2022. március 1., kedd
Évek óta folyamatos a lelkesedésem a történelmi detektívregények műfaja iránt. Igyekszem minden olyan könyvet elolvasni, ami magyarul megjelenik a műfajban. Az év vége felé azonban sajnos nem mindig aratott nálam őszinte sikert egy-egy új megjelenés.
Manó Könyvek, 2021
A Sherlock, Lupin & Én gyerekkrimi-sorozatra mindig lehet számítani: ízléses, ötletes és minőségi szórakoztatás felnőttnek és gyereknek.
Az eredeti szériában tizenhárom (1. A fekete dáma 2. Utolsó felvonás az Operában 3. A skarlátvörös rózsa rejtélye 4. A katedrális árnyéka 5. A fehér kastély 6. A Szajna árnyéka 7. A Kobra bosszúja 8. Szfinx a Hyde Parkban 9. Rókavadászat gyilkossággal 10. A bűn fejedelme 11. Az ármány kikötője 12. A búcsú hajója 13. A nagy végjáték), a megújított, immár Irene Adler, Arsène Lupin és Sherlock Holmes meglett korában játszódó sorozatban pedig eddig öt kötet látott napvilágot: az Anasztázia nyomában bemutatta az új gyerekhősnőt, Irene M. Adlert, A cilinderes férfi rejtélyében és Az álarc titkában különféle izgalmas bűnügyeket derített ki az okos inassal, Billy Gutsbyvel kiegészült nyomozóötös, s 2020 és 2021 karácsonyára is jutott egy-egy karácsonyi rejtélysor: az Öt karácsonyi rejtély című novellagyűjtemény és a jelenlegi legfrissebb kötet, a Karácsonyi bűntény. Az olaszul 2017-ben napvilágot látott igazi, angol krimi egy vidéki fogadóban játszódik, amelyet a hó csaknem teljesen elvágott világtól, viszont tele van gyanús lakókkal. Azután gyilkosság történik...
A könyvet biztosan újra fogom olvasni. Mégis: sajnálom, hogy ebből a négyesből ez a legjobb kötet szerintem, hiszen minden élvezetessége mellett, mégiscsak (persze, bevallottan) egy bevált séma 17. ismétlése.
Kossuth, 2021
A magyarul szintén tavaly megjelent Rejtély a Riviérán folytatásában Mary Russel és Sherlock Holmes, a különös és zseniális házaspár ismét visszatér, hogy kinyomozzon egy romániai bűnesetet. Az időpont 1925, a páros megbízója, Erdélybe hívója pedig nem más, mint az író és művészetpártoló Mária román királyné. Lehetséges, hogy mégis léteznek vámpírok?
Nos, bár a választ mindenki tudja, aki olvasta A sussexi vámpírt, ha már egy alternatív idővonallal sikerült elérni, hogy az őszbe csavarodott, de boldog házas Holmes 1925-ben még aktív megbízások után rohangáljon, tényleg kár lett volna kihagyni, hogy elvonatozzon a vámpírok igazi hazájába. Ez a regény jóval élvezetesebbnek tűnt számomra, mint az előde. Tény azonban, hogy még mindig csak a levegőben lebeg millió múltra utalásával, s igen hosszú is szintén tengernyi mértékű korfestésével.
Sebaj, 2022-ben végre érkezik a sorozat első része, az 1915-ben játszódó A méhészinas, amelyből esetleg kiderül, miért tartják olyan nagyra külföldön ezt a sorozatot, sőt, az is, ki egyáltalán Mary Russel. A Kísértetkastély a Kárpátokban ugyanis a sorozat 19. kötete...
Kossuth, 2021
"A kevesebb néha több" egy az engem sokszor annyira bosszantó bölcsességek közül, és szinte bármikor szívesen nekiállok amellett érvelni, hogy az esetek többségében egyáltalán nem igaz. A sikeres kortárs szerző Csabai László nem más, mint Szindbád, a detektív kitalálója. Holmes-regényének az esete azonban pont az a kivétel, ami erősíti a szabályt: olyan sokat akar markolni, hogy végül jóval kevesebbet fog a szándékoltnál és reklámozottnál.
Hiszen játékot legalább hármat ígér az olvasónak a könyv: egyrészt detektívregény, amelyben a nagy nyomozó 1928 Magyarországán nyomoz, másrészt kortárs regény a kora Horthy-kor, s a mindenkori Magyarország szellemi színvonalának fanyarul ironikus bemutatásával, végül tetszetős képeskönyv, tele archív képekkel, újságfotókkal, kordokumentumokkal. Ráadásul magát rejtvény & regényként hirdeti, mivel ha a végén helyesen válaszolgatunk egy húszkérdéses teszten, akkor elolvashatunk egy alternatív befejezést. Ezzel azonban a kötet máris kissé félrepozicionálja magát, több könyvesboltban ugyanis a szabadulószobás játékkönyvek közé kerül, amely kategóriában viszont az első két jellegzetessége inkább érthetetlen és csalódást keltő manír, mint kellemes meglepetés. Hasonlóképp nagyon szép a Karcagi Klára tervezte külső, de - főleg ezen a papíron! - sokkal kézbeillőbb és vevőcsalogatóbb lenne lepedőméret helyett zsebkönyvként. Ha valaki kinyitja a kötetet, láthatja, hogy mind a benne szereplő képek, mind a jelenleg óriási betűk jóval elegánsabban mutatnának feleekkorában. A méret így megint felveti a kérdést, kinek szólna a könyv: albumnak kevés, kriminek kényelmetlen. De inkább maradva annál a besorolásnál, hogy ez egy regény, és kész: ha valaki épp a nagy detektívet akarja megidézni, ahhoz mindenképpen kellene egy jó krimicselekmény. A Sherlock Holmes Budapesten azonban ezt mindkét befejezését tekintve abszolút nélkülözi. Minél jobban sűrűsödnie kellene a rejtélynek, annál kidolgozatlanabbak a jellemek és a cselekményelemek, annál kevesebb a friss, szatirikus ötlet, viszont annál ötletszerűbbek a bombasztikusnak feltüntetett fordulatok, míg végül a könyv elbillen: fejnehéz a rendkívül hosszú, korfestő, ironikus hangú előkészítéstől, utolsó harmadának rohamtempójú vázlatosságát viszont a jóízű abszurd sem tudja leplezni.
Ha kortárs regény, ami amúgy krimi is, akkor számomra inkább etalon Hász Róbert két Fábián Marcell-regénye, ha pedig Holmes-történetre és abszurdra vágyunk (meg filozófiára és posztmodernre), akkor András Sándor Gyilkosság Alaszkában avagy Sherlock Holmes a tlingitek földjén című könyvét érdemes elolvasni.
Pioneer, 2021
Azt hiszem, öregszem. Más magyarázatot nem találok arra, hogy végigolvastam azt a detektívtörténetet, ami egy azóta ötkötetes sorozatot és rengeteg rajongót szült, és az egyetlen emlékem az egészről két hónap után szinte kizárólag a végtelen unalom...
A borító nagyon tetszett, a háború utáni évek hangulatára is mindennél jobban vágytam, ám Jessica Fellowes (a Downton Abbey-t megalkotó Julian Fellowes unokahúga) regénye sem szövegében nem volt érdekes, sem az alakjaival nem ragadott meg. Elképesztően hosszú oldalakon át nem történt benne semmi, biztos vagyok benne, hogy a kötet egyharmadát nyugodtan ki lehetett volna húzni úgy, hogy senki észre sem veszi. Ráadásul - bár ez soha nem célom és alapvetően nem is ezért olvasok krimiket - a gyilkos személyében már a kötet egyharmadánál biztos lettem, olyan ellenszenvvel ábrázolta őt az írónő. Az csak hab a tortán, hogy befejezve a könyvet, kiderült, a regény egy soha meg nem oldott, valós rejtély megoldását ígéri, de semmi mást nem csinál, mint felhasználja Rosemary Cook 2015-ös oknyomozó könyvének (egyébként messze nem tökéletesen igazolt) állításait: vagyis még csak egy valódi detektívrejtélyt sem talált ki az írónő, pusztán az indíték megalkotásához és az általa feltételezett gyilkos további feketítéséhez kellett használnia a fantáziáját. Jó nagy csalódás volt mindez, több soron is: ezek után vigyázni fogok az olyan sorozatkezdő kötetekkel, amelyek eleve és előre megfontolva egy rétestészta sikerszéria első darabjának készülnek. (Azt meg árulja már el nekem valaki, hogy ha egy sorozat köteteinek a címe The Mitford Murders / Scandal / Trial / Vanishing, s mindössze az egyszál Bright Young Dead helyett kellett volna kitalálni valami más szerkezetet magyarul, miért kellett Gyilkosság a vonatonnak keresztelni mindjárt a sorozatnyitó regényt, ráadásul úgy, hogy a borítón a sorozatcím tűnik főcímnek???)
Link
Négy könyv a Typotextől 1.
Négy könyv a Typotextől 2.
