Friss és magyar - Történelmi kötetek a Jaffa kiadótól
Ez a bejegyzés az utóbbi évek egyik legjobb történelemmel foglalkozó könyvsorozatáról szól, melyet a Jaffa kiadó bocsátott útjára. (1). Többnyire fiatal történészek olyan témákkal néznek szembe benne, amelyekről évtizedek óta nem, vagy esetleg még sosem született objektív, elemző kötet a magyar történetírásban. A kiállítás, megformálás igényes, modern, huszonegyedik századi, a tartalom maradandó és inspiráló. A sorozat máig kilenc kötetet számlál: ám idén már megjelenés előtt áll a tizedik. Remélem, sikerül tartani az évi három kötet tempót, mert alig várom, mi kerül be legközelebb a sorozatba: most elsőként Takács Tibor Szoros emberfogás - Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban című kötete.

Amikor az első könyv, a Trianon-legendák a boltokba került, még mélységes sznobizmussal közelítettem hozzá. Csillivilli (bár nagyon hatásos) külső, kiadóként a Jaffa, amely csak Dr. Csernus, Tari Annamária, Soma Mamagésa és Szendi Gábor könyveiről volt ismert előttem, meg az én sok-sok előítéletem, hogy szakszerű, a történelemmel foglalkozó könyvet csak elismert műhely adjon ki, mondjuk az Osiris vagy a Napvilág, s a fensőbbséges tudat, hogy én ennek a könyvnek az anyagát már olvastam a Romsics Ignác szerkesztette Mítoszok, legendák, tévhitek a XX. századi magyar történelemről tanulmánykötetben, úgyhogy ez csak még egy bőr lehúzása a rókáról - mindez oda vezetett, hogy nem is vettem meg. De azután csak ott keringtem folyton a könyv körül (szó szerint: lakóhelyem azóta bezárt könyvesboltjában a történelem egy jól körbejárható, alacsony polcon lakott), majd hirtelen elhatározással csak megvásároltam. És borzasztóan tetszett. Az új, könnyed stílusú, de a mélységekig szakszerű és dokumentált szöveg elvarázsolt: ma is bármikor szívesen újraolvasom a könyv fejezeteit. Azóta mind a kilenc kötet megtalált (2): legtovább gyakorlatilag a - sznobok számára - nagyon szerencsétlen című A rohonci kódon haboztam, de amikor beszereztem, számos filológusi örömben és remek szórakozásban volt részem.

Mindenkinek csak ajánlani tudom: figyelje a Jaffa kemény kötéses, látványos kiállítású, kiváló beltartalmú történelmi köteteit!

Ablonczy Balázs: Trianon-legendák
2010
A sorozat nyitó darabja volt, és mindjárt megadta az alaphangot. És nemcsak azért, mert pátoszosan vagy ironikusan nézhető borítójával mindjárt bebizonyította, hogy lehet egy szaktörténelemmel foglalkozó könyv trendi és vevőhívogató külsejű is. Nagyon tetszenek a rövid, okos, maximálisan dokumentált fejezetek, amelyek sorra felemlegetik a leghíresebb tévhiteket (Apponyi Albert három nyelven elmondott trianoni beszédéről, Clemenceau magyar menyéről, a Franciaországba cipelt román örömlányokról, a hajózhatónak hazudott patakokról, a tudatlan antantszakértőkről és az ármánykodó szabadkőművesekről), majd szórakoztatóan és megbízhatóan cáfolják őket. Különösen érdekes a kortárs ostobaságok, mint például a rózsadombi paktum ügyét tárgyaló fejezet és A politika Trianonja illetve a Trianon a társadalomban című, a trauma politikai és közbeszédbeli felhasználást elemző rész. Kár, hogy csak 2006-ig tekinti át a helyzetet: érdekelne egy folytatás...

Ablonczy Balázs: A visszatért Erdély 1941-1944
2011
A sorozat következő Ablonczy-féle kötete a Trianonhoz hasonlóan mélységesen átpolitizált, közben azonban sok szempontból kevésbé kutatott témát választott magának: Észak-Erdély második világháborús visszacsatolását és öt éven keresztüli Magyarországhoz tartozását mutatta be. Nagyon tetszik a cím, amely vállalta a "visszatérés" szót, hiszen magyar szemszögből természetesen valóban hazatérésről, visszakapásról lehetett beszélni. És pontosan ez a címben vállalt szubjektivitás teszi lehetővé, hogy maga a könyv végletesen objektív legyen, bemutatva, milyen következményekkel járt románokra, zsidókra, észak-erdélyi és a Dél-Erdélyben, Romániánál maradt magyarokra, valamint az anyaországra ez a visszatérés. Sokakra a kezdeti öröm után igen negatívokkal - és akkor még meg sem adtuk a visszatérés árát... Különösen érdekes az Erdély ma is divatos tájait az anyaország számára felfedező és imidzselő (és más tájait máig hatóan elhanyagoló és elfelejtő) turizmuskoncepció, amelyről a szerző Nyombiztosítás című tanulmánykötetében is közölt már adatokat. Illetve feltétlenül megemlítendő az a komoly politikai vita, amelynek során Székelyföld villamosításába addig nem voltak hajlandók belekezdeni, míg a megépítendő erőmű székely épületstílusáról nem születik döntés - nem is történt meg a villamosítás...

Láng Benedek: A rohonci kód
2011
Felfedezés volt a könyv, miután végre elszántam magam a megvételére. Ugyanis ilyen érdekes, izgalmas írást a titkosírásokról még nem olvastam. (Hatására szereztem be Simon Singh Kódkönyv című történeti áttekintését.) A könyv tárgya egy kis, 450 oldalas, rajzokkal díszített, rejtélyes írásjelekkel teleírt minikódex, amely 1838-ban került elő a Batthyány-család rohonci levéltárából és talán 17. századi munka. Vagy - mint sokan gondolják - hamisítvány. Egy biztos: titkosírása, amennyiben a benne található jelek kiolvashatók, mindmáig megfejtetlen. A tudománytörténész hihetetlenül izgalmas kultúrtörténeti és történelmi kalandozás során igyekszik bizonyítani, hogy a mű valódi, s segítséget nyújt a továbbhaladáshoz, egyúttal saját ötletei mellett a kódexszel foglalkozó Tokai Gábor és Király Levente elméleteit is ismertetve. No meg a rengeteg ősmagyar, dákoromán és szanszkrit ostobaságot, amit a könyvre ráhúztak a századok, pontosabban a végtelenül áltudományos huszadik század. Kiváló tudományos kalandozás sok-sok képpel, logikus és érdekes szöveggel, és annak vállalásával, hogy sok mindent nem tudunk még a világ dolgairól - például a Rohonci kódexről sem...

Papp István: A magyar népi mozgalom története 1920-1990
2012
Ez a könyv annyira tetszett, hogy második elolvasása után hamarjában írtam róla itt a blogon is. Fantasztikusan logikus, fegyelmezett és nagyívű áttekintés. Szabó Dezső Az elsodort falujától Illyés Gyula ötágú sípjáig, Németh László szárszói beszédétől Veres Péter parasztimázsáig, a kifejezetten fasisztává váló Erdélyi József útvesztésétől a hamvába holt Új Szellemi Frontig, Szabó Zoltán Cifra nyomorúságától Bibó István européer igazibb / igazabb magyar-megkülönböztetéségéig, a "fekete bojtár" Sinka István mellőzött életművétől Csoóri Sándor költészetééig kalandozhatunk a témák, történetek, összefüggések és elméletek között. A könyv számos új kérdést tesz fel és válaszol meg. Hogyan értelmezte (át) a Monarchia idejét és Trianont a népi mozgalom korról korra? Miképpen érdemes több mint fél évszázad után a Nyugat-Napkelet vagy a népi-urbánus vitára tekinteni? Hogyan, miért kapcsolódott a mozgalom időről időre a szélsőjobboldalhoz, a Nemzeti Parasztpárthoz, a Petőfi Körhöz, 1956-hoz? Még hosszan lehetne sorolni az érdekfeszítő témákat, melyek a Kovács Imrét és Féja Gézát, Püski Sándort és Erdei Ferencet, Szabó Pált és Sarkadi Imrét, Zilahy Lajost és Kodolányi Jánost egyként megidéző kötetben sorakoznak. A téma aktuálisabb, mint gondolnánk.

Müller Rolf: Politikai rendőrség a Rákosi-korszakban
2012
Különleges és nehéz téma az ÁVO, ÁVH és egyéb társszervezeteik Rákosi-kori története. Egyrészt a források többsége száraz, hivatalos és természetesen egy speciális, leszűkített nézőpontból született, így értelmezése - főleg a nagyközönség számára érdekes értelmezése - bizonyára nehéz. Másrészt köztudomásunk telve van a témával kapcsolatos mítoszokkal, illetve a szubjektív élményekből táplálkozó, abszolút igaz, de érzelmek színezte történetekkel. Aki ávós, az üt, vallat, kérdez - ezt tudjuk. De vajon köztudomású-e, milyen felkészítés után, hányan, hol vagy épp miről vallatták az embereket? Vagy hogy hogyan lett valaki ávéhás? Mi volt a különbség zöldávós és kékávós között? Milyen volt a sport és a politikai rendőrség kapcsolata? Hogyan irányította a szervezetét Péter Gábor, és rajta, a közismert néven kívül kik irányították még? Mikor jött létre az ÁVO? És mikor, hogyan szűnt meg? Ha csak arra gondolunk, hogy a Terror Háza megnyitása óta mindenki tudja, mit is jelent az Andrássy út 60.... - illetve dehogy tudja, hiszen hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a "borzalmak házában" először nem a kommunisták, hanem a nyilasok ütötték fel a tanyájukat, valamint, hogy az épület(tömb) 1950-től már nem Andrássy, hanem Sztálin út 60. néven szerepelt, 1951-ben pedig az ÁVH el is költözött onnan a szép fehér irodaházba, a korábbi belügy helyére, a Jászai Mari térre... Persze ettől a Terror Házában bemutatott kegyetlenségek mértéke nem lesz kisebb: de már ebből az egy példából is jól látható, hogy Müller Rolf kötete sok izgalmas, kevéssé ismert tényt kínál olvasójának.

Paksa Rudolf: A magyar szélsőjobboldal története
2012
A könyv külseje elképesztően szuggesztív. Ugyanakkor riasztó is, ahogy mostanában sok-sok árpádsávos felület. Árpád-házi királyaink - élükön Imrével, akinek az idején a 12. század végén megjelent a vörös-ezüst vágásos címerpajzs (még futó oroszlánokkal) - valószínűleg csak csodálkoznának, látván, mit tesz a történelem választott színeikkel. A könyv a magyar szélsőjobboldal történetét mutatja be a dualizmus időszakának Antiszemita Pártjától  a Jobbik és a Magyar Gárda koráig. Természetesen nem maradnak ki a huszadik század közepének fajvédői, hungaristái, nyilasai és fasisztái sem (azt például biztosan kevesen tudják, hogy volt Magyar Fasiszta Párt is, Szálasi Ferenc nyilaskereszteseitől függetlenül), de az emigrációs szélsőjobboldal ténykedését ugyanúgy megismerhetjük belőle, mint a rendszerváltás szélsőjobboldali irányzatainak és a MIÉP-nek a történetét. Különösen izgalmas az összegző fejezet, amely a kirekesztő rendpártiság eredetét igyekszik meghatározni, illetve a Nacionalista újromantika című rész, amely napjaink szélsőjobboldali hagyományokra épülő, nemzeti radikális könyv-, szuvenír- és programbizniszét mutatja be.

Paksa Rudolf: Szálasi Ferenc és a hungarizmus
2013
A szerző ugyanazon évben három kötetet is szentelt a magyar szélsőjobboldalnak. Az első a fentebb bemutatott A magyar szélsőjobboldal története, amely már kiemelten foglalkozott a nyilasmozgalommal. A második az Osiris kiadónál napvilágot látott, mintegy négyszáz oldalas nagymonográfia, a Magyar nemzetiszocialisták. A harmadik pedig a Szálasi Ferenc és a hungarizmus című életrajz. Utóbbi szintén igazi hiánypótló, hiszen a politikai, "kossuthkiadós" brosúrákon kívül Szálasiról igazi életrajz vagy bemutatás nem készült a Kádár-korszak végéig, sőt, azóta is inkább csak tanulmányok születtek életéről és koráról. A szerző könyve népszerű életrajz, jegyzetapparátus nélkül, ám hosszú forrásjegyzéke bizonyítja, az olvasó mindent megtalál benne, amit egy szakszerű kötettől elvárhat. Bennem is csak annyi hiányt hagyott a kötet, hogy igazán jó lett volna egy - akár szubjektív - értékelő fejezet. Bár világosan érzékelhető a szerző törekvése, hogy ne tegyen igazságot, s a tények beszéljenek magukért a Szálasi-kultuszokról és ellenkultuszokról szóló utolsó fejezetben, úgy érzem, A magyar szélsőjobboldal történetében benne volt egyfajta állásfoglalás, ami ebben a műben nem. Ettől függetlenül mindenkinek ajánlható, akit érdekel a korszak, Szálasi (egyébként nem különösebben érdekes) élete és a hungarizmus (páratlanul ostoba és szégyenletes, ugyanakkor kifejezetten érdekfeszítő) története.

Kádár Gábor - Vági Zoltán: A végső döntés - Berlin, Budapest, Birkenau, 1944
2013
Ez a kötet volt számomra a 2013-as év legnagyobb történelmikönyv-élménye. Egy pillanatra eltekintve a téma rettenetes voltától: azt kell, mondjam, ilyen kiválóan megírt könyvet történelemről régen olvastam, mivel egyszerűen élvezetes volt a kristályosan tiszta és mindent felölelő történelmi utat járni, amelyre a szerzők meginvitálták az olvasót. A téma a magyarországi zsidóság elhurcolása és megsemmisítése, amelynek idén van a hetvenedik évfordulója. A könyv azt mutatja be, hogyan jutott el két irányból és két különböző indítékkal a Német Birodalom és a Magyar Királyság odáig, hogy megszervezze, elősegítse és végrehajtsa a magyar holocaustot. "Véleményünk szerint  a magyar zsidók csaknem kétharmadának pusztulását két erő, két törekvés tragikus találkozása okozta. - írják a szerzők. - Az egyik a náci Németország  népirtási programja, az Endlösung volt. (...) (A) másik döntő tényező egy igen virulens történeti hagyomány volt, amelyről a hazai közgondolkodás fájdalmasan nem akar tudomást venni. (...) (A) befogadó attitűd mellett a magyar történelem szerves részét képezte az idegennek tekintett elemek diszkriminatív korlátozásának, kiszorításának, elűzésének szándéka is. A második világháború évei alatt ez az elképzelés a politikai elit nagy részének gondolkodását rabul ejtette. (...) Az etnikai tisztogatás évtizedes szándéka által motivált magyar politika és közigazgatás 1944-1945-ben nem tudott és nem is akart nemet mondani a kínálkozó lehetőségre, és tudatosan vált a nácik tettestársává a népirtásban." 1944. május 15. és július 9. között több mint 437 ezer zsidót hurcoltak el a megsemmisítő táborokba: páratlan hatékonysággal. Köszönhetően személy szerint Adolf Eichmann-nak és Endre Lászlónak, általánosságban viszont két teljes ország együttműködésének. Az ezzel való szembenézéshez tökéletes segítség a könyv, amely nehéz témája ellenére könnyen olvasható, és maradandó olvasmányélményt ad annak, aki belekezd.

Tabajdi Gábor: Kiegyezés Kádárral - "Szövetségi politika", 1956-1963
2013
Még soha nem volt szó a sorozatban korábban a hozzánk legközelebbi múltdarabról, a Kádár-korszakról. A kiadónál már publikáló (2) Tabajdi Gábor doktori értekezésének népszerű könyvvé átformált változatát kézhez kapva arról olvashatunk, hogyan is jött létre a híres kompromisszum Kádár János, 1956 forradalmának véreskezű, oroszok küldte leverője és a szabadságharcot elvesztő, a megszállást visszakapó magyar nép között. Hogyan valósult meg a társadalmi megegyezés, mi vezetett az "aki nincs ellenünk, az velünk van"-jelszavú konszolidációhoz és a többé-kevésbé békésen gyarapodó fridzsiderszocializmushoz avagy gulyáskommunizmushoz? Erről beszél ez a kötet, amely számos levéltári forrás és egyéb dokumentum feldolgozásával először térképezi fel azt a közeledést, amellyel a hatalom lassanként megnyerte a számára legfontosabb társadalmi rétegeket és csoportokat, s megtalálta az utat, amely a nosztalgikusan emlegethető, jóléti hetvenes évekhez, illetve a barátian bölcs és átlagemberes Kádár elfogadásához és megkedveléséhez vezette el az 1956-59-ben megzsarolt és diktatórikus eszközökkel letört magyar társadalmat. Csak azt nem értem, miért az öreg Kádár van a borítón az agilis, fiatal, hatvanas évekbeli helyett, aki mindezt végigcsinálta?

Linkek:
A sorozat további darabjairól:
Takács Tibor: Szoros emberfogás - Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban
Ungváry Krisztián: Tettesek vagy áldozatok? - Feltáratlan fejezetek a XX. század történelméből
Tulipán Éva: Ostrom 1956-ban - A Köztársaság tér emlékezete
Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 - Az első bécsi döntés és következményei

Jobst Ágnes: A Stasi működése Magyarországon - A keletnémet és a magyar állambiztonság kapcsolata 1955-1989
Papp István: Szemek a láncban - Játszmák a magyar állambiztonság történetében
Csatári Bence: Az ész a fontos, nem a haj - A Kádár-rendszer könnyűzenei politikája
Varga Krisztián: Ellenség a baloldalon - Politikai rendőrség a Horthy-korszakban
Fedinec Csilla: „A Magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja”
Hatos Pál: Szabadkőművesből református püspök - Ravasz László élete
Szelke László: A Gresham a nácik ellen - Az ellenzék, az embermentés és az ellenállás hálózatai 
Takács Tibor: A párttitkár halála - Egy 1956-os gyilkosság történetei
Ablonczy Balázs: Keletre, magyar! - A magyar turanizmus története
1956: Erőszak és emlékezet
A sorozat köteteinek listája:
A Jaffa Kiadó történettudományi sorozata 

(1) S szerkesztője időről időre Ablonczy Balázs. A kilenc kötetből háromban szerepel sorozatszerkesztőként a neve, egyben nincs benne, de a köszönetnyilvánításból kiderül, hogy ő kérte a szerzőt a kötet megírására, kettőt pedig - ő maga írt: ez kilencből hat kötet. Mindenképpen elmondható, hogy egy egész fiatal történésznemzedék könyvsorozata ez: még ha sorozatneve nincs is...
(2) Születőben van a kiadónál egy másik történelmi sorozat is, amely eddig két hasonló megformálású, mozaikos szerkesztésű, puha kötéses darabból áll, ezek: a nagy sikerű, már két kiadást megért, Ungváry Krisztián és Tabajdi Gábor által írt Budapest a diktatúrák árnyékában című fővárosi sétákat ajánló "útikönyv", a másik Tabajdi saját műve, A III./III. krónikája. Ezekről itt írtam: Elhallgatott múlt - Három történelemkönyv a Jaffa Kiadótól . Ezen kívül megemlítendő a nemrég megjelent, nagyalakú, Ungváry Krisztián szerkesztette tanulmánykötet, a Búvópatakok - A jobboldal és az állambiztonság 1945-1989. Erről a könyvről itt írtam: Négy új könyv a magyar állambiztonságról.
Ekultura.hu - Roland Auguet: Kegyetlenség és civilizáció - A római játékok
Ha ókori Róma, akkor gladiátorok. Ez a képzettársítás legalább kétszáz éves, hiszen már a 19. század történelmi festői is előszeretettel ábrázolták a napperzselte homokkal fedett porondot, ahol magas és izmos, félmeztelenül küzdő, karjukon, lábukon viszont pompás vértet, fejükön aranyosan fénylő sisakot viselő harcosok vívnak egymással életre-halálra.

Jean-Léon Gérôme: Pollice Verso, 1872 (link)
E. B. Leighton: Gladiátorfeleség, 1884 (link)
Egyes kutatók szerint még azt a közhiedelmet is a mintegy kétszáz éves festményábrázolásoknak (például Jean-Léon Gérôme közismert Pollice Verso című képének) köszönhetjük, hogy mindenki tudni véli, a halálos ítéletet lefelé, a kegyelmet meg felfelé fordított hüvelykujjal lehetett kérni a vesztes gladiátor számára – valójában ugyanis erről semmilyen biztos tudomása nincs az ókortörténészeknek. A rengeteg Spartacusról és más gladiátorokról szóló film, tévésorozat, képregény és könyv elhiteti velünk, hogy mindent tudunk az időszámítás fordulójának e különös, halálra szánt harcosairól. Pedig még az sem igaz, hogy valamennyiüket halálra ítélték volna.

Roland Auguet Kegyetlenség és civilizáció: A római játékok című kötete régi kiadás: franciául 1970-ben, magyarul 1978-ban jelent meg. Ám ha valaki érdekes és megbízható ismeretekre vágyik a gladiátorokról, ráadásul szórakoztatóan elmesélve, sok-sok képpel kísérve, még mindig ez az egyik legolvasmányosabb és legkevésbé avult könyv magyarul. Elsősorban azért, mert gyakorlatilag mindent megtalálhatunk benne, amit a játékokról tudni szeretnénk. Megismerhetjük a gladiátorok típusait a tráktól a myrmillóig, bejárhatunk egy római arénát a pincétől a lelátó legmagasabb emeleteiig. Olvashatunk korabeli plakátszövegeket és visszaemlékezéseket is a játékokról. Megtudhatjuk, milyen célból és hogyan rendeztek viadalokat politikusok és császárok az ókori Rómában. Végigkísérhetjük a különböző ókori vállalkozókat beszerzőútjaikon, amelyekről gladiátoriskolákba való reménybeli gladiátorokkal vagy épp egzotikus vadállatokkal tértek haza. Kiderül, milyen szabályai voltak a gladiátorpárbajoknak, mi történt a vesztessel, a nyertessel és a sokszoros győztessel. Találkozhatunk gladiátornőkkel, szabad gladiátorokkal, vértanú keresztényekkel és színészkedésre kényszerített halálraítéltekkel.

L-M. Faivre: Gladiátorok, 1880 (link)
A könyv második érdekessége, hogy minden olyan dolgot tárgyal, ami csak előfordulhatott az arénákban és a hippodromban: állatviadalokat, kivégzéseket, színielőadásokat, eljátszott tengeri csatákat, kocsiversenyeket és paródia-előadásokat. Így a szokásos feldolgozásoknál sokkal színesebb képet kapunk arról, hogyan és min is szórakoztak a rómaiak. És ha már itt tartunk – s ez a könyv harmadik előnye –, annak is teret szentel a könyv, hogy elgondolkoztasson: vajon a rómaiak voltak elképesztően kegyetlenek, embertelenek, civilizálatlanok, netán szadisták, hogy képesek voltak kedvüket lelni a gladiátorjátékokban, vagy mi ismerjük őket és magunkat félre, mégpedig végletesen?

Az izgalmas könyvet több mint ötven kép, bibliográfia és szójegyzék egészíti ki, továbbá egy Tóth István írta fejezet a magyarországi gladiátoremlékekről. Annak, akit érdekel Róma történelme, feltétlenül érdemes beszereznie.

J-S. Berthélemy: A gladiátor halála, 1773 (link)
A cikk az Ekultura.hu-n: Roland Auguet: Kegyetlenség és civilizáció - A római játékok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én   
Helene Tursten Irene Huss-krimijei
Helene Tursten svéd írónő 1954-ben született Gothenburgban. Fogorvosként dolgozott, míg betegsége pályaváltoztatásra nem kényszerítette. 1998-ban kezdett el írni: ekkor jelent meg első detektívregénye Irene Huss felügyelőnő főszereplésével, melyet máig további tíz (és két egyéb) regény követett. A felügyelőnő kalandjaiból kilenc film is készült, s fordításban német és angol nyelvterületen is népszerűvé váltak a kötetek. Az írónő krimisorozatát a Kossuth Kiadó jelenteti meg magyarul, jelenleg a harmadik regénynél jár. (Érdekesség, hogy magyarul a sorozatot a második könyvvel nyitották, talán, mert az jóval rövidebb, mint a Zuhanás, majd az első és a harmadik után úgy tűnik, az ötödik kötettel folytatták, nem tudom, miért. Talán mert a negyediknek nincs angol fordítása? Vagy csak én nem találtam meg?)

Den krossade tanghästen, 1998 - Zuhanás, 2014
Nattrond, 1999 - Éjszakai ügyelet, 2013
Tatuerad torso, 1999 - Torzó, 2015
Kallt mord, 2002
Glasdjävulen, 2002 - Üvegdémon, 2016
Guldkalven, 2004
Eldsdansen, 2005
En man med litet ansikte, 2007
Det lömska nätet, 2008
Den som vakar i mörkret, 2010
I skydd av skuggorna, 2012
Ekultura.hu - Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Háború. Humor. Hrabal. E három szóval lehet jellemezni a huszadik századi cseh irodalom talán legszerethetőbb szerzőjének kisregényét, a Szigorúan ellenőrzött vonatokat.

Bohumil Hrabal száz éve született. Jubileuma előtt tisztelegve az Európa Könyvkiadó három közkedvelt Hrabal-opust jelentetett meg új, elegáns, kedélyes és egységes köntösben: az Őfelsége pincére voltam vörös, a Sörgyári capriccio zöld, a Szigorúan ellenőrzött vonatok pedig kék borítóba öltözött az évforduló tiszteletére. Ami azt illeti, az utolsó mű önállóan kiadva még a száz oldalt sem éri el, hiszen igazi kisregény: magvas, velős, rövid, ütős. Én azonban nagyon megörültem annak, hogy így önmagában is kézbe vehettem ezt a – sokszor már iskolai kötelező olvasmányként is használatos, vaskos diákkönyvtári kiadásokba is bevett, közismert – regényt. Ha ugyanis az ember több más nevezetes Hrabal-művel egy kötetben találkozik először ezzel az írással, hajlamos hasonlítgatni amazokhoz: elcsodálkozni rajta, milyen kevés szereplőt mozgat, milyen végletesen groteszk epizódokból áll, mennyire egymás után rakott anekdoták füzére az egész. Ez az a Hrabal-regény, aminek mindenki – aki még nem olvasta – azzal vág neki, de jó, ez csak egy rövid, könnyű, humoros könyv.

Ha azonban az ember végigolvasta és megszerette, hirtelen azt érzi, ez egy nagyon súlyos regény. Súlyosabb sok már Hrabalnál. Hosszú, nehéz, tragikus, a története végtelenül bonyolult, szimbolikus és sokértelmű. A befejezése pedig megdöbbentő. Az, hogy mennyire nagy könyv, sokkal jobban látszik, ha csak rá koncentrálunk, ha önálló kiadásban vesszük kézbe. Lehet-e olyan regényt írni a háborúról, amelyben kilencven oldalon benne van minden, amit el lehet róla mondani? Hrabal válasza, az igen, ez a könyv, a Szigorúan ellenőrzött vonatok.

Főhőse és elbeszélője, a fiatal és tanulni vágyó segédforgalmista nem tesz mást, csak rögzíti mindazt, ami körülötte történik. Leírja kis világának, egy apró városka jelentéktelen állomásának életét. Utasokat és városlakókat, grófot és forgalmistát, állomásfőnököt és mozdonyvezetőt, és persze katonákat, katonákat, katonákat: mivel a második világháború végén vagyunk, s a kis állomás jelentőségét az adja, hogy katonavonatok és hadi szállítmányok haladnak át rajta. Szigorúan ellenőrzött vonatok…

Eleinte úgy tűnhet, hogy elbeszélőnk az egyetlen normális ember ebben a környezetben; egy okos kamasz, aki vágyakozva nézi a tovautazó katonákat a tankjaikon, s teljes idegenséggel és rácsodálkozással szemléli hivatala különc és furcsa dolgozóit, a galambász állomásfőnököt és a nőcsábász, mégis elégedetlen forgalmistát, akiről Jiří Menzel legendás filmjének születése óta mindenki tudja, hogy hivatali bélyegzőket pecsételt rá a távírászkisasszony fenekére… Később azonban, szembesülve az olyan őrültnek ható jelenetekkel, mint amikor azon megy a vita, szabad-e késleltetni az SS átgördülő szerelvényét, vagy amikor a forgalmista azt tervezi, hogy felrobbantja az egyik német vonatot, az ember kezd rájönni, hogy nem a szereplők furcsák, különcök és abnormálisak, hanem a világ őrült meg. Mégpedig a háborútól.

Amikor elérek az apokaliptikus lezáráshoz, mindig üresség marad bennem. Hiszen a háború ebben a könyvben nem a hősiességről, a hazafiságról vagy a halált megvető bátorságról szól, csak egyszerűen az értelmetlen és abszurd halálról. Figyelmeztetés a regény, de egyúttal lebilincselő, groteszk kaland is: ott a helye a könyvespolcokon.

A cikk az Ekultura.hu-n: Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én  
A Napvilág Kiadó történelmi életrajz-sorozata
A kiadó számos kiváló sorozata (Politikatörténeti Füzetek, Kérdések és válaszok, 20 év után, Budapest-könyvek) között lassan, komótosan teremtett magának teret ez az ismeretterjesztő életrajzi széria, amelyben a magyar történelem vitatott személyiségei kapnak kis terjedelmű, ám új szemléletű biográfiát. A képekkel és irodalomjegyzékkel kísért könyvek sorozatba tartozását kellemesen kézbe fogható, jellegzetes külsejük is igazolja. Alig várom a jövő év új kötetét!

Turbucz Dávid: Horthy Miklós, 2011, 2014 (bővített, átdolgozott kiadás)
Hajdu Tibor: Ki volt Károlyi Mihály?, 2012
Vonyó József: Gömbös Gyula, 2014

Utolsó frissítés: 2016.04.27.
Ekultura.hu - Jack London: Ezer halál
Iszonyú fulladásos rohamok. Megmagyarázhatatlan agresszió. Egy gyilkos zseni. Ezer végigélt halál, ezer elszenvedett feltámasztás. Lelki beteg, öngyilkos hajlamú lovak. Országokat elpusztító vegyi fegyver. A láthatatlanná levés halálos veszedelmei. A skarlát halál apokalipszise. Ilyen és ehhez hasonló témákkal találkozhatunk, ha belépünk a különös író, Jack London borzongatóan sötét, fantasztikus világába az Ezer halál című válogatáskötet segítségével.

A Galaktika Baráti Kör idei ajándékkönyve igazi csemege a klasszikus, 19. századi irodalom kedvelőinek, a sci-fi barátainak, de a Jack London-féle kaland- és állatregények rajongóinak is.

Az első kategóriába tartozók megtalálhatják Jack London szépen fordított szövegeiben azt a harmonikusan kimért, romantikus-realista elbeszélésmódot, és azt az irodalmi változatosságot, amit annyira szeretünk a kor nagy íróinak, Rudyard Kiplingnek, Herbert George Wellsnek vagy épp Ambrose Bierce-nek az elbeszéléseiben. Amikor ezek a novellák előállnak valami betegesen taszító vagy épp csillogóan szenzációs ötlettel, amilyen az átlátszó festék feltalálása, az öngyilkosságokat előidéző piaci társaság, a jövő rabszolgái poklának bemutatása vagy épp a világot vidámságra kényszerítő, titokzatos zsaroló esete, azt komótosan mesélve, feszültségkeltően szerkesztve és elképesztően szuggesztíven teszik. Az ember ül a kanapén, 2014 tavaszán, s egy rettenetes járványról olvas, amely 2013-ban elsöpörte az emberi civilizációt, és visszarepítette a kőkorszakkal vegyített középkorba a világot – és minél jobban előrehalad a szövegben, annál inkább elfeledkezik róla, hogy a novella dátumán már túlvan, hogy már „megúszta” ezt a sci-fi kalandot. A megkönnyebbülés helyett fenyegetés süt a színes és kérlelhetetlenül logikus szövegből, mégpedig olyan erős, hogy a 2013-as végítélet jelenetei átváltoznak egy rémítő, távoli jövőképpé.

A sci-fi kedvelői örömmel fognak felfedezni a történetekben sok ismerős tudományos-fantasztikus ötletet a bombázó léghajóktól és a városi civilizáció pusztulásától az orvosi oltóanyag-kísérleteken és az életre kelt (élő?) mamut vadászatán át a népességszabályozás új módszereiig és a reinkarnációig. A válogatás novellái telve vannak olyan apróságokkal, amelyeket Clarke-tól és Bradburytől, vagy épp az űroperettekből már jól ismerhetünk. De Jack London százéves, ám semmit sem avuló világában az ismerős ötletek ősforrásához juthatunk el, ráadásul a sokszor meghökkentő véget érő novellák egyáltalán nem a megszokott kliséket alkalmazzák egy-egy ilyen ötlet kibontásánál.

Aki pedig Jack Londont csodálatos természetkönyveiről ismeri, A vadon szava vagy Az éneklő kutya után kézbevéve az Ezer halált, talál majd ebben is fenséget, lebilincselő leírásokat, kulcsfontosságú állatszereplőket, sőt, a természet legyőzhetetlenségéről is elgondolkodhat egyik-másik történetet olvasva.

Ami engem illet, nekem különösen az tetszett az Ezer halálban, hogy két kedvenc London-könyvemnek, a korokon átutazó és évszázadokon át élő hőst szerepeltető Kóbor csillagnak, no meg az ironikus-kalandos Bérgyilkossági Iroda Kft.-nek az alapötletei is felcsillantak benne: előbbire a Kóbor lélek a világ ifjúkorából, utóbbira a Midász kegyencei hasonlított. A talán leghosszabb történet, A skarlát pestis disztópiája pedig olyan találó és elkeserítő volt, hogy számomra még Wells Világok harcánál is izgalmasabbnak bizonyult – már inkább Bardbury Marsbeli krónikákjának, vagy Asimov és Silverberg Leszáll az éjének súlyát hordozta így, 2014-ben olvasva. Épp ezért nem kívánhatok mást a jövendőbeli olvasóknak, mijnt hogy éljék át ők is ezt az élményt: találjanak ismeretlen kincset az Ezer halálban. Olvasásra fel! És persze rendelésre is, hisz az antológiához egyelőre az juthat hozzá, aki előfizet a Galaktika Magazinra, kedvezményesen kíván Galaktika Fantasztikus Könyveket vásárolni, vagy belép a Galaktika Baráti Körbe.

A cikk az Ekultura.hu-n: Jack London: Ezer halál
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én   
Itt az április, könyvekkel tele
Januárban írtam egy kívánságlistát (Mit várok legjobban a közeljövő könyves megjelenései közül?), aztán márciusban szerkesztettem még egyet (Márciustól már ezekre is vágyakozhatom). Az elsőn hét könyv szerepelt, amelyből máig hat jelent meg: én pedig valamennyit elolvastam és mindről írtam itt, a blogon is. A másodikra már előrelátóan tizenöt jövőbeli megjelenést vettem fel, melyek közül eddig tíz jelent meg, én pedig mindet elolvastam, és írtam róluk. Most hirtelen ismét olthatatlan kényszert érzek, hogy iderendezzek néhány frissen megígért könyvmegjelenést. Legtöbbjük az április végi könyvfesztiválra fog a boltokba érkezni, néhány egy kicsit később. Remélem, ha szerencsém segít, ezek a könyves olvasmányvágyaim is teljesülhetnek majd. Mások pedig - remélem - találnak a könyvek közt olyat, amit ők is szívesen elolvasnak majd.

Vonyó József: Gömbös Gyula
Napvilág - április 25.
A Napvilág kiadó életrajzi kismonográfiái közül a Horthy Miklósról írott talált meg elsőként. Turbucz Dávid óriási űrt betöltő könyve vitákat kavart, de szintézist is létrehozott. S mindaddig, amíg a szerző tervezett nagy műve, egy átfogó Horthy-biográfia meg nem íródik, ez a kormányzónak szentelt kicsi, alapos életrajz tölti majd be a szerepét. A sorozat következő darabja ismét vitatott és izgalmas személyiség életútját idézte fel: Hajdu Tibor Ki volt Károlyi Mihály? című könyve (különösen Károlyi önéletírásával együtt olvasva) sok új szempontot vetett fel, hogy az olvasó odaképzelhesse a politikus grófot a megfelelő történelmi piedesztálra. Most pedig Magyarország azon miniszterelnökének életrajza lát napvilágot, aki Bethlen István konszolidációja után először fordított gyökeresen az ország külpolitikai orientációján az olaszok és a németek felé, először látogatott el Hitlerhez a regnáló miniszterelnökök közül, s először hirdetett meg bizonyos fajvédő elveket is tartalmazó nemzeti munkatervet. Életútjáról eddig csak Gergely Jenő rövidebb művét olvastam, amely számos hivatkozást tartalmazott Vonyó József résztanulmányaira. Kíváncsi vagyok, milyen lesz ez az új életrajz, s mennyiben formálja majd (át) a véleményem Gömbösről.
Frissítés: Megjelent és itt írtam róla.

Takács Tibor: Szoros emberfogás - Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban
Jaffa - április 24.
Az alcím három fogalmából (futball, állambiztonság, Kádár-korszak) kettő fölöttébb érdekel, egy általában nem. (Elég könnyű kitalálni, melyik lehet a kakukktojás.) Ebben a leosztásban viszont mindhárom érdekfeszítővé válik. Takács Tibor könyve a Jaffa kiadó remekbe szabott, új történelmi sorozatának új kötete, amelyet olyan kiváló, átfogó könyvek előztek meg, mint Papp Istvánnak a magyar népi mozgalomról írt áttekintése, Paksa Rudolf  művei a magyar szélsőjobboldalról illetve Szálasi Ferencről, Ablonczy Balázs a Trianon-legendákról írott kötete, vagy épp a legújabb, Tabajdi Gábornak a korai Kádár-rendszer kompromisszumairól írt munkája. Ha csak feleolyan jó lesz ez a könyv, mint Kádár Gábor és Vági Zoltán a magyar holocaustról szóló A végső döntése, már ott a helye a polcon.
Frissítés: Megjelent és itt írtam róla.

Charles FitzRoy: A szultán Isztambulja napi öt kurusból
Scolar - már kapható
Végre-végre-végre! Már azt hittem, hogy az egy év kényszerszünet örökre szól, s nem folytatódik tovább a Scolar kiadó Útikalauz-sorozata, melynek segítségével a történelemben utazgathattunk az ókori Athéntól és Rómától a reneszánsz Firenzéig, és az Erzsébet-kori Londontól az ókori Egyiptomig. Most azonban itt az új kötet, remélhetőleg sok-sok izgalmas kortörténeti adalékkal, furcsa szokások és különös szereplők bemutatásával, s sok-sok művészeti alkotással, történelmi aprósággal megspékelve. A szerző, a Firenze-könyv írója, Charles FitzRoy az idegenforgalom kiváló ismerője, s nem mellesleg angol lord. Ha Isztambul-kötete csak fele olyan érdekes lesz, mint a szívemhez nagyon közel álló másik, a Firenzéről szóló, akkor feltétlenül érdemes lesz elolvasni.
Frissítés: Megjelent és itt írtam róla.

Georges Simenon: Maigret és az idegek harca
Agave - május 8.
Ha már egyszer megjelent az idei második friss kiadású Agatha Christie, a Gyilkosság a csendes házban, a klasszikus krimi háza táján a következő vendégnek ismét Maigret felügyelőnek kell lennie. A Maigret és a három nő után megjelenő regény korábbi: 1931-es, vagyis Simenon első Maigret-történetei közé tartozik. A magam részéről boldoggá tesz, hogy az Agave idén a szokásos "vegyetek meg egy roman durs-t, akkor kaptok egy felügyelős könyvet is"-módszer helyett mindjárt két Maigret-vel kezdte az évet (ha április még kezdetnek számít), én ugyanis - bár megtérítésem valamennyire sikerült, s minden nem-Maigret Simenon-műnek is lelkes olvasójává váltam - még mindig a felügyelőért rajongok igazán, s folyton azt számolgatom, hányat kell még aludni, míg a róla írt hetvenöt regény mind megjelenik könyvformában. Egyébként ha a Maigret és az idegek harca kijön, már csak kilenc így kiadatlan regény marad: kezdek reménykedni, hogy talán megérem a kiadástörténet végét...
Frissítés: Megjelent és itt írtam róla.

Kristina Ohlsson: Az 573-as járat
Animus - április 24.
A skandináv krimiszerzők közül három lett igazi kedvencem: a Libri által kiadott Mons Kallentoft mellett az Animus egy régi, újabban sajnos hanyagolt, s egy frissen felfedezett, új szerzőjét kedveltem meg, az izlandi Arnaldur Indriðasont és a svéd Kristina Ohlssont. Utóbbinak három év alatt ez lesz a negyedik könyve magyarul, s nem méltatlanul. Az Ohlsson-krimik bonyolultak, intelligensek és realisták, az írónő nyomozója, Fredrika Bergman pedig a skandináv krimik átlaghősnő-dömpingében is kiemelkedik problémás és karakteres egyéniségével. Mivel ebben a regényben a megoldandó probléma sokkal kevésbé magánélettel kapcsolatos nyomozásnak, mint inkább terrorfenyegetésnek tűnik, remélem, új oldaláról ismerhetem meg a már megszokott főhősöket.
Frissítés: Megjelent és itt írtam róla.
 
William Boyd: SOLO - Az új James Bond-regény
XXI. Század - április 22.
Most jönne az a rész, amikor hosszasan fortyogok azon, hogyan is lehetséges, hogy miközben Ian Fleming eredeti Bond-könyvei közül (tizennégy van egyébként) még mindig csak nyolc olvasható magyarul, ezzel a regénnyel együtt immáron hatra nő a megjelentetett folytatáskönyvek száma - nem kellene talán inkább végre a mestert kiadni a - bármily kiváló - epigonok helyett? De - nem fortyogok. Inkább örülök, hogy van mit olvasnom, s nagy várakozásokkal nézek a vaskos (több mint háromszáz oldalas) új Bond-regény elébe, amely Jeffery Deaver legújabb, modernizált Bond-folytatása után ismét a nosztalgikus-hidegháborús hatvanas évekbe repíti vissza főhősét.
Frissítés: Megjelent és itt írtam róla.

Carola Dunn: Daisy és a jégbefagyott Don Juan
Ulpius-ház - április 28.
E kötettel kezdetét veszi magyarul is Daisy Dalrymple húszas években játszódó nyomozásainak sorozata, amely máig huszonegy kötetet számlál angolul, s állítólag a szórakoztató történelmi krimik egyik legjobbja. Már ha elfogadjuk, hogy egy angol születésű, de amerikai írónő hiteles történelmi detektívregényt tud írni a húszas évek angol arisztokráciájáról. Carola Dunn egyébként egy megnyerően csúnya, szőke hajú, középkorú, mulatságosan öltözködő hölgy, akivel nagyon barátságos beszélgetéseket lehet találni a neten, s ezek igazi bizalmat ébresztettek irányában, főképp, mert humorosnak mutatták. Miután teljes lelkesedéssel szegődtem az Ulpius nemrég indított Maisie Dobbs-sorozatának rajongójává (a szerzőnő Jacqueline Winspear, az idő a húszas-harmincas évek Angliája, mindmáig tíz van a krimikönyvekből, s ezt tavaly év végén vezette be az Ulpius), s nagy csalódással láttam, hogy a nyárra beígért új M. C. Beaton-féle Az utazó házasságközvetítő-sorozat történelmi ugyan, de nem krimi - természetesen ezt a történelmi detektívregény-szériát is alig várom már. Ráadásul júniusban jön a Daisy és a télikert rejtélye is...
Frissítés: Megjelent és itt írtam róla

Mary Robinette Kowal: Üvegbűbáj - Bűbájoló történet
I.P.C. Könyvek - már kapható
A férfiak mindig panaszkodnak, hogy milyen unalmasak az újabb fantasyregények, mivel képtelenek kigondolni egy vadonatúj, sajátos szabályokon nyugvó mágiarendszert. Az amerikai írónő azonban, aki civilben bábmester, s csak nemrég kezdett írni, már első regényében előállt egy fantasztikusan új mágiával teli világgal. Egy olyan Jane Austen-kori, 19. század eleji Angliát rajzolt az olvasó elé, amelyben bűbájolni a mindennapok része: bűbájjal díszítik a szalonokat, teszik messze zengővé a zongorajátékot, ékesebbé a feltűzött frizurát, pontosabbá a vadászpuska találatát - ám ahol a bűbájolásnak feltételei, szabályai és törvényei vannak. Ebben a környezetben találkozott a rút kiskacsának tartott idősebb leány, sziporkázó húgának gardedámja, idős szüleinek támasza, a csodásan bűbájoló Jane és a tehetséges bűbájképfestő, a mogorva és előítéletes Mr. Vincent. A magyarul ostoba címet és rémes borítót kapott Tünékeny illúziók valódi Bűbájoló történet volt: teljesen eredeti, talán inkább hölgyeknek szóló, de ötleteivel a férfiakat is elszórakoztató mese. Utóbbira vall, hogy megkapta a Campbell-díjat és jelölték Nebula-díjra a sok sötét és disztópikus sci-fi között... A folytatás, az Üvegbűbáj a Napóleon visszatérésében reménykedő, illetve attól rettegő Belgiumba repíti ifjú házas hőseit, s az ígéretek szerint még több izgalmat és még több bűbájolási részletet fog tartalmazni. 2012-ben ezt is jelölték Nebula-díjra. Meglátjuk!
Frissítés: Megjelent és itt írtam róla.

Bizonyára lehetne még folytatni, de a mai bejegyzésbe ez a nyolc kötet fért bele. Remélem, nemsokára a kezemben is tarthatom majd valamelyiket.
Ekultura.hu - Michael Crichton: Őslénypark
Jurassic Park… Bár régen volt 1993, még ma is elég ennyit mondani, hogy bárki előtt azonnal megjelenjenek a kilencvenes évek talán legsikeresebb szupermozijának filmkockái.


Az Őslénypark, amely majdnem egymilliárd dollárt bevételt hozott készítőinek, minden idők egyik legnagyobb szabású filmje lett. Nem csoda, hiszen benne rémítő és elképesztően valóságos dinoszauruszok sétálgattak egy rejtelmes szigeten, keresztülhúzva a milliomos John Hammond üzleti terveit, s ahelyett, hogy eljátszották volna egy gazdag emberek számára tervezett dinoszaurusz-élménypark háziállatainak szerepét, inkább jurakori önmagukat alakították: szaporodtak, táplálkoztak és öltek.


Vajon valóban ez történne, ha képesek lennénk dinoszauruszokat „előállítani”? – kérdezte a Steven Spielberg rendezte film, amely kiváló keveréke volt az igényes katasztrófafilmnek és a lebilincselő sci-finek. Megtalálható volt benne a kiszámíthatatlan természet és a mindent kordában tartani akaró emberi civilizáció ellentéte, a tudomány felelősségéről való elkötelezett töprengés, hősök, gazfickók és bátor gyerekek ábrázolása. És persze: sok-sok dinoszaurusz a Tyrannosaurus rextől a Velociraptoron át a Triceratopsig, amelyeknek a megvalósításához a robottechnikától az új típusú animáción át a korai számítógépes trükkökig mindent felhasználtak, s amelyek ma, a CGI-korszakban is bátran megállják a helyüket. Nem csoda, hogy tavaly felújított, 3D-s formában is rémisztgethették a lelkes mozilátogatókat, s hogy történetük, az Őslénypark mindmáig két résszel folytatódott, ám jövőre várható a harmadik folytatás, a Jurassic World is…


Ám mindez nem születhetett volna meg Michael Crichton bestsellerszerző nélkül, aki az egész Őslénypark-sztorit megalkotta. Az írót már a Jurassic Park sikere előtt is jól ismerhettük. Az Androméda-törzs című 1971-es sci-fi, amely nagyon sok magyar mozirajongó régi, nagy élménye volt, szintén az ő regényéből készült: a Kádár-korszak forgalmazási szokásai közt szinte egyedülállóan már 1973-ban bemutatták a magyar mozik, s már előtte, 1972-ben megjelent könyvformában is. Az igazi Crichton-korszak azonban a kilencvenes években jött el, amikortól sorra napvilágot láttak azok a könyvei (pl. Az átprogramozott ember, a Gyilkos nap vagy A gömb), amelyekből nagy sikerű filmek is készültek. Mind közül kiemelkedik azonban az Őslénypark. Ha ma, megírása után huszonnégy évvel kézbe vesszük, még mindig pontosan ugyanolyan izgalmas, mint akkor, amikor egy számítógép még valóban csak annyira volt képes, amennyit a park hiperszupernek tartott komputerrendszere teljesít a regényben, s a klónozásról még csak annyit lehetett tudni, amennyi a könyvből kiderül. A tudomány ugyanis juthatott újabb következtetésekre, ám a jól megírt regény továbbra is ugyanolyan izgalmas és zárt egész.


Egy különleges és hihetetlen kaland: képzeletjáték, amelyben megvalósul a lehetetlen, sikerül klónozással újra életre kelteni tizenöt kihalt dinoszauruszfajt. Sikerül átírni az élővilág történelmét, beavatkozni Természetanya működésébe. Vajon milyen véget ér a kísérlet? Tényleg elegendő az akarat, a tudásvágy és a haszonszerzés indíttatása, hogy megpróbáljuk kijátszani a természet erőit?


A könyv érdekes választ ad a kérdésre. S már csak azért is érdemes elolvasni, mert teljesen független a későbbi Jurassic Park-franchise-tól: számos dolog másképpen történik benne, mint a mozifilmben, s néhány apróságban el is tér a végkövetkeztetése a filmétől. Kíméletlen és izgalmas. Igazi Michael Crichton.

A cikk az Ekultura.hu-n: Michael Crichton: Őslénypark
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én  
Minden képen a Tyrannosaurus látható innen, innen, innen, innen és innen.
Húsvét 2014
A blog minden olvasójának kellemes és boldog húsvéti ünnepeket kívánok!
Katherine

Ekultura.hu - Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Nyolc regény és néhány történet. Magyarul ennyiből ismerhetjük meg az amerikai sci-fi és high fantasy egyik büszkeségét, a szerencsére ma is élő Ursula K. Le Guint. Aki azonban kezébe veszi a négy epikus Szigetvilág-regény valamelyikét, a nyomasztóan titokzatos Égi esztergát, a genderkérdést kiábrándítóan lefestő, ám lebilincselő történetbe ágyazó A sötétség balkezét vagy a bűbájosan kőkemény szövegű, kultúrák találkozásáról és fennmaradásáról szóló A regét, olyan örökké szóló olvasmányélményt kap, ami akkor is megmarad benne, ha valamiért nem válik Le Guin rajongójává. Ha ugyanis egyszer már beléptünk valamelyik világába, arra mindenképp emlékezni fogunk, haraggal és elutasítással, nosztalgiával és vágyódással vagy éppen lelkes vitakészséggel. Számomra A kisemmizettek az utolsó kategóriába tartozik: nagyon tetszik, de vitára ingerel.

Az 1974-es regény megszületésekor óriási sikert aratott – elnyerte a Hugo-díjat, a Nebula-díjat és a Locus Magazine közönségdíját –, s azóta is az írónő egyik legismertebb könyve. Nem csoda a nagy népszerűség, mivel a könyv Le Guin talán legizgalmasabb univerzumában játszódik, a Hain-ciklus része (ebbe kapcsolódik bele A rege és A sötétség balkeze is). A ciklus könyveinek közös vonása, hogy egy olyan jövővilágot ábrázolnak, ahol az emberi civilizáció számos bolygón megtelepedett már, s nagyon sokféle társadalmi, etikai, politikai és vallási berendezkedés létezik. Bár a lakott világokat összefogja egy titokzatos szervezet, az Ekumen, azok mégis tulajdonképpen függetlenek egymástól, így különböző civilizációs lehetőségeket és fejlődési formákat modelleznek. A ciklus regényeit más nem köti össze, így önmagukban lezártak és önálló kérdéseket tesznek fel.


Ez A kisemmizettekben leginkább a tulajdon megőrzésének és létezésének kérdése. A regény főhőse, Shevek, a zseniális fizikus, aki formabontó időelmélete kidolgozásának végén jár. Világa, az Anarres azonban, ahol egy anarchista társadalmi berendezkedés működik, nem támogatja munkájában. Ezért megragadja a lehetőséget, hogy megszökjön a közeli Urras bolygóra, ahonnan egyébként az anarchista anarresiek származnak, de amelyet mélyen megvetnek és elítélnek tulajdonimádatuk, korrupciójuk miatt. Különösen ilyen az ország, ahol Shevek egyetemi állást kap, hogy befejezhesse elméletét. Ahogy azonban egyre több időt tölt a számára idegen világban, amelynek évszázadok óta ő az első anarresi vendége, felismeri, hogy a kényelem, a látszólagos boldogság és a tulajdon tiszteletben tartása pénzhajhászással, bírvággyal és elüzletiesedéssel párosul. A kérdés csupán az, hogy ezek után neki mi a helyes útja: Anarres vagy Urras?


A művet szokás úgy értelmezni, mint a kapitalizmus és a kommunizmus példázatát, ami 1974-re nézve valóban érdekfeszítő értelmezés lehet. Eszerint a filozófusnő által, puszta eszmék mentén alapított Anarres nem egyszerűen anarchista, de marxi értelemben megvalósított kommunista állam, amelynek a kudarca nyilvánvaló, hiszen bürokráciába süllyed és elnyomja az egyéni törekvést és kreativitást. Nem csoda hát, hogy egy Shevekhez hasonló zseni arra kényszerül, hogy elmeneküljön belőle, persze a romlott és korrupt kapitalista világba, nyilván Amerikába. Az azonban, hogy a regényben Anarrest igenis jellemzi a kezdeményezés és kreativitás képessége, hogy Shevek meneküléséhez is kétféleképpen viszonyulnak, a tömeg felesleges, ám lelkes gyűlölettel, mások azonban várakozással, máris gyanakvóvá teheti az olvasót: nem biztos, hogy meglelte a helyes (vagy egyetlen) értelmezést. Ráadásul az a politikai üzenet, ami 1974-ben fantasztikusan találónak tűnt, mára már igen naiv és unalmas lehetne: a könyv azonban ma is rengeteg mindent mond, elárulva, hogy az előzőekben leírt egy félelmetes leegyszerűsítés.


Vajon miért nem vált sikeressé Anarres tisztaságot, bölcsességet, önfegyelmet, együttműködést és szabadságot hirdető rendszere? S miért működik rosszul a végtelenül kényelmes, kiválóan ellátott, bőséget és boldogulást felkínáló Urras? Vajon ha tulajdonról beszélünk, hol a határ közös és saját között? Magántulajdonunk-e az elménk, a kreativitásunk? Sikeres lehet-e bármely idealista társadalom? Létezik-e megvalósítható utópia? Miért jár szenvedéssel az alkotás? – kérdezi a regény. S miközben ezekre a kérdésekre keressük a választ, a könyv szerkesztésének hála még az egyidejűség elméletét is kipróbálhatjuk a gyakorlatban, hiszen a Shevek szökése előtti anarresi fejezetek és a megérkezése utáni urrasi részek felváltva következnek, egymásba fűződve, egymás mellett haladva.


Vajon hogyan dönt a tudós? Vajon mi lenne az élet valódi receptje? Mindez kiderül a különleges könyvből, amely utópia és disztópia egyben. A kérdés már csak az, minek olvassuk a kettő közül. Ennek megfelelően fogunk dönteni arról is, kik a címben szereplő kisemmizettek. A luxustól megfosztott, puritán anarresiek? A becsületes egyszerűségtől megfosztott, korrupt urrasiak? Vagy mindenki, akit megfosztottak a szabadságától?

A cikk az Ekultura.hu-n: Ursula K. Le Guin: A kisemmizettek
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én  
Képek itt, itt, itt, itt.
Egy új díj - Liebster Award harmadszor
Nagyon nagy örömömre a blog ötödik alkalommal is díjat kapott. Ezúttal TipiTopi lepett meg egy Liebster Awarddal.
Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat! Mivel már megkaptam, és akkor tovább is adtam ezt a díjat, most csak a játék középső részét készítettem el, vagyis válaszoltam TipiTopi tizenegy kérdésre.

Kedvenc szerző, akitől dedikált példányt szeretnél? Joyce Carol Oates. De ha lehet lehetetlent kívánni: William Shakespeare.
Pozitív hős, akivel szívesen összefutnál? Jean Valjean.
….és negatív, akit biztosan elkerülnél? Javert.
Egy szépirodalmi mű, amit még nem olvastál, de szeretnéd pótolni? Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács.
….és miért? Mert valakinek, aki fontos nekem, ez az egyik kedvenc könyve.
Melyik korban és kinek (író) a társaságában tudnál elképzelni egy Föld-körüli utazást? Az Erzsébet-korban, Shakespeare-rel.
Ha egy napot kedvedre barangolhatnál a világ bármely könyvtárában, melyiket választanád? The British Library
Mit gondolsz, képes lennél a kedvenc műfajodban egy saját történetet írni? Nem.
Ha könyvkiadót alapíthatnál, melyik az a három szerző, akinek a könyveit mindenképpen szeretnéd a hazai olvasókkal is megismertetni? Ezt a kérdést leegyszerűsíteném arra, hogy ha krimikönyveket kiadhatnék, mit jelentetnék meg. Anna Katherine Greent, Richard Aleast és Erle Stanley Gardnert. Mindnek van elérhető kötete magyarul (bár Aleasnak csak egy, A. K. Greennek meg csak háború előtti), de megérdemelnének még jó párat. Meg mi is.
Szerinted miért olvasunk több külföldi irodalmat, mint hazait? Mert szélesebb a választék. És előítéletből.
Saját példány, vagy könyvtári kölcsönzés? Természetesen saját.

Akit érdekel az én tizenegy kérdésem és a tizenegy dolog rólam, keresse fel a régebbi posztot.
TipiTopinak még egyszer köszönöm a díjat!

Eddigi díjaim - boldog tulajdonosuk vagyok:
Az első díj (2011)
Liebster Award - A második díjam (2012)
A blog új díja (2013)
Negyedszer is díjat kaptam! (2013)
Ekultura.hu - Francisco González Ledesma: Szomszédom a halál
Egy egészen friss kemény krimi a kétezres évekből. Ráadásul spanyol környezetben. Hozzá még egészen különös, elképesztően olvasmányos, mégis kísérletezően sokféle narratívával. Nem semmi!

A Kossuth Kiadó idén született Spanyol krimi-sorozatának mindhárom friss kötete meglepetés. A Pablo De Santis írta Párizsi rejtély nemcsak izgalmas történelmi detektívregény, de a krimitörténet fő problémáinak csevegő hangú áttekintése is a bezárt szoba rejtélyétől a legfontosabb nyomozói eszközök (amilyen a mikroszkóp és a tőrös bot) felsorolásán át a detektív abszolút erkölcsösségének kérdésééig. Carmen Posadas Meghívás gyilkosságra című, könnyed és olvasmányos krimije egyben provokatív játék is Agatha Christie (és mások) legjobb közhelyeinek újraértelmezésével. A modern spanyol detektívregény-irodalom nagy öregjének, Francisco González Ledesmának a könyve viszont azzal okoz meglepetést, hogy teljesen egyéni módszert választ egy tökéletesen szabályos, izgalmas és kemény krimihez illően elkeserítő nyomozás történetének az elbeszéléséhez.

Maga a bűnügy egyszerűnek tűnik. Az első áldozat egy bűnöző, akire épp egy ódon, lebontásra ítélt bérház búcsúztatóünnepségén találnak rá az egykori lakók. Hamar kiderül, hogy Omedes életének egyetlen kiemelkedő eseménye volt: több mint harminc éve részt vett egy bankrablásban, ahol társával túszt ejtettek, s a lövöldözésben meghalt egy hároméves kisfiú is. A képlet nyilvánvalónak tűnik – bizonyára a kisfiú apja kezdett bele a kései bosszúállásba. Az ügy olyan tankönyvbe illően átlátható, annyira csak idő kérdése letartóztatni a tettest, hogy a nyársat nyelt M. főfelügyelő Ricardo Méndez felügyelőt, a kiábrándult és közvetlenül nyugdíj előtt álló rendőrét bízza meg vele – némi undorral. Szerinte nem érdemel mást egy ilyen kisstílű és piti bűntett, s a felügyelő sem, akinek egész pályafutása alatt egyetlen egyszer sem sikerült előrelépni, s legfeljebb arról híres, hogy jól megérti magát a mindenféle alsóbbrendű elemekkel, amilyenek a volt bűnözők és a levitézlett prostik…

A főfelügyelő megvetése ellenére azonban Méndez felügyelő különleges és furcsa mód nagyon is megkedvelhető szereplővé válik. Nem Maigret ő, akinek bölcs nyugalma és kedélyes szokásai családias hangulatba ringatják az olvasót, még kevésbé ravasz Sherlock Holmes, aki mindig egy lépéssel előtte jár a tetteseknek. Ám ha meg is van a saját tempója, van magához való esze is, rendelkezik emlékekkel, nosztalgiával, kapcsolatokkal és annyi beleérző képességgel, amennyi végül elvezeti az ügy végére. Ami a legkevésbé sem az a kiszámítható befejezés, amelyet hivatali felettese feltételezett.

Mert először is a bankrablásnak volt egy társtettese, de sehol sem találják. Azután van egy fiatal ügyvéd Barcelonában, aki állandóan rejtélyes telefonhívásokat kap. És akkor még nem volt szó az egykori madámról, jelenleg özvegy márkinéról, aki rákban haldoklik, sem komor őrizőjéről, az egykor gyermektestű örömlányról, sem a testőrhölgyről, akinek mindkét neve E-vel kezdődik és keserű gyerekkora volt, sem a Korkedvezmény bár tulajdonosáról, aki talán mindent tud… Vajon ők milyen kapcsolatban állnak az üggyel?

S mindeme rejtély mellett a Szomszédom a halál szó szerint letehetetlen könyv. Rövid fejezetei, amelyek hol szereplők monológjai, hol telefonbeszélgetések lejegyzései, hol szomorkás múltidézések, hol mese-mese-mesketék, úgy gabalyodnak össze és fűződnek első-utolsó mondataikkal egymásba, hogy szinte lehetetlen a filmszerű vágásokkal gyors tempóban előrevágtázó cselekmény olvasását félbehagyni. Miközben betekintést nyerhetünk a mai Barcelona ismeretlenül ismerős világába, s lebilincsel bennünket egy kesernyés és kemény sztori, nagyon különleges szöveget olvashatunk: egy olyan sajátos stílusú detektívtörténetet, amilyennel még nem találkozhatott a magyar krimirajongó. Érdemes beszerezni!

Linkek
1. kötet: Pablo De Santis: Párizsi rejtély
3. kötet: Carmen Posadas: Meghívás gyilkosságra
4. kötet: Marta Sanz: Black, black, black 
5. kötet: Carmen Posadas: Öt kék légy
6. kötet: Pablo De Santis: Gyilkosok és kertek
A Kossuth kiadó Spanyol krimi sorozatának kötetei 
A cikk az Ekultura.hu-n: Francisco González Ledesma: Szomszédom a halál
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A szerző képei innen és innen vannak.
Április 16.
Április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Erre a napra választottam ki az alábbi könyvajánlót. Bár nem magyar regény, örök történet.

Zofia Posmysz Egy nő a hajón című könyve idén ötvenkét éves. A lengyel írónő eredetileg rádiójátéknak írta meg a 45-ös kabin utasának történetét, majd sikeres film is készült belőle Andrzej Munk rendezésében, s csak mindezek után, 1962-ben jelent meg a regényváltozat, melyet 1965-ben adott ki először az Európa kiadó a Modern Könyvtár sorozatban. Később lett egy újabb, 1967-es kiadása is: az én alapvető olvasmányélményem ez a kis barna könyv. Villámgyorsan elolvasható, finom, halk szavú - és mélységesen megdöbbentő történet. Megható, de elkeserítő, felháborító, de a katarzist is elhozó.

Zofia Posmysz 1923-ban született Krakkóban. A háború alatt megjárta Auschwitz és Ravensbrück poklát. 1945 óta ír. Amikor azonban először olvastam a hajón utazó nő történetét, még fogalmam sem volt arról, hogy egy holokauszttúlélő könyvét tartom a kezemben, amely személyes élményeken alapul. Azt sem tudtam, idős, vagy fiatal ember írta a könyvet - akkoriban minden írót öregnek képzeltem, holott a szerző még negyven sem volt, amikor megírta a művét. Teljes háttér-tudatlanságban, pusztán a második világháború eseményeit ismerve kezdtem bele a könyvbe, s életem meghatározó élményévé vált.

A tartalmáról szándékosan nem írnék semmit, hadd lepjen meg mindenkit, aki kézbe veszi. Elég annyit tudni, a cselekmény nem egy táborban játszódik. Főszereplője egy német házaspár, akik külföldi kiküldetésre utaznak egy tengerjáró hajón. Az unalmas út során megismerkednek egy útitársukkal, aki mindenáron beszélgetni szeretne a háborúról. Boldog, hogy végre igazi németek állnak szóba vele, mert - mint panaszolja - eddig nem találkozott olyan némettel, aki hajlandó lett volna neki mesélni a háborúról a saját szemszögéből. A házaspár pedig örömmel nekikezd a kérdések megválaszolásának...