2016. július 18., hétfő
Korábban leginkább a közös történelmünk érdekelt. Mostanában azonban egy ennél sokkal kevésbé helyhez, nemzethez vagy történelemhez kötött dolog, a szlovák kortárs irodalom talált rám. Persze csak egy apró, lefordított szeletével találkoztam, de az meglepően izgalmasnak bizonyult.
Néha ugyanis úgy éreztem, mintha magyar irodalmat olvasnék. Néha meg egyszerűen csak azt, hogy európait.
2016-ban Szlovákia volt a tavaszi Könyvfesztivál díszvendége. Az, hogy ennek hatására mintegy harminc szlovák könyvet fordítottunk le és adtunk ki idén, azt hiszem, nagyon jót tesz a hazai irodalomnak és a hazai olvasóknak is. Számomra mindenképpen öröm, hogy felfedezhettem egy olyan kortárs irodalmat, amely tele van egymástól markánsan különböző hangú, fiatal szerzőkkel, s amely mégis olyan otthonos, amikor olvasom.
Természetesen a kezdeményezésben élen jár a Typotex Kiadó. Világirodalmi sorozatukban már korábban is jelentős hely jutott a közép-európai irodalomnak, hiszen adtak ki regényt cseh, lengyel, litván, román és szlovén szerzőktől is (és milyen jókat!). Idénre viszont két szlovák író könyvét is időzítették: Ondrej Štefánik Ujjatlan városát és Jaroslav Rumpli Gabonakörökjét.
2.
Jaroslav Rumpli (jobbra lenn) 1971-ben született, angol szakon diplomázott Nyitrán, egy üzleti főiskolán tanít, a 2010-es Gabonakörök a harmadik regénye, s már a második, amelyik az Anasoft litera díj döntőse volt, 2011-ben.
Az Ujjatlan várost Mészáros Tünde fordította magyarra, elképesztő könnyedséggel, a regény nyelvének férfias keménységét, szenvtelenségét, hisztérikusságát, változékonyságát, szlengjét, trágárságát és költőiségét olyan mesterien hozva, hogy nehéz elhinni, hogy kis időeltéréssel olyan - szintén a Könyvfesztiválra megjelenő - köteteken kellett dolgoznia, mint Veronika Šikulová álomszerűen hétköznapi női könyve, a Hiányos fiasítás, Jana Beňová letisztult, sőt lepusztult nyelvű művészregénye, a Café Hyena, vagy épp Daniela Kapitáňová lidérces Könyv a temetőrőlje...
A Gabonakörök fordítója György Norbert, aki eddig inkább költőként, íróként és filmesként hallatott magáról: ezúttal viszont egy egészen filmszerű, éles vágásokkal teli könyvszöveg fordítójaként mutatkozott be.
A két regény között három hasonlóság adódik. Mindkettő szokatlanul monumentális (az Ujjatlan város 424, a Gabonakörök 504 oldalas). Mindkettő előre megfontoltan úgy tesz, mintha krimi volna, bár az Ujjatlan város egy sorozatgyilkosságos bűnregénynek mutatkozik, a Gabonakörök viszont a tárgyalótermi thrillereket idézi. Végül: mindkettő szokatlanul próbára tesz nyelvével, ál-bölcseletiségével és szerkesztésmódjával, miközben mégis hevesen olvastatja magát.
Az Ujjatlan város egy különös, különc főhős, Edo önmagára találásának vagy netán önvesztésének, a szerelemnek, no meg egy tévelygő generáció összes problémáinak a krónikája egy megoldhatatlan gyilkosságsorozat történetére felfűzve. Valaki gyilkolja Pozsony lakóit. Mint egy klasszikus, ódon, feladványos krimiben: sorra kerülnek elő a holttestek különös mellékletekkel (kirakott bűvös kocka, májashurka, levágott ujj, kiszerelt szemgolyó, hőmérő, pizzéria-telefonszám). Kapcsolat - látszólag - nincs közöttük, egy gyanúsított azonban hamar a rendőrség látókörébe kerül: Edo, aki jól ismerte az utolsó áldozatot, s aki épp a környéken bóklászott - egyik utált barátja félrelépése után kémkedve -, amikor a fiatal lányra lecsapott a kalapács. Edo, már amúgy is problémák egész sorával küzd: gazdag ugyanis, bármit megtehet, ugyanakkor nem kell semmit kezdenie az életével. Ez azonban csak még jobban felszínre hozza, hogy ha akarná, sem lenne képes. Megható szerelmes üzeneteket tud irkálni a barátja helyett, miközben minden női kapcsolata zátonyra fut. Imád beszél(get)ni, egyetlen barátja mégis egy totálbunkó maffiózó. Minden helyzetben irányító szerepre vágyik, mégis mindig csak belekeveredik a dolgokba, s mások döntenek helyette. Időnként iszonyúan vágyakozik egy társra, amikor azonban az mellette van, szinte fizikailag is rosszul lesz a felelősség tudatától és gyorsan elmenekül. Idegesítik a - látszólag - befutott és - látszólag - boldog emberek: szinte gyűlöletet érez a baráti házaspár iránt, ahol a férfi rendjén valóan sikeres, elfoglalt üzletember, a nő pedig rendjén valóan terhes. Közben mások őt irigylik gondtalan, kötöttségek nélküli és bizonyára boldog életéért. Így azután nem csoda, hogy amikor - bizonyos látomások (vagy netán látogatások?) hatására - nyomozni kezd, a világ lassanként káoszba borul körülötte... És akkor még szó sem esett a Cédulásról, aki vagy azonos a gyilkossal, vagy nem, de megvesztegetően okos, mégis egyértelműen őrült bölcseleti üzeneteket hagy szerteszét a városban... Edo megváltáskereső odisszeája végigvezet egy valóságos, mégis jelképes világon, amelyben élünk.
A Gabonakörök ezzel szemben a legkülönösebb családregény, amit valaha papírra vetettek. Elbeszélőnknek, a zsonglőrködéssel foglalkozó fiatalembernek a története, akinek mindjárt kisfiúkorában három megrázó élménnyel kellett szembesülnie. Az első, hogy harmadikos volt, amikor az apja elhagyta őt és az édesanyját. A második (kicsit korábbi), hogy amikor épp a kisautóival játszott a házuk udvarán, becsapódott mellé egy ejtőernyős, aki nyomban halálra is zúzta magát. A harmadik, hogy nem sokkal később megérkezett a házukba Sára, az ejtőernyős özvegye, három gyerekkel: Emillel, akivel még sok baj lesz, és Lujzával meg Lindával - a sziámi ikrekkel... És ez még csak a regény tizenötödik oldala... Van itt minden: alkoholizmus, istenkeresés, halálos betegség, leszbikus szerelem, szépség és rútság tökéletes ellentéte, babona, zsonglőrködés emberekkel és életekkel - és persze gyilkosság. Az első lapokon ugyanis egy szépséges hölgy hever holtan a földön, bőséges vértől környezve: az egyik lány, aki immár nem sziámi, nem szép, de nem is élő. Vajon ki a gyilkos? Milyen sikerrel jár majd az eljárás, a per, amelyben elbeszélőnk egy régi barátja lép fel védőügyvédként: Medve, akire rá sem lehet nézni, mivel nincsen arca, hála egy fiatalkori medvetámadásnak...? Ki a gyilkos? És mit jelenthet az első fejezet, amikor az utolsó, száznyolcvanegyedikből tekintünk vissza rá? Mivel egy krimi hagyományosan az igazság felleléséről, s az utána történő nyomozásról szól, bárkit meglephet, hogy olvasása közben úgy tűnhet, olyan, hogy igazság, nem is létezik. Vagy, ahogy a regény utolsó sorai mondják: "nincs értelme keresni az igazságot. Az magától is megtalál." Ebben a drasztikus, naturalisztikus, a bevallhatatlant is elmondó és az elképzelhetetlent is elképzeltető, lehetetlen és letehetetlen történetben minden megtörténik és mindennek az ellenkezője, hogy végül - ahogy a könyv ajánlása írja - nyugodtan szégyenkezzünk egy kicsit a világ dolgain, meg örülhessünk, hogy "legalább nem a saját életetek miatt kell szégyenkeznetek"...
Mit lehet elmondani ezekről a könyvekről?
Először is, hogy feltétlen bizalom kellett hozzájuk. Egyszerűen szeretem a Typotex Világirodalmat - eddig még egyszer sem került a sorozatba olyan könyv, ami ne szegezett volna a fotelhez, mégpedig igényes, szépirodalmi és rafinált, posztmodern módon. De lehet, hogy ha ezt a két könnyeden súlyos könyvet nem az ő "csomagolásukban" látom meg, nem veszem ilyen hamar kézbe. Másrészt: ezekhez a könyvekhez idő is kell. Helyet követelnek olvasás közben - a napunkból és a képzeletünkből is. Akár nyárra is ideális olvasmányok: kihívást szeretőknek és keresőknek.
Itt olvashatsz a sorozat más tagjairól:
Typotex Világirodalom 1. - A Nő és a Kasztrált
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 1.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 2.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 3.
Röptében a világ körül - A Typotex világirodalmi regényei 4.
A Typotex Világirodalom sorozat kötetei