A Jaffa Kiadó Modern magyar történelem sorozata ebben az évben is négy remekbe szabott kötettel folytatódott, amelyek közül egyről, a Rákosi- és a Kádár-korszak futballjának és politikájának viszonyát elemző Büntetőterületről már írtam nemrég. Érdekes módon a másik három kivétel nélkül a második világháború korszakához kapcsolódik.

Ha a bejegyzés olvasójának végigfut a szeme a poszt három kötetének Hegyi Péter tervezte borítóján, akkor ezeken is jól láthatja: amellett, hogy az eredmény szemet gyönyörködtető és kreatív, mégis teljességgel különböző témájú három mű látott napvilágot idén.
Ablonczy Balázs A miniszterelnök élete és halála - Teleki Pál (1879-1941) 
című könyve például egy harmadik változat, s talán minden eddiginél érdekesebbre van formálva (mint Teleki a fedélen - önmaga, de türkiz öltönyben). A szerző 2000-ben már megjelentetett egy alapos, mégis könnyedén elolvasható kis könyvet a miniszterelnök életéről (Teleki Pál: Egy politikai életrajz vázlata, Élet-Kép sorozat, Elektra Kiadóház), amelyet 2005-ben követett maga az elismert és megjelenése óta viszonyítási pontként rengeteget idézett politikai életrajz több mint 550 oldalon (Teleki Pál, Osiris). Ahogyan a szerző írja az előszóban: "A kötet teljesen elfogyott, még antikváriumokban is ritkaságnak számít. (Közbevetés: én nyolc évig üldöztem egy saját példányt!) Az elmúlt évek azonban a Teleki Pállal kapcsolatos irodalom és a fantáziadús blődlik további bővülését hozták. Ez indokolja, hogy tizenhárom év után egy olvasóbarát formában megírt életrajzot ismét a közönség elé tárjak." Kulcsszó: olvasóbarát. Az új biográfia ugyanis rendkívül olvasmányos, tele van érdekességekkel Teleki haláláról és életéről (az öngyilkosságtól a cserkészeten és a földrajztudományon át a vörös térképig és a depresszióig mindenről szó esik benne), ám a komoly témákat sem mellőzi. Ahogy szintén az előszó írja: "nem szentéletrajz, de nem is csak a politikus életének árnyoldalait veszi figyelembe." Érdemes elolvasni.

Egészen más a hangulata, szerkesztésmódja Szabó Péter hadtörténész könyvének, amely számos különböző, három nagy témával kapcsolatos tanulmány egybefűzése.
Szabó Péter Keleti front, nyugati fogság - A magyar honvédség a második világháborúban és azután  1941-46
címmel azt vizsgálja, mi mindent lehet tudni alul- és "belül-" nézetből a második világháború frontjain harcoló magyar katonákról. Rengeteg írásos és szóbeli visszaemlékezés, interjúk, emlékiratok és levéltári források alapján rajzol képet a magyar honvédség mindennapi életéről a keleti fronton, a Don-kanyarba vitt munkaszolgálatosok sorsáról, végül arról, hogyan, miként kerültek magyar foglyok nyugati fogolytáborokba, s milyenek voltak ezek. Azért írtam belülnézetről, mert a könyv szerzőjét - függetlenül attól, hogy statisztikákat is készít és értelmez - alapvetően az egyes emberi történetek érdeklik: hogy ki hogyan látta mindazt, ami vele és körülötte történt, mennyit értett meg belőle, s miképpen cselekedett átlagos vagy épp különleges szituációkban. Bár a könyv főcíme jól összefoglalja az apró ellentmondást, vagyis azt, hogy a könyv a keleti front történetének számos részletével foglalkozik, de épp a sok vitát kavaró "keleti fogság" témájával nem (mert egy ember nem kutathat mindent, természetesen): a nyugati fogság történetét feldolgozó rész viszont teljességgel egyedi, s ismeretlen területre viszi az olvasót. A munkaszolgálatosok szenvedéseiről számos munka született már, de ebben a könyvben sikerült új szempontokat találni a feldolgozásához. S érdekes a keleti fronton harcolók életének az atrocitásokkal inkább csak érintőlegesen foglalkozó, a katonaképeslapra hasonlító borítóhoz jól illő bemutatása is.

Azonban különösen ezzel az előbbi kötettel összemérve teljesen más a hangja, nézőpontja, munkamódszere és szemlélete a harmadik most megjelent könyvnek.
Pető Andrea Elmondani az elmondhatatlant - A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt
című művében megdöbbentően friss levegő fúj: ha kézbe veszi valaki, azonnal érezni fogja, hogy tényleg modern magyar történelmi munkát olvas. Azonkívül, azt hiszem, egy évtizede nem olvastam olyan történelemkönyvet, amely ennyire hangsúlyozottan etikus kívánt és tudott volna maradni: bátor, tiszteletre és csodálatra méltó az egész rövid, de rendkívül sűrített és sokoldalú könyv.
Témája, ahogyan arról be is számol, mindmáig feldogozatlan és feldolgozhatatlan: a II. világháború alatt, főképpen a szovjet katonák által Magyarországon elkövetett nemi erőszak. Feldolgozatlan: részben új és új, főképp emlékezetpolitikai döntések miatt. S feldolgozhatatlan: hiszen sok szempontból még mindig hiányzik a tudományos, erkölcsi és narratológiai szempontból is érvényes és általánosan elfogadható módszer a feldolgozásához.
Ahogyan a kötetből kiderül, már maga a téma is viharokat kavar, hiszen egyrészt sokan hajlamosak politikai érvként, hivatkozási alapként, bármikor elővehető, "számháborús" érveléshez alkalmazható tényekként kezelni emberek szenvedéseinek, egyéni sorsának lenyomatait. Másrészt a téma felszíne kezd közhelyessé, látszólag kibeszéltté válni, mindenkinek van róla véleménye, s már nem érdeklik valódi tények, miközben a mélyben elmondatlan és elmondhatatlan élmények rejtőzködnek. Harmadrészt mindaddig nem lehet igazán tisztán foglalkozni a témával, amíg egyesek politikai okokból nagyítják és összemossák, míg mások kicsinyítik és összemossák a kereteit. (1)
A könyvben rengeteg olyan kérdés felmerül, amely segíthet a témát a maga komplexitásában és valóságában látni. Például: miként lehet feldolgozni a nemi erőszak témáját, ha nincsenek valódi, elsődleges források? Ha a nők sokszor nem tudták, nem merték, nem akarták elmondani, mi történt velük, vagy csak visszaemlékezve beszéltek róla, s akkor már értelmező kontextusba helyezték? Mi a helyzet azzal, amikor férfiak beszámolójából ismert egy-egy adat: mi a különbség aközött, ha az áldozat beszél, és ha egy szemtanú? Milyen veszélyekkel jár ha az erőszaktevőt "a szovjetek"-kel azonosítják, s miért probléma, ha a II. világháborús nemi erőszakot mint tipikus férficselekedetet dolgozzák fel? Miért lehet félrevezető a jó, sokszor "felvilágosító" szándékú vizuális megjelenítés, szoborba öntés, filmre vitel vagy fikciós megírás? Hogyan csúszhat át az objektívnek szánt beszámoló, "megmutatás" a pornográfiába (épp az érzelemtelenítés miatt), s támogathatja így az erőszak kultúráját, s alakíthatja nézőjét akár akaratlanul voyeur-ré? Miként túlozhatja el a nők puszta áldozatként (esetleg mártírként) szemlélését egy-egy szubjektív bemutatás? S miért lehetetlen - szinte - megtisztítani a témát a tabusítástól és a legendásítástól? (2)
A hihetetlenül izgalmas könyvet élmény volt olvasni, még ha keserű is. Rengeteg kérdést fogalmaztam meg magamban, s most is, amikor befejezem ezt a rövid véleményt, aggódom, mennyire sikerült etikusan írnom a problémakörről. (3) Pető Andrea könyvét mindenesetre érdemes mindenkinek elolvasni!

(1) Különös például, miként fér be a felszabadítás - megszállás - kettős megszállás vita keretei közé, hogy számos, szovjet katona által elkövetett erőszakról a holocaust túlélőitől felvett interjúk tanúskodnak: miközben a közvélemény tökéletesen külön kezeli a soát átélő és a szovjetek előrenyomulását átélő női áldozatok sorsát.
(2) Csak néhány a könyv által cáfolt, sok esetben emlékezetpolitikai álláspontokat kifejező legendák közül: A németek katonák voltak és úriemberek: sosem követtek el nemi erőszakot. A szovjetek szocialista emberek voltak: sosem követtek el nemi erőszakot. Az amerikai, francia katonák, a nyugati front hadseregei a nemi erőszak elkövetése szempontjából gyökeresen másként viselkedtek, mint a szovjet hadsereg. A szovjet katonák barbárok, állatiasak, gyermekien egyszerű gondolkodásúak voltak, ezért követtek el nemi erőszakot. Csak az ázsiai származású szovjet katonák követtek el nemi erőszakot, mert barbárok, állatiasak, gyermekien egyszerű gondolkodásúak voltak, szemben a szláv típussal. A szovjetek azért követtek el nemi erőszakot, mert kiéhezettek voltak a hosszú háború miatt. Mert kiéhezettek voltak a halálközeli helyzetekben. Mert így álltak (jogos?) bosszút saját hazájuk, népük, családjuk szenvedéseiért. Mert erre buzdították őket. Mert ezt diktálta nekik a kommunista eszme. Mert nem értették a nem szláv, magyar nyelvet, így rosszul kommunikáltak a nőkkel. Csak férfiak követtek el nemi erőszakot. Ilyen formában mindegyik mondat hamis!
(3) Egyetlen gondolat a kötettel kapcsolatban is megfogalmazódott bennem: hogy jó ötlet volt-e abban érdekes illusztrációként szovjetekről Magyarországon készült katonafotókat közölni. Ezekkel az olvasó előbb találkozik, mint hogy a szöveg tudatosítaná a téma ábrázolási nehézségeit: ezért tartok tőle, hogy néhány a fényképeken látható arc a nemi erőszak elkövetőjének szimbólumává válik úgy, hogy nem tudhatjuk, volt-e köze ilyen cselekedethez (sőt, a legvalószínűbben: épp nem volt). De lehet, hogy nincs igazam.

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor 
Hármaskönyv 8. - Három hazai történelmi detektívregény
Hármaskönyv 9. - Békebeli krimi háromszor
Hármaskönyv 10. - Történelmi arcképek háromszor
Hármaskönyv 11. - Nők és világirodalom háromszor
Hármaskönyv 12. - Kádár János és kora háromszor 
Hármaskönyv 13. - Három folytatásról röviden 
Hármaskönyv 14. - Írek, skótok, angolok - és mind klasszikusok
Hármaskönyv 15. - Szép irodalom háromszor
Hármaskönyv 16. - Torokszorító izgalmak
Hármaskönyv 17. - Három regény a német ellenállásról  
Hármaskönyv 18. - Könyvsaláta - kiegészítve 
Hármaskönyv 19. - Én ezt már olvastam - vagy mégsem?