Az én Könyvhetem - 2020
A 2020-as év könyves ünnepeit elsöpörte az ismeretlen. Elhalasztódott az április 22-i kezdettel tervezett Könyvfesztivál, talán örökre. Online és csak szeptemberben valósulhatott meg a június 13-ai nyitásra készülődő Könyvhét. A virtuális világba költözött a tavaszi-nyári Margó. És továbbra is közöttünk a veszély: keserítve vagy tönkretéve kiadókat, nyomdákat, szerzőket. Másfelől a 2020-as év arról is szólt, hogy a könyvek a legrosszabb időkben is ott lehetnek velünk. Március tájékán sokan kifejezetten az olyan műveket listázgatták, amelyek járványról, kataklizmáról szólnak. Később megjelentek a diktatúrákról, gyerekirodalomról, klasszikus könyvekről készített listák, mindig alkalmazkodva a témákhoz, amelyek foglalkoztattak bennünket.
 
Úgy tűnik, az idei év nagy élő könyves ünnepe végül az őszi Margó Fesztivál lesz (a tervek szerint október 15-18. között, a Várkert Bazárban, többek közt Stefan Ahnhem, Wu Mung-yi, Jonas Jonasson és Sofi Oksanen díszvendégségével, bár utóbbi előrelátóan online bejelentkezést ígért meg). Itt, bár csökkentett módban, de személyesen lehet majd a könyveket ünnepelni - hacsak a járványveszély mást nem követel október közepén. Addig is, míg várjuk az októbert, lehet szurkolni a leendő Margó-díjasoknak.
 
Számomra az online módon megoldott könyves ünnepek nagy tanulsága az volt, hogy erre máskor is nagy igényem lenne. Sosem felejtem el például azt az örömöt, ahogyan két városban a képernyő előtt ülve, külön, mégis együtt hallgattam valakivel, amint Nádasdy Ádám bemutatja A szakállas Neptunt Veiszer Alinda segítségével. A beszélgetés után rögtön rendeltem magamnak a Bookline-on egy dedikált példányt: már így is alig bírtam a könyv nélkül, de ki akartam várni, míg egy autogramhoz is hozzájuthatok... Jó érzés volt, hogy nem kellett sehová utaznom, házhoz jött ez a különleges program. Ráadásul a beszélgetés bármikor visszahallgatható: meg is tettem, miután már elolvastam a könyvet. Persze felmerülhet, hogy amennyiben egy élő beszélgetés közvetítése került volna fel a Facebookra, nem lett volna-e üres a terem, ahol tartják, lévén, hogy mindenki inkább otthonról nézi. Nos, lehet, hogy naiv vagyok, de ezt nem hinném. Tavaly ugyanis én is ott álltam sorba a megújított Bánk bánnal a kezemben, hogy élőben kaphassak autogramot Nádasdy Ádámtól: egy jó hosszú sorban. Hiszen semmi sem pótolja az élő találkozást. Viszont vidékről mindössze egy nap tudtam felmenni a Könyvfesztiválra és a Könyvhétre is, így számtalan nagyon izgalmas és különleges programról, beszélgetésről lemaradtam, amelyeknek csak a töredékéről találtam aztán felvételrészletet vagy interjúlenyomatot. Most viszont szinte mindenbe bele tudtam hallgatni, ami felkerült a Facebookra vagy máshová. Persze, a technikán még lehet változtatni: a 2020-as megoldások a karanténkörülmények miatt sokszor idézték home office helyett a home made-et, de egy szemszögből épp ez adta megismételhetetlenségüket. S például Nádasdy és Márton László beszélgetése A Nibelung-énekről a technikai malőrök ellenére is olyan izgalmas és gondolatébresztő, hogy már szintén többször visszahallgattam.

A fentiekből két olyan kötet címe már ki is derült, amely számomra a 2020 Könyvhét (Könyvfesztivál / Könyves Ünnep) legjobbja lett (volna). Alább található a hetes listám.

7. Amélie Nothomb: Szíved gyötörd

Európa  
A huszonöt éves belga írónő 1992-ben üstökösként robbant be a francia irodalomba első regényével, A gyilkos higiéniájával. Én is lélegzet-visszafojtva olvastam, bár csak 2008 tájékán, amikor egyszerűen annyira megszerettem a munkásságát a Vádirat elolvasása után, hogy látatlanban bizalmat szavaztam minden magyarul elérhető munkájának. Ezekből eddig még három létezett: nagy kedvencem, az Ördögi kozmetika (aki még semmit sem olvasott Nothombtól, annak érdemes ezzel kezdenie), a Hódolattal esengve és a Holt határon. Mindez kicsit szomorú, hiszen hazájában az írónő azóta nevezetességgé, sőt, igazi jelenséggé vált: azzá tették extravagáns öltözékei és kalapjai, szokása, hogy szívesen engedi könyvei fedelén elhelyezni saját portréját, és merész nyilatkozatai (mint hogy évente három könyvet is megír, de csak egyet ad ki). Szert tett számtalan irodalmi díjra is, s világszerte népszerű, nem utolsósorban hihetetlen ötletessége és termékenysége miatt, amellyel huszonnyolc év alatt huszonhét regényt, egy drámát és több mint egy tucat novellát írt meg, ráadásul kivétel nélkül eredetit és meglepőt. Számomra ő a legizgalmasabb kortárs, francia nyelvet használó író. A Szíved gyötördben az anyasággal-gyerekléttel, a karrier, a család és a nők viszonyával, a szellemi és érzelmi kizsákmányolással, a mindennapi manipulációkkal kapcsolatban olyan kérdéseket feszeget, amelyek részben érintenek, részben viszont még soha nem gondoltam rájuk: s ezek így, együtt egy elképesztően körmönfontan megalkotott, súlyozott és megszerkesztett egységet alkotva bomlanak ki a rövid regény elolvasója előtt. Értetlenül állok azok előtt a vélemények előtt, amelyek szerint a kötet túl rövid, mert a témáról még lett volna mit, és kellett volna mit írni. Nem: úgy vélem, azért van fantáziánk, képzeletünk és gondolkodó elménk, hogy elkezdjük használni, miután egy ilyen sűrített és különös könyv véget ért... S minél több ilyen mű kerül a kezünkbe, annál jobban esik a gondolkodás. Ezért került a regény a listámra.
 
6. Rodaan Al Galidi: Az autista és a postagalamb
Typotex
A Typotex Világirodalom sorozata különleges új kötetekkel bővült az évben. A tavaszi újdonságok közül a baszk Martín Olmos Fekete panoptikum - Mesedélután a söpredékkel című könyvével alakult ki nehezebben bensőséges olvasói kapcsolatom: végül azonban az ötletes és különös gyűjtemény győzött, s a Könyvhétben is írhattam róla. A másik már megjelent könyv, Rodaan Al Galidi regénye viszont elképesztő mértékben és azonnal megfogott: már újra is kellett olvasnom, ugyanis valahogyan hiányzott egyszerre abszurd és mindennapi, anekdotikus és filozofikus hangulata. Az író iraki származású, 1998-ban, huszonhét évesen azonban Európába menekült, s Hollandiában folyamodott menedékjogért, kezdetben sikertelenül. Mindenképpen meg akarta azonban tanulni a nyelvet, s egyúttal írni is elkezdett. Az eredmény többek közt ez a különös könyv lett, amely elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. A történetet nálam sokkal jobban összefoglalja a fülszöveg: a lényeg, hogy olvasás közben mindvégig azon gondolkoztam, vajon a főhős együgyű-e a szó lesajnáló, naiv-e a szó pejoratív, ártatlan-e a szó értékjelző és patetikus, vagy éppen elképesztően komplex gondolkodású-e a szó autista értelmében. Nem találtam meg a választ. A regény azonban, amelynek a cselekménye végtelenül jelképes a maga szórakoztató és burjánzó módján, stílusa pedig egyszerre idézi Beckett-tet és Örkényt (Balogh Tamás fordításában) egyfajta szellemi újraindításként működött nálam. Egy időre arra inspirált, hogy megpróbáljam másképpen látni a körülöttem létező dolgokat, sőt, hogy autista akarjak lenni: egy pillanatra úgy tűnt ugyanis, hogy az a különös mód, ahogyan Geert létezik a világban, talán maga a nyitottság és a boldogság kulcsa... Letehetetlen és felejthetetlen olvasmányként vettem fel a listámra.
 
5. Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
21. Század
John Updike-nak szentelt, úttörő életműsorozata mellett, amelyben számomra az idei év hatalmas meglepetése, öröme és élvezete a gyöngyfinomságú és borzasztóan keserű A kentaur újra megjelentetése volt, a 21. Század Kiadó 2020-ban belekezdett Ernest Hemingway legjobb könyveinek újra kiadásába. Míg nem közölték ezt a tervet, bevallom, eszembe sem jutott, hogy mennyire elfelejtettük (elfelejtették sokan) az amerikai írót, aki pedig még a nyolcvanas években is igen népszerű és gyakran kiadott szerző volt Magyarországon. Nem véletlen, hogy legjobb műveit a legjobb irodalmárok fordították: Az öreg halász és a tengert, az új életműsorozat első darabját Ottlik Géza, a még nagyobb kedvencemmé vált Búcsú a fegyverektőlt pedig Örkény István. Az öreg halászra jó iskolai emlékként révedtem vissza: újra elolvasva viszont megállapítottam, hogy semmi olyat nem őriztem meg belőle magamban, amit most, az újraolvasásnál tényleg fontosnak éreztem. Vagyis nagyon ráfért, hogy szép (jó illatú, kreatívan dombornyomott borítójú stb.) kiadásban elém kínálják ismét. A Búcsúra viszont úgy emlékeztem, mint ami kifejezetten nem tetszett. Láttam a filmváltozatát (ami azt illeti, mindkettőt, Gary Cooperrel és Rock Hudsonnel is, és meglehetősen nehezen tudtam köztük dönteni, mindkettő gyönyörű): a könyvvel azonban nemigen tudtam mit kezdeni. A záró tragédiával nem illett össze bennem az olykor anekdotikus első rész, a háború pedig nem azon a drámai módon ábrázoltatott benne, ahogyan én szerettem volna (vagy, ahogy a megfilmesítések tették). Most viszont képtelen voltam abbahagyni az olvasását, s felkerült erre a listámra is. Persze, ami Gary Coopert illeti, tizenegy évvel később az Akiért a harang szólban is ő játszik, így nehéz eldöntenem, ki ő: Frederic Henry vagy Robert Jordan. Eddig a két történet közül sokkal jobban szerettem a Harangot: mivel a kiadó életműsorozatának ez a következő része, kíváncsi vagyok, ez marad-e a véleményem.
 
4. Szlukovényi Katalin: Álomkonyha 
Jelenkor
Verseskönyvekről nehéz írni. Elég annyi, hogy ez a pompás, hívogató külsővel megalkotott kötet a költőnő harmadik versgyűjteménye a Kísérleti nyúlorr és a Hamis nosztalgiák után. Öt ciklusban több mint hatvan művet tartalmaz, amelyben vannak bölcsészversek (Fokozat), nőversek (Hóember), nagyvárosi versek (Dugó), ars poeticák (Analízis) és pompás pamfletek (Körmagyar), nem is beszélve a csodás parafrázisokról (Tanulni kell). További felesleges beszéd helyett, íme, két vers a könyvből (remélem, itt maradhatnak, a 71. és 31. oldalról valók):

A munka gyümölcse
 
A mondatok, amiket túl korán. 
Épp csak beleharaptak,
nem voltak rá vevők:
Fanyar, nem elég érett. 

A mondatok, amiket gondosan,
már-már tökéletesen, mégis hiába,
mert épp ott akkor pont nem.

A mondatok, amiket már csak
a maga örömére, unokátlan
nagymama, a kamrapolcon
gyűjtögeti, míg végül rárohad.

Reggeli

Tejfehér köd és mirelit málna,
a világ immanens költészete
a tányéron, a balkonon: hideg.
Éles kontrasztok, pasztellszínek,
alaktalan háttérzene,
kész színpad - mire is várna?

3. Cangjang Gjaco: Lelked szélfútta madártoll  - A 6. dalai láma szerelmes versei Rab Zsuzsa és Sári László fordításában

Corvina 
Rab Zsuzsa József Attila-díjas költőnk volt, aki avatott tollú műfordítóként tolmácsolta többek közt Ahmatovát, Ajtmatovot, Bazsovot, Csehovot, Cvetajevát, Jevtusenkót, Okudzsavát, a Kalevipoeget, kínai dalokat és óorosz népi énekeket... Sári László pedig József Attila-díjas tibetológus, író szerkesztő és filozófus, akinek tehetségéről ezer más mellett a sokak által szeretett Lin-csi történetek árulkodnak. E két remek fordító, Sári László esetében pedig a tibeti irodalom és kultúra avatott tudósa találkozik össze ebben a gyönyörű külsejű kötetben egy fantasztikusan egyedi és különös költővel: az 1683-1706 között élt 6. dalai lámával, Tudást Őrző Tiszta Hangú Tengerrel, vagy rövidebben Cangjang Gjacóval, aki mindössze huszonhárom éves volt, amikor meghalt, négysorosaiban mégis egy teljes világot épített fel, s hagyott a késő olvasónemzedékekre. Olyat, amelyben tökéletesen megfér egymással az életöröm, a szerelem és a szépség ünneplése, s a szembenézés a halállal és a lét értelemével. A költőzseni - hiszen nehéz nem zseninek nevezni valakit, akinek huszonhárom évesen is teljes és megdöbbentő szépségű írói életműve van: talán Petőfi Sándor lenne hozzá hasonlítható a magyar irodalomból - szigorú szabályokat szabott magának. Szinte minden verse négy sor, s ránézésre nagyon egyszerű, bár minden négy sorban megtalálható a teljesség. Igaz, a szakaszokat kedvünkre össze is lehet olvasni, így sokszor többet, vagy mást tudnak mondani, mint önmagukban. Néhány vers:

E világnak minden dolga
vízben tükröződő kép csak.
Lásd s tudd: e tűnő rajzolat
sohasem lehet valóság.
 
A mangófa íze fanyar,
de gyümölcse édes, finom.
Ki lánya vagy, nem érdekel,
de gyönyörű tested nagyon.
 
A lelkem égi származék,
nem érinti a földi lét.
Szenvedése tűnő felhő,
az elborult ég látomás.
 
A tested hússzirmú virág,
temető kertjében nyíló.
Lelked szétfútta madártoll,
a halál szűk ösvényén száll.
 
Ez a négy strófa Sári László fordítása. Én a kötet általa jegyzett felét szeretem jobban. Nem is beszélve a kísérőtanulmányról, amely bevezet a 6. dalai láma életébe és korába, de önmagában is igazi irodalmi alkotás.

2. A Nibelung-ének Márton László fordításában
Kalligram
Márton Lászlónak a tehetségen túl kell, hogy legyen még egy titka: bátor és meg nem alkuvó vonzódás a lehetetlen irodalmi küldetésekhez... Az író és drámaíró, aki húsznál is több saját munkát jegyez, műfordítóként rendre olyan művekkel (és szerzőkkel) kezd ki, amelyeknek már a jelentősége is mázsás súllyal nehezedhet egy műfordító vállára. Ennek ellenére minden alkalommal sikerrel jár és új életre támaszt egy-egy megbecsült, ám élvezhetőségében talán lebecsült műalkotást. Ez igaz már Kleist műveire, a Grimm-mesék eredeti szövegére vagy épp A Bolondok Hajójára. Csúcspontját azonban az elmúlt években érte el: Gottfried von Strassburg Tristanjával (2013), Goethe Faustjának teljes változatával (2015), Walther von der Vogelweide összes verseivel (2017), s végül A Nibelung-énekkel, amelynek Márton-féle új magyar változata az egyetlen korábbi, Szász Károly 1868-as fordítása után több mint 150 évvel született meg. Akár a Nibelung-énekre, akár a Faustra bátran lehet mondani, hogy örök értékek, mégis - látszólag - távol állnak mai korunktól. Félő, hogy megjelenésükkor sem válnak mindjárt bestsellerré: lehetne mondani, hogy minek is bíbelődne velük egy modern fordító (s egy modern kiadó); hiszen mindkét műből ott a korábbi, elérhető változat. Azonban úgy, ahogyan Márton László a kezünkbe adja őket, olyasvalakit is inspirálhatnak és meglephetnek, aki előző magyar változatukkal találkozva már állást foglalt felőlük egy csalódott legyintéssel. A középkori irodalom lelkes olvasójaként szinte már elfogadtam, hogy a Nibelungok marad Szász Károlyé. Nagyon szeretem is az ő változatát, amelyet nem szűnő elkötelezettséggel a fontos művek iránt, az Attraktor Kiadó ad ki már évek óta új és új utánnyomásban, ízléses, pontos kiadásban, így jól hozzáférhető. De a 150 év akkor is 150 év: ma már néha a végtelenül tiszta és harmonikus nyelvű Arany-műfordítások szövegében is megakaszt egy-két szó, nem csoda tehát, hogy a német irodalom e remeke is nagyon megérdemelt már egy friss fordítást. És persze egy új nézőpontú fordítót, aki végtelen, imponáló tájékozottsággal bír a téma szakirodalmában, de van egy saját látomása, elképzelése is a Nibelungokról, amely értelmező keretbe fogja a művet. Márton László szerint a Nibelung-ének sokkal kevésbé eposz vagy hősi ének, mint inkább egy különös, műfaja "feltalálását" megelőző történelmi regény, s Szerzőjét (akinek a neve ugyan nem ismert, de írói karakteréről sok kiderül a munkájából) - szintén korát megelőzően - elképesztően érdekelte a lélektan. Így művének személyiségrajzai és a benne kirajzolódó drámai konfliktusok sorozata méltán állíthatja jelentőségben és érdekességben Shakespeare tragédiái mellé a munkáját. Külön érdekesség, hogy a történet jó része Magyarország területén játszódik, Attila figurájának megalkotásakor pedig a korabeli hazánkat jól ismerő költő mind II. András, mind I. István történelmi alakját felhasználhatta mintaként és ihletforrásként. Összefoglalva: nemcsak a mű, de ez a fordítása is örök könyv, ezért került fel a listámra. Egy részlet belőle (Első kaland: 16-17. versszak, 14.):

Így Kriemhild a szerelmet szívében elkerülte.
Vígan élte világát. Jött sok nap felderülte,
és nem látott olyan embert, akit szerehetne végre.
Azután lett egy merész, hős lovag jó felesége.
 
Ő lesz majd a sólyom, akit mutatott az álma,
és akiről anyja jövendölt. Közeli atyafisága
a bosszúba belepusztul, mert általuk hal meg ez az ember.
Az ő egyetlen halála sok anyaszültet halállal megver.

1. Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun
Magvető
Mindjárt vége ennek a posztnak: s most, hogy annyit fecsegtem versekről, eposzról, s külföldi regényekről, meg kellene fogalmaznom, mi az, amiért az utóbbi két évben felfigyeltem Nádasdy Ádám prózájára és verseire, megismertem és rettenetesen megszerettem a műveit, ezerszer megtaláltam bennük magamat, s végül eljutottam oda, hogy várom, nagyon várom A szakállas Neptun megjelenését - majd pedig az év kedvenc könyve lesz számomra, s ennek a listának is az első helyére teszem. De egyszerűen képtelen vagyok ideírni valami logikusat és értelmeset. Talán az a statisztika fontos, hogy a kötet tizenkét elbeszélést tartalmaz, ezek közül mélyen meghatódtam tizenegyen, sírtam hármon, és bármelyik pillanatban újraolvasnék ötöt. Nádasdy olyan nyelvész, műfordító és tanár, akit nagyon lehetett tisztelni, szeretni és olvasni A vastagbőrű mimóza és A szakállas Neptun előtt is: tehetséges, bölcs és végtelenül művelt irodalmár. Amikor azonban úgy döntött, hogy szép csendesen, polgáriasan megosztja országgal, világgal, hogy szerinte milyen a szerelem, számomra egészen különleges pillanat volt. Megszólalt egy okos, töprengő hang (amely valójában persze már korábban is hallatszott, de nem ilyen sokaknak címezve), egy értékes ember vállalta, hogy összetett identitásának az is része, hogy meleg, mégpedig tiszta szívvel és (olykor) boldogan. Azután íródtak olyan versek (is), amelyek, immár szabadon, összekapcsolódtak ezzel a képpel.
S jött A szakállas Neptun, amelynek minden egyes története meleg férfiakról szól. Párokról, szeretőkről, szerelmesekről és elválókról, olyanokról, akik eltávolodnak és olyanokról, akik vállalják egymást, kamaszokról, fiatalabbakról és idősebbekről. Átlagos, normális, mindennapi, mégis érdekes emberekről. Akik ráadásul végigéletnek az olvasóval fél évszázadot: történetük a magyar múlt egy-egy szeletét is megeleveníti, s olykor aprólékos részletességgel bevezet abba, milyen is lehet(ett) két egymást szerető férfi élete különféle időpontokban és helyszíneken Magyarországon. Ha valaki szeretné, sokáig elemezhetné, mit mond a könyv az identitás kereséséről és megtalálásáról: számomra ebből is felépült valami, mire befejeztem az utolsó novellát. Több történet a lélektani és drámai kérdésfelvetéseken túl szinte nyelvfilozófiai témákat is feldob (pl. azzal kapcsolatban, hogyan, milyen nyelven kellene beszélniük a melegeknek és a nem melegeknek magukról, vagy hogy az egyes szavak miként kapcsolódnak eltérő tematikához, mint szexuális irányultság, nemi identitás). De a novellák novellák, vagyis nincsen bennük semmi didaktikus, csak éppen iszonyatosan sok minden eszébe jut az embernek, ha elolvasta őket. Ami nem található a könyvben: szexjelenet és romantikus vagy hétköznapi értelemben vett tragédia. Pontosabban: mindkettőből akad, de olyan okos módon, hogy mind a szemérmesek, mind azok, akik kedves, elfogadó olvasmányt keresnek a témáról, megtalálhatják a számításukat a kötettel. Három legkedvencebb történetemben, a Ha egyszer kibillenben, a Családban maradban és a Vár a századosomban is van egy-egy szinte torokszorító tragédia, csapdahelyzet - ennek ellenére mindháromban megérkezik valami olyan feloldás, amiért nem félek, sőt, szeretném újraolvasni a történeteket. Bármikor, bárkinek ajánlanám még az Angolkeringőt és a Macskaételt.
És persze az egész kötetet. Mivel, ami a legcsodálatosabb, ezek a novellák valójában nem meleg férfiakról szólnak, hanem emberekről, és nem a melegségről, hanem a szerelemről. Így nekem is és rólam is íródtak. Mindez éppúgy működik, mint Nádasdy versei esetében, pl. a 2020-ban Aegon Irodalmi Díjat nyert Jól láthatóan lógok itt című kötetben. Ha akarom, költészete "Belátó, gyengéd és mégis kihívó kapcsolódást alakított ki Arany János, Ady Endre hagyományához éppúgy, mint a közelmúltban elvesztett Esterházy Péterhez. Modernizálta és átírta a patetikus hagyományt. A férfi-férfiszerelem intim feltárulkozásával és vállalásával nagykorúsította a kortárs magyar irodalom egyik új témáját, s tett bátor és bátorító lépést mindenfajta másság elismertetéséért." (Széchenyi Ágnes) De ha azt akarom, akkor ezek egyszerűen csak átkozottul jó versek, és így akár az én hangomon is szólhatnak. Ez a gyönyörű szöveg például Nádasdy első kötetében, a Komolyabb versekben jelent meg 1984-ben, sejtem, férfinak írta, bár akkor még semmiképpen sem ilyen kontextusban jelent meg (vagy dehogynem...). De hiába vagyok férfiak iránt vonzódó nő, ez az én szövegem is:

Szonett a kedves megtalálthoz

Nem is kívánni most, amit kívántam,
nem mondani; túl könnyen mondható
a máskor, másnak is kimondott szó,
ha nem lemondón jön, sután, elszántan;

nem lesni már: rosszat vagy jót csináltam,
szemem nem volt-e túl símogató,
és meg se kérdezni, kiszáradó
torokkal: mondd, mit érzel te irántam?

Csak összebújni, tested ébredését
hallgatva várni; hajad számba hull,
aztán lerúgni hamutartót, csészét,

bőrünk feszül, önkontrollunk lazul,
míg megkeressük egymás érverését.
Szívem kezedben. Lüktessen vadul.

Az idézet egyébként a Verejték van a szobrokon összkötetből való (Magvető, 2010, 12.). Nádasdynak minden verseskönyvét csak ajánlani tudom: az utolsó kettő a Jól láthatóan lógok itt és a Nyírj a hajamba, mindkettő a Magvetőnél. Mégis, nagyon örülök, hogy - immár 73 évesen! - Nádasdy prózaíróként is bemutatkozott: bízom benne, hogy nemsokára újabb prózakötettel jelentkezik. Annak muszáj, aki így tud írni férfiakról:
"Két jóbarát így nem hallgat. Így csak egy pár hallgat." (Nagyhideghegy, 123.)

0 Responses