Hármaskönyv 15. - Szép irodalom háromszor
Nagyon eredeti vagyok: ezt a különírást ugyanis egyszer már elsütöttem 2014-ben. De már akkor is tetszett. Az ebbe a posztba került három könyv ugyanis vitathatatlanul igazi szépirodalom: de én valamiért kifejezetten szépnek is találtam.

Matěj Hořava: Pálinka
Typotex Világirodalom, Typotex, 2018
Fordította: Pet'ovská Flóra
A Pálinka annyira jó olvasmány, hogy 2018-ban ez lett a Könyvfesztivál könyve számomra. Írni róla viszont nehezemre esik. A Prózák a Bánátból alcímet kapott szöveggyűjtemény (mert sem regénynek, sem elbeszéléskötetnek nem merném nevezni, ha a szavakat hagyományos értelmükben használjuk) enigmatikus, költői és elképesztően hangulatos kötet. Viszont nehéz róla bármit is megfogalmazni: mert amint kimondom, máris hamisnak érzem az állításokat.
Ilyen tételmondat lehetne, hogy a cseh író mindennél kézzelfoghatóbban, mégis tünéke-nyebben fogalmazza meg benne, milyen közép-európainak lenni, s egyáltalán periférikusnak érezni magunkat a világban, vagy kívülállónak a saját életünkben. Arra a történetszövedékre, amely a Pálinka darabjait összetartja (hogy egy cseh fiatalember, egy Morvaországból érkezett tanár keresi a helyét Romániában, a Bánátban, ahol egyébként jelentős cseh közösség él(t)) látszólag még egy novellát sem lehetne alapozni, de Matěj Hořava könyvének nincs is szüksége szüzsére. A rövid, két-tízoldalas prózák mindenféle hangulatok, nosztalgiák, félelmek, emlékek, beszélgetések és elhallgatások szavakká formálásai, amelyekhez a narrátor személye és háttértörténete néha szinte csak ürügyül szolgál. Bárki, aki volt már bármilyen értelemben kitaszított, magányos, vagy önkereső, azonnal át tudja élni a szövegek érzelmeit. S bárki, aki egy percre is elfogadta a kötet alaphangját, már nem tud többé szabadulni a szuggesztív, önmagába fogadó, hol prózaversesen áradó, hol monumentális körmondattá szerveződő, olykor szaggatottan ziháló, máskor diadalmasan éneklő, új és új asszociációs körökbe vonó és el nem engedő szövegektől. A Pálinka bevezet a Bánát, Csehország és Közép-Európa közelmúltjába, eláraszt érzelmekkel és elbűvöl rafinált szövegszerkesztési játékaival. Mindehhez: hinné valaki, hogy a könyv első megjelent munkája egy cseh szerzőnek, aki álnéven ír, jelenleg Grúziában él, hazájában sosem ad interjúkat, s azt állítja, kis híján megszabadult könyve szövegeitől, olyan rossznak tartotta őket?
A Typotex ismét minden szempontból különleges könyvet választott világirodalmi sorozatába, Pet'ovská Flóra jóvoltából pedig ismét újraszületett egy nagyon szép könyv magyar nyelven. (A fordítónőnek a blogját is nagyon szeretem, hiszen benne közel enged egy valódi műfordítóhoz, kedvenc ételeihez, éppen fordított könyveihez, s közben továbbra sem értem, hogy fordíthat valaki ennyire jól...) Összefoglalva: engem teljesen elbűvölt a Pálinka, de mint mondtam, igazából nem tudom megfogalmazni, miért olyan csodálatos élmény megismerni. Azt hiszem, ahhoz, hogy valaki megítélje, igazam van-e, el kell olvasnia a könyvet!

Jón Kalman Stefánsson: A halaknak nincs lábuk
Typotex Világirodalom, Typotex, 2018
Fordította: Patat Bence
Nem vagyok férfi. Nem múltam még negyven. És nem Izlandon élek. Ennek ellenére a regényt befejezve kissé úgy éreztem, én vagyok Ari, a főszereplő. Ám ez a különleges családregény sokkal többet jelentett számomra, mint a tökéletes azonosulást.
Jón Kalman Stefánsson vitathatatlanul elismert kortárs szerző. 1988 óta publikál verset és prózát, három ízben jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára, több mint tíz nyelvre fordították le a műveit. A halaknak nincs lábukban azonban olyasmit művel, ami szerintem kortárs szerzőtől is ritka: szembemegy az összes trenddel és elvárással, így ad az olvasók kezébe összetéveszthetetlenül egyéni és különleges regényt. A monumentális családregény nem hangoskodik, nem akar lenyűgözni, nem siet, és nem kísérel meg olcsó trükkökkel megfogni és "beszippantani" az első lapokon. Türelmesen, alázatosan, a saját tempójában épül fel, s minden belekezdőt arra kényszerít, hogy lelassuljon, odafigyeljen, kiélezze az érzékeit, együtt hullámozzon a tengerrel és a szöveggel - így jutunk azután egészen közel a mai Izlandhoz és az egyszer volthoz. A könyvben leheletfinom, érzékeny megfigyelések, költői szépségű jelenetek, nagyívű, szinte patetikus természetleírások és földhöz ragadtan realista vagy anekdotikus pillanatok váltakoznak egymással. Összességében meglepő és meghökkentő a cselekmény, de sokkal inkább emlékszem majd a könyvre azért, mert annyira sajátos hangja és hangulata volt.
A Typotex világirodalmi sorozatának újabb darabjáról sok szó esett a tavasszal az interneten is, remélem, sokan elolvassák. De legjobban annak örültem, amikor egy számomra fontos olvasó választotta ki magának. És még csak nem is én ajánlottam neki...

Francesco Petrarca: Liber sine nomine - Cím nélküli könyv
Antikvitás és reneszánsz könyvek, Lazi, 2018
Fordította: Ertl Péter
Az év elején vallottam színt: mennyire megszerettem Francesco Petrarca műveit, s íme, máris megjelent egy újabb, magyarul eddig még teljesen ismeretlen kötet!
1345-ben Petrarca Veronába költözött, s a káptalan könyvtárában számos ókori római episztolát fedezett fel, amelyek addig ismeretlenek voltak a reneszánsz tudós elméi előtt: köztük több Cicero-művet. Ez adta az ötletet, hogy saját levelezését is összegyűjtse, elrendezze témák és formák szerint és előkészítse kiadásra. Ezen a hatalmas munkán azután szó szerint haláláig dolgozott, ám 1359-61 között tizenkilenc episztolát külön sorba állított és elkülönített: s elnevezte Liber sine nominénak. Hogy a cím mit is jelenthet, sokan, sokféleképpen próbálták megadni, volt, aki címzett nélküli leveleknek vagy cím nélküli könyvnek, címzettek neve nélküli könyvnek értelmezte a szatirikus hangú gyűjtemény latin titulusát. A jelen kötet fordítója, Ertl Péter azonban mást javasol, s javaslatát a külföld is elfogadta már: a Cím nélküli könyvet, amely egyrészt sajátos műfaji kísérletet ígér, afféle ál-leveleket, amelyekben a költő saját kora visszásságairól és furcsaságairól mondja el a véleményét szellemesen és hatásosan. Másrészt hangsúlyozza, hogy egy utalásokban, intertextusokban és allúziókban gazdag, káprázatosan retorikus szöveget vehet kezébe az olvasó, egy igazi, reneszánsz művet.
A kiadás a szakmának is szól, lábjegyzetekkel, kísérőtanulmánnyal, s kétnyelvű oldalpárokkal. Mivel sajnos olaszul nem tudok, én csak fordításban élvezhettem a cím nélküli bölcselkedést: de nagyon élveztem. Legalább olyan szép volt és titokzatos, mint a könyv magyar borítója...

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor 
Hármaskönyv 8. - Három hazai történelmi detektívregény
Hármaskönyv 9. - Békebeli krimi háromszor

Hármaskönyv 10. - Történelmi arcképek háromszor
Hármaskönyv 11. - Nők és világirodalom háromszor
Hármaskönyv 12. - Kádár János és kora háromszor 
Hármaskönyv 13. - Három folytatásról röviden 

Hármaskönyv 14. - Írek, skótok, angolok - és mind klasszikusok 
0 Responses