Az elmúlt hónapokban egyetlen dolog maradt számomra változatlan és szeretni való a mindennapokban: a versolvasás. Ezt ünneplendő megszerkesztettem ezt a linkgyűjteményt, amely 70 magyar költő 70 szép verséhez vezeti el az olvasót.

Akinek ahhoz van kedve, elolvasgathatja őket abban a sorrendben, ahogyan én gondolok rájuk: ebben segít az alábbi tartalomjegyzék. Aki viszont inkább a költők és művek sorára kíváncsi, az lentebb talál egy ábécérendes linkgyűjteményt is. Arról, hogy miért készült ez az egész, itt lehet olvasni. Versre fel!


A versek az alkotók nevének betűrendjében

Ady Endre: Párisban járt az Ősz
Áprily Lajos: Március
Arany János: Mindvégig
Babits Mihály: A lírikus epilógja
Baka István: Én itt vagyok 
Balassi Bálint: Kiben az kesergő Céliáról ír
Baranyi Ferenc: Summázat 
Bari Károly: Petőfi 
Beney Zsuzsa: Eurydiké 
Berzsenyi Dániel: A közelítő tél
Csokonai Vitéz Mihály: A szeplő
Dayka Gábor: A rettenetes Éj-szaka
Dsida Jenő: Nagycsütörtök
Faludy György: Valómnál jobbnak 
Ferencz Győző: Sok más élet
Füst Milán: Köd előttem, köd utánam...
Gergely Ágnes: Egy fáraófej 
Hárs Ernő: Utolsó kérdés
Illyés Gyula: Feleség
Jékely Zoltán: Halott sirály
Jónás Tamás: Szerelmes vers
József Attila: A Dunánál
Juhász Ferenc: Köszöntésből szült köszönet 
Juhász Gyula: Milyen volt...
Kányádi Sándor: Tudod
Karinthy Frigyes: Ősz  
Károlyi Amy: Gyengéd...
Kazinczy Ferenc: Az ő képe
Kemény István: Búcsúlevél 
Kemény Zsófi: Fekete
Kormos István: Vonszolnak piros delfinek
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal  
Kölcsey Ferenc: Huszt
Lackfi János: Isten-keresgélő
Lator László: Az arcod tóba ejted
Márai Sándor: Hol vagyok?
Mesterházi Mónika: Még nem beszéd, holott
Mészöly Dezső: Indulás előtt
Nádasdy Ádám: Féltérden
Nagy Gábor: Lázongó ének
Nagy Gáspár: Öröknyár; elmúltam 9 éves
Nagy László: Adjon az Isten 
Nemes Nagy Ágnes: Madár
Petőfi Sándor: Szörnyű idő...
Petri György: A 301-es parcelláról
Pilinszky János: Négysoros
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Rakovszky Zsuzsa: Dal az időről
Reményik Sándor: Szeretném tudni 
Reviczky Gyula: Számlálgatom...
Sík Sándor: Örvénynek az örvény
Szabó Lőrinc: Dsuang Dszi álma
Szabó T. Anna: Előbb a fény
Szakács Eszter: Új élet
Szilágyi Domokos: Héjjasfalva felé
Takács Zsuzsa: Bizonyos emlékek
Tandori Dezső: Egy Ady-fordulóra vagy sem
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Tóth Krisztina: Visszhang
Váci Mihály: Szelíden, mint a szél
Vajda János: Húsz év múlva 
Várnai Zseni: Szerelem
Varró Dániel: [De mit vesződöm én…]
Vasadi Péter: Erdei séta
Vas István: Rád gondolok 
Vecsei H. Miklós: Nagymama
Vörös István: A megvalósulás fokai 
Vörösmarty Mihály: Előszó
Weöres Sándor: Canzone
Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nem lehetről 

Szeretek új dolgokba belefogni, olyasmit is kipróbálni, amit még sosem csináltam: néhány dolog azonban évtizedek óta jelen van az életemben. Például mindig olvastam verseket. Még gyerekként kezdődött minden a Bóbitával és a Ha a világ rigó lennével. Kamaszként az otthoni könyvespolcon talált és írótáborokban beszerzett verseskönyvek forgatásával folytatódott. Azóta pedig állandó a költészet iránti érdeklődésem: meg-megújítja az újraolvasás és az új kedvencek iránt feltámadó rajongások sora. Közben az általam fiatalon megkedvelt kortárs költők középkorú klasszikusokká értek, az üstökösként felragyogó új tehetségek pedig ma már rendre fiatalabbak nálam. De nem aggódom, hiszen amióta elértem a születésnapom, amely idősebbé tett Petőfinél, megbarátkoztam a gondolattal, hogy innentől kezdve már csak öregedni fogok.

Ahogy elfogadtam azt is, hogy a költészet szeretete sok más mellett a kockázatvállalásról szól. Versekért lelkesedni ugyanis nagy részben csak szubjektíven lehet: márpedig a rajongás sokszor nincs tekintettel a változó vagy megváltoztatni kívánt kánonokra, a kritikusi tekintélyekre, vagy a költő életkorára és jelentőségére. Az életre szóló találkozást egy-egy verssel, kötettel vagy életművel elősegítheti az ész, az értelem és a logika, de valójában az érzelemre és a lélekre tartozik. Ezek döntik el, hogy közel kerülünk-e egy vitathatatlan költőnagysághoz, vagy csak messziről tiszteljük majd, vagy hogy örök bizalmat szavazunk-e egy elsőkönyvesnek, vagy csak érdeklődve várjuk, nyer-e díjakat a munkáival, s miként vélekednek majd róla mások.

Március 11-12. után hirtelen teljesen felfordult a világ körülöttem. A próza hosszú időre elhagyott: túl sok magánérzelem, gondolat, fáradtság és félelem halmozódott fel bennem az élvezetéhez. Azonban átmenetileg még közelebb kerültek hozzám a versek. Sorra kerestem elő a szerzői köteteimet, versgyűjteményeimet és antológiáimat még a könyvespolc hátsó sorából is, sőt, újabbakat is vettem. S olvasás közben rengeteg emlék feltámadt bennem a kötetekkel való találkozásokról. Dedikálásokról, író-olvasó találkozókról, könyvhetekről, ajándékteli születésnapokról. Arról, ahogyan még az internet előtti korszakban a leértékelt könyvek boltjában olyan kincsekre találtam, amelyeknek a létezéséről sem volt fogalmam: s végül húsz verseskönyvvel és tizenöt új költővel gazdagabban távoztam... Arról, amikor egyetemistaként hosszú sorban álltunk a könyvesbolt előtt, ahol évente kiárusítást tartottak kispénzű hallgatóknak, s órákig tervezgettük, mit veszünk majd meg odabent... Nagy, közös versolvasásról gyertyafénynél...

Az olvasásképtelenségem azzal is együtt járt, hogy szeretett blogom is frissítetlenül maradt hosszú hetekre. Most, készülve a visszatérésre, először csak az merült fel bennem, hogy tavalyi, lakatlan szigeti könyvlistámhoz hasonlóan a legkedvesebb verseim címlistáját teszem fel ide. Azután viszont eszembe jutott, mi történne, ha ez a lista linkgyűjtemény is volna, ahonnan elérhetők maguk a szövegek is: hiszen szerencsére az interneten ma már szinte minden kedvenc versem elolvasható. A közvetlen linkeléssel azonban olykor nem boldogultam: a MEK még mindig számos költőnél ragaszkodik hozzá, hogy a konkrét vers helyett a lap tetején kezdjük az olvasást... Így jutottam el végül a 70 költő 70 verse projekthez. Bár a számomra legfontosabb 70 vers belinkelése nem helyettesítheti az elmúlt hónapok bejegyzéseit (s nem is ez a célja), talán érdekes olvasnivalót adhat pár pillanatra.

A hetvenes listára hetven költő került fel: vagyis szabály volt, hogy mindenki csak egyszer, egy verssel szerepelhet. Bár a szerzők közt természetesen vannak olyanok (így József Attila, Arany János vagy Radnóti Miklós), akiktől egymaguktól is meg tudnék nevezni akár félszáz kedvenc verset, s szerepelnek mások (például Jékely Zoltán, Illyés Gyula vagy Márai Sándor), akiknek csak egy vagy két műve igazi kedvencem. Ám az utóbbi esetben az az egy vagy két mű nagyon fontos az életemben valami miatt. Az előbbiben pedig legyőztem a késztetést, hogy több verset is kiválasszak: ha ugyanolyan fontos is számomra az Egy katonaének Balassija, mint a Céliáról verselő, ha legalább olyan fontosnak érzem Radnóti költészetében a Levél a hitveshezt, mint az Erőltetett menetet, most választottam egyet a sok arc közül, ami valamiért éppen ebben a pillanatban a legkülönlegesebbnek tűnt. Igyekeztem minden kedvencemet összegyűjteni, függetlenül attól, helye van-e jelenleg az iskolai tananyagban, vagy kifejezetten népszerű-e. Vannak a költők között olyanok is (mint Váci Mihály vagy Várnai Zseni), akiknek a versei korábbi túlhasználtságuk miatt akár el is tűnhettek volna az olvasók szeme elől, visszatérésük azonban (amelyhez elég fellapozni néhány internetes magán-versgyűjteményt) bizonyítja, hogy talán érdemes újra elolvasni őket, hogy kiderüljön, ma mit mondanak nekünk. Végül: a válogatás természetesen nem reprezentatív, hanem szubjektív, hiszen a legkedvesebb verseimről van szó.

A 70 vers 70 költője közül tizenketten nők, húszan pedig kortárs, köztünk járó költők. A verseket érdekes lehet összevissza vagy a szerzők nevének ábécésorrendjében is elolvasni. A linkgyűjteményben azonban öt csoportba foglaltam őket annak alapján, hogy számomra (éppen) miről szóltak (a leginkább): Élni, élni - Tétova óda - Bocsásd meg - Versek beszélgetése - Az idő vége felé. Ezt a tematikus besorolást az ötféle színes ikon is jelzi a versek mellett.

Bízom benne, hogy a versek olvasgatása, lapozgatása másnak is legalább akkora örömöt okoz majd, mint nekem! Köszönet a költőknek és köszönet azért, hogy műveik elolvashatók az internetes oldalakon és folyóiratokban, s így minél többen megismerhetik őket! Amíg pedig más verset olvas, én készülök rá, hogy a blog régi fényében térjen vissza néhány nap múlva.

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.

A szöveg forrása: MEK.

A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejű cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.

Selymit a barka
már kitakarta,
sárga virágját bontja a som.
Fut, fut az áram
a déli sugárban
s hökken a hó a hideg havason.

Barna patakja
napra kacagva
a lomha Marosba csengve siet.
Zeng a csatorna,
zeng a hegy orma,
s zeng – ugye zeng, ugye zeng a szíved?

A szöveg forrása: ez.

A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez
   Ha jő a halál;
Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt
   Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:
   Ne tedd le azért;
Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád
   Balsors keze mért?...

Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kíméled
   Azt ami maradt;
Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán
   Ne kivánj nyarat.

Bár füstbe reményid, -
S egeden felényit
   Sincs már fel a nap:
Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:
   Légy te vidorabb.

S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:
   Csak hangköre más;
Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer
   Dalban vidulás.

Tárgy künn, s temagadban -
És érzelem, az van,
   Míg dobban a szív;
S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl
   Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten
   Adta mondanod,
Bár puszta kopáron
- Mint tücsöké nyáron -
   Vész is ki dalod.

A szöveg forrása: MEK.

Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.

Büvös körömből nincsen mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.

A szöveg forrása: MEK.

Én itt vagyok de hol vagy te Uram
S hol voltál amikor kerestelek még
A borban asszony-ölben álmok eszmék
Tömjénködében is csak önmagam
Találtam nem voltál a bűnre mentség
S a büntetés sem egyetlen szavam
Se szólított meg Te se szólitottál
S azt sem hiszem már Te vagy aki voltál

Kint száll a köd és megmozdulnak a
Kőszobrok most egy képzelt őszi kertben
Európa vonaglik a bika
Hátán Apollón nyila még tegezben
És mosolyogva gondol Marszüászra
Lenyúzott bőre kéjes-nyers szagára

Kéjek s kínok között vezet az ember
Isten vagy emberek jelölte útja
Csodálod-e hogy amire befutja
Halálvággyal telik nem félelemmel
S akármit tesz ölelve bár vagy ölve
Visszazuhan a Káosz-anyaölbe

Kutattalak s nem leltem rád Uram
Most megpróbálom mégis kitalálni
Valaki vagy Te vagy csupán akármi
Sorvégre rímnek jól jöhetsz ugyan
De jobban élsz a vírusban s a rákban
Mint a tehozzád esdeklő imákban
S ha megtagadlak azzal adnék létet
Neked hát nem tagadlak s végre véged

Megszabadultam tőled mégis árvád
Vagyok Uram ki várva várva vár rád.

A szöveg forrása: ez.

1
Mely keserven kiált fülemile, fiát
       hogyha elszedi pásztor,
Röpes ide-s-tova, kesereg csattogva
       bánattal szegény akkor,
Oly keservesképpen Célia, s oly szépen
       sírt öccse halálakor.
2
Mint tavasz harmatja, reggel ha áztatja
       szépen jól nem nyílt rózsát,
Mert gyenge harmattúl tisztul s ugyan újul,
       kiterjeszti pirosát,
Célia szinte oly, hogyha szeméből foly
       könyve s mossa orcáját.
3
Mint szép liliomszál, ha félbemetszve áll,
       fejét földhöz bocsátja,
Úgy Célia feje vagyon lefiggesztve,
       mert vagyon nagy bánatja,
Drágalátos könyve hull, mint gyöngy, görögve,
       vagy mint tavasz harmatja.

A szöveg forrása: MEK.

Három nappal halál előtt
már nincs időd a taktikára,
csak arra, hogy a lét határa
által szabott utat belődd
s úgy indulj rajta el, hogy a
távolság már nem a te dolgod,
de az irány: az óvatos jobb
vagy bátor bal - szíved joga.

Csak rajtad áll, hogy merre vesz
irányt a lábad. Akkor is, ha
ítéletével körbeírta
a konvent, hogy meddig mehetsz,
utolsó lépéseidet
úgy tedd meg hát, hogy diadallal
verjen a végső korahajnal
dobpergésébe zárt szived,

hisz nincsen annál szabadabb,
akit csak vesztőhely határol:
egy tűzön ég keresztfa, jászol -
most gyűjts fejedre parazsat!
Csak versre - másra nincs időd!
A jól jött meddőség se ment fel,
csalárd, ki visszaél a csenddel
három nappal halál előtt.

A szöveg forrása: MEK.

Életünkből-kitörölhetetlen szavakkal tördelted
lelkedet, jövőbe-látó szemeid taván mégis
csónakázni indult a halál; nem félt a
márciusi ifjak kínná-vergődő dühétől,
halálba-roppant csontjaidat lángokba: zászlóidba
göngyölte, pedig hogy sóhajtozott, nyögött a csatatér,
ordítva sírtak a mezők is;
barna köveket: pacsirtákat dobáltak az ég arcába,
feketébe szomorodott a délibáb: fekete lovasok
vágtattak Segesvár felé, országot-elborító
szemfödelet húztak maguk után: a mi szemeinket
takarták sötétségbe, nem láttuk, hol zártak a
földalatti erdők éjszakájába, szavakká-tördelt
lelked tüzes sziklája életünkre hengeredett:
hánykolódunk, égünk hatalmas súlya alatt.

A szöveg forrása: Bari Károly: Holtak arca fölé, Szépirodalmi, 1970, 55.

Lelkem, mondd, mennyi szenvedést viselsz el?

S te lelkem társa, akiért a föld
kemény kérgét taposva elmerültem,
háromszor el a mélységes homályba –
te értem mennyi szenvedést viselsz el?

A gyalázat torkából kilökötten
sivatagodnak naptalan fehér
izzó homokjából a sűrű tenger
sós-keserű árjába lemerültem

Szenvedésed elöntött, mint a tenger

És csontig mart halál és fájdalom.
A gyenge dal, fuvolád halk patakja
visszavezet? Hiszen téged sötét
halálom elborított, mint a tenger.

Visszavezetsz-e? Élve a pokol
mélyére szálltál, engem elragadni,
gyenge dal láncán engem, aki érted
éltem, haltam, és benned elmerültem

Énértem mennyi szenvedést viselsz el?

A szöveg forrása: ez.

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
     Közt nem lengedez a Zephyr.

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között
Nem búg gerlice, és a füzes ernyein
A csermely violás völgye nem illatoz,
     S tükrét durva csalét fedi.

A hegy boltozatin néma homály borong.
Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.
Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:
     S most minden szomorú s kiholt.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
     Mint a kis nefelejcs, enyész.

Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,
Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli
Nektárját ajakam, még alig illetem
     Egy-két zsenge virágait.

Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.
Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!
Sem béhunyt szememet fel nem igézheti
     Lollim barna szemöldöke!

A szöveg forrása: ez.

Mint egy megért boróka,
Mely tiszta hóra hullott;
Mint a delin fejérlő
Rózsába bútt bogárka;
Mint a korinti szőllő
A cúkoros kalácson:
Úgy bársonyollik, oly szép,
Oly édes egy kerekded
Szeplőcske Lilla mellyén.

Ez az a kies szigetke,
Amelybe a szerelmek,
Ha keble tengerének
Téjhabja közt fürödtek,
Enyelgve szárogatják
Hajok vizes aranyját.

Ti szóljatok, reája
Hullt csókjaim! ha méltó
Dühödés-e Lilla mellyén,
Egy főldi nimfa mellyén
Imádni a hibát is?

A szöveg forrása: MEK.

A barna felleg szárnyainn az Éj
A főldre borzasztó árnyékot hint:
A hóld csillámló fényje béborúl:
Homályba süllyednek csillagjaink.
A záporral terhes köd megszakad,
S özönbe fojtja a Természetet.
Nézzd! a gyilkos villám mint hembereg,
Mint csattogtatja mennykövét alá
A zordon Ég! a pusztító tüzek
Hasítják a kősziklás bérceket.
Az öldöklő villámok fényjinél
A halvány orca rettegést mutat.
Felrémül ágyából a Babona,
S szentelt világgal űzi a halált.
Ím újra csattan! és az ártatlan
Lelkét Kegyesse karján hörgi ki -
Tovább, tovább kérlelhetetlen Ég!
Forgasd fel a réműlt Természetet,
S szegezd rám élet-oltó nyíladat!
De jaj! megszűnt a gyilkos fergeteg,
A hóld kibúvik a homály alól,
S a csillagok halvány fényt hintenek,
Az Ég derűl; rémítő éjszaka!
Mert hólnap újra hajnalom hasad.

A szöveg forrása: MEK.

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt és mind aludtak...
Kövér csöppek indultak homlokomról
s végigcsurogtak gyűrött arcomon.

A szöveg forrása: MEK.

Valómnál jobbnak, nemesebbnek
játszom előtted magamat.
Attól vagyok jobb, mert szeretlek
s mert felemellek, magasabb.

Az önzés is önzetlenség lesz
közöttünk. Ám mint válhatok
olyanná, amilyennek képzelsz?
Szerelmed cél s nem állapot.

Vibráló partok szélén járok
veled s lesem zárt ajkadat.
Ingem nyílásában virágot

viselek s kést az ing alatt,
és éjjel egy-egy részt kivágok
magamból, hogy megtartsalak.

A szöveg forrása: ez.