A mai poszt két könyvében egy dolog közös: mindkettő az általam olyannyira kedvelt történelmi detektívregény műfajába tartozik.

Irene Adler (Alessandro Gatti - Pierdomenico Baccalario): Rókavadászat gyilkossággal - Sherlock, Lupin és én 9.
Manó Könyvek, 2017
Az, hogy az ekultura.hu hasábjain többet nem olvasható tőlem ajánló a Manó Könyvek remek sorozatának, a Sherlock, Lupin és énnek a darabjairól, természetesen nem jelenti azt, hogy ne olvasnám és ajánlanám lelkesen a későbbi köteteket itt, a blogon. Rögtön a frissen megjelent kilencediket, amely a sokatmondó Rókavadászat gyilkossággal címre hallgat.
Őszintén szólva ebben a remek Sherlock Holmes-folytatásszériában az tetszik a legjobban, hogy szépen "hozzászoktatja" olvasóját a krimi műfajához. Vagyis: úgy avat be egy teljesen tisztességesen megírt, valódi(nak elképzelhető) bűntény kalandos kinyomozásába, hogy a cselekményt sem "heréli ki", viszont komolyan vehetjük azt a borítófeliratát is, hogy "10 éves kortól".
Tisztában vagyok vele, hogy nem válhat mindenkiből detektívtörténet-rajongó, és hogy krimi nélkül is lehet élni és olvasni. Mégis, úgy gondolom, ez egy örök és mindig meg-megújuló műfaj, amelynek a különböző szépirodalmi változatai évszázadok óta népszerűek. Jó tehát az, ha ismerünk ilyet, ha leköt az ilyesmi. Látom azonban, hogy van olyan felnőtt, aki maga ugyan szereti ezt a műfajt, de abszolút tanácstalan, hogy mit is adhatna a zsáneren belül a gyermekének. Van, aki még Agatha Christie-t olvasni sem engedné a tíz-tizenkét éveseket, hátha megijednek a "sok gyilkosságtól". Magam ugyan senkinek sem tiltanám meg egy Agatha Christie-regény vagy egy valódi Sherlock Holmes-novella olvasását: ezek ugyanis olyan klasszikus kincsek, amelyek minden gyilkosságábrázolás és lélektani árnyalás ellenére is alapvetően az olvasó fantáziájára bízzák a részletek elképzelését, amúgy klasszikus módon, s világukban sosem a "gonoszt", a sérült lelkű elkövetőt, hanem a bűntény feltárásnak mindent tisztázó, a világ rendjét helyreállító munkálatait követhetjük nyomon. Így ha felkavarnak, le is csillapítanak: én is a Tíz kicsi néger elolvasása után lettem krimirajongó, azt hiszem, tízévesen.
Mégis, ha valaki nem szeretne rögtön "felnőtt" szerzőket adni a gyermeke kezébe, megtalálhatja a jó bevezetőt például ebben a sorozatban. Ennek minden kötete jó gyerekkrimi, nem lebutított, csak épp a gyerekeknek (is) szól, s megtaníthat az igényes, rejtélyes, klasszikus detektívsztorik élvezetére. (A hangsúly az élvezeten van természetesen, nem a megtaníton.) Ebben a regényben például, amely 1872-ben játszódik, egy angol, vidéki kastélyban, egy hamisítatlan rókavadászat idején, egy valódi gyilkosság és egy eltűnés sötét rejtélyét nyomozhatjuk ki az ifjú Sherlock Holmesszal. A hangulat ódon és korhű, a szöveg azonban minden ízessége ellenére könnyedén olvasható, s izgalmas olvasmánya lehet bármely tízéves gyereknek.
Ráadásul ezúttal tele van tisztelgéssel Agatha Christie munkássága előtt: különben hogyan is fordulhatna elő, hogy egyetlen kötetben találkozhatunk a következő nevekkel: Westmacott, Mallowan, Neele, Ashfield, Inglethorpe, Beresford, Lemon, Fakó Ló, Boszorkánykút... Alig várom a folytatást.

Jordi Llobregat: Vesalius titka
Agave, 2017
Az Agavéval kapcsolatban többször is elpanaszoltam már, milyen kár, hogy egyre kevesebb kínálatukban a detektívregények s a történelmi krimik száma. Amikor azután a Vesalius titka megjelent, végre örülhettem: hiszen ha nem is egy olyan klasszikus mintát követő kötetet adtak ki, mint mondjuk C. J. Sansom könyvei - a jelen mű szerzője spanyol, regénye pedig nem a régi-régi múltban, hanem "csak" a 19. században játszódik -, azért mégis egy hamisítatlan történelmi nyomozás kerülhetett a magyar olvasók kezébe.
Elolvasva azután kissé vegyes érzések maradtak meg bennem. Ami a pozitívumokat illeti: a cselekmény fordulatos, kalandos és izgalmas volt, a főszereplőket is elég rokonszenvesnek találtam, így volt kiért izgulni, ami pedig kifejezetten jól esett, a szerző kellemes, a témához illő elbeszélő stílusa.
A mérleg másik serpenyőjébe azonban több dolog került. Először is az, hogy krimirajongóként ritkán szoktam krimi felett unatkozni, de a Vesalius titkán sikerült. Kifejezetten hosszadalmas és unalmas eleje van a könyvnek, majd a felén túl ismét leül a nyomozás, elkezd logikátlanságok között bukdácsolni: így mire az olvasó elér a valóban izgalmasan megírt (bár kis híján műfajtörően fantasztikus) befejezéshez, leginkább azt kívánja, bárcsak már annak is vége lenne. Mindennek a fő okát abban látom, hogy a regény cselekménye ugyan okos és körmönfont, de legfeljebb 250 oldalra elég - ehhez képest majd 200 oldallal hosszabban meséltetik el. Bízom benne, hogy a blog olvasóinak már feltűnt, ha túl hosszúnak tartok egy könyvet, nem azért van, mert sietős vagy türelmetlen olvasó vagyok. Fanyalgásom oka a Vesalius titka esetében, hogy súlytalanul hosszú: tele van üresjáratokkal.
Másik problémája pedig, hogy szinte semmi sem eredeti benne: alig van olyan jelenet, titok, mozzanat, ami ne volna ismerős más krimikből vagy detektívfilmekből (a Hasfelmetsző típusú sorozatgyilkostól az elmegyógyintézeti szökésen át Mary Shelley, R. L. Stevenson és mások (mozi)hősei kalandjainak teljes kiaknázásáig). Ez már semmiképpen se hommage vagy posztmodern játék, sokkal inkább ötlethiány: ám attól, hogy bizonyos ma már közhelyes dolgokat barcelonai környezetbe helyezünk, még nem újulnak meg. Ez segített abban is, hogy a könyv derekán kitaláljam a megoldást. Márpedig - bármennyire rajongok a detektívregényekért - ez szinte sosem szokott velem előfordulni... Ráadásul a korhangulatot is az előzőekben említett újrahasznosítás lett volna hivatott megteremteni, így aztán a korabeli Barcelona egyáltalán nem kel életre a műben. Ha úgy érzem, hogy például a föld alatti csatornahálózatban való bujkálást már láttam egy fekete-fehér, amerikai filmben, vajon mitől tűnne igazán barcelonainak a jelenet?
Persze mondható, hogy Jordi Llobregatnak ez volt az első megjelent könyve. Ám Agatha Christie A titokzatos stylesi esettel debütált, szóval az eredetiség hiányára és az unalomra ez sem mentség. A Molyon olvastam, hogy sokaknak nagy találkozás volt a könyv elolvasása, az ekultura.hu pedig "lélegzetelállítóan pörgős, lendületes" műnek nevezte, így senkinek nem szeretném elvenni a kedvét az elolvasásától. Csak leszögezem, hogy engem teljesen hidegen hagyott.

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Könyvpárok 8. - Hazai és külföldi csalódások
Könyvpárok 9. - A gyűjtő öröme 
Könyvpárok 10. - Képfilozófiák kétszer 
Könyvpárok 11. - Normannok és angolszászok 
Könyvpárok 12. - Új fordítás, új fény
Könyvpárok 13. - Ókori dekameronok
Könyvpárok 14. - Tehetséges magyarok
Könyvpárok 15. - Tudományról táviratban
Könyvpárok 16. - Török kötetek