Móra Ferenc vászonkötésben
Kislánykorom nagy emléke volt Móra Ferenc elbeszéléseinek és rövid regényeinek olvasgatása. Ekkor ismerkedtem meg azokkal a szép külsejű, egészvászon kötésű Móra-kötetekkel, amelyek némelyike már akkor közel járt a fél évszázadossághoz. Később azonban csodálkozva tapasztaltam, hogy a sorozatom valójában kettő volt: az első, amely még nagyrészt a Rákosi-korszakban került a boltokba, tíz kötetben, s így (hét kötetét) még az Ifjúsági Könyvkiadó jelentette meg, s egy második, már a Kádár-korszak termése, ahol hat kötetben adták ki a gyerekeknek szánt műveket, tulajdonképpen újra, de már Móra Ferenc Könyvkiadóként. Ez magyarázta a Reich Károly tervezte vászonborító bájos képecskéinek eltéréseit is, amiket annyit hasonlítgattam gyerekként: hiszen a két sorozatfedél csak hasonlított egymásra, de nem volt teljesen azonos. Nekem persze ebből és abból is voltak köteteim...
Ez a raktárbejegyzés a két sorozatot mutatja be. Mindkettőben közös, hogy a szépséges rajzokat Reich Károly készítette a történetekhez: néha úgy érzem, egyik-másik elbeszélés feleannyira sem lenne szerethető az ő képeinek humánuma, emberi melegsége nélkül.

Móra Ferenc művei - Válogatás az ifjúság számára
1. sorozat
megjelent: 1955-1958 között
vászonborítója: színes, barnásszürke alapon zölddel és barnával nyomott
10 kötet, sorszámozva van 1-10.-ig
szerkesztőbizottság: Hegedüs Géza, Lengyel Dénes, Vargha Kálmán
  • 1. Dióbél királyfi és társai 1955, 1958
  • 2. Csilicsali Csalavári Csalavér – Csalavári Csalavér újabb kalandjai 1955
  • 3. Rab ember fiai – Mindenki Jánoskája 1955, 1958
  • 4. Hol volt, hol nem volt 1956
  • 5. A dorozsmai varjú 1956
  • 6. Királyasszony macskái 1957
  • 7. Csengő barack 1954, 1957
  • 8. Nekopogi kovács 1957
  • 9. A honti igricek 1958
  • 10. Kincskereső kisködmön 1954, 1958

Móra Ferenc művei - Válogatás az ifjúság számára / Válogatás gyermekek számára
2. sorozat 
megjelent: 1959-ben
vászonborítója: egyszínű, halványszürke alapon barnával nyomott
6 kötet, nincsen sorszámozva
szerkesztőbizottság: Hegedüs Géza, Lengyel Dénes, Szalontay Mihály, Vargha Kálmán
  • Elbeszélések 1959
  • Rab ember fiai - Dióbél királyfi 1959
  • Történelmi elbeszélések 1959
  • Csilicsali Csalavári Csalavér - Csalavári Csalavér újabb kalandjai - Az aranyszőrű bárány 1959
  • Mesék 1959
  • Mindenki Jánoskája - Kincskereső kisködmön 1959

Megjegyzések: Az első érdekes különbség jól látszik: míg a régi sorozat címe Móra Ferenc művei - Válogatás az ifjúság számára volt, az új sorozatban három kötet után váltás következett be, s innentől a sorozat neve Móra Ferenc művei - Válogatás a gyermekek számára lett: talán a kibővült szerkesztőbizottságnak köszönhetően. Sok értelme nincs, hiszen így három kötetet választ el a korábbi tizenháromtól, s szerintem senki se mondhatná, hogy a Dióbél királyfi már az ifjúságnak szól, de a Kincskereső kisködmön még a gyermekeknek.
Összehasonlítva a két listát, az is feltűnhet, hogy a későbbi sorozat szerkesztésekor a regények közül ugyanazokat a műveket másképp pakolták egymás mellé: a Dióbél királyfi és a Kincskereső kisködmön korábban külön kötet volt, a Rab ember fiait pedig a Mindenki Jánoskája kísérte, most előbbihez a Dióbél királyfi, utóbbihoz a Kincskereső kisködmön társult (hogy miért, számomra nem logikus, hiszen szerintem ha már egybekötünk, akkor épp a Kincskereső és a Dióbél a szellemi rokonok...). Csilicsali Csalavári Csalavér kalandjaihoz hozzátették Az aranyszőrű bárány című verses mesét.
A legnagyobb változás azonban a novellákkal történt. A régi sorozat hat mesés-mondás-novelláskötetében tematikus fejezetekben szerepeltek a szövegek, amelyek egy része Móra saját neve alatt, míg más része álneveken látott napvilágot korábban (ezek felkutatásában nagy szerepe volt Madácsy Lászlónak). Ezek között voltak dublettek is, ami jellemző volt Móra mesélőkedvére. Így fordulhat elő, hogy a novellák közt megtalálni olyan történeteket, amelyek már szerepeltek a sorozatban másképp (pl. a Mindennapi kenyerünk című elbeszélés A dorozsmai varjúban külön, a Dióbél királyfiban fejezetként), Móra többször kidolgozta a témájukat (pl. ilyen rokon az Öt póknak hány lábáról A dorozsmai varjúban és A mi pókunk a Hol volt, hol nem volt című kötetben), vagy több címen is megjelentek (pl. A dorozsmai varjúban szerepel egy elbeszélés Apaffy Mihály kutyájáról A leghűbb szolga címmel, a Nekopogi kovács viszont tartalmazza szinte ugyanazt a novellát  - húzásokkal, egy erdélyi fejedelem megnevezéssel - Az agártanácsos címen).
A variált ismétlések miatt is, s talán azért is, mert közben még újabb írások kerültek elő, amikor 1959-ben három tematikus kötetet szerkesztettek a korábbi hatból, nem minden írás került beléjük a korábbiakból, feltűntek viszont új írások is, amelyek a régebbi sorozatban - legalább is így - nem szerepeltek. Ezért az alábbi felsorolás megadja azokat a novellákat, amelyek csak az egyik vagy csak a másik sorozatban találhatók meg.
A régi novelláskötetek azon elbeszélései, amelyek (így) nem találhatók meg az újabb novellagyűjteményekben, a következők.
Hol volt, hol nem volt: Nagyeszű Cifrácska, Rózsabimbó, liliomszál, Gergő juhász kanala, Balog Boldizsár, Kéz kezet mos, Nagyapó, Kis ládában nagy család, Ahol a szén terem
A dorozsmai varjú: Szókimondó Szűr Péter, Bokrétolás
Királyasszony macskái: István deák Ihároson, Százpengős kutyák
Csengő barack: A cinegekirály, A ködmön, Selyem Jánoska, Az ezüst gyűszű, A kuckó-diák, Mikor én rigó voltam, A sarkantyús csizma, A gyémántcserép, Gergulics inasa, Az égbelátó
Nekopogi kovács: Két kis csirke, Az oroszlánetetők, Az agártanácsos, Darvas Pista foglya, Kicsi Jóska, Szülők
A honti igricek: Hogy tanultam meg írni?, Kellemes és hasznos tudományok, Márton apó zálogol
Az új novelláskötetek azon elbeszélései, amelyek (így) nem találhatók meg a régi novellagyűjteményekben, a következők.
Elbeszélések: -
Történelmi elbeszélések: Egerek mezeje, Miért csapták el Nigron generálist?, Tököly prímása
Mesék: Bölcs Palkó, A madarak királyválasztása, A húsvéti tojások, Tükrös Kata, Mindenféle házakról, A makk-vitéz, A világ vándora, Tót Antal körtéi, Mosolygó alma
Európai történetek - Novellák a 13-16. századból - Második rész
Nemrég úgy éreztem, szerkesztenem kell egy bejegyzést az európai novellaműfaj megszületéséről. Készítettem tehát egy felsorolást olyan könyvekről, amelyek novellákat tartalmaznak a késő középkorból és a kora újkorból, Boccacciótól, elődeitől, követőitől és kortársaitól. A kifejezetten Itáliához köthetőkről ebben a korábbi bejegyzésemben írtam: Boccaccio és társai - Novellák a 13-16. századból - Első rész. Most viszont következhetnek a más európai történetek, amelyek (nem) meglepő módon leginkább franciák. (A kiadások adatai ezen a linken találhatóak meg.) Van közöttük szabályos novellaválogatás, verses történetek gyűjteménye, középkori gesta, sőt, szatíra is.

Szamártestamentum
Gyűjteményemben az első, 1962-es kiadás szerepel.
Őszintén szólva sokáig azt sem tudtam, hogy ez a kötet létezik. Sem nagyapám könyvtárában, sem a szüleim könyvgyűjteményében nem volt meg példánya: így csak felnőttként találkozhattam vele. Először az tűnt fel, hogy sok, a korszakkal foglalkozó mű idéz Lakits Pál előszavából. A bevezető nyomában aztán magához a könyvhöz is eljutottam, melynek alcíme: Középkori francia mesék és bohózatok. Ez alapján a könyvben novellaszerű sztorikra és színdarabokra számítottam. Kézbe véve azonban kiderült, hogy a bohózatok inkább néhány szereplős tréfák, amelyek a középkori színház működésébe is bevezetnek (sőt, még monológ is akad köztük, amely akár rímes novella is lehetne), a mesék pedig - mind versesek.
A 13-14. századi történetek között akad Boccaccio-féle pajzán tréfa (mint a pompás latin szójátékokkal teli A ládába bújtatott pap), egyházkritikus mese (A szedrezgető pap), népi legenda (Szent Péter és az igric), kalandos diáksztori (A három tolvaj), szatirikus szöveg (épp a címadó Szamártestamentum), de a lovagregényeket idéző Artúr királyos történet is (A bűvös köntös, amely paródiaként és "valódi" lovagtörténetként is működik), sőt, szép és szomorú verses novella is, amely az udvari szerelem eszményének szentelődik (A három lovag és az ing). Ha valakit érdekel, mi is az a fabliau, ebben a könyvben minden változatával találkozhat. Sőt, sok ismeretlen szerző művei mellett a legfontosabb szerzőket is felfedezheti magának. A lírával is foglalkozó Rutebeuf mellett szerepel mű Jean Bodel, Jacques de Baisieux, Milon d'Amiens, Garin / Guérin, Cortebarbe, Watriquet de Couvins, Henri d'Andeli tollából, s mivel e szerzőket kevés kivétellel csak egy-egy jellemző művük alapján szokás számon tartani, így még írói arcképüket is meg tudja rajzolni a jegyzetanyag. A kötet nagy része a verses történeteket tartalmazza, összesen huszonnyolcat, köztük több olyat, amelyet később La Fontaine, Moliére vagy Boccaccio is feldolgozott. Bohózatból tizenkettő van, ezek közül nekem - nőellenessége dacára - A dézsa és Az üstfoldozó tetszett a legjobban.
Utólag igencsak örülök, hogy megismerhettem a kötetet: miként a Gesta Romanorum, ez is arról tanúskodik, hogy a sötét középkor nem is volt olyan sötét, s a reneszánsz nemcsak megújulást hozott, de sokban folytatta is a középkori irodalom útjait.

Gesta Romanorum
Gyűjteményemben az első, 1965-ös kiadás szerepel.
A Gesta Romanorum valóságos legenda: mindenki tanul róla az iskolában, hogy közben azért valójában sose derüljön ki, milyen élvezetes történetcsokor is ez a gyűjtemény. Pedig ebből a 13-14. században keletkezett műből merített Shakespeare (nem is egyszer: A velencei kalmárhoz és a Lear királyhoz is talált benne ötletet), Chaucer (a Canterbury mesékben a A törvénytudó meséjéhez), s talált benne anyagot Boccaccio, Villon és Thomas Mann.
Ez a kötet bő válogatást tartalmaz a kötet anyagából: hetvenhét pompás történetet, szép, ízes magyar nyelvre fordítva, amelyek között akad pársoros és hosszú, kisregényszerű, szentekről lovagokról, csalfa asszonyokról és hűséges barátokról szóló, kalandos és áhítatos, pajzán és oktató hangú. Néhány cím a kedvenceim közül: Gergely, aki az anyját vette feleségül, A császár, aki megmentett egy kígyót, Gaius gyorsan futó lánya, A tolvaj, meg a feleségével együtt virrasztó házigazda, Tiberius császár meg a legyek ellepte ember, A lovag, aki félig gyalog, félig lóháton járult a király elé, Cathanus és Roswilda, A félvak felesége, A lovag, akit oroszlán szabadított meg a haláltól, Rómában tátongó szakadék nyílott, Szent Elek élete, A királyné, ki fiától teherbe esett és magzatát megölte. Ha valaki csak ezt a tucat címet végigfutja, valószínűleg felismer majd bennük néhány olyan esetet, amelyet mi népmese formájában feldolgozva ismerünk, találhat egy kis Liviust, egy kis Suetoniust, pár Boccaccionál és Aesopusnál is szereplő történetet, középkori bulvársztorit, szép lovagi történetet, sőt, szentlegendát is. Ilyen sokféle és izgalmas a Gesta Romanorum: "A rómaiak viselt dolgai"-n tényleg nem lehet unatkozni.
Nem csoda, hogy már korán elkészült a magyar fordítása is: Temesvári Pelbárt, Heltai Gáspár, Tinódi Lantos Sebestyén bátran merített belőle, 1695-ben pedig kiadták az első teljes magyar változatát Haller János magyarításban (napjainkra ez is megjelent reprintben). Én azonban mindenkinek Boronkay Iván értő kézzel összeállított válogatását ajánlanám: bár jobban örültem volna, ha mind a 240 exemplumot, vagyis példát, példázatot, történetet lefordítja, mégis, jó szövegű, izgalmas válogatása talán több örömet rejt, mint Haller - eleve kissé töredezett nyelvű, immár háromszáz éves - változata.

Navarrai Margit: Heptameron
Gyűjteményemben az 1981-es kiadás szerepel, mivel ennek tetszett a legjobban dísztelen szépsége.
Navarrai Margitról (1492-1549), I. Ferenc francia király nővéréről mindössze két képet ismerek. Az egyik François Clouet nívós portréja, amely több változatban is fennmaradt. Az ötven év feletti Margitot ábrázolja, fekete (vagy világos), spanyolos, egyszerű szabású ruhában, amelyet prémszegély díszít. Fején a haját szinte teljesen eltakaró, fekete (vagy fehér) főkötő. Orra nagy, szája keskeny, széles arcán jóindulatú mosoly. Kezében kiskutyát tart. A szemlélő egy jó beszélgetést sem nézne ki belőle, nemhogy a francia reneszánsz kultúra értő támogatását, a zene szeretetét, a kálvinizmus figyelemmel kísérését és a novellaírást... A másik, Jean Clouet-féle képen viszont egy büszke és okos tekintetű, elegáns és természetesen kecses uralkodónő látható, divatos, mélyen kivágott ruhában, amelyet hasítékolt, buggyos ruhaujj, aranyzsinóros húzott derék, csipkék, aranyhímzés és egy nyakék tesz még elegánsabbá. Szép barna haján díszes hajháló és sikkes, féloldalra csúsztatott kalap. Mintegy harmincöt éves a képen. Karján az érdeklődés és a szerelem madara, egy papagáj.
Hogy melyik kép hasonlít jobban a Heptameron szerzőjéhez, nehéz megmondani. Az első Clouet, a "francia Holbein" portréja biztosan "igazibb". De azt a tehetséget és bájt, amely a navarrai királyné Boccacciót utánzó elbeszélésgyűjteményéből árad, számomra inkább a fiatalkori festmény idézi fel. Margit hercegnő egy száz novellát és keretelbeszélést tartalmazó könyvet kívánt írni: mindenben az itáliai mesterhez méltó francia történetgyűjteményt készíteni. Az ő mesélői nemesurak és hölgyek, akik vándorútjukon összetalálkozva egy megáradt folyó miatt kényszerülnek várakozni, s eközben egymást történetekkel szórakoztatni. Végül sajnos csak hetvenkét novellát van idejük elmondani: a befejezetlen Heptameron így is csak szerzője halála után évekkel, 1558-ban látott napvilágot. Onnantól azonban folyamatos volt a sikere, annak ellenére, hogy szerzője "csak" egy nő volt, még ha előkelő és befolyásos is. Margit ráadásul kulcselbeszélésekként vezeti be történeteit, mintha a szereplők mind kortársak, a királyi udvar ismert szereplői lennének: pedig felhasznál sok vándormotívumot, sőt, ókori ötleteket is.
Mindenkinek csak ajánlani lehet a szépszavú, olykor finom, olykor pajzán novellákat. Jók!

A házasélet tizenöt öröme
Gyűjteményemben az egyetlen, 2007-es kiadás szerepel. 
Kissé rendhagyó módon került fel a listára ez az üdítő könyvecske, hiszen szabályszerű novellagyűjteménynek semmiképpen sem nevezhető. Első közelítésben egyfajta gondolatfutamként lehet értelmezni: mi is történhet egy férfiemberrel, amennyiben elköveti azt a hibát, hogy a házasság igájába hajtja a fejét, s nyakára veszi a feleségével, felesége családjával, s a gyerekekkel járó tengernyi gondot. A vélhetőleg a 15. század elején, valahol a Loire alsó folyásvidékén keletkezett nő- és házassággyűlölő traktátus azonban hallatlanul szórakoztató írás, s tizenöt fejezete olyan messzire megy a lehetséges esélyek, problémák és galibák latolgatásában, hogy szinte egy-egy ironikus-csúfondáros novellaként is olvasható.
Már a legelső, amely azt mutatja be, miként mozgósít minden érzelmet a feleség, hogy férje bizalmával és vonzalmával a végsőkig visszaélve kizsaroljon magának egy pompás ruhát, olyan, mint egy önálló kis történet: párbeszéddel, narrátorszöveggel, tipikusnak szánt, mégis mulatságosan egyénített szereplőkkel. A hölgy, amint veszekszik, amint riposztozik, amint siránkozik, amint alvónak tetteti magát a hitvesi ágyban, de nyomban felébred, amikor a férj a ruha tárgyalásával próbálkozik - igazán tökéletes szereplője lehetne bármely novellának. Még a csattanó is adott: hiszen ez a viselkedés végül koldusbotra juttatja a befolyásolható férjet és kevély asszonyát, aki természetesen ebben a helyzetben sem hibáztat mást, mint a férjét. Ugyanígy olvashatunk arról, miként kéreti magát a hölgy, aki szeretőt tervez szerezni, hogyan intézkedik az okos mama, amikor ráébred, hogy naiv kamaszlánya terhes, hogyan megy társaságba a feleség, akit férje a társaságtól mindenképpen óvni akar, vagy éppen hogyan rekeszt be a házasság varsájába újabb áldozatot a tehetős és vérmes özvegyasszony, akár a kiszemelt férfi akarata ellenére is.
Azt vártam, hogy nőként kifejezetten sértő olvasmány lesz számomra A házasélet tizenöt öröme, ehelyett  mulatságos, néhol kifejezetten elgondolkodtató, mély emberismerettel teli, a szarkazmust pedig iróniával enyhítő történetcsokrot találtam, amely Rajnavölgyi Géza avatott tollú, pompás fordításában tényleg igazi szórakozása lehet bárkinek, akit érdekel a francia középkor-reneszánsz irodalma vagy az emberi természet.

A bejegyzés első részét ezen a linken olvashatod el:
Boccaccio és társai - Novellák a 13-16. századból - Első rész
A kiadások adatai ezen a linken találhatók meg.
Boccaccio és társai - Európai történetek - A novellaválogatások kiadási adatai
Az alábbi GYIK pedig egy olyan könyvről szól, amely egyik listámba sem illett.

GYIK: "Én ismerem Az asszony és a szerelem című gyűjteményt is. Azt miért nem soroltad fel?"
Az asszony és a szerelem egy különleges öszvér-könyv (Medicina, 1987). Négy művet tartalmaz: két novellaválogatást, egy franciát és egy olaszt, egy modern francia szerelmes verseskönyvet és egy esszét az erényövről. Hogy hogyan kerültek ezek egymás mellé?
A Rózsavölgyi és Társa Kiadónak a háború előtt volt egy Magyar Elzevírek ritkaságsorozata, amelybe szépen megformált, apró, pajzán könyvecskéket válogattak be. Az asszony és a szerelem négy darabja négy külön kötetként e sorozatban jelent meg: Az asszony és a szerelem - Régi francia szerelmes történetek, fordította és bevezetéssel ellátta Roboz Andor, A szerelem játékai - A novella régi olasz mesterei, bevezette és fordította Roboz Andor, Franz Toussaint: Gyönyörűségek kertje, bevezette és fordította Mészöly Gedeon, Az erényöv, összeállította és fordította Végh István. Amikor a Medicina újabb szerelmeskönyvet keresett a kiadásukba "száműzött" Káma Szútra, Anangaranga, A kerítőnő tanítása és Az illatos kert mellé, Az erotika kultúrtörténete címre keresztelt sorozatába, egyszerűen egymás mellé pakolták ezt a négy pajzánnak minősített régi könyvet, mindenfajta szerkesztői elv nélkül, különben nem követte volna értelmezhetetlen sorrendben a régi novellaválogatást Toussaint (1879-1955) arábiai hangulatú, de először 1911-ben megjelent "versek prózában"-kötete, majd azt újabb novellaválogatás, ezt pedig Ráth-Végh István (aki később e néven publikálta e művét is, amely 1980-ban már megjelent átdolgozva!) kultúrtörténeti (bár mára már szinte minden adatában megcáfolt) esszéje. Az már csak hab a tortán, hogy a Magyar Elzevíreknek volt egy ötödik, szintén novellákat tartalmazó kötete, Poggio Bracciolini Pajkos történetek című, szintén Roboz Andor fordította és bevezette könyve, amely sokkal jobban illett volna Az asszony és a szerelem és A szerelem játékai közé a maga reneszánsz egyperceseivel. (Ezt lásd a poszt első részében.)
És hogy miért nem szerepel a kötet a listámban?
Mert a műfordításról az a véleményem, hogy bár nyilván nem tud és nem akarhat tűpontos lenni, feladata - a lehető legnagyobb tisztelettel az eredeti szöveg iránt - művészi módon megismertetni az olvasót az eredeti művel. Ez a hozzáállás nálunk sok szempontból feledésbe merült a 20. század elején és csak a háború után tért vissza: addig a fordítók sokkal inkább újraálmodták a művet a saját értelmezésük mentén. Én viszont szeretném, ha a fordító művészi tolmács lenne, nem pedig az eredetit kijavító, átíró, lerövidítő, megtoldó ítész.
Az asszony és a szerelem mindkét novelláskönyvét Roboz Andor fordította. Saját bevallása szerint így: "De mert a mai közönség ízlése sok minden tekintetben mégis eltér a rennaisance-tól és mert sok minden, ami az akkori olvasót érdekelte, ma már, mint felesleges hatna és rontaná az egész hatását, ennek a kis gyűjteménynek összeszerkesztője nem riadt vissza itt-ott egy kis rövidítéstől. Sőt a lényeget nem érintő egy-egy csekélyke változtatástól sem. Célja nem az volt, hogy betűit adja az eredeti szövegeknek, hanem a lelküket. Nem azt tartotta fontosnak, hogy a szavakat fordítsa le pontosan, hanem hogy a belőlük kisugárzó hangulatot éreztesse a magyar olvasóval. Röviden: ez a kötetecske nem a szó legszorosabb értelmében vett fordítás, hanem afféle fajtája az átdolgozásnak, mely az eredetinek, az átérzésen keresztül szövődött másával igyekszik az olvasót megismertetni, de anélkül, hogy bármilyen, az eredetire nézve jellemző színt, fordulatot, hangulatot vagy más belső sajátosságot meghamisítana, vagy csak módosítana is lényegében."
Az elhangzottakhoz talán nem is kellene kommentár: úgy vélem, valami, ami nyomokban Boccacciót is tartalmaz, egyértelműen nem Boccaccio... De hogy látszódjon, nem apróságokat vitatok, egy példa:
Az olasz kötet első novellája A ravasz lovász címen a Dekameron Harmadik napjának második novellája. Így kezdődik Roboznál a kétoldalas szöveg: "Agilulf, a longobárdok királya, Teudelingát, a meghalt uralkodó leányát vette feleségül, hogy ezzel is megerősítse trónját. Teudelinga szép volt és okos, de nagyon szerencsétlen a szerelemben." Révay József pedig így adja vissza az eredetit, amely egyébként öt oldal: "Agilulf, a longobárdok királya, ki, miként elődei, Paviában, Lombardia városában állította fel királyi székét, feleségül bírta Teudelindát, aki özvegye volt Autarinak, ugyancsak a longobárdok egykori királyának; gyönyörű szép asszony volt ez, fölöttébb okos és tisztességes, mégis fura szerelmi kalandba keveredett." Ha nem érdekel, mi is a hölgy neve, vagy hogy tényleg szerencsétlen-e a szerelemben az, akivel egyszer fura dolog esik meg, akkor is szembetűnő, hogy Roboznál az előző király lányáról, míg az eredeti szövegben az özvegyéről van szó. Egy olyan reneszánsz novellában, amely a szerelemről szól, ez a szereplőcsere lányról asszonyra gyakorlatilag mindent megváltoztat. Lényeges módosítás, "átérzésen szövődött" meghamisítás: de nem fordítás.
Ekultura.hu - Simon X. Rost: Aki sosem alszik - Tom Sawyer visszatér
Mindig izgalmas, amikor egy új kiadó tűnik fel a piacon: meglepetéseket jelent, új programot, még ismeretlen szerzőket. Olvasóként lehet vágyakozni, találgatni, ötletelni, vajon mi is szerepel majd a kínálatában. A Magistra Kiadó így, újként, de határozott programmal lépett az olvasók elé 2017 elején, bejelentve, „fő profilja igényes, szórakoztató történelmi regények kiadása (…). A kiadásra kiválasztott könyvek esetében a magas színvonal mellett szempont a hátteret nyújtó történelmi kor pontos, korhű bemutatása is.” Ilyesmit olvasni egy kiadó honlapján egy olyan történelemrajongónak és krimikedvelőnek, mint amilyen én vagyok, már önmagában öröm.

Tavasszal pedig megjelent a Magistra által kiadott első kötet is, Simon X. Rost Aki sosem alszik című regénye, amelyből kiderült, hogy az idézettek nem puszta szavak. Valóban olyan könyv került kiadásra, amelynek igényes a szövege, szórakoztató a tartalma, s ráadásul szinte átélhetően szól arról a korról, amelyben játszódik: a 19. század második felének Amerikájáról. Ráadásul történelmi detektívregény is, mégpedig nem akármilyen! Nyomozója és főhőse ugyanis Tom Sawyer, Mark Twain sokak által kedvelt gyerekhőse: aki immár felnőtt fejjel tér vissza, hogy kinyomozzon egy rejtélyes gyilkossági esetet szülővárosában, St. Petersburgben.


Tommal sok minden történt azóta, hogy kerítésfestésben (vagy inkább nem-festésben) jeleskedett, barlangokban bujkált, s megmentette Becky Thatchert a büntetéstől. Az iskolát egykor lelkesen kerülő ifjú megtalálja magának saját példaképét Abraham Lincoln, az egyik legnagyobb amerikai elnök személyében. Lincoln az, aki „összességében nem töltött el többet az iskolapadban egyetlen egy évnél” és aki „egy fából épült nyomorúságos viskóban született a semmi közepén és onnan emelkedett fel az Amerikai Egyesült Államok elnöki székébe”. Vagyis olyan ember, aki nem hozta magával a nagyság látszatát, hanem egyszerűen csak naggyá vált: méltó minta egy Tom Sawyernek saját életéhez. Az elnököt rajongásig tisztelő fiatalember az ő hatására vesz részt vesz az amerikai polgárháborúban, lesz tagja a frissen létrejött Pinkerton-cégnek, amely ekkor emelkedik hírneves detektívügynökséggé, s válik végül tapasztalt nyomozóvá. 1865-ben azonban tanúja Lincoln meggyilkolásának, s ettől kezdve egyfolytában önmagát hibáztatja. Mivel ugyanis nem ő volt szolgálatban a végzetes estén az elnök mellett, békésen aludt, amikor John Booth golyója végzett az elnökkel.... Ezért válik belőle tanácstalan és gyötrődő ember: a férfi, aki sosem alszik, aki mindig éberen várja, hogy egyszer megmenthessen valakit. Ekkor kapja a váratlan hírt: féltestvére, Sid nősülni készül, s hazahívja őt az esküvőre. Így kerül Tom újra vissza oda, ahonnan elindult: Mark Twain híres könyveinek, így az eredetileg 1876-ban megjelent, de a negyvenes években játszódó első regénynek, a Tom Sawyer kalandjainak a színhelyére.

1865-ben júliusában járunk, s odahaza sok minden megváltozott. Sid egészen furcsa vőlegényként és rendezett életű bankhivatalnokként, az új seriffet Joe Harpernek hívják, Mr. Dobbins, a tanító parókája egyre feltűnőbb… A legfontosabb különbség azonban, hogy Huckleberry Finn, Tom gyerekkori pajtása immár körözött gyilkos: őt vádolják ugyanis azzal, hogy végzett Tom nagynénjével, Polly nénivel, aki brutális gyilkosság áldozata lett. Tom, aki az első fejezetekben még el van foglalva önnön lelkifurdalásával, cselekedni kezd. Először csak Huckot szeretné felmentetni, bár maga sem biztos az ártatlanságában. Később azonban rá kell jönnie, gyerekkorának minden fontos szereplője gyanús, s minél inkább kutat nagynénje halálával kapcsolatban, annál több titokra talál. Márpedig ha már sem Lincolnt, sem Polly nénit nem tudja feltámasztani, legalább azokat meg akarja menteni, akik egy gyilkos következő áldozataivá válhatnak. Ebben pedig támogatja őt Sid menyasszonya, a helyi lap bátor és szókimondó újságírónője is – aki nem más, mint Becky Thatcher…

A fordulatos, pompásan szerkesztett, ám mindig meglepő cselekményben szerepet játszik még egy barátságos kutya, a seriff néhány barátságtalan munkatársa, veszélyes titkosszolgák s egy mogorva tábornok, sőt, egy menekülő indiáncsapat is. Fejthetünk titkosírást, olvashatunk régi újságokat, sőt, elátogathatunk egy igazi, nyugati szellemvárosba. Polly néni halálnak rejtélye mellett pedig végül fény derül arra is, miképpen árvult el Tom, s miben reménykedett Lincoln gyilkosa, John Wilkes Booth, miután elmenekült az elnök meggyilkolásának színhelyéről.

Hogy hogyan veszi valaki a bátorságot, hogy folytatást írjon egy klasszikus műhöz – jó kérdés. De Simon X. Rostnak, a tapasztalt forgatókönyv- és regényírónak remekül sikerült a megvalósítás. Lehet, hogy megírni Tom Sawyer felnőttkori kalandját azzal kecsegtet, hogy a sok-sok Mark Twain-rajongó megveszi majd a kötetet. Ám őszintén szólva én nem az az olvasó voltam, aki azért vette kézbe a Tom Sawyer visszatér alcímmel ellátott Aki sosem alszikot, mert annyira szerette mindig is Tom Sawyer kalandjait olvasni. Aki így közelít a könyvhöz, valószínűleg ugyanúgy nem fog csalódni, mint én.

Velem azonban a fordított dolog történt: befejezve Simon X. Rost könyvét, szaladtam Mark Twain valódi Tom Sawyer-könyveit előszedni,  s őszinte élvezettel olvastam őket újra. Gyerekkoromban ugyanis épp az volt a bajom Tommal, hogy nem éreztem elég hősiesnek, elég bátornak, elég érdekesnek gyerekszemélyét. Most azonban ez a krimi, megteremtve egy felnőtt, s egy kalandregény főhőséhez illően kedvelhető Tomot, szépen visszavezetett az eredeti történetekhez, amelyekben így, felnőtt fejjel újraolvasva bizony már sok csodálnivalót találtam. De az is nagy élvezet volt, amikor itt-ott eszembe jutott, mit is kezdett ezzel vagy azzal a helyszínnel, szereplővel, jelenettel az Aki sosem alszik szerzője. Úgy gondolom, hogy a regény nemcsak egy jó író, de talán egy igazi Tom Sawyer-rajongó munkája is: ha valaki szívesen álmodozott róla, mi is történt Tommal az utolsó eredeti történet után, valószínűleg szívesen fogadja majd Simon X. Rost válaszait.

Az Aki sosem alszik remek történelmi regény, csavaros klasszikus krimi, tökéletes olvasmány pihenős, árnyékban olvasgatós nyári délutánokra. Csak ajánlani tudom minden könyvrajongónak, egyúttal figyelmeztetve rá, hogy előkészületben a kiadó következő kötete: egy az Osztrák-Magyar Monarchiában, Bécsben játszódó krimi, magyar magánnyomozóval…

A cikk az Ekultura.hu-n: Simon X. Rost: Aki sosem alszik - Tom Sawyer visszatér
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én