Hármaskönyv 20. - Modern, magyar, világháborús
A Jaffa Kiadó Modern magyar történelem sorozata ebben az évben is négy remekbe szabott kötettel folytatódott, amelyek közül egyről, a Rákosi- és a Kádár-korszak futballjának és politikájának viszonyát elemző Büntetőterületről már írtam nemrég. Érdekes módon a másik három kivétel nélkül a második világháború korszakához kapcsolódik.

Ha a bejegyzés olvasójának végigfut a szeme a poszt három kötetének Hegyi Péter tervezte borítóján, akkor ezeken is jól láthatja: amellett, hogy az eredmény szemet gyönyörködtető és kreatív, mégis teljességgel különböző témájú három mű látott napvilágot idén.
Ablonczy Balázs A miniszterelnök élete és halála - Teleki Pál (1879-1941) 
című könyve például egy harmadik változat, s talán minden eddiginél érdekesebbre van formálva (mint Teleki a fedélen - önmaga, de türkiz öltönyben). A szerző 2000-ben már megjelentetett egy alapos, mégis könnyedén elolvasható kis könyvet a miniszterelnök életéről (Teleki Pál: Egy politikai életrajz vázlata, Élet-Kép sorozat, Elektra Kiadóház), amelyet 2005-ben követett maga az elismert és megjelenése óta viszonyítási pontként rengeteget idézett politikai életrajz több mint 550 oldalon (Teleki Pál, Osiris). Ahogyan a szerző írja az előszóban: "A kötet teljesen elfogyott, még antikváriumokban is ritkaságnak számít. (Közbevetés: én nyolc évig üldöztem egy saját példányt!) Az elmúlt évek azonban a Teleki Pállal kapcsolatos irodalom és a fantáziadús blődlik további bővülését hozták. Ez indokolja, hogy tizenhárom év után egy olvasóbarát formában megírt életrajzot ismét a közönség elé tárjak." Kulcsszó: olvasóbarát. Az új biográfia ugyanis rendkívül olvasmányos, tele van érdekességekkel Teleki haláláról és életéről (az öngyilkosságtól a cserkészeten és a földrajztudományon át a vörös térképig és a depresszióig mindenről szó esik benne), ám a komoly témákat sem mellőzi. Ahogy szintén az előszó írja: "nem szentéletrajz, de nem is csak a politikus életének árnyoldalait veszi figyelembe." Érdemes elolvasni.

Egészen más a hangulata, szerkesztésmódja Szabó Péter hadtörténész könyvének, amely számos különböző, három nagy témával kapcsolatos tanulmány egybefűzése.
Szabó Péter Keleti front, nyugati fogság - A magyar honvédség a második világháborúban és azután  1941-46
címmel azt vizsgálja, mi mindent lehet tudni alul- és "belül-" nézetből a második világháború frontjain harcoló magyar katonákról. Rengeteg írásos és szóbeli visszaemlékezés, interjúk, emlékiratok és levéltári források alapján rajzol képet a magyar honvédség mindennapi életéről a keleti fronton, a Don-kanyarba vitt munkaszolgálatosok sorsáról, végül arról, hogyan, miként kerültek magyar foglyok nyugati fogolytáborokba, s milyenek voltak ezek. Azért írtam belülnézetről, mert a könyv szerzőjét - függetlenül attól, hogy statisztikákat is készít és értelmez - alapvetően az egyes emberi történetek érdeklik: hogy ki hogyan látta mindazt, ami vele és körülötte történt, mennyit értett meg belőle, s miképpen cselekedett átlagos vagy épp különleges szituációkban. Bár a könyv főcíme jól összefoglalja az apró ellentmondást, vagyis azt, hogy a könyv a keleti front történetének számos részletével foglalkozik, de épp a sok vitát kavaró "keleti fogság" témájával nem (mert egy ember nem kutathat mindent, természetesen): a nyugati fogság történetét feldolgozó rész viszont teljességgel egyedi, s ismeretlen területre viszi az olvasót. A munkaszolgálatosok szenvedéseiről számos munka született már, de ebben a könyvben sikerült új szempontokat találni a feldolgozásához. S érdekes a keleti fronton harcolók életének az atrocitásokkal inkább csak érintőlegesen foglalkozó, a katonaképeslapra hasonlító borítóhoz jól illő bemutatása is.

Azonban különösen ezzel az előbbi kötettel összemérve teljesen más a hangja, nézőpontja, munkamódszere és szemlélete a harmadik most megjelent könyvnek.
Pető Andrea Elmondani az elmondhatatlant - A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt
című művében megdöbbentően friss levegő fúj: ha kézbe veszi valaki, azonnal érezni fogja, hogy tényleg modern magyar történelmi munkát olvas. Azonkívül, azt hiszem, egy évtizede nem olvastam olyan történelemkönyvet, amely ennyire hangsúlyozottan etikus kívánt és tudott volna maradni: bátor, tiszteletre és csodálatra méltó az egész rövid, de rendkívül sűrített és sokoldalú könyv.
Témája, ahogyan arról be is számol, mindmáig feldogozatlan és feldolgozhatatlan: a II. világháború alatt, főképpen a szovjet katonák által Magyarországon elkövetett nemi erőszak. Feldolgozatlan: részben új és új, főképp emlékezetpolitikai döntések miatt. S feldolgozhatatlan: hiszen sok szempontból még mindig hiányzik a tudományos, erkölcsi és narratológiai szempontból is érvényes és általánosan elfogadható módszer a feldolgozásához.
Ahogyan a kötetből kiderül, már maga a téma is viharokat kavar, hiszen egyrészt sokan hajlamosak politikai érvként, hivatkozási alapként, bármikor elővehető, "számháborús" érveléshez alkalmazható tényekként kezelni emberek szenvedéseinek, egyéni sorsának lenyomatait. Másrészt a téma felszíne kezd közhelyessé, látszólag kibeszéltté válni, mindenkinek van róla véleménye, s már nem érdeklik valódi tények, miközben a mélyben elmondatlan és elmondhatatlan élmények rejtőzködnek. Harmadrészt mindaddig nem lehet igazán tisztán foglalkozni a témával, amíg egyesek politikai okokból nagyítják és összemossák, míg mások kicsinyítik és összemossák a kereteit. (1)
A könyvben rengeteg olyan kérdés felmerül, amely segíthet a témát a maga komplexitásában és valóságában látni. Például: miként lehet feldolgozni a nemi erőszak témáját, ha nincsenek valódi, elsődleges források? Ha a nők sokszor nem tudták, nem merték, nem akarták elmondani, mi történt velük, vagy csak visszaemlékezve beszéltek róla, s akkor már értelmező kontextusba helyezték? Mi a helyzet azzal, amikor férfiak beszámolójából ismert egy-egy adat: mi a különbség aközött, ha az áldozat beszél, és ha egy szemtanú? Milyen veszélyekkel jár ha az erőszaktevőt "a szovjetek"-kel azonosítják, s miért probléma, ha a II. világháborús nemi erőszakot mint tipikus férficselekedetet dolgozzák fel? Miért lehet félrevezető a jó, sokszor "felvilágosító" szándékú vizuális megjelenítés, szoborba öntés, filmre vitel vagy fikciós megírás? Hogyan csúszhat át az objektívnek szánt beszámoló, "megmutatás" a pornográfiába (épp az érzelemtelenítés miatt), s támogathatja így az erőszak kultúráját, s alakíthatja nézőjét akár akaratlanul voyeur-ré? Miként túlozhatja el a nők puszta áldozatként (esetleg mártírként) szemlélését egy-egy szubjektív bemutatás? S miért lehetetlen - szinte - megtisztítani a témát a tabusítástól és a legendásítástól? (2)
A hihetetlenül izgalmas könyvet élmény volt olvasni, még ha keserű is. Rengeteg kérdést fogalmaztam meg magamban, s most is, amikor befejezem ezt a rövid véleményt, aggódom, mennyire sikerült etikusan írnom a problémakörről. (3) Pető Andrea könyvét mindenesetre érdemes mindenkinek elolvasni!

(1) Különös például, miként fér be a felszabadítás - megszállás - kettős megszállás vita keretei közé, hogy számos, szovjet katona által elkövetett erőszakról a holocaust túlélőitől felvett interjúk tanúskodnak: miközben a közvélemény tökéletesen külön kezeli a soát átélő és a szovjetek előrenyomulását átélő női áldozatok sorsát.
(2) Csak néhány a könyv által cáfolt, sok esetben emlékezetpolitikai álláspontokat kifejező legendák közül: A németek katonák voltak és úriemberek: sosem követtek el nemi erőszakot. A szovjetek szocialista emberek voltak: sosem követtek el nemi erőszakot. Az amerikai, francia katonák, a nyugati front hadseregei a nemi erőszak elkövetése szempontjából gyökeresen másként viselkedtek, mint a szovjet hadsereg. A szovjet katonák barbárok, állatiasak, gyermekien egyszerű gondolkodásúak voltak, ezért követtek el nemi erőszakot. Csak az ázsiai származású szovjet katonák követtek el nemi erőszakot, mert barbárok, állatiasak, gyermekien egyszerű gondolkodásúak voltak, szemben a szláv típussal. A szovjetek azért követtek el nemi erőszakot, mert kiéhezettek voltak a hosszú háború miatt. Mert kiéhezettek voltak a halálközeli helyzetekben. Mert így álltak (jogos?) bosszút saját hazájuk, népük, családjuk szenvedéseiért. Mert erre buzdították őket. Mert ezt diktálta nekik a kommunista eszme. Mert nem értették a nem szláv, magyar nyelvet, így rosszul kommunikáltak a nőkkel. Csak férfiak követtek el nemi erőszakot. Ilyen formában mindegyik mondat hamis!

(3) Egyetlen gondolat a kötettel kapcsolatban is megfogalmazódott bennem: hogy jó ötlet volt-e abban érdekes illusztrációként szovjetekről Magyarországon készült katonafotókat közölni. Ezekkel az olvasó előbb találkozik, mint hogy a szöveg tudatosítaná a téma ábrázolási nehézségeit: ezért tartok tőle, hogy néhány a fényképeken látható arc a nemi erőszak elkövetőjének szimbólumává válik úgy, hogy nem tudhatjuk, volt-e köze ilyen cselekedethez (sőt, a legvalószínűbben: épp nem volt). De lehet, hogy nincs igazam.

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor 
Hármaskönyv 8. - Három hazai történelmi detektívregény
Hármaskönyv 9. - Békebeli krimi háromszor

Hármaskönyv 10. - Történelmi arcképek háromszor
Hármaskönyv 11. - Nők és világirodalom háromszor
Hármaskönyv 12. - Kádár János és kora háromszor 
Hármaskönyv 13. - Három folytatásról röviden 

Hármaskönyv 14. - Írek, skótok, angolok - és mind klasszikusok
Hármaskönyv 15. - Szép irodalom háromszor
Hármaskönyv 16. - Torokszorító izgalmak
Hármaskönyv 17. - Három regény a német ellenállásról  

Hármaskönyv 18. - Könyvsaláta - kiegészítve 
Hármaskönyv 19. - Én ezt már olvastam - vagy mégsem?
Hármaskönyv 19. - Én ezt már olvastam - vagy mégsem?
Ritka, hogy egyszerre, egy időben három olyan könyv is szembejöjjön az új megjelenések között, amelyet ismerek már - és mégsem. Most azonban ez történt. Tulajdonképpen mind Kondor Vilmos novelláit, mind Ormos Mária Hitler-életrajzát feltettem már egyszer a könyvespolcomra, s egy fél Luther-regényem is volt már. Most azonban valamennyi könyv és téma újjászületett, egy kicsit másképp.

Aranyérem: Cs. Szabó Sándor: Luther 2. - Az igazság és az élet
Harmat, 2018

Tudom, hogy elfogult vagyok, de biztos voltam benne, hogy ez a regény ilyen jó lesz - és az is lett... Amikor 2017-ben, a reformáció ötszázadik évfordulóján, sok izgalom és nagy várakozások után napvilágot látott Cs. Szabó Sándor nagyszabású életrajzi vállalkozásának első kötete, felfedezés volt elolvasni. Nemcsak nagyon hiteles, de nagyon jó könyvnek is bizonyult. Akkor ezt írtam róla:
"Cs. Szabó Sándor szuggesztív Luther-figurája a lehetőség határáig abszolút hiteles: a könyv hátterét ugyanis elképesztő mennyiségű forrás, Luther-szöveg és történelmi szakmunka adja. Biztos vagyok benne, hogy a szerző egyike azoknak, akik a világon a legtöbbet tudják Lutherről. Életrajza azonban nem adatsorok dramatizálása, hanem teljességgel saját stílusú, szuggesztív és költői nyelvű, egyedülállóan megszerkesztett szépirodalom. Bár a kor iránt érdeklődők találhatnak benne szójegyzéket és térképet is, a könyv alapvetően filmszerűen érdekes és hallható, látható, szagolható, tapintható részletekkel teli, átélhető jelenetek sora, amelyek rendkívül hitelesnek hatnak.
A visszatekintésekkel, nézőpontváltásokkal, belső monológokkal teli regényszöveg mindennél pontosabban megidézi Luther korát, ám mindez csak háttér egy mozgósító erejű, megdöbbentően élő fiatal Luther-alak mögött. Számunkra idegen, régi, történelmi világban találkozhatunk vele, ahol mások a tekintélyek, a szokások és az elvárások: mégis, annyira rokonszenves, hogy szeretnénk jobban megismerni. Tökéletesen tudunk vele azonosulni, pedig nem tökéletes, hibátlan jellem: mégis elkísérjük minden megpróbáltatásában, vele töprengünk és őrlődünk, az ő kíváncsisága vagy öröme minket is fellelkesít, ha kell, vele gyászolunk... Végül kiderül, hiába könyvalak, legalább olyan bonyolult személyiség, mint bármelyik valódi ismerősünk
."
Ezek a gondolatok maradéktalanul igazak a második kötetre is, amely folytatja és befejezi az elsőt: csak a második idézett bekezdés "fiatal Luther" kifejezését kell kicserélni. Míg Az út ugyanis valóban Luthernek a reformációhoz vezető, nagyon személyes lelki, szellemi útját mutatta be 1483-tól 1517-ig, a mintegy száz oldallal vastagabb második részben a reformátor további életével ismerkedhetünk meg 1518-tól 1546-ban bekövetkezett haláláig. Szerintem fantasztikus ötlet volt épp a 95 tétel megszületésénél "vágni", mivel így pompás második rész született. Benne először - a már megszokott, mozaikos, időugrásos szerkesztéssel - lelassul az idő, ahogyan próbáljuk megismerni az igazságot: túl a 350. oldalon is még csak 1522-ben vagyunk. Ezután azonban az első kötethez hasonlóan megnő az időbeli ugrások hossza, s a legjellemzőbb kérdések felvetésével, a legkülönlegesebb életpillanatok felidézésével, jelenetekbe rendezésével járjuk végig Luther további életét. Így teljesedik be a nagyon találó cím ígérete, s így lehetséges, hogy a könyv annyit ad, amennyit ép ésszel szépíró még vállalhat. Egyrészt teljes, tényeken alapuló, mégis nagyon személyes képet Luther személyiségéről korokon és évtizedeken át, másrészt a reformáció, az 1510-es, 1520-as évek Lutherjének tökéletes bemutatását. A könyv mindenben elképesztően hű a történelmi tényekhez (nagyon megéri például elolvasni a wormsi birodalmi gyűlés jeleneteit: hiszen tudható, Luther sosem mondta ki a híres szállóigét - Itt állok, másként nem tehetek -: de vajon akkor mit is mondott?), mégis olyan izgalmas, mint egy film. Az egyes vitajelenetek Luther és ellenfelei között annyira élők és igaziak, hogy az ember legszívesebben hangosan olvasná fel őket.
Biztos vagyok benne, hogy a kétrészes regényt még sokszor újraolvasom majd, s mindig találni fogok benne valami különlegeset és izgalmasat. Bravúros, fölényes tudású, remekül megírt kalandozás ez egy olyan történelmi személyiség világában, akit érdemes sokkal jobban megismerni.

Ezüstérem: Kondor Vilmos: A haldokló részvényes - Új és régi történetek
Libri, 2018

Hát: nem is gondoltam volna, hogy ez a könyv ennyire tetszeni fog! Nemrég fejeztem be A korona ügynökét, s függetlenül attól, hogy nagyon élveztem olvasni, nem éreztem olyan átütőnek és különlegesnek, mint annak idején A másik szárnysegédet. (Persze valószínűleg csak azért, mert a jót is meg lehet szokni...)
Viszont amikor a kezembe vettem ezt a részben újrázott, részben gyökeresen átalakított novelláskötetet, visszatért a régi tűz: annyira beleszerettem ismét a Kondor Vilmos-féle múltvilágba, hogy elővettem a Budapest Noirt is újra, s jelenleg szépen olvasom bele magamat Gordon Zsigmond kalandjaiba - és borzasztóan élvezem a bűnügyektől az atmoszférateremtő leírásokon és a kulturális érdekességeken át a pompás jellemábrázolásig, tokkal, vonóval! Mindennek az elindítója, A haldokló részvényes című kötet meg csak figyel szerényen az éjjeliszekrényről...
Ebben az új kötetben megtalálható mind a hat történet, amelyet annak idején, 2012-ben az író beválogatott a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes című, még az Agave Könyvek kiadásában megjelent kötetébe. Ugyanakkor ezekhez négy újabb írás járul, amelyek - megtartva a kronológiai sorrendet, tehát beilleszkedve a régebbi kötet 1920 és 1937 között játszódó novellái közé - még több pillanatfelvétellel örvendeztetik meg Gordon Zsigmond rajongóit. A címadó elbeszélés egy gátlástalan csalás története, amelynek az eredetisége leginkább abban áll, ahogyan a szövegnek köszönhetően beleízeledhetünk a történetébe. A László László esete a libazsírral, az ideoplazmával és a detektívekkel egy anekdotikus bűnügysorozat esetének kibontása, amelyre már történt utalás az egyik korábbi elbeszélésben. A Megvan a belvárosi beretvás gyilkos igazi stílusbravúr: semmi más, mint egy cikk, egy eset, meg pár élet... Ráadásul valódi fejléccel: mivel a Libri által kiadott Kondor-könyvekben immár hagyományos, hogy semmilyen extra-különös szövegszedéstől sem riadnak vissza. (A kötetben más ilyen beillesztett darabkákat is találni, mint például egy gyönyörű iratcímzést.) Végül Az Est regattájának igazi vesztese egy, az eredeti kötet darabjaihoz fogható, aprólékosan kidolgozott, s szívszorító tárgyú novella, amelyet szintén egy "igazi" bűnügyi riportcikk zár le.
A hátralévő hat írás (öt novella - Ifjú Mariska hétköznapi halála, Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes, Wallenstein Ödön gyengéje, A Nyavalya tudja, Négyen voltak - és egy kisregény, a Pernahajder volt-e Shock Jenő?) ugyanaz, mint a korábbi novelláskötetben, s változatlanul tetszik nekem. Ám miután újraolvastam őket, majd elolvastam azt is, mit írtam róluk annak idején, meg kellett állapítanom, hogy azóta sok mindent másképp látok. Változatlanul a Négyen voltak a kedvencem, amelyben jelentős szerepet kap Tábori Kornél is, ám A Nyavalya tudja című elbeszélést sokkal-sokkal többre értékelem, mint korábban, az Ifjú Mariska hétköznapi halála pedig ezúttal őszintén megragadott patikamérlegen kimért szomorkásságával.
Összefoglalva: ennek az újrázásnak nemcsak annyi értelme volt, hogy új olvasók számára is elérhetővé váltak a régi történetek, vagy hogy - egyszer majd - egységes sorozat kerülhet fel a gyűjtők polcára, amelyen legkésőbb a Szélhámos Budapest megjelenése óta mindenképp akadt egy könyvészeti kakukktojás. Valójában egy új könyv született, amely tartalmában mindenképpen csak jobb lett a bővítéstől. Ezért is ajánlom mindenkinek.

Bronzérem: Ormos Mária: Hitler
Kossuth, 2018

Az idén nyolcvanhét éves professzor asszony történészi munkássága a 20. század egyik megkerülhetetlen teljesítménye. Egyéni látásmódja, alapossága, sziporkázó stílusa bármely könyvét izgalmas és fontos olvasmánnyá teszi. A Kossuth Kiadó életműsorozattal köszöntötte a 85. életévébe lépett Ormos Máriát: 2016 óta önéletrajza, a Remények és csalódások, A Föld felfedezése és meghódítása című összegző munka, s a széles panorámát megrajzoló Gondolatok az ember történetéről című könyve mellett talán legjelentősebb nagy munkája, a Hitler-életrajz látott napvilágot eddig, ráadásul a sorozat idén végre elegáns és egységes új külsőt is kapott.
A Hitler annak idején közvetlenül a rendszerváltás után készült el. Első kiadása (amely számos utánnyomásban napvilágot látott) 1993-as volt (a T-Twins Kiadónál), majd készült belőle egy második változat 1997-ben (a Polgár Kiadónál). Úgy gondolom, hogy nagyon itt volt az ideje egy harmadik kiadásnak, mivel a korábbiak vagy lapokra szétestek, vagy teljességgel kifogytak. Pedig ez a biográfia alapvető a magyar olvasók számára, több okból is. Egyrészt azért, mert élvezetes, alapos és egyéni hangú áttekintés a 20. század e félelmetes diktátorának életéről. Másrészt, mert bizonyos fejezetek sajátosan magyar szempontból közelítenek a témához, amit hiába is várnánk külföldi Hitler-életrajzoktól: így szó esik Hitler és Horthy politikai kapcsolatáról, Magyarország német megszállásáról vagy a magyar zsidóság elhurcolásáról. Harmadrészt, mivel Ormos Mária teljesen egyedi, átfogó elemzését adja benne Hitler szellemi alapjainak a Mein Kampf szövegének beható értelmezésével. Negyedrészt pedig, mivel a könyv terjedelme ellenére is átfogható, könnyen kezelhető, monumentális zsebmonográfia, ellentétben mondjuk Ian Kershaw óriási, kétkötetes vállalkozásával.
Ám itt el is jutottam oda, amiért az új Hitlernek ebben a posztban csak bronzérem jutott, alapvetően kiadási okokból. A kötet ugyanis az 1997-es könyv szövegének változatlan újraszedése. A köztes húsz évben azonban rengeteg minden történt a magyarul is elolvasható Hitler-életrajz frontján: számos részkutatás látott napvilágot népszerű és tudományos formában is, többek közt John Lukacs, Anna Maria Sigmund, Brigitte Hamann vagy Andrew Roberts tollából. Legfőképpen pedig elkészült, sőt, magyarul is megjelent Ian Kershaw óriási és azóta is megkerülhetetlen, kétrészes nagymonográfiája, a Hitler - 1889-1936: Hybris (1998, magyarul 2003) és a Hitler - 1936-1945: Nemezis (2000, magyarul 2004), amelynek az ismerete, használata nélkül ma már nem lehetne megírni semmilyen Hitler című magyar könyvet. Ormos Mária munkája viszont e könyvekre egyáltalán nem reflektál: joggal, hiszen szövege legfeljebb 1997-es, amikor az említett művek nagyrészt még nem is léteztek.
Ez a szituáció azonban mindenképpen megért volna egy rövid, tömör előszót a harmadik kiadásban: igaz, kis betűkkel feltüntetik benne a belső címlap hátulján, hogy a kiadás alapja a Polgár változata, de ez nem elég. A kötet időben való elhelyezése nélkül kínos, amint Ormos Mária eredeti, helyén hagyott bevezetője vázolja, mennyire nincsenek könyvek magyarul Hitlerről (egy 1968-asra és egy 1989-esre tud csak hivatkozni): miközben ma már a téma iránt érdeklődő laikus is tucatnyit tud felsorolni, amelyekből például sokkal kevesebb kérdőjellel rekonstruálható Hitler ifjúkora, mint ahogyan a jelen könyv még megteheti. Ráadásul valamely kiadói munkatárs a kötet irodalomjegyzékébe mégis beleírta - hiányosan - Kershaw kötetének adatait, szóval még úgy is tűnhet, mintha a szerzőn számon kérhető lenne az újabb szakirodalom.
Senki sem csodálkozik rá, hogy Louis Bréhier nem használja a múlt század végének bizantológiai szakirodalmát pompás kötetében, a Bizánc tündöklése és hanyatlásában: hiszen kiadásaiból a laikusok számára is egyértelmű, hogy egy ma is meghatározó, de 1947-es kötetet olvasnak. Jó lenne, ha a Kossuth hasonlóan gondosan bánna Ormos Mária könyveivel: hiszen kiválóak, és megérdemlik. Hírek szerint nemsokára érkezik az utoljára 2000-ben megjelent Mussolini.

Linkek
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Hármaskönyv 7. - Typotex Világirodalom háromszor 
Hármaskönyv 8. - Három hazai történelmi detektívregény
Hármaskönyv 9. - Békebeli krimi háromszor

Hármaskönyv 10. - Történelmi arcképek háromszor
Hármaskönyv 11. - Nők és világirodalom háromszor
Hármaskönyv 12. - Kádár János és kora háromszor 
Hármaskönyv 13. - Három folytatásról röviden 

Hármaskönyv 14. - Írek, skótok, angolok - és mind klasszikusok
Hármaskönyv 15. - Szép irodalom háromszor
Hármaskönyv 16. - Torokszorító izgalmak
Hármaskönyv 17. - Három regény a német ellenállásról 

Hármaskönyv 18. - Könyvsaláta - kiegészítve
Ekultura.hu - Rejtő Jenő: Vanek ur Párisban
Az idei Ünnepi Könyvhét egyik különlegessége volt egy nem igazán hivalkodó, keménytáblás kis kötet, amire mégis oda kellett figyelni. Borítója úgy nézett ki, mintha harminc évvel ezelőtt, egy jobbfajta írógéppel gépelték volna rá a girbegurba, kissé festékmaszatos betűket: P. Howard (Rejtő Jenő): Vanek ur Párisban.

Igen, pontosan így: nem úr, hanem ur és nem Párizs, hanem Páris! S igen: nem véletlen az ódon masina látszólagos használata sem, ez a szöveg csakis gépelve kerülhetett a borítóra, amelyen mintha a vékony géppapír átkából a következő kéziratoldal is átderengene: persze csak a borítótervezés játékának köszönhetően. Ilyen helyesírással és gépírással szerepelnek ugyanis ezek a szavak azon a kéziraton (pontosabban gépiraton), amely Kiss Ferenc Rejtő-kutatónak (és legendás képregény-szerzőnek és képregény-gyűjtőnek...), no meg a könyvritkaságokat sokak mindennapi olvasmányává tevő Szépmíves Könyveknek köszönhetően most kötetté formálódott, s így már felkerülhet bárki könyvespolcára. A gépirat készítője, Kovács Magda, Rejtő Jenő utolsó gépírónője volt: az író ugyanis – a közismert legendákkal ellentétben – gépbe dolgozott. Ahogyan az Thuróczy Gergely A megtalált tragédia című kötetéből is kiderül, elképesztő, megállíthatatlan tempóban diktált egymást követő gépírónőinek, majd az elkészült gépiratot a felismerhetetlenségig összejavítgatta. Másnapra ebből kellett megalkotni a következő ideiglenesen végleges gépiratot, amit Rejtő később még tovább javíthatott stb. Épp ezért Kovács Magdának nagy gyakorlata volt abban, hogy a zilált szövegekből könyvformába gépeljen bármit: így készült el ez a változat is Rejtő utolsóként az olvasók elé került regényéből.

A Vanek úr Párizsban esetében közismert, hogy Rejtő életének utolsó(előtti) évében készítette el, több helyre is felajánlotta, majd végül a Nova Kiadó javításokat kérő visszautasítástól csalódottan kettétépte. Az életrajzban ekkor hallani a műről utoljára: a regény csak 1986-ban jelent meg először, posztumusz, az író bátyjának, Révai Gyulának a gondozásában, s sokan emiatt szívesen ki is tagadták volna az életműből. Előfordult, hogy itt-ott azt állították róla, valójában csakis befejezetlen munka lehetett, s teljessé csak az írói hagyatékot kezelő, irodalmi babérokra törő báty írhatta, ezért is „nem elég rejtős".

Igaz, ha valaki ténylegesen beleolvas a regénybe, mindezt máris cáfolni tudja, két indokkal is. Az egyik: hogy az Elsőszámú Legvegyesebb Brigád és a szaharai légiórádió abszurd és elképesztő történeténél kevés rejtőibb szöveg létezik. Valóban, a sztori – hasonlóan az olyan késői Rejtő-regényekhez, mint Az ellopott futár vagy a Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára – ezúttal zaklatottabb az addigiaknál, s ürügyebb az ürügynél, hiszen a szöveg maga, a stílus, a retorika, a humor sokkalta fontosabb a könyvben, mint hogy leleplezi-e A tizennégy karátos autó című regényből már ismerős Gorcsev Iván a hamiskártyás maffiát és a zsarnoki légiós tiszteket. (Le.) De pontosan ez az utánozhatatlanul rejtői: egy utólag a szövegbe nyúlkáló kéz bizonyára rendbe szedte volna a csapongó fantáziát.

A másik bizonyíték az eredetiségre, hogy Rejtő élete első nyomtatásban megjelent kisregényét, az 1932-es A Párisi Frontot használta fel, hogy a valójában szintén csak kisregény terjedelmű ötletén (a légiós első részen) csavarjon egyet, s hosszabb művé írja. Tette ezt joggal: nem valószínű, hogy ha a kötet rendben és békében megjelenik 1942-ben (rend... béke...), bármely olvasó reklamált volna, felismerve benne a tíz évvel azelőtt a Nyíl regényújságban kiadott korai zsenge szövegét. Persze az is igaz, hogy a Nova emberének tulajdonképpen igaza volt: a Vanek úr Párizsban még nem volt egészen készen. Ezt mutatja az is, hogy a most kiadásra került változat jóval szigorúbb szerkesztést alkalmaz: vagyis úgy tűnik, hogy Rejtő a széttépett kézirat esete után még változtatott a szövegen, amitől az – jobb lett.

Most ugyanis a Rejtő-rajongók egy új változatot ismerhetnek meg, amely távolról sem csak a cím helyesírásában tér el a közismerttől. Belekezdve több dologra is fény derül. Az első ezek közül, hogy Révai Gyula mentesül a megírás-átfogó átírás gyanúja alól: a Vanek ur ugyanis nagymértékben egyezik a Vanek úrral elejétől a végéig, vagyis nem áll meg a vád, hogy tetemes részeihez Rejtőnek nem volna semmi köze. Az itt-ott tapasztalható „simításokat" nyugodtan lehet az írónak tulajdonítani, csak fordított időrendben (vagyis hogy nem az író bátyja talált szerencsétlenebb, köznapibb fordulatot itt-ott, hanem Rejtő javított az adott helyen „rejtősebbre" a Kovács Magda-féle, későbbi változatban – bár engem őszintén érdekelne minderről Thuróczy Gergely véleménye is: mennyit gépelt és mennyit simított a nyolcvanas években Kovács Magda, mielőtt elkészült ez a kézirat).

A második azonban sokkal izgalmasabb dolog: ennek a kéziratnak ugyanis nemcsak a fejezetbeosztása más kissé, mint a korábban ismertnek, de Manuel története is sokkal szervesebben és okosabban van beledolgozva. A szökevény légiósok nem ötletszerűen cipelik magukkal ezt a kulcsszereplőt, hanem egy pompásan megírt fejezetben külön megmentik, s így kerül közéjük. Ezenkívül számos fordulat, bekezdés, részlet, poén és mondat van sokkal-sokkal jobban megírva, mint az eddig ismert variánsban, míg más, kissé túlburjánzó ötleteket (pl. hogy Gorcsev miért is szerepel itt-ott Pojác néven) sikerült kiszedni belőle. Egyértelmű tehát, hogy ez egy jobb regény: de teljességgel Rejtő-féle.

Ráadásul – s ez a harmadik előny – a Szépmíves kötete (hasonlóan a korábban megjelent Tatjána és Konzílium az őserdőben című könyvekhez) egyúttal nosztalgiautazás is. Először is valójában nem a gépiratból készült, hanem maga a gépirat: amikor elolvassuk a szépen gépelt oldalakat, visszarepülhetünk pár évtizedet, tiszteleghetünk Kovács Magda precizitása előtt, sőt, akár a kéziratot átolvasó Rejtő Jenőnek is képzelhetjük magunkat egy percre... Továbbá a kemény kötéses könyv nemcsak ennyiből áll: belekötötték még A Párisi Front első megjelenésének hasonmás oldalait (Byssz Róbert gyönyörű, eredeti rajzaival illusztrálva), Kiss Ferenc és Fazekas Attila Rejtő-képregényének vonatkozó részeit, s egy érdekes utószót is. Elmondható tehát, hogy a Rejtő-rajongókat éppúgy érdekelheti, mint a képregény-kedvelőket, az irodalmi legendák gyűjtőit, vagy azokat, akik még egy humoros regényt keresnek a nyaraláshoz.

A Könyvhéten ott álltam egy hölgy mellett, aki jaj, de jó, egy Rejtő felkiáltással kézbe vette, majd á, ezt már olvastam felkiáltással letette a könyvet. Így bár hálás vagyok a kiadónak, hogy nem írta-ragasztotta keresztbe nagy, piros, üvöltő felirattal a könyvecskét, amin rajta állna: Figyelem, emberek, nem, ezt a változatot még nem olvashattátok! – most mégis szeretnék kicsit üvölteni: ezt a Rejtőt még tényleg nem olvashattuk! Ideje kézbe venni!

Linkek
Rejtő Jenő összes regénye és kisregénye
Láttad már? - Rejtő Jenő-sorozatRejtő Jenő: Tatjána
Rejtő Jenő: Konzílium az őserdőben
A cikk az Ekultura.hu-n: Rejtő Jenő: Vanek ur Párisban
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A képeken: a Vanek ur Párisban címlapja, a Vanek úr Párizsban legfrissebb papírkiadásának és 1986-os első kiadásának borítója, Rejtő Jenő, végül a Szépmíves Könyvek további három Rejtő-ritkaságának fedélképe.