2019. február 2., szombat
Kezdetben volt a Most olvastam, aztán a Könyvek és vélemények, az Olvasmányposzt, a Könyvpárok, tavaly pedig a Hármaskönyv... Posztsorozatok, amelyben az elmúlt években valamilyen logika alapján két vagy három olvasmányomat állítottam egymás mellé, hogy véleményt írhassak róluk. Tavaly a Hármaskönyv bejegyzésszériája 24. részt ért meg, vagyis 72 könyvet sikerült véleményeznem a keretében. Idén visszatérek a könyvpárokhoz, az új sorozatcím pedig Könyvtestvérek lesz. Íme az idei első testvérpár: két különleges kötet A fantasztikus irodalom klasszikusai közül.
G. G. Pendarves: A fekete szerzetes és az ördög sírkertje
Attraktor, 2018
Ez a kötet jött, látott és győzött. A 2018-as év kedvenc könyveinek listáján a 10. helyet kapta tőlem, Agatha Christie, Sir Arthur Conan Doyle és Philip K. Dick könyvei után, s bár csak a télen jelent meg, már újra is olvastam. Talán mindez mutatja, milyen kellemes meglepetés volt számomra, hogy megismerkedhettem G. G. Pendarves munkásságával. Azt persze nem lehet mondani, hogy őt magát megismertem volna: a Weird Tales folyóirat egykori szerzői gárdájának azok közé a tagjai közé tartozik, akikről alig tudni valami életrajzi tényt azon kívül, hogy léteztek.
Gladys Gordon Trenery valószínűleg 1885-ben született Angliában (de a hely közelebbi meghatározásánál már három különböző adat van forgalomban), 1938. augusztus 1-én hunyt el Cheshire-ben, írói életművét pedig huszonhét izgalmas elbeszélés jelenti, amelyből tizenkilenc a Weird Talesben látott először napvilágot. 1907-ből van róla még egy adat, miszerint zongorista volt a Királyi Zeneakadémián. Nem deríthető ki, hogy írói nevét, a Pendarvest úgy választotta, vagy ez egyszerűen a férjezett vezetékneve volt, mivel azt sem tudni, férjhez ment-e valaha. Az viszont bizonyos, hogy amíg élt és írt, igen népszerű volt: a Weird Talesben publikáló írónők közül a második (vagy harmadik) legtermékenyebbnek tekinthető, s 1938 decemberében az ő (már posztumusz kiadott) The Sin-Eater című, majdnem kisregény terjedelmű elbeszéléshez készült kép díszítette a folyóirat borítóját.
Ez az írása szerepel az Imre Eszter fordította és szerkesztette magyar gyűjteményben is A bűnfaló címen. Ezen kívül még négy izgalmas novella került be a válogatásba: Az ördög sírkertje, A tó ura, A fekete szerzetes és Az aszott szív, amelyek közül az első kettőben fontos szerepet játszik a kissé Van Helsingre vagy Sherlock Holmesra emlékeztető szereplő, az átkok megtörésének és a természetfelettivel való harcnak a mestere, Sir Donald Fremling. Valamennyi történet izgalmas, fordulatos, saját játékszabályait maximálisan betartja, ezért élvezetesen logikus, stílusa és elbeszélésmódja pedig klasszikusan angol. Minden történetben remekül elképzelhető, különleges látványok tárulnak az olvasó szeme elé, s miközben fellebben a fátyol valami természetfelettiről, a szöveg kiegyensúlyozottságában Doyle, misztikus, mégis reális hangulatában Bram Stoker elbeszéléseire emlékeztet. ("Nézzenek körül! Mit gondolnak erről a helyről, ahol a sötét kísérlet, amit megtekinteni készülünk, le fog zajlani? Cornwall ősi, kísértetjárta földje - terméketlen, barátságtalan, és a világtól, még Anglia többi részétől is, egészen a múlt századig teljesen elszigetelt. Ősi istenek, bálványok, és ódon, elfeledett fajok haltak kíméletlen és lassú halált ezen a a szűk félszigeten. A magányos dombokon és elhagyatott ingoványokon a mai napig cromlech-ek, kegyeleti helyek és romos oltárok baljós emlékeket idéznek figyelmeztetőleg. (...) Látszólag - oh igen - látszólag mára már csak a legendák maradtak: legendák, amelyek a kívánságokat teljesítő kutak, csempészbányák, napozópartok, régi partőrségi utak, római erődök, ősi ónbányák, valamint szardínia és tejszínes krém kíséretében teljesen alkalmasak voltak a nyári látogatók szórakoztatására. Maradjunk is ennyiben! Legendák." 1)
Legyen szó családi átkokról, kényszerítő mágiáról, halottidézésről, a ma emberével karonfogva sétáló kísértetről vagy épp cinikus és ördögi jelenésekről, egyúttal egy nosztalgikus, századeleji angol világ is feltárul az olvasó előtt, ahova jó gondolatban elutazni, az ördögi kísértetek ellenére is.
Abraham Merritt: A mélység népe és az erdő asszonyai
Attraktor, 2018
A szerzővel, Abraham Grace Merritt-tel nem ez volt az első találkozásom, de ez lett - mindeddig, talán - a legmeghatározóbb. Ami az életrajzát illeti, elítélendő módon magamat idézném 2015-ből, amikor elolvastam az addig magyarul megjelent Merritt-regényeket, a Holdtót, a Hét lábnyom a Sátánhozt, a Kígyóanyát és A délibáb harcosait: "Amerikai újságíró, aki csak mellesleg írt fantasztikus műveket. Klasszikus fantasy-szerző, akit előbb választottak be a science-fiction és fantasy 1996-ban kitalált Dicsőségcsarnokának tagjai közé, mint J. R. R. Tolkient. Orchideákat nevelt, törzsi fegyvereket gyűjtött, s ő találta ki a fantasy máig legjobb "elveszett világ"-történeteit. Bár az elmúlt húsz évben kilenc regénye közül négy is megjelent magyarul, annyira nem ismerjük, hogy néha még a nevét sem tudjuk leírni. Ő Abraham Merritt, "The Lord of Fantasy" (1884-1943) - akinek nagyon is érdemes elolvasni ritka-csúf pulp-borítók mögött megbújó történeteit."
Érdeklődésem azért támadt fel Merritt iránt, mert ekkor (pontosabban még 2014-ben) harangozta be a Delta Vision Kiadó, hogy MesterMűvek sorozatában napvilágot lát az író legjobb regénye, az eredetileg 1924-ben közölt Istár hajója. A könyvre aztán 2017-ig kellett várni: a várakozást pedig az író más műveinek az elolvasásával igyekeztem enyhíteni. Legjobban talán a Kígyóanyát kedveltem meg: bár igen zűrzavarosan volt egzotikus és fantasztikus, pompás szórakozást nyújtott aprólékos világteremtésével és izgalmas kalandjaival. Amikor pedig végre megjelent az Istár hajója, azonnal megtetszett, igazi kedvencemmé vált, s bár mai szemmel egy egészen kicsit túlírtnak találtam, mint az író többi hosszabb munkáját is, sok-sok kellemes percet szerzett nekem az olvasás és az újraolvasások során.
A felsorolt művek azonban mind regények: így most, amikor az Attraktor jóvoltából megismerkedhettem az író novelláival, újabb felfedezés várt rám. Sokkal-sokkal jobb írónak tartom Merritt-tet azóta, hogy rövidebb lélegzetű, mégis szuggesztíven világokat teremtő, különleges elbeszéléseit is elolvashattam. A novelláiban mindent tökéletesen a helyén éreztem: sőt, mélyebb benyomást tettek rám a történetekben felkavarodó érzelmek és lejátszódó különleges kalandok így, hogy sűrítettebb és tömörebb formában találkozhattam velük.
Különösen jól látszik ez A Sárkányüvegen túl című, 1917-es elbeszélésen, amely az egész kötetből a leginkább megtetszett. Az Istár hajója valószínűleg ebből a novellaötletből nőtt ki, csak itt nem egy babiloni kőtömbben rejtőzött, apró hajócska, hanem a címben szereplő Sárkányüveg biztosítja az átmenetet a történet idejének kortárs, kiábrándító, nyugati világából az egzotikus, misztikus, keleti, történelmi múltba. Ide lép át, innen tér vissza Hendon, a főhős, aki barátjának mutatja meg a másik világot: "a zöld homály valójában egy fényezett, ovális kő volt, a villanások és a lobbanások pedig sárkányokká körvonalazódtak. (...) Úgy tűnik, mintha végtelen távolságokat látnék be, de amit látok, mégis olyan közel van, mintha csak az üveg másik oldalán volna. Egy hasadást látok, amely két sötétebb zöld részen vág át. Látok egy karmot, egy gigászi, ocsmány karmot, amely ezen a hasítékon keresztül nyúl előre." (2) Jobb itt abbahagyni: sok még a felfedezendő titok és gyönyörűség, ami ebben az elbeszélésben rejlik. De a kötet másik hat novellája is sok izgalmat és szépséget tartogat az olvasóknak.
Összefoglalva: az idei első Könyvtesvérek két kötetéről nem lehet mást írni, mint hogy mindkettő ajánlott olvasásra mindazoknak, akik kedvelik az izgalmas, kiszámíthatatlan, egzotikus és kalandos történeteket!
Idézetek
(1) Abraham Merritt: A Sárkányüvegen túl = Abraham Merritt: A mélység népe és az erdő asszonyai, Attraktor, Máriabesnyő, 2018, 9. és 11. oldal, Imre Eszter fordítása.
(2) G. G. Pendarves: A bűnfaló = G. G. Pendarves: A fekete szerzetes és az ördög sírkertje, Attraktor, Máriabesnyő, 2018, 75. oldal, Imre Eszter fordítása.
Linkek
A zafír szirén, a rézhercegnő és a többiek - A fantasztikus irodalom klasszikusai
Ponyva a javából - Robert E. Howard: Vörös Szonja
A fantasztikus irodalom klasszikusai sorozat az Attraktor Kiadónál
Attraktor, 2018
Ez a kötet jött, látott és győzött. A 2018-as év kedvenc könyveinek listáján a 10. helyet kapta tőlem, Agatha Christie, Sir Arthur Conan Doyle és Philip K. Dick könyvei után, s bár csak a télen jelent meg, már újra is olvastam. Talán mindez mutatja, milyen kellemes meglepetés volt számomra, hogy megismerkedhettem G. G. Pendarves munkásságával. Azt persze nem lehet mondani, hogy őt magát megismertem volna: a Weird Tales folyóirat egykori szerzői gárdájának azok közé a tagjai közé tartozik, akikről alig tudni valami életrajzi tényt azon kívül, hogy léteztek.
Gladys Gordon Trenery valószínűleg 1885-ben született Angliában (de a hely közelebbi meghatározásánál már három különböző adat van forgalomban), 1938. augusztus 1-én hunyt el Cheshire-ben, írói életművét pedig huszonhét izgalmas elbeszélés jelenti, amelyből tizenkilenc a Weird Talesben látott először napvilágot. 1907-ből van róla még egy adat, miszerint zongorista volt a Királyi Zeneakadémián. Nem deríthető ki, hogy írói nevét, a Pendarvest úgy választotta, vagy ez egyszerűen a férjezett vezetékneve volt, mivel azt sem tudni, férjhez ment-e valaha. Az viszont bizonyos, hogy amíg élt és írt, igen népszerű volt: a Weird Talesben publikáló írónők közül a második (vagy harmadik) legtermékenyebbnek tekinthető, s 1938 decemberében az ő (már posztumusz kiadott) The Sin-Eater című, majdnem kisregény terjedelmű elbeszéléshez készült kép díszítette a folyóirat borítóját.
Legyen szó családi átkokról, kényszerítő mágiáról, halottidézésről, a ma emberével karonfogva sétáló kísértetről vagy épp cinikus és ördögi jelenésekről, egyúttal egy nosztalgikus, századeleji angol világ is feltárul az olvasó előtt, ahova jó gondolatban elutazni, az ördögi kísértetek ellenére is.
Attraktor, 2018
A szerzővel, Abraham Grace Merritt-tel nem ez volt az első találkozásom, de ez lett - mindeddig, talán - a legmeghatározóbb. Ami az életrajzát illeti, elítélendő módon magamat idézném 2015-ből, amikor elolvastam az addig magyarul megjelent Merritt-regényeket, a Holdtót, a Hét lábnyom a Sátánhozt, a Kígyóanyát és A délibáb harcosait: "Amerikai újságíró, aki csak mellesleg írt fantasztikus műveket. Klasszikus fantasy-szerző, akit előbb választottak be a science-fiction és fantasy 1996-ban kitalált Dicsőségcsarnokának tagjai közé, mint J. R. R. Tolkient. Orchideákat nevelt, törzsi fegyvereket gyűjtött, s ő találta ki a fantasy máig legjobb "elveszett világ"-történeteit. Bár az elmúlt húsz évben kilenc regénye közül négy is megjelent magyarul, annyira nem ismerjük, hogy néha még a nevét sem tudjuk leírni. Ő Abraham Merritt, "The Lord of Fantasy" (1884-1943) - akinek nagyon is érdemes elolvasni ritka-csúf pulp-borítók mögött megbújó történeteit."
Érdeklődésem azért támadt fel Merritt iránt, mert ekkor (pontosabban még 2014-ben) harangozta be a Delta Vision Kiadó, hogy MesterMűvek sorozatában napvilágot lát az író legjobb regénye, az eredetileg 1924-ben közölt Istár hajója. A könyvre aztán 2017-ig kellett várni: a várakozást pedig az író más műveinek az elolvasásával igyekeztem enyhíteni. Legjobban talán a Kígyóanyát kedveltem meg: bár igen zűrzavarosan volt egzotikus és fantasztikus, pompás szórakozást nyújtott aprólékos világteremtésével és izgalmas kalandjaival. Amikor pedig végre megjelent az Istár hajója, azonnal megtetszett, igazi kedvencemmé vált, s bár mai szemmel egy egészen kicsit túlírtnak találtam, mint az író többi hosszabb munkáját is, sok-sok kellemes percet szerzett nekem az olvasás és az újraolvasások során.
Különösen jól látszik ez A Sárkányüvegen túl című, 1917-es elbeszélésen, amely az egész kötetből a leginkább megtetszett. Az Istár hajója valószínűleg ebből a novellaötletből nőtt ki, csak itt nem egy babiloni kőtömbben rejtőzött, apró hajócska, hanem a címben szereplő Sárkányüveg biztosítja az átmenetet a történet idejének kortárs, kiábrándító, nyugati világából az egzotikus, misztikus, keleti, történelmi múltba. Ide lép át, innen tér vissza Hendon, a főhős, aki barátjának mutatja meg a másik világot: "a zöld homály valójában egy fényezett, ovális kő volt, a villanások és a lobbanások pedig sárkányokká körvonalazódtak. (...) Úgy tűnik, mintha végtelen távolságokat látnék be, de amit látok, mégis olyan közel van, mintha csak az üveg másik oldalán volna. Egy hasadást látok, amely két sötétebb zöld részen vág át. Látok egy karmot, egy gigászi, ocsmány karmot, amely ezen a hasítékon keresztül nyúl előre." (2) Jobb itt abbahagyni: sok még a felfedezendő titok és gyönyörűség, ami ebben az elbeszélésben rejlik. De a kötet másik hat novellája is sok izgalmat és szépséget tartogat az olvasóknak.
Összefoglalva: az idei első Könyvtesvérek két kötetéről nem lehet mást írni, mint hogy mindkettő ajánlott olvasásra mindazoknak, akik kedvelik az izgalmas, kiszámíthatatlan, egzotikus és kalandos történeteket!
Idézetek
(1) Abraham Merritt: A Sárkányüvegen túl = Abraham Merritt: A mélység népe és az erdő asszonyai, Attraktor, Máriabesnyő, 2018, 9. és 11. oldal, Imre Eszter fordítása.
(2) G. G. Pendarves: A bűnfaló = G. G. Pendarves: A fekete szerzetes és az ördög sírkertje, Attraktor, Máriabesnyő, 2018, 75. oldal, Imre Eszter fordítása.
Linkek
A zafír szirén, a rézhercegnő és a többiek - A fantasztikus irodalom klasszikusai
Ponyva a javából - Robert E. Howard: Vörös Szonja
A fantasztikus irodalom klasszikusai sorozat az Attraktor Kiadónál
