Nagy Norbert szerintem 2. legszebb fedélrajza

A Typotex Kiadó 2012-ben és 2013-ban két új sorozattal lepte meg a kortárs világirodalom kedvelőit: a Science in Fictionnel és a Typotex Világirodalommal. A két sorozat szerkesztője, Sosity Beáta egészen fantasztikus, s nálunk szinte kivétel nélkül teljesen ismeretlen szerzőkre bukkant, így olvashatunk könyveket angol, cseh, dán, finn, katalán, lengyel, német, norvég, olasz, orosz, portugál, román, svéd, szlovén vagy akár török íróktól is, ráadásul a hírek szerint a közeljövőben észt, francia és litván szerzők munkáival is bővül a két sorozat.
Amelynek a kötetei már kívülről is jól megismerhetőek. A tudományos elkötelezettséget, s a fantasztikum, az abszurd, a groteszk és a filozófia iránti hajlamot érdekes történetekkel kombináló Science in Fiction könyvek kemény kötésesek, gerincük és hátsó fedelük fekete, első borítójuk pedig harsány egyszínű, egy-egy sokértelmű fedélábrával, Dukai István munkáival. A Typotex Világirodalom puha kötéses darabjait pedig Nagy Norbert egységesen ironikus borítóképei teszik azonnal felismerhetővé.
Ebben a posztban a Typotex Világirodalom újabb köteteit soroltam fel: mindeddig tizenhárom látott napvilágot magyarul, itt négy szerepel. (A többiről lásd a linkeket.) Mindet bátran ajánlom a jó, rendhagyó, újraolvasásra érdemes és beszerzendő könyveket kereső szépirodalom-kedvelőknek.

Polona Glavan: Éjszaka Európában
Megjelenés éve: 2015
Fordító: Gállos Orsolya
Eredeti cím: Noč v Evropi
Eredeti megjelenés éve: 2001
A szerző nemzetisége: szlovén írónő
A szerző születési éve: 1974
Mivel egyértelműen ez a regény kapta a legszebb borítót a sorozatban (szerintem), s mivel nő írta (és úgy érzem, mostanában igencsak jól esnek nekem a nők alkotta szövegek a magvas szépirodalom kategóriájában is), nagyon nagy várakozással kezdtem neki a szlovén írónő könyvének. Szerencsére nem kellett csalódnom: szerethető, különleges, eredeti és szomorkás könyvet kaptam - mondjuk az ifjúságról és annak elmúlásáról, hangozzon is ez bármily patetikusan. Az Éjszaka Európában öt külön történetet tartalmaz, amelyeket összefon és regénnyé rendez a közös helyszín és idő, valamint az egyik, vagy másik cselekményszál főszereplőinek feltűnése a harmadik vagy negyedik történet mellékszereplői között. (Mint Balzac Emberi színjátékának darabjaiban: csak épp itt egy témájában súlyos, de formájában apró és hangvételében könnyű műegész bontakozik ki a cselekményszálakból, ellentétben a francia mester monumentális regényfolyamával.) Az alapötlet olyasmi, amit sokan átélhettek huszonévesen: interrail jegyes utazás egy éjszaka, Párizs és Amszterdam között, valamikor az ezredfordulón. (A fülszöveg szerint a szerző maga is szenvedélyes utazó, így nyilván saját élményei adhatták az ötletet ehhez az utazássorhoz.) Ugyanazon a vonaton utaznak boldog és boldogtalan szerelmesek, elhagyott, becsapott és diadalmas lányok, a barátságért a szerelmet is odahagyó (vagy mégsem?) fiúk, vasúti tolvaj és vasúti tolvajok áldozata. A párok pedig szétválnak és egymásra találnak, a szerelmek beteljesednek, a bánatok kibontakoznak és a tárgyak eltűnnek. Mindenki átél valami átmenetit, utazás közbenit, ami azonban kihat az egész további életére. S bár a külsőségek egy kicsit jelzik a kort, a tegnapot (furamód, hisz nekem az még szinte a jelen, amikor lehetett dohányozni a vonatokon, kínlódni kellett a sok különféle európai pénz átváltásával és a Balkánt is megjárni hatalmas egzotikumnak számított egy nyugat-európai számára), miközben olvastam a könyvet, megtaláltam magam a szereplőkben és megtaláltam a saját utazásaimat, szerelmeimet és érzelmeimet is a történet(ek)ben. Így azután mindenkinek csak ajánlani tudom a regényt: tegye a (képzeletbeli) hátizsákjába, és utazzon egyet vele köztünk, emberek között. Megéri!

Sylwia Chutnik: Női zsebatlasz 
Megjelenés éve: 2015
Fordító: Mihályi Zsuzsa
Eredeti cím: Kieszonkowy atlasz kobiet
Eredeti megjelenés éve: 2008
A szerző nemzetisége: lengyel írónő
A szerző születési éve: 1979
Azt gondolom, hogy nagyon jó volt, hogy nem tudtam semmit Sylwia Chutnikról, amikor a kezembe került a Női zsebatlasz. Sőt, még azt is soknak éreztem, amit a fülszöveg elárult, sőt, a számba rágott a regény értelmezésével kapcsolatban. Mert azt gondolom, mindegy, hogy az írónő mennyire feminista (nagyon: gendertudománnyal foglalkozik és vezet egy nővédő alapítványt), hogy mennyire önéletrajzi a könyv (kicsit: ő is volt (van?) punk, közel él a regény központi helyéhez, a varsói bazárhoz és kereskedők voltak a szülei), hogy hány nyelven adták már ki a könyvet (hét nyelven, közte angolul, németül, oroszul), és hogy mennyire olvasható társadalmi riportkönyvként (igencsak: de Isten mentsen attól, hogy szociológiának nézzék, mert igazi, fikciósan igaz szépirodalom). Mindez felesleges ahhoz, hogy sírjunk ezen a kőkemény és ironikus könyvön. Meg azért néha nevessünk is. Adva van négy Mária: esetleg Szűz Mária, de mindenképpen szinte szent, aki szenvedett és adott. Négy történetük ugyanott és ugyanakkor játszódik, de többnyire elmennek egymás mellett. Az első közülük a bazárosból magát igazi, szabályszerű hajléktalanná leküzdő Manka, aki megjárja a nyomor és a keserűség összes stációit, és nagyon furamód talál gyerekre. A második az idős Maria asszony, ma csak egy a nyugdíjas, beteg öregek közül, egykor azonban Maria, a kislány, Wachelberska, nem Wachelberg!, az örök rejtőző, aki nagy titkot őriz: körülötte pedig ott a lázadó, világháborús és zsidóüldöző Varsó. A harmadik az  idős, finom Marian úr, az igazi aranykezű mesterkedő, a csodásan udvarias jó szomszéd, aki - nem, ne mondjuk azt, hogy "elnőiesedett", micsoda ostobaság ez!, csak éppen - más: valaki, aki kívül férfi, belül nő, s e két minősége kiváló harmóniát adna, ha a külvilág engedné, hogy létezzenek ilyen emberek. Végül a negyedik a jó kislány, Marysia, aki fel akarja gyújtani az egész világot, aki szándékosan elvetemült és lázadó és rossz, legalább olyan megtervezetten, mint III. Richárd lett gazember: de vajon vannak-e tényleg abszolút rossz gyerekek a világon? És ahogy a négy történet kavarog, bonyolódik és fordul, ahogy a tragédia végén ott a csoda (Manka), a béke mélyén a szorongás (Maria), és ha minden elveszett, sincs még minden veszve (Marian), úgy ad reményt a történetek reménytelen lezárása (Marysia): talán még megérhetjük saját magunkat, a történelmünket, a másik embert. Remek olvasmány, nemcsak nőknek.

David Szalay: Az ártatlanság
Megjelenés éve: 2014
Fordító: Sári Júlia 
Eredeti cím: The Innocent
Eredeti megjelenés éve: 2009
A szerző nemzetisége: kanadai születésű, magyar származású angol író
A szerző születési éve: 1974
Úgy gondolom, hogy ez a könyv nagyon különleges. Sokféleképpen elolvashatjuk ugyanis. Lehet első közelítésben az, amit a fülszöveg sugall (két változatban is sikerült kidolgozni, ám mindkettő ironikusabb, abszurdabb és politikusabb történetet sejtet, mint amilyen a regény valójában): szóval lehet kötet a diktatúráról, annak kiszolgálóiról és az ő kiábrándulásukról. Alekszandr, a főszereplő ugyanis állambiztonsági tiszt (van, volt, lesz) a Szovjetunióban: pályafutása igazi fénykora a könyörtelen és magabiztos negyvenes évek végén-ötvenes évek elején zajlott, most azonban, a hetvenes években már semmiben sem lehet biztos a múltjával kapcsolatban. Vajon igaza volt, amikor 1948-ban ügyesen és hatékonyan elintézte Mihail Naumovics Lozovszkij ügyét? Megtalálta a megfelelő magatartást? Mi és mennyi vállalható az akkori tetteiből? Mi maradt az ártatlanságából? A két síkon játszódó könyv, amelyben felváltva olvashatjuk a modern és a régi idők történetét, Alekszandr beszélgetéseit és a mindig változó címzetteknek szóló naplójegyzeteit a múltról, ezen a cselekményszálon is végigvezet. Ám szól sok minden másról is. Például szerelmekről. Mindjárt két kapcsolatról is: egy tünékeny, hatalmas és veszni hagyottról, és egy megromlott, átlagos, elillanóról. Ha pedig nem szerelmes regény, akkor lehet lélektani is: egészen posztmodern boncolgatása egy alapvetően tettesként pályát befutó, magát mégis (sok szempontból joggal) áldozatnak látó emberről. És még mindig nincs vége, hiszen lehet irodalmász szemmel úgy is olvasni: vajon miként néz ki ugyanaz az esemény különböző torzító tükrökben. Egy család története a rendőr báty és az újságíró öccs szemével. Ugyanaz a korrupt pillanat kívülről és belülről. Ugyanaz a viszony a feleség és a szerető szemével szemlélve. Ugyanaz a házasság a magánember és a rendőr nézőpontjából (ahol ráadásul magánember és rendőr ugyanaz a személy, csak más minőségben). Sztálin személyisége saját vezetői időszakában és Hruscsov illetve Brezsnyev idejéből visszatekintve. A fiatalság az emlékező és a narrátor szemével. Egy nő a mondatai és a naplója tükrében. Emlékek ugyanarról, több ülésben... És így tovább. Miközben a könyv olvastatja magát, izgalmas, cselekményes és történelmileg is pontos (bár eseményei kitaláltak, hangulatában mindvégig hiteles ez a szovjet sztori), valami sötét, költői és filozofikus élményt is nyerünk, ha kézbe vesszük a regényt.

Imma Monsó: Sosem lehet tudni
Megjelenés éve: 2014
Fordító: Nemes Krisztina 
Eredeti cím: No se sap mai
Eredeti megjelenés éve: 1996
A szerző nemzetisége: katalán írónő
A szerző születési éve: 1959
Ez a különös, egyszerre hagyományosan lineáris és csattanósan nézőpontváltó, abszurdan mesés, mégis vérfagyasztóan realista, nagyon igaz, mégis könnyeden humoros regény a debütáló könyve volt a nálunk is ismert katalán írónőnek, aki harmincas évei közepén járt, amikor egycsapásra befutott a varázsital varázslatos történetével. Ahogy magyarul olvasható novelláiból is kiderül (Inkább ne meséld el), Imma Monsótól nem idegen az irónia és a groteszk: ez a regény azonban igazán nem ettől, hanem attól lesz különleges, hogy nehezen tudjuk eldönteni már azt is, ki voltaképpen a történet mesélője. A szereplőket lassan, körülöttük körözgetve ismerjük meg: amikor valamelyikükről egymás után többször is elhangzik egy-egy jellemzés, vélekedés, még nem tudható, hogy az illető fő- és kulcs-, vagy csak mellékszereplő lesz-e majd a cselekményben. A viszonyítási pontok folyton változnak, míg végül a befejezés igazán cselesen mellbevágó. Így újítja meg egy látszólag teljesen hagyományos, meseien abszurd eseménysor elbeszélését az írónő. Ám a magyar kötet külseje is igazán formabontó. Ezúttal már nem tudom magamban tartani az elragadtatásom: annak ellenére, hogy a Typotex Világirodalom merész választással puha kötéses könyvsorozat lett, az egyedi könyvtervnek és Nagy Norbert borítóinak köszönhetően mindenhol könnyen, már a gerincéről is megismerhetők a sorozat tagjai: modernek, hívogatóak, finoman provokatívak és remekül egységesek. Mint ez a melegzöld kötet is: direkt olvasásra hív a palackban ülve varázsbort kortyolgató emberkével - és hűlt helyével - a fedélen.. A sorozat köteteinek védőborítóit ugyanis elöl-hátul sajátos stílusú, a bennfoglalt regényhez ironikusan kapcsolódó ábrák díszíti, a kartonborítón és a belső címlapon pedig a fedélkép játékos variációi lepik meg a védőborítót levevő reménybeli olvasót. Néhány könyvben az illusztráció-, vízjel- vagy könyvjelsor belül is folytatódik. Csak az Isten jelent ez alól kivételt, ahol én - sajnos - nem nagyon értettem, mi szükség volt ötletes és sokértelmű könyvjelek (vagy a békés semmi) helyett Kiss Balázs a regényhez készült, de elnagyolt, közhelyes megformálású és témáját rendkívül aránytalanul, itt-ott megválasztó illusztrációsorozatának a kötetbe illesztésére. Ezek a rajzok teljes ellentétben álltak a sokértelmű és ironikus borító stílusával, önmagukban nézve pedig teljességgel ötlettelen kísérői voltak a nagyon ötletes történetnek. (Például az előbőr-gyűjteményes képen egy meztelen, heroikus, szakállas Úristen látható abban a könyvben, ahol amúgy Isten elgondolkozik azon, miért is nem nő ő voltaképpen...) Remélem, a későbbi könyvekben ilyen rajzok nem szerepelnek majd.

Link
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 1.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 3.
A Typotex Világirodalom sorozat kötetei