Úgy kezdődik, mint egy mese. „Volt egyszer egy nagyon magas rangú hölgy – vajon melyik korban lehetett ez? –, akit a császár mindenkinél jobban szeretett.” Ám úgy folytatódik, mint a legjobb történetek: szerelemmel és bonyodalommal, irigységgel és ajándékokkal, gyásszal és próbatételekkel. A Gendzsi szerelmei minden szempontból különleges könyv: a legelső japán regény, a japán irodalmi nyelv első megteremtője, s mindjárt az első olyan nagyregény, amelyet nő írt. Monumentális, másfélezer oldalas kalandozás egy régvolt, furcsa japán Tündérországban: előkelő, elegáns, szellemes, bölcs és ármánykodó szereplők karneválja – a magyar államalapítás idejéből.

Muraszaki Sikibu (akinek gyönyörű neve talán Lilaakácot jelent, vagy talán a növény kapta róla a nevét…) vidéki nemesleány volt a 10-11. század fordulóján, aki nem csak szép, de okos asszonyként, kínaiul és japánul egyaránt kiválóan beszélő, író és verselő tanítóként, udvarhölgyként került a japán császári udvarba. A hercegnő nevelőnőjeként befogadták a legmagasabb körökbe is, s átélőjévé és megörökítőjévé válhatott a politikai intrikákkal, nagy barátságokkal, kényelmes utazásokkal, csodálatos ünnepségekkel és pompás versekkel átszőtt udvari életnek. Nem csak költeményeket és nagyregényt írt: fennmaradt naplója is lebilincselő olvasmány, amely helyenként a Gendzsi keletkezésébe is beavatja olvasóját. Naplófeljegyzései egyébként magyarul is olvashatók a Párnakönyv című, 1966-os válogatásban. Muraszaki igazi nagy irodalmi teljesítménye azonban a hatalmas, ötvennégy könyvből álló Gendzsi, az egyik legelső japán monogatari, vagyis kalandos regény, vagy – ahogy a Gendzsi szerelmei fordítója, Gy. Horváth László ajánlja a magyar regény 19. századi megteremtődésének műfajait – románc, beszély.

A Gendzsi – az olyan, nálunk is jól ismert, bár jóval későbbi kínai regényekhez hasonlóan, amilyen a Szép asszonyok egy gazdag házban vagy a Virágos gyertyák – korán utat talált az európai kultúrába: már az 1920-as években elkészült és nagy népszerűségre tett szert az angol fordítása. Magyarra először a neves író és filozófus, Hamvas Béla fordította le, akinek munkája Gendzsi regénye címen jelent meg 1963-ban. Mivel azonban ez a változat – az említett kínai regényekhez hasonlóan – az európai, rövidített és átírt szövegekből készült, elmondható, hogy a Gedzsi szerelmei, vagyis a Gy. Horváth László munkájaként megjelenő új, 2009-es fordítás kiadásáig az igazi regény ismeretlen maradt Magyarországon. Mivel az új, bájosabb címre keresztelt magyar változat már az eredeti japán mű alapján készült, s felhasználta az újabb japán, illetve az angol, amerikai, német, francia és orosz kritikai kiadások és fordítások jegyzeteit és adatait is, ha kezünkbe vesszük és bárhol beleolvasunk, biztosak lehetünk afelől, hogy valóban Muraszaki udvarhölgy szövegét olvassuk, nem pedig valamely átdolgozó betoldását vagy rövidített magyarázatát.

Ám a Gendzsit nem azért ajánlom bizalommal mindenkinek, mert páratlan pontosságú és irodalomtörténeti jelentőségű fordítás. Hanem azért, mert – jó olvasni. Ha vannak olyan könyvek az irodalomban, amelyekhez az ember szeret „visszajárni”, időről időre újra előveszi őket, hogy elmerülhessen különleges, szuggesztív hangulatú, beszippantó és messzi tájakra, korokba elrepítő szövegükben, akkor a Gendzsi biztosan ilyen.

Varázslatos és bonyolult szerelmi történet, amely nem egy, hanem tíznél több szerelmespár kapcsolatát mutatja be, ám középpontjában mindig a gyönyörű, páratlan szépségű, nőhódító Gendzsi herceg áll, akinek nem lehet ellenállni, aki már csecsemőként páratlan volt és elbűvölő, s aki mégis – szorgos udvarlásai, állandóan változó kapcsolatai, nagy fellángolásai, s a politikai életben való megállíthatatlan előrejutása ellenére – ugyanúgy ki van szolgáltatva a sors és a természet erőinek, mint bárki más. Grandiózus családtörténet a regény, amely az egyik legfurcsább japán történelmi korszakban játszódik, a Heian-kor virágzása idején, amikor az előkelő és elzárkózó japán arisztokrácia mindenben a kínai kultúra és vallás évszázados eredményeit átvéve, azonban mindent saját szája íze szerint alakítva, rangkórságban szenvedve, a vidék népével mit sem törődve, azonban irigylendő báj, kellem, kifinomultság, finom érzékiség és műveltség közepette élte az életét. Szinte már túlzó részletességű, mégis utánozhatatlan leírásokkal telt ez a könyv, amelyben sok száz férfi és női szereplő jelenik meg előttünk, akiknek a világában egyetlen ajándék megtervezésének és átadásának nagyobb jelentősége lehet, mint egy háborúnak. Olyan nagyregény, amelyben jelképek sokaságával, különös öltözködési, étkezési és viselkedési szabályokkal találkozhatunk, s miközben egy káprázatos udvari élet fényei és árnyékai s a szépséges természet folyamatos változásai közepette kísérjük a hősöket sorsuk beteljesedése felé, valahogyan megszűnik a külvilág. Kilépve az olvasás hangulatából a mi huszonegyedik századi világunk szinte érthetetlenül durvának, hangosnak, zűrzavarosnak és logikátlannak tűnhet, míg Gendzsié póztalan, felüdítő, finom, természetes és mély érzelmekkel teli lesz a szemünkben. Olyan világ, amelyben időnként inkább szeretnénk élni, mint a sajátunkban.

Hogy az olvasás élmény és szórakozás legyen, az új magyar kiadás nem csak megbízható és szépszavú, de tele van remek, kedvcsináló megoldásokkal. Például finom, jól lapozható papírja, szép és könnyű keménykötése segít abban, hogy könnyedén olvashassunk egy monumentális regényt. A szereplőket külön felsorolásban is megtalálhatjuk, nehogy a hosszú olvasás folyamán elfelejtsük, kik is ők, s hány évesek az egyes történések idején. Segítségül három térkép és alaprajz is rendelkezésünkre áll, hogy megkereshessük azokat a helyszíneket, ahol a kulcsjelenetek játszódnak. Majd háromszáz könyvjel és eredeti, japán fametszetes kép díszíti az oldalakat: kezüket ruhaujjuk rejtekébe rejtő, hollófekete hajú, szomorkás hölgyekről, különleges építészeti megoldásokkal készült házakról és szobákról, kecses kertekről és lehajló ágú bokrokról – s persze a legtöbbön ott ül Gendzsi, a fényes és elbűvölő férfiú is, akit mindig megismerhetünk nagymintás kimonójáról, uszályos köpenyéről, különleges fejfedőjéről.

Itt van tehát egy gyönyörű és különleges regény: kalandos és költői, szerelmes és szomorkás. Egy könyv, amelyben efféle fejezetcímeket találhatunk, mint A mályvarózsa, A narancsvirág, A gazos kert, Fenyők közt motozó szél, Vadszegfűk és Páfránysarjak. Egy regény, mely hőse halálának üres fejezetet szentel, melynek csak címe van, szövege nincsen: Felhők mögé rejtezett… Lehet-e szebben megsiratni valakit? Egy csodálatos utazás versek, tájak, arcok, szerelmek, képek és virágok között. A Gendzsi szerelmei Gy. Horváth László új, kiváló fordításában, méltó külsejű, elegáns kiadásában feltétlenül megérdemli, hogy megismerjük. Ott a helye minden könyvszerető, irodalomszerető, a költészethez, Japánhoz vagy a szerelemhez vonzódó művelt ember könyvespolcán.

A cikk az Ekultura.hu-n: Muraszaki udvarhölgy (Muraszaki Sikibu): Gendzsi szerelmei I-III.
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én