Claus von Stauffenberg, 1929k

A júliusi évfordulóhoz kötve nemrég jelentettem meg négyrészes posztsorozatomat az 1944. július 20-i német katonatiszti összeesküvésről, s a merényletről, amelyben Claus von Stauffenberg ezredes megpróbálta megölni Adolf Hitlert. Most egyfajta függelékként kell beszámolnom a véletlenről, amelynek köszönhetően 2018 tavaszán hirtelen két olyan regény is megjelent magyarul, amely valamilyen módon köthető a témához. Az egyik a korábbi, 1938-as katonai szervezkedést választotta tárgyául (az Oster-összeesküvést), amelyben már szép számmal vettek részt azok, akik az 1944-es események fő alakjai lettek. A másik pedig főleg 1945-ben játszódik, s a lehető legkontrasztosabban igyekszik bemutatni tettesek és áldozatok, hősök és belekeveredők, átlagnémetek és másmilyen németek, férfiak és nők, gyerekek és felnőttek viszonyát a háborúhoz, az összeesküvéshez és a háborús bűnökhöz. Ehhez a két könyvhöz választottam ebbe a bejegyzésbe harmadiknak egy régi, de szerethető kötetet, amely kifejezetten a Stauffenberg-összeesküvésről szól.

Robert Harris: München
Gabo, 2018

Merész témaválasztás, professzionális megvalósítás, legalább egy nehezen felejthető karakter: kell-e több egy új Robert Harris-regényhez? Az 1957-es születésű sikerszerző mindig jó könyveket ír: talán azért, mert keveset ad ki (fikciós regénye tulajdonképpen csak egy tucatnyi született huszonöt éves pályáján), azokhoz viszont alapos kutatásokat végez. Így azután olvasóinak a bravúros cselekménybonyolítás mellett a korhangulat érzékeltetését vagy a részletek precizitását sem kell nélkülözniük. Én is nagyon kedvelem a könyveit: különösen tetszett a szintén a második világháború idején játszódó Enigma, amelyből sikeres film is készült, vagy a megdöbbentő részletességű, ókori tárgyú Pompeji. A München jelenleg a legfrissebb kötete, hiszen eredetileg 2017 őszén jelent meg, s kiváló kritikákat kapott.

A második nagy világégéshez kapcsolható regényben még - éppen - béke van: 1938-ban járunk, a müncheni konferencia idején. Hitler már félig-meddig leleplezte hódító, háborús szándékait: Németországa februárban bekebelezte Ausztriát, s most Csehszlovákia feldarabolása a célja. Ekkor ülnek össze többszöri tanácskozásra a német, brit, francia és olasz diplomaták: Európa számos gondolkodója azt várja a szeptemberi találkozásoktól, hogy valaki Hitler útjába mer állni. A német katonai ellenállás tagjai pedig, a német katonai hírszerzésnél, az Abwehrnél dolgozó Hans Oster alezredes vezetésével egyenesen azon dolgoznak, hogy a müncheni konferencia ne záruljon Hitlerre nézve sikeresen. Meg akarják buktatni a nemzetiszocialista vezetést, félreállítani Hitlert, s rádöbbenteni az európai politikusokat, hogy a megbékélési politika háborút hoz, vagyis ha kiegyeznek Hitlerrel, valójában a Führer céljait valósítják meg. A regényben a valóban élt történelmi figurák mellett két főszereplőt kapunk: Hugh Legatet, a fiatal, kissé naiv, családjához meghatóan ragaszkodó brit diplomatát és Paul von Hartmannt, a katonatisztet, Legat régi barátját, a német ellenállás tagját. Ők ketten kísérlik meg a lehetetlent: olyan információkat eljuttatni a vezető brit politikusokhoz, amelyek megmutatják Hitler valódi arcát és megakadályozzák a megegyezést.

A München témaválasztásának két különlegessége közül az első épp ez: hogy egy kudarc története. Mindenki tanulhatta már az iskolában, hogy 1938. szeptember 29-én megszületett a müncheni egyezmény. Chamberlain miniszterelnök olyan boldogan és elégedetten repült haza hazájába, hogy már a repülőtéren megtartotta híres szónoklatát arról: Anglia és Németország közt nem lesz többé háború. (Az eseményekről szól David Faber kiváló, magyarul is megjelent München című kötete.) Az Oster-összeesküvés kudarcot vallott: tagjai egy részét letartóztatták, míg mások megérték, hogy 1944-ben az újabb, Tresckow és Stauffenberg nevével fémjelzett mozgalommal bukjanak el. Viszont - ez a másik különlegesség - szerintem népszerű történelmi regény még nem született korábban a témáról: vagyis Robert Harris megismerteti 1938 német tisztjeinek problémáit és tetteit a világ olvasóival, és velünk magyarokkal is. (Ami talán nem árt ott, ahol a Google kereső második magyar nyelvű találata Oster nevére - nem írom le, melyik oldalnak köszönhetően - még mindig a "német hazaáruló"...)

Eltekintve most már a különlegességeitől: a München mindenképpen jó regény. Izgalmas, fordulatos, lebilincselő, részleteiben kiszámíthatatlan, s rendkívül tömör, hiszen mindössze négy nap története. Ha bármiben is volt hiányérzetem, akkor Legat figurájának kidolgozottságában: őszintén szólva a regény végéig sem jutottam el oda, hogy igazán érdekeljen az oly gyakran óvatoskodó és tehetetlenkedő fiatalember. Annál jobban sikerült Harrisnek Hartmannt megalkotni: mintha sokkal jobban érdekelte volna az olykor cinikus, hazájáért mégis mindent kockáztató, ibolyakék szemű külügyes. Amit pedig a regény elmond cselekvésről és cselekvésképtelenségről, végzetről és "az ésszerűtlen hatalmáról", az nagyon-nagyon érdekes. Tetszik!

Ernst Ludwig Bock: Walkür nem mosolyog
Kozmosz Könyvek, 1982

Ez egy igen-igen régi könyv: már a magyar kiadása is harminchat éves, eredetileg pedig 1977-ben jelent meg, több mint negyven éve. Mégis érdemes vele találkozni: magyarul ugyanis ez az egyetlen olyan regény, amely szépirodalmi eszközökkel foglalkozik az 1944. július 20-i összeesküvés történetével, előzményeivel, eseményeivel és egyik vezetőjének, Stauffenberg ezredesnek a személyével. Szerzője történész és újságíró, műfaja pedig - a magyar fülszöveggel ellentétben - nem dokumentumregény, hanem egyszerűen csak történelmi regény. Főszereplője, Gerhard Northaus főhadnagy fiktív alak, azonban az ő történetében találkozhat az olvasó azokkal a problémákkal és  személyekkel, amelyek nélkül nem lehet elbeszélni 1944 júliusának eseményeit.

Northaust 1943 májusában ismerjük meg: harctéri sebesülése után épp kórházban lábadozik. Itt ismerkedik meg Stauffenberg (al)ezredessel, aki épp kellemetlen szituációban siet a segítségére: Northaus ugyanis, aki a fronton túl sokat látott az SS hátországi tevékenységéből, parázs vitába bonyolódik egy nemzetiszocialista érzelmű századossal. Stauffenberg megmenti a felelősségre vonástól, s egyúttal igyekszik kipuhatolni, meddig terjed a főhadnagy elkeseredettsége és elszántsága. Northaus nemsokára Berlinben találja magát, a Bendlerstrassén, Stauffenberg és mások beosztottjaként, s szerepet kap a főképpen katonatisztek irányította Hitler-ellenes szervezkedésben. A regény alaposan ábrázolja az összeesküvés résztvevőinek sokaságát: rövid időre, vagy említés szintjén, de színre lép a Kreiasui Kör, Hans von Dohnányi, Goerdeler és a polgári ellenállás, s a regény bemutatja a Hiler-ellenes korábbi merényletkísérletek főszereplőit is. Izgalmasan és pontosan ábrázolja a merénylet és a puccs eseményeit is. Július 20. délutánján azonban az elbeszélés kilép a valós történelmi események keretéből, s külön történetbe kezd: hiszen annyi bizonyos, hogy Northaus főhadnagy nem került Remer őrnagy és emberei kezére a Bendlerstrassén Stauffenberggel és társaival együtt. Épp ezért a könyvön azok sem fognak unatkozni, akik már nagyon sokat tudnak a Stauffenberg-összeesküvés történetéről: a befejezés nekik sem kiszámítható.

A regényen egyben-másban meglátszik a születési helye és ideje. Például a befejezésében. A külön történetszál Northaus szerelméről szállásadója lánya iránt izgalmas, az azonban, hogy a lány apja egykori kommunistából vált besúgóvá, s egyáltalán, a kommunista ellenállás beleírása a kötetbe, nos, meglehetősen korjelző. Ettől függetlenül nekem tetszett, de tény, hogy míg Stauffenberg körének bemutatása egészen realista (kiderül például, ki kivel, miben nem ért egyet július 20. szervezői közül), a kommunisták jellemzése teljesen idealizált. A másik ilyen gyenge pont annak kibontása, mit gondolt Stauffenberg a Szovjetunióról: erről ugyanis a valóságban nemigen tudni semmit, itt pedig egész korrekt kis beszéd szól róla.

Mindettől eltekintve a könyv határozottan nem rossz: élvezetes és fordulatos olvasmány, izgalmasan és átélhetően mutatja be az ellenállás szervezésének eseményeit, veszélyeit és fordulópontjait. Stauffenberg személyiségét is egészen valószerűre rajzolja. Igazán pedig Northaus megteremtése jó ötlet: így a szerző kezét nem kötik a valós adatok, mégis egy tipikus, jelképes összeesküvő-alakot tud egyéníteni. S ezzel az is megoldódik, mitől lesz érdekes és kiszámíthatatlanul eredeti a regény: vagyis, hogy miért olvasson el valaki négyszáz oldalt egy kudarcról. Stauffenberg ugyanis biztosan elbukik a történetben, de hogy mi történik majd Northausszal, azt csak az utolsó lapokról tudhatjuk meg. Amikor először olvastam a regényt, még nem igazán tetszett. Egyrészt - be kell valljam - őszintén zavart, amint megelevenedtek benne a történelem hősei, élükön Stauffenberg gróffal. (Talán nem véletlen, hogy a legtöbb film őt csak július 20-án, vagy a néhány azt megelőző napban szokta ábrázolni: nagyon nehéz egy különös hőst bemutatni...) Másrészt nem tetszett a regény korából eredő néhány gyengéje. Mára megbocsátóbb vagyok, s szívesen olvasom újra a könyvet.

Jessica Shattuck: Nők a kastélyban
Bluemoon, 2018

Az Édesvíz Kiadó évtizedek óta név a könyvpiacon: de sajátos név, közismerten misztikus-ezoterikus kötetekkel. Igaz, a Bestline-sorozattal tett már lépést a szép- és szórakoztató irodalom felé: 2002-ben például itt jelent meg Rácz Zsuzsa Állítsátok meg Terézanyut! című kötete. Igazán izgalmassá azonban 2017-ben vált a helyzet, amikor megszülettek a Bluemoon Könyvek, ezúttal nem sorozatként, inkább önálló (al)kiadóként elkülönbözve az Édesvíztől. És azután Sci-fi - Regény - Fantasy jelszóval sorra jöttek az olyan könyvek, mint a Valerian és az ezer bolygó városa, a Minden madár az égen, a Lincoln és a bardó, A víz érintése és a Felfedezők Társasága.

Ehhez a rangos listához méltó az év elején megjelent amerikai regény, a Nők a kastélyban is. Aminek már a műfaji besorolásával is gondban voltam. Hiszen témája ellenére semmiképpen sem nevezhető háborús regénynek: néhány visszatekintő fejezetet kivéve már a második világháború befejeződése után játszódik a kataklizmából épp csak magához térő német vidéken. Szereplői németek, s főleg nők, ezért adná magát műfajnak a női regény. A Nők a kastélyban már címével is vállalja, hogy gyerekek és anyák történetét mondja majd el, viszont ez egy háborús műben, egy olyan világot megelevenítve, ahol a férfiakat elvitték, besorozták, kivégezték, megölték, a legkevésbé sem választás, sokkal inkább alapvetés, amely egyben jelképes is - tehát ez sem jelöl műfajt. A már a címlapon szereplő New York Times Bestseller besorolás a könyvet lektűrnek is definiálhatná, de könnyed, szórakoztató olvasmánynál meg sokkal több ez a történet. Így azután maradnék - a Bluemoon reklámszlogenjéből kiindulva - az egyszerű regény műfajbesorolásnál. Ez egy komoly kötet, nem kísérletező, de szépirodalom, amelyik nonlineáris szerkesztésmódjával és témája eredetiségével igyekszik újszerűen megközelíteni egy régi problémakört: a túlélését, az átélését és az emlékezését.

Az egyik főszereplő Marianne grófnő, Albrecht von Lingenfels gróf özvegye. Férjét elfogták és kivégezték, miután 1944. július 20-án vereséget szenvedett a Stauffenberg gróf nevével fémjelzett, Hitler-ellenes összeesküvés és puccskísérlet, amelynek ő is részese volt. Feleségét és gyermekét, ahogyan a többi letartóztatottét is, elszakították egymástól: hiszen a családtagokat börtönbe zárták, nevelőotthonokba és táborokba vitték. A háború végén az immár szabad Marianne nekilát, hogy újrakezdje az életet és végrehajtsa fogadalmát: romos családi kastélyukban össze akarja gyűjteni és segíteni szeretné az ellenállás többi özvegyét és árváját. Ám már az elsővel közülük nagyon nehéz megtalálnia a közös hangot. Benita Fledermann ugyanis nemcsak szőke copfos, nagynémet érzelmű, paraszti származású BDM-lányból lett az összeesküvőként meggyilkolt Constantine Fledermann felesége, de tulajdonképpen - sorsának tragikus részletei ellenére is - még mindig az, aki volt: s Marianne képtelen megérteni, hogy lánykorának cinikus, megnyerő, intelligens és bátor szerelme, Connie miért vette feleségül ezt a nőt. Miközben az anyák egymás megértését tanulják, a gyerekek új helyzetükkel barátkoznak: hogy árulók fattyaiból vitatott mártírok árváivá avanzsáltak. És ekkor feltűnik a birtokon egy fogoly, egykori német katonatiszt, majd megérkeznek az oroszok...

Szerintem ez a regény nagyon jól működhetne egy jó filmen, ám minden azon múlna, kit választanak ki Marianne szerepére. Számomra ő volt ugyanis az egyik legmegfoghatatlanabb szereplő: annyira az elvein, az erkölcsön, a tiszta, fekete-fehér ítéleteken keresztül élt, hogy néha még elképzelni is nehezemre esett. Pedig ő a történet kulcsfigurája: nagyban rajta múlik ugyanis mindaz, ami a többi szereplőkkel történik, legyen az jó vagy rossz. Mégis, soha, egy pillanatra sem hibáztatható, mivel a tévedései is kérdéseket tesznek fel. Mit jelent a felelősség? Megváltozhat-e valakinek gyökeresen a személyisége? Meg lehet-e bocsátani háborús bűnöket? Mit jelent az újrakezdés a háború traumája után? Felejtést? Örökké a múltban ragadó emlékezést? Jóvátehető-e bármi, amit egy háború okozott? Szép és nagyon szomorú a történet, viszont cseppet sem kiszámítható vagy könnyű. Ajánlom a téma iránt érdeklődőknek.

Nina és Claus von Stauffenberg, 1933

Megjegyzés: akiket a szokásosnál jobban érdekel "az ellenállás özvegyei"-téma, amelyet fiktív módon a Nők a kastélyban is feldolgoz, azoknak érdekes lehet ez a cikk Nina von Stauffenbergről, akiről lánya, Konstanze grófnő 2008-ban adott ki egy életrajzot német nyelven, s igazán csak azóta szokás tudni, mennyire volt részese férje terveinek, s mennyire feltétel nélkül támogatta őt. A rövid áttekintés végén olvasható az a vers, amelyet Stauffenberg özvegye akkor írt - fejben -, amikor a ravensbrücki koncentrációs táborban tartották fogva, négy gyermekétől elválasztva, terhesen. Ezzel a verssel biztatta magát és őrizte meg halott férje emlékét.

Linkek
Stauffenberg háborúja 1. - A Hitler-ellenes júliusi összeesküvés 
Stauffenberg háborúja 2. - Könyvek a Hitler-ellenes összeesküvésről 1. 
Stauffenberg háborúja 3. - Könyvek a Hitler-ellenes összeesküvésről 2. 
Stauffenberg háborúja 4. - Filmek a Hitler-ellenes összeesküvésről  
Hármaskönyv 15. - Szép irodalom háromszor