Jankó Olga regényei
Gyerekkorom nagy élménye volt Jankó Olga (*1930) A két szoborfej című regénye, amely III. Béla király uralkodásának, Esztergom történetének és a magyar és európai középkornak néhány izgalmas pillanatába engedett betekintést. Ráadásul maradandó élmény: a történelmet is imádom azóta, s a regény is nagy kedvencem maradt - már szinte elkopott a sok újraolvasásától. Épp ezért nagy öröm, hogy az Aposztróf Kiadó 2013-ban váratlanul hozzákezdett sorra megjelentetni az írónő kiadatlan - nyilván a fióknak írt - regényeit. Mivel a mai ifjúsági irodalomból fájdalmasan hiányoznak a jó, magyar témájú és eredetileg nem felnőtteknek írt történelmi regények, csak örülni lehet a Jankó Olga-életműsorozatnak. Ez a poszt a megjelent köteteket sorolja fel.

Légy híve rendületlenül, Aposztróf, 2017
A remény virága - Szerelem a tatárjárás idején, Aposztróf, 2016
Kisbogár, Aposztróf, 2015
A Nap elhagyta a fiát, Aposztróf, 2015
Szöktetés Budáról, Aposztróf, 2014
A kicsi Mit babája, Aposztróf, 2014
Hollófészek - Hogyan lett király Hunyadi Mátyás, Aposztróf, 2013
A két szoborfej, Móra, 1989
Az elmaradt tánc, Móra, 1985
Könyvsaláták Gerencsértől Redondóig
Aki követi a blogot, tudhatja, hogy hétről hétre rendszeresen jelennek meg könyvajánló írásaim az ekultura.hu hasábjain. 2016 szeptemberétől egy új rovat nyílt az oldalon Könyvsaláta címmel, amelybe szintén kerültek be írásaim. A mai napig nyolc ilyen összeállítás készült, melyek közül nekem háromban szerepelhetett cikkem. E bejegyzésben ezt a három könyvajánlót szeretném összegyűjteni.

A Könyvsaláta rövid írások gyűjteménye: a szerkesztői meghatározása szerint "rovatunkba olyan könyveket válogatunk, amelyeket ugyan elolvastunk, de valamilyen oknál fogva mégsem ihlettek meg minket annyira, hogy önálló cikket szenteljünk nekik. Ez a bizonyos ok pedig szinte bármi lehet. " Mivel magam soha nem írok pozitív ajánlást olyan könyvről, amelyet valójában nem ajánlanék senkinek, le kell szögeznem, hogy az alábbi három kötethez is fűz egy-egy élmény. Erről tanúskodnak a linkek, amelyeket az egyes írásokhoz kapcsoltam.

Íme:

Gerencsér János: Kósza utak legendája – Kalászkirály
(Athenaeum Kiadó, 2017)
Ez a szinte műfajba sorolhatatlanul rendhagyó kötet jól mutatja a kiadó törekvését arra, hogy még ismeretlen magyar írókat ismertessenek meg az olvasókkal. Gerencsér Jánosról a fülszöveg annyit árul el, hogy korábban novellákat írt, s „volt már szobafestő, művezető, műszaki ellenőr, szavatossági ügyintéző, jogi képviselő, ipari gépkezelő és karateedző". Nem szokványos írói életút, az bizonyos. Ráadásul a regény megjelenésének tragikus hátteret adott, hogy az író a kötet nyomdába kerülésekor váratlanul elhunyt.
Mindezek után nagy érdeklődéssel fogtam neki a rejtélyes című könyv olvasásának, amely az európai középkorban játszódik, 1151-ben, de egy képzeletbeli világban. Főhősnője, Eime, a trónjáról letaszított hercegnő, aki bujdosni kényszerül saját egykori birodalmában. Az ő kósza útjait keresztezi egy másik vándoré, Aceras kirélyé, aki nagyvezére árulása miatt nem sokáig maradt meg a trónon, amelyet Eimétől elbitorolt. Ez a kettős csavar önmagában is érdekes, még különösebb azonban, hogy a nevektől és országoktól eltekintve a Kósza utak legendája mintha a középkori Európában játszódna: igaz, egy kitalált történelemben. Épp ezért írtam, hogy nehéz besorolni a regényt valamilyen műfajba. A képzeletbeli birodalmak, csatajelenetek és háborús utalások fantasynak mutatják, de hiányzik belőle a világteremtés és a mágia. A fülszöveg ifjúsági regénynek nevezi, én viszont ide semmiképp sem sorolnám, mondjuk a Tom Sawyer mellé: ha már ifjúsági, akkor young adult regénynek lehetne mondani, s erre predesztinálja a felnőtt olvasók számára néha már-már ijesztően következetlen jellemű Eimé hercegnő szerepeltetése. A helyenként a meséket idéző, máshol viszont inkább egy történelmi regény hangján megszólaló szöveg azonban mégis inkább felnőtt olvasmány.
Láthatólag olyan könyv, amely nem tűri a sablonokat. Bár mind a háttér megrajzolása, mind a szereplők jellemfejlődése terén hagy maga után kivetnivalót, a kötet szép indítása lehetett volna egy írói pályának. Így azonban marad egyszeri (talán egyetlen folytatással rendelkező), különös kaland minden olvasó számára.
Az ajánló eredetileg a 2017. október 20-án publikált Könyvsalátában látott napvilágot.

Philip Kerr: Sápadt gonosztevő
(Jaffa Kiadó, 2016, fordította Illés Róbert)
Amikor befejeztem Philip Kerr Bernie Günther-trilógiájának második kötetét, a Sápadt gonosztevőt, be kellett látnom, hogy míg az első rész, a Halálos március osztatlan sikert aratott nálam egy évvel korábban, ugyanez a másodiknak kevésbé sikerült.
Ettől függetlenül tény, hogy a két kötet egy nagyon sikeres, eredetileg 1989-91 között megjelent történelmi krimitrilógia első és második darabja, s mindkettő különleges, hiszen a náci Németországban játszódik. A szerző, Philip Kerr ráadásul 13 évi szünet után ismét írni kezdett detektívhőséről, Güntherről, máig immár nyolc kötetet, s ezek közül a 2009-es harmadik, az If The Dead Rise Not kiérdemelte az Ellis Peters-díjat.
A Sápadt gonosztevő 1938-ban játszódik, a náci Berlinben. Igazi hard boiled történelmi krimi, benne hamisítatlan, nemzetiszocialista ízű gyilkosságsorozattal, melynek szőke, kék szemű, ifjú BDM-lányok esnek áldozatául. Látlelet egy kegyetlen, korrupt, embertelen és brutális korszakról, amelynek legfelsőbb hatalmi köreit ráadásul a legsötétebb butasággal párosult misztikus érdeklődés is jellemezte. A logikus, megfontolt, haszonelvű gonoszság mellett ezzel a bárgyú és alattomos irracionalitással szembesül a nyomozó, Bernie Günther, aki rövid magánkopói kitérő után ezúttal Heydrich megbízásából szimatol a titokzatos sorozatgyilkos után, továbbá el kell hallgattatnia egy zsarolót, miközben folyamatosan feltűnően izgató hölgyek közé keveredik.
Mindez egészen eszményi kiindulópont egy igazi történelmi kemény krimihez. Még ha úgy is gondolom, hogy a kiválóan sikerült Halálos március után a Sápadt gonosztevő talán kevésbé precízen szerkesztett, krimiként kissé elkalandozó, történelmi regényként pedig kissé leegyszerűsített képet felmutató írás, az a gyerekbetegség, hogy egy trilógia középső kötete nem olyan tökéletes, mint a kezdőrész, gyakori a könyvsorozatok esetében.
Épp ezért izgalommal várom a Berlin Noir-trilógia befejező, harmadik kötetét, az A German Requiemet. Bízom benne, hogy ismét egy sajátos nézőpontú történelmi hard boiled detektívregényt olvashatok majd, talán már az idén.
A Sápadt gonosztevőről már itt is írtam.
Az ajánló eredetileg a 2017. március 11-én publikált Könyvsalátában látott napvilágot.

Dolores Redondo: A csontok öröksége
(Trivium Kiadó, 2016, fordította Szelivánov Júlia)
Visszatérés a Baztán-völgybe... A csontok öröksége, Dolores Redondo baszk írónő krimitrilógiájának középső része, visszavezet oda, ahová A láthatatlan őrzőben egyszer már ellátogathattunk. A Pireneusok titokzatos, apró falvakkal teli, szinte a misztikus múltból előlépett, zárt világába, ahol a szellemek, szörnyetegek és mitológiai lények talán még mindig ott élnek, szorosan a modern és civilizált emberiség közelében.
Az írónő előző krimije egy borzalmas sorozatgyilkosság rejtélyét bogozta ki, ezúttal azonban nőnek a tétek. Az első történet végén letartóztatott vádlott ugyanis időközben öngyilkosságot követ el, búcsúüzenete pedig egyetlen furcsa szó: Tarttalo. Vajon mi köze lehet egy baszk küklopsznak egy mai bűntényhez? Amaia Salazar felügyelő ezúttal olyan ügyet kap a kezébe, amelyben az eretnekség, boszorkányság, halottidézés és számos elfelejtett mágikus praktika ugyanakkora szerepet játszik, mint a modern természettudomány és Baszkföld történelme. Pedig neki így is épp elég gondja akad saját családi emlékeivel, s nemrég született kisgyermekével...
A kőkemény, helyenként realista, máshol egészen misztikus könyvben sötét és kegyetlen a rejtély, érdekfeszítő a nyomozás és váratlan a megoldás. Számomra talán csak Amaia jelleme maradt talányos, hiszen a zseniális nyomozónő meglehetősen furcsa feleségnek és anyának mutatkozik ebben a történetben, akinek mindennél, talán még a kisfia iránti szereteténél is fontosabb megbirkózni a gonosz erőkkel. Persze joggal várható, hogy a folytatás, az Áldozat a viharnak erre is magyarázatot ad majd.
A trilógia egyes kötetei Spanyolországban már több mint harminc kiadásban megjelentek: s a siker külföldön is biztosított, hiszen a megfilmesítés jogait A tetovált lány producere vásárolta meg. A Navarra-trilógia igazi nemzetközi bestseller: kár lenne kihagyni a köteteit.
A láthatatlan őrző című, előző kötetről itt írtam.
Az ajánló eredetileg a 2016. szeptember 15-én publikált Könyvsalátában látott napvilágot.
Raymond Smullyan logikai fejtörői a Typotex kiadásában
Raymond Smullyan (1919-2017) jelenség volt: matematikus, logikatudós, teológus, bűvész, zongorista, tulajdonképpen az egyik utolsó polihisztor. Ha valaki elolvassa a Typotex Kiadó A logika világa című sorozatában megjelentetett könyveit, nemcsak remekül szórakozik majd, de megbizonyosodhat arról is, hogy egy pompás író is rejtőzött benne, hiszen fejtörői szövegében könnyedén és szellemesen idézte fel a világirodalom megkerülhetetlen műveinek stílusát és hangulatát az Ezeregyéjszakától Kiplingig, Poetól a Drakuláig, Harper Lee-től az Alice Csodaországbanig.
1978-ban jelentette meg angol nyelven első fejtörőkönyvét, s azonnal világszerte népszerű és híres lett. A Mi a címe ennek a könyvnek? ugyanis hallatlanul eredeti, szellemes és bravúrosan tudományos olvasmány, amely egyformán való tudósoknak és műkedvelőknek lehet: kérdésfelvetéseivel helyenként elgondolkodtat egy matematikust is, mégis, még a matematikát és logikát kifejezetten gyűlölőket is ellenállhatatlanul és huncut mosollyal hívogatja a rejtélyfejtésre, s hívja ki egy kellemes és nagyszabású szellemi kalandra.
Amióta olvastam Smullyant, ismét szeretem a matematikának és a logikának néhány szeletét. Az első könyvet követte a többi: és még mindig remekül szórakozom... A pompás kis könyveket tavalytól új, elegáns külsővel jelenteti meg újra a Typotex: én pedig csak ajánlani tudom mindenkinek.

Logikai fejtörők
Mi a címe ennek a könyvnek? - Drakula rejtélye és más logikai feladatok, 2016, 2009, 2005, 2003, 2001, 2000, 1996, 1988
What Is the Name of This Book? The Riddle of Dracula and Other Logical Puzzles, 1978
Sherlock Holmes sakkrejtélyei - 50 izgalmas sakknyomozás, 2011, 2007, 2005, 2002
The Chess Mysteries of Sherlock Holmes, 1979
A hölgy vagy a tigris? - És egyéb logikai feladatok, 2016, 2010, 2008, 2005, 2003, 2000, 1997, 1996, 1992, 1991
The Lady or the Tiger?, 1982
Alice Rejtvényországban - Carrolli mesék nyolcvan év alatti gyermekeknek, 2017, 2009, 2006, 2003, 2001
Alice in Puzzle-Land, 1982
A csúfolórigó nyomában - Egy lebilincselő kaland a kombinatorikus logika világában, 2012
To Mock a Mockingbird, 1985
Seherezádé rejtélye - Bámulatos klasszikus és modern fejtörők, 2016, 2010, 2005, 2001, 1999
The Riddle of Scheherazade, 1997

Filozófia, memoár, szakkönyv
A tao hallgat, 2009, 2005
The Tao is Silent, 1977
Gödel nemteljességi tételei, 2006, 2005, 2003, 1999
Gödel's Incompleteness Theorems, 1992
Emlékek, történetek, paradoxonok, 2009, 2004
Some Interesting Memories: A Paradoxical Life, 2002
Ekultura.hu - Svetlana Žuchová: Jelenetek M. életéből
A - szerintem túl nőcis - magyar borító
Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, még azt sem tudtam, mivel állok szemben – novelláskötettel vagy regénnyel. Mára meggyőződtem róla, hogy regény: de a rövid jelenetekből összeálló könyv leginkább mégis olyan, mint egy téma variációi. A téma, az alapszituáció: a főszereplő, a fiatal kórházi ápolónő elveszítette az édesanyját. A variációk: annak bemutatása, hogy röviddel a történtek után mikor, miért, hányféle fénytörésben jut eszébe édesanyja kórházi haldoklásának egyik-másik pillanata, saját gyerekkorának egy-egy eseménye vagy épp a jövőről való töprengéseinek egy-egy foszlánya. S minél több a variáció, annál biztosabb előttünk, hogy ezeket a jeleneteket nem jól játszotta el M., az elbeszélő. Bármire is jövünk azonban rá, a szituáció újrateremthetetlen: az édesanya végérvényesen halott.

Amilyen rövidke a kötet – alig száz oldal –, annál súlyosabbak a kérdések, amelyeket felvet. Talán nem véletlen, hogy a szlovák írónő, Svetlana Žuchová civilben pszichiáter. Az általa megalkotott főszereplő bemutatásához is pszichológiai eszközöket használ. A regényben folyamatosan M. monológját halljuk, s e mozaikos szerkesztésű visszaemlékezésekből, felidézésekből, álmokból és anekdotákból derül ki az, ami lineáris módon elbeszélhetetlen. Megismerjük főszereplőnket, az alapvetően rokonszenves, igyekvő, érzelmes fiatal lányt, amint éli a huszonéves pályakezdők életét Bécsben, van egy szerelme, sportol, főz, takarít. S közben az édesanyját váratlanul kórházba szállítják, Pozsonyban.

Az eredeti szlovák borító
Az intelligens, talpraesett és önálló édesanya, egykori tanárnő („később otthagyta a gimnáziumot, üzletet nyitott, és spanyolból már csak magánórákat adott az étkezőnkben”) eddig mindig elirányította a saját életét. M. életét is igyekezett irányítani gyerekkorában, bár csak úgy, ahogyan az anyák szokták: például, hogy milyen középiskolába menjen. (M. apja ekkor már hosszú évek óta halott, a család tehát csak két emberből áll.) Mire azonban a történet elkezdődik, egyértelmű, hogy igazi, szoros kapcsolat már régen nincs anya és lánya között, két külön világban élnek, még földrajzilag is. Talán ez okozza, hogy M. számára egyáltalán nem világos, hogy az anyja egy ideje már nem egészséges.

És most egyszerre a betegség új helyzetet teremt. A lány hétvégénként hazautazik, hogy meglátogassa a kórházban haldokló édesanyját. (Azért biztos, ami biztos, látogatás előtt mindig úszik egyet az uszodában is: mintha az nem lenne elég napi célnak, hogy a kórházba megy.) Azután rövid látogatás következik a szinte magatehetetlen édesanya ágyánál, tele bűntudattal, mert semmi sem olyan, mint a könyvekben és a filmekben: nincsenek nagy, sorsdöntő beszélgetések, utolsó szavak, kiderülő titkok, szorosra fűződő szeretetszálak… S azután vissza a kellemes(nek tűnő), mindennapos, megszokott heti rutinba. Egészen addig, amíg végül az édesanya meg nem hal.

Egészen elképesztő, miként tudja Svetlana Žuchová úgy vezetni a cselekmény szálait, hogy főszereplője mindvégig ennyire kívülálló maradjon a saját történetében. De így van: M. tulajdonképpen kimarad az anyja halálából, annak ellenére, hogy átéli. Miközben édesanyja a kórházban van, M.-et mindvégig annyira elfoglalja életének megszervezése (hogyan jut el Bécsből Pozsonyba, hogyan kellene viselkednie a kórházban, vajon mit várnak tőle az ápolónők, a barátja, az emberek), hogy ha a menetrendjéből kihagyná azt a lépést, hogy a kórházhoz érve fel is megy az anyjához, szinte ugyanaz lenne az érzelmi és értelmi eredmény. Anyja halála után pedig ismét annyi munkát ad neki a temetés megszervezése, saját életének átalakítása, s beilleszkedése új munkahelyére, hogy szinte a gyászra sincsen ideje. Mégsem érzéketlen, s mégsem mondanám rá egyszerűen, hogy önző gyermek.

Lehetett volna ez a magyar fedél
Egyrészt bármennyire is közhely, hogy amikor a szüleink megöregszenek, előfordulhat, hogy hirtelen mi leszünk az ő szüleik – az is közhely, hogy a szülőnek a fia-lánya örökre a gyermeke marad. M. e két magatartásforma között őrlődik: mintha érezné, hogy most neki kellene adnia, szeretnie, segítenie, hogy felül kellene emelkednie gyerek-önmagán, pusztán csak azért, mert az anyja éppen haldoklik. De képtelen ezt megtenni, nem is biztos benne, hogy meg kell tennie, s mire bármiféle módot kigondolna a köztük lévő viszony megváltoztatására, meghal az anyja.

Másrészt M. számára mintha lelassulna az idő: talán azért idézi fel aprólékosan a mozaikos visszaemlékezés a sok-sok lényegtelennek tűnő életrészletet, mert ebből kibontakozik egyfajta védekezési stratégia. M. évekig nem nézett szembe a halállal, az anyja halandóságával. Mivel apja már az ő kiskorában meghalt egy balesetben, fel sem merül benne, hogy otthonában bármi is megváltozhat: természetesen megvan az anyja, ahogy mindig is, él, ahogy mindig is, ő, M. pedig elment, máshol él, mást csinál, a saját életét építi. Nem a nosztalgikus, emlékező nézőpont a fontos számára, hanem az előretekintő. A múltbeli vitákat és problémákat, úgy érzi, ráér rendezni, hiszen otthon minden változatlan és statikus, szemben az ő jövőjével, ami változatos, izgalmas és bizonytalan, tele kérdéssel.

Így azután hiába bizonyosodik be, hogy semmi sem állandó, hiába szembesül anyja halandóságával, hiába jön rá, hogy már nemigen lesz alkalma rendeznie a múltját, egyszerűen képtelen erről tudomást venni. Nem a haldoklót látogatja: csak új mindennapi rutint alakít ki a hétvégékre. (Ezért is nem tud mit kezdeni a helyzettel, amikor váratlanul meghal az anya.) Nem eltemeti az anyját, hanem összekapcsolja ezzel kapcsolatos érzelmeit a barátja családjának a megismerésével: mintha a saját, megszűnt családunkat felválthatnánk egy másikkal, amely már pusztán azért jobb, mert nem adott, hanem mi választottuk. Kívül marad saját valós problémáin, s helyette újakat, egyszerűbbeket teremt magának: mint például a kezdőfejezeté, vagyis hogy érdemes-e éjszakás ügyeletesként ruhában aludni, vagy nem.

Ez pedig a könyv olasz külseje
Úgy gondolom, hogy M. sorsa szimbolikusan egy egész generációt képviselhet, az általában Y-nal jelzettet. Még akkor is, ha természetesen az ezredfordulón felnőtté érők távolról sem egyformák: de van, aki közülük hasonlíthat M.-re. Olyan ember, akinek szimpatikus céljai és vágyai vannak, fáradhatatlanul tör előre, hogy elérje a céljait, s szülei generációja az ő számára leginkább csak az a múlt, amit a legpraktikusabb és legegyszerűbb kizárni a saját életéből. Élményekért és életmintákért kortársaihoz, a könyvekhez és a filmekhez fordul, nem pedig a szüleihez. A problémákat nem megosztja, kimondja, hanem magában sokszor átgondolja. Ez a fordított szocializáció azonban olyan helyzetet is létrehozhat, amilyen a regénybeli. Anyja és közötte már akkor sincsen szinte semmilyen kapcsolat sem, amikor még lehetne. A regény végén pedig egyértelmű, hogy ahogyan M. megszakít kapcsolatokat, úgy teremteni is csak különösen képes, s mindegyre saját szabadságát félti tőlük.

"A saját világomban élek, és sosem fogok másnak a világában élni. (...) Ugyanígy nem tehetek többet, csak elképzelem Oto világát. Elképzelhetem, de nem léphetek bele. Ivo bátyámnak is megvan a saját világa. (...) Habár biztos vagyok benne, hogy az örökségre való igény már régen elévült, de Ivo számára ebben a pillanatban az utolsó reményt jelentheti. Nem tudok Ivóról semmit, így hát különböző lehetőségek jutnak az eszembe."

Egészen fantasztikus, szuggesztív lelki körkép a Jelenetek M. életéből. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én   
A Noran Libro Kiadó Európa női szemmel sorozatának kötetei 
Az ékesszólás kiskönyvtára sorozat kötetei
A Tinta Könyvkiadó 1992-ben alakult azzal a céllal, hogy a magyar nyelvvel, nyelvészettel, nyelvtudománnyal kapcsolatos köteteket jelentessen meg. Az 1998-ban megjelentetett Magyar szókincstár óta több mint száz a laikus érdeklődőknek is szóló, népszerűen is használható nyelvészeti kézikönyvet adtak ki a legelismertebb magyar tudósok szerzői közreműködésével, de megjelentettek számos tanulmánygyűjteményt, konferenciakötetet és szakmunkát is.
Sorozataik közül kedvencem az elsősorban az ifjúságnak és a nagyközönségnek szerkesztett Az ékesszólás kiskönyvtára, amelyben 2005 óta 48 rövid, magvas kiskönyv jelent már meg: dióhéjszótárak, szólás-, közmondás- és bölcsesség-gyűjtemények, nyelvi játékoskönyvek, szórakoztató nyelvtörténeti olvasnivalók.
Az alábbi lista a sorozat köteteit sorolja fel.

1. Bárdosi Vilmos - Kiss Gábor: Közmondások (3000 magyar közmondás és szólás betűrendes értelmező dióhéjszótára)
2. Bárdosi Vilmos - Kiss Gábor: Szólások (5000 magyar állandósult szókapcsolat betűrendes értelmező dióhéjszótára)
3. Minya Károly: Új szavak I. (Nyelvünk 1250 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal)
4. Bencédy József: Retorika (Gyakorlati útmutató)
5. Hajdu Endre: Szómúzeum (Ódon, furcsa, érdekes, bolondos, emlékezetes szavak, nevek, címek tára)
6. Parapatics Andrea: Szlengszótár (A mai magyar szleng 2000 szava és kifejezése fogalomköri szinonimamutatóval)
7. Kiss Gábor - Bárdosi Vilmos: Szinonimák (20000 rokon értelmű szó dióhéjszótára)
8. Forgács Róbert: Anya-nyelv-csavar (Nyelvi fejtörők)
9. Molnár Csikós László: Divatszavak (222 újszerű szó és szójelentés részletes magyarázata)
10. Falk Nóra: Etimológiák (10000 magyar szó eredete)
11. Vallomások (Harminchárom jeles magyar kortársunk gondolatai anyanyelvünkről, szerk. Grétsy László)
12. Vargha Katalin: Találós kérdések (1295 hagyományos magyar szóbeli rejtvény)
13. Bódi Zoltán: Infoszótár (Informatikai fogalmak eredete, magyarázata és használata)
14. Szathmári István: Stíluseszközök és alakzatok kislexikona
15. Várnai Judit Szilvia - Mészáros Andrea Éva: Fordítókalauz (Hogyan igazodjunk el az angol nyelvű jogi és európai uniós szövegek útvesztőjében?)
16. Grétsy László: A szavak ösvényein (Szavaink és szólásaink eredete, változásai, érdekességei)
17. Szathmári István: Hogyan elemezzünk verset?
18. Wacha Imre: Nem csak szóból ért az ember (A nonverbális kommunikáció eszköztára)
19. Daniss Győző: Újságíróiskola (Gyakorlati útmutató)
20. Forgács Róbert: Anya-nyelv-ész (Újabb nyelvi fejtörők)
21. Tájszavak (A magyar nyelvjárások atlaszának szavai, szóalakjai, szerk. Kiss Gábor - Bató Margit)
22. Péter Mihály: A leplező nyelv (Álcázás és ámítás a nyelv használatában)
23. Bárdosi Vilmos: Lassan a testtel! (Emberi testrészek a magyar szólásokban, közmondásokban)
24. Hollós János: Bevezetés a kommunikációelméletbe (A hírek értéke)
25. Bencédy József: Nyelvtudományi elméletek és nézetek a 20. században (12 nyelvész életrajzával)
26. Küllős Imola - Laza Dominika: Népi mondókák (Hagyományos dajkarímek, gyermekmondókák, dalok és köszöntőversikék)
27. Kicsi Sándor András: Kihalt nyelvek, eltűnt népek (100 nyelv halála)
28. Margalits Ede - Kovács Erzsébet: Magyar-latin közmondásszótár (2000 magyar közmondás, szólás klasszikus és újkori latin megfelelője)
29. Grétsy László: Anyanyelvi séták (Szavaink, neveink és szólásaink születése, életútja, titkokkal teli világa)
30. Rácz János: Gyógyhatású növények (250 gyógynövény leírása, nevének magyarázata és gyógyhatásának ismertetése)
31. Kis magyar tájszótár (5800 népies és tájnyelvi szó magyarázata, szerk. Kiss Gábor)
32. Minya Károly: Új szavak II. (Nyelvünk 800 új szava értelmezésekkel és példamondatokkal)
33. Bölcs tanácsok (4000 közmondás, szólás a Czuczor-Fogarasi-szótárból, szerk. Kiss Gábor - Kiss Bernadett)
34. Shakespeare-idézetek (350 bölcsesség angolul és magyarul, szerk. Cseszkó Renáta)
35. Tulajdonságszótár (3150 személyleíró szó magyarázata és ellentéte, valamint fogalomköri csoportosítása, szerk. Dormán Júlia - Kiss Gábor)
36. Cs. Nagy Lajos - N. Császi Ildikó: Magyar nyelvjárások
37. Tótfalusi István: Idegen szavak alapszótára (4500 idegen szó magyarázata)
38. Tófalusi István: 44 tévhit a nyelvekről és nyelvünkről
39. Szőcsné Antal Irén: Anya-nyelv-búvár (Nyelvi játékok)
40. Aranyigazságok (3700 szólás, közmondás Kresznerics Ferebc reformkroi szótárából, szerk. Kiss Bernadett - Kiss Gábor - Miksné Mátyás Eszter)
41. Rácz János: Virágnévszótár (350 virágnév eredete és a növények leírása)
42. Erdős Attila - Kiss Gábor: Vallási szavak kisszótára
43. Gréts László: Anyanyelvünk tájain
44. 500 rövid ókori sztori (Ókori bölcsek szentenciái az adakozástól a vitézségig, szerk. Kiss Bernadett)
45. Magay Tamás: Bibliai eredetű kifejezések, közmondások, bölcsességek magyarul és angolul
46. Fercsik Erzsébet - Raátz Judit: Keresztnevek (A legfontosabb tudnivalók a leggyakoribb nevekről)
47. T. Litovkina Anna: Aki keres, az talál (Bibliai közmondások szótára)
48. Tótfalusi István: Nyelvészeti ínyencfalatok

Utolsó frissítés: 2017.10.13.
Ekultura.hu - Benkő László: Vér és kereszt - Sosemvolt pogányok
Géza a borítón
Benkő László újabb hatalmas terv megvalósításának indult neki: a Könyvhéten már kapható volt új trilógiájának, a Vér és keresztnek az első kötete, a Sosemvolt pogányok. Benkő, több mint húsz vaskos történelmi regény megálmodója, aki a magyar történelem számos korszakát teremtette már újra szavakban. Ezúttal folytatja azt az utat, amelyet még a Honfoglalás-trilógiában és a Viharlovasok című, ötkötetes sorozatában kezdett meg.

A magyarság történelmének legősibb időszakát eleveníti fel, amelyről még tudhatók tények és adatok: a honfoglalások, a kalandozások, a (nagy)fejedelemség korát. Míg az előző regénysorozatokban a Kárpát-medencébe megérkező és ott letelepedni kezdő magyarság életét és történetének sorsfordulóit ismerhettük meg, ezúttal egy újabb történelmi próba előtt áll a magyar nép. A kérdés, fel kell-e vennie valóban mindenkinek a keresztény hitet? El kell-e veszítenie régi vallását, életkereteit egy újabbért? Megéri-e mindez? Jót hoz-e a népnek vagy pusztulást?

A kérdésekre Gyécse fejedelemnek, a Viharlovasokból ismerős Taksony fiának kell válaszolnia. Ő az utolsó magyar fejedelem, akit a 19. századi, helytelen szókiolvasás miatt mi általában Gézaként ismerünk, s aki államalapító I. (Szent) István királyunk atyja volt. Mi, olvasók természetesen kapásból fújjuk megadandó válaszait: hiszen már az iskolában megtanuljuk, miként készítette elő Géza uralkodása a fiáét, Istvánét, s miképpen biztosította a magyarság fennmaradását, sőt, még nagyobb néppé válását az, hogy vezetői a nyugati keresztény vallást, s a vele járó állammintát választották. Tetteiknek köszönhetően születhetett meg az a Magyar Királyság, amely a középkorban mindvégig a térség meghatározó középhatalma volt, sőt, néhány alkalommal rövid időre sikerült az európai nagyhatalmak sorába is beletartoznia.

László Gyula rajzán
A Sosemvolt pogányok azonban a másik oldalt mutatja meg: hogy mibe került ez a választás a fejedelemnek és mibe a népnek. Mennyire érthetetlen, követhetetlen, fájdalmas és véres a döntés, amit Gyécsének meg kell hoznia. A nép csak a kényszert, az árulást, az eltöröltetést látja, messzebbre nem láthat. Ráadásul abban, hogy igaza van-e, maga a fejedelem sem lehet biztos. Hasonló szituációról Arany János írt a Toldi estéjében: ahogyan a Hatodik énekből kiderül, Toldi Miklós sem érti-értheti Lajos király szavait („Hajt az idő, nem vár…”), s – talán – azzal a gondolattal hal meg, hogy szeretett uralkodója és barátja nem tudta és nem akarta megérteni azoknak a magyaroknak a tragédiáját, akik nem akartak, s nem tudtak együtt változni az idővel és a korral. Benkő regényében azonban – a műfajból eredően – sokkal szélesebb panorámáját tekinthetjük végig a társadalomnak, s többféle magatartással is találkozhatunk. Közben megelevenedik egy teljesen feledésbe merült hit- és szokásvilág, amely mára szinte a babonák szintjén sem maradhatott fenn. S megismerhetjük annak a rekonstruált képét is, miben és hogyan hittek a Géza-kori magyarok, s mennyiben segítette, s mennyiben akadályozta ez a vallás az új hit, a kereszténység felvételét.

Természetesen – ahogy az Benkő László regényeiben megszokott – a műben a politikai-történelmi kérdésfeltevésen és a jeles szereplőkön kívül sok olyan alakkal találkozhatunk, akik minden rezdülésükben az író fantáziájának teremtményei. Ilyen a főszereplő Karád, akivel Halacska nevű kisfiúként találkozunk először, s már akkor különös képességei vannak. Felnőve már a fejedelmi udvarban követhetjük az életét, s ebben akad szerelem, halál, döntéshozatal és felelősségvállalás is.

A Képes Krónikában
Élményt adó elolvasni a regényt. Így ha van egyáltalán bármiféle megjegyzésem a kötettel kapcsolatban, az legfeljebb a borítót érheti. Ezúttal a közismert, s ezért egy mai olvasó számára inkább csak hangulatadó 19. századi festmények és a modern, személytelen csataképek helyett olyan festmény látható a kötet fedelén, amely egyértelműen kiemel egy jelenetet a regényből, s mindjárt értelmezi is azt. Kertai Zalán vad színekben pompázó képe pompás illusztráció, bizonyos szempontból mindent elmond a regényről. Az én fantáziámat viszont nagyon megkötötte. Jó ideig tartott, amíg sikerült megszabadulnom a két festett alaktól, akik egyfolytában a szemem előtt voltak. Pedig az én fejedelmi párom egészen más lett olvasás közben. Persze ez teljességgel magánvélemény: kíváncsi vagyok, milyen festmény kerül majd a második kötetre.

Amelyet már várok: hiszen egészen biztosan tele lesz meglepetésekkel, legyen szó akár Gyécse és fia, Vajk életéről, akár Karád kalandjairól.

A cikk az Ekultura.hu-n: Benkő László: Vér és kereszt - Sosemvolt pogányok
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
További linkek:
Ekultura.hu - Bihari Péter: Németország és a németek - 500 év Luthertől Merkelig
Még iskolás voltam, amikor már mindennap forgattam egy Bihari Péter írta kötetet. Nem stréberségből, egyszerűen csak azért, mert izgalmas volt. Ahhoz a generációhoz tartozom, akik már a rendszerváltás utáni új történelemtankönyvekből tanulhattak a középiskolában: mégis, visszatekintve mégsem voltak e kötetek elég újak. Még nem mindig tudtak vagy mertek átfogóan / értékelően / átértékelően visszatekinteni a rövid huszadik századra, hiszen – látszólag – még benne keletkeztek. A 20. század története fiataloknak viszont képes volt erre: Bihari Péter első népszerűen szakszerű kötete nemcsak a diákoknak szólt, nemcsak tankönyv volt, hanem színes, izgalmas, objektív, forrásokra támaszkodó, olykor humoros, s mindenképpen pompás összefoglalása századunknak. Nem csoda, hogy számos utánnyomást, majd egy felújított kiadást is megért, s fiatalok újabb és újabb generációnak bizonyította be hogy a történelem érdekes.

Mire azonban ez a könyv megújult, született egy újabb is, amellyel később ismerkedhettem meg: A németek – 2000 év Európa közepén című munka. Mintha Bihari Péter munkásságát valahogyan álcázni kellene: ez a kötet is úgy tett, mintha „csak” tankönyv lenne, olyanok számára, akik szeretnének mindent tudni a németek, a német államok, s Németország történetéről. Ahogyan azonban A 20. század… sem csak elméleti célközönségének szólt, A németeket is nagyon meg lehetett szeretni egyetemi tanulmányok és érdek, vagyis információkényszer nélkül is: mivel érdekes, sőt, fordulatos, objektív és egyedi szemléletű bemutatása volt a német történelemnek.

A szerző (forrás)
Mára azonban ez a remek könyv már szinte sehol sem kapható: még antikváriumokban is ritkán bukkan fel. Bihari Péter pedig végre már nem(csak) tankönyvszerző: bemutatkozhatott, mint az európai történelem egyik sarkalatos pontjának, az első világháborúnak a szakértője. Az elmúlt években sorra jelentek meg ezzel kapcsolatos munkái: Lövészárkok a hátországban - Középosztály, zsidókérdés, antiszemitizmus az első világháború Magyarországán (2008), Kérdések és válaszok az első világháborúról (2013), 1914 – A nagy háború száz éve – Személyes történetek (2014). Így talán nem csoda, hogy A németek helyébe is egy új könyv lépett az idén: a Németország és a németek.

A vaskos könyv alcíme: 500 év Luthertől Merkelig. Szerencsésen hirdeti, hogy a (német) reformáció fél évezredes évfordulóján láthatott napvilágot. De egy kicsit csalóka is: hiszen a kötet A németek teljes felújítása. Így, bár sokkal bővebb, modernebb és frissebb, továbbra sem mond le arról, hogy a germán történelemmel és a német középkorral is megismertessen. Vagyis a történelem íve nem Lutherrel kezdődik, hanem egészen a római időktől fut napjainkig, vagy épp – a kötetben található kronológiát idézve – Kr. e. 113-tól, amikor a rómaiak a kimber és teuton törzsekkel harcolnak, egészen 2016-ig, amikor „Milliós tömegek menekülnek Afrikából és Ázsiából Európába, illetve Németországba.” Lapjain találkozhatunk Habsburgokkal és Hohenzollernekkel, Nagy Theoderikkel, Nagy Károllyal és II. (Nagy) Frigyessel, Bismarckkal és Hindenburggal, Hitlerrel és Himmlerrel. Az arányok azonban pontosan megfelelnek a mai olvasó érdeklődésének: hiszen a kötet tizenegy fejezetéből mindössze kettő szól az 1500 előtti eseményekről, a huszadik századdal pedig majd a mű fele, öt rész foglalkozik.

Közben kibontakozik előttünk, miért is volt más a német fejlődés, mint általában az európai. Megtudhatjuk, mi a Drang nach Osten, a „tőrdöfés-elmélet” és az Ostpolitik. Szembenézhetünk vele, milyennek látták magukat a németek a különböző korokban: a kereszténység védelmezőinek, a költők és filozófusok népének, harcos katonáknak, bűnbakoknak, bűnösöknek, bátor felelősségvállalóknak… Portrékat kapunk a legfontosabb német személyiségekről egészen a legújabb időkig: vagyis jobban megismerhetjük Angela Merkelt, Gerhard Schrödert, Helmut Kohlt, Willy Brandtot is. A történelmi kalandozást pedig történelemrajongónak való csemegék – képek, ábrák, statisztikai táblázatok, kis, kiemelt írások – színesítik.

Ám a kötet legnagyobb erénye a saját szemlélet, a meggyőző érvelés, az összefoglalás és értékelés igénye. A könyv előszava a németség fogalmát igyekszik definiálni, utószava pedig néhány tanulságot von le, amelyek miatt csak ajánlani tudom a kötetet. Egy ezek közül: „A németek hozzászoktak, hogy – ha róluk van szó – a világ már a legkisebb nyugtalanító jelre felkapja a fejét; mi több, ők maguk ugyanígy tesznek. A múlttal való kritikus szembenézés [Vergangeheitsbevältigung] kultúráját évtizedek kemény munkájával és a legjobb értelemben vett »német alapossággal« dolgozták ki, és ápolják a mindennapokban is – pl. az oktatásban.” Ez nekünk is mintát adhat; ahogy Bihari Péter könyve is „egy nagy népről, amelyik kapott egy második esélyt a történelemtől, és élni is tudott vele.”

Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én   

Könyvpárok 21. - Két könyv a közelmúltról
Két könyv következik a közelmúltról: egy regény, amely a történelemről szól, és egy történelemkönyv, amelyben egészen regényes dolgok is történnek. Meg perek és letartóztatások.

Odze György: Sorstöröttek - Onódy Lajos és Bara Margit története
Noran Libro, 2017
Érdekes mottót kapott ez a kötet: "Aki regényre számít, az történelmet olvas, aki történelmet szeretne, regényre számítson." Nagy ötlet volt ezt a mondatot beleírni - legalább is velem ez kedveltette meg azonnal Odze György könyvét. A Sorstöröttek ugyanis valóban regény, feszült beszélgetésekkel, izgalmas szituációkkal, amelyek azonban minden drámaiságuk ellenére rekonstruált állóképek: betekeintések a még mindig ismeretlen Kádár-korszak néhány pillanatába. S épp ezért a könyv mégis egy történelmi helyzet dokumentumokat is felhasználó feldolgozása: annak a bemutatása, miként és miért kreáltak 1964-ben koncepciósnak nevezhető pert egy renitens elvtárs, a jóléti hatvanas évek számos újításáért felelő Onódy Lajos ellen.
Onódy Lajos 1920-ban született, szegény családban: fiatalon volt villanyszerelő, futballista, segédmunkás és illegális kommunista. A második világháború alatt embereket mentett: ezért egyébként egy évvel halála előtt, 1995-ben megkapta a Világ Igaza kitüntetést. A nyilasterror idején letartóztatták és halálra ítélték, de a kivégzést már nem volt idő végrehajtani. Igazi pályája 1945, a felszabadulás után kezdődött: mint megbízhatónak ítélt elvtársra, rábízták az államosítandó Extra Cukorka- és Csokoládégyárat, amely a fővárost látta el cukorral. Onódy azonban nem egyszerűen funkcionárius lett, hanem - megtartva tanácsadójaként a gyár eredeti (zsidó) tulajdonosát - a semmiből kezdte meg a Rákosi-korszak vendéglátásának újjáteremtését. 1949-től a Büfé Nemzeti Vállalat, 1953-tól az Éttermi és Büfé Vállalat vezetőjeként felelt az ország vendéglátásáért az új, "demokratikus" színházi büféktől a kirándulóhelyeken létesített standokon és a mozgó büfékocsikon keresztül az olyan elit szórakozóhelyekig, mint a Kis Royal, az Anna presszó a Váci utcán, a Rózsakert vagy az Apostolok étterem. Többek közt neki köszönhető a krémkávé, a jégkrém, a lágyfagylalt, a grillsütő, a wurlitzer hazai meggyökeresítése. Továbbá ő találta ki a Mézes Mackó gyorsétterem-hálózatot, amely ma is igazi, furcsa hangulatú hungarikum lehetne, ha maradt volna belőle valami. 1964-ben azonban minden összeomlott: a társadalmi tulajdon megkárosításával, sikkasztással, csalással, hűtlen kezeléssel vádolták meg és több mint hat évre ítélték. Mindazon elvtársak helyeslése mellett, akik maguk is hidegtálakat szállíttattak a Büfé Vállalattal otthonaikba, táncosnőkkel kísérve, s akik pontosan tudták, hogy Ondódy mindent mert, de sosem sikkasztott.
S hogy mi köze volt mindehhez Biszku Bélának, Brezsnyevnek, Kádár Jánosnak, vagy éppen Bara Margitnak, a csodálatos színésznőnek? Kiderül a kötetből.

Szekér Nóra: Titkos társaság - A Magyar Testvéri Közösség története
Jaffa, 2017
Az első érdekesség: a Jaffa igényes, modern történettudományi sorozata nyolc év után végre nevet kapott! E könyv megjelenésétől kezdve Modern magyar történelem sorozatnak hívják. Az innováció nem állt meg a névválasztásnál: a legújabb kötet(ek)en a kemény, színes kötés fölött található egy ugyanolyan szép és színes papírborító - amely ugyan másra nem szolgál, mint hogy a fülén bemutassa a sorozatot, de azért jó, hogy van.
A könyv beltartalma azonban legalább ilyen izgalmas. A Magyar Testvéri Közösség ugyanis egy rendkívül különös hazafias és titkos szervezet volt a második világháború idején és utána. Sokak szemében véresszájú, irredenta, horthysta tisztekből álló, anakronisztikus szervezettségű, uraskodó gittegyletnek tűnt, amelyről szinte semmit sem tudtak addig, míg 1947-ben, egy politikai per során megismerhették és "megtudhatták", miként akarta a Közösség megdönteni a köztársaságot: az 1945 után regnáló hatalom számára ugyanis a Közösség létezése pompás ürügyül kínálkozott akkor, amikor alkalmat kerestek a Kisgazdapárttal való leszámolásukhoz. Szekér Nóra könyve a fentiekkel szemben árnyalt képet fest a szervezetről: bemutatja, miben különbözött irredentizmusuk a "hivatalostól", miért alkotta elképzeléseik alapját a németellenesség, tagjai milyen szerepet játszottak az 1944-es kiugrási kísérletben és a magyar ellenállásban. Szembenéz a szervezettel kapcsolatban felmerült összes kérdéssel: mennyiben volt a Közösség "székely", hazafiasan magyar, antiszemita, miképpen viszonyult a fajelmélethez, a valláshoz és a magyar politikához, s mennyiben volt koncepciós a tagok ellen lefolyatott persorozat.
A könyvet befejezve elmondható, hogy sokkal-sokkal árnyaltabb lehet mindenki képe a korszakról: amellyel éppen az a baj, hogy nem fekete-fehér, hanem a grafitszürkétől az iszapszínen át a galambszürkéig és a koromszínig terjed. Talán ez a könyv is segít egy kicsit hitelesebbre színezni. 

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Könyvpárok 8. - Hazai és külföldi csalódások
Könyvpárok 9. - A gyűjtő öröme 
Könyvpárok 10. - Képfilozófiák kétszer 
Könyvpárok 11. - Normannok és angolszászok 
Könyvpárok 12. - Új fordítás, új fény
Könyvpárok 13. - Ókori dekameronok
Könyvpárok 14. - Tehetséges magyarok
Könyvpárok 15. - Tudományról táviratban
Könyvpárok 16. - Török kötetek
Könyvpárok 17. - Történelmi nyomozások
Könyvpárok 18. - Régen várt tudomány
Könyvpárok 19. - Cseh-szlovák elbeszélések
Könyvpárok 20. - Két szép regény
Dante és egy csoda
Ennek a kötetnek a megjelenésére figyeltem ma fel:
A rég várt, titkon remélt csoda bekövetkezett: megjelenik Baranyi Ferenc és Simon Gyula közös, a Dante-féle eredetihez formailag is hű Purgatórium-fordítása. Ezzel lesz csak igazán teljes Az én Dantém.
(Kossuth Kiadó, megjelenés: október 26.)
Sir Arthur Conan Doyle a könyvesboltban - Linkgyűjteménnyel
Az elmúlt hónapok eseménydúsak voltak Sir Arthur Conan Doyle magyarországi rajongói számára.

Nemrég a Szukits Kiadó megjelentette a pompás novellagyűjteményt, a Sherlock Holmes visszatért. Ez a Holmes nyomozásairól az író által szerkesztett harmadik eredeti elbeszéléskötet, amely ilyen, különálló formában mindössze egy ízben, negyed százada jelent meg mindeddig magyarul. A kötet tizenhárom remekbe szabott novellát tartalmaz, köztük van kedvencem, Az Apátsági Major gyilkossági ügye, a Rejtő Jenő A szőke ciklonjához is mintául szolgáló A hat Napóleon, a titkosírás-fejtegető A táncoló figurák, s a Sherlock Holmest annak idején olvasói közkívánatra "feltámasztó" A lakatlan ház. Valamennyi kiválóan fordított, érdekes elbeszélés, amely méltán tarthat számot azoknak az érdeklődésére is, akik még nem ismerik a pipázó, kellemetlen modorú, ám zseniális magándetektívet. A könyv kétféle - hagyományosabb és friss, a BBC Sherlock-sorozatára utaló - fedélképpel is napvilágot látott.

Ugyanekkor a kiadó ismét megjelentette az előző Holmes-elbeszélésgyűjteményt, a Sherlock Holmes emlékiratait is, új, BBC-filmképes borítóval. A kicsit kevésbé jól fordított, ám igazán izgalmas könyvben szerepel több olyan elbeszélés, amely már a Sherlock-sorozatban is felhasználásra került - Az utolsó eset pedig a Robert Downey Jr. főszereplésével készült Sherlock Holmes 2.: Árnyjáték című filmnek szolgált alapul.

Közben az Attraktor Kiadó is Doyle-elbeszélések kiadásába fogott. Az év elején jelent meg A rémálom szobája és más rejtelmes történetek című válogatásuk, amelyben Holmes nem tűnik fel, találunk azonban benne helyette egy tucatnyi olyan izgalmas bűnügyi történetet, őshorror-sztorit és meghökkentő mesét, amely feltétlenül érdemes az olvasásra, s (egy kivételével) még sohasem jelent meg magyarul. Erről a könyvről nemrég már írtam: nemsokára a bejegyzés megjelenik a blogon is.

Ezt a jellegzetes, barna borítós kötetet pedig nemsokára követte a második rész, ezúttal Kisvárosi lidércnyomás és egyéb rejtelmes történetek címen, amely újabb kilenc nálunk teljesen ismeretlen, lebilincselő bűnügyi novellát tartalmaz. Ezek közül vitathatatlanul a legizgalmasabb a címadó, amely egy kis osztrák falucskában játszódik, s megoldásában igen nagy része van a lélektannak. De az összes többi írás is meglepő és különleges: akad közöttük horrornovella, három Ausztráliában játszódó "vadkeleti" történet (mindegyik bűnügyi rejtéllyel kombinálva), szomorkás szerelmi dráma sci-fivel keverve, amolyan Poe-féle módon, s két feszült izgalmú detektívrejtély, egy titokzatos vasúti gyilkosságé, s egy egész vonat eltűnéséé. Utóbbinak egyébként Holmes is megjelenik a perifériáján - névtelenül -, hiszen valaki beír a lapoknak az üggyel kapcsolatban, e szavakat használva: "ha kizártuk a lehetetlent, a fennmaradó magyarázatnak igaznak kell lennei, legyen bármilyen valószínűtlen"... Végül elolvashatjuk a mindössze hatéves Doyle egy rövid zsengéjét, az immár felnőtt író megjegyzésével kísérve - s így meggyőződhetünk róla, hogy hiába tanult orvosnak az ifjú Arthur, valójában mindig is ott rejtőzött benne az író...

Ha a fentiekhez hozzáteszem, hogy az év még legalább egy újabb Sir Arthur Conan Doyle-művet tartogat: a Delta Vision által őszre ígért A Fehér Sereg című történelmi regényt, akkor valóban elmondható, hogy a Doyle-rajongóknak ajándék ez az év. Ennek örömére gyűjtöttem ki a blogon szereplő összes olyan írásom linkjét, amely Sir Arthur Conan Doyle munkásságához kapcsolódik.

Jó olvasgatást!

Az eredeti Sherlock Holmes-történetekről a blogon
Kissé excentrikus fiatalember - Sherlock Holmes 
Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes-történetei
Sir Arthur Conan Doyle legjobb Sherlock Holmes történetei
Sir Arthur Conan Doyle: Tanulmány vörösben (új fordítás)
Sir Arthur Conan Doyle: Tanulmány vérvörösben (régi fordítás)
Sir Arthur Conan Doyle: A Négyek Jele (új fordítás)
Sir Arthur Conan Doyle: A Négyek Jele (régi fordítás)
Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes kalandjai 
Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes emlékiratai
Sir Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Sir Arthur Conan Doyle: Sherlock Holmes visszatér (lásd fenn)

Sir Arthur Conan Doyle egyéb műveiről a blogon:
Challenger professzor és az angol science fiction (Az elveszett világ, A mérgező övezet, A köd országa, Amikor a világ sikoltott, A dezintegrátor)
Sir Arthur Conan Doyle Challenger professzora
Sir Arthur Conan Doyle: Jobb nem firtatni 
Sir Arthur Conan Doyle: Múmiák meg médiumok
Sir Arthur Conan Doyle: A gázember
Sir Arthur Conan Doyle: A rémálom szobája és más rejtelmes történetek (nemsokára)
Sir Arthur Conan Doyle: Kisvárosi lidércnyomás és egyéb rejtelmes történetek (lásd fenn)

A Sherlock Holmesról más írók által írt történetekről a blogon
Sherlock Holmes újra nyomoz - A legjobb folytatásregények  
Mitch Cullin: Mr. Holmes
Bonnie MacBird: Vérében a művészet
Jamyang Norbu: Sherlock Holmes Tibetben 
Kísértetek a Baker Streeten - Sherlock Holmes tanítványai 
Sherlock Holmes és a lehetetlen
Guy Adams: Isten lehelete 
James Lovegrove: Lidércnyomás
Könyvek Sherlock Holmes kalandjairól - csupa folytatás

A Sherlock Holmesról más írók által írt ifjúsági történetekről a blogon
Irene Adler (Alessandro Gatti): Sherlock, Lupin és én – A fekete dáma (1. kötet)
Irene Adler (Alessandro Gatti): Sherlock, Lupin és én – Utolsó felvonás az Operában (2. kötet) 
Irene Adler (Alessandro Gatti): Sherlock, Lupin és én – A skarlátvörös rózsa rejtélye (3. kötet) 
Irene Adler (Alessandro Gatti): Sherlock, Lupin és én – A katedrális árnyéka (4. kötet)
Irene Adler (Alessandro Gatti): Sherlock, Lupin és én – A fehér kastély (5. kötet)
Irene Adler (Alessandro Gatti): Sherlock, Lupin és én – A Szajna árnyéka (6. kötet)
Irene Adler (Alessandro Gatti): Sherlock, Lupin és én - A Kobra bosszúja / Szfinx a Hyde Parkban (7.-8. kötet)
Irene Adler (Alessandro Gatti): Sherlock, Lupin és én - Rókavadászat gyilkossággal (9. kötet) 
Andrew Lane: Fekete jég
Ekultura.hu - Marc Norman – Tom Stoppard – Lee Hall: Szerelmes Shakespeare
A Szerelmes Shakespeare számomra fogalom. Már a videókazetta-korszak alkonyán beszereztem egyszer a filmet: a formátum avulásával pedig azonnal bekerült a házba DVD-n. Szeretem a zenéjét, a szövegét: egyik kedvenc filmem. Egy játékos és inspiráló ötlet még inspirálóbb és szórakoztatóbb megvalósítása, a főbb szerepekben olyan színésznagyságokkal, mint Colin Firth, Geoffrey Rush, Judi Dench, Ben Affleck és természetesen az általam nagyon tisztelt Joseph Fiennes, aki ebbe a szórakoztató forgatókönyvbe is képes volt sokoldalú szerepformálásával egy kis sötétséget, tragikumot és izzó vágyakozást csempészni.

A film azonban csak egy dolog: s sokak számára, akik olvassák ezt az ajánlót, már némiképp ódon, bár kedves darab – nehéz belegondolni, hogy jövőre már húszéves lesz… A film alapját jelentő forgatókönyv, Marc Norman és Tom Stoppard munkája viszont olyan pompás színdarabnak is, hogy igazán kár lett volna nem kihasználni a benne rejlő lehetőségeket. Hiszen a sztori és a mű legalább annyira való a világot jelentő deszkákra, mint a mozivászonra és a HD képernyőkre. Így eshetett meg, hogy Lee Hall segítségével 2014-ben színházi előadás lett a filmből, amelyet Londonban, majd pedig Amerikában is bemutattak. Azt pedig mi, magyarok már megszokhattuk, hogy ha egy filmsikerből színdarab készül, vagy külföldön befut egy olyan színdarab, amelyet már sikeresen filmre is vittek, abból nagy eséllyel remek előadás lesz – a Madách Színházban. Az elmúlt évekből elég csak a Mary Poppinsra, a Mamma Mia!-ra emlékeztetni, vagy a jelenleg futó A nyomorultakra, amelynek az Oscar-díjakkal jutalmazott musicalfilm bemutatása után kellett megújulnia. Igaz, ez a darab prózai, s mint ilyen, óriási kihívás a sokszor musicalszínháznak tekintett Madáchnak: ám aki megnézte, megbizonyosodhatott róla, hogy kiváló színészek remek játékát élvezte.

A Szerelmes Shakespeare című színdarab tehát, amelyet nemrég jelentetett meg a 21. Század Kiadó, szinte kötelező darab azok számára, akik látták vagy látni fogják a Szirtes Tamás rendezésében bemutatott, pazar, dupla szereposztással kiállított előadást a Madáchban. Azonban úgy gondolom, a könyv akkor is tartogat meglepetéseket, ha a film rajongói vagyunk. Szabó T. Anna veretesen könnyed fordításában ugyanis kezünkben tarthatjuk a szövegkönyv legjobb részeit magyarul. Hogy azután az Epilógusban csodálkozzunk, de nagyon…

Végül, de a legkevésbé sem utolsósorban, azok is nagyon élvezhetik a darab olvasását, akiknek életük során mindeddig sikerült elkerülniük a Madách bemutatóját és John Madden filmjét is. A Szerelmes Shakespeare ugyanis egy fergetegesen humoros szerelmi komédia igazi Shakespeare-féle, őrült modorban, tele Shakespeare-idézetekkel és –áthallásokkal, ugyanakkor vidám életrajzi vígjáték is mindenki kedvenc drámaírójáról. Will Shakespeare-ről, aki ifjan, bohón, tele tartozással, életvággyal és tanácstalansággal épp megpróbálja megírni azt a darabját, amely majd igazi, elismert szerzővé teszi: a Romeo és Ethel, a kalóz lánya című opuszt. Mígnem egy napon megismerkedik Mr. Kenttel, a páratlanul tehetséges ifjú színésszel – pontosabban a fiúruhát viselő, szépséges Lady Viola de Lessepsszel, akiből nemcsak a Shakespeare-szövegek első igazi, ihletett játszója válhatna, de William Shakespeare egyetlen, igazi, nagy szerelme is. A lányt azonban apja már odaígérte a cinikus és léha Lord Wessexnek. Így megkezdődik egy olyan történet, amiben van szerelem, vér, halál és nevetés, s amelyik feltűnően emlékeztet a Romeo és Júlia cselekményére. Arra a darabra, amely épp aközben születik, amíg Will és Viola szeretik egymást. A színház a színházban csodálatos álomvilágba repíti az olvasót, akinek lelki szemei előtt sorra játszódnak le a jobbnál jobb jelenetek.

És persze ebben az álomvilágban ott egy kutya is, aki az Ugorka névre hallgat, hiszen ahogyan I. Erzsébet királynő is mondja a darabban „A színházban a kutya a legjobb.” Csak tessék kivárni, míg ugrik egyet!

Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én   

Ekultura.hu - Edith Kneifl: Szép kastélyban szép halottak
Szép kastélyban szép halottak – hát nem remek cím? Pedig a magyar kiadót dicséri, Edith Kneifl frissen megjelent történelmi detektívregényének ugyanis egyszerűen csak annyi az eredeti német címe: Die Tote von Schönbrunn. Persze ez is pompás megnevezés, hiszen benne van a regény két kulcsfogalma: a halálé és a Habsburg császárok legfőbb rezidenciájáé. A magyar mégis jobban tetszik, hiszen kitűnik belőle az a szeretet, amivel a nemrég létrejött könyvkiadó, a Magistra könyveket készít. A Szép kastélyban szép halottak még csak a harmadik kiadványuk, de álomszép borítója, kézbe illő külseje és igényes fordítása mutatja, hogy gondosan elkészített könyveket szeretnének olvasóik kezébe adni.

Edith Kneifl még ismeretlen szerző nálunk, talán mert osztrák. Nem tudom, hogy azért-e, mert kevesebben fordítanak szórakoztató irodalmat a német nyelvről, mint másról, vagy csak amiatt a kulturális görcs miatt, hogy számos kiadó úgy gondolja, ha együtt akarunk haladni a világ krimiirodalmával, akkor angolról vagy valamely skandináv nyelvről kell fordítanunk: de a detektívregények, s főleg a történelmi detektívregények között viszonylag kevés a német, s még kevesebb az osztrák. Pedig egy bécsi történelmi krimi – ein historischer Wiener-Krimi, ahogyan Kneifl könyveit az eredeti kiadásokban meghatározzák: olyan jól hangzik, mint egy süteménynév... – különösen izgalmas lehet egy magyar olvasónak, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchia fél évszázados fennállása alatt Bécs egy kicsit Budapestet is jelentette, a császárság egy kicsit Magyarországot is, a császár, I. Ferenc József pedig egyúttal a magyar király is volt.

Márpedig a gyilkosságok, amelyekről a Szép kastélyban szép halottak szól, az ő schönbrunni palotájában történnek, 1898-ban, éppen néhány nappal azután, hogy feleségét, a birodalom császárnéját, s egyben a magyarok királynéját, Sisit meggyilkolták. Csupa olyan hölgy veszti életét, aki káprázatosan szép, elképesztően gazdag, igencsak fiatal – és megdöbbentően hasonlít az elhunyt Erzsébet császárnéra. Haláluk helye is mind összefügg a császári udvarral: van, akire az állatkertben találnak rá, s van, akire egyenesen Sisi fürdőkádjában… Akinek pedig meg kell fejtenie haláluk rejtélyét: Gustav von Karoly, az ifjú magánnyomozó, aki kétszeresen is magyar. Egyfelől egy gyönyörű bécsi operett-színésznő és egy magyar gróf szerelemgyereke, másfelől egy magyar istállófelügyelő, a császártól nemességet nyert Károly Albert unokája.

Ennyi magyar vonatkozással igazán élmény volt elolvasni a könyvet, amely részletes és izgalmas leírásaival bevezetett a korabeli bécsi életbe: megismertetett a schönbrunni kastély titkaival és szépségeivel, a korabeli előkelők bálozó, sportoló, politizáló mindennapjaival, de egyúttal a bécsi polgárság életmódjával is. Gustav ugyanis (a nevében szereplő von szócska és a nemesi rangja ellenére) koldusszegény, így magánnyomozói fizetéséből éldegél, jó polgári módon. Bohó katonatiszti ifjúsága után választotta ezt a pályát, hiszen korábban csak annyit ért el, hogy kitűnően elsajátította az úri viselkedést, s tetemes játékadósságot halmozott fel. Mindez azonban már a múlté: bár még mindig mestere a biliárdnak és szereti csapni a szelet a hölgyeknek, már előrelátóan él, s igyekszik segédkezni jó barátjának, Rudi Kasper főfelügyelőnek, a bécsi rendőrség oszlopos tagjának.

Miközben a szép hölgyek lemészárlója után nyomoz, egyúttal a magánélete is zajlik. Együtt él feminista nagynénjével, Verával, aki újságíró, s az ő okos és bájos keresztlányával, Dorotheával, aki árvaságra jutva a Karoly-lakásba költözött, s álma, hogy nő létére orvosnak tanulhasson. Emellett vér szerinti apja, Batheny gróf is (akinek nem igazán sikerült tényleg magyar nevet adni, ezért magamban mindig Batényinak tituláltam) éppen most próbálja megtalálni az utat a vele korábban végleg szakító törvényen kívüli fiához, ráadásul van egy teljesen törvényes, ámde hisztérikus és csodaszép lánya is, aki – úgy tűnik – beleszeret a fess detektívbe, a féltestvérébe…

A regény tehát a krimirajongók és történelmiregény-kedvelők számára is tartogathat kellemes meglepetéseket. Egyúttal egy széria első tagja is: a könyvfedélen olvasható felirat is figyelmeztet rá, hogy a Monarchia-krimik sorozat lesz a Magistránál, amelyben legközelebb is Edith Kneifl egy kötete fog megjelenni, valószínűleg Haláltánc harangszóra címmel. Az írónő ugyanis maga is több könyvet szentelt Gustav von Karolynak: 2017-ig négy regényt írt a nyomozó kalandjairól. Sokáig gondolkodtam, vajon a Magistra miért a sorozat második kötetével lepte meg meg először a magyar olvasókat, míg rájöttem, hogy talán azért, hogy időrendben haladjon: Kneifl ugyanis először egy 1900-as történetet írt Gustavnak, majd visszarepítette 1898-ba. Mi ekkor ismerkedhetünk meg vele.

Én egyébként sokáig nem rokonszenveztem Von Karoly detektívvel, annak ellenére, hogy a róla szóló regény igencsak tetszett. Gustav viszont kicsit léhának, önsajnálónak, sőt, hipochondernek tűnt. De ezt csak azért írom, hogy ha valaki hasonlóképpen érezne, le ne tegye a könyvet. Legkésőbb a sorsdöntő biliárdjátszmánál úgyis megkedveli az ifjú nyomozót, aki természetesen sok-sok jó tulajdonsággal bír, bátor, okos, gyöngéd szerető és ad a becsületre. A Szép kastélyban szép halottakat tehát érdemes elolvasni. Sőt, az érdekes részletekért, a hangulatért, a monarchikus nosztalgiáért újraolvasni is. Én pedig máris várom a következő Kneifl-kötetet: remélhetőleg hasonlóan igényes és szép kiadásban.

Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én   
Ekultura.hu - Ignaczy Karpowicz: Szálkák
Szálkák: azt hiszem, Magyarországon igencsak merész vállalkozás ezen a címen megjelentetni egy könyvet. Legalább is 1972 óta, amikor Pilinszky János meghatározó verseskönyve, a Szálkák megjelent. A Pilinszky-címmel kapcsolatban számos értelmezés látott napvilágot: a Szálkák nála utalhattak Krisztus keresztjének szilánkjaira, mint ereklyékre; sőt, arra, hogy valójában maga a megváltást jelképező kereszt gerendája csak szálkák összessége, hiába szokás a közmondásban is szembeállítani a szálkát a gerendával; vagy arra, miképpen degradálódik a keresztény és nem keresztény gondolatkörben a megváltás (így a kereszt már csak szálkának tűnik az emberiség szemében). Azonban ebben a kötetben is van egy vers, amelyet szeretek, s amelyben távolról sem egyértelmű, mit is jelentenek a szálkák. „Mérd az időt, / de ne a mi időnket, / a szálkák mozdulatlan jelenét, / a fölvonóhíd fokait, / a téli vesztőhely havát, / ösvények és tisztások csöndjét, / a töredék foglalatában / az Atyaisten igéretét.” (Metronóm)

Ignaczy Karpowicz lengyel író magyarul legfrissebben megjelent könyve, a Szálkák legalább ilyen rejtélyes és sokértelmű, ha a címe felől közelítjük meg. Hiszen első közelítésben egy bonyolult sztorijú és meglepően monumentális regény néhány mai, lengyel értelmiségi szerelmeiről, vitáiról és konfliktusairól. Vajon mik lennének itt a szálkák? A lengyel cím (Ości) és az ötletes magyar borító látszólag egyszerűvé teszi az értelmezést: halszálkákról van szó. De mégis, hogyan kerülnek ezek egy ízig-vérig nagyvárosi, kortárs történetbe? Ezek lesznek a szálkák, amelyek majd a szereplők vagy netán az olvasó torkán akadnak a történet egyes fordulataikor? Vagy épp a történések a szálkák, amelyekből kirajzolódhat egy néhai hal csontváza? Netán a szálkák maguk a szereplők: lehasadva és letörve egymásról, másfelé hajolva, mégis összenőve? A főhősök, az emberek „halak a hálóban”? Esetleg néhai halak, megevettek, kiköpöttek? Talán nem csoda, hogy a szerző egy interjúban tréfásan megjegyezte, tulajdonképpen ma már végig kell gondolnia, jól érti-e a saját címét.

Amilyen precízen posztmodern kötet a Szálkák, telve idézettel a teljes lengyel és világirodalomból, azt hiszem nem bánta a szövege, hogy az én értelmezési horizontomon végig ott lebegett Pilinszky is: igaz, nem feltétlenül a hit kérdéseivel vívódó versei (bár Karpowicz kötetében igencsak megjelenik a hit kérdéseivel való vívódás, amely a közismerten katolikus Lengyelországban igazi generációs ellentétet tud okozni), sokkal inkább azok a versek, amelyek a nagyvárosi magányról szólnak – amely időnként társas magány. A Szálkák ugyanis igazi, huszonegyedik századi nagyregény, a nagyváros modern eposza, amelyben vannak szerelmek, kapcsolatok, megcsalások és egymásra figyelések, mégis, valahogyan mindenki egyedül van, vagy legalábbis van legalább egy hely, közösség, ahova nem tartozhat. Főhősei, a hétköznapinál is átlagosabb tucatemberek, mégis valamennyien igazi egyéniségek és felejthetetlen karakterek: a fajgyűlölő és a vietnami; a házasember, aki férfiba szeretett bele, és a nős ember, aki egy idősebb nő iránt vonzódik; a férfi, akit kirekeszt a világból a külseje, és a nő, aki önmagát rekeszti ki a világból… A történet összegyűjti korunk összes normasértését, mintha sejtetné, hogy normalitás nem is létezik...

A szereplők mind különcek és furcsák, mégis, ismerősnek tűnnek. Sőt, a Szálkák helyenként kulcsregényként is olvastatja magát: még ha mi, magyar olvasók ebből jóval kevesebbet is vehetünk észre, mint a lengyel kortárs irodalmi berkekben járatos, vagy arról több (bulvár)cikket olvasó lengyel olvasóközönség.  A regény legalább olyan provokatív és élményadó, mint Karpowicz két, magyarul korábban már megjelent regénye, a groteszkül misztikus Csoda és a monumentális Égiek és földiek. Történetvezetésében és szerkesztésmódjában azonban teljesen eltér tőlük. Látszólag semmi más, mint hétköznapi emberi sorsok gyűjteménye és emberi játszmák bemutatása, valójában azonban sokkal többet ad. Szereplői – az elismert, ám végtelenül magányos és önmagát sem ismerő írónő, akinek van egy macskája, s aki szereti felrúgni a sablonokat, ám engedelmeskedni képtelen kamaszgyerekké vedlik vissza, amint hazatér a szülői házba; egy házasságában már semmit sem találó, de még mindig mindent kereső nő, aki beleszeret a férje szeretőjébe; a nyugodt, kedves, békés, otthonülő típusú (s nem mellesleg vietnami) férfi, aki éjszakánként transzvesztita énekesnőként bontakozik ki – színes karakterek lennének bármilyen lengyel sitcomban. De úgy, ahogyan Karpowicz ír róluk, valahogy elképesztően valóságosak a maguk örömeivel és bánataival együtt, sőt, egész generáció(ka)t jelképezhetnek.

S akkor még szó sem volt arról, hogy milyen különös nyelvezet és szerkesztésmód jellemzi a regényt. A történet hőseit egy-egy közbeiktatott jellemzésből ismerhetjük meg, amelyek a szerepjátékok kártyáira emlékeztetnek: s ezzel mindjárt kétséget is ébresztenek az olvasóban az átlagember hősök valóságosságával kapcsolatban. Az elbeszélést különös, lexikoncikknek látszó szövegdarabkák szakítják meg, amelyekből megtudhatjuk, hogy a vödör elsődlegesen többé nem a vízhordásra szolgáló primitív eszközt jelenti, hanem a marihuánaszívás egyik eszközét, vagy hogy a kosztüm „az öltöny női megfelelője”, és mégis, „beszélhetünk koszümös filmről, de nem beszélhetünk öltönyös filmről”. A regény első mondatát mindjárt érdemes idézni: „A busz állt a dugóban és a helytelen állandósult szókapcsolatban.” A briliáns és sokszor humoros szöveget ugyanis újra és újra a nyelv mibenlétéről és működéséről szóló rövid elmélkedések, aforizmák szakítják meg.

Nem csoda tehát, hogy a Szálkák 2014-ben a Nike Irodalmi Díj döntőse volt. Örülök, hogy magyarul is megjelenhetett, mégpedig Körner Gábor pompás fordításában, s így mi is elolvashatjuk. Szerteágazó és inspiráló történet emberi kapcsolatokról, szerelmekről, vonzódásokról, telve humorral, érzelmekkel és kis tragédiákkal. Ironikus találkozás közép-európai jelenünkkel, s furcsa párjaival egyben a világirodalom egyik legfurcsább szerelmes regénye… Kár volna kihagyni.

A cikk az Ekultura.hu-n: Ignaczy Karpowicz: Szálkák
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én