2019. február 6., szerda
Hát, nem sokáig bírtam ki, hogy a történelemmel foglalkozó könyvekről is írjak: mivel tavaly év végén ilyen kötetekből is számos pompásat sikerült megismernem. Ez a bejegyzés a Jaffa Modern magyar történelem sorozatának újabb két kötetéről szól.
Ungváry Krisztián - Meruk József
Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai - Egy sztálinista diktátor jólétben és száműzetésben
Jaffa, 2018
2016-ban Ungváry Krisztián történész szert tett egy ritka leletre: hozzájutott Rákosi Mátyás irathagyatékának egy részéhez, több mint háromszáz különféle irathoz, amelyek közt levelek, cédulák, szórólapok és igazolványok is vannak. Ezek egy részének bemutatása és feldolgozása ez a kötet, pontosabban csak a feldolgozás kezdete, hiszen csak néhány különösen izgalmas és érdekes lelet történetét kíséri végig egy-egy esettanulmányban, amelynek a végén a Rákosi-életrajz is bővül vagy pontosítódik némely helyen. Például megtudhatjuk, hogy Rákosi egy időben komolyan számolt azzal, hogy a kínaiak fogják kimenteni kényszerű szovjetunióbeli száműzetéséből, s különféle csatornákon angol nyelvű leveleket is eljuttatott az ottani kommunista vezetőknek. Vagy: pontosabb képet kaphatunk arról, hogyan számolt le Pálffy Györggyel, de arról is, miképpen bánt el korábbi barátaival, amikor hatalmon volt, s mennyire nem zavarta ez abban, hogy száműzetéséből baráti levelekkel bombázza őket.
Azt hiszem, sokat elárul a magyarok történelemhez való viszonyáról, hogy a könyvvel kapcsolatban megjelenésekor mindenkit sokkal jobban érdekelt a miért és a hogyan, mint a mi kérdésre való válaszok keresése. Vagyis a kötetről folyó diskurzus sokkal inkább arról szólt, honnan kerültek elő ezek az iratok, mint hogy miről szólnak. Így születhettek olyan elméletek, hogy a szerzők szerint a kilencvenes években, Cipruson, egy szállodai szobában hagyott iratok, amelyek egy műbőr táskában kerültek egy angol újságíróhoz, majd tőle Ungváryhoz, valójában jóval titokzatosabb csatornákon, egykori magyarországi KGB-beszervezett(ek)en keresztül, az FSZB jóvoltából landoltak volna a hazai történészszakma egyik tagjánál, ki tudja, milyen sötét, titkosszolgálati céllal... Bár én sem tudom, mi az igazság, igencsak nehezen tudom elképzelni, amint az orosz hírszerzés magyarul jól tudó tagjai azzal szórakoznak, hogy összeállítják ezt a bőröndnyi iratpatchworkot, belecsempészve többek közt Rákosi régi étrendjeit, aláíratlan útlevelét, felesége választási névjegyzékbe vevő igazolását, s olyan levélpiszkozatokat, amelyek egy részét közben már Magyarországon is kiadták a címzett példányából - s közben azt tervezgetik, miféle dezinformációkat is sugall majd mindez nekünk... Épp ezért úgy gondolom, hogy nemcsak az iratok hitelesek, de a történet is, miszerint ez az egész, lényeges és lényegtelen, érdekes és érdektelen történelmi leletek tömegét tartalmazó csomag jószerével véletlenül állt össze, s került haza. Ha azonban már itt van, egészen izgalmas apróságok kikutatását teszi lehetővé.
Ezek közül csak egyet emelnék ki: a Rákosi most előkerült diplomata-útlevelébe pecsételt vízumokét és engedélyekét, amelyek segítségével a szerzők Rákosi 1956 elején, a XX. kongresszus előtt és után a Szovjetunióba tett utazásainak számát kettőről háromra módosítják. Bemutatják, miként lehetséges, hogy januári útja egyáltalán nem jelenik meg pecsétek formájában az útlevélben, illetve, hogy hogyan bizonyítják a februári bélyegzések az arról a (második) moszkvai utazásról már eddig ismert tényeket. Majd megtudhatjuk, hogy az útlevélben van egy 1956. március 11-i bélyegzés is egy szovjet külügyminisztériumi regisztrációról, ami új megvilágításba helyezi a kérdést, mit csinálhatott Rákosi március 3. és 12., a két nap között, amikor a neve megjelenik a hazai tanácskozási jegyzőkönyvekben, bizonyítva itthon-létét. Úgy tűnik, ekkor ismét a SZU-ba mehetett, közvetlenül azután, hogy beszámolt az itthoni vezetőknek az új (s őt magát is veszélyeztető) hruscsovi útról: de hogy pontosan mik lehettek a céljai, arra csak következtetni lehet. Bizonyára van, akinek minderről olvasni unalmas pepecselés, aprómunka adatokkal, s helyette inkább azzal foglalkozik, mi nem stimmel ezekkel az iratokkal. Számomra azonban nagyon izgalmas filológiai-kutatói kaland volt elolvasni ezeket a (néha talán kissé bántóan ironikus hangú, de) lebilincselő fejezeteket: s szívesen olvasnék még.
Hatos Pál
Az elátkozott köztársaság - Az 1918-as összeomlás és forradalom története
Jaffa, 2018
"Egy bizonyos: ha évtizedek múltán valamely diák a tanárától azt kérdezi, mit olvasson 1918-ról, a válasz az lesz: Olvassa Hatost!" - fejeződik be a kötet ajánló fülszövege. Merész gondolat: ilyen optimista és dicsérő ajánlókat szerintem utoljára a Tolnai Világlapja hasábjain lehetett olvasni. És mégis: a lehető legtökéletesebben igaz a mondat! Olyan könyv született, amilyen nagyon régen hiányzott már: az 1918-19-es események precíz, izgalmas, új nézőpontú, alapos és teljes összefoglalása az őszirózsás forradalomtól a Tanácsköztársaságig. A kötet második mondata így hangzik: "A modern magyar történelem ekkor kezdődik." (9.) S valóban, úgy tűnik, részben azóta is együtt élünk ezzel a köztársasággal, amely elátkozott volt, zűrzavaros, naiv, lelkesedő, reménykeltő és - megbukott. Története azonban máig hat, annak ellenére, hogy talán még senki nem beszélte el teljesen objektíven.
Hatos Pál könyvének alapvetése, hogy miután ez az a kor, amelyről utólag minden rezsim, minden történészi kör és minden politikai erő kialakította a saját magántörténetét, legendáit és mitológiáját, meg kell próbálni az eddigi két stratégia, a mítoszteremtés és a tudatos elfelejteni-akarás helyett felidézni. "Könyvem nem vezet ki senkit az emlékezetpolitikai konfliktusok sűrű erdejéből - írja a szerző a bevezetésben. - Nem a későbbi értékelések egymással feleselő perspektíváit kritizálom. A történelmi jelen felidézése értelmezésemben elsősorban annak az elutasítását jelenti, hogy az eseményeket következményeik felől, a bukás vagy győzelem távlatából bíráljuk el. Már csak azért is, mert a győzelem és bukás távlata is állandóan változik." (13.) Máshol így fogalmaz: "A történész "fordított próféta": a végeredmény ismeretében írja meg a történelmet úgy, mintha lejátszatlan, variációkkal teli játszma lenne. Én sem teszem másként. A történelem útja mégsem világít visszafelé, s a történész magát és olvasóit is becsapja, ha tettesek és áldozatok távollétében ítélkezik. Ráadásul a történelemkönyvekben szereplő idő sem az egykori események ideje, hanem elbeszélt idő, amelyben a kronológiát a szerző akarva-akaratlan úgy hajlítja meg, mint Uri Geller nevezetes mutatványában a fémkanalat. Igazságtevés helyett tehát arra törekszem, hogy a kortárs források zavarba ejtően sokrétű és sokszor ellentmondásos leírásait szembesítve kísérjem végig az őszirózsás forradalom egyre anarchikusabb történetét egészen az 1919. március 21-i kommunista hatalomátvételig." (15.) Azért idéztem ilyen sokat a szerző szövegéből, mert véleményem szerint az élvezetes, világos stílus, a célok egyértelmű és újszerű kijelölése és az a tisztánlátás, amely már ebből a néhány sorból is kitetszik, inkább kedvet csinálhat a kötet elolvasásához, mint ha megkísérlem felsorolni az összes tézisét. Ezek közül ugyanis jó néhány önmagában nem jelent semmiféle újdonságot (legyen szó Károlyi Mihály felelősségéről, arról, hogy nem volt sem népáruló titkos kommunista, sem pedig tehetséges, konszenzusteremtő politikus, vagy éppen hátországról, nyomorról és feketézésről, pogromokról és menekültkérdésről, nemzetiségekről és béketárgyalásokról): ezek a tézisek akkor válnak tökéletesen meglepővé és új módon megérthetővé, amikor Hatos könyvében friss kontextusba kerülnek, s új és új bizonyítékokat nyernek.
Az egész könyv lenyűgözött adatgazdagságával és könnyedségével, szakszerűségével és lebilincselő stílusával, precíz és korrekt objektivitásával, de a legenda- és mítoszképzéssel szembeni szenvedélyes hadakozásával. Ha egyszer lesz következő kiadás, azért egy dolgot mindenképpen változtatnék: a nagyfejezetek alfejezeteinek érdekfeszítő címe mellé is írnék oldalszámokat a tartalomjegyzékben. Ez az alapos és részletes áttekintés ugyanis mindenképpen megérdemelné, hogy ne százoldalas nagyrészeiben kelljen megkeresgélnünk apró és pontos adatait és eredeti vélekedéseit. És talán - a kötet vastagsága ellenére - legközelebb érdemes volna vastagabb papírt és erősebb gerincragasztót választani, mert ez egy sokat forgatott könyv lesz, generációkon keresztül... Persze el fog telni harminc-negyven év, s mindezek az apró kötözködések már nevetségesnek hatnak majd: a Hatos azonban, szerintem, még mindig fogalom lesz!
Link
Könyvtestvérek 1. - Fantasztikus klasszikusok
Rákosi Mátyás eltitkolt szolgálatai - Egy sztálinista diktátor jólétben és száműzetésben
Jaffa, 2018
2016-ban Ungváry Krisztián történész szert tett egy ritka leletre: hozzájutott Rákosi Mátyás irathagyatékának egy részéhez, több mint háromszáz különféle irathoz, amelyek közt levelek, cédulák, szórólapok és igazolványok is vannak. Ezek egy részének bemutatása és feldolgozása ez a kötet, pontosabban csak a feldolgozás kezdete, hiszen csak néhány különösen izgalmas és érdekes lelet történetét kíséri végig egy-egy esettanulmányban, amelynek a végén a Rákosi-életrajz is bővül vagy pontosítódik némely helyen. Például megtudhatjuk, hogy Rákosi egy időben komolyan számolt azzal, hogy a kínaiak fogják kimenteni kényszerű szovjetunióbeli száműzetéséből, s különféle csatornákon angol nyelvű leveleket is eljuttatott az ottani kommunista vezetőknek. Vagy: pontosabb képet kaphatunk arról, hogyan számolt le Pálffy Györggyel, de arról is, miképpen bánt el korábbi barátaival, amikor hatalmon volt, s mennyire nem zavarta ez abban, hogy száműzetéséből baráti levelekkel bombázza őket.
Azt hiszem, sokat elárul a magyarok történelemhez való viszonyáról, hogy a könyvvel kapcsolatban megjelenésekor mindenkit sokkal jobban érdekelt a miért és a hogyan, mint a mi kérdésre való válaszok keresése. Vagyis a kötetről folyó diskurzus sokkal inkább arról szólt, honnan kerültek elő ezek az iratok, mint hogy miről szólnak. Így születhettek olyan elméletek, hogy a szerzők szerint a kilencvenes években, Cipruson, egy szállodai szobában hagyott iratok, amelyek egy műbőr táskában kerültek egy angol újságíróhoz, majd tőle Ungváryhoz, valójában jóval titokzatosabb csatornákon, egykori magyarországi KGB-beszervezett(ek)en keresztül, az FSZB jóvoltából landoltak volna a hazai történészszakma egyik tagjánál, ki tudja, milyen sötét, titkosszolgálati céllal... Bár én sem tudom, mi az igazság, igencsak nehezen tudom elképzelni, amint az orosz hírszerzés magyarul jól tudó tagjai azzal szórakoznak, hogy összeállítják ezt a bőröndnyi iratpatchworkot, belecsempészve többek közt Rákosi régi étrendjeit, aláíratlan útlevelét, felesége választási névjegyzékbe vevő igazolását, s olyan levélpiszkozatokat, amelyek egy részét közben már Magyarországon is kiadták a címzett példányából - s közben azt tervezgetik, miféle dezinformációkat is sugall majd mindez nekünk... Épp ezért úgy gondolom, hogy nemcsak az iratok hitelesek, de a történet is, miszerint ez az egész, lényeges és lényegtelen, érdekes és érdektelen történelmi leletek tömegét tartalmazó csomag jószerével véletlenül állt össze, s került haza. Ha azonban már itt van, egészen izgalmas apróságok kikutatását teszi lehetővé.
Ezek közül csak egyet emelnék ki: a Rákosi most előkerült diplomata-útlevelébe pecsételt vízumokét és engedélyekét, amelyek segítségével a szerzők Rákosi 1956 elején, a XX. kongresszus előtt és után a Szovjetunióba tett utazásainak számát kettőről háromra módosítják. Bemutatják, miként lehetséges, hogy januári útja egyáltalán nem jelenik meg pecsétek formájában az útlevélben, illetve, hogy hogyan bizonyítják a februári bélyegzések az arról a (második) moszkvai utazásról már eddig ismert tényeket. Majd megtudhatjuk, hogy az útlevélben van egy 1956. március 11-i bélyegzés is egy szovjet külügyminisztériumi regisztrációról, ami új megvilágításba helyezi a kérdést, mit csinálhatott Rákosi március 3. és 12., a két nap között, amikor a neve megjelenik a hazai tanácskozási jegyzőkönyvekben, bizonyítva itthon-létét. Úgy tűnik, ekkor ismét a SZU-ba mehetett, közvetlenül azután, hogy beszámolt az itthoni vezetőknek az új (s őt magát is veszélyeztető) hruscsovi útról: de hogy pontosan mik lehettek a céljai, arra csak következtetni lehet. Bizonyára van, akinek minderről olvasni unalmas pepecselés, aprómunka adatokkal, s helyette inkább azzal foglalkozik, mi nem stimmel ezekkel az iratokkal. Számomra azonban nagyon izgalmas filológiai-kutatói kaland volt elolvasni ezeket a (néha talán kissé bántóan ironikus hangú, de) lebilincselő fejezeteket: s szívesen olvasnék még.
Az elátkozott köztársaság - Az 1918-as összeomlás és forradalom története
Jaffa, 2018
"Egy bizonyos: ha évtizedek múltán valamely diák a tanárától azt kérdezi, mit olvasson 1918-ról, a válasz az lesz: Olvassa Hatost!" - fejeződik be a kötet ajánló fülszövege. Merész gondolat: ilyen optimista és dicsérő ajánlókat szerintem utoljára a Tolnai Világlapja hasábjain lehetett olvasni. És mégis: a lehető legtökéletesebben igaz a mondat! Olyan könyv született, amilyen nagyon régen hiányzott már: az 1918-19-es események precíz, izgalmas, új nézőpontú, alapos és teljes összefoglalása az őszirózsás forradalomtól a Tanácsköztársaságig. A kötet második mondata így hangzik: "A modern magyar történelem ekkor kezdődik." (9.) S valóban, úgy tűnik, részben azóta is együtt élünk ezzel a köztársasággal, amely elátkozott volt, zűrzavaros, naiv, lelkesedő, reménykeltő és - megbukott. Története azonban máig hat, annak ellenére, hogy talán még senki nem beszélte el teljesen objektíven.
Hatos Pál könyvének alapvetése, hogy miután ez az a kor, amelyről utólag minden rezsim, minden történészi kör és minden politikai erő kialakította a saját magántörténetét, legendáit és mitológiáját, meg kell próbálni az eddigi két stratégia, a mítoszteremtés és a tudatos elfelejteni-akarás helyett felidézni. "Könyvem nem vezet ki senkit az emlékezetpolitikai konfliktusok sűrű erdejéből - írja a szerző a bevezetésben. - Nem a későbbi értékelések egymással feleselő perspektíváit kritizálom. A történelmi jelen felidézése értelmezésemben elsősorban annak az elutasítását jelenti, hogy az eseményeket következményeik felől, a bukás vagy győzelem távlatából bíráljuk el. Már csak azért is, mert a győzelem és bukás távlata is állandóan változik." (13.) Máshol így fogalmaz: "A történész "fordított próféta": a végeredmény ismeretében írja meg a történelmet úgy, mintha lejátszatlan, variációkkal teli játszma lenne. Én sem teszem másként. A történelem útja mégsem világít visszafelé, s a történész magát és olvasóit is becsapja, ha tettesek és áldozatok távollétében ítélkezik. Ráadásul a történelemkönyvekben szereplő idő sem az egykori események ideje, hanem elbeszélt idő, amelyben a kronológiát a szerző akarva-akaratlan úgy hajlítja meg, mint Uri Geller nevezetes mutatványában a fémkanalat. Igazságtevés helyett tehát arra törekszem, hogy a kortárs források zavarba ejtően sokrétű és sokszor ellentmondásos leírásait szembesítve kísérjem végig az őszirózsás forradalom egyre anarchikusabb történetét egészen az 1919. március 21-i kommunista hatalomátvételig." (15.) Azért idéztem ilyen sokat a szerző szövegéből, mert véleményem szerint az élvezetes, világos stílus, a célok egyértelmű és újszerű kijelölése és az a tisztánlátás, amely már ebből a néhány sorból is kitetszik, inkább kedvet csinálhat a kötet elolvasásához, mint ha megkísérlem felsorolni az összes tézisét. Ezek közül ugyanis jó néhány önmagában nem jelent semmiféle újdonságot (legyen szó Károlyi Mihály felelősségéről, arról, hogy nem volt sem népáruló titkos kommunista, sem pedig tehetséges, konszenzusteremtő politikus, vagy éppen hátországról, nyomorról és feketézésről, pogromokról és menekültkérdésről, nemzetiségekről és béketárgyalásokról): ezek a tézisek akkor válnak tökéletesen meglepővé és új módon megérthetővé, amikor Hatos könyvében friss kontextusba kerülnek, s új és új bizonyítékokat nyernek.
Az egész könyv lenyűgözött adatgazdagságával és könnyedségével, szakszerűségével és lebilincselő stílusával, precíz és korrekt objektivitásával, de a legenda- és mítoszképzéssel szembeni szenvedélyes hadakozásával. Ha egyszer lesz következő kiadás, azért egy dolgot mindenképpen változtatnék: a nagyfejezetek alfejezeteinek érdekfeszítő címe mellé is írnék oldalszámokat a tartalomjegyzékben. Ez az alapos és részletes áttekintés ugyanis mindenképpen megérdemelné, hogy ne százoldalas nagyrészeiben kelljen megkeresgélnünk apró és pontos adatait és eredeti vélekedéseit. És talán - a kötet vastagsága ellenére - legközelebb érdemes volna vastagabb papírt és erősebb gerincragasztót választani, mert ez egy sokat forgatott könyv lesz, generációkon keresztül... Persze el fog telni harminc-negyven év, s mindezek az apró kötözködések már nevetségesnek hatnak majd: a Hatos azonban, szerintem, még mindig fogalom lesz!
Link
Könyvtestvérek 1. - Fantasztikus klasszikusok
