Ekultura.hu - Benkő László: Szent László 3. - Kard és glória
Honfoglalás, kalandozások, tatárjárás, a Zrínyiek – és persze Szent László király élete. Ezek a történelmi témák nagyszabásúak és nagyon izgalmasak. Mindenkit érdekel a magyar história e néhány, nevezetes szelete, de mindben közös, hogy igen nehéz róla olyan könyvet találni, amelyik sem a hazafiasságot, sem a tudóskodást nem viszi túlzásba, mégis okos, a tényeken, történészi kutatásokon alapuló könyv, továbbá igazi, ihletett magyar széppróza. Benkő László történelmi regénysorozatai azonban ilyenek: s közülük is kiemelkedik a Szent László-sorozat, amely három kötetben (A lázadás parazsán, A korona ára, Kard és glória) idézi fel egyik legnagyobb Árpád-házi királyunk, László alakját (élt: 1046-1095, uralkodott: 1077-1095).

A trilógia záró darabja már remekbe szabott címével is sejteti, hogy László tényleges uralkodásáról szól majd: egy olyan királyéról, akinek ma mindenki fantáziájában glória övezi a fejét, hiszen késői utóda, III. Béla király 1192-ben szentté avattatta. Mégis olyan uralkodó ő, akinek hosszú harcot kellett folytatnia a koronáért: azért is, hogy megszerezze, s azért is, hogy megtartsa. A kötet kezdetén László, a király, aki nem mindennapi küzdelmek során segítette hozzá bátyját, Gézát, a trón jogos (?) örökösét, hogy elnyerje az Árpádok trónját unokatestvérétől, Salamon királytól, immár végre egyedüli birtokosa a magyar koronának. Mégsem nyugodhat: Salamon továbbra is azon igyekszik, hogy ismét birtokolhassa a hatalmat, amelyet elveszített, mégpedig nemcsak háborús vereségei, de uralkodói alkalmatlansága miatt is. Kun és besenyő szövetségek árán próbál visszakerülni a trónra, s ezzel ismét háborút idéz az országra.

Nem ez az egyetlen különleges történelmi epizód a könyvben: szintén izgalmas az első magyar szentté avatások históriája, László horvát háborújának, Horvátország megszerzésének leírása, vagy az, miképpen bánik a király unokaöccseivel, Álmossal és Kálmánnal, akik közül az egyik majd követni fogja – de nem az, akit a király szívesen látna a trónon… Miközben bonyolódik a cselekmény, az olyan történelemkönyvekben nem szereplő, ám ettől csak érdekesebbé váló szereplők is feltűnnek, mint a rendkívül szuggesztíven ábrázolt Csegő, Benkő László Aranyasszony után nekem a legjobban tetsző, regénybeli nőalakja.

Ha meg kellene mondanom, miről is szól a könyv, talán arra gondolnék, azt szemlélteti, miért tartották a kortársak nagy királynak, Szent István örökösének László királyt, s miért tekintünk rá ma is úgy, mint az istváni örökség hordozójára, folytatójára. Ez László harcos, különös életén, döntési helyzetein végigtekintve elsőre nem is tűnne olyan magától értetődőnek, tetteit szemlélve viszont egyértelmű. E történelmi koncepció kibontásán túl azonban a regény (és a trilógia) nagyon emberinek is bemutatja a szent királyt: házasságát, amelyből nem származott fiúgyermek, uralkodói kétségeit, amelyeket sok esetben nem követhetett feloldás.

A király arcrekonstrukciója
Egy kemény, céltudatos, erős és határozott uralkodó, egy nagy király képe bontakozik ki a regényből: újszerű ábrázolást nyújtva a magyar történelem egyik kiemelkedő személyiségéről. Érdemes elolvasni.

A cikk az Ekultura.hu-n: Benkő László: Szent László 3. - Kard és glória
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
További linkek:
Benkő László: A spanyol grófnő
Benkő László: Honfoglalás 1. Táltosidők
Benkő László: Honfoglalás 2. Idegen tüzek
Benkő László: Honfoglalás 3. A megszerzett föld 

Benkő László: Szent László 1. - A lázadás parazsán
Benkő László: Szent László 2. - A korona ára
Benkő László: Viharlovasok - Aranyasszony
Benkő László: Viharlovasok - Porladó szövetség  
Benkő László: Viharlovasok - A másik ösvény
Könyvpárok 11. - Normannok és angolszászok
A mai könyvpár kevés sort kap tőlem - mert magáért beszél. Mindkettő az angol történelemről szól, annak is a középkori szakaszáról. Mindkettő igazi unikum magyar nyelven.

Persze
ha soha eszedbe sem jutott, mi igaz az Oroszlánszívű Richárdról szóló legendákból, miszerint a férfiakat szerette, a kapzsisága miatt halt meg, s személyesen találkozott Robin Hooddal,
ha mindig is tudtad, hogy Földnélküli Jánost nem azért hívták Földnélkülinek, mert háborúiban területeket vesztett el a birodalmából,
ha úgy véled, hogy Hódító Vilmos normannjai nem betolakodók voltak a brit szigeteken,
és mindent tudsz arról, mi igaz abból, hogy II. Henrik, a tudós király meggyilkoltatta Becket (Szent) Tamást,
Bárány Attila A normann hódítástól a Magna Cartáig című kötete nem a te könyved. Minden ellenkező esetben azonban feltétlenül érdemes elolvasnod.

Ahogy "párját", történelmi előzményét is, Kiss Sándor Elfeledett évszázadok - Az angolszász Anglia története című munkáját is, melyből többek közt kiderül,
ki volt Nagy Alfréd, s miért nevezték Nagynak,
mit gondoltak a rómaiak a britekről,
s kik voltak, honnan jöttek egyáltalán a britek, a szászok, a piktek meg a jütök,
mikor volt a badoni csata, s miért nem lehetett Artúr király a megnyerője,
miért nem volt jó király a szentté avatott Hitvalló Edward,
s még sok hasonló izgalmas tény.

Mindkét könyv az Attraktor Kiadó gondozásában jelent meg, az előbbi 2011-ben, az utóbbi 2010-ben. Ha valaki kíváncsi a régi Anglia történetére a Kr. e. 1. századtól a Kr. u. 13.-ig, mindenképpen érdemes kézbe vennie a két kötetet.

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Könyvpárok 8. - Hazai és külföldi csalódások
Könyvpárok 9. - A gyűjtő öröme 
Könyvpárok 10. - Képfilozófiák kétszer
Könyvpárok 10. - Képfilozófiák kétszer
A Képfilozófiák a Typotex Kiadó művészettel és művészettörténettel foglalkozó sorozata, amelynek legújabb tagja a gyönyörű kiállítású, méltán elismert Leonardo-könyv, amelyet Daniel Arasse írt. Itt a blogon is szó esett már egy másik Képfilozófiák-darabról, Németh István Az élet csalfa tükrei című kötetéről. Ebben a bejegyzésben két régebbi könyvről írok, amelyek azonban csak nemrég kerültek a kezembe - és teljesen elbűvöltek.

Martos Gábor: A tőzsdeügynök képei - Egy ismeretlen magyar műgyűjtő és kollekciójának története
Képfilozófiák, Typotex, 2014
Ez a vonzó kötet, borítóján egy igazi, "kukoricás" Rippl-Rónai-részlettel, egy különleges kollekció históriája. Élt ugyanis a Horthy-korszak Budapestjén egy - eredetileg zsidó családból származó, ám később református hitre tért - tőzsdeügynök, Mestitz Lajos, aki szerette a festményeket. Épp ezért elegáns, három szoba-hallos lakása a Kossuth téri Elysée-ház harmadik emeletén tele volt képekkel, amelyeket a hozzá érkező, nem műértő látogatók is "igencsak jó"-nak minősítettek. Volt például kilenc vagy tíz műve Rippl-Rónai Józseftől, három Ferenczy Károlytól, kettő Derkovits Gyulától, egy-egy Vaszary Jánostól, Koszta Józseftől, Iványi-Grünwald Bélától, Diener-Dénes Rudolftól, Czóbel Bélától és Perlmutter Izsáktól... És akkor még nem esett szó olyan kisebb mesterek alkotásairól, mint a kortársak által nagyra tartott Mattyasovszky-Zsolnay László szemkápráztató virágcsendélete, a Munkácsy-ösztöndíjas Halmi Artúr Munkácsy-portréja, vagy épp Basch Andor, Biai-Főglein István, Herman Lipót, Pálik Béla, Ferenczy Valér egy-egy munkája. Továbbá furcsa módon Mestitz egy eredeti Giandomenico Tiepolo-rézkarcot is megszerzett valahonnan.
Ám jött a háború: ma sem tudni, hány kép pusztult el a lakásban, amikor a ház bombatalálatot kapott. Majd jöttek a fordulatok évei: Mestitz Lajos nem volt már ügynök, s nem is maradhatott itthon. 1947-ben Svájcba emigrált, s haláláig ott élt, többnyire panziókban, mert szerette a kényelmet. Felesége, a színésznő Borza Irén (egyébként Bajor Gizi barátnője) arra kényszerült, hogy 1949-ben elváljon "disszidens" férjétől, 1956-ban azonban követte őt, s 1957-ben újra összeházasodtak. A képgyűjtemény egy részét barátok, ismerősök juttatták ki a tulajdonos után Svájcba, más képek elkallódtak, vagy hazai gyűjteményekbe sorolódtak be. Hogy aztán végül, az özvegy halála után haza, mára pedig egy, közös gyűjteménybe kerüljenek a kollekció megmaradt darabjai: őrizve egyúttal a különös sorsú magyar műgyűjtő emlékét is.
Róla szól Martos Gábor művészeti író kötete, amely tartalmazza a Mestitz-gyűjtemény összes képének reprodukcióját, adatait, történetét, s annak az izgalmas nyomozásnak a fordulatait is, amelynek során sikerült újra felfedezni Mestitz Lajos gyűjtői munkásságát.

Bodó Mihály: A festészet mint nyelvjáték - Cimabuétől Caravaggióig
Képfilozófiák, Typotex, 2014
Ezzel a könyvvel egyfolytában vitáztam magamban, mégis nagyon élveztem. Annak, aki kedvét leli abban, ha kiűzik a komfortzónájából, továbbá szereti a művészetet, feltétlenül el kell olvasnia a festőművész, ám szobrászi, mérnöki és filozófusi képzésben is részesült Bodó Mihály könyvét. Ennek ugyanis két fontos alapvetése, hogy a festészet valójában nyelvjáték, épp ezért szoros kapcsolat van a mű figurális értelmezése és absztrakt felépítése között. Ahhoz, hogy egy (figurális) festmény létrejöjjön, a festőnek absztrakt felépítést kell megalkotnia. A képnézegető pedig valójában nem a mű létező, rögzített tartalmát értelmezi, és érti meg elsősorban, hiszen egy illúzió szemlélője: amit tesz, sokkal inkább felfogható annak, hogy egy absztrakt felépítést lát, amelyből figurális tartalmat olvas ki.
A feltűnően elméleti címet kapott fejezetek feltűnően közérthető és izgalmas stílusban vezetik végig olvasójukat a festészet óriásainak művészetén Giottótól és Cimabuétől Leonardo, Michelangelo és Raffaello munkásságán át Tizianóig, Tintorettóig és Caravaggióig. A kötet számtalan illusztrációja tökéletesen érthetővé és használhatóvá teszi a tudást, amit a szövegből fényhasználatról, árnyékolásról, parcellahálózatról és geometrikus szerkesztésmódról, színhasználatról és sfumatóról, tónusokról és fraktálokról, vonalakról és tömbökről, aranymetszésről és absztrakt univerzumokról megtudhatunk. Bodó Mihálynak elképesztően ötletes elmélete van arról, miért is olyan Michelangelo Utolsó ítéletének a térábrázolása, amilyen (bizonyos nagyítólencséket feltételez). Szórakoztató számítógépes képmanipulációkkal bizonyítja Caravaggio Szent Péter keresztre feszítése című képén, hogy attól, hogy Caravaggio közismerten nem vázlatok, hanem a helyszínen beállított modellek után dolgozott, semmiképpen sem festette le egyszerűen a látványt, helyette bonyolult sűrítéseket, elforgatásokat, montírozásokat és összetolásokat végzett. Fra Angelico egy festménye színes gyöngyökké változik a könyvben, Leonardo Benois Madonnája végre megkapja az őt megillető elismerést, s feltárul annak a két tökéletesen különböző Tintoretto-képnek a titka is, amelyekre pontosan ugyanaz a geometriai váz rajzolható fel.
Ami miatt időnként mégis vitáztam és berzenkedtem, néhány - számomra - túlságosan végletekig vitt gondolat. Így például - hűen ahhoz, hogy a festmények úgynevezett tartalmával nem foglalkozik - a szerző rendre figyelmen kívül hagyja a vallásos hagyományt, amely az elemzett korszak festőit viszont mégiscsak befolyásolja. Ilyen például, hogy Jézus testéből egy sötét szobában is sugározhat fény: így egy misztikus képnek, mint Piero della Francesca Krisztus megkorbácsolása, nem lehet igazán mesterségbeli hiányosságként felróni, hogy Jézust ábrázoló hátterének lehetetlenek a fényviszonyai. Ugyanígy különös rácsodálkozni, hogy Tiziano egy Mária-képén "a tónushidak és tónuskontrasztok rendszerére bármilyen színkombináció "ráhúzható"" a "tizianoi "piros-kék"" helyett: hisz ebben az esetben a festőnek nincs saját választása, csak a hagyományos két színnel színezheti Jézus anyjának a ruháját, így azok alkalmazásában semmi sajátosan tizianói nincsen. Az is különös, hogy míg a szerző messzemenően elveti a "kép" "elemzésének" a festmény "ürességétől" független önkényességét, időnként mégis elfogad, vagy legalább is fontosként, ki nem kerülhetőként cáfol olyan vélekedéseket, mint hogy a manierizmus festői valamely társadalmi válságában fogalmazták meg műveiket, hogy Tiziano nagyobb mester, mint Raffello, vagy hogy Michelangelo képeinek szerkesztése kevésbé bonyolult, mint Raffaellóé. (Utóbbi érvemnél tisztában vagyok vele, hogy a szerző valójában azt írja, "Michelangelo absztrakt felépítései megközelítőleg sem voltak olyan bonyolultak, mint fiatal művészkollégájának foltrendszerei". Itt azonban úgy érzem, festménylátási módszere elér egy határt: az illusztrációként ugyanezen oldalra berakott Utolsó ítélet-kivágat és a Krisztus színeváltozása közül ugyanis mindenfajta tematikai értelmezés nélkül, még az az ajánlott, absztrakciós módszer szerint is - fordítsuk fejjel lefelé vagy oldalra a képet - egyértelműen Michelangelo képe tűnik "bonyolultabbnak", kavargóbbnak és többrétegűnek: talán épp valótlan, különös fényviszonyai miatt.)
A fenti ellenvetések azonban csak azt bizonyítják, hogy rengeteg gondolatot elindított bennem a kötet (vagy hogy semmit sem értettem meg belőle...). Mindenesetre mindenkinek bátran ajánlom a rendhagyó művészeti képeskönyvet: egy teljesen új szemlélet és nézőpont következetesen végigvitt bemutatását.

Megjegyzés: a második kép Rippl-Rónai József Zorka kék gyűrűvel című 1919-es pasztellje, Mestitz Lajos gyűjteményének egykori darabja (ma Kieselbach-tulajdon), fényképe innen származik.

Linkek
Könyvpárok 1. - Boleyn Anna és a Romanovok
Könyvpárok 2. - Két könyv 1956-ról a Jaffától
Könyvpárok 3. - Kultusz és emlékezet
Könyvpárok 4. - Harcosok ösvényén Kínában és Japánban
Könyvpárok 5. - Szerelmek és turanizmus, avagy csevegő történelem 
Könyvpárok 6. - Népszerű és tudományos
Könyvpárok 7. - Két egyszervolt kiállítás
Könyvpárok 8. - Hazai és külföldi csalódások
Könyvpárok 9. - A gyűjtő öröme