Újdonságok ajánlója 10.
Ebben a rövidre fogott újdonságajánlóban mindenféle nagyon jó könyveknek sikerült összefutnia, ismét a szokásos tíznek.

John Updike: Nyúlcipő
John Updike: Nyúlketrec
John Updike: A terrorista
21. Század, megjelenés: 2018. október 3., 2019. február 18., 2018. október 25.
A 21. Század Kiadó belekezd John Updike életművének a megjelentetésébe! Mégpedig mindjárt a zseniális és klasszikussá nemesedett Nyúl-sorozattal! Harry Angstrom, vagyis Nyúl először a Nyúlcipő (Rabbit, Run) című, 1960-as regényben lépett az olvasók elé, amelyet Réz Ádám fordított le magyarra nyolc évvel később. A sorozat ezután a csodálatos tehetségű Göncz Árpádra szállt, aki (oly sok más Updike-regény mellett) a Nyúlketrecet és a Nyúlhájat (a kedvenc Updike-könyvem) magyarította. A kései, negyedik kötet, a Nyúlszív és az ötödik, epilógus-emlékmű-regény, a Nyúlfark magyar változatát azonban már Gy. Horváth László készítette el, hiszen Göncz Árpád 1992-ben és később már nem a műfordítással foglalkozott, hanem a Harmadik Magyar Köztársaság első köztársasági elnöke volt...
Updike pedig közben keresztbe-kasul átdolgozta egész sorozatát, amelyet a magyar szövegek már nemigen követtek - eddig. A 21. Század új szériájába már valamennyi könyv Gy. Horváth László fordításában kerül be. Októberben érkezik az új Nyúlcipő, jövő februárban pedig a Nyúlketrec: remélem, ezúttal ez utóbbit is sikerül megkedvelnem. (Én ugyanis sajnos azzal egyenes arányban szerettem meg Harryt, ahogyan öregedett...) Fentiek mellett megjelenik még újra az író utolsó előtti regénye, A terrorista is. Itt írtam az Updike-regényekről.

Zdeněk Svěrák: Mezítláb a tarlón
Napkút, megjelenés: október 10.
Nagyon finom és rövid regény a cseh írótól, akinek nemrégen annyira megragadtak a Kettős látás című kötetben megjelent elbeszélései, hogy felhajtottam a boltokban egy régebbi novelláskötetét, A csalót is, hogy végigélvezhessem: s azóta már mindkettőből újra is olvastam történeteket. Most, hogy a Napkút láthatóan folytatja a szerző műveinek kiadását, alig várom, hogy ezt a kisregényt is kézbe vehessem. Itt írtam róla.

Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja
Kortárs, megjelenés: október 8.
"Ez az izgalmasnak ígérkező történelmi krimi valószínűleg sokkal több lesz, mint egy jó és eredeti detektívsztori." - írtam 2017 novemberében. Mivel ezt a könyvet már olvastam, állítom, az lett... Amiért bekerült ide: mert csodálatosnak találom, hogy - úgy tűnik - olyan sikeres, hogy 2017-es novemberi megjelenése után nem egészen egy év múlva ismét megjelenik. Az ilyennek minden irodalom- és krimikedvelő csak örülhet! A kötetről itt írtam.

Abraham Merritt: A mélység népe és az erdő asszonyai
A fantasztikus irodalom klasszikusai
Arthur Machen: A fehér népek és a rémület története
Rejtelmes történetek sorozat
Attraktor, megjelent
Az Attraktor két novelláskötet-sorozata egy-egy újabb jeles daranhoz érkezett. A fantasztikus irodalom klasszikusai között ezúttal Abraham Merritt mutatkozik be, akit eddig csak a regényeiről lehetett ismerni. A mélység népe tartalmazza
az összes novelláját (nem volt sok, furcsa módon): egyet ráadásul két szövegváltozatban! A Rejtelmes történetek borongós címlapú szériája Conan Doyle és Bram Stoker után Arthur Machennek biztosít terepet: "az angolszász gótikus irodalom kései klasszikusá"-nak, akit sokat emlegetnek, de keveset közöltek nálunk, két kisregénye érkezik a kötetben, A rémület és a A fehér népek, mindkettő Kiss Sándor fordításában. A Merritt-könyvről itt írtam, a Machen-könyvről pedig itt.

James M. Cain: A postás mindig kétszer csenget
21. Század, megjelenés: október 10.
Ismét a 21. Század Kiadó megjelenéséről következik hír ebben a posztban: P. D. James művei után ugyanis - úgy tűnik - a kiadó életműsorozat helyett egy fantasztikus, új krimisorozatba kezdett bele, amely - nálam - bízvást tarthat számot olyan rajongásra, amilyennel az egykorvolt Fekete Könyvek sorozatot öveztem...:) Ez a regény idén 84 éves, de szerintem semmit sem avult. Itt írtam róla.

Irene Adler: A búcsú hajója
Sherlock, Lupin és Én 12., megjelenés: 30.
Egy tucat kötet: ez nem semmi! És az főleg remek, hogy olyan egyenletesen jók ezek a gyerekkrimik. Itt írtam róla. Az előző kötetekről pedig itt: 1. A fekete dáma 2. Utolsó felvonás az Operában 3. A skarlátvörös rózsa rejtélye 4. A katedrális árnyéka 5. A fehér kastély 6. A Szajna árnyéka 7. A Kobra bosszúja 8. Szfinx a Hyde Parkban 9. Rókavadászat gyilkossággal 10. A bűn fejedelme 11. Az ármány kikötője

Ungváry Krisztián - Meruk József: Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai - Egy sztálinista diktátor börtönben, jólétben és száműzetésben
Jaffa, Modern magyar történelem, megjelenés: október 12.
Rákosi véletlenül előkerült irathagyatékának feldolgozása sok izgalmat ígér az olvasónak. A Jaffa sorozatának idei kötetei (A miniszterelnök élete és halála, Büntetőterület, Elmondani az elmondhatatlant, Keleti front, nyugati fogság) eddig annyira figyelemreméltóak voltak, hogy ezt is alig várom. Itt írtam róla.

Linkek
Újdonságok ajánlója 1.
Újdonságok ajánlója 2.
Újdonságok ajánlója 3.
Újdonságok ajánlója 4. 

Újdonságok ajánlója 5. 
Újdonságok ajánlója 6.
Újdonságok ajánlója 7. 
Újdonságok ajánlója 8. 
Újdonságok ajánlója 9.
Hármaskönyv 21. - Philip K. Dick 2018-ban
Ebben a posztban az idén az Agave Könyvek kiadásában megjelent három remekborítós Philip K. Dick-kötetről írok. Közülük is a leghosszabban arról, amely korábban még nem volt magyarul elérhető, s amelyik azonnal egyik új kedvencemmé vált.

Jones kezében a világ 
Jones kezében a világ – hát nem elképesztően jó cím egy science fiction-regénynek? Mégis, ki az a Jones? Nem Napóleon, nem Hitler, nem Gandhi: egy senki. Mégis – kezében a világ.
Az Agave Könyvek idén nemcsak pompás novellaválogatásokkal és szép borítóba csomagolt újranyomásokkal örvendeztette meg Philip K. Dick rajongóit: a Jones kezében a világ teljesen új megjelenés, még sosem volt olvasható magyarul. Eredetileg 1956-ban íródott, ez volt írójának második megjelent regénye: de állítom, semmit sem avult vagy öregedett a megszületése óta. Tele van meglepő ötletekkel, megdöbbentő etikai és lételméleti kérdésekkel, közben pedig izgalmas és fordulatos történet.
1995-ben járunk: a háború az előző évben ért véget, s Cussick ügynök, a Szövko (vagyis Szövetségi Kormányzat) megbízottja különös fiatalemberre lesz figyelmes a mutánsok és torzszülöttek cirkuszában. Az arrogáns modorú, közönyös tekintetű fiatalember magányosan áll egy üres dobogón, amelynek felirata: „Az emberiség jövője (Nem személyes jóslás)”. Cussickot ez fogja meg: hiszen lemondani a sötét, magas, titokzatos idegennel való találkozás, vagy a nemsokára bekövetkező örömteli esemény megjósolgatásáról olyan lenne egy népszerűségre törő szélhámos számára, mint kidobni az evezőt a mentőcsónakból. A fiatalember tehát nyilván komolyan gondolja, amit hirdet. Cussick vásárol tőle húsz dollárért 120 másodpercet, s mivel fogalma sincs, hogy mit kérdezzen, megkéri a fiatalembert, tegyen fel maga kérdéseket… És Jones, mert ő az, belekezd. Ki lesz a tanács következő elnöke? Kik azok a lomhák? És hogyhogy élnek? – teszi fel a kérdést magának, s mindjárt válaszol is. A világ pedig – örökre megváltozik…
A regény a Dicktől megszokott szigorú és kérlelhetetlen logikára épül: Jones látja a jövőt – unja tehát az életet, hiszen egy évvel előtte jár mindennek és mindenkinek, aki-ami éppen körülveszi. És mégis: irányítani akar, prekog képességével diktátor lesz. De vajon lehetnek-e hosszú távú céljai valakinek, aki nem a bizonytalanra, hanem a részben biztosra tervez? Mi van a szabad akarattal? Létezik-e a mindentudásnak korlátja?
A Jones kezében a világ ilyen értelemben is tökéletes Philip K. Dick-regény. Enigmatikus, briliánsan ötletes, elkeserítően disztópikus és nagyon jó olvasni: különösen Pék Zoltán remek fordításában.

Ezek a kötetek jelentek még meg idén:
Philip K. Dick: Elektronikus álmok
Csodálatos novelláskötet, amelyet elolvasva nagyon meg lehet szeretni Dicket, az elbeszélésírót. A válogatás ezúttal nem valamiféle irodalmi, szerkesztői döntéssel készült el (mint az e téren kiemelkedően jó, 2016-os Emlékmás): összeállításához az adta az apropót, hogy Philip K. Dick’s Electric Dreams címmel televíziós antológiasorozat készült tíz PKD-novellából. Az Elektronikus álmok ezt a tíz írást gyűjtötte össze: mindegyikről elmondható, hogy különleges sci-fi novella. Az én kilenc kedvenc Dick-történetem közül négy is olvasható ebben a könyvben: a reménytelenül finom és szomorú Seholsincs bolygó, a látszat és valóság kapcsolatával játszó, igazi hidegháborús csattanóval bíró Kiállítási darab, a sötéten profetikus Az akasztott idegen és az egyszerre szerethető és borzongató Az álapa. Épp ezért az igazán erős kötetet mindenkinek csak ajánlani tudom.

Philip K. Dick: Kamera által homályosan 
Ez a regény félelmetes utazás az emberi elme mélyére: a lélek leggonoszabb sötétségének orvosi objektivitású boncolgatása - közben mégis tökéletesen személyes könyv. Úgy gondolom, aki elolvassa, végigéli-végigszenvedi a benne zajló utazást - egy közösség, egy ember, egy személyiség teljes széthullását - maga talán képessé válik más példáján tanulni. A történet elsősorban a droghasználat szinte kiúttalan tragédiáját mutatja be: szerintem nincs másik mű a világirodalomban, ami ennyire szuggesztíven, eredetien és lebilincselően szólna erről a súlyos témáról. A Kamera által homályosan épp ezért olvasható filozófiai regényként és tézisregényként, személyes gyónásként és fikciós emlékiratként (hiszen Dick maga is megjárta a droghasználók poklát), de nagyon bizarr sci-fi kalandregényként is. Ám - mint minden PKD-történet - ez a regény is működhet metaforaként. S akkor talán még húsba vágóbb.

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor 
Hármaskönyv 8. - Három hazai történelmi detektívregény
Hármaskönyv 9. - Békebeli krimi háromszor

Hármaskönyv 10. - Történelmi arcképek háromszor
Hármaskönyv 11. - Nők és világirodalom háromszor
Hármaskönyv 12. - Kádár János és kora háromszor 
Hármaskönyv 13. - Három folytatásról röviden 

Hármaskönyv 14. - Írek, skótok, angolok - és mind klasszikusok
Hármaskönyv 15. - Szép irodalom háromszor
Hármaskönyv 16. - Torokszorító izgalmak
Hármaskönyv 17. - Három regény a német ellenállásról  

Hármaskönyv 18. - Könyvsaláta - kiegészítve 
Hármaskönyv 19. - Én ezt már olvastam - vagy mégsem? 
Hármaskönyv 20. - Modern, magyar, világháborús 
Ekultura.hu - Georges Simenon: Maigret és a pikárdiai gyilkosságok
Nagyon kellett már ez a kiadás: annak a csavaros és fordulatos regénynek az új magyar fordítása, amelyből 2016-ban elkészült a Rowan Atkinson főszereplésével leforgatott angol Maigret-sorozat második epizódja. 1990-ben ugyan egyszer már megjelent a könyv Maigret és a kicsi Albert címen, de erről a kiadásról sokat elárul, hogy a Pesti Ponyva nevű sorozatban látott napvilágot… Az Agave változata tehát nemcsak azoknak jelenthet kiváló olvasmányélményt, s kellemes krimikalandot, akik még soha nem találkoztak a történettel könyvformában, de azok is élvezettel vehetik kézbe Barta Tamás fordítását, akik negyedszázada már megismerkedtek egyszer a regénnyel.

A történet meglepően ironikusan indul, hogy azután tragikusba forduljon. Maigret éppen egy rendkívül gazdag hölggyel küszködik, akinek a problémáját nem minden malícia nélkül így foglalja össze: „Tehát összesen három személy próbálja megmérgezni önt. (…) És azt feltételezi, hogy egymástól függetlenül cselekszenek.” A hölgy eltántoríthatatlan: vannak alaprajzai a házról, amelyben gyanús rokonai élnek, ételminta-elemzései, bizonylatai és egyéb papírjai, s mindezek tetejébe még az épelméjűségéről is kiállíttatott egy bizonyítványt… Bizony, nehéz a rendőrfelügyelő élete… Nem csoda, hogy Maigret szinte fejvesztve menekül ki a szobájából, amikor végre valódi esete akad: egy zaklatott telefonáló, aki azt állítja, hogy üldözik és meg akarják gyilkolni. Újra és újra hívja Maigret-t, újabb és újabb kávézókban, kiskocsmákban és éttermekben megy be a telefonfülkékbe, hogy rövid, szaggatott mondatokkal tájékoztassa a felügyelőt: majd megriad, s megint és megint távozik. Végül, mielőtt még Maigret igazán megérhetné, ki és miért tör a férfi életére, elnémul a telefon. A menekülő, aki csak úgy mutatkozott be, Nine férje, eltűnik. Nem sokkal később azonban előkerül egy holttest.

Őszintén szólva, amikor először olvastam, éppen ez a része fogott meg legjobban az egész regénynek. Először a kettős versenyfutás: az, ahogyan a férfi egérutat próbál nyerni ismeretlen, könyörtelen üldözői elől, s az, ahogyan Maigret próbálja őt megmenteni, lépésről lépésre kinyomozva, hogy a töredékes segélykérések honnan, melyik üzletből érkeztek. Megdöbbentő belegondolni, hogy ebben az 1947-es történetben Nine férje egy olyan világban menekül, amely az emberek közönyössége szempontjából nagyon hasonlít a miénkre – ám nincsen benne mobil, sem rádiótelefon. A férfinak el kell jutnia a kommunikáció eszközéig, s a nyilvános telefonok használatával újra és újra végletesen sebezhető válik, hiszen megszakítja menekülését, újra és újra megáll, miközben leendő elpusztítói egyre közelebb és közelebb jutnak hozzá. Amikor pedig a rendőrség végül egy lépéssel lemarad a gyilkosok mögött, ismét lebilincselő rész kezdődik: Maigret és munkatársai apróságokból, de mély emberismerettel próbálják rekonstruálni, ki lehetett, honnan jöhetett az ismeretlen áldozat. Egyszerre naturalista és érzelmes például ez a rész:
mintát vettem a hajból, szokás szerint. Az elemzés rúzsnymokat mutatott ki rajta…
Ez szinte komikus volt, de senki sem mosolygott rajta. Egy nő belecsókolt Maigret halottjának hajába, egy rúzsozott ajkú nő.
– Olcsó rúzsról van szó, és a nő valószínűleg barna hajú, mivel a rúzsa elég sötét.
Vajon előző este csókolta meg egy nő az ismeretlent?

Az egész regénynek utánozhatatlan a hangulata: egyszerre nosztalgikus és sötét. Maigret otthonában ropog a tűz, a szereplők hol grogot, hol almabort kortyolgatnak, a mozi előtt narancs- és mogyoróárusok állnak, s a felügyelő elmélyülten szívja a pipáját, kedélyesen vitatkozva a feleségével. Még a nevetséges és mániákus, könyv eleji bolond hölgyről is megtudjuk: „Fiatal korában állítólag Európa egyik legszebb nője volt.” Szóval: mindennek van egy másik, töprengésre késztető oldala. Ám eközben Párizs utcáit kegyetlen és mindenre elszánt, állatian közönyös gyilkosok járják, s készülődik egy nagyon-nagyon jóvátehetetlen regénymegoldás.

Ha van egyáltalán olyasvalami, amit nem érzek tökéletesnek a regény új kiadásában, az kizárólag a címe. Simenon ugyanis az igencsak megdöbbentő Maigret et son mort címre keresztelte a könyvét. Ez a formula nem árul el semmit a cselekmény megoldásáról, s kifejezetten hangsúlyozza, hogy bár Maigret mindig a maga nyugodt vehemenciájával kezdi meg a nyomozást, legyen szó bármilyen ügyről, mégis: ezúttal a regénybeli, sokáig azonosítatlan áldozat és az ügyében minden érdek nélkül, mégis elképesztően szívósan nyomozó felügyelő között valamiféle különös kapcsolat jön létre. A halott sorsa valóban szinte saját, csak Maigret-nek feladott rejtéllyé válik.

Nos, Maigret, hogy van a »halottja«?” – kérdezik meg a felügyelőt a regény 35. oldalán. „Ekkor történt meg először, hogy valaki az »ő halottját« emlegette. Valaki bizonyára elmondta a főkapitánynak, hogy a felügyelő hajnali három óta nem hagyta abba a munkát” – olvasható ugyanott, bemutatva hogyan is kezdődött Maigret halottjának a története. Épp ezért szívesen olvastam volna a borítón a Maigret halottja vagy a Maigret és a halottja címet, még akkor is, ha sok kérdést felvet (mint például, hogy a hulla vagy holttest szó erősebb hangulati értékkel bír, de a Maigret hullája vagy Maigret holtteste forma teljességgel félreérthető lenne, vagy, hogy – sejtem – ez a címváltozat nem lenne bombabiztosan vevőcsalogató). Ettől függetlenül egyrészt a korábbi fordításénál sokkal-sokkal Maigret-hez illőbb címváltozat született, másrészt az egész könyv remekül néz ki a Kuszkó Rajmund pompás borítóján díszelgő címet is beleértve.

Így nem marad más, mint hogy mindenkinek ajánljam ezt az újabb Maigret-regényt. Remélem, még jó néhány követi mielőbb.

Linkek
Hármaskönyv 20. - Modern, magyar, világháborús
A Jaffa Kiadó Modern magyar történelem sorozata ebben az évben is négy remekbe szabott kötettel folytatódott, amelyek közül egyről, a Rákosi- és a Kádár-korszak futballjának és politikájának viszonyát elemző Büntetőterületről már írtam nemrég. Érdekes módon a másik három kivétel nélkül a második világháború korszakához kapcsolódik.

Ha a bejegyzés olvasójának végigfut a szeme a poszt három kötetének Hegyi Péter tervezte borítóján, akkor ezeken is jól láthatja: amellett, hogy az eredmény szemet gyönyörködtető és kreatív, mégis teljességgel különböző témájú három mű látott napvilágot idén.
Ablonczy Balázs A miniszterelnök élete és halála - Teleki Pál (1879-1941) 
című könyve például egy harmadik változat, s talán minden eddiginél érdekesebbre van formálva (mint Teleki a fedélen - önmaga, de türkiz öltönyben). A szerző 2000-ben már megjelentetett egy alapos, mégis könnyedén elolvasható kis könyvet a miniszterelnök életéről (Teleki Pál: Egy politikai életrajz vázlata, Élet-Kép sorozat, Elektra Kiadóház), amelyet 2005-ben követett maga az elismert és megjelenése óta viszonyítási pontként rengeteget idézett politikai életrajz több mint 550 oldalon (Teleki Pál, Osiris). Ahogyan a szerző írja az előszóban: "A kötet teljesen elfogyott, még antikváriumokban is ritkaságnak számít. (Közbevetés: én nyolc évig üldöztem egy saját példányt!) Az elmúlt évek azonban a Teleki Pállal kapcsolatos irodalom és a fantáziadús blődlik további bővülését hozták. Ez indokolja, hogy tizenhárom év után egy olvasóbarát formában megírt életrajzot ismét a közönség elé tárjak." Kulcsszó: olvasóbarát. Az új biográfia ugyanis rendkívül olvasmányos, tele van érdekességekkel Teleki haláláról és életéről (az öngyilkosságtól a cserkészeten és a földrajztudományon át a vörös térképig és a depresszióig mindenről szó esik benne), ám a komoly témákat sem mellőzi. Ahogy szintén az előszó írja: "nem szentéletrajz, de nem is csak a politikus életének árnyoldalait veszi figyelembe." Érdemes elolvasni.

Egészen más a hangulata, szerkesztésmódja Szabó Péter hadtörténész könyvének, amely számos különböző, három nagy témával kapcsolatos tanulmány egybefűzése.
Szabó Péter Keleti front, nyugati fogság - A magyar honvédség a második világháborúban és azután  1941-46
címmel azt vizsgálja, mi mindent lehet tudni alul- és "belül-" nézetből a második világháború frontjain harcoló magyar katonákról. Rengeteg írásos és szóbeli visszaemlékezés, interjúk, emlékiratok és levéltári források alapján rajzol képet a magyar honvédség mindennapi életéről a keleti fronton, a Don-kanyarba vitt munkaszolgálatosok sorsáról, végül arról, hogyan, miként kerültek magyar foglyok nyugati fogolytáborokba, s milyenek voltak ezek. Azért írtam belülnézetről, mert a könyv szerzőjét - függetlenül attól, hogy statisztikákat is készít és értelmez - alapvetően az egyes emberi történetek érdeklik: hogy ki hogyan látta mindazt, ami vele és körülötte történt, mennyit értett meg belőle, s miképpen cselekedett átlagos vagy épp különleges szituációkban. Bár a könyv főcíme jól összefoglalja az apró ellentmondást, vagyis azt, hogy a könyv a keleti front történetének számos részletével foglalkozik, de épp a sok vitát kavaró "keleti fogság" témájával nem (mert egy ember nem kutathat mindent, természetesen): a nyugati fogság történetét feldolgozó rész viszont teljességgel egyedi, s ismeretlen területre viszi az olvasót. A munkaszolgálatosok szenvedéseiről számos munka született már, de ebben a könyvben sikerült új szempontokat találni a feldolgozásához. S érdekes a keleti fronton harcolók életének az atrocitásokkal inkább csak érintőlegesen foglalkozó, a katonaképeslapra hasonlító borítóhoz jól illő bemutatása is.

Azonban különösen ezzel az előbbi kötettel összemérve teljesen más a hangja, nézőpontja, munkamódszere és szemlélete a harmadik most megjelent könyvnek.
Pető Andrea Elmondani az elmondhatatlant - A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt
című művében megdöbbentően friss levegő fúj: ha kézbe veszi valaki, azonnal érezni fogja, hogy tényleg modern magyar történelmi munkát olvas. Azonkívül, azt hiszem, egy évtizede nem olvastam olyan történelemkönyvet, amely ennyire hangsúlyozottan etikus kívánt és tudott volna maradni: bátor, tiszteletre és csodálatra méltó az egész rövid, de rendkívül sűrített és sokoldalú könyv.
Témája, ahogyan arról be is számol, mindmáig feldogozatlan és feldolgozhatatlan: a II. világháború alatt, főképpen a szovjet katonák által Magyarországon elkövetett nemi erőszak. Feldolgozatlan: részben új és új, főképp emlékezetpolitikai döntések miatt. S feldolgozhatatlan: hiszen sok szempontból még mindig hiányzik a tudományos, erkölcsi és narratológiai szempontból is érvényes és általánosan elfogadható módszer a feldolgozásához.
Ahogyan a kötetből kiderül, már maga a téma is viharokat kavar, hiszen egyrészt sokan hajlamosak politikai érvként, hivatkozási alapként, bármikor elővehető, "számháborús" érveléshez alkalmazható tényekként kezelni emberek szenvedéseinek, egyéni sorsának lenyomatait. Másrészt a téma felszíne kezd közhelyessé, látszólag kibeszéltté válni, mindenkinek van róla véleménye, s már nem érdeklik valódi tények, miközben a mélyben elmondatlan és elmondhatatlan élmények rejtőzködnek. Harmadrészt mindaddig nem lehet igazán tisztán foglalkozni a témával, amíg egyesek politikai okokból nagyítják és összemossák, míg mások kicsinyítik és összemossák a kereteit. (1)
A könyvben rengeteg olyan kérdés felmerül, amely segíthet a témát a maga komplexitásában és valóságában látni. Például: miként lehet feldolgozni a nemi erőszak témáját, ha nincsenek valódi, elsődleges források? Ha a nők sokszor nem tudták, nem merték, nem akarták elmondani, mi történt velük, vagy csak visszaemlékezve beszéltek róla, s akkor már értelmező kontextusba helyezték? Mi a helyzet azzal, amikor férfiak beszámolójából ismert egy-egy adat: mi a különbség aközött, ha az áldozat beszél, és ha egy szemtanú? Milyen veszélyekkel jár ha az erőszaktevőt "a szovjetek"-kel azonosítják, s miért probléma, ha a II. világháborús nemi erőszakot mint tipikus férficselekedetet dolgozzák fel? Miért lehet félrevezető a jó, sokszor "felvilágosító" szándékú vizuális megjelenítés, szoborba öntés, filmre vitel vagy fikciós megírás? Hogyan csúszhat át az objektívnek szánt beszámoló, "megmutatás" a pornográfiába (épp az érzelemtelenítés miatt), s támogathatja így az erőszak kultúráját, s alakíthatja nézőjét akár akaratlanul voyeur-ré? Miként túlozhatja el a nők puszta áldozatként (esetleg mártírként) szemlélését egy-egy szubjektív bemutatás? S miért lehetetlen - szinte - megtisztítani a témát a tabusítástól és a legendásítástól? (2)
A hihetetlenül izgalmas könyvet élmény volt olvasni, még ha keserű is. Rengeteg kérdést fogalmaztam meg magamban, s most is, amikor befejezem ezt a rövid véleményt, aggódom, mennyire sikerült etikusan írnom a problémakörről. (3) Pető Andrea könyvét mindenesetre érdemes mindenkinek elolvasni!

(1) Különös például, miként fér be a felszabadítás - megszállás - kettős megszállás vita keretei közé, hogy számos, szovjet katona által elkövetett erőszakról a holocaust túlélőitől felvett interjúk tanúskodnak: miközben a közvélemény tökéletesen külön kezeli a soát átélő és a szovjetek előrenyomulását átélő női áldozatok sorsát.
(2) Csak néhány a könyv által cáfolt, sok esetben emlékezetpolitikai álláspontokat kifejező legendák közül: A németek katonák voltak és úriemberek: sosem követtek el nemi erőszakot. A szovjetek szocialista emberek voltak: sosem követtek el nemi erőszakot. Az amerikai, francia katonák, a nyugati front hadseregei a nemi erőszak elkövetése szempontjából gyökeresen másként viselkedtek, mint a szovjet hadsereg. A szovjet katonák barbárok, állatiasak, gyermekien egyszerű gondolkodásúak voltak, ezért követtek el nemi erőszakot. Csak az ázsiai származású szovjet katonák követtek el nemi erőszakot, mert barbárok, állatiasak, gyermekien egyszerű gondolkodásúak voltak, szemben a szláv típussal. A szovjetek azért követtek el nemi erőszakot, mert kiéhezettek voltak a hosszú háború miatt. Mert kiéhezettek voltak a halálközeli helyzetekben. Mert így álltak (jogos?) bosszút saját hazájuk, népük, családjuk szenvedéseiért. Mert erre buzdították őket. Mert ezt diktálta nekik a kommunista eszme. Mert nem értették a nem szláv, magyar nyelvet, így rosszul kommunikáltak a nőkkel. Csak férfiak követtek el nemi erőszakot. Ilyen formában mindegyik mondat hamis!

(3) Egyetlen gondolat a kötettel kapcsolatban is megfogalmazódott bennem: hogy jó ötlet volt-e abban érdekes illusztrációként szovjetekről Magyarországon készült katonafotókat közölni. Ezekkel az olvasó előbb találkozik, mint hogy a szöveg tudatosítaná a téma ábrázolási nehézségeit: ezért tartok tőle, hogy néhány a fényképeken látható arc a nemi erőszak elkövetőjének szimbólumává válik úgy, hogy nem tudhatjuk, volt-e köze ilyen cselekedethez (sőt, a legvalószínűbben: épp nem volt). De lehet, hogy nincs igazam.

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor 
Hármaskönyv 8. - Három hazai történelmi detektívregény
Hármaskönyv 9. - Békebeli krimi háromszor

Hármaskönyv 10. - Történelmi arcképek háromszor
Hármaskönyv 11. - Nők és világirodalom háromszor
Hármaskönyv 12. - Kádár János és kora háromszor 
Hármaskönyv 13. - Három folytatásról röviden 

Hármaskönyv 14. - Írek, skótok, angolok - és mind klasszikusok
Hármaskönyv 15. - Szép irodalom háromszor
Hármaskönyv 16. - Torokszorító izgalmak
Hármaskönyv 17. - Három regény a német ellenállásról  

Hármaskönyv 18. - Könyvsaláta - kiegészítve 
Hármaskönyv 19. - Én ezt már olvastam - vagy mégsem?
Hármaskönyv 19. - Én ezt már olvastam - vagy mégsem?
Ritka, hogy egyszerre, egy időben három olyan könyv is szembejöjjön az új megjelenések között, amelyet ismerek már - és mégsem. Most azonban ez történt. Tulajdonképpen mind Kondor Vilmos novelláit, mind Ormos Mária Hitler-életrajzát feltettem már egyszer a könyvespolcomra, s egy fél Luther-regényem is volt már. Most azonban valamennyi könyv és téma újjászületett, egy kicsit másképp.

Aranyérem: Cs. Szabó Sándor: Luther 2. - Az igazság és az élet
Harmat, 2018

Tudom, hogy elfogult vagyok, de biztos voltam benne, hogy ez a regény ilyen jó lesz - és az is lett... Amikor 2017-ben, a reformáció ötszázadik évfordulóján, sok izgalom és nagy várakozások után napvilágot látott Cs. Szabó Sándor nagyszabású életrajzi vállalkozásának első kötete, felfedezés volt elolvasni. Nemcsak nagyon hiteles, de nagyon jó könyvnek is bizonyult. Akkor ezt írtam róla:
"Cs. Szabó Sándor szuggesztív Luther-figurája a lehetőség határáig abszolút hiteles: a könyv hátterét ugyanis elképesztő mennyiségű forrás, Luther-szöveg és történelmi szakmunka adja. Biztos vagyok benne, hogy a szerző egyike azoknak, akik a világon a legtöbbet tudják Lutherről. Életrajza azonban nem adatsorok dramatizálása, hanem teljességgel saját stílusú, szuggesztív és költői nyelvű, egyedülállóan megszerkesztett szépirodalom. Bár a kor iránt érdeklődők találhatnak benne szójegyzéket és térképet is, a könyv alapvetően filmszerűen érdekes és hallható, látható, szagolható, tapintható részletekkel teli, átélhető jelenetek sora, amelyek rendkívül hitelesnek hatnak.
A visszatekintésekkel, nézőpontváltásokkal, belső monológokkal teli regényszöveg mindennél pontosabban megidézi Luther korát, ám mindez csak háttér egy mozgósító erejű, megdöbbentően élő fiatal Luther-alak mögött. Számunkra idegen, régi, történelmi világban találkozhatunk vele, ahol mások a tekintélyek, a szokások és az elvárások: mégis, annyira rokonszenves, hogy szeretnénk jobban megismerni. Tökéletesen tudunk vele azonosulni, pedig nem tökéletes, hibátlan jellem: mégis elkísérjük minden megpróbáltatásában, vele töprengünk és őrlődünk, az ő kíváncsisága vagy öröme minket is fellelkesít, ha kell, vele gyászolunk... Végül kiderül, hiába könyvalak, legalább olyan bonyolult személyiség, mint bármelyik valódi ismerősünk
."
Ezek a gondolatok maradéktalanul igazak a második kötetre is, amely folytatja és befejezi az elsőt: csak a második idézett bekezdés "fiatal Luther" kifejezését kell kicserélni. Míg Az út ugyanis valóban Luthernek a reformációhoz vezető, nagyon személyes lelki, szellemi útját mutatta be 1483-tól 1517-ig, a mintegy száz oldallal vastagabb második részben a reformátor további életével ismerkedhetünk meg 1518-tól 1546-ban bekövetkezett haláláig. Szerintem fantasztikus ötlet volt épp a 95 tétel megszületésénél "vágni", mivel így pompás második rész született. Benne először - a már megszokott, mozaikos, időugrásos szerkesztéssel - lelassul az idő, ahogyan próbáljuk megismerni az igazságot: túl a 350. oldalon is még csak 1522-ben vagyunk. Ezután azonban az első kötethez hasonlóan megnő az időbeli ugrások hossza, s a legjellemzőbb kérdések felvetésével, a legkülönlegesebb életpillanatok felidézésével, jelenetekbe rendezésével járjuk végig Luther további életét. Így teljesedik be a nagyon találó cím ígérete, s így lehetséges, hogy a könyv annyit ad, amennyit ép ésszel szépíró még vállalhat. Egyrészt teljes, tényeken alapuló, mégis nagyon személyes képet Luther személyiségéről korokon és évtizedeken át, másrészt a reformáció, az 1510-es, 1520-as évek Lutherjének tökéletes bemutatását. A könyv mindenben elképesztően hű a történelmi tényekhez (nagyon megéri például elolvasni a wormsi birodalmi gyűlés jeleneteit: hiszen tudható, Luther sosem mondta ki a híres szállóigét - Itt állok, másként nem tehetek -: de vajon akkor mit is mondott?), mégis olyan izgalmas, mint egy film. Az egyes vitajelenetek Luther és ellenfelei között annyira élők és igaziak, hogy az ember legszívesebben hangosan olvasná fel őket.
Biztos vagyok benne, hogy a kétrészes regényt még sokszor újraolvasom majd, s mindig találni fogok benne valami különlegeset és izgalmasat. Bravúros, fölényes tudású, remekül megírt kalandozás ez egy olyan történelmi személyiség világában, akit érdemes sokkal jobban megismerni.

Ezüstérem: Kondor Vilmos: A haldokló részvényes - Új és régi történetek
Libri, 2018

Hát: nem is gondoltam volna, hogy ez a könyv ennyire tetszeni fog! Nemrég fejeztem be A korona ügynökét, s függetlenül attól, hogy nagyon élveztem olvasni, nem éreztem olyan átütőnek és különlegesnek, mint annak idején A másik szárnysegédet. (Persze valószínűleg csak azért, mert a jót is meg lehet szokni...)
Viszont amikor a kezembe vettem ezt a részben újrázott, részben gyökeresen átalakított novelláskötetet, visszatért a régi tűz: annyira beleszerettem ismét a Kondor Vilmos-féle múltvilágba, hogy elővettem a Budapest Noirt is újra, s jelenleg szépen olvasom bele magamat Gordon Zsigmond kalandjaiba - és borzasztóan élvezem a bűnügyektől az atmoszférateremtő leírásokon és a kulturális érdekességeken át a pompás jellemábrázolásig, tokkal, vonóval! Mindennek az elindítója, A haldokló részvényes című kötet meg csak figyel szerényen az éjjeliszekrényről...
Ebben az új kötetben megtalálható mind a hat történet, amelyet annak idején, 2012-ben az író beválogatott a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes című, még az Agave Könyvek kiadásában megjelent kötetébe. Ugyanakkor ezekhez négy újabb írás járul, amelyek - megtartva a kronológiai sorrendet, tehát beilleszkedve a régebbi kötet 1920 és 1937 között játszódó novellái közé - még több pillanatfelvétellel örvendeztetik meg Gordon Zsigmond rajongóit. A címadó elbeszélés egy gátlástalan csalás története, amelynek az eredetisége leginkább abban áll, ahogyan a szövegnek köszönhetően beleízeledhetünk a történetébe. A László László esete a libazsírral, az ideoplazmával és a detektívekkel egy anekdotikus bűnügysorozat esetének kibontása, amelyre már történt utalás az egyik korábbi elbeszélésben. A Megvan a belvárosi beretvás gyilkos igazi stílusbravúr: semmi más, mint egy cikk, egy eset, meg pár élet... Ráadásul valódi fejléccel: mivel a Libri által kiadott Kondor-könyvekben immár hagyományos, hogy semmilyen extra-különös szövegszedéstől sem riadnak vissza. (A kötetben más ilyen beillesztett darabkákat is találni, mint például egy gyönyörű iratcímzést.) Végül Az Est regattájának igazi vesztese egy, az eredeti kötet darabjaihoz fogható, aprólékosan kidolgozott, s szívszorító tárgyú novella, amelyet szintén egy "igazi" bűnügyi riportcikk zár le.
A hátralévő hat írás (öt novella - Ifjú Mariska hétköznapi halála, Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes, Wallenstein Ödön gyengéje, A Nyavalya tudja, Négyen voltak - és egy kisregény, a Pernahajder volt-e Shock Jenő?) ugyanaz, mint a korábbi novelláskötetben, s változatlanul tetszik nekem. Ám miután újraolvastam őket, majd elolvastam azt is, mit írtam róluk annak idején, meg kellett állapítanom, hogy azóta sok mindent másképp látok. Változatlanul a Négyen voltak a kedvencem, amelyben jelentős szerepet kap Tábori Kornél is, ám A Nyavalya tudja című elbeszélést sokkal-sokkal többre értékelem, mint korábban, az Ifjú Mariska hétköznapi halála pedig ezúttal őszintén megragadott patikamérlegen kimért szomorkásságával.
Összefoglalva: ennek az újrázásnak nemcsak annyi értelme volt, hogy új olvasók számára is elérhetővé váltak a régi történetek, vagy hogy - egyszer majd - egységes sorozat kerülhet fel a gyűjtők polcára, amelyen legkésőbb a Szélhámos Budapest megjelenése óta mindenképp akadt egy könyvészeti kakukktojás. Valójában egy új könyv született, amely tartalmában mindenképpen csak jobb lett a bővítéstől. Ezért is ajánlom mindenkinek.

Bronzérem: Ormos Mária: Hitler
Kossuth, 2018

Az idén nyolcvanhét éves professzor asszony történészi munkássága a 20. század egyik megkerülhetetlen teljesítménye. Egyéni látásmódja, alapossága, sziporkázó stílusa bármely könyvét izgalmas és fontos olvasmánnyá teszi. A Kossuth Kiadó életműsorozattal köszöntötte a 85. életévébe lépett Ormos Máriát: 2016 óta önéletrajza, a Remények és csalódások, A Föld felfedezése és meghódítása című összegző munka, s a széles panorámát megrajzoló Gondolatok az ember történetéről című könyve mellett talán legjelentősebb nagy munkája, a Hitler-életrajz látott napvilágot eddig, ráadásul a sorozat idén végre elegáns és egységes új külsőt is kapott.
A Hitler annak idején közvetlenül a rendszerváltás után készült el. Első kiadása (amely számos utánnyomásban napvilágot látott) 1993-as volt (a T-Twins Kiadónál), majd készült belőle egy második változat 1997-ben (a Polgár Kiadónál). Úgy gondolom, hogy nagyon itt volt az ideje egy harmadik kiadásnak, mivel a korábbiak vagy lapokra szétestek, vagy teljességgel kifogytak. Pedig ez a biográfia alapvető a magyar olvasók számára, több okból is. Egyrészt azért, mert élvezetes, alapos és egyéni hangú áttekintés a 20. század e félelmetes diktátorának életéről. Másrészt, mert bizonyos fejezetek sajátosan magyar szempontból közelítenek a témához, amit hiába is várnánk külföldi Hitler-életrajzoktól: így szó esik Hitler és Horthy politikai kapcsolatáról, Magyarország német megszállásáról vagy a magyar zsidóság elhurcolásáról. Harmadrészt, mivel Ormos Mária teljesen egyedi, átfogó elemzését adja benne Hitler szellemi alapjainak a Mein Kampf szövegének beható értelmezésével. Negyedrészt pedig, mivel a könyv terjedelme ellenére is átfogható, könnyen kezelhető, monumentális zsebmonográfia, ellentétben mondjuk Ian Kershaw óriási, kétkötetes vállalkozásával.
Ám itt el is jutottam oda, amiért az új Hitlernek ebben a posztban csak bronzérem jutott, alapvetően kiadási okokból. A kötet ugyanis az 1997-es könyv szövegének változatlan újraszedése. A köztes húsz évben azonban rengeteg minden történt a magyarul is elolvasható Hitler-életrajz frontján: számos részkutatás látott napvilágot népszerű és tudományos formában is, többek közt John Lukacs, Anna Maria Sigmund, Brigitte Hamann vagy Andrew Roberts tollából. Legfőképpen pedig elkészült, sőt, magyarul is megjelent Ian Kershaw óriási és azóta is megkerülhetetlen, kétrészes nagymonográfiája, a Hitler - 1889-1936: Hybris (1998, magyarul 2003) és a Hitler - 1936-1945: Nemezis (2000, magyarul 2004), amelynek az ismerete, használata nélkül ma már nem lehetne megírni semmilyen Hitler című magyar könyvet. Ormos Mária munkája viszont e könyvekre egyáltalán nem reflektál: joggal, hiszen szövege legfeljebb 1997-es, amikor az említett művek nagyrészt még nem is léteztek.
Ez a szituáció azonban mindenképpen megért volna egy rövid, tömör előszót a harmadik kiadásban: igaz, kis betűkkel feltüntetik benne a belső címlap hátulján, hogy a kiadás alapja a Polgár változata, de ez nem elég. A kötet időben való elhelyezése nélkül kínos, amint Ormos Mária eredeti, helyén hagyott bevezetője vázolja, mennyire nincsenek könyvek magyarul Hitlerről (egy 1968-asra és egy 1989-esre tud csak hivatkozni): miközben ma már a téma iránt érdeklődő laikus is tucatnyit tud felsorolni, amelyekből például sokkal kevesebb kérdőjellel rekonstruálható Hitler ifjúkora, mint ahogyan a jelen könyv még megteheti. Ráadásul valamely kiadói munkatárs a kötet irodalomjegyzékébe mégis beleírta - hiányosan - Kershaw kötetének adatait, szóval még úgy is tűnhet, mintha a szerzőn számon kérhető lenne az újabb szakirodalom.
Senki sem csodálkozik rá, hogy Louis Bréhier nem használja a múlt század végének bizantológiai szakirodalmát pompás kötetében, a Bizánc tündöklése és hanyatlásában: hiszen kiadásaiból a laikusok számára is egyértelmű, hogy egy ma is meghatározó, de 1947-es kötetet olvasnak. Jó lenne, ha a Kossuth hasonlóan gondosan bánna Ormos Mária könyveivel: hiszen kiválóak, és megérdemlik. Hírek szerint nemsokára érkezik az utoljára 2000-ben megjelent Mussolini.

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor 
Hármaskönyv 8. - Három hazai történelmi detektívregény
Hármaskönyv 9. - Békebeli krimi háromszor

Hármaskönyv 10. - Történelmi arcképek háromszor
Hármaskönyv 11. - Nők és világirodalom háromszor
Hármaskönyv 12. - Kádár János és kora háromszor 
Hármaskönyv 13. - Három folytatásról röviden 

Hármaskönyv 14. - Írek, skótok, angolok - és mind klasszikusok
Hármaskönyv 15. - Szép irodalom háromszor
Hármaskönyv 16. - Torokszorító izgalmak
Hármaskönyv 17. - Három regény a német ellenállásról 

Hármaskönyv 18. - Könyvsaláta - kiegészítve
Ekultura.hu - Rejtő Jenő: Vanek ur Párisban
Az idei Ünnepi Könyvhét egyik különlegessége volt egy nem igazán hivalkodó, keménytáblás kis kötet, amire mégis oda kellett figyelni. Borítója úgy nézett ki, mintha harminc évvel ezelőtt, egy jobbfajta írógéppel gépelték volna rá a girbegurba, kissé festékmaszatos betűket: P. Howard (Rejtő Jenő): Vanek ur Párisban.

Igen, pontosan így: nem úr, hanem ur és nem Párizs, hanem Páris! S igen: nem véletlen az ódon masina látszólagos használata sem, ez a szöveg csakis gépelve kerülhetett a borítóra, amelyen mintha a vékony géppapír átkából a következő kéziratoldal is átderengene: persze csak a borítótervezés játékának köszönhetően. Ilyen helyesírással és gépírással szerepelnek ugyanis ezek a szavak azon a kéziraton (pontosabban gépiraton), amely Kiss Ferenc Rejtő-kutatónak (és legendás képregény-szerzőnek és képregény-gyűjtőnek...), no meg a könyvritkaságokat sokak mindennapi olvasmányává tevő Szépmíves Könyveknek köszönhetően most kötetté formálódott, s így már felkerülhet bárki könyvespolcára. A gépirat készítője, Kovács Magda, Rejtő Jenő utolsó gépírónője volt: az író ugyanis – a közismert legendákkal ellentétben – gépbe dolgozott. Ahogyan az Thuróczy Gergely A megtalált tragédia című kötetéből is kiderül, elképesztő, megállíthatatlan tempóban diktált egymást követő gépírónőinek, majd az elkészült gépiratot a felismerhetetlenségig összejavítgatta. Másnapra ebből kellett megalkotni a következő ideiglenesen végleges gépiratot, amit Rejtő később még tovább javíthatott stb. Épp ezért Kovács Magdának nagy gyakorlata volt abban, hogy a zilált szövegekből könyvformába gépeljen bármit: így készült el ez a változat is Rejtő utolsóként az olvasók elé került regényéből.

A Vanek úr Párizsban esetében közismert, hogy Rejtő életének utolsó(előtti) évében készítette el, több helyre is felajánlotta, majd végül a Nova Kiadó javításokat kérő visszautasítástól csalódottan kettétépte. Az életrajzban ekkor hallani a műről utoljára: a regény csak 1986-ban jelent meg először, posztumusz, az író bátyjának, Révai Gyulának a gondozásában, s sokan emiatt szívesen ki is tagadták volna az életműből. Előfordult, hogy itt-ott azt állították róla, valójában csakis befejezetlen munka lehetett, s teljessé csak az írói hagyatékot kezelő, irodalmi babérokra törő báty írhatta, ezért is „nem elég rejtős".

Igaz, ha valaki ténylegesen beleolvas a regénybe, mindezt máris cáfolni tudja, két indokkal is. Az egyik: hogy az Elsőszámú Legvegyesebb Brigád és a szaharai légiórádió abszurd és elképesztő történeténél kevés rejtőibb szöveg létezik. Valóban, a sztori – hasonlóan az olyan késői Rejtő-regényekhez, mint Az ellopott futár vagy a Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára – ezúttal zaklatottabb az addigiaknál, s ürügyebb az ürügynél, hiszen a szöveg maga, a stílus, a retorika, a humor sokkalta fontosabb a könyvben, mint hogy leleplezi-e A tizennégy karátos autó című regényből már ismerős Gorcsev Iván a hamiskártyás maffiát és a zsarnoki légiós tiszteket. (Le.) De pontosan ez az utánozhatatlanul rejtői: egy utólag a szövegbe nyúlkáló kéz bizonyára rendbe szedte volna a csapongó fantáziát.

A másik bizonyíték az eredetiségre, hogy Rejtő élete első nyomtatásban megjelent kisregényét, az 1932-es A Párisi Frontot használta fel, hogy a valójában szintén csak kisregény terjedelmű ötletén (a légiós első részen) csavarjon egyet, s hosszabb művé írja. Tette ezt joggal: nem valószínű, hogy ha a kötet rendben és békében megjelenik 1942-ben (rend... béke...), bármely olvasó reklamált volna, felismerve benne a tíz évvel azelőtt a Nyíl regényújságban kiadott korai zsenge szövegét. Persze az is igaz, hogy a Nova emberének tulajdonképpen igaza volt: a Vanek úr Párizsban még nem volt egészen készen. Ezt mutatja az is, hogy a most kiadásra került változat jóval szigorúbb szerkesztést alkalmaz: vagyis úgy tűnik, hogy Rejtő a széttépett kézirat esete után még változtatott a szövegen, amitől az – jobb lett.

Most ugyanis a Rejtő-rajongók egy új változatot ismerhetnek meg, amely távolról sem csak a cím helyesírásában tér el a közismerttől. Belekezdve több dologra is fény derül. Az első ezek közül, hogy Révai Gyula mentesül a megírás-átfogó átírás gyanúja alól: a Vanek ur ugyanis nagymértékben egyezik a Vanek úrral elejétől a végéig, vagyis nem áll meg a vád, hogy tetemes részeihez Rejtőnek nem volna semmi köze. Az itt-ott tapasztalható „simításokat" nyugodtan lehet az írónak tulajdonítani, csak fordított időrendben (vagyis hogy nem az író bátyja talált szerencsétlenebb, köznapibb fordulatot itt-ott, hanem Rejtő javított az adott helyen „rejtősebbre" a Kovács Magda-féle, későbbi változatban – bár engem őszintén érdekelne minderről Thuróczy Gergely véleménye is: mennyit gépelt és mennyit simított a nyolcvanas években Kovács Magda, mielőtt elkészült ez a kézirat).

A második azonban sokkal izgalmasabb dolog: ennek a kéziratnak ugyanis nemcsak a fejezetbeosztása más kissé, mint a korábban ismertnek, de Manuel története is sokkal szervesebben és okosabban van beledolgozva. A szökevény légiósok nem ötletszerűen cipelik magukkal ezt a kulcsszereplőt, hanem egy pompásan megírt fejezetben külön megmentik, s így kerül közéjük. Ezenkívül számos fordulat, bekezdés, részlet, poén és mondat van sokkal-sokkal jobban megírva, mint az eddig ismert variánsban, míg más, kissé túlburjánzó ötleteket (pl. hogy Gorcsev miért is szerepel itt-ott Pojác néven) sikerült kiszedni belőle. Egyértelmű tehát, hogy ez egy jobb regény: de teljességgel Rejtő-féle.

Ráadásul – s ez a harmadik előny – a Szépmíves kötete (hasonlóan a korábban megjelent Tatjána és Konzílium az őserdőben című könyvekhez) egyúttal nosztalgiautazás is. Először is valójában nem a gépiratból készült, hanem maga a gépirat: amikor elolvassuk a szépen gépelt oldalakat, visszarepülhetünk pár évtizedet, tiszteleghetünk Kovács Magda precizitása előtt, sőt, akár a kéziratot átolvasó Rejtő Jenőnek is képzelhetjük magunkat egy percre... Továbbá a kemény kötéses könyv nemcsak ennyiből áll: belekötötték még A Párisi Front első megjelenésének hasonmás oldalait (Byssz Róbert gyönyörű, eredeti rajzaival illusztrálva), Kiss Ferenc és Fazekas Attila Rejtő-képregényének vonatkozó részeit, s egy érdekes utószót is. Elmondható tehát, hogy a Rejtő-rajongókat éppúgy érdekelheti, mint a képregény-kedvelőket, az irodalmi legendák gyűjtőit, vagy azokat, akik még egy humoros regényt keresnek a nyaraláshoz.

A Könyvhéten ott álltam egy hölgy mellett, aki jaj, de jó, egy Rejtő felkiáltással kézbe vette, majd á, ezt már olvastam felkiáltással letette a könyvet. Így bár hálás vagyok a kiadónak, hogy nem írta-ragasztotta keresztbe nagy, piros, üvöltő felirattal a könyvecskét, amin rajta állna: Figyelem, emberek, nem, ezt a változatot még nem olvashattátok! – most mégis szeretnék kicsit üvölteni: ezt a Rejtőt még tényleg nem olvashattuk! Ideje kézbe venni!

Linkek
Rejtő Jenő összes regénye és kisregénye
Láttad már? - Rejtő Jenő-sorozat
Rejtő Jenő: Tatjána
Rejtő Jenő: Konzílium az őserdőben
A cikk az Ekultura.hu-n: Rejtő Jenő: Vanek ur Párisban
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A képeken: a Vanek ur Párisban címlapja, a Vanek úr Párizsban legfrissebb papírkiadásának és 1986-os első kiadásának borítója, Rejtő Jenő, végül a Szépmíves Könyvek további három Rejtő-ritkaságának fedélképe.