krimiszerzőkről. Pedig ott van még a finn Matti Yrjänä Joensuu nálunk 2000-ben kiadott, keserű A nyomozója, és a svéd Henning Mankell számos könyve is: utóbbitól magyarul 2002-ben jelent meg az első kötet.

Azóta viszont szinte minden kiadó belevágott már a skandináv bizniszbe, ki sikerrel (mint a Scolar a norvég Karin Fossum Sejer nyomozót szerepeltető szériájának kiadásával és a svéd Arne Dahl sorozatának beindításával, vagy a Libri a Skandináv thrillerekkel, amelyek közül nekem legjobban a svéd Véres tél tetszik Mons Kallentoft tollából), ki szerényebb eredménnyel (pl. az Európa a finn Monika Fagerholm Az amerikai lányával vagy a Cartaphilus a svéd Lars Kepler regényeivel).

Egyértelmű azonban, hogy a pálma az Animus kiadó Skandináv krimik sorozatáé, melynek tagjait sorolja fel ez a bejegyzés. Az írók nemzetiségük szerint, ábécésorrendben, műveik pedig szintén ábécérendben szerepelnek, címük mellett a magyar kiadási dátum(ok)kal. Remélem, a lista segíthet a kezdő sorozatgyűjtőknek. Érdemes azonban tudni, hogy a tipikus átlagemberes, rendőrös, keserű nyomozások mellett e sorozatban is akadnak kivételek: maffiaregény, misztikus thriller és kalandregény is.

Dánok
Jussi Adler-Olsen
A 2117. áldozat, 2020
A 64-es betegnapló, 2013, 2016, 2018, 2019
Fácángyilkosok, 2012, 2017, 2019
Hajtóvadászat, 2014, 2017, 2019
Határtalanul, 2015, 2020
Nyomtalanul, 2011, 2017, 2019, 2021
Más bőrében, 2016
Palackposta, 201, 2016, 2019, 2021
Szelfik, 2017
Lotte Hammer - Søren Hammer
Elvetemültek, 2013
A. J. Kazinski (Anders Rønnow Klarlund - Jakob Weinreich)
Álom és Halál, 2013
Az utolsó igaz ember, 2012
Szent szövetség, 2016
A. J. Kazinski (Anders Rønnow Klarlund - Jakob Weinreich) - Thomas Rydahl
A hableány halála, 2021
Ane Riel 

Fenyőgyanta, 2020

Finnek
Leena Lehtolainen
Az első gyilkosságom, 2012
Egyszer úgyis meg kell halni, 2014
Matti Rönkä
A határjáró, 2010
Max Seeck
Boszorkányvadász, 2020
Hálóban, 2021

Izlandiak
Arnaldur Indriðason
Gyalázat, 2016
Hideg nyomon, 2011
Hidegzóna, 2010
Hipotermia, 2014
Kihantolt bűnök, 2007, 2015
Reykjavíki éjszakák, 2020
Rókalyuk, 2017
Távoli hangok, 2008
Vérvonal, 2007, 2015
Ragnar Jónasson
Sötétség, 2021
Yrsa Sigurđardóttir 
A baba, 2021
Az utolsó rítus, 2007
Emlékszem rád, 2014
Exit, 2019
Gének, 2017, 2020
Örvény, 2018
Vesztőhely, 2021

Norvégok
Thomas Enger
Hegek, 2012
Jørn Lier Horst
A barlanglakó, 2022
Fekete nap, 2019

Vadászkutyák, 2020 
Jo Nesbø
A birodalom, 2020
A féltékenység-szakértő és más történetek, 2021
A fiú, 2014, 2018
A megváltó, 2010, 2012, 2014, 2019
A Patkánysziget és más történetek, 2022
Boszorkányszög, 2010, 2012, 2019, 2021
Csótányok, 2012, 2017, 2019
Fehér éjszaka, 2015
Fejvadászok, 2011, 2018, 2019, 2020
Denevérember, 2012, 2017, 2018, 2020
Kísértet, 2013, 2017, 2021
Hóember, 2011, 2012, 2017, 2018, 2019, 2021
Kés, 2019, 2021
Kísértet, 2021, 2022
Leopárd, 2012, 2019
Nemeszisz, 2008, 2012, 2014, 2017, 2019
Police, 2013, 2020
Szomjúság, 2017, 2019, 2022
Vér a habon, 2015
Vörösbegy, 2008, 2012, 2019, 2021

Svédek
Stefan Ahnhem
A fantom, 2017, 2019
A halálos X, 2021
A kilencedik, 2018, 2020
A kockavető, 2020
Mínusz 18, 2020
Rebecka Edgren Aldén
A nyolcadik főbűn, 2016
Karin Alvtegen
A kitaszított, 2011
Árulás, 2010
Árnyak, 2011
Louise Boije af Gennäs
Vérvirág, 2019
Tetszhalál, 2021
Arne Dahl
Hajsza, 2021
Valaki figyel, 2021
Kjell Eriksson
Burundi hercegnője, 2011
Camilla Grebe - Åsa Träff
A terapeuta, 2014
Michael Hjorth - Hans Rosenfeldt
A tanítvány, 2014, 2020
A néma lány, 2016, 2018
Egyetlen igazság, 2019
Ingovány, 2012, 2018
Ki mint vet, 2022
Méltatlanok, 2017
Sír a hegyekben, 2015, 2018
Stina Jackson
Összezárva, 2022
Lars Kepler (Alexandra Coelho Ahndoril - Alexander Ahndoril)
A hipnotizőr, 2018
A Paganini-szerződés, 2019
A tűz tanúja, 2020
Homokember, 2021
Nyúlvadász, 2019, 2021
Lázár, 2020
Lesben, 2018, 2020
Tükörember, 2021
Camilla Läckberg
A boszorkány, 2018
A hableány, 2015
A kőfejtő, 2012, 2018, 2020
A prédikátor, 2010, 2017, 2020
A toronyőr, 2015, 2019
Aranykalitka, 2019
Ártatlanok, 2016, 2019
Az idomár, 2017, 2021
Eltitkolt életek, 2014, 2019
Ezüstszárnyak, 2020
Jéghercegnő, 2009, 2015, 2019
Vészmadár, 2013, 2018, 2020
Jens Lapidus
Alfahímek, 2018
Eltörölve, 2016
Åsa Larsson
Kristálytemplom, 2012
Véráldozat, 2012
Liza Marklund
Studio 69, 2008
Üdvözlet a gyilkostól (az amerikai James Pattersonnal), 2011
Johanna Mo
Dal a sötétben, 2021
Peter Mohlin - Peter Nyström
Az utolsó élet, 2021
Håkan Nesser
A Borkmann-elv, 2008, 2012
A felügyelő és a csend, 2015
A gonosz arcai, 2007,  2012
A visszatérés, 2014
Az utolsó csepp, 2016
Nő anyajeggyel, 2015
Kristina Ohlsson
Az 573-as járat, 2014
Beteg lelkek, 2017
Dávidcsillagok, 2014
Elnémítva, 2013
Lotus Blues, 2015
Mio Blues, 2016
Mostohák, 2012, 2018, 2022
Őrangyalok, 2013
Vétkesek, 2018
Jenny Rogneby
Leona - Pókerjátszma, 2015
Hans Rosenfeldt
Farkasok nyara, 2022
Ninni Schulman

Lány a hóban, 2013
Anders Roslund - Börge Hellström
Három másodperc, 2011
Johan Theorin
A falon túl, 2012
A legsötétebb szoba, 2016
Antológia
Valami a tekintetében - Svéd kriminovellák, 2014

Különös "kakukktojás" a sorozatban egy Lappföldön játszódó, de francia szerző írta regény:
Olivier Truc
Sámándob, 2015

Sorozaton kívül, Skandináv krimik felirat nélkül jelent meg a svéd Stieg Larsson híres-hírhedt Millenium-trilógiája:
A tetovált lány, 2009, 2012, 2017, 2019
A lány, aki a tűzzel játszik, 2009, 2012, 2017, 2019
A kártyavár összedől, 2009, 2012, 2017, 2019
És a folytatás:
David Lagercrantz: Ami nem öl meg, 2015, 2018
David Lagercrantz: Mint az árnyék, 2017
David Lagercrantz: A lány, aki kétszer élt, 2019  

Akiket mindenkinek ajánlanék: Arnaldur Indriðason, aki abszolút kedvencemmé vált, Kristina Ohlsson és Håkan Nesser, akiktől a még olvasnék, ha lehetne, valamint Michael Hjorth és Hans Rosenfeldt eddig kiadott könyvei.
A könyvek címlapterve szerintem elképesztően jó munka: azonnal fel lehet ismerni a sorozatot, mégis minden szerző külön borítóstílust kapott, ráadásul nyolcvan százalékban a vörös, a kristálykék és a fekete-fehér dominál a főoldalakon, igen szuggesztíven. Nem csoda, hogy számos kiadó kezdte el utánozni a terveket az utóbbi években...

Utolsó frissítés: 2022.03.01.
0 Responses