Ekultura.hu - Jouvain: Az elveszett közlegény
27 regény és 22 kisregény: a posztumusz művekkel együtt ennyiből áll a Rejtő Jenő életmű színe-java. Ami ezen kívül létezik – karcolatok, rövidnovellák, versek és színdarabok – szépek és jók, ám egy keményvonalas rajongó számára legfeljebb csemegét jelenthetnek. Az igazi irodalmi lakoma, az utánozhatatlanul rejtői stílusú groteszk ponyva-kalandregények sorozata az ötvenedik előtt abbamarad.

Mégis, izgalmas kérdés, mi lett volna, ha Rejtő Jenő ír még egy regényt? Pontosabban, ha ez a regény fennmarad és ma is elolvashatjuk? A K. u. K. kiadó új megjelenése, Az elveszett közlegény című humoros, kalandos légióstörténet először 1942-ben látott napvilágot, második kiadása azonban csak most jelenhetett meg. Szerzője egy bizonyos Jouvain, aki – legalább is ezen a néven – soha korábban és soha többet nem publikált. Azonban aki még egy Rejtő Jenő-regényre vágyik, nagy örömmel veheti kiadását: hiszen ha elolvassuk, lehet, hogy egy új Rejtőt ismerhetünk meg…

Casablanca kikötői alvilágának sötét egén új csillag tűnik fel: a feltűnően elegáns, mindig mosolygó, halálos öklű Márki. A szerény francia fiatalember – egy tábornok unokaöccse és nagy vagyon, milliók várományosa – hihetetlen kalandok eredményeképp kerül marseilles-i hálószobája lakályos és lakájos kényelméből az afrikai kikötőkbe, majd onnan a francia idegenlégióba. Ám ha már ott van, szétver néhány ivót, megismer néhány igaz barátot, s végül kinyomozza egy titokzatos kémkedési ügy megfejtését, s megakadályoz egy tervezett afrikai bennszülött-lázadást.


Hogy hogyan? Arról elég annyit elárulni, hogy csattannak a pofonok, repülnek a verekedőpartnerek és a bennszülöttek, hullanak a hullák, amerre a Márki jár. Hatalmas termetű barátja, a vasöklű és kedélyes Tuskó szintén jó néhány ivó szétveréséért felel, ám a Márkiért tűzbe menne, kistermetű, dadogó társa, Sörte pedig, aki mindenhol felzabálja a lekvárosüvegek tartalmát, többször is megmenti Tuskó és a Márki életét. A történetben szerepel még egy egészhülye orosz gárdatiszt, egy ripacsos orrú és ripacsos modorú őrmester, egy detektív, aki elveszett és egy nagybácsi, aki megkerült, egy titokzatos örmény, aki képes a feltámadásra, több erődnyi légiós, egy kalandornő és egy Csodálatos Lány, valamint a titokzatos Afrika Császára, aki az egész fekete kontinenst lángba kívánja borítani.

Ami azt illeti, én elképesztően jól szórakoztam a könyvön, ám nem hinném, hogy Rejtő Jenő lenne a szerzője. És az igen becsületes és érdekes, bár sajnos Rejtőről néhány alaptalanul terjesztett városi legendát is felelevenítő előszó érvein kívül is van még néhányom amellett, hogy más a szerző. Rejtő nem használt soha más álnevet, mint a P. Howardot a legtöbb és a Gibson Laveryt a vadnyugati regényei írásakor, és soha nem ismételte magát a címekben, márpedig 1938-ban már megírt egy Az elveszett cirkálót – veti fel az előszó a negatív érveket. Ám arra is fel lehet figyelni, hogy 1941, A csontbrigád (mert ez volt az eredeti címe, névelővel) megjelenése után soha többé nem írt légiós regényt, ilyenek még a posztumusz megtalált írásai közt sem maradtak fenn. Igen kicsi az esélye, hogy gyakorlatilag utolsó előtti könyve – amit ráadásul soha addig nem használt álnéven ad ki – épp légiósregény legyen, s mintegy visszalépésként A csontbrigád sokrétűsége, mélysége és látomásossága után egyszerű, többé-kevésbé kiegyensúlyozott típuskalandregénynek szülessen. Ami ráadásul jobban emlékeztet a már említett Az elveszett cirkálóra vagy az 1939-es Az előretolt helyőrségre, mint a környezetében keletkezett, kiadott könyvekre, amilyen a megejtően, néha majdnem zavarosan abszurd mulattató regény, Az ellopott futár vagy a már csak Rejtő halála után kinyomtatott Piszkos Fred-sztori, A megkerült cirkáló. Túl fegyelmezett, túlontúl rejtői, kissé utánzat-szagú ez a mű: Roxan őrmester például szóról szóra egy Potrien. Számos szereplőt hívnak úgy, mint korábbi Rejtő-hősöket (ez a névismétlés sem jellemző magára Rejtőre), a főszereplő Márki igazi neve például éppen Fécamp, mint az 1941-es A csontbrigád főhősének: mintha ráutalna amarra. A szöveg fordulatai, különösen az ismétlésen alapuló szerkezetek (pl. „Csak legalább az egyikük fordulna meg! Vagy fel.”ennyit mondott lekötelezetten, azaz kötelei között”) sem igazán rejtőiek. Ahogyan az sem, hogy a négereket színesnek nevezi, a lázadók tömegét pedig piszkos barna óriásnak. Rejtő még a bélyegkiadás céljából létrejött afrikai részvénytársaság-állama ábrázolásánál sem esett efféle túlzásokba.


Ám ettől talán csak izgalmasabb lesz az irodalmi rejtély, ami azért igazán illik Rejtőhöz… Mert ha nem ő, akkor vajon ki írhatta ezt a könyvet? Talán a méltatlanul elfeledett Nagy Károly - vagyis Charles Lorre, akit annak idején Karinthy Frigyes indított el a pályáján, s Kockás Pierre-történetei és egyéb légióskönyvei a Rejtő-művek vetélytársaivá kezdtek válni a negyvenes évekre, ám azután úgy elfelejtették, hogy a nyolcvanas években még a születési évét is alig lehetett kinyomozni? Vagy valaki más? Hiszen Rejtőt többen is utánozták, követték a kortársak között? Akár Rejtő, akár Lorre írta Az elveszett közlegényt, mindkettejüknek utolsó életében megjelent könyve lenne: Nagy Károly 1942 végén, Rejtő Jenő 1943 januárjában halt meg Ukrajnába hurcolt munkaszolgálatosként. Így jár karöltve a halál és egy vidám regény…

Végeredményben azonban bárki legyen is a szerző, Az elveszett közlegény mindenképpen megérdemel egy olvasást: hogy eldönthessük, kinek van igaza, ki is lehet a titokzatos Jouvain; hogy elolvashassunk még egy Rejtő(i)-könyvet; hogy jól szórakozhassunk. A nevetés feltétlenül biztosított!

A cikk az Ekultura.hu-n: Jouvain: Az elveszett közlegény
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én 
A képek valóban Rejtők, Korcsmáros Pál alkotásai innen, innen és innen. A Rejtő-Korcsmáros képregényeket a Képes Kiadótól lehet megvásárolni.
Ekultura.hu - Bíró Szabolcs: Ragnarök
A Ragnarök a skandináv mitológiában az istenek végzete. Az utolsó harc, amely eltörli a benne részt vevő isteneket, óriásokat és más hősöket, s velük együtt véget vet a világnak is. Illetve: a Ragnarök Bíró Szabolcs új könyve. A Sub Rosa és a Non nobis, Domine népszerű szerzőjének újabb regényes kalandozása, amely ezúttal nem a magyar történelem, hanem a skandináv mítoszok és a viking harcosok világába vezet el.

A könyv remekbeszabott borítóján Jörmungandr, a saját farkába harapó világkígyó látható, aki testével körbefogja és őrzi a Földet. A Ragnarökre vár: hogy elérje célját, ölhessen, majd elpusztulhasson. A regény első oldalain pedig rettenetes, mitikus sárkány teszi a földdel egyenlővé a kis nyugati svéd falut, Eldhärdet: a Nídhögg, a dög, aki feketébb, „mint a haragos éjszakai égbolt”, sötétebb, „mint a legalantasabb gondolat”, s ibolyakék lángcsóvája pillanatok alatt szénné égeti az embert és az állatot, a férfit és a nőt, a házat és a cölöpfalat. Mintha elkezdődött volna a végítélet... A katasztrófa túlélői, az egykorvolt Eldhärd huszonkét férfilakója és a hozzájuk csatlakozó, bölcs, de elátkozott, a csatákban őrjöngővé változó harcos, a berserker azonban nem sokáig töpreng afelett, mi is a feladata. Elindulnak, hogy megkeressék és levadásszák a pokolbéli sárkányt, életük tönkretevőjét.


A regény tehát első olvasatban egy sötét mesékbe illő vándorút és egy hihetetlen kaland története, azé az eseménysoré, amelyről az Eddában, és más óészaki sagákban valahogyan elfelejtkeztek hosszabban regélni, ám mégis megtörtént – meg kellett, hogy történjen. Öt részen át kísérhetjük el a fogyatkozó, ám új tagokkal is gazdagodó csapatot Svagstenen és Ribén, majd a tengeren át Angliáig, s végül a tűz és a jég szigetére. Vajon sikerül-e a bátor csapatnak eljutni a világfához, annak is a legmélyebben fekvő gyökeréhez – sikerül-e végezniük a fekete döggel? Hogyan kerülnek kapcsolatba az Excaliburral, s azokkal a hősökkel, akik inkább Artúr király történetéből lehetnek ismerősek számunkra? És vajon lesz-e túlélője az utazásnak?


Miközben az izgalmas, próbatételekkel, cselszövésekkel, harcokkal teli út történetét olvastam, sok minden eszembe jutott. Változatos és inspiráló volt például az, ahogyan a szereplők közötti viszonyok változtak. Új értelmet nyert a barát és ellenség, a szövetséges és a kiválasztott fogalma, s bár a regény cselekménye igencsak férfias és harcias volt (nem is szerepelnek nők a könyvben, annyira férfivilágról szól), a szereplők számos olyan tulajdonságot hordoztak magukban, ami szinte romantikus példaként szolgálhatott, s engem, mint nőolvasót is azonosulásra késztetett. A torkokat kitépő harcos, aki mindenhová magával cipel egy néma kisfiút, a kalandozók kilencujjú, hatalomvágyó vezére, aki megtanulja megbecsülni a korábbi jarl ifjú leszármazottját, s maga Visbur, a kiválasztott, aki a szemünk előtt érik férfivá, nem is annyira testi értelemben, vagy ügyesség szempontjából, inkább lelkileg – tényleg emlékezetes hősökké nőttek a regény folyamán. De az is igazán élvezetes volt, ahogyan a könyv nyelvezete megidézte az óészaki hősi énekeket, ám helyenként mégis huszonegyedik századian naturalista, máshol pedig szinte tizenkilencedik századian romantikus, románcosan „nagyregényes” volt.


Ami meglepett, hogy mennyire monumentálisnak éreztem a cselekményt, mindent eldöntőnek az eseménysort, sokértelműen szimbolikusnak a leírásokat: miközben nagyon gyorsan és könnyedén befejeztem a regényt, amelynek a terjedelme a 250 oldalt sem éri el. Különös tekintettel a titokzatos befejezésre, elmondható, hogy a Ragnarök nem csak az igényes és „felhőtlen szórakoztatás”, hanem az igazi irodalmi élmény regénye is, bármit is gondoljon róla a szerzője. Úgy tud súlyos és nagy könyv lenni, hogy olvasmányos és rövid regény. Nem a múlt aprólékos, száraz rekonstrukciója, de nem is fantasytörténet. Erős és költői írás, mint az északi sagák. Titokzatos és fenyegető, mint a valódi Ragnarök. És jó könyv, mint Bíró Szabolcs minden regénye.

A cikk az Ekultura.hu-n: Bíró Szabolcs: Ragnarök
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én 
Képek: W. G. Collingwood illusztrációi a Ragnarök történetéhez (Fenrir megölése, Loki bűnhődése, Jörmungandr).
Ekultura.hu - Az új Vigadó
Még egészen kicsi voltam, amikor először jártam benne. Miután féltő gonddal átterelgettek bennünket, gyerekeket egy veszélyes útszakaszon, s egy kissé fényét vesztett, betonozott parkrészen, egyszerre csak ott magasodott előttünk az egyik legszebb budapesti épület. Máshol, mint az Operaházban, nem jártam addig, s azzal összehasonlítva ez valahogy könnyedebbnek tűnt. Mint egy királyi palota a mesékből. Új élmény volt felfedezni, s visszagondolva épp új volt maga a Vigadó is: néhány éve látogatható.


A Vigadó azonban mindig új tud lenni: hiszen az eredetit, a régit még Hentzi vezérőrnagy ágyúztatta szét lövegeivel 1849-ben. És persze, hogy új: hiszen egy alakváltozata összedőlt, beomlott és leégett még 1944-ben, a főváros ostroma alatt. Meg azért is új, mert számos részét újjáépítették és átépítették az 1980-ig tartó helyreállításkor. És igen, most éppen teljesen megújult: 2014-ben, mintegy tízéves munka után ismét szép és rekonstruált külsővel fogadja a vendégeket. Mégis régi, mégis ugyanaz. A Vigadó Budapest egyik legkülönlegesebb épülete, mert magában hordja a történelmet. A sajátját és az országét is.


Még a csodálatos erővel teremtő reformkorban, a nevezetes dunai palotasor felépítésekor merült fel az ötlet, hogy nagyszabású mulatóhely, kultúrközpont, az író Garay János szavaival „tündérpalota” épüljön a Duna partján, szemben a királyi várral. A gyönyörű Redoute Pest ékszerdobozának készült. Tervezője, Pollack Mihály gondoskodott róla, hogy az oszlopos homlokzattal ékeskedő, elegánsan klasszicista épület biedermeier bájosságú és halvány színekre festett falú belsőkkel rendelkezzen: cukrászdával, ahol bonbon kapható, bálteremmel, ahol hófehér kiscipőkben pitlikelő, abroncsszoknyás lányok hajladoznak halványsárga falak és puttófrízek között és biliárdteremmel, ahol az urak cseresznyefa- és mahagóni asztalokra támaszkodhatnak. Minden berendezési tárgyat magyar iparosok készítettek, s a Redout adott helyszínt a Kossuth Lajos rendezte Első Magyar Iparmű-kiállításnak és a Pesti Műegylet első magyar képtárlatának is, ahol megszületett a 19. századi magyar festészet. Itt lépett fel az ifjú Liszt Ferenc és Erkel Ferenc, s itt csendült fel először Johann Strauss jó néhány keringője.


A színes biedermeier álom azonban 1848-49-ben tovatűnt, amikor először az első népképviseleti országgyűlés költözött be az addig zongoramuzsikához, szaloncsevegéshez szokott falak közé, majd következett Buda ostroma és a Redout megsemmisülése. Az épületből csak egy hatalmas báltermi csillár maradt meg – a terézvárosi templomba menekítve. Budapest (akkor még Pest-Buda) lakói azonban sohasem adták fel az álmot, hogy a vidámságnak és szépségnek ismét palotája épüljön a romok helyén. A kiegyezés még a jövő zenéje volt, amikor 1860-ban tavaszán óriási lelkesedéssel nekikezdhettek az építkezésnek: a második Vigadó épülete, amely ma is áll, Feszl Frigyes tervei alapján készült el. A Vigarda (ahogyan eredetileg hívták) 1864-ben nyitotta meg kapuit, az idei évben van tehát 150 éve annak, hogy a pestiek az új Vigadóban hódolhatnak a zenének, a táncnak és a művészeteknek.


A korszakban hihetetlen újdonságokkal, gázvilágítással, vasgerenda tartóelemekkel, később pedig már lifttel is felszerelt épület aztán százötven év alatt számos különleges programnak adott otthont: Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné, vagyis a közkedvelt Sissi tiszteletére rendezett báloknak, mulatságos, jelmezes estélyeknek, igényes élőkép-előadásoknak, jótékonysági összejöveteleknek, vitézi báloknak; Jókai Mór ötvenéves írói jubileuma ünnepségének és a Nyugatosok kávéházi találkozóinak; fotókiállításnak, bélyegkiállításnak, kortárs művészeti galériának; politikai gyűléseknek és a Nők Választójogi Szövetsége 1913-as világkongresszusának. Az épület koncerttermében fellépett Wagner és Strauss, Mascagni és Fischer Annie, Bartók és Debussy és még sokan mások. Liszt Ferenc halálig hű maradt a Vigadóhoz: amikor épp nem szerzői estje volt, akkor is eljött, s meghallgatta az igényes előadásokat. A közelmúltban pedig a koncertsorozatok, az Interoperett gálák és a kamaratermi estek tehették emlékezetessé új és új nemzedékek számára a Vigadót.

 

Amelyet most, az új, márciusi megnyitástól kezdve ismét tökéletes pompájában vehet szemügyre az odalátogató. Az eredeti épületből a világháborús pusztítás és a későbbi elhanyagolás miatt már a hetvenes-nyolcvanas években sem tudtak mindent megmenteni (termek és falak tűntek el, Ybl Miklós üvegajtajai, Than Mór számos festménye vagy például egyik kedvenc történelmi képem, a Wagner Sándor festette Mátyás legyőzi Holubárt eredetije is megsemmisült). Lotz Károly festményeinek java, Than Mór allegóriái, a homlokzat zenélő, táncoló allegorikus szoboralakjai és Marschalkó János monumentális, történelmi alakokról készült fejszobrai azonban megmaradtak, illetve helyreállíthatók voltak, s a legújabb rekonstrukció is különleges leleteket tárt fel: korábban álmennyezettel eltakart festett falrészeket, betonba rejtett, abból kibontható, csodásan festett oszlopfőket…


Ha ma valaki megcsodálja Feszl Frigyes épületét, egy békés, nyugalmat sugárzó, meleg színeivel, gazdag díszeivel hívogató, mégis titokzatos világba léphet be, amelyet egy boldog békeidőknek nevezett távoli kor alkotott meg – amelynek azonban a mához is szól üzenete. Az üvegablakok vidáman vakító kékjei, a mozaikok bizánciasan gazdag aranyozása, a díszlépcsőház mennyezetének szemkápráztatóan ragyogó, mintázott kazettái, az áttört rózsaablakok, erkélyrózsák és oszlopfők káprázatos indái, a díszterem magyaros-középkorias mennyezetképe vagy a gyöngybarna parketta sötét berakásainak fegyelmezett, mágikus ábrává összeálló vonalai már nem egy biedermeier, hanem egy historizáló palotát teremtenek. Itt minden a kultúrát, a szépséget, a műveltséget és a közösséget ünnepli. Egy szabadelvű és hihetetlen tempóban polgárosodó korszak üzen e kiegyensúlyozott és méltóságteljes, mégis légies és meseszerű épülettel: s tanít megérteni történelmünket, megünnepelni magyarságunkat, s szeretni és őrizni a szépet. Látogassunk el falai közé!

A nagyterem átváltozásai: Horthy-korszak, 1945, 1980, 2014
A cikk az Ekultura.hu-n: Az új Vigadó
Kiváló képek és érdekes értékelés itt: Örökségfigyelő.
Most olvastam 3. - Három komoly, három szép
Folytatva a blog új sorozatát néhány e havi olvasmányomról szeretnék írni: csak röviden. Közülük hármat komolynak, hármat pedig szépnek találtam: lehet találgatni a megfelelő kombinációt: melyik melyik volt.

Venetianer Pál: Csillagórák a tudományban
Medicina, 2003
A könyv címe Stefan Zweig történelmi novelláskötetét idézi, melyben történelmi sorsfordulókat öntött lírai elbeszélés-formába. Az alcím azonban (A molekuláris biológia diadalútja a Nobel-díjak tükrében) tudománytörténetet ígér és egyéni látásmódot. Venetianer Pál olyan Nobel-díjasok életét és kutatásait beszéli el és olyan sorrendben, hogy abból mind a molekuláris biológia történelme, mind a kémiai és az orvosi-élettani Nobel-díjak odaítélése történetének egy jelentős része kibontakozik. Ha ez ijesztően hangzik, elég arra utalni, például mi mindenről olvashatunk a könyvben: Watson és Crick hírhedten (ál)szerény befejezésű közleményéről a DNS szerkezetéről, ugráló génekről és egy különc tudósnőről, fágokról és emigráns tudósokról, génsebészetről és a Humán Genomprogramról, muslicákról, baktériumokról és afrikai boszorkánykodásról. A sok anekdota, ábra és szellemes szövegrész közepette érdekes módon (majdnem) mindent megértettem, amit az iskolában képtelen voltam. A szerzőről itt írtam: Venetianer Pál ismeretterjesztő munkái.
Dupla ötös.

Romsics Ignác: Rendszerváltás Magyarországon
Akadémiai, 2013
Okos, higgadt, széles látókörű, közérthető és még olvasmányos is. Egy mondatban ennyi mondható el Romsics Ignác új, miniatűr történelmi szintéziséről, amely a rendszerváltozás történetét beszéli el, kitekintéssel az előzményekre és a rákövetkező húsz év demokratikus és nem demokratikus változásaira. Az Akadémiai kiadó Pont Könyvek sorozata egyre jobban tetszik nekem: már Venetianer Pál (lásd fenn) Az emberi genom című műve is óriási élmény volt számomra, most pedig sikerült a sorozatba olyan meghatározó történelmi kötetet is beilleszteni, ami - véleményem szerint - hozzá kellene, hogy tartozzon az alapműveltséghez. Romsics kiválóan ért a szakszerű népszerűsítéshez, nem véletlen, hogy ő írta az egyetemi tanköny(ek)et is. Ez a kis zsebkönyve épp olyan hosszú, részletes, áttekinthető, alapos, rendszerező, hivatkozott, adatolt és élvezetes, amilyennek lennie kell. Érdemes elolvasni: hiszen így, választáshoz közeledve (vagy majd azt elhagyva) nehéz a közelmúltunkról értelmesen és alátámasztottan beszélni. Ez a könyv segít abban, hogy lássuk, milyen képpé állnak össze a tények.
Tripla ötös.

Robert K. Massie: Nagy Katalin - Egy asszony portréja
IPC, Bp., 2013
Monumentális. Alapos. Olvasmányos. Túlbeszélt. Csapongó. Érdekes. Robert K. Massie Pulitzer-díjas író történelmi biográfiája (figyelem, ez nem regény!) különleges olvasmány. Főképpen azért, mert kellemesen folydogáló szövegével, kedélyes haladási sebességével, sok-sok idézetével és gyönyörű képmellékletével megteremti azt az illúziót, hogy minden eddigi könyvnél részletesebb és teljesebb képet rajzol az orosz felvilágosult abszolutista uralkodónőről. Ehhez képest aki befejezi a kötetet, rá fog jönni, hogy - csak néhány példát hozva - attól, hogy oldalakat idézünk Nagy Katalin (vagyis az életrajz szubjektíven és irodalmian önmagáról író célszemélye) naplójából, még nem mondtunk róla semmit, ahhoz kellene egy kis forráskritika is; - hiába több mint hatszázötven oldalas az életrajz, ha a felvilágosodás és az abszolutizmus szó igazából szinte csak a tárgymutatóban szerepel, míg a szövegben csak érdektelen mellékkörülményként jelenik meg; - teljesen felesleges monumentális életrajzot írni valakiről úgy, hogy az utolsó oldalon a haláláról lehet olvasni: hatásáról, arról, hogy mit ért el és mit nem, viszont egy sor sem szól; - Nagy Katalin életéhez annak, hogy vajon a lefejezett ember érzékel-e még bármit a halála után, például az égegyadta világon semmi köze sincs, de ezzel is eltelt három oldal... Henry Troyat olvasmányosabb, pikánsabb (bár történelmien) és csevegőbb (Nagy Katalin, Pesti Szalon, 1996). Helene Carrére d'Encausse sokkal alaposabb és megbízhatóbb (II. Katalin, Európa, 2006). Zoé Oldenbourg elegánsabb, rövidebb és tömörebb (Nagy Katalin, Európa, 1973). Alekszandr Kamenszkij pedig lényeglátóbb és fogalmilag követhetőbb (Nagy Katalin - Mária Terézia, Pannonica, 2000). És akkor még ott van a lektorálatlan fordítás kérdése: miért maradt Poniatowski keresztneve Stanislaus, amikor vagy lengyelül (Stanislaw) vagy magyarosan (Szaniszló) szokták megadni, de eme ál-latinos módon soha; miért lett Szergej Szaltikovból Szaltyikov, Alekszandrból (Sándor) Alekszander, Gatcsinából Gacsina, vagy ami különösen fáj, mert emlékirata, az Utazás Pétervárról Moszkvába magyarul is megjelent, Ragyiscsevből Radiscsev? Miért nem adták meg a bibliográfiában Oldenbourg és Troyat könyvét magyar adatokkal, ha egyszer mégis beleavatkoztak az angol könyvlistába, hisz Zweig Marie Antoinette-jét például magyar adatokkal szerepeltették (ugyanabban a sorozatban jött ki, mint a Troyat-kötet...)?
Hármas.

Howard Phillips Lovecraft összes művei I-III.
Szukits, 2008 (és korábbi nyomások)
A Mester. Lidércesen borzongató elbeszéléseinek és kisregényeinek összkiadásáról nem akarok sokat írni, hisz nem is először olvastam: viszont most ért véget a fáradságos kutatás, most tettem szert saját példányokra. Így a bejegyzésben ezt ünneplem: hogy nem kell többé könyvtári, agyonolvasott példányokat lapozgatni, sem azt magyarázni, miért veszem ki újra ugyanazt a kötetet. Annyiszor olvasom el kedvenceimet (Ulthar macskái, Az ezüstkulcs, Patkányok a falban, Erich Zann muzsikája, Hideg levegő, Suttogás a sötétben, Álmok a boszorkányházban), ahányszor csak akarom. Szabályosan, újra és újra, mindig meg tudok tőlük rémülni: csak sötét kell, egy kis magány, és egy különös történet - s már jön is a borzongás. A novellákból a sír szele süvölt, dohos levegő árad, és a félelem kúszik elő. Nagyon jók: elképesztő a hangulatuk. És mindig újra meg tudnak lepni befejezésükkel.
Tripla ötös.

Leena Lehtolainen: Egyszer úgyis meg kell halni
Animus, 2014
Az írónő előző, hatásvadász című krimije is nagyon-nagyon tetszett. Az első gyilkosságom, Maria Kallio első igazi ügye kedvenc alaphelyzetemet használta: elhagyatott helyen, zárt, egymást alaposan ismerő tagokból álló társaság gyűlik össze, majd egyiküket holtan találják. A nyomozó is érdekelt az ügyben, ő is jól ismeri a gyanúsítottakat. Kedvenc szocialista krimim, Viktors Lagzdins Halál a Szarvas-tanyán című műve is hasonló felépítésű, és azt sem tudom megunni. Így elkönyveltem a finn Lehtolainent jó szerzőnek. Azt azonban kár lenne állítani, hogy Az első gyilkosságom jelentős könyv. Ezzel szemben ez az új könyve, az Egyszer úgyis meg kell halni fontos és pazar regény: remek olvasmány, egyszerre krimi és bűntörténet, valamint szuggesztív lélektani elbeszélés bűnről, bűnhődésről, erőszakról. A cselekmény többszörös csavarjai, az elbeszélés szédítő tempója, az olvasó tisztességes, de páratlanul ügyes félrevezetése és a nagyon erősen, biztos kézzel megalkotott szereplők többszöri olvasmánnyá, emlékezetes könyvvé teszik ezt a skandináv krimit, ami ráadásul egy kicsit szerelmi történet is, kemény és kiábrándító módon. S miközben fókuszpontjában a család elleni erőszak és a gyerekbántalmazás áll, van ideje a középkorú, egyedülálló nők életére, egy kórus tagjainak szociográfiájára és a város és vidék ellentétére is kitekinteni. - Most, hogy így végiggondoltam. Mert amikor olvastam, csak vitt a cselekmény: Ezért ajánlom nagyon jó regényként a könyvet másoknak is. (Mellesleg ez nem Maria Kallio-kötet: csak a perifériáján mozog a sorozatnak, teljesen önmagában áll és más a főhőse. Hat könyv után az írónő először lépett ki (ha csak félig is) a Kallio-regények világából. Remélem, azért a felügyelőnő szorosan vett saját további nyomozásaiból is jön majd néhány: hisz finnül Az első gyilkosságom óta még tizenegy regény született ezekről.)
Tripla ötös.

Brian Jacques: Martin, a harcos
Ciceró, 2004
Hatalmas rátalálás volt ez a könyv. Történt, hogy városunk könyvesboltjában átrendezték a gyermek és ifjúsági könyveket, amiket rendszeresen át szoktam nézni, hadd tudjam, mit szokás olvasni mostanában a nálam fiatalabbak körében (no meg ott tartják az új Fabian Lenk-köteteket is). És akkor megláttam a Martin, a harcos csinos gerincét egy majdnem olyan helyes egérrel, mint amilyen bájos Gesztenye nyúl volt, a honalapító. Mindjárt fel is térképeztem a kényelmesen puha kötéses könyvet: bájos rajzok, kedves versek, hősi állattörténet, és a fordító is kiváló. Nemes István munkáját már a szereplők felsorolásán le lehetett mérni, ahol csodás beszélő nevek sorakoztak Marcangtól a zsarnoki hermelin-nagyúrtól és Tüllgyöngy vidrahölgytől Firitty vízirigón és Loccsmancs görényen keresztül Klumpás Trampli kalózkapitányig és a Csatangoló Csipkebogyó Csepűrágók színtársulatig. Azután gyorsan beszereztem a könyvet antikvár - és hosszú, csodás folyamat kezdődött, mivel több napig takarékoskodtam a szöveggel, hadd maradjon még másnapra is a nevetésből és az izgalomból. Rőtfölde krónikájának (sajnos) egyetlen magyarra fordított kötete remek hőstörténet bátor és kedves állatszereplőkkel. Egyszerre szól szabadságvágyról és a természet szeretetéről, harcról és fortélyról, remek ételek élvezetéről és barátságról, önfeláldozásról és együttműködésről. Ráadásul borzasztóan humoros és bájos is. Szomorú vagyok, hogy nem ismerhetem a többi huszonöt (!) kötetet, sem a Redwall-filmeket és zenéket, bár talán könnyebb is ennyi marketing nélkül. Marad egyetlen pompás állattörténet, ami nekem, a felnőttnek is tetszett, de bárki örömét lelheti benne, aki már elég nagy ahhoz, hogy ne zavarja meg a világát a szereplők (finoman ábrázolt) esetleges halála. Én csak bátorítani tudok mindenkit, utazzon el a kötettel Mocsárvég félelmetes várához és a csodálatos Csillan-völgybe.
Tripla ötös.

Link
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy 
Ekultura.hu - Sebastian Barry: Tiszta fény
Fény. Ami mindent megvilágít, érthetővé tesz, leleplez és új arca megmutatására kényszerít. Sebastian Barry regényében ilyen tisztító fény önti el az események valamennyi szereplőjének életét. A finom ívű, halk hangon elbeszélt történet Írország egy kis falujában játszódik az ötvenes években.

Talán ez: az idő- és térbeli távolság teszi olyan általánossá és példázatszerűvé az ír szerző lírai hangvételű, szuggesztív hangulatú regényét. Olyan messze van már tőlünk az ötvenes évek dereka, s olyan messze ide Írország. De messzeség ez talán az ír könyv ír olvasóinak is. Az a nagyon egyszerű és nagyon vidéki – ezért kisebbségi komplexussal küzdő –, ám egyúttal romlatlan és gyönyörű – erre pedig büszke – Írország, amelyben a történet játszódik, már bizonyosan csak egyszervolt, megszépült, nosztalgikus tündérvilág a zöld sziget mai lakói számára is. Ám legyen bármily különös és szimbolikus az események egyik értelmezése, annál hangulatosabb a másik: a szorosan vett cselekmény is szép és megható.

Egy kis falu, Kiltegan és az azt környező tanyák adják a helyszíneket a regény főszereplőjének, Annie-nak, az idős és büszke asszonynak a történetéhez. Annie régi, nevezetes család tagja, aki egy lassanként változó világ tanúja: apja és összes felmenője valaha a vidék, a birtok intézőjének feladatát töltötte be, s ő maga is érzi, hogy személyében az ír történelem, a környék múltjának, tekintélyének az őrzői élnek tovább. Sokak számára azonban ő csak egy öregasszony, akinek hajlik a háta, szúrós a modora és magányos az élete. Őbenne is felmerül néha, vajon nem alakulhatott volna-e másképp sorsa? Nem boldogabb lett volna-e, ha feladja a vidéket és igazi, városi nővé válik? Nem lenne-e most, még a kora ellenére is önállóbb, függetlenebb, modernebb, ha megteszi ezt a lépést valaha? Nem érezné-e akkor kevésbé céltalannak az életét?

Ami azonban különösen sok töprengésre készteti, az az új feladata. Unokaöccse és annak felesége ír városi emberből londoni polgárrá szeretne avanzsálni, ám az életmód-változtatáshoz nem illik két apró gyerek, ezért a hatéves kislányt és a négyéves kisfiút Annie nagynéninél hagyják arra az időre, míg egzisztenciát teremtenek a nagyvárosban. Ez az idő pedig alaposan elhúzódik, legalább is Annie-nak úgy tűnik, közben egész élete megváltozik a két apróság jelenlététől. És még csak nem is azért, amire a környék lakói gondolnának: hogy erős anyai vagy pótnagymamai érzelmek támadnak benne. Másról van szó: a gyerekek öntörvényű és különös világa egyre inkább vonzza és taszítja, s kettejük, különösen pedig az ötödik születésnapjára komoly türelemmel várakozó, különös fiú gondolatainak tükrébe nézve másnak látja az egész életét, mint addig.

Minden új jelentést kap: vele élő unokatestvérének, Sarahnak a csendes tragédiája és mégis-boldogulása; egy erőszakosnak látszó szerelem, családjának múltja, de akár egy látogatás a helyi fűszeresnél is. A vonalak elmozdulnak, az árnyékok megsűrűsödnek, és Annie jó úton jár afelé, hogy végképpen utat tévesszen, s tényleg ne legyen más, mint egy öregasszony, akinek hajlik a háta, szúrós a modora és magányos az élete. Ám ott a tiszta fény, ami a legváratlanabb pillanatokban süt át egy gyerek szőke haján, a karamellás desszert peremén, egy finom, fehér anyagon, a tehén tőgyéből kilövellő tejsugáron vagy épp az ablaküvegen – és egyszerre lecsendesedik a harag, érthetővé válik, ami logikátlan, és újra békés lesz a világ.

A történet csendes, nyugodt képekkel zárul: Annie és Sarah élhet tovább, „mélázgatva, mint a nárciszok”. Tovább „a törött kapu nyikorgásában, a madárfüttyben meg a vadalmafám évről évre nyíló-csukódó virágaiban”. Mintha semmi sem történt volna, ami megzavarta ezt a búcsúzkodó, mégis örök világot. Olyan ez a regény, mint egy rövid, könnyű, különös repülés. Épphogy felkavar, és már el is múlik. Érdekes volt elolvasni.

A cikk az Ekultura.hu-n: Sebastian Barry: Tiszta fény
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én 
Venetianer Pál ismeretterjesztő munkái
Ha van olyan magyar természettudós, aki képes úgy írni, hogy bármely népszerűsítő műve felvillanyoz egy olyan humán érdeklődésű valakit is, mint én, akkor az biztosan Venetianer Pál.

Az 1935-ös születésű biológus és biokémikus professzor fantasztikus életutat mondhat a magáénak, amely alapvetően a molekuláris biológiáról szól. Dolgozott a SOTE Orvosi Vegytani Intézetében, és az MTA Szegedi Biológiai Központjában, ahol a Biokémiai Intézetet is igazgatta. Az MTA rendes tagja, a Deutsche Akademie der Naturforscher Leopoldina, az Academia Europaea és az European Molecular Biology Organization tagja, utóbbinál a magyar nemzeti bizottság elnöke. Dolgozott többek között az USA-ban (bethesdai Nemzeti Egészségügyi Intézet) és Japánban (Kyoto University) is. Számos magyar és nemzetközi díjat nyert el, szerkesztett több nemzetközi szakfolyóiratot.

Én A DNS szép új világa című könnyed és csevegő hangvételű kötete után határoztam el, hogy amit lehet, elolvasok tőle. Alázat, az olvasó partnernek tekintése, hihetetlenül nagy tudás és szolid szellemesség jellemzi az írásait, amelyek adatokat nyújtanak át, vitára ingerelnek és okos szóval magyaráznak. Az alábbi kötetek mind a molekuláris biológiát népszerűsítik: természetesen az első kettő tényanyaga már avult, ám nekem ezek is tetszettek.

Az 1974-es kötet az új tantervi tartalmakkal összhangban először nyújtott értelmes és át nem politizált bevezetést a molekuláris biológiába. Tudománytörténeti áttekintése és a benne szereplő alapfogalmak meghatározása ma is használható. Az 1978-as kis vitairat pedig inspiráló figyelemfelkeltő, s rendkívül időtállóan ábrázolja a téma morális vetületét. Az újabb öt könyv közül bármelyikkel érdemes megismerkedni: mind a Csillagórák... életrajzai és kutatásképei, mind a Molekulák, gének, sorsok Erle Stanley Gardner krimijei mintájára elkeresztelt esetei hallatlanul izgalmasak. A Génmódosított növények határozott és számomra nagyon szimpatikus álláspontot képvisel, s mindenképpen tévhit- és ködoszlató olvasmány, míg Az emberi genom újszerű és letisztult összefoglalása a témának a legújabb kutatások alapján.

A molekuláris biológia időszerű kérdései, Tankönyvkiadó, Bp., 1974
Molekuláris biológia: Tegnap, Ma, Holnap, Gyorsuló idő, Magvető, Bp., 1978
A DNS szép új világa - A tudomány második bűnbeesése, Tudomány-Egyetem, Kulturtrade, Bp., 1998
Csillagórák a tudományban - A molekuláris biológia diadalútja a Nobel-díjak tükrében, Medicina, Bp.,  2003
Molekulák, gének, sorsok, Tudomány-Egyetem, Vince, Bp., 2008
Génmódosított növények - Mire jók?, Szokatlan szempontok, Typotex, Bp., 2010
Az emberi genom, Pont Könyvek, Akadémiai, Bp., 2013
Ekultura.hu - Akár a szülők - Réber László karikatúrái
Ez valami igazán különleges. Egy kötetnyi kép: 67 oldal apró, fekete-fehér, finom vonalú rajz. Ábrák és pillanatképek a szülőségről, gyerekségről, gyerek-létről, szülői gondokról. Gondolatébresztő, nevettető, mosolyra indító, sőt, néha fel is kavaró képecskék felnőttekről és gyerekekről. A kötet alcíme szerint karikatúrák, de aki elkezdi szorgosan nézegetni őket, lapról-lapra (de már annyi is elég, ha csak felüti valahol a könyvet), azonnal látni fogja, hogy sokkal több van ebben a kis albumban, mint három keresztrejtvény-újságnyi mulattató kép. Réber László Akár a szülők című könyve egyfajta abszurd életfilozófiát is nyújt. És sok-sok szórakozást.


Eredetileg 1964-ben jelent meg Németországban az a képeskönyv, amelynek most kezünkbe vehetjük a magyar változatát. Akkori alcíme, a Réber László megfigyelései az életről talán kissé modoros, mégis jobban kedvemre való, mint a jelen kiadásé. Sok ember számára ugyanis a karikatúra valami olyasmi, ami nem komoly. A nagyon okos és bölcs politikai újságcikkek alatt, az oldal maradék üres helyén találjuk. Vagy épp külön folyóiratban, ahol direkt minden a nevetésről szól (vagy akar szólni) és semmi másról. Vagy a már említett (legtöbbször skandináv) keresztrejtvény-újságokban, ahol a karikatúra lassanként lezüllik a szex-szerelem-anyós-rendőr témanégyesből soha ki nem lépő, abszolút kiszámítható poénkísérő képecske szintjére. Pedig – és ezt nyilván felesleges bizonygatni – a karikatúra ennél sokkal több is lehet, ahogy azt Réber László kis albuma is igazolja.

Réber László (1920-2001) hosszú élete alatt számtalan képet és karikatúrát készített, húsznál is több kiállításon vett részt és húsznál is több díjat nyert. Azonban amiről mindenki megjegyezhette a nevét – s ismerheti ma is –, azok különleges, eltéveszthetetlenül Réber László-féle (gyermek)könyvillusztrációi. Lázár Ervin hőseit Berzsiántól és Bab Bercitől a Négyszögletű Kerek Erdő lakóiig leginkább csakis azon a különös, groteszk módon lehet elképzelni, ahogyan Réber László megálmodta őket. Tamkó Sirató Károly gyerekversei úgy – és néha attól – működnek igazán, ha Réber László geometrikus játékokkal kísért rajzai szerepelnek mellettük. Janikovszky Éva szókimondó gyerekhősei és az ő ismétlődésekkel, párhuzamosságokkal, ellentétekkel teli monológjaik akkor igaziak, ha közben a szereplőket Réber-képeken láthatjuk a szöveg mellett. Sőt, még Szalay Lenke cserfes és kedves Mogyorója, aki minden áron meg szeretett volna nőni, is addig volt igazán érdekes és szeretni való, míg kalandjait Réber László – feltűnően visszafogott, teljes mértékben lányregénybe való, mégis abszolút egyéni és sajátos világot bemutató – rajzai illusztrálták.


Az Akár a szülők egy ezeknél még különlegesebb utazás a Réber-képek világába, hiszen itt a rajzok nem valamilyen gondolat vagy történet, mese vagy vers kísérőjéül szegődnek, egyetlen sornyi szöveg sem olvasható melletük: teljességgel magukért állnak helyt, önmagukban lehet és kell őket megérteni. Ám a gyerekkönyv-rajzokhoz hasonlóan ezekre a karikatúrákra is igaz, hogy azonnal megszerethetők, teljesen egységesek, mégis valamennyi a maga módján ötletes. S az is hasonlít bennük mondjuk a Lázár Ervin-illusztrációkhoz, hogy a finom, apró és egyszerű vonalakból, kevés, sokszor befejezetlen, csak ráutaló elemből álló képek gazdag és sokféleképpen jelképes rajzokká állnak össze.

Találunk egyszerűen megmosolyogtató képeket: mint az, amelyen a falu főutcája tárul elénk, ahol az este közeledtével mindenki betereli portájára a hazatérő teheneit, ám a harcias szomszédasszony, vesszővel a kezében elcsavargott, rosszcsont fiát engedi be épp a rácsos kapun. Modernül szórakoztató életképeket: mint az a technikai csodáival elkáprázató kép, ahol a kötényes háziasszony és családanya már találékony módon, hangosbeszélőbe jelenti be, hogy kész a vacsora - hátha legalább így sikerül az asztalhoz hívnia elcsatangolt fiait és férjét. Vannak azonban olyan rajzok is, amelyeken sokáig és sokfélét lehet gondolkodni. Ilyen például a kép, amelyen az égő ház előtt álló tűzoltók kifeszített lepedőjére nem megmenekülő áldozatok ugranak le biztonságban, hanem babák hullanak az égből. Vajon egy kislány menti így a számára legkedvesebbeket valahol a harmadik emeleten? Vagy valamilyen lidérces álom szemtanúi vagyunk? És vajon miért egyformák a babák? Különleges az a rajz is, amely kopár és lepusztult helyiséget mutat: a függönytelen ablak sarkában bádogbögre, a sarokban egy kifeszített madzagon néhány ruhadarab, a fal meszeletlen, a padló hámlik, a villanykörtének nincs burája – ám a sarokban egy káprázatosan berendezett, nagy babaszoba tanyázik plüssfotelekkel, olvasólámpával, kétszárnyú ajtóval, s a két babakislány épp ötórai teáját fogyasztja… De vannak egyszerű ábrák is sok-sok töprengenivalóval. Keménykalapos, nyakkendős, szemüveges értelmiségi apa kapaszkodik a villamos kapaszkodójába jobb kezével – míg bal kezéről egy kis kapaszkodó lóg le épp „törpemagasságba”, ahol a kisfia elérheti. Kevély és elégedett fiú áll kezét zsebredugva skalpgyűjteménye előtt: a falon felakasztva olló és nyolc szépen elrendezett, masnis kislánycopf. Kisfiú cipeli fel a lépcsőkön nehéz keresztjét, a T-vonalzót: iskolába tart.

Rózsahegyi György portréja Réber Lászlóról

A sok-sok kép sok örömet ad különös vonalaival és ismétlődéseivel is. Vajon miért tűnik fel számos képen a létra, a rács és a ketrec képe? Miért kerül elő többön is a papírcsákó, az ágy vagy az esernyő? Miről beszélnek a sorozatrajzok, amilyen a lányosztállyal kiránduló tanárnőé vagy a fél fiúosztályt elvesztő tanár úré? Miért van az utolsó három oldalnak háromféle olvasata-nézete: fentről lefelé tartó, vagyis képregényszerű, soronként külön értelmezhető és végül összevissza szemlélhető is?

Nem tudom a válaszokat. Csak töprengek rajtuk. Aki kezébe veszi az albumot, nevetni és szórakozni, ahogy az a karikatúráknál szokás, biztosan fog. De ha csak egy kép is benne marad, és elkíséri, mint kósza gondolat, miután már becsukta a kötetet – akkor működött igazán a Könyv azok számára, akik szerint a gyerek jó. Tényleg, valóban jók a gyerekek? És mi az, hogy jóság?

A cikk az Ekultura.hu-n: Akár a szülők - Réber László karikatúrái
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Külcsín és belbecs - két borító, ami abszolút tévedés
Nem olyan régen írtam lelkes ajánlót a blogon Indrek Hargla különlegesen szuggesztív hangulatú, izgalmas történelmi krimijéről, a Melchior, a patikárius és a Szent Olaf-templom rejtélye című könyvről. Amellett, hogy megállapítottam, a borítón mindjárt egy helyesírási hiba is kelleti magát (Szent Olaf-Templom), ezt írtam a könyv és a fedélkép kapcsolatáról:

"Négyszer tettem vissza a bolti könyvespolcra a könyvet – mert ostoba voltam. Életem egyik legizgalmasabb olvasmányélménye lett a Melchior, a patikárius: lebilincselő olvasmány, izgalmas cselekményű krimi és belépő egy számomra teljesen ismeretlen világba.

Nem tudom, kinek az ötlete volt, hogy a könyv borítójára vénséges vén, orrán hatalmas okulárét viselő, mesebeli mágus képét tegye, aki sötét kamrácskában áll, mögötte a polcokon ódon fóliánsok és könyvritkaságok mellett undorító főzetek és pókhálós üvegekben lebegő, tartósított emberi testrészek sorakoznak – mindenesetre az egyébként tehetséges rajzolónak segédfogalma sem lehetett arról, milyen kötethez készít borítót. Ez a fedél rejthetne egy horror-elemekkel teli fantasyt, netán valami naturalistán illusztrált mesekönyvet, de semmi köze az egyik legsikeresebb észt szerző letehetetlen detektívtörténetéhez.

Főszereplőnk és nyomozónk, Melchior, Tallinn városának patikáriusa ugyanis nem öreg, épp ellenkezőleg, még csak most múlt harmincéves. Nem is vaksi vén varázsló: jóképű és okos fiatalember nevetős, szürke szemekkel – és egy kedves, intelligens, fiatal feleséggel. Ráadásul a legkevésbé sem hisz a varázslatokban, csakis a logika és a gyógyítás fontosságában: s nem emberi szervekkel pepecsel, hanem jó illatú füvekkel, kesernyés ízű gyógylikőrökkel, édes keksszel és különleges hatású, selymes kenőcsökkel."

Hogy mennyire mellétalált a fedélkép, azt jól mutatja, hogy a Melchiort a könyvesboltok (talán a Libri-bolthálózat néhány üzletét kivéve) sehol sem a történelmi krimik vagy a történelmi regények polcán, asztalán tárolják, hanem vagy a fantasynál, vagy a sci-finél köt ki (utóbbinál azért, mert a Metropolis Media adta ki, igaz, nem a Kozmosz-Galaktika Könyvek sorozatban, de sebaj...). A legrosszabb választás pedig az volt, amikor az ifjúsági meseregények közt találhattam rá... Persze így a lelkes fantasy- / sci-fi- / gyerekolvasók úgy járnak majd vele, mint az egyszeri ember a viccben, aki úgy gondolta, Karl Maytól olvassa A tőkét, és csalódott, mert a kétszázadik oldalnál járt, de még sehol se voltak az indiánok... Tartok tőle (ne legyen igazam), nem nagyon lehet reménykedni egy ennyire elrontott marketingű könyvnél, hogy működne, mint sorozat: pedig én kíváncsi lennék Melchior további három nyomozására is.

Most meg a kiadó egy másik könyvére figyeltem fel, amelyről a Könyvvizsgálók blogon így írt Ilweran:

"Varázslatos regény arról, hogyan lesz két nemből egy igen. Vicces, csavaros, elevenbe vágó” – hirdeti az ajánlás a könyv megdöbbentően rózsaszínes, csajosra hangolt borítóján. Ennek némiképp ellentmond a fülszöveg egy részlete: „A belga szerző angolul is sikeres, Médici-díjas regénye egyszerre idézi meg Virginia Woolf hasonló című könyvének és Michael Cunningham Az órákjának hangulatát”. Na most akkor hogy is van ez? Aki ismeri Woolf munkáit és olvasta Cunningham bármelyik regényét, pontosan tudja, hogy sem nem viccesek, sem nem csavarosak, és a rózsaszínbe hajló színvilág sem igazán áll jól nekik – mégis, ha már eddig eljutottunk a könyvvel való ismerkedésben, csak utána nézünk, mi is ez az Orlanda. S amit olvasunk, attól minimum összeszalad a szemöldökünk, de az is előfordulhat (ha netán épp elvetemült Woolf-rajongók vagyunk), hogy félrepozicionálást kiáltunk. Ám épp akkor, ha Woolf-rajongók vagyunk, a világért sem hagynánk ki a könyv elolvasását. És milyen jól tesszük! (...) 

Univerzális identitáskeresésről olvashatunk, ami túl azon, hogy gátlástalanul tobzódik az irodalomban, több okosan elhelyezett csavarral már-már thrillerszerű befejezésbe torkollik: újabb zavarba ejtő réteget adva a „mitől leszünk önmagunk” kérdéséhez.

És most akkor mindenki tegye a szívére a kezét és mondja meg őszintén: az eddig írtak fényében mennyire indokolt az a csajos borító? Sajnos azt kell mondjam, én ilyen gigantikus félrepozicionálással mostanában nem találkoztam a magyar könyvpiacon – ami nekem fáj a legkevésbé, hisz hozzám eljutott a könyv, élveztem minden percét, minden irodalmi játékát, minden posztmodern trükkjét. De tartok attól, hogy sokakhoz, akik értenék és értékelnék, nem fog eljutni – mert a borító láttán kézbe se veszik, mert elmennek mellette, mert nem néznek utána; míg esetleg azok, akik egy vicces-romantikus cuccot remélve lelkesen megveszik, az első néhány oldal után elborzadva teszik le (aminek bőven fennáll a veszélye – rég találkoztam ilyen szinten olvasópróbáló narratívával). Aggódom ezért a könyvért – főleg mert jó. Okos, értékes, elgondolkodtató, Woolf-rajongóknak meg egyenesen kötelező. Jó lenne, ha minél többen olvasnák
."

A kiemelések tőlem vannak. Főképpen az utolsó általam kiemelt mondaton lepődtem meg: akár én is írhattam volna a Melchiorról.

És ezek után már csak egy kérdésem van:
nem kellene esetleg valakinek elgondolkodni a borítóképek kiválasztásának eddigi gyakorlatáról a Metropolis Mediánál?

A bejegyzést az inkriminált fedélképek, illetve a két regény külföldi kiadásainak borítói (az Orlandánál mindjárt kettő) kísérik. Nem állítom, hogy őrülten tetszenek nekem, de a műfaj mindkét könyvnél sejthető belőlük: nem lesz fantasy-horror a történelmi krimiből, sem csajos-cuki lektűrke a kísérletező szépirodalomból.
Ekultura.hu - Fabian Lenk: Oroszlánszívű Richárd
A magyar borító
Mindig is egyik kedvenc hősöm volt Oroszlánszívű Richárd: a bátor és legyőzhetetlen angol király, aki a Szentföldre vezette keresztes lovagjait, akiről azt rebesgették, hogy párbajt mert vívni Szaladin szultánnal, a Kelet bajnokával, és akiért Robin Hood az életét adta volna. Ami persze azt jelenti, hogy Oroszlánszívű Richárd-képem valahol a történelem és a legendák határmezsgyéjén létezik, hiszen a nagy uralkodó sötétebb vonásairól nem vesz tudomást: de azt gondolom, az embernek, ha szereti a történelmet, egyszerűen szüksége van hősökre, még akkor is, ha a valóságban nem is voltak olyan tiszta és makulátlan jelleműek, amilyennek a közismert történetek mutatják őket.

Jól tudja ezt Fabian Lenk is: gyerekeknek írt történelmi detektívregény-sorozatában, az Idődetektívekben mindig találhatunk nagy egyéniségeket, igazi hősöket, különleges szereplőket, amilyen Marco Polo, a vakmerő utazó, Sir Francis Drake, a királynő kalóza, vagy Hannibál, a rettenthetetlen pun hadvezér – ám a német író e hősöket mindig megdöbbentően valós, abszolút hiteles környezetben igyekszik ábrázolni, összességében mégis inkább igaz, a legendák homályától megfosztott módon. A kötetekben van kiért rajongani és izgulni, ám az ifjú olvasók nem csak érdekfeszítő, de hiteles történelemképpel ismerkedhetnek meg. A sorozat magyarul 2009-ben indult, s jelenleg immár a tizenötödik kötete vár kiadásra A berni csoda címen. Én azonban most a kedvencemet szeretném ajánlani a tizenöt kötet közül: azt, amely Oroszlánszívű Richárd korába viszi vissza olvasóit.

Trifels vára
Az eredetiben a Die Zeitdetektive címet viselő sorozat minden – egymástól egyébként teljesen független – darabja egy-egy nevezetes korba repíti el olvasóit az ókori Egyiptomtól a szamurájok Japánjáig. Valamennyi regény főszereplője az okos Leon, a bátor Julian és barátnőjük, a kedves Kim. A kalandok közé elkíséri őket az első könyvben magukkal hozott, 3500 éves macska, Hatsepszut egykori kedvence, az öntörvényű Kija is, aki nem egyszer menti meg a gyerekek életét. A titok, amelynek segítségével utazhatnak az időben, Leon öröksége. Nagyapja, a Szent Bertalan bencés kolostor könyvtárának őre ráhagyta unokájára a kulcsot és a titkot a Tempuszhoz, az idő-tér teremhez, amelynek minden korba nyílik egy ajtaja, csak kívánni kell, s már oda is repít a múltba. Az időutazás a jelenben csak egy pillanat, a múltban viszont a gyerekek minden alkalommal egy-egy pompás rejtélyt nyomozhatnak ki.

A nagyterem
Ezúttal az érdekli őket, hogyan is szabadította ki Blondel, a trubadúr Richárd királyt, amikor hazafelé úton a harmadik keresztes hadjáratból Lipót osztrák herceg elfogta és Trifels várába záratta az angol uralkodót. Vajon igaz a legenda, mely szerint az énekes addig járt-kelt Európában, mindenhol gyönyörű lovagi dalokat énekelve, mígnem egy nap Trifels várának tornyából folytatás érkezett egy olyan vers elénekelt szakaszához, melyet maga Richárd írt, s csak ők ketten ismertek? Vajon mekkora része volt a hűséges énekesnek a váltságdíj összegyűjtésében?

Leon meggyőződése, hogy a trubadúrok mind nyavalygó puhányok voltak, gyorsan megváltozik, amikor egy rablótámadás közepette ismerkednek meg az igencsak bátor dalnokkal. Az igazi kalandok azonban még csak ezután kezdődnek: emberrablás, tolvajlás, üldözés a havas erdőben, izgalmas vívás, menekülés egy titokzatos álarcos férfi elől… Közben a gyerekek belesodródnak egy hihetetlen eseménysorozatba, hiszen maguk is segíthetnek abban, hogy az idős anyakirályné, Aquitániai Eleonóra végre eljuttathassa Richárd váltságdíját, a százezer ezüstmárkát a kapzsi VI. Henrik császár és a még kapzsibb Lipót herceg kezéhez. De vajon ki az álarcos, akinek szintén a váltságdíjra fáj a foga? Valamelyik uralkodó, aki nem kíván osztozni a társával? Vagy egy különlegesen nagyhatalmú rablóvezér? S sikerül-e a terve: megszerezni a titkos úton-módon szállított pénzt?

1196 körüli rajz: Richárd király és Henrik császár
Miközben a kalandos nyomozás folyik, a gyerekek megismerkedhetnek egy zsivajgó középkori várossal, ellátogathatnak Trifels lovagvárába, alkalmuk nyílik megnézni a német koronaékszereket, s pompás középkori lakomákat fogyaszthatnak el. Mi pedig a kötet olvasójaként rengeteg hiteles és érdekes információt tudhatunk meg Richárd koráról: például arról, hogyan étkeztek a korszakban, miként árulták a szöveteket, melyek voltak a leghíresebb középkori hangszerek, mi az az egyenes kard és hol a gombja, mit csinált a latrinatisztító és így tovább.

Miközben a történet tényleg remek, s még számomra, felnőtt történelemrajongó (és lelkes krimiolvasó) számára is szórakoztató, a reménybeli gyerekolvasók sok izgalmas dolgot meg is tanulhatnak a kötetből. Ezt segíti, hogy a regény végén megtalálható Richárd tényszerű életrajza és egy remek fogalomgyűjtemény is. Ami azonban ennél fontosabb, hogy a sorozat e kötetében is olyan igényes szöveggel találkozhatnak a kilenc éves gyerekolvasók, amely pontosan az ő korosztályuknak készült és nagyon átgondolt szókincsű - kerüli a felesleges idegen szavakat, minden történelmi fogalmat megmagyaráz szószedetben -, ám mégis irodalmi és olvasmányos.

A klenódiumok (másolatai)
Ki nem állhatom a didaktikus könyveket, de szeretem a jó, élményt adó, továbbvezető olvasmányokat. Márpedig az Oroszlánszívű Richárd az utóbbi fajtába tartozik: ha jókor kerül jó kézbe, egy életre elindíthatja ifjú olvasóját a könyvek vagy a történelem szeretete felé. Ajánlom tehát mindenkinek: nyomozzon az idődetektívekkel!

A cikk az Ekultura.hu-n: Fabian Lenk: Oroszlánszívű Richárd
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Link: Az Idődetektívek sorozat magyarul megjelent kötetei 
Képek itt, itt, itt és itt.
Ekultura.hu - Muraszaki udvarhölgy (Muraszaki Sikibu): Gendzsi szerelmei I-III.
Úgy kezdődik, mint egy mese. „Volt egyszer egy nagyon magas rangú hölgy – vajon melyik korban lehetett ez? –, akit a császár mindenkinél jobban szeretett.” Ám úgy folytatódik, mint a legjobb történetek: szerelemmel és bonyodalommal, irigységgel és ajándékokkal, gyásszal és próbatételekkel. A Gendzsi szerelmei minden szempontból különleges könyv: a legelső japán regény, a japán irodalmi nyelv első megteremtője, s mindjárt az első olyan nagyregény, amelyet nő írt. Monumentális, másfélezer oldalas kalandozás egy régvolt, furcsa japán Tündérországban: előkelő, elegáns, szellemes, bölcs és ármánykodó szereplők karneválja – a magyar államalapítás idejéből.

Muraszaki Sikibu (akinek gyönyörű neve talán Lilaakácot jelent, vagy talán a növény kapta róla a nevét…) vidéki nemesleány volt a 10-11. század fordulóján, aki nem csak szép, de okos asszonyként, kínaiul és japánul egyaránt kiválóan beszélő, író és verselő tanítóként, udvarhölgyként került a japán császári udvarba. A hercegnő nevelőnőjeként befogadták a legmagasabb körökbe is, s átélőjévé és megörökítőjévé válhatott a politikai intrikákkal, nagy barátságokkal, kényelmes utazásokkal, csodálatos ünnepségekkel és pompás versekkel átszőtt udvari életnek. Nem csak költeményeket és nagyregényt írt: fennmaradt naplója is lebilincselő olvasmány, amely helyenként a Gendzsi keletkezésébe is beavatja olvasóját. Naplófeljegyzései egyébként magyarul is olvashatók a Párnakönyv című, 1966-os válogatásban. Muraszaki igazi nagy irodalmi teljesítménye azonban a hatalmas, ötvennégy könyvből álló Gendzsi, az egyik legelső japán monogatari, vagyis kalandos regény, vagy – ahogy a Gendzsi szerelmei fordítója, Gy. Horváth László ajánlja a magyar regény 19. századi megteremtődésének műfajait – románc, beszély.

A Gendzsi – az olyan, nálunk is jól ismert, bár jóval későbbi kínai regényekhez hasonlóan, amilyen a Szép asszonyok egy gazdag házban vagy a Virágos gyertyák – korán utat talált az európai kultúrába: már az 1920-as években elkészült és nagy népszerűségre tett szert az angol fordítása. Magyarra először a neves író és filozófus, Hamvas Béla fordította le, akinek munkája Gendzsi regénye címen jelent meg 1963-ban. Mivel azonban ez a változat – az említett kínai regényekhez hasonlóan – az európai, rövidített és átírt szövegekből készült, elmondható, hogy a Gedzsi szerelmei, vagyis a Gy. Horváth László munkájaként megjelenő új, 2009-es fordítás kiadásáig az igazi regény ismeretlen maradt Magyarországon. Mivel az új, bájosabb címre keresztelt magyar változat már az eredeti japán mű alapján készült, s felhasználta az újabb japán, illetve az angol, amerikai, német, francia és orosz kritikai kiadások és fordítások jegyzeteit és adatait is, ha kezünkbe vesszük és bárhol beleolvasunk, biztosak lehetünk afelől, hogy valóban Muraszaki udvarhölgy szövegét olvassuk, nem pedig valamely átdolgozó betoldását vagy rövidített magyarázatát.

Ám a Gendzsit nem azért ajánlom bizalommal mindenkinek, mert páratlan pontosságú és irodalomtörténeti jelentőségű fordítás. Hanem azért, mert – jó olvasni. Ha vannak olyan könyvek az irodalomban, amelyekhez az ember szeret „visszajárni”, időről időre újra előveszi őket, hogy elmerülhessen különleges, szuggesztív hangulatú, beszippantó és messzi tájakra, korokba elrepítő szövegükben, akkor a Gendzsi biztosan ilyen.

Varázslatos és bonyolult szerelmi történet, amely nem egy, hanem tíznél több szerelmespár kapcsolatát mutatja be, ám középpontjában mindig a gyönyörű, páratlan szépségű, nőhódító Gendzsi herceg áll, akinek nem lehet ellenállni, aki már csecsemőként páratlan volt és elbűvölő, s aki mégis – szorgos udvarlásai, állandóan változó kapcsolatai, nagy fellángolásai, s a politikai életben való megállíthatatlan előrejutása ellenére – ugyanúgy ki van szolgáltatva a sors és a természet erőinek, mint bárki más. Grandiózus családtörténet a regény, amely az egyik legfurcsább japán történelmi korszakban játszódik, a Heian-kor virágzása idején, amikor az előkelő és elzárkózó japán arisztokrácia mindenben a kínai kultúra és vallás évszázados eredményeit átvéve, azonban mindent saját szája íze szerint alakítva, rangkórságban szenvedve, a vidék népével mit sem törődve, azonban irigylendő báj, kellem, kifinomultság, finom érzékiség és műveltség közepette élte az életét. Szinte már túlzó részletességű, mégis utánozhatatlan leírásokkal telt ez a könyv, amelyben sok száz férfi és női szereplő jelenik meg előttünk, akiknek a világában egyetlen ajándék megtervezésének és átadásának nagyobb jelentősége lehet, mint egy háborúnak. Olyan nagyregény, amelyben jelképek sokaságával, különös öltözködési, étkezési és viselkedési szabályokkal találkozhatunk, s miközben egy káprázatos udvari élet fényei és árnyékai s a szépséges természet folyamatos változásai közepette kísérjük a hősöket sorsuk beteljesedése felé, valahogyan megszűnik a külvilág. Kilépve az olvasás hangulatából a mi huszonegyedik századi világunk szinte érthetetlenül durvának, hangosnak, zűrzavarosnak és logikátlannak tűnhet, míg Gendzsié póztalan, felüdítő, finom, természetes és mély érzelmekkel teli lesz a szemünkben. Olyan világ, amelyben időnként inkább szeretnénk élni, mint a sajátunkban.

Hogy az olvasás élmény és szórakozás legyen, az új magyar kiadás nem csak megbízható és szépszavú, de tele van remek, kedvcsináló megoldásokkal. Például finom, jól lapozható papírja, szép és könnyű keménykötése segít abban, hogy könnyedén olvashassunk egy monumentális regényt. A szereplőket külön felsorolásban is megtalálhatjuk, nehogy a hosszú olvasás folyamán elfelejtsük, kik is ők, s hány évesek az egyes történések idején. Segítségül három térkép és alaprajz is rendelkezésünkre áll, hogy megkereshessük azokat a helyszíneket, ahol a kulcsjelenetek játszódnak. Majd háromszáz könyvjel és eredeti, japán fametszetes kép díszíti az oldalakat: kezüket ruhaujjuk rejtekébe rejtő, hollófekete hajú, szomorkás hölgyekről, különleges építészeti megoldásokkal készült házakról és szobákról, kecses kertekről és lehajló ágú bokrokról – s persze a legtöbbön ott ül Gendzsi, a fényes és elbűvölő férfiú is, akit mindig megismerhetünk nagymintás kimonójáról, uszályos köpenyéről, különleges fejfedőjéről.

Itt van tehát egy gyönyörű és különleges regény: kalandos és költői, szerelmes és szomorkás. Egy könyv, amelyben efféle fejezetcímeket találhatunk, mint A mályvarózsa, A narancsvirág, A gazos kert, Fenyők közt motozó szél, Vadszegfűk és Páfránysarjak. Egy regény, mely hőse halálának üres fejezetet szentel, melynek csak címe van, szövege nincsen: Felhők mögé rejtezett… Lehet-e szebben megsiratni valakit? Egy csodálatos utazás versek, tájak, arcok, szerelmek, képek és virágok között. A Gendzsi szerelmei Gy. Horváth László új, kiváló fordításában, méltó külsejű, elegáns kiadásában feltétlenül megérdemli, hogy megismerjük. Ott a helye minden könyvszerető, irodalomszerető, a költészethez, Japánhoz vagy a szerelemhez vonzódó művelt ember könyvespolcán.

A cikk az Ekultura.hu-n: Muraszaki udvarhölgy (Muraszaki Sikibu): Gendzsi szerelmei I-III.
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
A tíz legérdekesebb kérdés a Napvilág Kiadó Kérdések és válaszok sorozatából

Adott egy remek és bátor sorozat: apró és kellemesen kezelhető kiskönyvek sora, amelyek nagyon jó kérdéseket tesznek fel és nagyon alapos válaszokat adnak. Amelyek leszámolnak az előítéletekkel, szakítanak a tévhitekkel, merik árnyalni a képet és kimondani a biztos igazságokat.
Az alábbiakban ajánló helyett minden kötetből a számomra legérdekesebb tíz kérdést válogattam ki. Érdemes elolvasni a rájuk adott válaszokat, és egyet érteni, vitatkozni, elgondolkodni... Közben pedig gyönyörködni a könyvekben, mert a borítótervük egy csoda.
A kötetek kiadási adatai itt találhatók meg:
A Napvilág Kiadó Kérdések és válaszok sorozata

96 kérdés
Kik (nem) bombázták Kassát?
Elkerülhette volna Magyarország a háborúba lépést?
Mi lett volna, ha nem hal meg Horthy István?
Miért nem mondott le Horthy Miklós a német megszállás után?
(Ki)ugrás a sötétbe?
Működött gázkamra Magyarországon?
Felszabadítás vagy megszállás?
Utolsó csatlós volt Magyarország?
"Többen jöttek haza, mint ahányan elmentek"?
Top 10 második világháborús film

100 kérdés
Elkerülhető lett volna Trianon, ha nem ilyen kiegyezés születik?
Igaza volt-e Kossuth Lajosnak a Kasszandra-levélben?
Megoldhatta volna-e a jóindulat a nemzetiségi kérdést?
Mekkora szerepe volt Erzsébet királynénak a kiegyezés létrejöttében?
Mi köze volt az érettséginek az úriemberséghez?
Miért április 11. lett a hivatalos ünnep a dualizmus korában?
Miért lőttek rá Tisza István grófra 1912-ben a képviselőházban?
Miért nem vett részt Deák Ferenc a koronázáson?
Mit adott nekünk a kiegyezés?
Szerették-e a magyarok Ferenc Józsefet?

126 kérdés
Kik voltak a politika főszereplői?
Mennyi az annyi?
Kinek volt szüksége a Rajk-perre?
Mire jó a gumipitypang?
Szükség volt a jegyrendszer bevezetésére?
Gerő maradt a hídverő?
Miért álltak a nők tömegesen munkába?
Mikor volt Rákosi utolsó kísérlete koncepciós perre?
Olimpiai megnyitóra épült a Népstadion?
Utaztak a magyarok külföldre az ötvenes években?

120 kérdés
Ellenforradalom, népfelkelés vagy forradalom - milyen szerepe volt az '56-os események átértékelésének az átalakulásban?
Mit tépett szét George Bush elnök a Kossuth téri esőben?
Málta hozta el Jalta végét?
Miről szólt a címervita?
Miért nem tetszettünk forradalmat csinálni?
Miért nem született azonnal átvilágítási törvény, avagy hová lettek a besúgók?
Hogyan formálta Antall József kormányképes párttá a Magyar Demokrata Fórumot?
Hogyan "torgyánizálódott" a kisgazdapárt?
Hogyan kezdődött az autó-rendszerváltás?
Mi az a "rózsadombi paktum"?

88 kérdés
Kik ölték meg Tisza Istvánt?
Jászi Oszkár "bábja" volt-e Károlyi Mihály?
Ki és mikor mondta először, hogy "Nem! Nem! Soha!"?
Tényleg voltak sírógörcsei Kun Bélának?
Mi volt a "szovjetsör"?
Volt-e halálfej Szamuely páncélvonatán?
Elrepült-e Magyarországról Kun Béla?
Miért volt fehér a pénz?
Hogyan létezhetett a Népköztársaság, ha megalakult a Tanácsköztársaság?
Milyen festményeket láthattak a proletárok a "köztulajdonba vett műkincsek" kiállításán?

125 kérdés
Felszabadulás vagy megszállás volt 1945?
Miért nem lett háborús bűnös Horthy Miklós?
Mi történt Kunmadarason?
Valóban volt köztársaság elleni összeesküvés, vagy csak kitalálták?
Új nyelven beszélt a politika?
Kolhozok voltak-e a szövetkezetek?
Hogyan kerültek szovjet kézbe magyar vállalatok?
Az ifjúság megforgatta az egész világot?
Miért küzdött Mindszenty József 1945 és 1949 között?
Mi a közös 1945-ben, 1956-ban, 1989-90-ben?

84 kérdés
Miért írták alá a trianoni békeszerződést?
Jogállam volt-e a Horthy-korszakban?
Fogyott-e a magyar?
Európa éléskamrája volt-e Magyarország?
Volt-e Horthy Miklós körül személyi kultusz?
Bűnös város volt-e Budapest?
Visszavonta-e Bethlen a numerus clausust?
Hogyan lett Magyarország első köztársasági elnökéből a Horthy-korszak első számú bűnbakja?
Milyen volt homoszexuálisnak lenni a két világháború között?
Méltóságos volt-e a méltóságos úr, tekintetes-e a ténsasszony?

130 kérdés
Szocializmust vagy polgári demokráciát akartak ötvenhat résztvevői?
Volt-e értelme a semlegesség kinyilvánításának?
Mit csinált Kádár a forradalom alatt?
Hol maradtak az amerikai csapatok?
Volt-e antiszemitizmus ötvenhatban?
Miért nem lopták ki a pénzt az emberek az utcára kitett ládákból?
Megvárták-e Mansfeld Péter kivégzésével, amíg betölti a 18. életévét?
Különböztek-e a pufajkások a munkásőröktől?
Mit tanult Kádár János '56-ból?
Hogyan lett az ellenforradalmi bandák támadásából népünk dicsőséges felkelése?

106 kérdés
A németek agresszívabb politikát folytattak, mint a többi nagyhatalom?
Miért támogatták még a szocialista pártok is a háborút?
Milyen volt a katonák élete a lövészárkokban?
Folytak-e titokban béketárgyalások a két tábor között?
Hogyan változtak az árak és a bérek a háború alatt?
Valóban Amerika pénzelte az antant országait?
Milyen jelei voltak az antiszemitizmus fokozódásának?
Miért hozta a háború helyzetbe a fajnemesítés és a faji tisztaság híveit?
Mi a "tőrdöfés-legenda"?
Miért nem lett sikeres a versailles-i békerendszer?

116 kérdés
Mennyiben különbözött Kádár rendszere Rákosiétól?
Voltak-e koncepciós perek Kádár alatt?
Szavazzon a Hazafias Népfront jelöltjére!?
Mit mondott Kádár Helsinkiben Trianonról?
Hogyan haladtunk az osztály nélküli társadalom felé?
Jó volt-e értelmiséginek lenni a Kádár-rendszerben?
Mindenkinek volt munkája?
Koraszülött volt-e a jóléti állam?
Hány évet kellett várni a Merkurnál?
Miért éppen a bős-nagymarosi vízlépcső verte ki a biztosítékot?

100 kérdés
Mi illő: cigányt vagy romát mondani?
Ki a cigány?
Létezik-e "cigánybűnözés"?
Miért olyan sok a cigány családokban a gyerek?
Igaz-e, hogy a cigányok mind katolikusok?
Van-e, volt-e vajdarendszer Magyarországon?
Mi az "érpataki modell" lényege?
Milyen volt a Kádár-rendszer cigánypolitikája?
Valóban van cigány színvilág?
Valóban a cigányok "vérében van" a zene?

96 kérdés
Mit jelent a négy alapszabadság?
Van-e kormánya az Európai Uniónak?
Van egységes alkotmánya az uniónak?
Miből van pénze az Európai Uniónak?
Miért szól bele az unió egyes országok belügyeibe?
Átok vagy áldás lenne a török csatlakozás?
A felsőoktatásban kötött hallgatói szerződések megfelelnek az unió szabályainak?
Vásárolhat-e külföldi állampolgár termőföldet hazánkban?
Tényleg meg van szabva az uborka mérete?
Magyarország méz-nagyhatalom?

Megjegyzés: a bejegyzést folyamatosan bővítem a kötetek megjelenése után.