Álompár - Errol Flynn és Olivia de Havilland
The Charge of the Light Brigade (1936)
"Különös dolog az olyan "kémiai", érezhető vonzerő, amelyik átjön a mozivásznon, s nem hiszem, hogy gyakran előfordul. Köztem és Errol közt bizonyosan létezett ilyen közös hullámhossz." (1) E szavakat Olivia de Havilland mondta 2004-ben akkor már negyvenöt éve halott színésztársáról, Errol Flynnről. De Havilland és Flynn olyan legendás szerelmespárja a mozivászonnak, mint Lauren Bacall és Humphrey Bogart, Elizabeth Taylor és Richard Burton, Julia Roberts és Richard Gere vagy éppen Greta Garbo és John Gilbert.

Errol Flynn és Olivia de Havilland nyolc filmet forgattak közösen. Ma is nyugodtan nevezhetők álompárnak, hiszen mozijaikban tökéletesen összeillő szerelmesekként játszottak együtt, minden néző számára hihetővé téve a filmbeli "és boldogan éltek örökkön örökké" formulát. A való életben azonban, bár mindketten többször kötöttek házasságot, sosem találtak egymásra. Lelkes rajongóik hiába várták, hogy a két színész, aki a filmvásznon ötször mondta ki együtt a boldogító igent, a valóságban is összeházasodjon. Mégis már első filmjük, az 1935-ös Blood kapitány bemutatója után megindult a romantikus legendák szövögetése kettejük kapcsolatáról. De vajon mi az igazság? Milyen volt a Warner két sztárszínészének viszonya az évek során?

Olivia és Errol: a tökéletes filmes pár

Captain Blood: Flynn jelmezpróbája (1935)
A Captain Blood szereposztóinak merész vállalkozása, amikor leszerződtették a teljesen ismeretlen Flynnt és De Havillandet Peter Blood és Arabella Bishop szerepére, telitalálat volt. A két nagyon fiatal, kezdő színész főszerephez juttatása a stúdió első nagy költségvetésű, hangos kalandfilmjében kockázatos és merész játék volt, de végül nyert. Ahogyan Jack Warner, a stúdiómogul fogalmazott: "Ez a két amatőr együtt egyszerűen lángra lobbantotta a vásznat." (2) A huszonöt éves Flynn mögött öt jelentéktelen (ausztrál, brit, amerikai) film és némi repertoárszínházi gyakorlat állt, a tizenkilenc éves De Havillandet Reinhardt fedezte fel az előző évben egy nyári színházban, s mindössze három filmmel büszkélkedhetett, melyek közül az egyetlen fontosat, Reinhardt Szentivánéji álomját még be sem mutatták, amikor a Captain Blood forgatása megkezdődött. Ekkora filmet bízni ennyire újonc színészekre még Hollywoodban is ritka volt: nem csoda, hogy Blood és Arabella szerepét eredetileg Robert Donatnak és Jean Muirnek szánták. Olivia és Errol azonban jött és győzött: pusztán a kész film alapján valószínűleg senki meg nem mondaná, hogy nem komoly gyakorlattal rendelkező, tapasztalt színész főszereplőket látott, a mozi óriási sikerét viszont egyértelműen játékuk lenyűgöző frissessége, bája és lelkesítő szenvedélyessége magyarázza. A Captain Blood egyértelmű kritikai siker lett: öt Oscar-díj-jelölésével, több mint másfél millió dolláros bevételével végtelenül elégedetté tette a stúdiót.

Pihenés a rabszolgavásáron (1935)
Olivia de Havillandből és Errol Flynnből pedig sztárt csinált: sőt, sztárpárt. A mozirajongók nemcsak lelkesedtek értük, de valamennyi következő filmjükben is együtt szerették volna látni őket. Ami érthető: hiszen ahogyan Arabella Bishop a szerelme után néz, ahogyan Blood a film végén magához öleli megtalált kedvesét, pusztán az, ahogyan a filmvásznon a két ember pillantása egybekapcsolódik, romantikus, mégis igaznak hat. Az illúzió tökéletesen működik. Egyetlen filmtörténész sem mulasztja el megemlíteni, milyen különös egyébként, hogy a két színész jól mutatott egymás mellett. De Havilland ugyanis a nők közt is viszonylag alacsony, mindössze 163 centiméter magas volt, míg Flynn 190 centiméteres óriás; s míg De Havilland hangja bársonyosan, meglepően mély, addig Flynné fiúsan, bár vonzóan vékony maradt. Mégis, az ellentétek vonzzák egymást, s a nézők egyetértettek, hogy a magas, délceg királyfi mellé alacsony, kecses királykisasszony való.

Reklámfotó a Captain Bloodhoz (1935)
A két színész külső vonzerejénél azonban sokkal fontosabb, hogy Flynn és Havilland kitűnően tudott együtt játszani. Tony Thomas filmtörténész így fogalmazta meg sikerük titkát: "Ők ketten tökéletesen illettek a romantikus történelmi filmekbe: klasszikus értelemben véve szép emberek voltak, kulturált beszédhanggal, s valami távoli előkelőség lengte körül őket." (3) Mindketten kiváló színészek voltak, s – lehet, hogy nagyrészt önkéntelenül – tökéletesen értették egymást játék közben. Talán az is segített ebben, hogy De Havilland már ekkor is összpontosító, tervező, tudatos és precíz színészalkat volt, Flynn viszont - pályája e szakaszában még egészen biztosan - inkább ösztönös, improvizatív, akit kifejezetten az inspirált, ha segítő és elfogadó színészpartner volt a társa az egyes jelenetekben.

Öt esküvő, négy búcsúzás, három halál

A Blood kapitányt hét további film követte és egy nyolcadik, amelyben mindkét színész szerepelt, de nem együtt. Ezek a következők:


1. Captain Blood (1935) – A kalandos kalóztörténetben játszott először együtt a pár. Peter Blood, a doktorból lett rabszolga, rabszolgából lett kalóz és kalózból lett kormányzó sokat küzd a sorssal, míg kiérdemli szerelmének, Arabellának, Bishop kormányzó unokahúgának kezét. A film tele van remek szerelmi kettősökkel, mint az a jelenet, amikor Arabella megvásárolja Bloodot, vagy a film humorral és szerelemmel teli zárójelenete.


2. The Charge of the Light Brigade (1936) – A kalandos történelmi dráma a krími háború idején játszódik. A brit hadsereg daliás tisztjének, Geoffrey Vickersnek (Flynn) rá kell döbbennie, hogy menyasszonya, Elsa Campbell (De Havilland) valójában nem őt, hanem öccsét, Perryt (Patrick Knowles) szereti. Önfeláldozóan félreáll: hősi halálát leli a brit könnyűlovasság öngyilkos támadásakor, amelyet Tennyson örökített meg költeményében. Ebben a filmben Flynn és De Havilland szokatlan módon elveszítik egymást: Elsa a film egy részében lelkiismeret-furdalások közt ingadozik a két férfi közt, míg Geoffreyban csalódása érleli meg az elszántságot a hősi halálra.


3. The Adventures of Robin Hood (1938) – A filmes pár emblematikus filmjében a büszke normann Lady Marian beleszeret a szász útonállóba, a nemes Robin Hoodba, megmenti az akasztófától, és élete kockáztatásával segíti, hogy bosszút állhasson az áruló János hercegen és cinkosain. Robin éppen időben érkezik, hogy a film végén kiszabadítsa halálra ítélt szerelmét. A mozi legjobb szerelmi részlete az erkélyjelenet. A történet Robin híres mondatával zárul, aki kézen fogva kedvesét, Richárd királynak, aki néhány perce maga rendelte el Marian és a lovaggá ütött Robin házasságát, már a várterem ajtajából kiabálja vissza: "Minden parancsod ugyanilyen buzgalommal teljesítem, felség!"


4. Four’s a Crowd (1938) – De Havilland és Flynn egyetlen közös vígjátéka és nem kosztümös filmje. Flynn furcsa szerepben látható, mint Bob Lansford, az angyalarcú, mindig szálakat szövögető riporter. Havilland Lorri Dillingwell, egy gazdag lány, aki Lansford menyasszonya. A vígjátékban – bár ezt is Kertész Mihály rendezte, mint az eddigi három és a következő három filmet – valami újat próbáltak ki. Flynn kedvesen pimasz hős helyett olykor bosszantóan szemtelen alakot játszik, De Havilland határozott hölgy helyett naiv kislányt. A sztori dupla esküvővel végződik, ám számos oda-vissza csere után Lorri végül nem Bobnak nyújtja a kezét, hanem a barátjának (Patrick Knowles), Lansford pedig barátja barátnőjével (Rosalind Russel) vígasztalódik. Az eredmény kissé vontatott vígjáték, amelyben azonban De Havilland és Flynn bemutathatják remek komikus képességeiket.


5. Dodge City (1939) – Flynn és De Havilland első westernje nagyszabású színes film. Wade Hatton (Flynn), a vállalkozó szellemű ír idegenként érkezik meg Dodge Citybe, a korrupció és a gonosztevők városába, ám ott hamarosan botcsinálta seriffként kell hozzálátnia a rendteremtéshez. Abbie Irving (De Havilland), a fiatal újságírónő kezdetben megveti őt, ám Wade-nek sok kaland után sikerül szerelme kezét is kiérdemelnie. Miután a közönség nem fogadta jó szívvel a Four's a Crowdot, a film két főszerepe visszatérés a jól bevált drámai-szerelmes-kalandos recepthez. Az epikus, romantikus dráma a Robin Hood meseszerű Technicolor-világa után színes, lírai pasztellkörnyezetbe helyezi a szerelmespárt második nem fekete-fehér filmjükben.


6. The Private Lives of Elizabeth and Essex (1939) – A Bette Davis és Flynn főszereplésével készült történelmi drámában nem sok keresnivalója van más érzelemnek, mint Erzsébet és Essex szerelme és gyűlölete egymás iránt. Meglepő módon mégis beleerőltettek a történetbe egy Flynn-De Havilland szerelmet, illetve majdnem-szerelmet. Lady Penelope Gray halálosan és reménytelenül imádja a daliás Essexet, aki meg sem látja őt, hiszen csak a királynőt szereti. Az udvarhölgy előbb megkísérli óvni Essexet a hisztérikus, önző királynőtől. Később féltékenységében maga segít elsikkasztani a szerelmesek leveleit, s ez a cselekedete indítja el az Essex végső bukásához vezető eseményeket. Végül azonban életét kockáztatva esdekel a gróf életéért. Kicsi és nem elég jól megírt szerep a színésznőnek, aki ebben az évben játszotta el Melanie-t az Elfújta a szélben. A Flynn-De Havilland összjáték azonban tökéletes, különösen az aggódó Penelope és a fiúsan felelőtlen gróf párjelenete a film közepén.


7. Santa Fe Trail (1940) – Az epikus történelmi dráma a John Brown-lázadásról szól, de kalandfilmes és western jelenetek színesítik. Flynn játssza a fiatal Jeb Stuartot, a polgárháború leendő déli tábornokát és hősét, aki beleszeret egyik kadéttársa húgába, a csinos, talpraesett Kit Carson Hollidaybe (De Havilland). Szerelme kezéért barátjával, leendő ellenségével kell „megküzdenie”, George Armstrong Custerrel, akit Ronald Reagan alakít. Ennél azonban sokkal fontosabb a véres harc megfékezése, amiben Stuartnak szerelme is segítségére van. De Havillandnek jutottak a filmben azok a jóserejű mondatok, amelyek felidézik a közelgő polgárháború rémét. Drámai jelenetei mellett azonban számos könnyed szerelmi csevegés és humoros részlet is tarkítja szerepét. A film a szerelmesek esküvőjével fejeződik be, mintha nem jönne holnap (vagyis a polgárháború).


8. Thank Your Lucky Stars (1943) – A háború alatt készült vidám show valójában kakukktojás mindkét színész filmográfiájában. A humoros jelenetekből és dalokból álló filmben a Warner sztárjai többnyire önmagukat játsszák (például Bette Davis, Alan Hale, Humphrey Bogart), Havillandnek és Flynn-nek nincs közös jelenete. Ezért is szoktak a két színész nyolc közös filmjéről beszélni kilenc helyett. Olivia de Havilland egy háromszereplős, táncos, énekes jelenetben szerepel Ida Lupino és a komikus George Tobias mellett: zseniális és önironikus, ahogyan a tehetségtelen táncoslányt játssza, mégis megdöbbentő szalagcsokorral a fején szteppelni és rágózni látni a már ekkor kétszeres Oscar-jelölt színésznőt abban az összeállításban, ahol Bette Davis vagy Ann Sheridan egyszerűen csak előkelően vagy zaklatottan énekel egyet... Flynn talán jobban járt, az ő mulatságos énekes és táncos jelenete, amelyben egy modern Háry Jánost játszik, jóval szórakoztatóbb és ízlésesebb.


9. They Died with Their Boots On (1941) – Errol Flynn és Olivia de Havilland utolsó igazi közös filmje, amelyet már nem Kertész, hanem Raoul Walsh rendezett. Talán ez kettejük legdrámaibb, legjobb alakítása minden kalandos részlet ellenére. A George Armstrong Custer tábornok életét és legendáját a történelem tényeitől igencsak eltérően feldolgozó, ám szép, epikus filmben ezúttal Flynn játssza Custert, De Havilland pedig a tábornok feleségét, Elizabeth (Libbie) Bacont. Kettejüknek lehetőségük van arra, hogy megformáljanak egy szerelmet az első találkozások humoros jeleneteitől az esküvőn és a házasság boldog mindennapjain át a végső búcsúig, és mintegy tizenegy évet „öregedjenek” a film során. A filmbéli házasság ábrázolását gyakran elemzik úgy, mint egy hazug életmodell reklámját: hiszen a csodálatra méltó, lenyűgözősen vonzó és bátor, de néha felelőtlen, hősies, forrófejű férj mögött biztos támaszként áll az okos, realista, de férjét tökéletesen elfogadni képes, s őt mindenben támogató feleség. A két színész alakításában azonban abszolút őszinte, megrázó, mély érzelmek feszülnek a házaspár tagjai közt, amelyek felejthetetlenné és furcsa módon igazzá teszik az egész mozit. Libbie és Custer búcsújelenete (az örökre távozó Custer által megbillentett, üresen lengő hintaszék és a magányosan, egyre távolodva látható Libbie képével) kifejezetten kínálja magát, hogy valaki arról elmélkedjen: a nagyszerű filmes páros nem játszott együtt, soha többet. Ám enélkül is nagyon finoman, mértéktartóan és erőteljesen eljátszott csúcspontja a filmnek: megdöbbentő módon sokkal inkább csúcspont, mint a nevezetes, utolsó csatajelenet, amely alapvetően látványelvű, így avuló, szemben De Havilland és Flynn póztalan és inspiráló színészi játékával.

Szerelem és emlékezet

A két fiatal színész valószínűleg már a Captain Blood forgatása alatt egymásba szeretett: de legalábbis mindketten vonzódni kezdtek egymáshoz. Ám a helyzetet nehezítette De Havilland szolidsága és látszólagos megközelíthetetlensége, s Flynn számtalan botránya, szerelmi kalandja és felbonthatatlannak tűnő házassága Lili Damitával.

A két fiatal sztár Guy Kibbee-vel a Captain Blood forgatási szünetében (1935)
Errol Flynn visszaemlékezésében, sok év múlva így mutatta be olvasóinak az első találkozást: "Próbafelvételt készítettek velem és egy különlegesen elbűvölő fiatal nővel, Olivia de Havillanddel. Mindössze tizenkilenc éves volt akkoriban, a szeme melegbarna, a modora rendkívül finom." (4) Mint látható, Flynn, aki önéletrajza lapjain ironikus, szellemes és olykor kaján részletességgel, bár mindig tökéletesen szalonképesen, eddigre már egy tucat hölgy szépségét és előnyös tulajdonságait ecsetelte Ausztráliától Hollywoodig, feltűnően szemérmesen vezeti be könyve szereplői közé színésztársnőjét, úgy jellemezve őt, ahogyan bármely nő szeretné, hogy jellemezzék egy első találkozás után... Később is mindvégig az udvarias szeretet és a szakmai tisztelet szavaival ír róla, ellentétben számos más színésznővel, akit megemlít a könyvben.

A Captain Blood utolsó szerelmes jelenetében (1935)
Hogy ő mit érzett De Havilland iránt 1935-38-ban, azt 1959 táján visszatekintve így foglalta össze: "A Captain Blood forgatása alatt egyre jobban vonzódtam Olivia de Havillandhez. A The Charge of the Light Brigade készítése idején pedig már biztos voltam benne, hogy szerelmes vagyok belé. Csak ez tette elviselhetővé számomra a kínlódással teli forgatást. Hosszú időbe telt megcsinálni a filmet, s egész végig attól féltem, hogy ostoba tréfáimmal felbosszantom Miss De Havillandet – bár igazából csak az érzéseimet próbáltam kimutatni. Olivia még csak huszonkét éves volt. Én meg házasember, természetesen, szerencsétlenségemre. Olivia bájos volt – és tartózkodó. Nyilvánvalóan utált engem az ugratásokért és nagy átverésekért, amiket műveltem. Egy alkalommal például döglött kígyót talált a fehérneműjében, amikor fel akarta venni. Megrémült, elsírta magát. Persze pontosan tudta, ki a felelős: mindez nem kedveltetett meg vele túlságosan. Csak lassanként jutott el korlátolt agyamig, hogy ezekkel a gyerekes csínyekkel egyetlen lány szívét sem fogom meghódítani. De már késő volt, többé nem tudtam őt kiengesztelni. Később elmondta, hogy akkoriban állandó rettegésben élt amiatt, vajon milyen újabb idióta ugratás következik részemről. Azt hiszem, azóta sem változtam sokat. Az nem jellemző a tréfacsinálókra. Fiatalon túl sok időt töltöttem férfitársaságban: a fiatal hölgyek érzékenységével kapcsolatban lett volna mit tanulnom." (5)

The Charge of the Light Brigade: sminkigazítás (1936)
Azért érdekes ez az idézet, mert függetlenül pontatlanságaitól és retrospektív voltától, néhány dolgot a szavakon túl is elárul arról, valójában miként gondolt Flynn a De Havillanddel való kapcsolatára. Először is nem szolgálta ki a rajongói elvárásokat: alig írt önéletrajzában a színésznőről, még forgatási anekdotákat sem jegyzett le róla. Pedig másokról, mint Bette Davisről, a vele ugyanebben az időszakban készített filmjeiről bőségesen mesélt. Ennek bizonyára az az egyik oka, hogy az ellenfeleiről és harcairól több mondanivalója volt, mint a barátairól. De talán közrejátszott a tapintat és a szeretet is, és ez a második érdekes dolog az idézetben: Flynn egy helyen a Miss De Havilland névvel tisztelte meg az egy sorral később már Oliviaként emlegetett színésznőt. Ráadásul, ez a harmadik furcsaság, a nagy kiteregető semmit sem árult el arról, miként fogadta De Havilland a közeledését. A fenti döglött kígyós eset számos visszaemlékező szerint még a Captain Blood forgatása idején esett meg (s egyébként kitömött játékkígyó kapott szerepet benne, nem egy igazi), De Havilland pedig a The Charge of the Light Brigade idejére tette. Ám valójában egyik film készítésekor sem volt ő még huszonkét éves: a huszonkettőt csak 1938-ban, már a The Adventures of Robin Hood bemutatásának évében töltötte be... Vagyis az, hogy az első vagy második filmjük idején Flynn által elkövetett csínytevés (és esetleg több el nem mesélt, újabb kínos tréfa) után a színésznő bosszankodott, semmiképpen sem lehet oka annak, hogy négy-öt évvel később eltávolodtak egymástól Flynn-nel. Hiszen e kezdeti ugratások idején még el sem kezdődhetett igazán a vonzalmuk...

The Adventures of Robin Hood: jelmezben (1937)
Persze lehetne kérdezni, létezett-e egyáltalán ez a kölcsönös vonzalom, vagy csak munkakapcsolat volt a két ember között mindvégig. Erről Bette Davis, Flynn nagy utálója, ellenben Olivia de Havilland egyik legjobb barátnője így vélekedett: "Flynn valóban imádta Olivia de Havillandet, de ő végül sikeresen megszabadult tőle. Biztos vagyok benne, hogy Flynn halálosan szerelmes volt belé." (6) A színész érzelmeinek erősségét bizonyítja, hogy a korabeli bulvársajtó és a bizalmas színészbarátok egy része is úgy vélte, 1937 őszén, a The Adventures of Robin Hood forgatásának kezdete idején Errol Flynn a válást fontolgatta, Olivia de Havilland pedig a házasságot, Flynn-nel. S épp ez a tény teszi igazán sokatmondóvá az önéletrajzot: az, hogy erről látszólag semmi nincs benne. Mégis, a hiány és a szöveg folytatása igen árulkodó. Flynn ugyanis könyvében mindvégig össze-vissza ugrál az időrendben, asszociatív alapon váltogatva a témákat. Azonban érdekes módon a De Havillanddel kapcsolatos fenti néhány sort, amely látszólag egyszer s mindenkorra le is zárta a visszaemlékezésben az Olivia iránti szerelem témáját, azonnal két olyan oldal követi, amelyben a Robin Hood 1937-es forgatása kapcsán Flynn feleségéről van szó: és arról, ekkoriban "olyan erőszakosan féltékennyé vált, hogy kezdtem feltételezni, mégis szerelmes belém", majd tányérdobálások és veszekedések leírása következik... (7) S bár a szöveg meg sem említi újra Olivia de Havillandet (csak szép nőkről esik szó egy félmondatban), valószínűleg nem véletlen, hogy miután (jó sok elhallgatással) végre írt a színésznőről, Flynn-nek rögtön ezután 1937 jutott eszébe: a pillanat, amikor - nem tudott elválni, még De Havilland kedvéért sem. (8)

Robin Hood válna

Pózolás esküvő után: 1935. június
Itt érdemes felidézni Flynn első házasságát: mire ugyanis Errol Flynn megírta az önéletrajzát, már nagyon messze volt érzelmeiben attól a fiatalembertől, aki úgy jelent meg Hollywoodban, mint Lili Damita barátja. A hagyomány szerint (9) 1935-ben azon a hajón találkozott a gyönyörű és tehetséges Lilivel, amelyen Amerikába utazott, hogy élete első, hétéves szerződésével az ottani Warner alkalmazottja legyen, s remélhetőleg valódi filmszínésszé váljon. Damita, a francia születésű, francia és német filmekben már majdnem igazi csillaggá vált színésznő legalább öt évvel volt idősebb nála, s Flynn-nel ellentétben teljesen biztosra ment: Hollywoodtól igazi sztárszerepeket remélt, első fontos filmjében rögtön James Cagney oldalán. A lapok eleinte csak Damita jóképű és szemtelenül fiatal barátjaként írtak Flynn-ről, aki azonban elképesztő vonzerejével nagyon hamar észrevétette magát a partikon és a médiaeseményeken. Majd teljesen váratlanul következett Peter Blood szerepe, s ez mindörökre felborította a kényes egyensúlyt. A pár júniusban házasodott össze, a Captain Bloodot augusztusban kezdték el forgatni, s decemberre Errol Flynn sztár volt, Lili Damita pedig - a sztár felesége. Ez a változás jól érzékelhető három újságcím alapján. 1935. június: Elmúlt Táncok Éjszakája: Lili Damita, a Híres Filmszínésznő a Tasmániai Errol Flynn-nel, Akivel Rövidesen Összeházasodnak - 1935. augusztus: Lily Damita Megházasodott: Arizonában Mondta Ki az Igent a Szintén Színész Errol Flynn-nek - 1935. december: Errol Flynn, a Filmrajongók Új Kedvence Feleségével, Lili Damitával, a Népszerű Színésznővel... (10)

Jó sajtó: 1935
És a helyzet egyre rosszabb lett: Damita 1935 után már csak két filmet forgatott, pályája befejeződött, Flynn viszont épp ekkor indult el a csúcs felé. (11) A végül 1942-ig tartó házasságnak voltak boldog és szenvedélyes pillanatai is, s Fleen és Damita (ahogyan egymást szólították) valamikor és valameddig bizonyára szerette egymást, az pedig, amit Flynn bedroom artnak nevezett, a legváratlanabb pillanatokban összekapcsolta őket újra. Az esküvőt azonban, amelyet Damita számos visszaemlékező egybehangzó állítása alapján azzal kényszerített ki, hogy öngyilkossággal fenyegetőzött, hamar követte a kiábrándulás. Flynn szabadságra vágyott, mégsem tudott elszakadni a feleségétől, Damita a férje szerelme mellett teljes ellenőrzést is akart az élete felett. A házaspár botrányos és hangos veszekedései számos alkalommal végződtek azzal, hogy a feleség különféle dolgokat vágott férje fejéhez a pezsgősüvegtől a bútorokig. Flynn (elfogultan, utólag és nyilvánvalóan pszichológussal konzultálva) így magyarázta a helyzetet: "Csapdában éreztem magam, fulladozva Lili birtoklási vágyától. (...) Néha az a különös érzésem támadt, hogy el fogok jutni a töréspontig. Pedig eközben fenn kellett tartanom a boldogság látszatát. A Lilit jellemző erőszak több volt annál, amivel képes lettem volna megküzdeni. Depresszióba kergetett, képtelenné tett rá, hogy örüljek a váratlanul elért sikernek. Úgy éreztem, egyszer csak lerázom magamról ezt az egészet, és visszatérek a semmibe." (12) Damita kortárs nyilatkozatában is érezhető a keserűség, amikor egy újságíró kérdésére mosolyogva így fogalmazott: "Flynn semmiképpen sem "jó férj" a szó tényleges értelmében. De személyében végtelenül izgalmas emberrel oszthatom meg az életem. Ez teszi őt számomra nagyon jó férjjé. Mivel imádom a veszélyes és békétlen életet." (13)

Karolások: 1936 eleje
A helyzet ördöginek bizonyult: mindkét felet tökéletesen boldogtalanná tette a kapcsolat, kilépni azonban nem tudtak és többé-kevésbé nem is akartak belőle. Flynn-nek és a stúdiónak elképesztően fontos volt, hogy a házasságot igazi, rózsaszín szívecskés luxusálomnak ábrázolhassák a lapok: ahányszor csak felreppent a válás híre, ezt mindig mosolyokkal teli, a házaspárt otthonában, vagy társasági eseményeken ábrázoló fotósorozat követte, szemléltetve, hogy minden rendben. A pályája csődjével küszködő Damitának szintén létfontosságúvá vált a szerep, amelyet 1937-re megalkotott magának: a támogató feleségé, aki feladta karrierjét a férje kedvéért, s csendben, a háttérben mindig ott áll mellette. (14) Hollywoodban nem tűnik nehéznek egy válás: a Damita-Flynn-páros esetében azonban három dolog is lehetetlenné tette. Az első a pénz volt: az egyre inkább Flynn "kereste" pénz, amely azonban közös vagyonná vált, s amelynek egyik fél sem kívánt lemondani egyetlen centjéről sem. A második akadályozó tényezőnek Flynn a harmincas években még abszolút stabil, törésmentes romantikus imázsa tekinthető: Blood kapitány és Robin Hood heroikus megszemélyesítője nyilvánvalóan nem vallhatta be másoknak, de igazából magának sem, hogy egy bántalmazó kapcsolatban él, alapvetően bántalmazottként. A harmadik dolog e kettőből következett: mivel Flynn távoli forgatással, utazással, kalandkereséssel, őrült kapcsolatokkal, töméntelen mennyiségű alkohollal és (ekkor még elviekben gyógyszerként szedett) szerekkel próbálta megoldani problémáit, egyre támadhatóbbá vált, legyen szó akár a pénz, akár az áldozat-szerep kérdéséről... Ugyan kit érdekelt volna az ő lelke és a (létező) házassági problémái, amikor közben olyan gátlástalanul, botrányosan kezdett élni, ahogyan...

Mrs. Robin Hood: 1937. október
Mindez azért fontos, mert ezalatt, illetve ennek alternatívájaként fordulhatott komolyabbra a kapcsolata Olivia de Havillanddel. Miközben a Robin Hood erdei jelenetei forogtak a kaliforniai Chicóban, mindenképpen történt valami, s jóval több, mint szép, névtelen nők addig is menetrend szerinti feltűnése és letűnése... A forgatás szeptember végén indult, október közepén pedig Lili Damita váratlanul megjelent a helyszínen: ami korábban egyáltalán nem volt szokása. Sőt, ahogyan a korabeli újsághír megírta: nyolc hatalmas bőrönddel érkezett, amelyeket "ágyneműk, paplanok, ezüstnemű és függönyök töltöttek meg. Lili magára vállalta a háziasszony szerepét, hogy, ahogyan fogalmazott, "igazán csinossá" varázsolja Errol szállodai szobáját." Damita egy rafináltan egyszerű lovaglónadrágot és egy sportos fehér blúzt is magával hozott: ezekben pózolt a fotósoknak talpig Robin Hood-jelmezbe öltözött férje oldalán, épp azon sziklán, amelyről a filmben Flynn köszönti Lady Mariant, vagyis Olivia de Havillandet... Ahogyan az újságcikk is leszögezte burkoltan: sikerült elhárítania a válás veszélyét. "Nos, ezek után pletykálja valaki azt, hogy Errol és Lili nincsenek a legtökéletesebb házassági kapcsolatban!" (15)

Happy end nélkül

A fiatal Custer és szerelme (1941)
Arról, hogy mi történt Errol Flynn és Olvia de Haviland között 1935 és 1937, majd 1937 és 1940 között, máig sem tudni sokkal többet. Egymás iránti vonzódásuk bizonyára nem hagyott alább azután, hogy nyilvánvalóvá vált, Flynn képtelen elválni, ráadásul a következő két évben hosszú időt töltöttek együtt pusztán munkával is, négy szuperprodukciót forgatva. De Havilland azonban, aki - úgy tűnik - a szerelemben biztos kapcsolatra, a munkában pedig új lehetőségekre vágyott, lassanként egyre távolabb került Flynntől. 1939-ben leforgatta az Elfújta a szelet, a későbbiekben pedig, amennyire csak tudta, kerülte azokat a történelmi és kalandfilmeket, amelyekben Flynn játszotta a főszerepet - igaz, ennek elsősorban nem Flynn jelentette az okát, hanem De Havilland saját, művészi képességeit kamatoztatni akaró szerepvágyai. Így az eredetileg stúdióberkekben neki szánt női szerepeket a Virginia Cityben (1940) Miriam Hopkinsra, a Sea Hawkban és a Footsteps in the Darkban (1941) Brenda Marshallra bízták. Filmrajongóként talán kissé sajnálhatjuk, hogy az egyetlen jókislány-szerep, amelyet még sikerült De Havillandre rákényszeríteni Flynn oldalán, épp a Santa Fe Trail, e meglehetősen kevéssé sikerült mozi főhősnője volt: bár nagyon kedvelem Brenda Marshallt, őszintén kíváncsi lennék, milyen lett volna például a Sea Hawk, ha Olivia de Havilland alakítja benne Dona Mariát...

Mrs. és Mr. Custer sakkozik a They Died with Their Boots On forgatási szünetében (1941)
Másfelől 1939 decemberében Olivia de Havillandet James Stewart kísérte el az Elfújta a szél bemutatójára, s ez egy új szerelem kezdetét jelentette a színésznő életében. Stewart a következő év folyamán valószínűleg a kezét is megkérte, s bár De Havilland nemet mondott, a kapcsolat végül csak 1941-ben zárult le teljesen. Ez pedig épp az az év volt, amikor a színésznő utoljára játszott együtt filmen Errol Flynn-nel: felejthetetlenül és váratlanul. 1940, a Santa Fe Trail után De Havilland megfogadta, hogy soha többé nem fogad el szerepet Flynn-kalandfilmben. Flynn pedig 1941, a Dive Bomber forgatása után megfogadta, hogy soha többet nem egyezik bele, hogy Kertész Mihály, karrierje kovácsa, de egyben Flynn talán legnagyobb utálója rendezze őt: pedig egy tucatot a Flynn-sikerek közül, köztük a  Flynn-kalandfilmeket és az összes De Havillanddel közös mozit, épp Kertész jegyezte. Amikor azonban lehetőség nyílt a Custer életét romanticizáló történet leforgatására, Flynn, aki szárnyakat kapott attól, hogy ezúttal atyai barátja, Raoul Walsh dirigálja majd, maga járt közben, hogy Mrs. Custer szerepét mindenképpen Olivia de Havilland kapja. Az eredmény különös film lett: patetikus, látványos és izgalmas történelmi mese, amelynek azonban épp a Flynn-De Havilland összjáték biztosítja a túlélését és klasszikussá válását. A két színész olyan érdekességgel, változatossággal és mélységgel játszik benne együtt, mint valószínűleg még soha korábban. Pedig eddigre már valóban csak barátság volt közöttük: megértés, harmónia és ritka jó munkakapcsolat.

Sínen vannak: Custer és menyasszonya kamerán kívül (1941)
Miután a stúdiókban elváltak útjaik, egyre kevesebbet találkoztak. De Havilland 1943-46 között nem forgathatott, azután azonban végre megvalósíthatta pályaálmait, s két Oscar-díjával elfoglalta a helyét a kor legjobb színészei között. Végül nem kötött művészházasságot, 1946-53 között az amerikai író, Marcus Goodrich felesége volt, 1955-79 között pedig a francia Pierre Galant újságíróé. Első házasságából egy fia, a másodikból egy lánya született. 1955-től 2020-as haláláig Párizsban élt, sikeres művészként és élő legendaként. Flynn-nek 1941 májusában megszületett a fia, Sean Leslie Flynn: néhány héttel később Lili Damita, immár jelentős gyerektartásra számító anyaként, beadta a válókeresetét. A botrányos válóper 1942 áprilisában zárult, a vagyonmegosztás és a magas tartásdíj néhány év múlva gyakorlatilag csődbe vitte az egyébként is költekező színészt, akinek 1943-as pere idején megtört, az ötvenes évekre pedig hírhedtsége és önpusztító életmódja miatt tulajdonképpen tönkrement a karriere. Flynn élete utolsó felében szerte Európában, majd Jamaicán élt, s még két házasságot kötött: 1943-49 között a civil Nora Eddington, 1950-59 között a színésznő Patrice Wymore volt a felesége (előbbitől két, utóbbitól egy harmadik lánya született), de az utolsó szívroham 1959-ben szerelme, Beverly Aadland oldalán érte. Rossz hírneve napjainkig kíséri, s árnyat vet színészi tehetsége megítélésére is.

Egy hölgy emlékei

Flynn látogatóban a The Strawberry Blonde forgatásán (1940)
Olivia de Havilland sokáig nem beszélt Errol Flynn-ről és a hozzá fűződő kapcsolatáról. Csak a hetvenes évektől kezdtek megszaporodni az újságcikkek és televíziós interjúk, amelyekben felidézte, mennyire nagyra tartotta Errolt színészként és emberként. Ezzel hozzájárult Flynn művészi újra felfedezéséhez is, hiszen neve és szava sokat nyomott a latban a filmrajongók, de a filmtörténészek szemében is: ő pedig újra és újra elmondta, hogy szerinte Errol Flynn messze teheségesebb volt, mint azt ő maga, a kortársai vagy a stúdiója gondolta. De Havilland egy 1977-es beszélgetés során, a Dinah Shore Showban (16) árulta el a legtöbbet arról, milyennek tűnt a kapcsolatuk jövője negyven évvel korábban, 1937-ben. 1937 elejére ugyanis, ahogyan azt David Niven is (17) megírta önéletrajzában, Flynn Damitával való házassága nem egészen két év után megtörni látszott: néhány hatalmas veszekedés után a színész különköltözött a feleségétől, és Beverly Hillsen élt Nivennel közös agglegényotthonukban. Úgy tűnik, ekkoriban többször is találkoztak és együtt mentek szórakozni De Havillanddel, Flynn pedig feladva a csínytevő szerepet nagyon is úriemberként viselkedett színésztársnője előtt. Eközben igyekeztek eltűnni a fotósok elől, s megakadályozni, hogy bármelyikükről is kompromittáló fotók készüljenek. Ezt az időszakot követte a Robin Hood forgatása, s úgy tűnik, Flynn tulajdonképpeni házassági ajánlata.

Fotó 1937 elejéről a teljesen privát Oliviáról és Errolról: balra David Niven
"Varázslatos, karizmatikus férfi volt, de elátkozott ember. Azonnal beleszerettem, aztán rájöttem, hogy ő is szerelmes belém. Gyakorlatilag megkérte a kezem, de aztán nem váltak el Lili Damitával, így egyetlen dolgot tehettem: nemet mondtam" - emlékezett erre később De Havilland. (18) Egy 1978-as interjúban pedig így fogalmazott: "Ő volt a valaha élt legvonzóbb, leglenyűgözőbb, legszebb férfi. (..) A lehető legtökéletesebben rabul ejtett. Szerintem nagyon akarta (a házasságot), de sosem jutottunk el odáig. Azt hiszem, ma már bánom ezt. Akkoriban is hajlottam rá. Mindez olyan régen volt: ha ma kellene döntenem róla, azt hiszem, beleugranék. De akkoriban az ilyesfajta dolgokat nagyon megtartottuk magunknak. És igen: nagyon mélyen éreztem iránta. Lehetetlen volt nem szeretnem." (19) Ugyanakkor De Havilland 62 évesen, de valószínűleg negyven évvel korábban is realista volt, így azt is elmondta az újságírónak: "ha volt hibája Errolnak, akkor az, hogy keményen ivott. Ez igaz." Másfelől Olivia de Havillanddel Flynn olyasmit tudott művelni, amit sokáig egyetlen más nővel sem: beszélgetni. De Havilland azt az oldalát is ismerte és értékelte, amit viszonylag kevesen: nemcsak sármos és jó testű férfiként, pompás teniszezőként, brilliáns, de olykor közönséges modorú társasági csillagként tekintett rá, hanem olyasvalakiként, aki titokban büszke a műveltségére, imád olvasni, érdeklődik a művészet, főleg a festészet iránt, izgatja a lélektan és a filozófia, s maga is szeretne íróvá válni. Vajon egy őt ilyennek látó és elfogadó társ mellett is ugyanaddig merült volna Flynn a botrányokba és a szenvedélybetegségbe, mint Lili Damita mellett (vagy helyett)?

Amikor elkezdődött: 1935
A pillanat mindenesetre elszállt. 1937-38 után a két színész már nem gondolt házasságra, 1941 után nem is igen találkoztak többé. "Évek múlva Hollywoodban olyan rossz élményem volt" - emlékezett később De Havilland. "Az egyik partin egy magas férfi megcsókolta hátulról a nyakam, mire én felháborodottan megfordultam és megkérdeztem: „Elnézést, de ismerjük mi egymást?” Azután belém vágott, hogy Errol az. Annyira megváltozott. A szeme végtelenül szomorú volt. Épp eleget néztem a szemébe a filmekben ahhoz, hogy tudjam, a lelke odavan.”

Ami közös filmjeiket illeti, Flynn számára hősszerepei pusztán változatok voltak egy skatulyára, amit gyűlölt. Ahhoz minden látszat ellenére nem volt elég önimádó egyéniség, hogy kielemezze ezeket a – valójában remekül eljátszott – szerepeket. De Havilland pedig úgy tekintette a harmincas évek kalandfilmjeiben játszott nőalakokat, mint nagy nehezen legyőzött akadályt igazi filmszínészi pályája előtt. Csak idővel békélt meg a Flynn-filmekkel. Már évek óta Párizsban élt, amikor elhatározta, levelet ír Flynn-nek. „Bocsánatkérésnek szántam húsz év után. Annyi idő múltán újra látva a Robin Hoodot rájöttem, milyen jó valójában az összes kalandfilmünk. Megírtam Errolnak, hogy hálás vagyok neki minden közös jelenetünkért. De aztán eltéptem a levelet. Arra gondoltam, Errol azt hinné, megbolondultam. Örökké sajnálni fogom, hogy nem küldtem el a levelet. Néhány hónappal később Errol halott volt." (20)

A képek tanúsága

Ez Libbie Custer esküvője, nem De Havillandé (1941)
Sok megoldáshoz el lehetne jutni Errol Flynn és Olivia de Havilland kapcsolatán töprengve. Ott vannak a romantikusok, akik szeretnék ugyanazt látni a való életben is, mint a filmvásznon. Számukra Errol Flynn a gáncs nélküli lovag, Olivia de Havilland a tökéletesen hozzáillő szerelem, s az élet igazságtalansága, hogy ez a két szép és jó ember sosem találhatott egymásra. De vannak realisták is, akik emlékeztetnek, nem igazán kínál pozitív "mi-lett-volna-ha"-forgatókönyveket Flynn kezdődő alkoholizmusa, botrányos életmódja, első házasságában állandó hűtlenkedése, felelőtlen pénzkezelése, lelki sebekkel teli személyisége, az egész poggyász, amit minden nőnek a hátára kellett vennie, aki valaha is a filmsztár Errol Flynnt választotta.

Másfelől mégis elgondolkodtató számos dolog. Egyrészt az, mi lett volna, ha Lili Damita nem veszi rá 1935 júniusában Flynnt arra, hogy feleségül vegye? Vajon mi történt volna, ha a színész szabad emberként találkozik Olivia de Havillanddel? De kisebbet álmodva is érdekes tény, hogy amikor Flynn megkötötte második házasságát Nora Eddingtonnal, egy ideig tényleg képes volt új életet kezdeni, s éveken át meglepően gondoskodó, érdeklődő és jó férj tudott lenni (e házasság romlását egyértelműen karrierjének gyors lehanyatlása okozta évekkel később, az, ahogy ezt képtelen volt feldolgozni). Pedig Norával Flynn már azután ismerkedett meg, hogy túl volt Damitával folytatott kínos válóperén, s lezárult botrányos, 1943-as pere is, amely a felmentő ítélet ellenére mindörökre kettétörte filmes karrierjét. Vajon mi történt volna, ha nem ilyen helyzetben, hanem egy rövid első házasság után, vélhetőleg a közönség rajongásától és egyetértésétől övezve, szeretett filmes partnernőjét feleségül véve, ráadásul nagy sikerei idején próbál meg új életet kezdeni? Vajon sikerült volna? Ha Flynn egy szeretett otthonba mehet haza, nem pedig menekül a házastársa elől, vajon megállt volna a lejtőn, legalább egy időre? Akkor is olyan önsorsrontó dühvel fogadja, és szerhasználattal próbálja ellensúlyozni, amikor kiderül, hogy valójában kínosan gyenge az egészsége? Akkor is partiról partira vándorol, hogy aztán a bíróságon találja magát erőszak vádjával? Vagy esetleg legalább megpróbál megküzdeni az alkohollal, amikor még nem teljesen késő? (21)

Együtt? (1938)
A két színész rajongójaként nem áltatom magam azzal, hogy ha Flynn 1937-ben elszánja magát, és elválik, majd feleségül veszi De Havillandet, akkor ez a házasság örökké tartott volna. Felmerülhet az is, nem érintette volna-e negatívan De Havilland pályáját... Mégis, életüknek abban az időszakában úgy tűnt, a két, jelmezek és maszkok mögötti, valódi ember illik egymáshoz. Flynn, ekkor még mindvégig szupersztárként, 1939 és 1943 között gyakorlatilag tönkretette először a saját életét, azután - közvetve - a karrierjét is, bár ezzel természetesen akkor még nem volt tisztában. Mindenképpen megér egy gondolatot, akkor is ez történik-e, ha ez idő alatt De Havilland kezét fogja, nem pedig Damitával él gyűlöletkapcsolatban? S mindörökre ott marad az a kérdés is: vajon milyen hatással lett volna a két színész pályájára, ha együtt, házaspárként lépnek fel akkor, amikor osztoznak az érzésben, hogy színészként többet és jobbat is tudnának, mint amit a Warnernél megengednek szerződéses szereplehetőségeik?

További elmélkedés helyett azonban érdemes megnézni egy fotót Oliviáról és Errolról. A kép a Santa Fe Trail sajtófogadásán készült, 1940-ben, ahol a film sztárjai, így Flynn és De Havilland is megjelentek, integettek, beszéltek és fényképezkedtek. Ez a képsorozat viszont nem az esemény szervezett médialenyomata, a kortársak nem is ismerhették: egészen addig nem látott ugyanis napvilágot, míg ezt a fotót 2004-ben nem közölte belőle Thomas McNulty. (22) A fénykép a fogadás hivatalos része után készült, amikor a két színész elhúzódott egy sarokasztalhoz beszélgetni, és láthatóan abbahagyta a pózolást. Mindketten úgy ülnek, ahogyan kényelmes, de nem tanácsos, ha az embert fényképezik. Flynn elfelejtette kigombolni a zakóját, így az elegáns szabás kissé berogy a bal oldalon. Felhúzott jobb lába egy széken pihen, könyökét a jobb térdére támasztva cigarettázik, közben hosszan előrenyújtja a bal lábát igazi, kutyabarát mozdulattal, így a kedvence (vélhetőleg Arno) odafekhet a gazdája közelébe. De Havilland a saját széke keresztlécére támasztja a talpát, ettől kicsit kuporogva ül, előrehajol és teljes koncentrációval magyaráz. Közben hagyja, hogy drága bundája kicsit előnytelenül lecsusszanjon a bal vállán és rendetlenül ráhullámozódjon a kisasztal lapjára. A legfontosabb pedig elsőre talán fel sem tűnik: Flynn, miközben figyelmesen hallgat, a bal kezével erősen kulcsolja és szorítja De Havilland jobb kezét. Flynn bal karja nagyon finoman De Havilland jobb lábára támaszkodik, a keze az ölében fekszik, De Havilland beszéd közben a bal kezét felemelve gesztikulál, a bal karja pedig hozzáér Flynn kezéhez. Mindketten oldottak, nyugodtak, póztalanok, és a legnagyobb természetességgel zárják be mozdulataikkal a maguk teremtette kommunikációs zugot. Hiába vannak nyilvános helyen, hiába ül Flynn nyitott ajtó mellett, hiába túl szűk a sarokban lévő falfelület két ember számára, hiába, hogy Errol Flynn és Olivia de Havilland filmcsillagok, akiket lehet, hogy most is fotóznak (és tényleg), egymásra figyelésükkel és finom érintéseikkel sikerül elérniük, hogy külön világot teremtenek, csak kettejük számára. A kutya pedig kétszeresen is biztosítja, hogy ehhez az asztalhoz senki más nem fog már leülni...


A kép jóval az 1937-ben történtek után készült. 1940-ben a pletykalapok James Stewarttal boronálták össze De Havillandet, Flynn pedig ismét a feleségével lakott, legalábbis elméletben. Úgy tűnik azonban, hogy reklámkampány ide, bonyolult érzelmi élet oda, elég volt egyetlen esemény, amelyen a két színésznek alkalma adódott leülni beszélgetni, s máris pontosan ott folytatták, ahol - ki tudja, mikor - abbahagyták. A fenti kép ugyanis nem egyedül áll: a sorozatból még két másik kocka is ismert. A másodikon a két ember nevet: mégpedig teljesen önfeledten, cinkosan és csak egymásra figyelve. Flynn felhúzta a lábát, De Havilland hátradőlt. Láthatóan elképesztően jól érzik magukat, és élvezik, hogy a térdük, a karjuk, a kezük összeér. Flynn továbbra is fogja De Havilland kezét. A harmadik kép kicsit későbbi. Az asztalról már elvitték a poharakat, talán Flynn cigarettája is leégett, De Havilland pedig levette a bundáját és teljesen előrehajol. Most Flynn beszél, szabadon és boldogan magyaráz, fiúsan végigsimít a haján, még mindig fogja De Havilland kezét, és hagyja, hogy De Havilland a vállára és a karjára támaszkodjon. Kettejüket most már csak egy félig lecsúszott női bunda választja el attól, hogy egymáshoz dőljenek. Az pedig, ahogyan De Havilland Flynn-re néz, bármelyik filmjük szerelmes párjelentéből származhatna: csak talán őszintébb azoknál.

Szóval, ez a két ember itt szerelmes. Izzik közöttük a levegő, de a képek elsősorban nem a szexualitásról szólnak, hanem szuggesztív egymásra figyelésről, harmóniáról, önfeledt érdeklődésről: csupa olyasmiről, amitől működni szokott egy hosszú távú kapcsolat. És ilyenkor mégiscsak sajnálhatjuk, hogy Olivia de Havilland és Errol Flynn csak az álmokban és a filmekben lettek egy pár. Persze ha nem így történik, ma szegényebbek lennénk egy soha be nem teljesült, így garantáltan örökszép szerelem legendájával...

Hivatkozások és megjegyzések
Egy karrier elkezdődik, egy véget ér
(1) Idézi az Errol Flynn: Rogue Hero oldal.
(2) Idézi Thomas McNulty: Errol Flynn. The Life and Carrer, McFarland, 37.
(3) Idézi McNulty, 37.
(4) Errol Flynn: My Wicked, Wicked Ways, Dell, 1961, 229.
(5) Flynn, 237-238.
(6) Idézi az Errol Flynn: Rogue Hero oldal.
(7) Flynn, 239.
(8) Persze felmerülhet, hogy a két rövid fejezetet Earl Conrad helyezte egymás után, aki segített Flynn-nek megírni és megszerkeszteni az önéletrajzát. Mivel azonban a váltás a szövegben itt időrendileg és tematikailag is teljesen logikátlan kívülről nézve, nem tartom valószínűnek, hogy szerkesztői beavatkozás eredménye volna.
(9) Egyes korabeli nyilatkozatok alapján már Párizsban látták egymást egyszer, illetve csak Hollywoodban találkoztak. Erről itt lehet olvasni.
(10) A három főcím itt, itt és itt. A másodikban Lili keresztnevét elírták.
(11) Ahogy a fenti, bal oldali képen is látható, 1935-ben a Warner stúdiójában egy időben forgatták Damita első nagy amerikai filmjét, a James Cagney főszereplésével készülő Frisco Kidet, és a Captain Bloodot, Flynn nagy esélyét. Damita nem aratott sikert, mindőssze még egy amerikai, majd egy évvel később egy európai (francia) filmben kapott szerepet. Errol Flynn viszont sztárrá vált.
(12) Flynn, 240.
(13) Idézi az Errol Flynn: Rogue Hero oldal.
 Flynn Dietrich, Lombard és Damita oldalán (1935)
(14) Bárhogyan is ítéli meg valaki Errol Flynn-t és botrányos személyiségét, egy biztos: nem Lili Damita támogatása miatt futott be. Sőt, talán épp ott kezdett minden elromlani, amikor az első hollywoodi hetek után, 1935 május-júniusára Damita számára kiderült, ifjú barátja nem szorul az ő támogatására, mert olyannyira vonzza a nőket (többnyire szerelmi, míg olykor baráti értelemben), beleértve Carole Lombardot, Marlene Dietrichet, Dolores del Riót vagy épp Mrs. Jack Warnert, hogy ha protekcióra volna szüksége, bátran válogathatna... (Ekkor kezdett el Damita arra koncentrálni, hogy házasodjanak össze Flynn-nel.) Mindez csak azért érdekes, mert Lili Damita életrajzaiban ma is visszatérő fordulat, hogy a férjéért adta fel a karrierjét. Vagyis bármilyen szomorú és tragikus volt Damita élete, ebben az egyben sikerrel járt: ma is az ő (hamis) értelmezése szerepel pályája lezárultáról a filmlexikonokban.
(15) Idézik itt. A The Errol Flynn Blogot mindenkinek csak ajánlani tudom.
(16) Amely itt megnézhető. És nagyon őszinte: De Havilland a rá jellemző professzionalizmussal nyilvánvalóan gondosan megtervezte otthon, mit fog elmondani, de végül meglepően spontán és zavart módon szakadt ki belőle a történet, amit a televízió majdnem lekevert, mert "túl hosszú" volt. 5:54 tájékán megfigyelhető, hogy a házigazda leinti a levezető zenét, mert rájön, hogy most nagyon fontos, egyedülálló vallomást lehet hallani a legendás színésznőtől, és ez megéri a plusz adásidőt!
(17) David Niven: Bring on the Empty Horses, Putnam, 1975
(18) Idézi az Errol Flynn: Rogue Hero oldal.
(19) Idézi McNulty, 65-66.
(20) Mindkettőt idézi az Errol Flynn: Rogue Hero oldal.
(21) De Havilland egyébként több interjúban is őszintén elmondta, hogy végül nagy várakozással megkötött első házassága nem egyszerűen nem sikerült, hanem egy idő után sajnos pokollá vált. Első férje szóval és tettleg is bántalmazta őt, akkor is, amikor várandós volt. Paradox végiggondolni, vajon nagyobb kockázatot jelentett volna-e a Flynn-nel való házasság...
(22) McNulty, 108. Persze azóta a kép és társai már a net számos helyén fellehetők. Például itt és itt.
Megjegyzés: minden idézet a saját fordításom.

Hogy is állunk egymással? Flynn és De Havilland 1939-ben, a Dodge City óriási körítéssel megrendezett bemutatóján
Linkek
Olivia de Havilland: Gyönyörű és tehetséges
Kedvenc Olivia de Havilland-filmjeim (nemsokára)
Blood kapitány tekintete (linkgyűjtemény)
Boldog születésnapot, Olivia de Havilland!
Meghalt Olivia de Havilland
Olivia de Havilland - Gyönyörű és tehetséges

"A lány, aki milliók szívét hódította meg - a gyönyörű (charming) - és tehetséges (talented) - Olivia de Havilland!" Ezekkel a szavakkal ajánlotta a nézők figyelmébe a Blood kapitány (Captain Blood) reklámfilmje a Warner új sztárjelöltjét 1935-ben. S valóban ez a mozi lett az, amely filmcsillagot varázsolt a szép pályakezdőből. Innen pedig nem volt megállás öt Oscar-jelölésig, amelyből kettőt De Havilland díjra is váltott, számtalan egyéb rangos elismerésig, és 61 csodálatosan eljátszott szerepig, amelyek közül talán az az Elfújta a szél Melanie-ja a leghíresebb.

Olivia de Havilland idén július 26-án, 104 éves korában elhunyt. Filmjei azonban velünk maradnak. Ez az emlékező posztsorozat röviden bemutatja a pályáját, listázza az általam legjobban kedvelt filmjeit, s szól sokak egyik kedvenc témájáról, az álompár, Errol Flynn és Olivia de Havilland románcáról vásznon innen és túl. Következzen 20 pont Olivia de Havilland életéről és pályájáról.

1. Olivia de Havilland Tokióban született 1916-ban, angol szülők gyermekeként. Apja angolt tanított, majd szabadalmi ügyvivő volt Japánban, édesanyja zenélt, énekelt, színpadi színésznő volt, majd a negyvenes években filmen is szerepelt. De Havilland kétéves volt, amikor édesanyjával Amerikába költözött. Szülei hivatalosan csak 1925-ben váltak el, de már korábban is külön éltek: a válás után az apa japán házvezetőnőjükkel kötött második házasságot.


2. De Havillandnek egyetlen testvére volt, Joan de Beauvoir de Havilland, akit ma Joan Fontaine-ként, az Oscar-díjas színésznőként ismernek a filmrajongók. Joan 15 hónappal volt fiatalabb és 2 centiméterrel alacsonyabb a nővérénél, pályája során viszont 9 filmmel többen (hetvenben) játszott, mint Olivia. Filmes karrierjük ugyanabban az évben, 1935-ben indult: Joan Fontaine első filmjét (No More Ladies) azonban egy nappal korábban, június 14-én mutatták be, mint Olivia de Havilland első moziját (Alibi Ike). A két testvér között életük folyamán olykor véresen komollyá váló szakmai versengés folyt: kapcsolatuk az Oscarért folytatott harc idején volt a legfagyosabb, utána évekig nem beszéltek egymással. Olivia de Havillandet ötször, Joan Fontaine-t viszont "csak" háromszor jelölték Oscar-díjra, utóbbi azonban előbb foghatta kézbe az aranyszobrocskát. 1942-ben a Suspicion című Hitchcock-filmben nyújtott alakításáért nyerte el a legjobb női főszereplőnek járó díjat: akkor, amikor nővérét is jelölték a Hold Back the Down női főszerepéért (mindkettejüknek ez volt a második Oscar-jelölése pályája során). Olivia azonban később visszavágott: 1949-re már nem is egy, hanem két Oscart is kiérdemelt... A két nővér később rendezte a kapcsolatát. A De Havillandhez hasonlóan nagyon hosszú életű Joan Fontaine 2013-ban hunyt el, 96 évesen.

3. Olivia de Havilland neve nemcsak egyszerűen hasonlít a De Havilland repülőgépek nevéhez. Sir Geoffrey de Havilland, a repülőgépek tervezője és a gyár alapítója apai ágon az unokatestvére volt. Miután Olivia már használta a családnevet művésznévként, húga kénytelen volt más néven színpadra lépni: a Fontaine név anyjuk második férjének, a két lány által egyébként nem különösebben kedvelt mostohaapának volt a vezetékneve.

4. Olivia de Havilland 1933 óta folyamatosan fellépett amatőr színjátszó társulatokkal. Pályaválasztását édesanyja is támogatta, mostohaapja azonban megpróbálta eltiltani a színészettől. Mivel Olivia jó iskolákba járt, ahol minden alkalommal kiemelkedett az angolban és az írásban, sokáig úgy tűnt, angoltanár lesz belőle. Fel is vették az oaklandi Mills College-ba ösztöndíjjal. A beiratkozást megelőző nyáron azonban Max Reinhardt felfigyelt a bájos mosolyú, alacsony, karcsú lányra egy nyári Shakespeare-előadáson, s rábeszélte, hogy szerződjön hozzá. Mivel éppen a Szentivánéji álomhoz keresett szereplőket, Havilland nemsokára a híres Hollywood Bowl színpadán találta magát 18 évesen. 1934. novemberében pedig ötéves szerződést írt alá a Warnerrel, s rövidesen megkezdte a forgatást Max Reinhardt Szentivánéji álom (A Midsummer Night's Dream) című filmjében, amelyben olyan szereplőtársai akadtak, mint Jean Muir, Dick Powell és Ross Alexander (mint a másik három szerelmes fiatal), vagy épp James Cagney (Zuboly).


5. Bár sok helyen azt írják, pályája a Szentivánéji álommal kezdődött, ezt a filmjét valójában csak harmadikként, 1935 októberében mutatták be, két jelentéktelen, mulatságos nyári vígjáték, az Alibi Ike és a The Irish in Us után. Ekkor a Blood kapitány már javában forgott. Ez pedig két dolog miatt érdekes. Az első: hogy azt a női főszerepet, amely egyetlen hét alatt A-kategóriás sztárrá tette, Olivia de Havilland nemcsak a tehetségével, hanem elképesztő szorgalmával, türelmével és munkabírásával érdemelte ki. Hiába fedezte fel Reinhardt, sok hasonló, szépreményű kezdő színésznőhöz hasonlóan elsikkadhatott volna a stúdió körül nyüzsgő rengeteg szerződtetett között, ha nem vette volna elképesztően komolyan, amit csinál. Számos kortárs önéletrajzában, visszaemlékezésében szerepel, mennyire elbűvölt mindenkit a 19 éves és nagyon csinos lány, akinek soha semmit nem kellett kétszer elmondani, aki mindig pontos volt, gyors és együttműködő, és aki egy-egy próba alatt megtanulta, amit a kameramozgásról, a világításról, a fejtartásról tudni kell egy professzionális színésznőnek. Valójában ez, nem pedig Reinhardt filmje segítette hozzá, hogy megkapja Arabella Bishop szerepét a Blood kapitányban. A második dolog Olivia de Havilland pályakezdésével kapcsolatban a szerencse. A 4 Oscar-díjra jelölt Blood kapitány ugyanis elindította egy fényes karrier felé, kalandfilmhősnővé és elképesztően népszerű tinédzserbálvánnyá tette, megtalálta ideális filmes partnerét Errol Flynn személyében, s pompás referenciaként szolgált a tehetségével kapcsolatban. Ez és következő filmje, az Anthony Adverse (1936) sikere már elég volt hozzá, hogy újratárgyalhassa a stúdióval a szerződését, s sokkal kedvezőbb feltételekkel, hét évre köthesse újra.

6. 1936-1943 között 24 filmben játszott (beleértve az 1943-as Thank Your Lucky Stars-t is, amely a stúdió sztárjait reklámozó, zenés szkeccsfilmszerűség). Ezek között akadt történelmi eposz és kalandfilm (Anthony Adverse, 1936, The Charge of the Light Brigade, 1936, The Great Garrick, 1937, The Adventures of Robin Hood, 1938, The Private Lives of Elizabeth and Essex, 1939, Gone with the Wind, 1939, Santa Fe Trail, 1940, They Died with Their Boots On, 1941), vígjáték és romantikus film (Call It a Day, 1937, It's Love I'm After, 1937, Four's a Crowd, 1938, Hard to Get, 1938, My Love Came Back, 1940, The Strawberry Blonde, 1941, The Male Animal,  1942, Princess O'Rourke, 1943, Government Girl, 1943), dráma (Gold Is Where You Find It, 1938, Hold Back the Dawn, 1941, In This Our Life, 1942), sőt, egy krimi is (Raffles, 1939). Érdekes azonban, hogy sem vadnyugati, sem háborús moziból, pályatársnői (Ann Sheridan, Ida Lupino) népszerű műfajából nem akadt több egynél (Dodge City, 1938, Wings of the Navy, 1939), gengszterfilm pedig egy sem volt köztük.


7. Ez a felsorolás is mutatja, kialakuló szép karrierje miért okozott mégis csalódást a fiatal színésznőnek. Bár sokszor játszott igazán kiváló filmekben, alapvetően ő lett a Warner-filmek univerzális „jó kislánya”, aki igazi úrihölgy, szépen mosolyog, szépen sír és várja, hogy a történelmi vagy a modern korok lovagjai megmentsék… Hiába értett remekül a komédiázáshoz, azok a vígjátéki szerepek, amelyeket kapott, többnyire csacskán csacsogó szegény gazdag leánykák voltak, s egyáltalán nem használták ki komikusi képességeit. Bár több alkalommal játszott együtt jó barátnőjével, Bette Davisszel, ezekben a filmekben is mindig az övé volt a fiatal, ártatlan, egysíkú, míg Davisé a problémaérzékeny, érdekes, drámai szerep. Igaz, nyolc közös filmje volt az ekkor pályája csúcsán tartó Errol Flynn-nel (akivel Olivia más színésznőkkel ellentétben tudott is, szeretett is együtt dolgozni), ám ezek mind kalandfilmek voltak (és egy butácska vígjáték), pedig a stúdió még a hős kardforgatónak beskatulyázott Flynn-nek is megengedte olykor, hogy (melo)drámában játsszon, amilyen a The Sisters (1938) - Bette Davisszel. Nem csoda, hogy De Havilland is olyan drámai szerepekre vágyott, amelyekben megmutathatja színészi képességeit, s igazi kihívást jelentenek.

8. Ezért lett ő az a kakukktojás a hollywoodi színésznők közt, aki egyáltalán nem Scarlett O'Hara szerepét szerette volna megkapni az Elfújta a szélben 1938-ban, a vég nélküli castingolások idején, hanem Melanie-ét. Végül azzal a higgadt és bátor eltökéltséggel sikerült elérnie, hogy eljátszhassa, amelyet azután a karakterbe is beépített. Melanie-t ő választotta magának, meglátva a benne a lehetőséget, hogy szabadon és szerepskatulyáktól függetlenül mutathassa meg, mit tud, és miként képes megeleveníteni egy könyvszereplőt, akit egy fél ország már ismerni vél - a műhöz hűségesen, mégis, teljesen egyedien. Melanie lett az a szerep, amely örökre nevéhez kapcsolódott. A polgárháborús eposz a huszonhárom éves színésznőnek még csak a tizenkilencedik filmje volt: mégis ezzel lépett be a halhatatlan sztárok közé. Nevezték érte a legjobb női mellékszereplő Oscar-díjára (melyet aztán végül Hattie McDaniel nyert meg, az első fekete bőrű Oscar-díjas, szintén az Elfújta a szélben nyújtott alakításáért), mindmáig tartó óriási népszerűségre tett szert, s ma is ő az egyetlen igazi Melanie.


9. Visszatérve azonban a Warnerhez, azonnal a Szerelem és vérpadban találta magát, Lady Penelope apró szerepében Errol Flynn hódító Lord Essexe és Bette Davis Erzsébet királynője mellett: mintha mi sem történt volna, szerződésével kötelezték, hogy visszatérjen a szerepskatulyájába. Megdöbbentő utólag végiggondolni, mennyire ostobán gazdálkodott a stúdió emberi erőforrásaival, az elképesztő mennyiségű bevételt hozó, közkedvelt és körülrajongott sztárokkal. Olivia de Havilland 1942-re már két Oscar-díj-jelöléssel büszkélkedhetett, hiszen 1940-ben az Elfújta a szél Melanie-jáért, 1942-ben a Hold Back the Down Emmy Brownjáért jelölték: ám egyik filmet sem a Warner készítette, mindkettőhöz kikölcsönözték rivális stúdiónak (Selznicknek, illetve a Paramountnak). Házon belül mégsem tűnt fel senkinek, hogy ha máshol kapott szerepeiben ennyire sikeres a sztárjuk, akkor talán igaza van, s valóban baj lehet a Warner által rákényszerített szerepekkel. De Havilland egy ideig próbálkozott azzal, hogy egyszerűen megkísérelte elkerülni-elutasítani a színészi fejlődést nem ígérő szerepeket (ezért nem látni a filmográfiájában 1941 után sem kalandfilmet, sem westernt, sem háborús mozit), ám már ezzel is a szerződése határát feszegette, ami azzal fenyegetett, hogy végül a stúdió akaratából, mesterségesen a süllyesztőbe kerül. Ezért végül merész döntést hozott.

10. 1943-ban, miután a stúdió hat hónapra eltiltotta munkájától arra hivatkozva, hogy egy betegsége miatt visszautasított egy szerepet, majd kötelezte, hogy ezt a kiesett időt alapszerződése lejárta után még dolgozza végig, a színésznő felbontotta a szerződést. Arra hivatkozott, hogy az sérti szerepvállalási jogait és akadályozza művészi fejlődését. A stúdió természetesen nem nyugodott bele a botrányos esetbe, és szerződésszegésért perelni kezdte őt. Ez azt jelentette, hogy nem játszhatott filmen, s szembe kellett néznie azzal, hogy amennyiben elveszti a pert, soha többé nem kap filmes lehetőséget, s karrierje véget ér. A jogi háborúskodás egészen 1946-ig tartott, s végül precedens értékű ítélettel zárult. A bíróság igazat adott Olivia de Havillandnek, jóvátételre kötelezte a Warnert, és kimondta, hogy többet egyetlen stúdiónak sincs joga ilyen módon „szerződéses rabságban” tartani egy művészét. A döntést „De Havilland-ítélet”-nek is nevezik. Hollywood ünnepelte bátorságáért a színésznőt, aki perével egész karrierjét kockáztatta, az ítélettel viszont minden színésztársának segítségére volt.


11. Olivia de Havilland számos pályatársnőjétől eltérően viszonylag sikeresen igyekezett megőrizni magánéletét a bulvárújságíróktól. Nem sok romantikus kapcsolatáról tudni, s ezek közül is a (legalábbis a stúdió által) leginkább remélt és reklámozott majdnem biztosan plátói volt: De Havilland 1935-ben a Blood kapitány forgatásán találkozott Errol Flynn-nel, s volt egy rövid pillanat az életében, amikor elgondolkodott a házasságon a(z akkor még nős) színésszel (ha az elválik). Ez a pillanat azonban nem tartott sokáig (a témáról pedig érdemes hosszabban írni, itt meg is tettem). 1938-ban feljegyezték, hogy Olivia de Havilland repülőleckéket vett Howard Hughestól, akit szinte minden szép hollywoodi színésznővel összehozott a pletyka. Azon kívül azonban, hogy mély megértéssel fordult a különc milliárdos felé, valószínűleg semmi sem történt köztük. Így a következő olyan szerelem, amely igazán fontos volt De Havilland számára, és valahogyan a nyilvánosság is értesült róla, 1939-ben jött el: James Stewartot a stúdió kérte meg, hogy kísérje el a színésznőt az Elfújta a szél decemberi premierjére. A kíséretből vonzódás lett és 1940-ben a színész valószínűleg négyszemközt megkérte a 24 éves De Havilland kezét. Ő azonban nemet mondott, mivel még nem érezte készen magát a házasságra, majd ezután kapcsolatuk fokozatosan lazulni kezdett, s 1941-ben szakítottak. De Havilland ugyanis eddigre már beleszeretett John Huston rendezőbe, akivel forgatni kezdte a végül 1942-ben bemutatott In This Our Life-ot. Később úgy emlékezett, hogy Hustonhoz bármikor hozzáment volna: végül azonban az ő útjaik is elváltak.

12. Miután az 1943-ban indult per miatt három hosszú évig nem szerepelhetett filmen, Olivia de Havilland belevetette magát a forgatásba. 1946-ban rögtön négy filmet készített, és a To Each His Own című drámáért 1947-ben végre elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat. Az elismerés és a siker visszaigazolta a korábbi évek harcait: De Havilland nagyobb beleszólást kapott a filmje készítésébe, többek közt ő ragaszkodott hozzá, hogy a Hold Back the Downt is jegyző Mitchell Leisen rendezze. A drámának kiváló volt a kritikai visszhangja és különleges lehetőséget nyújtott a színésznőnek, aki a főszereplő nőalak életének mintegy harminc évét játszhatta végig benne. Hasonlóan izgalmas szerepet kapott a Devotion-ben, amely az első a Warnerrel készített filmje volt a pere megkezdése óta és a Brontë-nővérekről szólt, akik közül De Havilland Charlotte-ot alakította. A The Well Groomed Bride remek vígjáték volt, a The Dark Mirror pedig az első film noir Olivia de Havilland pályáján.


13. Az Oscar-díjas színésznő a következő két évben lassított: 1948-ban mindössze egy filmben játszott, a ma is nagyon modern és megrázó The Snake Pitben, amelyért negyedszerre is nevezték az Oscarra. Bár azt nem nyerte meg, de a szereppel kiérdemelte a New York-i filmkritikusok díját, a Velencei Filmfesztivál legjobb női alakításért járó díját (Volpi Serleg) és az olasz filmkritikusok díját is. Majd 1948-ban következett a The Heiress: a Henry James Washington Square-je alapján készült film 1949-ben meghozta Olivia de Havilland ötödik Oscar-jelölését és második Oscar-díját. Emellett Golden Globe-ot nyert érte, és ismét megkapta a New York-i filmkritikusok díját. Felért a csúcsra: hatalmas szakmai megbecsültséggel 33 évesen ő volt Hollywood egyik legmeghatározóbb nagyasszonya.

14. Sokakat meglepve ezután többé-kevésbé szakított a filmezéssel. 1946 augusztusában ugyanis házasságot kötött Marcus Goodrich íróval, s 1949 szeptemberében megszületett fiuk, Benjamin. Olivia de Havilland az anyaságra szeretett volna koncentrálni, ezért egészen 1952-ig nem forgatott újabb filmet. 1951-ben elutasította A vágy villamosának (A Streetcar Named Desire) főszerepét is, amit azután jó barátnője, Vivian Leigh játszott el. A következő néhány évben inkább színpadon próbálta ki magát: alakította Shakespeare Júliáját és Bernard Shaw Candidáját, majd 1962-ben Garson Kanin A Gift of Time című darabjában lépett fel a Broadway-n, és nem várt, nagy sikert aratott. 1952-ben a My Cousin Rachel című film noirban tért vissza a vászonra, alakításáért azonnal Golden Globe-ra jelölték. Ő azonban ismét szünetet tartott a filmezésben: 1953-ban elvált, 1955-ben pedig összeházasodott második férjével, Pierre Galante-tal, a Paris Match szerkesztőjével, és Párizsba költözött. 1956-ban megszületett lányuk, Gisèle - a boldog anya ekkor még mindig csak negyvenedik életévében járt... Ez a házasság végül 1979-ig tartott.


15. Ahogyan Olivia de Havilland mozifilmes pályája is 1979-cel fejeződött be. A legendás színésznő minden megjelenése a mozivásznon ünnep volt és különlegessé tette az adott filmet. 1955 és 1979 között tizenhárom mozis alkotásban tűnt fel. A That Lady (1955) című történelmi filmet kezdetben Greta Garbo nagy visszatérésnek szánták, a The Ambassador's Daughter (1956) és a Light in the Piazza (1962) vígjátékok voltak (bár az utóbbi problematikája drámába illett), a The Proud Rebel (1958) western, de olyan, amelynek a forgatása során a színésznő maga is megtanult bánni a fegyverrel és a lasszóval, s amelynek ismét nagyon izgalmas témája volt a polgárháborúban beszédképességét elvesztő fiúval a középpontban. Külön kiemelendők a kiváló film noirok és pszichológiai horrorok, amelyeket De Havilland az ötvenes-hatvanas években forgatott (Not as a Stranger, 1955, Libel, 1959, Lady in a Cage, 1964, Hush...Hush, Sweet Charlotte, 1964). A hetvenes években már leginkább csak afféle anyai szerepeket vállalt el, rangot adva az adott filmnek (The Adventurers, 1970, Pope Joan, 1972, The Fifth Musketeer, 1979). Magyarországon is sokan láthatták az Airport '77-ben (1977) és a Rajzásban (The Swarm, 1978).

16. Televíziós karrierje viszont éppen a hetvenes évektől indult meg. Pályája során összesen tucatnyi tévés megjelenése volt (stúdióműsorok, sorozatok, tévéfilmek). Játszotta Erzsébet anyakirálynét (The Royal Romance of Charles and Diana, 1982) és VIII. Eduárd és Wallis Simpson románcának szemtanúját (The Woman He Loved, 1988 - ez volt a legutolsó filmszerepe). Főszerepet játszott a Murder Is Easy (1982) című Agatha Christie-adaptációban. Utolsó előtti szerepéért, Mária anyacárnőért az Anastasia című 1986-os minisorozatban Golden Globe-díjat nyert és az Emmy-díjra is nevezték.

17. Olivia de Havilland 1962-ben kiadott egy könyvet Every Frenchman Has One címmel, amely jó stílusú és nagyon humoros rövid szövegekben mutatja be, milyen Franciaország, a francia élet, mentalitás, egészségügy, turizmus és mindennapi ez-az, legalábbis az 1955 óta folyamatosan Franciaaországban élő színésznő szerint. És persze azt is bemutatja, hogyan gondolkodik Olivia de Havilland, az író. A könyv jelenleg is kapható több kiadásban, s a humora semmit sem avult, viszont immár nosztalgikus visszakintés a huszadik század közepére, második harmadára.


18. 1965-ben Olivia de Havilland lett az első nő, aki betöltötte a Cannes-i Filmfesztivál zsűrielnökének posztját. 1998-ban díszdoktora lett a Hertfordshire-i Egyetemnek, 2018-ban pedig a Mills College-nak, ahol valaha angol szakon akart tanulni. 2008-ban elnyerte a National Medal of Artsot (Nemzeti Művészeti Érem), amelyet George W. Bush elnök adott át neki. 2010-ben megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét. 2017-ben, túl a 100. születésnapján II. Erzsébet a Brit Birodalom Rendjének lovagparancsnokává avatta (DBE - Dame Commander of the Order of the British Empire), ezzel ő lett a legidősebb nő, aki valaha is elnyerte ezt a címet. A színésznőnek csillaga van a Hollywood Boulevard-on (a 6762-es). Ez csak néhány a számos életmű-elismerés közül, amelyet megkapott.

19. 2017-ben, 101 évesen Olivia de Havilland beadott egy keresetet a Viszály (Feud: Bette és Joan) című televíziós sorozatot gyártó FX Network és a széria producere ellen. Úgy vélte, hogy a sorozat, amely Bette Davis és Joan Crawford anekdotikusan köztudomású, bár részleteiben igazából kevéssé ismert versengésének és viszálykodásának történetét meséli el, valójában pontatlanul és rágalmazóan ábrázolja a korabeli színésznagyságokat, hiteltelenné teszi őket, ráadásul neki pedig semmiféle beleszólása nem volt abba, miként ábrázolják a filmen. A keresetet, ahogyan az várható volt, 2018-ban visszautasították, hiszen valóban a véleménynyilvánítás szabadságát torzítaná, amennyiben egy még élő, vagy bármilyen személy filmes ábrázolásához engedélyeket kellene kérni a művészeknek. De Havilland eme utolsó kiállását azonban mégis nagyon jelentősnek tartom, mivel véleményem szerint nem egyszerűen maga miatt aggódott, hisz az ő legendája töretlen maradt. Viszont ráirányította a figyelmet arra a felelősségre, amit az jelent, ha filmmesét írunk egy megtörtént eset alapján. Vajon mennyire szabad egyszerűsíteni, bulvárosítani, aktualizálni, összevonni, áthelyezni eseményeket? És ha mindezt megtettük, szabad-e még azzal a vonzerővel hirdetni a filmalkotást, hogy az "igazat" fogja megmutatni, "leleplezni"?


20. Olivia De Havilland természetes hajszíne a sötétbarna volt: egyetlen filmjében játszott csak szőke hajjal, amikor az 1955-ös Not as a Strangerben svédet alakított. Egyszer azt nyilatkozta, leginkább a haja beállítását gyűlöli a világon, mivel nehezen fésülhető és kezelhető - elmondható, hogy ez soha, egyetlen megjelenésekor sem látszott... A szeme is őzbarna volt: egy alkalommal, amikor legszégyelltebb szépségtrükkjéről kérdezték, bevallotta, hogy nagyon szeret műszempillát hordani. Ahogyan idősebb lett, szinte elmaradhatatlan kellékévé vált a gyöngysor: az, ahogyan százévesen is gondosan megalkotott hófehér frizurával és finom sminkben, méltóságteljes mosollyal, intelligenciával és bájjal nézett a kamerába, nyugodtan nevezhető időtlen eleganciának. Egész életében különös ismertetőjele volt rendkívül csiszolt kiejtése és meglepően mély hangja. Kedvenc itala a pezsgő volt, kedvenc étele a spenótsaláta és a mogyoróvajas-vízitormás szendvics (legalábbis régi magazinok szerint), kedvenc virága a kerti porcsin (Portulaca grandiflora), s idősebb korában állítólag a New York Times keresztrejtvényeivel tartotta frissen a memóriáját. 1944-ben a három legjobb tulajdonságának ezeket nevezte meg: nagylelkűség, keresetlen őszinteség, tettrekészség. Élete végéig tervezte, hogy kiadja a memoárjait: talán előbb-utóbb ez a kézirat is napvilágot lát majd.

Linkek
Álompár - Errol Flynn és Olivia de Havilland 
Blood kapitány tekintete (linkgyűjtemény)
Boldog születésnapot, Olivia de Havilland!
Meghalt Olivia de Havilland