2020. január 19., vasárnap
Könyveik és szerzőik számos más könyvhöz, szerzőhöz és sorozathoz vezettek el, az ő biztos kezű választásaikban ugyanis megbízhattam, s pompásan fordított, szép külsejű köteteik segítségével sok-sok európai irodalmi ötletet és kísérletet megismerhettem és megszerethettem. Ráadásul kezdeményezésük nem pusztán az Unió pályázati programjával összefüggő, kérészéletű projekt volt, hiszen a sorozatok (2015-től egybeolvasztva, egyetlen Typotex Világirodalomként) immár kilencedik éve stabilan fennállnak, s már 2020-ra is itt a következő két beharangozott kötet: Isabelle Wéry Kicsontozott Marilyn és Goran Vojnović Jugoszlávia, szülőhazám! című könyvei.
Miközben nagyon hálás vagyok a Typotex Kiadónak mindezért, s alig várom az új olvasmányélményeket, ideje végiggondolni a múlt év jó könyveit. A kétrészes poszt első részében öt könyvről szeretnék írni, amelyek nagyon tetszettek. Közülük az Égből hullott három almát választottam 2019. harmadik legjobb olvasmányának.
Égből hullott három alma
Ez a könyv egyértelműen varázslatos. Pedig témájában nincs semmi különleges: lapjain egy hegyekkel körülvett, kis örmény falu zord, kemény mindennapjaiba tekinthetünk be, s első fejezetében egy magányos, meggyötört asszony készül meghalni, fegyelmezetten, de reménytelenül. Mégis mágia van a történetben. A szereteté, amely élőket, holtakat szorosan összefűz ebben az apró, elátkozott faluban. A szépségé: ahogyan a szereplők segítségével megismerjük a gyógyfüvek titkát, az éhezésről olvasva megtanuljuk megbecsülni az örmény étkek finomságát, s lapról lapra csodálatos tájak tárulnak elénk, köszönhetően a regény szuggesztív leírásainak. Végül a csodáké: hiszen az Égből hullott három almában egy misztikus és távoli világról hoz hírt az éjjel, egy levél, egy kutya, egy hófehér pávakakas, vagy valaki hullámzó és ragyogó, kiengedett aranyhaja. Itt beszélgetni lehet a könyvekkel, üzenni lehet a halottaknak, varázslat rejtőzik a mindennapokban, s olyasvalaki is megtalálhatja a boldogságot, aki egyszer már azt hitte, eljött a halála napja. Aki pedig a mesés-legendás, de a mágikus realizmus klasszikusaihoz is méltó regény szálait összeszövi, Narine Abgarjan oroszul író örmény írónő, aki ezért a kötetéért nyerte el a Jasznaja Poljana-díjat.
Sztálin, ásóval előre!
Az Öregmama történetei című mozaikos szerkesztésű regényéről már nálunk is jól ismert erdélyi író ezúttal furcsa címmel (Sztálin, ásóval előre!) különös könyvet írt: fájdalmasat, húsba vágóan igazat, mégis olykor megmagyarázhatatlanul derűset. Nem csoda, hogy 2009-ben Romániában az Év Könyvévé választották Adrian Loga kétszólamú monológját. A kérlelhetetlen végzetszerűséggel, kegyetlen éleslátással, fanyar humorral és anekdotikus fordulatokkal teli első történetszál Adrian gyerek- és fiatalkorának bemutatása egy ízig-vérig sztálinista kisvárosban, ahol magyarok, románok, szászok, munkások, parasztok és értelmiségiek élnek egymás mellett, ugyanabban a diktatúrában. A másik, olykor csak monológfoszlányokból összeálló, nyomasztó történet a már felnőtt, s elvileg egy szabad, új Romániában élő Adrian meghasonlásokkal, magánnyal és úttévesztésekkel teli jelenébe vezet el. A két szál megdöbbentő, könyörtelen és váratlanul tragikus lezáráshoz, s katartikus könyvélményhez vezet. Ráadásul a regényt befejezve azóta is azon gondolkodom, vajon miféle paradox érzés lehet egy, az eltört keze miatt hegedűspályájának örökre búcsút mondó antihősről írnia annak az írónak, aki fiatalon a kolozsvári zenekonzervatóriumban diplomázott hegedűszakon…
Mielőtt elváltunk
Van egy nő és egy férfi. Feleség és férj. Összeházasodnak, gyerekeik vannak, együtt élnek, vigyáznak egymásra. Elválnak. Vajon mi történhetett? Az 1963-ban született norvég író és szerkesztő regénye méltán aratott nagy nemzetközi sikert: úgy szólal ugyanis meg erről a látszólag közhelyes és ezerszer megválaszolt témáról, ahogyan más még talán sosem. Nincs benne óriási dráma, csak problémák, nincs benne lét-határhelyzet, csak tanácstalan összezavarodottság: mint általában, a való életben. A Mielőtt elváltunk ugyanis egy lehetségessé váló lehetetlen vállalkozás: azt játssza, hogy analizálhatjuk a másik embert. A regény narrátora, Jon megpróbálja megfejteni, mi játszódott le a feleségében, amikor szerette őt, s amikor már ki akart lépni a kapcsolatból: reprodukálni próbálja mindazt, hogyan élte meg a nő, ami Jonban és Jonnal történt... "Mesélhetnél rólunk. (...) Mesélj nekem úgy, mintha semmit sem tudnék." - kéri a könyvbeli Timmy. De vajon lehetséges efféle írói mindentudás? A magát olvastató, rövid regény elolvasás után még napokig fogva tartja és foglalkoztatja olvasóját. Egy párkapcsolati látleleten túl ugyanis keserű képet ad arról, hogy talán önmagunkat sem vagyunk képesek megismerni, nemhogy a társunkat. Vajon akkor minden házasság csak ugrás a sötétbe?
A Krach sziget
Vajon vannak-e olyan párhuzamosok, amelyek nemcsak a végtelenben találkoznak? Többek közt erről szól Ina Valcsanova bolgár írónő magyarul most megjelent, fanyar hangvételű regénye, A Krach sziget. Főhőse két nő, akik buzgón élik saját életüket kis, személyes univerzumukban, míg egyszer csak, egy pillanatra a két világ érintkezni kezd. Egyikük igazi szabad lélek. Megszállottan kutatja az asztrológia üzeneteit, kényszeres rituálékkal tölti a napot és egyfolytában, de jó távolról a boldogságról álmodozik. Fürdőkádja a nappalija közepén áll, hogy a fürdése mindennapos ünnep legyen. A másik lótó-futó, szervező, aktív és kreatív személyiség. Sportol, utazik, akar és tesz, elvegyül és kiválik. Valószínűleg nem lesz olyan olvasója a regénynek, aki mindkettejükkel egyformán azonosulna, hiszen semmiben sem emlékeztetnek egymásra. Mégis, valahol a jövőjükben, a történetben ott rejtőzik egy pillanat, amikor a sorsuk, életük metszésbe kerül egymással. Egyikőjük története fájdalmas börleszk, a másikuké inkább vígjáték. Regényüket olvasni olyan, mintha két különböző gyártmányú és erősen hiányos puzzle-t próbálnánk kirakni, s váratlanul felismernénk bennük egy közös mintát, amelynek segítségével összekapcsolhatók. S hogy meddig? Azt megmondják a csillagok.
Festő a mosogató alatt
A portugál írónak ez a harmadik magyarul megjelent műve, mégis sikerül tökéletesen meglepnie mindazokat, akik kinyitják különös kötetét. A kalandkereső olvasó a piros borítókon belül egy rejtélyekkel és történetekkel teli, ismeretlen világra találhat, amelyben izgalmas és mulatságos fel-alá járkálni, s sosem tudhatjuk, vajon a következő oldalon egy humoros anekdota, valami sötét tragédia, vagy netán egy látszólag naiv, mégis sokatmondó rajzocska következik. A könyv alapvetően fejlődésregény, (részben) fiktív biográfiája egy szlovák (magyar?) zsidó festőnek, Jozef Sorsnak. De ahogyan az már az író előző könyveiből, így az Európai Unió Irodalmi Díját elnyerő Kokoschka babájából is kiderült, azzal, hogy megpróbáljuk összefoglalni egy Cruz-kötet cselekményét, tulajdonképpen nem mondunk semmit. Hiszen miképpen lehetne „szabályos” fejlődésregénynek tekinteni azt a könyvet, amelynek majdnem minden oldalát a szerzőnek a cselekménybe beleszövődő és jelentésessé váló rajzai kísérik, a tartalomjegyzéke meg prózaversként olvastatja magát? Ráadásul hiába portugál Cruz, miközben magával ragadott a kötet cselekménye, végig úgy éreztem, egy igazi, példázatos, közép-európai regény lapjait forgatom: s talán ez a játék a legizgalmasabb az egészben.
A Typotex 2019-es világirodalmi kötetei:
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma (örmény) - számomra 2019. 3. legjobb könyve
Jonas Lüscher: Kraft (német)
Jesús Carrasco: A föld, amelyen állunk (spanyol)
Ina Valcsanova: A Krach-sziget (bolgár)
Brigitte Kronauer: A nők ruhái (német)
Geir Gulliksen: Mielőtt elváltunk (norvég)
Radu Țuculescu: Sztálin, ásóval előre! (román)
Gonçalo M. Tavares: Tánckönyv (portugál) - számomra 2019. 11. legjobb könyve
Afonso Cruz: Festő a mosogató alatt (portugál)
Ida Jessen: Új idők - Bagge doktor anagrammái (dán) - számomra 2019. 5. legjobb könyve
Link
Rövid ajánlóim a Könyvhétben
A Typotex Világirodalom sorozat kötetei
