A nők győztek... Úgy tűnik, az európai írónőknek nagyon sokféle és nagyon erős mondandója van a magyar olvasók számára is.
2016-ban a Noran Libro, megérezve az idők szelét, elindított egy kortárs európai irodalmi sorozatot (az Európai Unió támogatásával): a K-európai történeteket. Az első évben öt kötet jelent meg, négyet férfi írt, egyet nő. A második évben három mű látott napvilágot, kettőt férfi írt, egyet nő. 2018-ban - legalább is a mai napig - a sorozat nem folytatódott. Ezzel szemben 2017-ben a szériának párja támadt a kiadó Európa női szemmel sorozatának megteremtésével, amely mind méretében, mind kiállításában, mind terjedelmében pontosan olyan, mint az előde. Ám az ide bekerülő regények, novelláskötetek első számú válogatási szempontja - hogy európai írónők írják őket. Az első évben a sorozat hat kötetig jutott, idén - a ma napig - négy újabb darabja jelent meg: vagyis ha e percben abba is maradna (hiszen a támogatások és pályázatok megnyerésének útjai kifürkészhetetlenek), máris több könyvet helyezett volna a könyvespolcra, mint az előde. És persze, remélem, hogy folytatódik majd, hiszen különlegesebbnél különlegesebb, újraolvasásra ösztönző művekkel és szerzőkkel ismertetett meg.
Többek közt ezért érzem úgy, hogy az európai írónőknek van mondanivalójuk a magyar olvasóknak. Pontosabban: a legjobb kortárs európai íróknak van mondandójuk, viszont ezek jó része nő.

Ez a poszt az Európa női szemmel idén megjelent három kötetét ajánlja mindenki figyelmébe. Mindegyikhez kiválasztottam egy-egy számomra jellemzőnek tűnő idézetet, s nagyon röviden írtam a szerzőkről és magukról a kötetekről. Egyúttal azonban szeretném ajánlani a kiadó korábbi hasonló könyveit is, amelyekről kivétel nélkül posztoltam itt, a blogon.

Nők a K-európai történetekben
Ivana Sajko: Családom története dióhéjban
Inga Žolude: Legyen vigasz 
Az Európa női szemmel korábbi darabjai
Lidia Amejko: A telepi szentek élete
Ivana Dobrakovová: Toxo
Svetlana Žuchová: Jelenetek M. életéből
Dora Csehova: Nem akartam Lenin lenni
Rosa Liksom: Ideglenes
Hatice Meryem: Kozluk
Carolina Schutti: Mezítláb a selymes fűben

Az új kötetek
Clare Azzopardi
Pár női név
"Nem igazán örült neki, hogy minden reggel szembesülnie kellett a múltjával. (...) Pár hónap elmúltával rájött, hogy a gyerekkori emlékei mindig is ott lesznek a felszín alatt, akár a kövületek, és úgy ütnek át a mindennapokon, mint a csigák mintái a mészkőlappal borított utak felszínén. Hogy is volt, amikor meglazította a Joelene biciklijének a láncát? A kislány alig indult el, máris arccal előre zuhant az útra." (69.)
Clare Azzopardi 1977-ben született, máltai írónő, tanár és szerkesztő. Sokat tesz a máltai irodalom európai megismertetéséért. E kötetét hat európai nyelvre fordították le: érdekesség, hogy mivel magyar-máltai műfordító egyelőre nem létezik, Szabó T. Anna az angol változat alapján dolgozott.
A Pár női név sötét hangulatú és kiábrándítóan kemény hangú, mégis lebilincselő történetfüzér, amelynek önálló novellákként olvasható darabjait mindössze egy finom tematikai és kulcsszóháló tartja egyben - ha az olvasó akarja. A nyolc fejezet vagy elbeszélés azonban külön-külön, vagy felcserélt sorrendben is elolvasható: s minden alkalommal mást és mást mond a kortárs és a múltbeli Máltáról a legkülönfélébb női nézőpontokból. A szövegek címe pár, egészen pontosan nyolc különböző női név, s amilyen sokféle hangulatúak ezek, annyira különbözik a nyolc történet is. Hozzám elbeszélésmódja miatt a titokzatos és megdöbbentő Sandra áll közel, amely egy boldogtalan és különös nő története, amelyet a szinte epikussá váló "kulcskeresés" motívuma rendez új mintába. A legjobb, önmagában is megálló novella azonban a kötetben mégis talán a Gracey, amely pompás, szinte anekdotába illő alakok a legkevésbé sem kedélyes megidézésével mutatja be a sziget múltjának egy groteszk darabját, s néhány tragikus női sorsot.

Ida Hegazi Høyer
Bocsáss meg 
"Megegyeztünk, hogy ki-ki három barátot hívhat meg, plusz a tanút. Kész, ennyit. Először olyan rossz érzés volt, hogy annyi mindenkit ki kellett hagynom, mondtam, hogy jöjjön ő, vagy esetleg ő stb. Hány barátod van tulajdonképpen, kérdezted. Ha arról van szó, ki az, akit tényleg a barátodnak nevezhetsz? Most komolyan? (...) Ahogy feküdtünk ott az ágyon (...), már tudtam, hogy az egyetlen barátom, az egyetlen barátom, akit igazán annak tartok, az te vagy." (172.)
Ida Hegazi Høyer 1981-ben született, norvég írónő, aki szociológiai tanulmányok után vált szabadfoglalkozású szerzővé. A Bocsáss meg volt a harmadik könyve, amelyért 2015-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját: azóta hét nyelvre fordították le, magyarra Szöllősi Adrienne.
A regény - egy nő monológja, elképesztően személyes hangú emlékezése - szuggesztív képpel kezdődik: egy ágy áll az utcán, a járdán, a közös otthon előtt; a hitvesi ágy. Innen indul az elbeszélő monológja, amely egy elhallgatásokkal, manipulációkkal és erőszakkal teli kapcsolatba avatja be az olvasót - mindvégig megmaradva az áldozattá váló fél (a nő) szemszögében, s épp ezért könyörtelen és teljes képet adva egy viszonyról, amelynek a végén nem lehet mást mondani, mint: Bocsáss meg. Ugyanakkor véleményem szerint Ida Hegazi Høyer regénye sokkal több is, mint egy bántalmazó kapcsolat pontos, olykor ironikus vagy groteszk krónikája. Rengeteget lehet ugyanis egyes részein gondolkodni: vajon milyen is az igazi szerelem, kapcsolat? Tényleg az a lényege, hogy - legalább is az egyik félnek - mindent fel kell adnia benne, és hozzásimulnia, hozzáidomulnia a másikhoz, bizonyítandó egyetértését és igényét az új, közös életre? Ha nem, miért hisszük ezt szívesen? S hol van az üdvös, boldog önátadás és a veszélyes, visszafordíthatatlan áldozatul esés határa?

Maria A. Ioannou
Katlan 
"Tegnap este megint azt álmodtam, hogy rájuk lőttem, és nagy csattanással eldőltek sorban egymás után. Úgy éreztem, most megtisztítottam a terepet, visszanyertem a határtalan kilátást a kékségre. Fölébredtem. Öntöttem a pohárba egy kis vizet, és kiültem az erkélyre. Persze még mindig ott voltak. Leveleik kábultan súrolták egymást." A novella címe: Pálmafák... (87.)
Maria A. Ioannou 1982-ben született, ciprusi írónő, a mediterrán írószövetség alapító tagja, aki sokat tesz a ciprusi irodalom európai megismertetéséért. Már az Elsőkönyvesek Fesztiválján is járt Magyarországon. Novelláskötetét Pávai Patak Márta fordította magyarra.
A Katlan volt az idén tavaszi négy Európa női szemmel-kötet közül az, amelynek az elolvasásán, megvásárlásán a legtöbbet gondolkoztam. Kézbe véve azonban ez lett az, amelyik a leginkább elbűvölt: az elmúlt hónapokban már újra is olvastam. Ellentétben a Pár női név enigmatikusságával, a Katlan már az alcímében lelkesen hirdeti magáról, hogy novellákat tartalmaz. Mégis: ezek a helyenként szinte szürreális, máshol mikrorealista, groteszk vagy abszurd szövegek kifejezetten attól válnak különlegessé, ha - legalább is először - a kötetbe rendezés sorrendjében olvassuk végig őket. Ebben az esetben elkezdenek felelgetni egymásnak: a cím nélküli, rövid, poétikus szövegek összekapcsolódnak, a Katlan című elbeszélés utolsó mondatának gödör szava hirtelen kulcsfogalommá változik (ha addig még nem tette volna meg), hiszen egy Gödör című novella követi, a Pálmafák cunamija tovább zúg A százados (nem) látszik a viharban tárgyakat soroló, abszurdan rögvalóságos történetében - és így tovább. Az eredmény pedig egy veszedelmes, fájdalmasan sötét, csak cinizmussal elviselhető, nagyvárosi világ részletes ábrázolása: egy világé, amelyik nem Cipruson van, hanem mindig a mindenkori olvasó körül, tele magánnyal, kitaszítottsággal, kínnal és kiábrándulással. Mégis pokolian jó beleolvasni magunkat.

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor 
Hármaskönyv 8. - Három hazai történelmi detektívregény
Hármaskönyv 9. - Békebeli krimi háromszor 
Hármaskönyv 10. - Történelmi arcképek háromszor