Katalógusok és kiállításvezetők - Egyiptomi gyűjtemény 5./1.
Férfiportré, i. e. 13. század
(Megjegyzés: a blog most elvonul egy kis nyári szünetre. Addig is fogadd szeretettel ezt az írást.)

Ha a Szépművészeti Múzeum 2018-ban ismét megnyílik majd az érdeklődők előtt, egy vadonatúj Egyiptomi Kiállítással fog büszkélkedni, amely - ha jól számolom - már legalább a nyolcadik lesz a múzeum falai között. Az alábbi lista a magyarországi egyiptomi kiállítások katalógusait és vezetőit mutatja be, az Egyiptomi gyűjtemény más bejegyzéseihez hasonlóan a teljesség igényével. A poszt mégis kissé rendhagyó az eddigiekhez mérten, mivel a kiállításvezetők témája előtt fontosnak tartottam írni a kiállításokról, vagyis a hazai Egyiptomi Gyűjteményről.

Magyarországon már a 19. században megnövekedett az érdeklődés az ókori Egyiptom története és kultúrája iránt: jeles magángyűjteményekben tűntek fel értékes leletek, koporsók, papiruszok, múmiák, szobrok. Egy magyar üzletember, Back Fülöp már 1907-ben ásatott Egyiptomban, s a hazahozott leletek egy részét magyar intézményeknek ajánlotta fel. Mahler Ede (1857-1945), a neves egyiptológus már 1902-ben indítványozta egy állami múzeumi egyiptomi gyűjtemény létrehozását. Erre azonban végül csak 1934-ben került sor, köszönhetően Petrovics Eleknek, a múzeum akkori főigazgatójának, s az akkor még fiatal, azóta azonban legendás hírűvé vált egyiptológusnak, Dobrovits Aladárnak (1909-1970). Az Országos Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye ekkor még nem volt önálló szervezeti egység, hiszen az Oroszlán Zoltán vezette Antik Osztály alá tartozott, de már ekkor ezer feletti volt a gyűjteményi tárgyak száma. Az első kiállítás 1939-ben nyílt meg, több, a korábbi padlástérben kialakított teremben, melyekhez keskeny lépcső vezetett. A látogatók mégis bőséggel áradtak, s a háború ellenére a kiállítás nemzetközi tudományos sikernek volt nevezhető. A második világháború azonban, mint oly sok mindent, ezt is elsöpörte: bár a gyűjtemény csak kevéssé károsult, a múzeum épületének helyreállítása miatt csak 1947-től indulhatott újra a tudományos munka, még mindig az Antik Osztály keretében, s csak 1949-ben nyílhatott meg a háború előttihez hasonló elvek alapján megrendezett második állandó kiállítás. A gyűjtemény rendszerezését 1952-ig Haeffner Emil végezte, majd helyét az azóta szintén egyiptológus-legendává vált Wessetzky Vilmos (1909-1997) vette át.

Nő Hathor-jelvénnyel, i. e. 13. század
A következő jeles pillanat 1958 volt, amikor a gyűjtemény önálló Egyiptomi Osztállyá vált, kilépve az antik gyűjtemény árnyékából. 1960-ra az állomány is jelentősen gyarapodott, így az addig inkább tematikus kiállítást már kronológiai szempontok alapján rendezhették át a kurátorok: ez lett a harmadik bemutatása a gyűjtemény legszebb emlékeinek. A tárgyak azonban gyarapodtak, így 1972-ben az egész kiállítás új helyre került, az egykori, átalakított dór csarnokba. Ezt a negyedik, modern szemléletű, diapozitív képekkel kiegészített, történeti sorrendű kiállítást már Varga Edith (*1931) rendezte. Ekkorra már számos új leletet kellett befogadnia a gyűjteménynek: 1948 és 1954 között számos magángyűjtemény tárgyait, például Platz Bonifác zirci ciszterci szerzetes káprázatos koporsóit és más szerzeményeit, a Fejérváry-Pulszky-, illetve a Ráth György-gyűjtemény darabjait, illetve a Szépművészetibe kerültek a különböző vidéki múzeumok és oktatási intézmények egyiptomi tárgyai is. 1959-től már külföldi vásárlások is történtek állami megbízásból.

Sesonk trónörökös, i. e. 7. század
A magyar ásatások is folyamatosan gyarapították a gyűjteményt, mint az 1964-es UNESCO-szervezte núbiai leletmentő akció Castiglione László vezetésével majd az 1983-tól máig tartó thébai feltárás, amely Dzsehutimesz sírjában kezdődött, Kákosy László (1932-2003) irányításával. A dór csarnoki kiállítás ezért 1982 és 1985 között ismét bezárt, hogy ötödik újranyílásakor már a legfrissebb szerzeményeket is bemutathassa. Ez a kiállítás különböző bővítésekkel még mintegy tíz évig volt megtekinthető, míg a dór csarnokot be nem zárták, s az Egyiptomi Gyűjtemény állandó kiállítása át nem költözött a múzeum mélyföldszintjére. Itt 1996-ban nyílt meg az újabb, immár hatodik tárlat, amelyet 2009-ben zártak be, hogy aztán hosszú szünet után, nem sokkal a múzeum jelenleg is tartó átalakítása előtt, 2013-ban átadja a helyét egy legújabb, hetedik kiállításnak, amely - érdekes módon - a történeti sorrend helyett ismét a tematikus elrendezést részesítette előnyben az Emberek-Istenek-Halottak témahármasra felfűzve, s amely immár 3500 tárgy közül válogathatott. Ez a tárlat 2015-ben az épülettel együtt bezárt, s nyíljon meg akár azonos formában 2018-ban, már egy teljesen másik múzeumban teszi majd... Így joggal lesz nevezhető a nyolcadik kiállításnak.

Ülő macska, i. e. 7-6. sz.
Közben azonban több egyéb nagyobb egyiptomi tárlat is nyílt a Szépművészetiben vagy neki köszönhetően. 1963 júniusa és szeptembere között, majd 1975-ben és 1980-ban ismét kiállítást rendeztek a múzeumban a Berlini Egyiptomi Múzeum (pontosabban a Berlini Állami Múzeumok Egyiptomi Múzeuma) káprázatos gyűjteményéből. Az első alkalommal 188, a második alkalommal viszont már 437 tárgy utazott Magyarországra Berlinből (a harmadik alkalommal kopt emlékeket mutattak be). Szintén nemzetek közötti kiállítás volt 2008 augusztusától novemberéig a Reneszánsz a fáraók Egyiptomában című. 1997-ben, a gamhudi ásatás százéves évfordulóján a múzeumban időszaki kiállítás nyílt kifejezetten erről a témáról Az első magyar ásatás Egyiptomban címmel. 2006-ban viszont a százéves múzeum indított vándorkiállítást Élet a halál után: Az egyiptomi halotti kultusz emlékei címmel, amely 2006 márciusa és szeptembere között Hódmezővásárhelyen, Keszthelyen és Pécsett volt megtekinthető. Kis változtatásokkal ez a kiállítási anyag látogatott el Egyiptom művészete a fáraók korában név alatt 2009-ben Csíkszeredára, a Csíki Székely Múzeumba is, ahol 2009 októbere és 2010 februárja között mintegy harmincezren látták. 2005-ben kopt kiállítást rendeztek, 2011. június és október között pedig látványos időszaki kiállítás jött létre a múzeumban Múmiák testközelben címen. 2014 áprilisa és decembere közt az egyiptomi anyag egy része Szegedre látogatott el A fáraók Egyiptoma néven. A bezárás után sem pihentek az Egyiptomi Gyűjtemény darabjai. 2015. június 11.-október 29. között Szombathelyen múmiatakarók, leplek, valamint két múmia vendégszerepelt a Textilek a holtak birodalmából kiállításon. Végül 2016. április 15. és október 31. között Egerben látható Az újjászületés kapujában című kiállítás. (1)

Szerencsére a különböző állandó és időszaki kiállításokat többnyire katalógusok, tájékoztatók és vezetők kiadása kísérte, így az olyanok is átélhetik valamennyire az egyes tárlatok élményét, akik megrendezésükkor még meg sem születtek, vagy nem tudtak eljutni egyikre-másikra. Az alábbi ismertetések ezeket a kiadványokat mutatják be.

Az Egyiptomi Gyűjtemény: Vezető
Oroszlán Zoltán, Dobrovits Aladár, Országos Szépművészeti Múzeum, 1939
Hihetetlen boldogság volt kézbe venni ezt a vezetőt: az elsőt, amely az Egyiptomi Gyűjteményről valaha megjelent. (Az már külön kaland, hogy a példányom eredetileg az Országos Magyar Történeti Múzeum Központi Régészeti Könyvtárának volt a könyve, majd a veszprémi Bakonyi Múzeum Könyvtára pecsételte bele a tulajdonjogát (másodpéldányként), s innen kerülhetett valahogyan antikváriushoz...) A meglepően vaskos (130 oldalas és 39 képet tartalmazó) vezető még kitaposatlan úton járt, ezért sok olyasmit tartalmaz, ami meglepő egy kiállításkötettől: a tárgyak bemutatása mellett leírást kapunk a mumifikálásról, a koporsók történetéről, az egyiptomi bronzöntésről, a halottkultusz fontosabb aspektusairól, az amulettek fajtáiról és fontosabb felhasználási módjaikról vagy éppen a Halottak Könyvéről, továbbá feliratok sokasága szerepel hieroglif másolatban és pontos fordításban is a különböző leletekkel kapcsolatosan. (Utóbbi fordítások nemcsak a katalógus nagy részét jegyző Dobrovits Aladár, hanem az akkor még a Fővárosi (vagyis a Szabó Ervin) Könyvtárban dolgozó Wessetzky Vilmos munkáját is dicsérik.) Érdekes, hogy a vezető és a kiállítás legértékesebb darabjának nem az újbirodalmi szoborfejet, hanem Sesonk szobrát tekintették, így ezzel is kezdődött mindkettő, illetve hogy Dobrovits már itt kifejtette elképzelését a "sakál a bárkán" sztéléről (amelyről cikke csak posztumusz jelent meg magyarul).

Egyiptomi kiállítás: Vezető
Varga Edith, Wessetzky Vilmos, Országos Szépművészeti Múzeum, 1955
Miután véget ért a háború, és sikerült használható állapotba hozni a sérült múzeumépületet, végre újra megnyílhatott a kiállítás, ám még öt évnek kellett eltelnie, hogy ez a szerény külsejű vezető is megjelenhessen végre. A csúf papírfedél azonban 42 képet és értékes és érdekes szöveget rejt, s egyúttal bemutatja azt a kiállítást, amelyben még tematikusan (koporsók, kőszobrok, bronztárgyak, sírmellékletek, dísztárgyak, amulettek, állatkultusz, istenábrázolások stb.) rendezték el az egyes emlékeket. Érdekesség, hogy a katalógus megjelenésekor az egyik szerző, Varga Edith elvben még nem is dolgozott a gyűjteményben: 1954-ben ugyan a Szépművészetiben gyakorolt, de aztán államvizsgája után vidékre helyezték a Tihanyi Múzeumhoz, majd a Művelődési Minisztérium múzeumi főosztályára került. Így hivatalosan csak 1956-ban foglalhatta el álláshelyét a Szépművészetiben (az ott 1953-tól 1975-ig dolgozó, gyűjteményvezető Wessetzky mellett). A másik kedves részlet a "fűtőtest felett" kifejezés gyakori feltűnése a vezető helymeghatározásainál, amely a kiállítási termek egyre kínosabb szűkösségére utal.

Egyiptomi kiállítás: Vezető
Varga Edith, Wessetzky Vilmos, (Szépművészeti Múzeum-) Múzeumok Központi Propaganda Irodája, 1961
Egyiptomi kiállítás: Vezető
Varga Edith, Wessetzky Vilmos, (Szépművészeti Múzeum-) Múzeumi Ismeretterjesztő Központ, 1964, 1965, 1967 
Az ókori Egyiptom: Kiállításvezető
Varga Edith, Wessetzky Vilmos, (Szépművészeti Múzeum-) Népművelési Propaganda Iroda, 1970
Bár a fenti öt vezető közül három teljesen azonosnak tűnhet, s a negyedik is csak címében tér el látszólag, nem csalás az előszó azon kitétele, hogy folyamatos kiegészítéseken és pontosításokon esett át a szöveg (továbbá több új szedésen). Az újabb szerzemények elhelyezése és leírása, a koporsókról (főképp a "sárgalakkosakról"), kultuszokról és sztélékről szóló részek olvasmányosabbá bővítése, a képanyag megváltoztatása (44 kép, többször átrendezve, újrafotózott tárgyak) egyszerű összehasonlítással is kitűnik. Külön érdekes a "kicsomagolt múmia" datálási pontosításának vezetőbeli "lenyomata": az 1939-es, 1955-ös és a jelen, 1961-es vezetőben is újbirodalmi, az 1964-es és 1965-ös füzetben túlzó időugrással római kori, majd az 1967-es és 1970-es példányban már pontos, Ptolemaiosz-kori a datálás.

Egyiptomi művészet: A Berlini Állami Múzeumok Egyiptomi Osztályának vendégkiállítása
Varga Edith, Szépművészeti, 1963
Amikor ez a kis füzet megjelent, sajnos még nem volt szokásban a magyarul olvasók számára is összefoglalót, katalógust megjelentetni, főleg nem színesben. (Ma fura, de mintha újra nem lenne...) Miközben szívesen játszom a gondolattal, milyen lehetett volna akkor élni, s vajon fel tudtam volna-e utazni vidékről, hogy ezt a hihetetlenül sikeresnek bizonyult nemzetközi kiállítást megnézzem (napi két vonat volt még csak...) , el is riaszt a gondolat, hogy ennyi maradt egy fellátogatónak az egészből (no meg persze az emlékek). Ugyanakkor mégis: huszonhét kép a kiállított tárgyak legszebbjeiről sok mindent fel tud idézni: főképp a káprázatos portré az Amarna-hercegnőről. A tárlat 1963. június-szeptember között volt látogatható, és Varga Edith rendezte. A berlini gyűjteményt 1823-ban alapították, vezetői között olyan legendák akadtak, mint Richard Lepsius, Heinrich Brugsch és Adolf Ermann. A magyarországi kiállítás ugyanakkor hihetetlenül "korai" volt, legalább is "szocialista országbeli" szemmel: a berlini gyűjtemény ugyanis a második világháború idején rettenetes állapotba került, ami pedig megmaradt, annak egy részét a szovjetek elszállították Moszkvába és 1958-ig nem voltak hajlandók visszaadni. (Tapintatosan így ír erről Wolfgang Müller igazgató-professzor az 1975-ös katalógusban: "Ami a pénzverdében és az állatkerti óvóhelyen megmaradt, azt a Vörös Hadsereg a Szovjetunióba szállította, mert a rombadőlt Berlinben biztonságukról vagy éppen kiállításukról  szó sem lehetett." 7.) Így a berlini állandó kiállítás is csak 1959-ben, mindössze négy évvel a magyarországi vándorkiállítás előtt nyílt meg végre újra.

Egyiptomi kiállítás: Vezető
Varga Edith, (Szépművészeti Múzeum-) Népművelési Propaganda Iroda, 1974, 1976, 1979
A modern, kronológiai rendben megalkotott, új egyiptomi állandó tárlat 1972-ben nyílt meg, s már két év múlva elkészült a vezetője is. Ezt Varga Edith, a kiállítás rendezője már egyedül írta, s három kiadása igazán csak a borítójában, s néhány kép helyzetének a megváltoztatásában különbözik. A 60 fotót tartalmazó vezető a képeket már a leírásuk mellett tartalmazta, nem külön képtáblákon, a történelmi korokról szóló része pedig érdekesen bővült.

Egyiptomi művészet: A Berlini Egyiptomi Múzeum vendégkiállítása
szerk. Varga Edith, Szépművészeti, 1975
Ez volt a második alkalom, hogy Berlinből egyiptomi kiállítás érkezett Magyarországra. (Érdekes, hogy ez - úgy tudom - az 1980-as, harmadik, kopt kiállítás óta nem fordult elő újra.) A kiállítást ismét Varga Edith rendezte, aki 1956-tól 1994-ig dolgozott a múzeumban, 1974 és 1994 között az Egyiptomi Gyűjtemény vezetője, 1988 és 1992 között pedig az egész múzeum főigazgató-helyettese is volt. A kiállítás katalógusa vastagabb és méretre is tekintélyesebb lett, mint az 1963-asé, sajnos azonban ragasztott gerince mára szinte minden példánynak meggyengült (nem olyan rossz ötlet az a fűzés-tűzés...). Ezúttal jóval több, ötvenhét kép fért a könyvbe, a katalógusban pedig már rövid, egy-kétmondatos műtárgyleírások is megtalálhatók. Ahogyan az előszó írja, ezen a kiállításon szinte kivétel nélkül csak olyan tárgyak szerepeltek, amelyek 1963-ban még nem jártak nálunk (bár azért az Amarna-hercegnő ismét eljött). Sajnos azonban tanulmány vagy bevezető nem szól róluk, csak a múzeum történetét mutatja be igazgatója három oldalban, s Varga Edith bensőséges hangú bevezetője szerepel még a kis katalógusban.

Egyiptomi művészet a Szépművészeti Múzeumban
Wessetzky Vilmos, Az én múzeumom, Képzőművészeti Alap, 1981
Ez a könyvecske igazi unikum. A fentebb bemutatott vezetők ugyanis - komolyan véve feladatukat - a kiállítási műtárgyakat abban a sorrendben és környezetben mutatták be, amelyben az adott kiállításon szerepeltek. Az én múzeumom sorozatban megjelenő könyvecske viszont nem egy tárlók és tablók közt vezető úton kalauzolta végig olvasóját, hanem egyszerű, velős, népszerű műtárgyleírásokat adott tizenkilenc népszerű tárgyról. Nagy kincs tehát ez a kedves kis képragasztós album (hiszen a sorozat egyik lényege az volt, hogy a külön tasakban adott - itt sajnos csak fekete-fehér - képecskéket a könyv tulajdonosának kellett beragasztania a megfelelő képleírás fölé). Aki elkészítette, olyasmit kapott, amilyennek ma elképzelünk egy katalógust, műtárgyfotóval, adatokkal, rövid leírással, amelyeket ráadásul nem akárki, hanem a magyar egyiptológia egyik nagy alakja, az album megjelenésekor hetven felett járó Wessetzky Vilmos írt. A szerző a legismertebb tárgyak mellé (Ápisz-bika, Imhotep szobra, Sesonk szobra, Újbirodalmi szoborfej, Ülő macska) olyan érdekességeket is beválogatott, mint az a festett koporsótöredék, amelyen a holttestet balzsamozó Anubiszt véletlenül a balzsamozóágy mögött, de az azon fekvő múmia előtt (!) állva ábrázolták.

Az első magyar ásatás Egyiptomban, 1907 - Válogatás a gamhudi ásatás anyagából
Győry Hedvig, Szépművészeti, 1997
Sajnos ez a könyv még nem tagja a könyvtáramnak. Ha sikerült elolvasnom, írok róla.

Az Egyiptomi Gyűjtemény: Vezető az Egyiptomi Kiállításhoz (A Szépművészeti Múzeum gyűjteményei 2.) (Nagy István), Bp., Szépművészeti, 1999 (cím a borítón: Egyiptomi Gyűjtemény)
Ez a vezető ismertetett meg az egyiptomi kiállítással. Igen szép, hiszen 104 képe közül 79 már színes, s nagy alakjával, áttekinthető szövegtükrével jó példája a múzeumi vezetőknek. Kissé eldöntetlen azonban, hogy vezetőként vagy tárgyleírásokat adó katalógusként kellene olvasni: hol ilyennek, hol olyannak mutatkozik. Igen jó viszont a tárgyak leltári számának megadása és az irodalomjegyzék. Ezt az 1996-os tárlatot már Nagy István (*1945), 1995-2006 között a Gyűjtemény vezetője mutatta be, s végre megfelelő hangsúlyt kapott a kedvenc tárgyam, a címlapon is látható posztamarna férfifej.

Élet a halál után: Az egyiptomi halotti kultusz emlékei: Válogatás a 100 éves Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményének anyagából
Nagy István, Remekművek vendégségben, Szépművészeti, 2006
A százéves Szépművészeti kezdeményezései közül az egyik legpompásabb  a Remekművek vendégségben volt. Ekkor négy vándorkiállítás látogatta végig az országot: a Rejtett szépségek, az Erós - Dyonysos - Thanatos, a Róma bűvöletében, s végül az Élet a halál után, amely az Egyiptomi Gyűjtemény anyagából válogatott, s 2006. március 8-tól április 9-ig Hódmezővásárhelyen, április 30-tól július 16-ig Keszthelyen, augusztus 1-től szeptember 30-ig pedig Pécsett volt megtekinthető. Gondolatmenete talán nem tűnt elsőre elképesztően eredetinek, kiválóan alkalmas volt viszont a gyűjtemény darabjainak új szemléletű, érdekes bemutatására. A tárlathoz kiadott nagyalakú, nyolcvan oldalas könyv  (a kurátor, Nagy István munkája) érdekes bevezető tanulmányt és egy színes képekkel kísért kiállítási vezetőt tartalmazott, amelyben azonban helyenként már részletesebb műtárgyleírások is helyet kaptak (pl. Gyermekkoporsó, Hórusz-tábla, Macskamúmia, Ülő macska), amelyeket igazán érdekes a későbbi, "hivatalosabb" műtárgyleírásokkal összevetni. Nagy kár, hogy a tárgyaknál nem szerepelt a leltári számuk, így azoknál, amely leírásához nem fért be fénykép a 27 képtáblát tartalmazó vezetőbe, nehéz eldönteni, melyikek is. Pedig az olyasmik izgalmasak, mint hogy a kiállítási körútra az Ápisz-bikák közül a kisebbik, bociszerű, egész testén véseteket viselő utazott el a korábban gyakran bemutatott, nagyobb termetű, a Pulszky-gyűjteményből származó helyett.

Reneszánsz a fáraók Egyiptomában: Archaizmus és történeti érzék az ókori Egyiptomban
szerk. Francesco Tiradritti, Liptay Éva, Szépművészeti, 2008
Ez a grandiózus nemzetközi kiállítás Bécs, Budapest, Firenze, London, Palermo, Párizs, Róma, Szombathely, Trieszt és Zágráb egyiptomi gyűjteménnyel rendelkező múzeumainak összefogásával jött létre a Louvre-től a British Museumon át a Museo Egizioig. A Szépművészetiben 2008. augusztus 8-tól november 9-ig (valójában december 7-ig) látható kiállítás kulcsszava a reneszánsz volt: az a megújulás, visszatérés, utánzás és követés lett a témája, ahogyan az egymást követő óegyiptomi korok a megelőző idők művészetéhez viszonyultak. Az Óbirodalmat megidéző és felülíró Középbirodalom, a magát utánzónak valló, mégis gyökeresen újat és forradalmit hozó Újbirodalom, az archaizáló késői korok, a szaiszi reneszánsz, a Ptolemaiosz-időszak akkurátus reneszánsza... - kiváló alkalom ebből a nézőpontból új módon végigtekinteni az egyiptomi művészet történetét. A kiállítás vaskos, 224 oldalas könyve tizenhárom tanulmányt tartalmaz Európa vezető egyiptológusai tollából, mintegy százoldalas (kicsit túl apró betűs) katalógusában pedig 151 műtárgy leírása található meg színes fényképpel kísérve. A tanulmányok közül Liptay Éváé a kedvencem (a rendkívül alapos áttekintés a Harmadik Átmeneti Korral ismertet meg), de nagyon élvezetes Sylvia Schoske írása is, amely annyira lelkesítő, hogy míg olvasom, képes vagyok elhinni, hogy valójában a Középbirodalom volt Egyiptom igazi "aranykora". A kiállított hazai tárgyak közül a kedvencem a későkori Ülő macska (51.1283, nem a híres, jóval nagyobb Ülő macska),

Egyiptom művészete a fáraók korában: Kincsek a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményéből
Nagy István, Remekművek vendégségben, Csíki Székely Múzeum - Szépművészeti, 2009 
A 2006-os körút után egy erdélyi kiállítással folytatódott az Egyiptomi Gyűjtemény vendégeskedése. Ha valaki kezébe veszi ennek a tárlatnak a katalógusát, tapasztalhatja, hogy az anyag - és a vezető - sok szempontból megegyezik az Élet a halál utánéval. Különlegesség és különbség azonban először is a Csíkszeredán a Kolozsvári Erdélytörténeti Múzeum gyűjteményéből kiállított öt hihetetlenül érdekes tárgy, a mumifikált krokodilbébi, a macskaszarkofág, s a három mumifikált emberi múmiadarab (két jobb kéz és egy fallosz). Másrészt az Erdélybe küldött anyag olyan nagyobb tárgyakkal bővült, mint például egy sólyommúmia,  egy múmiakéz, egy múmiafej, Ptah-ankh kockaszobra vagy épp Rudzs-ahau és Hormesz sztéléi. Sajnos a leltári számok itt sem szerepelnek, a műtárgyleírások száma azonban bővül, s színes képekből is 39 van. A bevezető tanulmány - amely megegyezik az Élet a halál utánéval - szintén Nagy Istvánnak, a kiállítás kurátorának, 1995-2006 között az Egyiptomi Gyűjtemény vezetőjének a munkája, amely a mumifikálással kapcsolatos legfontosabb eljárásokkal, fogalmakkal és mítoszokkal (koporsó- és sírtípusok, az egyiptomi lélekfogalom, az Ozirisz-mítosz, a piramis- és koporsószövegek, a Halottak Könyve) kapcsolatban tartalmaz egy rövid áttekintést. Ezt egyébként rendkívül érdekes összehasonlítani Liptay Éva lentebb is szereplő kötetének hasonló témájú, elmélyült tanulmányával. 

Múmiák testközelben
szerk. Petrik Máté, Szépművészeti, 2011
2011 tavaszán váratlanul izgalmas tudományos projekt indult meg a Szépművészetiben: a Budapest Múmia Projekt. A múzeum részéről Liptay Éva (2006-tól az Egyiptomi Gyűjtemény vezetője), Kóthay Katalin, Horváth Zoltán és Petrik Máté egyiptológusok és Martinovich Zoltán restaurátor vett benne részt, de tagjai között radiológus, antropológus, mikológus, fogász, mérnök és fizikus is akadt. A cél négy magyarországi múmiának, az 1951-ben a szombathelyi múzeumból átvett "szombathelyi múmiának", a Nemzeti Múzeumtól kapott "kicsomagolt múmiának" és névtelen női múmiának, valamint az 1963-ban Veszprémből átvett Rernek az alapos tanulmányozása volt. Ennek köszönhetően az addig szinte elfeledetten heverő múmiák pusztulása megállt, sikerült pontosan meghatározni a korukat, a szombathelyi és a női múmia ismét összetalálkozott a koporsójával, utóbbi visszakapta a nevét is (Hortesznaht), Rerről pedig kiderült hogy mérete ellenére nem kislány volt, hanem felnőtt, 20-30 év közti nő, akinek a csontváza és koponyája darabokra van törve. A projekt kiállíthatóvá és megismerhetővé tette ezeket az egykor élt személyeket. Az embertani, CT- és egyéb eredmények alapján arcrekonstrukció és térbeli digitalizálás történt: így a speciális ágyakra, hőszabályozós vitrinekbe került múmiák ezután a 3D-s vizsgálati anyag alapján, bolygatás nélkül kutathatók tovább. A 2011. június 9.-október 22. (valójában 2012. július 1.) között rendezett kiállítás 3D-s filmvetítéssel tette még érdekesebbé a négy múmia bemutatását, a nyolcvan oldalas, színes katalógusban pedig nemcsak a négy múmia "életét" követhetjük végig, de betekintést kapunk az összes elvégzett kutatásba, sőt, a múmiák történetébe is. (2) (3)

Átváltozás istenné: Koporsók és koporsótöredékek a Kr. e. 10-8. századból
Liptay Éva, Egyiptomi régiségek 1., Szépművészeti Múzeum, 2011
2011 nemcsak a Múmiák testközelben kiállítás éve volt. Ekkor indult útjára a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Régiségek című könyvsorozata is, amelynek célja "a Gyűjtemény egy-egy izgalmas tárgycsoportját" bemutatni az olvasóknak. A sorozatnak ez az első kötete nyolcvannyolc mesésen szép oldalon mondja el, mit lehet tudni az i. e. 10-8. századból származó egyiptomi temetkezésekről és koporsókról. A múzeum ugyanis öt koporsót és nyolc különálló koporsótöredéket őriz ebből a korszakból (utóbbiak közül kettő egyetlen koporsóhoz tartozott eredetileg). A szerző, a Gyűjtemény vezetője, Liptay Éva először egy mintegy negyvenoldalas tanulmányban mutatja be a korabeli hitvilágot, a halálhoz, mumifikáláshoz, temetéshez és túlvilági élethez kapcsolódó hiedelmeket, majd részletes elemzését adja a korabeli koporsóknak, amelyek átvették a korábbi sírok és sírkápolnák feladatát, ezért rendkívül gazdag és igen mély szimbolikával rendelkező díszítések jellemezték őket - akár még a gyermektemetkezések esetén is. A hasonló thébai és ahmimi leletek elemzése, a magyar tárgyakkal váló párhuzamba állítása, és a Harmadik Átmeneti Kor történeti áttekintése is segíti, hogy a katalógusrészben szereplő tizenhárom műtárgyat már ne csak egyszerűen megszemlélve, de értve és kontextusába helyezve vehessük szemügyre. Segíti az ismerkedést a sok-sok részletfotó is (minden koporsóról tíz), amelyek megkönnyítik a hasonló részek (a koporsó aljának, tetejének, oldalfestésének) összevetését. Akit érdekel, miként vélekedtek, milyen mítoszokat meséltek az egyiptomiak a halálról, akkor is élvezheti a könyvet, ha egyáltalán nem érdeklik a korszak koporsóleletei. A bevezető tanulmány ugyanis minden szempontból kiváló: teljességre törekvő, abszolút szakszerű, mégis partnernek tekinti az olvasóját, vagyis tökéletesen megfelel a népszerű ismeretterjesztés szempontjainak. A kétoldalas, a tárgyak kalandregényszerű történetébe is bevezető leírásai pedig mindenkivel meg tudják kedveltetni a nehéz témát, a "sárga alapszínű" koporsókat. Remélem, a sorozatban mielőbb újabb hasonlóan jó kötetek látnak majd napvilágot. Addig is itt van ez: az én kedvencem belőle Hórhotep antropoid koporsójának két darabja (a két fotó egyébként véletlenül egymás helyén van a könyvben) és az Antropoid gyermekkoporsó.

A Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteménye
szerk. Kóthay Katalin Anna, Liptay Éva, Szépművészeti, 2012
Az Egyiptomi Gyűjteménynek 2010-ben készült el az angol nyelvű, modern katalógusa: ez a könyv az angol kötet hét katalógustétellel bővített, javított kiadása. Amikor az megjelent, maga a gyűjtemény még nem volt látogatható, erre csak azután nyílt lehetőség, hogy 2013-ban teljesen új koncepcióval újranyitották - másfél évre.... Közben készült el a pompázatosan vaskos katalógus, amely a gyűjtemény 94 legérdekesebb tárgyát mutatja be. A szerzők - Gaboda Péter József, Horváth Zoltán, Kóthay Katalin Anna, Liptay Éva, Nagy István, Petrik Máté -, a múzeum egyiptológusai változó számú műtárgyleírást készítettek egy-egy oldal terjedelemben, amely a precíz elemzés mellett megismertet az adott lelet megszerzésének és gyűjteménybe kerülésének körülményeivel, kutatástörténetével és irodalmával is. Minden bemutatott tárgy színes fényképen is tanulmányozható. A könyvvel kapcsolatban egyetlen negatív megjegyzésem van: túl nagy. Úgy gondolom, ezeket az oldalakat az Átváltozás istenné méretében is remekül lehetne látni, olvasni, s akkor kissé könnyebben lehetne belemerülni az így túl súlyos, hiszen 182 oldalas könyv élvezetébe. A pozitívumokat azonban még hosszan tudnám sorolni a gyönyörű fényképektől a gazdag irodalomjegyzéken át az egyéni tárgyválasztásokig. Izgalmas, hogy most először szerepel a kiállítások katalógusában egy középbirodalmi Varázsszobrocska, két Nőket mintázó kisplasztika, amely a legújabb elképzelés szerint nem konkubina, egy eddig publikálatlan Táblácska III. Sesonk oroszlánvadászatának jelentével, egy későkori, szintén még sosem fotózott Koporsótöredék. De jó friss összefoglalót olvasni a Dobrovits Aladár által elemzett "sakál a bárkán" rajzú Dzsedher sztéléjéről, a varázslatos újbirodalmi Férfiportréról vagy épp a sokszor alábecsült Szolgaszobrokról. Különösen érdekes, amikor a tárgy már szerepelt valamely korábbi katalógusban, ám most új adatok alapján, vagy másik szakember tollából szerepel róla leírás. Ez az átlagérdeklődőt is beavatja kissé a kutatástörténetbe. Elképesztően jó tehát az összefoglaló. Külön kedvencem lett belőle a Szívet ábrázoló szobrocska, amelyen a szívnek két kis karja van, s azzal egy áldozati paterát tart maga előtt. Annyira bájosan mágikus.

A fáraók Egyiptoma
Győry Hedvig, Kevély Flóra, Liptay Éva, Móra Ferenc Múzeum, 2014
Ha tanítani kellene, hogyan készítsünk jó kiállítási vezetőt, akkor számomra ez a könyv lenne a mérce. A szegedi kiállítás 188 oldalas kísérőkötete ugyanis egyszerre használható katalógusnak, vezetőnek, felidézi az egykorvolt tárlatot, megismerteti az olvasót olyan különleges műtárgyakkal, amelyek azóta már nem is tartózkodnak Magyarországon, ráadásul bevezető tanulmányai egyfajta könnyen-gyorsan forgatható "hogyan éltek az egyiptomiak" kézikönyvvé teszik. A jól látható fényképekkel, barátságos, színes rajzokkal és precíz tárgyfotókkal díszített kiadványt már kézbe venni is remek dolog. A 2014-es kiállítás hasonlított a 2016-os nagy sikerhez, a Pompei-tárlathoz. Ahogy azt, ezt is három helyszínen rendezték meg: a Kass Galériában egy egyiptomi sírkamra létesült, a Fekete Ház termei két tárlatnak is helyet adtak - Egyiptomi múmia - A balzsamozás terme, A mágikus test - Egészség és gyógyítás az egyiptomi civilizációban -, a Móra Ferenc Múzeum főépületében, a Közművelődési Palotában pedig A fáraók Egyiptoma című nagytárlat volt látható. A kiállítás szépségeit a katalógusban itt-ott fellelhető, látványos fotók is felidézik a látogatók fölé boruló aranycsillagos, kék festményégbolttól az álomterápia-rész otthonosan hívogató gyékényeiig és fejtámaszaiig. A kiállítás tartalmát pedig nyolc rövid, érdekes tanulmány idézi meg, melyeket a kiállítás kurátorai, Győry Hedvig és Kevély Flóra, valamint az Egyiptomi Gyűjtemény vezetője, Liptay Éva írtak. Minden fejezet után nyolc-huszonnégy műtárgy leírása és fényképe következik, amelyek között ritka, máshol még nem publikált, vagy nem a Szépművészeti gyűjteményébe tartozó magyar tárgyak és külföldi leletek is találhatók (Bécs, Kunsthistorisches Museum, Heidelberg, Ruprecht-Karls Universität, Magyar Természettudományi Múzeum, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum). Természetesen találtam új kedvenceket, mint az újbirodalmi Víziló skarabeoid, a Vemhes macska meniten vagy a Múmia alakú koporsó a Ptolemaiosz-korból. Úgy vélem, hogy ez a kiállítás példaadóan egyedi volt, különösen azért, mert a mumifikálás és gyógyítás témájában minden eddiginél elmélyültebb és részletesebb anyagot mutatott be. Könyve pedig önmagában is értékes és jó olvasmány lett, szakmai precizitással (például leletszámok), ugyanakkor nagyon nagy közérthetőséggel.

Szív, i. e. 6-4. sz.
(1) Ez a felsorolás természetesen csak a nagy kiállításokról szól: már csak azért is, mert könnyen elérhető módon sehol sem találtam felsorolást az Egyiptomi Gyűjteményben rendezett összes kabinetkiállításról és egyéb tárlatról. Ilyen volt például a 2005-ös Démonűző erők – Mágikus védelmezők: egy 4000 éves varázseszköz a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményében, amelyet akkor rendeztek, amikor sikerült megvásárolni egy különleges középbirodalmi varázsbotot: ez még a honlapon, amely 2003-ig nyúlik vissza, is szerepelhetne, de nem teszi... A fenti katalógusok közül szintén hiányoznak a számomra elérhetetlen, nyolcoldalas múzeumi újság formájában megjelentetett ismertetők (pl. Varga Edit: Egyiptomi kiállítás. Állandó kiállítás. Szépművészeti Múzeum Egyiptomi gyűjtemény, 1985, Varga Edit: A thébai Amon papok koporsói az állandó Egyiptomi kiállításon. Vezető, 1990). Ezekkel tényleg kortársnak kell lenni ahhoz, hogy rendelkezzünk belőlük egy példánnyal, mert sajnos az antikváriumok felvásárláskor sok esetben kidobják az ilyesmit a papírszeméttel, pedig én örömmel megvenném, mint önálló kiadványt! Érdekes: a 2015-ös szombathelyi kiállításnak nem találtam katalógusát. Kíváncsi vagyok, az egrinek lesz-e, mire meglátogatom. Egyébként minden nálam esetleg rosszul szereplő kiállítási adatról helyesbítést vagy új adatot szívesen fogadok!
(2) A Projekt ma is folytatódik, a cél minden magyarországi múmiát belevonni, s egy újabbat már sikerült (összesen hét van, a még feldolgozatlan kettő Debrecenben). 2016 márciusában a Pápai Református Gyűjteményekben 1884 óta őrzött koporsó és a benne található múmia (a felirat szerint Hori, de valószínűleg egy későbbi "vendég") vizsgálatainak eredményéből nyílt új önálló kiállítás. Sajnos ezen még nem jártam.
(3) Ez a kiállítás nekem is akkora meglepetés volt, hogy még a Molyon is belevettem az értékelésembe.: "Tegnap délelőtt végre – jobb későn, mint soha jelszóval – alkalmam volt megnézni a kiállítást remek társaságban. A katalógus már megvolt nekem, de természetesen semmi, sem a remek kötet, sem a 3D-film, ami egyébként nagyon izgalmas volt, nem pótolhatta a valódi élményeket. Csodálatos, izgalmas, élvezetes, okos kiállítás. A kicsomagolt múmia még mindig a szemem előtt van. A könyvben szánalomra méltónak tűnt meztelenül, feketére aszalva, összeszáradva és oldalba törve. De békésen fekve a hőszabályozós tárlóban, keskeny koponyáján fekete hajfürtökkel, apró, finom füleivel, szépséges, hosszú ujjú kezével, nyugodtan és valahogy földöntúlian sokkal inkább lenyűgözött, mint szánalomra indított. Úgy döntöttem, hogy – kortévesztés, babona és adathiány ide vagy oda – Széthinek fogom hívni…" (2012. február 12.)

Ekultura.hu - Janikovszky Éva: Zoli tortája
Janikovszky Éva idén lenne 90 éves. Sokak kedvenc írója, a magyar gyerekirodalom egyik kiemelkedő alakja, s egyúttal a gyerekeknek szóló modern, igényes szépirodalom egyik legfontosabb magyarországi meghonosítója 1926. április 23-án született, s 2003 nyarán, immár tizenhárom éve hunyt el. Népszerűsége azonban töretlen, könyvei jól ismertek itthon és külföldön, s ott vannak a Z és az Alfa generáció gyerekkönyvespolcain is.

Születésének évfordulóját ünnepelve a Móra Könyvkiadó új Janikovszky Éva művel lép a kicsi és kicsit nagyobb olvasók elé, még pedig stílszerűen igazi, születésnapos könyvvel.

A Zoli tortája kedves és tipikusan janikovszkys mese, amelyet korábban még sosem lehetett így, külön, könyvben elolvasni. Az írónő a Kisdobosban kezdte el megjelentetni a kritikusok által is dicsért elbeszélésfüzérét, amelyből az Ezeregy őrs tagjainak történeteit ismerhették meg az olvasók – s egyúttal egy olyan világ is megnyílt előttük, amely nagyon hasonlított az övékhez. Ebben a realista átlagvilágban fellelhető volt minden olyasmi, amivel egy korabeli gyerek találkozhatott: magány, siető, dolgozó, elfoglalt szülők, környezetváltás, sőt, hátrányos helyzet. Janikovszky Éva őrstagjai valódi gyerekek voltak, meséiket pedig áthatotta a szeretet: minden sztori azt sugallta, hogy a problémákra létezik megoldás a közösségben, az egymásra figyelésben vagy a családban. Épp ezért nem avultak el az írások, pedig ma már se őrsök, se Kisdobos.

S épp ezért teljesen időszerű a Zoli tortája is, amely egy rendhagyó születésnap története. Zoli ugyanis, aki nemsokára tízéves lesz, először szembesül azzal, hogy a kisgyerekkori rutinoktól és hagyományoktól is el lehet térni. Miközben már megszokta, hogy minden születésnapját együtt ünnepli a család, vagyis szülei és nagymamája, s minden születésnapon elkészül egy igazi, nagymama-féle csokitorta, most váratlan helyzettel szembesül. Nagymamája végre beutalót kap Hévízre, ám az időpont egybeesik a szülinappal. Mivel mindenképpen szeretne ott lenni kisunokája jubileumi köszöntésén, a család úgy dönt, elhalasztják az ünneplést. Zolinak tehát úgy kezdődik a születésnapja, mintha nem is aznap volna. Hogy azután hogy lesz belőle mégis meglepetésekkel teli nap tortával (sőt, két tortával), nagymamával és sok-sok kalanddal, az már maradjon a rövid elbeszélés titka. Ami viszont biztos, hogy azt elolvasva sokat nevethetünk, többször is magunkra ismerhetünk, s tanulhatunk valamit toleranciáról, egymásra figyelésről, szeretetről, öregségről és fiatalságról is. (No meg a kissé szórakozott apukákról…)

A könyv bátran ajánlható kisebbeknek és nagyobbaknak is: szeretni fogják. Én csak egyetlen dolgot sajnálok: hogy ehhez a kötethez Réber László nem készíthetett illusztrációkat, s így az olvasóknak be kell érniük Kárpáti Tibor Réber stílusát erősen és feleslegesen utánzó (legfeljebb azt némely érthetetlen bohóc- avagy kutyaorrokkal kombináló) képeivel. Tekintve, hogy a szinte szerzőtárs Réber életműve lezárt, talán izgalmas volna a Janikovszky-világba beengedni valami más, új képi szemléletet – hogy azok a művek is élvezhetőek legyenek, amelyeket esetleg még nem ismerünk olyan jól. Én több ilyet is szívesen olvasnék.

Remélem, Janikovszky Éva még sokat és sokáig mesél majd nekünk, magyar olvasóinak.

A cikk az Ekultura.hu-n: Janikovszky Éva: Zoli tortája
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Rejtélyes magyar történelem 6. - Az Árpád-házi királysírok
Amikor először jártam felnőtt fejjel a székesfehérvári romkertben, óriási rádöbbenésem volt, hogy a szép, itáliai stílusú fogadóépület, benne az Aba-Novák Vilmos seccóival díszített kis Szent István Mauzóleummal, ami - addig (legalább is bennem) mindig - valaminek az oldalát sejtette, a templom egykori feje, a szentélye mögött áll... Talán nem kellene ezt a tévedésem bevallanom, de mégis fontosnak tartom: mivel számomra az élmény lényege, hogy gyerekként, a számos kirándulás során hiába akartam, képtelen voltam jól elképzelni ezt a csodálatos és hatalmas templomot.

Mindez addig tartott, amíg meg nem tudtam vásárolni Branczeiz Zsuzsanna gyönyörű rekon-strukciós könyvet (A székes-fehérvári királyi bazilika – A Szűz Mária prépostság és temploma – Középkori romkert), amelyben a templom összes századára nézve pontos alaprajzi és gondolatébresztő rajzos rekonstrukció, sok-sok apró részlet művészi bemutatása, sőt, a régi alaprajznak egy mai romkert-fotóra való rávetítése tökéletesen megértette velem az összefüggéseket és megszerettette a témát. (És nem, nem kellett hozzá sem visszaépítés, sem védőtető, sem Királyi Séta-program vagy más egyéb közpark-szörnyszülött - csak néhány gyönyörű, követhető ábra. Amelyeket azután változtatni is lehet majd, ha kerülnének elő új adatok és születnének új eredmények...)

Ennek a könyvnek a régész tanácsadója, akinek köszönhetően a rajzos rekonstrukciók elkészülhettek, Biczó Piroska, a régészettudomány doktora, Kralovánszky Alán halála óta a székesfehérvári koronázótemplom kutatásának vezetője. Ezért örültem meg nagyon, amikor megláttam a nevét Az Árpád-házi királysírok című, gyönyörű, új kötetnek a borítóján. Ha valaki, hát ő azután képes első kézből származó adatok alapján beszélni és írni az Árpád-kor temetkezéseiről, főképp, hogy a koronázótemplom épp a 12. században vált a legnépszerűbb temetkezési hellyé a királyok számára, s itt volt megtalálható a Szent István- és Szent Imre-sírhely is, amely csak úgy vonzotta a zarándokokat.

Az Árpád-házi királysírok sok képpel és érdekes részlettel ad választ a kérdések egész sorára. Hol temetkeztek egyes Árpád-házi királyaink? Ki kezdte el építeni a székesfehérvári koronázótemplomot, s ki temetkezett bele? Miként történt szentté avatandó István királyunk testének felemeltetése? Mi a Szent Jobb története? Miből készült István szarkofágja?  Hol volt a Szent Imre-sír?  Kit temettek el Abasáron, kit Feldebrőn, kit Tihanyban és miért? És hol van ma a sírja?  Kinek a holttestével történt meg a kocsicsoda? Miképpen nézett ki a Bánk nádor lázadása idején pilisi udvarházában meggyilkolt Gertrudis királyné síremléke? Hogyan tárták fel III. Béla sírját 1848-ban? És mit írt róla Petőfi? Kié lehetett a székesfehérvári "aranykoronka" és kié a margitszigeti liliomos korona? Tényleg teljesen összekeveredtek a székesfehérvári bazilika csontleletei? Vagy sikerült már őket szétválogatni?

Az okos magyarázatok és rövid válaszok mellett tényleg gyönyörködni is lehet ebben a könyvben. Történelemrajongóknak kötelező a megismerése!

Megjegyzés: A bejegyzés két illusztrációja Branczeiz Zsuzsanna fent említett könyvéből származik: A székesfehérvári királyi bazilika – A Szűz Mária prépostság és temploma – Középkori romkert, Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft., Székesfehérvár, 2011. Az első Szent István 11. században felépült templomát ábrázolja, a második pedig a 12. századi átépítés és bővítés utáni állapotot, vagyis ilyen volt a koronázótemplom az Árpád-korban, ahová a legtöbb Árpád-házi királyt nyugalomra helyezték. (9. és 13. oldal) A képek közléséhez nincs jogom: mentségem, hogy ezzel is csak szeretném reklámozni ezt a korábbi, nehezen beszerezhető rekonstrukciós könyvet. (A második, 2012-es, kisalakú kiadás nem egészen egy ezresért beszerezhető a Középkori Romkertben.)

Link
Rejtélyes magyar történelem 1. - A Szent Korona
Rejtélyes magyar történelem 2. - Ki bombázta Kassát?
Rejtélyes magyar történelem 3. - Sisi-legendák 
Rejtélyes magyar történelem 4. - Avarok és magyarok
Rejtélyes magyar történelem 5. - Gyémánt, botrány, korrupció 1849-ben