2020. május 2-án a blogom épp tízéves lesz. Vagyis e pillanatban már jócskán benne jár a tizedik évében. A következő öt hónapban olykor-olykor ezzel az elmúlt tíz évvel is szeretnék foglalkozni, ami nekem néha csak egy pillanatnak tűnik...

Az első kérdés, ami felmerült bennem ezzel kapcsolatban, az volt: vajon mennyit változott a könyves ízlésem az eltelt tíz év alatt. S persze azonnal rávágtam volna a választ, hogy rengeteget. Sok új kedvencet avattam, még több új könyvet gyűjtöttem össze, hosszú ódzkodás után rátaláltam az idegen nyelven történő olvasás örömére is, s mivel az eltelt tíz évben kétszer költöztem, alkalmam nyílt némi könyvselejtezésre is.

Ám alaposabban végiggondolva a dolgokat, rájöttem, hogy az érdeklődésem ugyan tényleg bővült-szűkült vagy specializálódott ebben-abban, de teljes "kiszeretések", csalódások és (műfajtól, szerzőtől való) elfordulások már egyáltalán nem jellemeztek az elmúlt években: ilyesmiken még korábban átestem, s mára a könyves ízlésem kiismerhető és egyértelmű a saját szemszögemből. Ami persze nem jelent statikusságot: azt hiszem, nyitott vagyok sok dologra, s nem a komfortzónámban élek (már csak azért sem, mert szívből gyűlölöm ezt a szót). Viszont van néhány olvasmánytípus, amivel lehetséges ugyan próbálkoznom, de nem érdemes: és néhány másik, aminél látatlanban is biztos lehetek a sikerben.

Ami a fentieket bizonyíthatja, többek közt azoknak a listáknak az összevetése, amelyeket 2011 óta minden évben elkészítek a kedvenc könyveimről. Statisztikai elemzések helyett egyszerűen csak egymás mellé tettem minden év számomra legjobb három olvasmányát: a kedvenclisták első három helyezettjét. (1)


- A 27 mű közül 15 regény, 10 elbeszélésgyűjtemény, egy önéletrajzi próza (Viszlát!) és egy dráma (Bánk bán). És tényleg: legjobban prózát szeretek olvasni, s azon belül is nagyon szeretem a kisformákat, a novellát, elbeszélést és kisregényt, vagy a különleges szövegszervezési és szerkesztésmódot.

- Ennek megfelelően a 15 regény között csak négy monumentális található (Égiek és földiek, Halak és sárkányok, Vilette, Wildfell asszonya). Kilenc kifejezetten rövid (Apák és fiúk, Café Hyena, Égből hullott három alma, Harmadkönyv, Ki így hal meg, ki úgy, Minden ima az égbe száll, Női zsebatlasz, Szülőkről és gyermekekről, Rika agyában), kettő pedig inkább csak kisregény (HAH!, Nemzeti sugárút).

- A négy nagyregény szerkesztésmódjában mind van valami plusz (párhuzamos, beépülő, ellenpontozó történetek). A rövidek közül négy esetében is kérdés, hogy mozaikos szerkesztésű regényről, vagy egymás után fűzött elbeszélésekről van-e szó (Café Hyena, Minden ima az égbe száll, Női zsebatlasz, Szülőkről és gyermekekről). Egyet a regény világához kapcsolódó elbeszélések egészítenek ki (Égből hullott három alma). Egy pedig olvasható prózavers- vagy elbeszélésfüzérként is (HAH!).


- A novelláskötetetek szövegeit viszont nyolc esetben is valamilyen alaptéma, közös világ vagy regényszerű összeszerkesztés köti össze (Esetek, Fekete Turlogh és a kelták, Miss Marple, Mr. Quin, Rémtörténetek, Senilia, Sötét örökség, Tulipánból paprika). Egy olvasható prózaversfüzérként is (Senilia). S kettőben is megjelenik az abszurd és a groteszk (Esetek, Rémtörténetek). Nem meglepő módon ez a két kötet orosz szerző alkotása. A groteszk látásmód egyébként Roger Moore önéletrajzában is fellelhető.

- A 27 könyv 26 szerzője közül tizenhárman kortárs írók. Nyolcan a 20. században éltek és alkottak, négyen a 19. században. Rabelais pedig a 16.-ban. Mégis az ő könyve az egyik legkülönlegesebb próza: csupa sziporka és játék.

- Furcsa módon sem a német, sem a francia irodalom nem képviselteti magát (kivéve a Harmadkönyvet): mivel valóban legjobban a (bármilyen korú) angolszász prózát és a közép-(kelet-)európai kortárs irodalmat kedvelem. Utóbbi esetében azonban a Hrabal- vagy Kundera-féle, szatirikus-andekdotikus regényvilág távol áll tőlem: jobban kedvelem a kifacsaró-eldobó, sokkoló kísérletezést (itt: Beňová, Chutnik, Radzevičiūtė, Rudiš) és a naturalista nosztalgiával érzelmi azonosulást kiváltó fikcionalizálást (itt: Abgarjan, Hakl, Kiremitçi, Oğuz, Šikulová), továbbá a groteszket és az abszurdot (itt: Harmsz, Karpowicz, Petrusevszkaja).


- Ezek után nem meglepő, hogy a szerzők közül 5 angol, 4 amerikai, 3 orosz, 3 török, 2 cseh, 2 lengyel, 2 magyar, 2 szlovák, 1-1 pedig francia, litván és örmény. A kortárs szerzők között viszont nincsen se angol, se amerikai, se francia. Van közöttük 3 török, 2 cseh, 2 lengyel, 2 szlovák, 1-1 pedig litván, magyar, orosz és örmény.

- A török kultúra sosem érdekelt igazán, és mégis, felfigyeltem rá, hogy a kortárs török könyvek mennyire megtalálnak és megtetszenek minden alkalommal. Csehország és Szlovákia pedig - legalábbis úgy, ahogyan a különböző kiadók és könyves események elhozzák hozzánk - mintha nagyon közel állna a lelkemhez: rengeteg olyan kortárs szerzőjük van, akinek egy-két művét rendszeresen újraolvasom. (Csehek: Dora Csehova, Emil Hakl, Daniela Hodrová, Matěj Hořava, Dora Kaprálová, Zdeněk Svěrák, Jaroslav Rudiš, Tomáš Zmeškal, szlovákok: Jana Beňová, Ivana Dobrakovová, Zuska Kepplová, Jaroslav Rumpli, Veronika Šikulová, Ondrej Štefánik, Svetlana Žuchová. (Megjegyzem, ebből a tizenöt névből nyolc nőé.)

- A 27 kedvenc művem 26 szerzője közül tíz nő, a lista 13 kortárs szerzője közül heten nők. És valóban: nagyon szeretek nőktől olvasni, különösen szeretem a nők által írt kortárs irodalmat.


- Az évek során csak annyi változott, hogy egyre több és több külföldi kortárs írót fedeztem fel magamnak, köszönhetően az Európai Unió könyvkiadás-támogatási programjának és a magyar kiadóknak, köztük is elsősorban a Typotexnek (Typotex Világirodalom, Science in Fiction).

- A fenti felsorolásban meglepő módon csak két szerző neve szerepel kétszer: Agatha Christie-é és Ivan Turgenyevé.

- Nagyon szeretem Agatha Christie-t: számomra ő nem csak krimiszerző, hanem egyszerűen kiváló angol író is, s időről időre újabb és újabb posztokat szentelek a munkássága iránti rajongásnak. Érdekes módon az abszolút kedvenceim közé két különleges elbeszéléskötete került be: mint írtam, nagyon szeretem a novellákat.

- És persze nagyon szeretem a krimit és a detektívregényt, amelyet még ezen az abszolút best of-listán is három szerző képvisel. De azt is elárulja a felsorolás, hogy rajongok a fantasztikus irodalom (sci-fi, fantasy, őshorror, meghökkentő mese) korai szerzőiért.


- Turgenyev iránti, újabb keletű rajongásomról pedig ketten tehetnek: maga az orosz író és Gy. Horváth László műfordító, az eredeti művek újraélesztője, aki többek közt hasonló módon szerettette meg velem (először vagy újra) a Gendzsi szerelmeit, a Háború és békét, Chandlert, Christie-t,  Updike-ot és a japán kultúrát.

Végül: fontos számomra, hogy míg ezt írtam, sokat gondolkodtam a megemlített könyveken, s bármelyiket szívesen újrakezdeném most, akár ebben a pillanatban is...

Mára ennyit szántam önelemzésnek. Aki még ezt a mondatot is elolvasta a posztból, annak külön köszönet. (2)

(1) Sajnos a kedvencek száma csak 27, nem pedig 30, mivel 2010-ben még nem készítettem kedvenclistát. A 2011-es legjobb könyvek felsorolása pedig még keverve tartalmazta a szépirodalmat és a non fictiont: ezért innen az első három szépirodalmi olvasmányt vettem fel ide.
(2) A címbeli idézet Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabjának Mészöly Dezső készítette műfordításából való, úgy, ahogyan azt a 1994-es film szinkronjához átírták. És a válasz itt is: nem. Benedek véleményem szerint mindig szerette Beatricét, csak épp nem vallotta be magának...
Záró megjegyzés: Az írók portréinak sorrendje semmiféle rangsort nem jelképez. A Brontë-nővéreket ábrázoló fényképről itt lehet sokat olvasni.
Link
Tízéves a blog 2. - Igen, angolul olvasni jó