Könyvtár a lakatlan szigetre
Nemrég szóba került, hogy ha egyszer lakatlan szigetre kerülnék, s csak néhány könyvet vihetnék, melyikekre is esne a választásom. Be kell valljam, a gondolat még napokkal később is tovább foglalkoztatott.

Nemrég készítettem egy Kedvenc kalózfilmjeim válogatást, s már akkor gondolkoztam azon, mennyire tolerálható az, ha egy kedvenclista nem tartalmaz olyan jeles műveket, amelyeknek a köztudomás szerint mindenképpen rajta kellene szerepelniük, ezzel szemben szubjektív választásaival jó sokat (túl sokat?) árul el a listaszerkesztőről, vagyis rólam... Nos, egy könyvválogatásra mindez csak még fokozottabban lenne igaz...

És mégis, végül úgy döntöttem, a szeptembert egy lakatlan szigeti könyvtárral fogom köszönteni. A lista összeállításának játékszabályai a következők lettek:
1. Csak 30 kötetet lehetett választani.
2. Csak szépirodalom jöhetett szóba, ismeretterjesztő, tudományos vagy szakirodalom nem.
3. Egy szerzőtől csak egy könyvet lehetett választani (ez nehéz döntés volt).
4. Egy könyvnek fizikailag is egy kötetnek kellett lennie és léteznie kellett a magyar könyvkiadásban (vagyis: csak magyar nyelvű könyveket lehetett vinni).
5. Elhatároztam, hogy nem fogok reprezentatív hazugságokat gyártani, vagyis tényleg azok a könyvek kerültek fel a listára megítélésüktől és az elvárásoktól függetlenül, amelyekkel képes lennék életem végéig együtt maradni egy lakatlan szigeten: még ha közben meg is unnám őket talán, vagy legalább is új szintre lépne a viszonyunk a sok újraolvasástól.


1. Biblia
Az első hely egy percig sem volt kétséges. Számomra a Biblia a világ legizgalmasabb könyve, ráadásul rendesen biztosít olvasási lehetőséget is, s bármilyen hangulatban vagy lelkiállapotban kézbe lehet venni. A magyar szöveg kiválasztása már nehezebb volt: valószínűleg a protestáns új fordításra esne a választásom, de ez az a könyv, amelyet nagyon sokféle magyar változatban elfogadnék. (Kálvin, 2016)

2. Shakespeare válogatott drámái Mészöly Dezső fordításában
Shakespeare drámáiban még sohasem csalódtam: minden újraolvasásukkor új problémákkal és kérdésekkel lepnek meg. Ráadásul csodálatosan (és sokféleképpen) elképzelhetőek, felolvashatóak: márpedig egy lakatlan szigeten biztosan rettenetesen hiányozna nekem a színház. Sajnos Shakespeare összes darabját képtelen lettem volna egy kötetben magammal vinni úgy, hogy a számomra fontos fordítások mind benne legyenek. Végül azért választanám ezt a kiadást, mert számomra Mészöly Dezső Shakespeare legjobb fordítója, a jelen válogatásból csak A velencei kalmár hiányzik a kedvenc darabjaim közül. Plusz: Mészöly nagyvonalúsága miatt a Hamletben Arany János is megszólal (amit máskülönben nagyon hiányolnék...). (Európa, 1998)

3. Arany János összes költeményei
4. Petőfi Sándor összes költeményei
5. József Attila összes versei
Világos volt, hogy nem vihetem magammal összes kedvenc költőm összes verseit. De azt hiszem, erre a három könyvre mindenképpen szükségem lenne magányomban, ráadásul költeményeket olvasni mindig inspiráló és kreatív dolog, vagyis valószínűleg nehezen unnám meg. A kiadások kiválasztása izgalmasabb, hiszen Arany és Petőfi modernebb összes-kötetei többdarabosak, nekem viszont olyan fizikai megtestesülésre lenne szükségem, amely egykötetes, mégis benne van a Toldi, a János vitéz vagy A helység kalapácsa, meg a "kisebb költemények" sora is. Petőfi esetében végül eleve annál a példánynál maradnék, ami nekem is megvan családi darabként. (Magyar Helikon, 1966, Szépirodalmi, 1960, Osiris, 2019)


6. Szakács Eszter: Másik hely, másik idő
Bár nemigen szeretnék kortárs szerzőket magammal vinni, mivel esetükben tud leginkább megváltozni az ember ízlése egyik évről a másikra, Szakács Eszter harmadik kötetének mindenképpen velem kellene jönnie. Már majdnem húsz éve kísér, így valószínűleg továbbra is képes lenne erre: első olvasásakor is megszólított és megtaláltam magamat benne, s azóta is, újra és újra. (Széphalom, 2000)

7. Vergilius: Aeneis
8. Dante Alighieri: Isteni színjáték: Paradicsom 
9. Béroul - Marie de France - Thomas: Trisztán és Izolda 
10. Charles d'Orleans: Dalok, rondók, balladák
Bevallom, nehéz belegondolnom, hogy soha többé nem olvashatnék ókori vagy középkori irodalmat, hacsak nem viszek magammal... Mivel azonban Homérosz műveihez még mindig nem sikerült elég közel kerülnöm, a nagy eposzok közül Vergiliusé győzött: természetesen Kartal Zsuzsa fordításában. Az Isteni színjáték szépsége és gazdagsága évek óta lenyűgöz, s nagyon kézenfekvő lenne Babits fordításában magammal vinnem, ám végül mégis eretnek döntést hoztam: bár nagyon fog hiányozni a Pokol, azt a Dante-szöveget, Simon Gyuláét választanám, amely már azzal is rajongásra ösztönöz, ha csak eszembe jut - ez viszont csak a Paradicsomé. A Trisztán-történetek sokáig Lancelottal versenyeztek a listámon: ám végül úgy éreztem, ahhoz, hogy emlékezzem egy egész korszakra, az előbbiek megfelelőbbek lesznek (persze csakis Képes Júlia fordításában). Végül a középkori költészet képviseletében új szenvedélyemet, a nemrég megszerzett, Baranyi Ferenc szerkesztette Charles D'Orleans-kötetet vinném magammal: annyira megragadott, megríkatott és meglepett, s annyiszor olvastam el fél év alatt, hogy rájöttem, a lakatlan szigetre is el kellene kísérnie (benne egy Villon-vendégverssel). (Eötvös, 1995, Eötvös, 2014, Akkord, 2001, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994)


11. Daniel Defoe: Robinson Crusoe
12. Victor Hugo: A nyomorultak
13. Jules Verne: Grant kapitány gyermekei 
Nagyon szeretek nagyregényeket olvasni a prózaírásnak abból a korszakából, amikor az írás és az olvasás tempója is ráérősebb volt. A Robinsont vagy A nyomorultakat nem lehet lerohanni, a kalandokért olvasni: inkább meg kell mártózni a szövegükben, teljes időt tölteni velük, csak rájuk koncentrálni... Mindennek tökéletes helyszíne lenne a lakatlan sziget. Defoe regényét nem azért vinném el, mert a kiválasztása stílszerű: hanem azért, mert nagyon szeretem. Ami mostanában lebilincsel benne, nem is a főhős túlélésének sztorija, hanem mindaz, ami lejátszódik Robinson lelkében és szellemében, s amit ebből papírra vet. Ám mindez persze csak M. Nagy Miklós teljes, nem átdolgozott magyar változatában lenne izgalmas. A nyomorultak nagyon fontos könyv számomra: csak az okozott nehézséget, hogy egy kötetben szinte nem is jelent meg magyarul (nekem is kettőben van meg): végül sikerült egy megfelelő kiadást találnom Jean Valjean történetéből. A szintén francia Jules Verne-től a Grant kapitány gyermekei ígérkezne tökéletes enciklopédiájául mindannak, ami Verne, ami rendkívüli utazás és ami romantikus kalandregény: de csakis a legendás, 1955-ös kiadásban, Vázsonyi Endre fordításában, Tedesco Anna metszetekről átrajzolt képeivel, sok-sok okos(kodó) lábjegyzettel, ahogyan gyerekkorom óta olvasom. (Európa, 2016, Helikon, 1964, Ifjúsági, 1955)

14. Jane Austen: Emma
15. Anne Brontë: Wildfell asszonya
A nagyregényeket alkotó nők közül egyértelmű volt számomra, hogy Jane Austen és Anne Brontë lenne a két kiválasztottam. Egyikőjük sem írt sokat (hat illetve két regényt...), kívánkozott volna tehát valamiféle összkiadás. Anne Brontëtől azonban nincs ilyen magyarul, a nemrég megjelent Austen-omnibuszok pedig számomra olvashatatlan fordításokat tartalmaznak, ezért fájó szívvel lemondtam a Büszkeség és balítéletről, hogy elvihessem a Csanak Dóra fordította Emmát, benne minden idők legtökéletesebb férjjelöltjével, Mr. Knightley-val. Az okoskodó Emma kisasszony története szórakoztató, mégis megható szerelmi történet és anekdotikus társadalomrajz. Sajnos gyakran magamra ismerek benne itt és ott. Anne Brontë fő műve, a Wildfell asszonya pedig minden olvasásakor újra és újra lenyűgöz (Borbás Mária fordításában). (Lazi, 2013, Lazi, 2012)


16. Ivan Turgenyev: Senilia - Prózaversek
17. Rudyard Kipling: Indiai történetek
Vannak olyan klasszikus elbeszéléskötetek, amelyek nélkül képtelen lennék elképzelni a további életem, zajlódjon akár egy lakatlan szigeten, akár máshol. Ilyen Turgenyev Seniliája, amely tavaly jelent meg Gy. Horváth László új fordításában, s azonnal az év könyve lett számomra. De ilyen az általam Sári László jóvoltából (újra)felfedezett Kipling is, káprázatos indiai novelláival. (Európa, 2018, Kelet, 2009)

18. J. D. Salinger: Zabhegyező
19. John Updike: A kentaur
20. Margaret Drabble: Malomkő
Valószínűleg zavarnia kellene, hogy harminckötetes listámon a külföldi kortárs irodalmat mindössze három mű képviselné, ám szerzőik közül is kettő már halott, egy pedig betöltötte nyolcvanadik életévét... Mégis, számomra ez a három regény elképesztően modern és mai, s minden újraolvasáskor megszólít. A Zabhegyező esetében konzervatív módon ragaszkodom Gyepes Judit fordításához: mivel a regény az ő szavaival íródott, csak ebben a változatban találkozhatom a saját Holdenemmel. A Göncz Árpád fordította A kentaur talán még a Nyúlhájnál is fontosabb regény számomra Updike-tól: nemcsak a hatvanas évek lenyomata, de rengeteg mindent magába foglal, ami fontos számomra az életben. Végül Margaret Drabble Malomkő című regénye (Borbás Mária fordítása) az első igazi, problémaérzékeny találkozás volt számomra a kapcsolat, a fiatalság és a nőlét témájával: és azóta is az. (Európa, 2012, Szépirodalmi, 1976, Európa, 1971)


21. Fenákel Judit: Dokumentumok U. M.-ről
Ahogyan a verseknél Szakács Eszterrel, úgy a kortárs magyar próza esetében Fenákel Judit regényével kellene kivételt tennem: mindenképpen elvinném. A Dokumentumok U. M.-ról (későbbi kiadásában a cím toldaléka logikusabbra változott) életem egyik igazán nagy könyve. Karcsú kötet, egy látszólag személytelen, levelekből, iratokból, dokumentumokból összeálló, olykor keserűen ironikus, máskor anekdotikus, mégis nagyon költői és tragikus regény, amelyben benne van szinte az egész huszadik század. (Szépirodalmi, 1975)

22. Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
23. Mikszáth Kálmán: Tót atyafiak - A jó palócok - Szent Péter esernyője
24. Lovik Károly: A kertelő agár
Egyebekben olyan magyar irodalmat vinnék magammal, amely inkább kicsit nosztalgikus, mintsem kísérletező. Nem hinném, hogy egy lakatlan szigeten igazán jól esne friss problémaregényeket olvasni az élet - addigra már olyan távoli - sötét oldaláról. Ezért jórészt a romantikánál és a 19. századnál maradnék. Jókaitól - ha csak egy könyvet lehet vinni - A kőszívű ember fiai a logikus választás számomra: minden, de minden benne van, ami Jókai, ami nagyregényes és ami maga a romantika. Ráadásul a hű megfilmesítés miatt kedvenc Várkonyi-filmem kulcsjeleneteit is újraélhetném néha az olvastán: márpedig a filmek is nagyon hiányoznának egy lakatlan szigeten. Jókai mellé Mikszáthot tenném oda: a Tót atyafiak és A jó palócok elbeszéléseinek tragikumát a Szent Péter esernyője anekdotikus humora oldhatná, a költői szépség pedig minden szövegére jellemző. Harmadikként pedig jöhetne régi kedvencem, Lovik Károly: A kertelő agár majdnem húsz évvel ezelőtt talált rám, s valami olyan hangulatot sugároz, hogy még rágondolni is szeretek, s időről időre nagy kedvvel olvasom újra. (Akkord, 2006, Magyar Könyvklub, 2005, Noran, 2002)

25. Mándy Iván: Robin Hood
Gyermek- és ifjúsági könyvek nem igazán férnének be a harminc kötetet védelmező könyvesládámba: Mándy Iván regénye azonban nem is egyszerűen ifjúsági irodalom. Igazi Mándy-regény különleges nézőpontváltásokkal, a fiatalok, de az idősebbek számára is szórakoztató iróniával, hiteles romantikával, szellemes, szuggesztív leírásokkal. És hűséges adaptációja a Robin Hood-történetnek, amely így - ha nem is középkori formában, de - szintén velem jöhetne. (Móra, 2017)


26. Agatha Christie: Tíz kicsi néger
27. Raymond Chandler: Örök álom
28. Philip K. Dick: Figyel az ég 
29. Isaac Asimov: Az Alapítvány trilógia
30. Rejtő Jenő: Az előretolt helyőrség
Az utolsó öt könyv esetében tényleg irgalmatlanul nehéz dolgom volt. Komolyan véve játékomat, rettenetesen fájt a szívem néhány kötetért, amelyik már sehogyan sem fért be a harminc közé. De azt gondolom, azokat sikerült kiválasztani, amelyekért valóban rajongok, s amelyek sok örömet adnának egy magányos szigeten. Természetesen krimiszeretetemet nem tudom megtagadni, így egy Agatha Christie-mű listára kerülése biztos: s bár nagyon hiányozna Poirot és Miss Marple is, mindenképpen a Tíz kicsi négert vinném magammal (Szíjgyártó László fordításában), mivel szerintem ez az írónő krimiszerzői, történetszerkesztői és írói csúcsteljesítménye, a legjobb Christie-regény. Azért Chandler mestermunkáját tenném mellé, mert burjánzóan metaforikus, lenyűgözően ötletes szövege önmagában, a csavaros rejtély, a melankolikus hangulat és az erős társadalom- és jellemábrázolás nélkül is nagyon sok örömet ad az olvasás közben (természetesen Lengyel Péter magyar fordításában). Írhatnám, hogy a sci-fit Dick és Asimov képviselné, de valójában úgy gondolom, mind a Figyel az ég, mind az Alapítvány-trilógia a zsánerkontextusától megfosztva, mint igazi irodalom is figyelemreméltó lenne (és hol fosztódna meg jobban ettől az értelmezési környezetétől, mint egy lakatlan szigeten...) (Megjegyzendő, hogy Dick örök fordítója Pék Zoltán, az Alapítványt pedig szándékosan a klasszikus, Baranyi Gyula-féle változatban cipelném magammal.) Listámat kedvenc Rejtő-regényem zárná, amit azóta imádok, amióta harminc évvel ezelőtt először elolvastam. (Európa, 2016, 21. Század, 2018, Agave, 2016, Gabo, 2010, Csengőkert, 2014)

Végül a lakatlan szigeti könyvtár összes tagja együtt:


Megjegyzés: Ha valaki valamit nagyon hiányol a listáról, vagy nem érti, egy kötet hogy került rá, jelszónak az alábbi Űrgolyhók-idézetet ajánlom: "Ez az ipari árammal működő hajszárítóm. És nem tudok nélküle élni!"
Könyvtestvérek 21. - Két önéletrajz két művésztől
Ebben a posztban két önéletrajz kerül egymás mellé. Az elsőt férfi írta: szó szerint, saját kezével, szép, aprólékos kézírásával, évek alatt, újra és újra visszatérve az emlékeihez. Közben olykor egész életében precízen vezetett feljegyzéseihez fordult, hogy pontosan írhasson a festményeiről, amelyeket szóban is meg akart örökíteni. A másik önéletrajz nőé: ő jó barátjával beszélgetve mondta el emlékezéseit, saját lakásában üldögélve, emlékezve a múltra, fotói között. Ugyanis egész életét a fényképezéssel töltötte. Két művész emlékeiről van tehát szó: közös bennük, hogy munkásságuk egész korszakot határozott meg, még életükben legendává váltak, s nyolcvanon túl is művészek maradtak.


Egyikük Barabás Miklós (1810-1898), a magyar festészet úttörője, a biedermeier és a romantika megkerülhetetlen jelentőségű festője, magánvéleményem szerint pedig az egész magyar festészet legcsodálatosabb portréfestője.

Másikuk Keleti Éva (*1931) Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar fotóművész, a magyar fotográfia nagyasszonya, magánvéleményem szerint pedig az ötvenes-nyolcvanas évek magyar színházi életének és művészeinek legremekebb megörökítője.

Egy kései portré Zichy Ilonáról: jellemrajz és csipkék...
Az első könyv egy újrakiadás, amely azonban már nagyon kellett: Márkosfalvi Barabás Miklós Önéletrajz című könyve, amely a Szépmívesnél jelent meg.
Eredetileg 1944-ben adta ki az Erdélyi Szépmíves Céh, majd volt egy romániai kiadása (B. M. Önéletrajza, Dacia, 1985), amely mindeddig (előnytelen külseje ellenére) könyvtáram megbecsült darabja volt: eredetileg ezt fedeztem fel magamnak. Csak beleolvastam, aztán nem tudtam abbahagyni, olyan érdekes, különleges és remekül megírt szöveg volt. Egyébként törekvés az önéletrajz megjelentetésére volt már az említett könyvek előtt is: 1902-ben az eredeti szöveg átdolgozott, rövidített változata már napvilágot látott B. M. emlékiratai címen. Ahogy azonban az a jelen kötet előszavából is kiderül, ekkor nemcsak húztak, de javítottak is a szövegen, amivel épp azt számolták fel, amitől a festő önéletrajza szépirodalmi alkotás is: az olykor erdélyies, máskor líraian áradó, olykor pedig kedvesen pongyola nyelvezetet. Szóval: volt már az önéletrajznak átdolgozott, visszatért Erdély-beli és romániai kiadása is, ám most végre minden szempontból hazatalált új formájában. Ami nem a hazafiaskodás miatt fontos, hanem mert - bízom benne - így többekhez eljut, új olvasóközönséghez, olyanokhoz is, akik nem találtak rá a több mint harmincéves előző kiadásra.
Egy reformkori akvarellportré: ideális, mégis jellemez
Igaz, fel lehet róni az önéletrajznak, hogy - ahogy az már idős emberek emlékezéseivel elő szokott fordulni - sokkal inkább szól a festő gyermek-, ifjú- és fiatalkoráról, mint az egész életéről. De ha valakit a művészi teljesítmény, a reformkori festészet megújítása izgat, akkor számtalan monográfiát és albumot találhat Barabásról. Ezzel szemben egy fiatal erdélyi ifjú utazásairól, hányattatásairól én még soha olyan érdekeset, fordulatosat, izgalmasat nem olvastam, mint ebben a könyvben. Pedig hősünk olykor csak olyasféle problémákkal néz szembe, mint hogy vajon mit fog enni másnap, hol hajtja álomra a fejét vagy éppen miként tud pénz nélkül eljutni ide vagy oda, ahova viszont a tehetsége vinné, hajtaná... S közben mégis eljuthatunk vele erdélyi tájakra, Bécsbe, Bukarestbe, Itália városaiba és falvaiba, átélhetjük a nagy pesti árvizet...
Csak két dolog kár: az egyik, hogy ez a könyv helyesírásában az 1944-es változatot követi, holott engem nagyon érdekelt volna végre a teljesen eredeti szöveg. Már csak azért is, mert a könyv közli az első oldal facsimiléjét, amelyen azonnal látszik, hogy ahol a mostani szerkesztés egyformán adja meg Barabás anyjának és anyai nagyapjának vezetéknevét, ott a kéziratban helyesírási eltérés van: igazán érdekes lett volna ebben és hasonlókban a szerzőt követni, hátha van jelentősége. A másik: hogy bár a kötetben található egy képmelléklet tizenhat apró képpel, azok kiválasztása meglehetősen ötletszerű (csak portrék szerepelnek például, pedig az önéletrajz fontos része Barabás találkozása a tájkép- és akvarellfestészettel), minőségük pedig kritikán aluli. Mindez azonban nem veheti el a kedvet egy remek könyvtől!

Gobbi Hilda a lebontandó Nemzetiből elhozott iratokkal
A második kötet életinterjú, amely frissen készült a 2017-ben Kossuth-díjat kapott Keleti Évával, s teljes címe: Árpási Zoltán: A fotográfia bűvöletében - Beszélgetés Keleti Éva fotóművésszel, HarperCollins, 2018.
A könyv okosan szerkesztett beszélgetés, amelyben mindvégig megmarad a kötetlen, spontán hang érzete, pedig eközben logikusan és olvasmányosan végigvezet egy egész életen a védett, polgári gyerekkortól a Rákosi-korszakra eső, szinte véletlenszerű pályakezdésen, a színházi fotózás időszakán, a lapszerkesztéssel és egy fotóügynökség létrehozásával töltött évek bemutatásán át egészen a szakmai elismeréssel teli, mégis, lemondásokat igénylő közelmúltig. Több a könyvről született kritika is kiemelte, hogy Keleti Éva először beszélt a könyv hasábjain második világháborús és 1956-os élményeiről, a holokausztról vagy arról, miért nem hagyta el az országot november 4. után. A nagyon jól feltett kérdések, s kérdező és válaszoló harmincéves barátsága lehetett az oka, hogy az önéletrajzi beszélgetés olyan őszinte, póztalan és izgalmas maradt ezeknek a nehezen felidézhető, s még nehezebben elmondható eseményeknek az elbeszélésénél is.
A Tímár Józsefről készült kép
Számomra talán a könyv második legizgalmasabb része volt, ahogyan kibontakozott a zsidó polgárcsalád élete egy budapesti bérházban, ahol természetesen zsidó a tulajdonos és az összes lakó is, de minderről nem kell beszélni, mindez magától alakul így, mert az ember tudja, kiben bízhat. Telnek a szép polgári napok, a kislány együtt teázhat a nagyszüleivel, "ahogy jó polgári családokban szokásban volt", az édesapának gyümölcs-nagykereskedése van, a nagybácsi háromszoros olimpiai bajnok kardvívó, a kislány masnival a hajában mosolyog Székely Aladár gyerekfotóján, balerinának készül, de túl merev hozzá, fehér fátyolban elsőáldozó - és akkor hirtelen minden megváltozik. Munkaszolgálat, légiveszély (a nagymama sosem jön le a pincébe, "Fiam, tönkremegy a rétes" - mondogatja), sárga csillag, védett házak, csodálatos véletlenek - és eltűnő családtagok. Igazán megrázó.
Mások viszont valószínűleg a legpompásabb részét fogják szeretni a könyvnek, amely a képek, s azok között is leginkább a legendás színházi fotók történetét beszéli el. Mivel szerencsére A fotográfia bűvöletében kézbe illő mérete ellenére album is, a különleges dokumentumok és családi fotók mellett Keleti Éva számos fényképét tartalmazza gyönyörű minőségben, így még sokkal érdekesebb elolvasni a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Ruttkai Éva kezdőrúgása a színészek és újságírók futballmérkőzésén, Orson Welles a Citadella étteremben, a derűs Kállai Ferenc nagy bajusszal, kalapját lengetve, egy meglepően boldog Páger Antal felesége kezébe kapaszkodva a villája kertjében... S Tímár József, a takarásból fényképezve, egy élet súlyával a kellékbőröndjeiben. Utazás a múltba: mindenkinek ajánlott.

Linkek
Könyvtestvérek 1. - Fantasztikus klasszikusok 
Könyvtestvérek 2. - Történelem először
Könyvtestvérek 3. - Klasszikus krimik  
Könyvtestvérek 4. - Történelem másodszor 
Könyvtestvérek 5. - Holmes kétszer

Könyvtestvérek 6. - Könnyű olvasmányok
Könyvtestvérek 7. - Sherlock Holmes, sokadik folytatás 
Könvvtestvérek 8. - Ugyanaz duplán 
Könyvtestvérek 9. - Történelem, mindennapok, ötvenes évek

Könyvtestvérek 10. - Tudomány, váratlanul
Könyvtestvérek 11. - Kemény diók, amelyeket érdemes feltörni
Könyvtestvérek 12. - Maigret és Machen
Könyvtestvérek 13. - Helikonos borzongás
Könyvtestvérek 14. - Történelem negyedszer

Könyvtestvérek 15. - Történelmi nyomozások először
Könyvtestvérek 16. - Történelmi nyomozások, ismét
Könyvtestvérek 17. - Történelmi nyomozások, megint
Könyvtestvérek 18. - Szerelem Kínából

Könyvtestvérek 19. - Történelmi nyomozások, újra
Könyvtestvérek 20. -  Új a Maigret, új a Dick...
Nők és borítók
Ahogyan korábbi újdonságajánlómban leírtam, nagyon várom Sarah Rose Legendás lányok című kötetét, amelyet magyarul a Partvonal ad ki: a könyvet, amely angol alcíme szerint azokról a kémnőkről szól, akik "fegyverrel harcoltak az ellenállásban, szabotázsakciókat hajtottak végre a nácik ellen, s így segítettek megnyerni a II. világháborút." Ha majd elolvastam, beszámolok róla: most - hangsúlyozottan látatlanban/olvasatlanul - csak egyetlen dologról szeretnék írni. Ez pedig a könyv magyar borítója. Amely így néz ki.


Igazán látványos, feltűnő, érdekes. Számomra bizonyos szempontból mégis megbocsáthatatlan. Ez a könyv ugyanis, ha jól értettem a külföldi ajánlókat, alapvetően az SOE-nál szolgáló öt nőről fog szólni. Közülük hárman ezer veszély között, hőstetteket végrehajtva, életüket kockáztatva végül túlélték a háborút, s MBE címmel honorálva, tisztelettel és megbecsüléssel övezve haltak meg idős hölgyekként. A másik kettőt elfogták és kivégezték a németek: egyikük még csak 24 éves volt. Tényleg olyan téma ez, amiről először mindenkinek egy RÚZS jut eszébe?

 A rúzshoz és festékekhez egészen más képzettársítások kapcsolódnak: más zsáner, más műfaj. A jobb szélen ezzel szemben: az ellenség, vagyis egy náci átlagnőkről szóló kötet magyar borítója
Már a címmel is van némi gondom, mert egy kicsit kezdem unni, hogy az új trend szerint minden nő, aki végrehajtott valami korszakalkotót, lánnyá avanzsál. (Esti mesék lázadó lányoknak, Magyar mesék lázadó lányoknak, A lány, aki csillagász lett, A lány, aki orvos akart lenni... - persze itt a lányosítás a fiatal célközönség miatt többé-kevésbé indokolt, de én azért nagyon örültem, amikor végre megjelent az 50 elszánt magyar nő is.) De a lány szóról végeredményben Sarah Rose tehet, hiszen ő adta a D-Day Girls címet a könyvének: igaz, az eredeti cím az alliteráció mellett a háborúra is utal, a magyar viszont nem.

A D-napról a borítótervezőknek - férfiak esetében - katonák, fegyverek, homokpadok, sisakok és effélék szoktak eszébe jutni. A jobb szélen a D-nap kémtörténetének a fedélképe és egy férfiak által kitalált és kivitelezett SOE-hadműveletről szóló könyv magyar címlapja. Érdekes módon egyiken sincs borotva vagy mandzsettagomb...
Viszont szerintem érdemes lenne végiggondolni, hogy ha már sikerül kiadni egy kötetet olyan emberekről, akik a háborúban bátran, hősként cselekedtek, de részben, mert titkos akciókban vettek részt, részben, mert nők voltak, sokáig el sem mesélhették a történetüket, elismerést viszonylag későn, ismertséget pedig alig kaptak, szabad-e mindezek után rátenni a könyv borítójára egy töltényhüvelyre emlékeztető rúzst... Akkor most van női egyenjogúság és modern szemlélet, vagy nincs? A kémnő, mint olyan, piros ajkú matahari vagy egy életét kockáztató nőnemű ember?


És már csak azért is érdekes kérdés ez, mert a rúzsos borító tényleg hazai készítmény. Sarah Rose könyvének eredeti fedele a korabeli háborús plakátok nőalakját idézi meg: egy saját korában emancipált, bár mára persze kissé ellentmondásos nőképet. És ha már engedményeket kellett tenni a paperback-kiadás olvasóinak, felcsillantva egy kis romantikát (és a repülőgépek biztos, hogy innen érkeztek a magyar fedélképre...): hát ahhoz meg pont elég volt egy kalap.


(Fontos megjegyzés: A poszttal senkit sem szerettem volna elriasztani a könyvtől és negatív reklámot csinálni neki. Csak a problémára akartam felhívni a figyelmet. Örülök, hogy a mű megjelenik magyarul és alig várom, hogy olvashassam!)