Ebben az évben időről időre Most olvastam című posztokban írtam az éppen aktuális olvasmányaimról. Tizenkét hónap alatt épp tizenhat ilyen született: ez pedig az idei utolsó. Benne olyan könyveket gyűjtöttem össze, melyeket a november-decemberi, karácsonyközpontú időszakban, az ünnepek alatt és az év végén olvastam - több közülük karácsonyi ajándék volt. A huszonkét könyves listát sci-fik és fantasyk nyitják, ezután remek krimik következnek, hogy két kalandregény után a történelmi ismeretterjesztéssel fejeződjön be a sor. Mivel ezúttal minden könyvről órákig tudtam volna írni, szabályként előre lefektettem, hogy mindről csak három mondatot írhatok... Így aztán szép, hosszú mondatok kerekedtek... 

Isaac Asimov: Azazel
Metropolis Media, 2014
Igazán nagy meglepetésként ért, hogy az idei év nemcsak a szokásos (bár persze szükséges) Asimov-újra-kiadásokban teljesít jól, hanem egy eredeti, korábban ki még nem adott kötet is napvilágot látott. Igaz, elbeszélésgyűjtemény, s nem is szabályos sci-fi (de én azért fantasynek sem nevezném, inkább fantasztikus és humoros történeteknek: amelyek viszont nem habkönnyűek, hanem nagyon is okosak...), de ízig-vérig Asimov: szertelen, önmutogató, retorikus, ironikus és szellemes. Pontosabban, démonos, mivel főszereplőjének, a beképzelt és krónikusan kölcsönkérő nyelvésznek, George-nak egy kis, két centiméteres, vörös, pödrött farkú démonka, Azazel siet a segítségére, hogy jót tehessen másokkal - amivel persze csak egyre nagyobb és nagyobb lesz világunkban a káosz: ráadásul mind a tizennyolc pompás szórakozást nyújtó novellában máshogy, másként, és többnyire kitalálhatatlanul.

Robert J. Sawyer: Kifürkészhetetlen
Metropolis Media, 2014
Ha hatásvadász szeretnék lenni, azt írnám, Asimov újjászületett és Robert J. Sawyernek hívják. De nem teszem, már csak azért sem, mert a hasonlóság a nagymester művei és a jelen regény közt nem a témában, hanem a megformálásban van: a Kifürkészhetetlen ugyanis egyetlen ötletes, logikus és nagyszabású vita a világegyetemről és Istenről, hallatlanul érdekes retorikus kalandozás, melyet egy érzelmekkel teli, lassú menetű kalandtörténetbe ágyaztak. Ilyesmiket pedig csak Asimov írt eddig (az általam szeretett szerzők közül): olyan sci-fit, amely modern, tudományos, filozofikus, cselekményes, mégis inkább gondolatok és érvek, mint űroperett-jelenetek tárháza, ezenkívül mozgósít, vitára ingerel, elvarázsol, lebilincsel, megnevetettet, és a végén még meg is ríkat...

Stephen Baxter: Időhajók
Metropolis Media, 2012
Az egyik leglenyűgözőbb sci-fi, amit valaha olvastam! Miután a háromból egy egész mondatot elpazaroltam erre a felkiáltásra, tömören kell fogalmaznom, így csak annyit tudok leírni, hogy a könyv, amely H. G. Wells Az időgépének "folytatása", minden elvárásomnak megfelelt - tökéletesen megidézte Wells eredeti regényének világát, korát, írói stílusát; elképesztően logikusan, ötletesen és meglepően fűzte össze a kvantumfizikával és a sokvilág-elmélettel összeköthető valamennyi időutazás-ötletet egy tempós és fordulatos narratívába; továbbá szellemes, szomorkás és lebilincselő volt -, de túl is szárnyalta valamennyi előfeltevésemet. Az általam eddig ismert Az időgép-parafrázisokkal ellentétben (Egon Friedell: Az időgép visszatér, K. W. Jeter: A morlockok éjszakája) Baxter tökéletesen tiszteletben tartotta Wells figuráit, hangulatait, tudományos hozzáállását, mégis, teljességgel meg tudta újítani az eredeti mű ötleteit: s nemcsak összeegyeztette az időjáró kalandjait a modern tudományos elképzelésekkel, de legalább olyan elgondolkodtatóan írta meg, amilyen elgondolkodtató Az időgép lehetett saját korának. 

Stephen Baxter: Antijég
Metropolis Media, 2014
Véletlen szerelem volt ez a könyv: megláttam, felkeltette az érdeklődésem, s miután belelapoztam, csak annyi időre engedett el, míg kifizettem... Sok rosszat olvasni az interneten róla, s miután hatására kézbe vettem a szerző Időhajók című Wells-parafrázisát, én is azt mondom, hogy Baxter sokkal többet is tud alternatív, történelmi időszálakat szövögetve, mint ez a Verne-féle, viszonylag lineáris meséjű ujjgyakorlat, mégis... Az antijégbomba és az első holdutazás romantikus, ráérős és ötletekkel telt története nemcsak tisztelgés az Utazás a Holdba szerzője és kora előtt, de igazi élvezet is, amelyet bármikor szívesen újraolvasnék - akár már holnap is. 

Falak mögött a világ - SF-antológia
Ad Astra, 2014
Addig a pillanatig, míg ezt az - ajándékba kapott - igazán remek antológiát a kezembe nem vettem, az "új" Ad Astrának egyetlen pozitívumával voltam csak tisztában: hogy kötetei fül híján és puhább papírra nyomva sokkal kezelhetőbbek, kézbe illőbbek lettek, mint korábban voltak. A Falak mögött a világ tizennégy elbeszélését végigolvasva azonban két előítéletemet is elvesztettem: hogy a "régi" Ad Astra sci-fikkel szemben az új sorozatban semmi sem tetszik nekem (mert ez nagyon), és hogy afféle "magyar narancs" módon mindig nagyot csalódom a hazai SF-novellákban (mert ezek kiválóak voltak). Ezt a gyűjtemény legalább olyan lelkesen ajánlanám mindenkinek, mint az általam kedvelt külföldi válogatásokat, mivel gyakorlatilag tizennégyből tizenkét írást bármikor azonos fajsúlyúnak tartanék bármely nagyra értékelt külföldi elbeszéléssel: közülük is a kedvenceim Puska Veronika, Benyák Zoltán, Galántai Zoltán, Szélesi Sándor, F. Tóth Benedek, Csejk Miklós, Királyházi Csaba és Szilágyi Zoltán írásai.

Árnyak és rémek – Ray Bradbury emlékére
Metropolis Media, 2012
Tisztelgésnek indult - emlékezés lett belőle: Sam Weller és Mort Castle 24 remek szerzőt kért fel egy-egy Bradbury-hommage megírására, a matuzsálemi korú írófejedelem pedig épp 2012-ben, a megjelenés évében hunyt el, 91 évesen. De azért egy előszót még volt alkalma megalkotni a kötetbe (szellemi) "gyermekeiről", akiknek 26 novellája mind egy-egy intertextuális megidézés, s mégis, mindegyik öntörvényű, saját alkotás. Nekem a legjobban Mort Castle, Dave Eggers, Harlan Ellison, Neil Gaiman, Joe Hill, Charles Yu és Sam Weller elbeszélése tetszett, továbbá rá kellett csodálkoznom, hogy bár utálom a Rambot, David Morrell remek Bradbury-parafrázist írt a könyvbe - melyet szeretettel ajánlok minden rajongónak és nem-rajongónak... 

P. D. James: Az ember gyermeke
XXI. Század, 2014
Az alig egy hónapja, kilencvennégy évesen elhunyt, különös és klasszikus életművet birtokló krimikirálynő hosszú pályája alatt mindössze tizenkilenc vaskos regényt írt: közülük is csak egyetlen egy volt sci-fi, az 1992-ben megjelent Az ember gyermeke. Ám ahogyan krimijei sem a szokásos klasszikus recept szerint épültek fel, ebben a komor hangulatú, 2021-ben játszódó jövőregényben sem egy teljes világ kiépítése és mozgatása érdekelte, inkább az emberi jellem feltételezett változásai és torzulásai. A regény nemcsak egy olyan Angliát mutat be, ahol huszonöt éve nem születnek többé gyermekek, de a zsarnokságról, a műveltség értékéről és a reményről is sok megfontolandót vet fel. 

Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták  
Delta Vision, 2014
Az ember már csak ilyen: természeténél fogva elégedetlenkedő - vagyis most, hogy végre megkaphattam és elolvashattam Robert E. Howard fantasztikusan történelmi hangulatú kelta elbeszéléseinek gyűjteményét, legszívesebben máris folytatnám a beígért következő összeállítással, a Cormac FitzGeoffrey és a keresztesekkel... De félre a vágyakkal: mivel a MesterMűvek-széria új lendületet kapva teljes gőzzel halad előre, remélem, fél évnél nem kell majd többet várni a következő Howard-gyűjteményre. Ez pedig igazi csemege, nyolc óriási ívű teljes novellával és három remek töredékkel, csodásan fordított versekkel, s bámulatosan erős ír-gael-kelta-keresztes-keleti hangulatokkal: patetikus, romantikus, megható, felkavaró, lebilincselő, nagyon irodalmi, mégis kalandos novelláskönyv - igazi Howard.
(Jegyzet: ezt a kötetet neveztem az ekultura.hu Mi kerüljön a karácsonyfa alá 2014-ben? listájára is - nálam mindenképpen ez került.)

Jo Walton: A király neve
Delta Vision, 2014
Az egyik egész évben várva várt könyvem volt, mellyel végre folytatódik és lezárul A király békéje két részének története - s mellyel végre tovább gazdagodik a Delta Vision MesterMűvek sorozata. A 2014-es év négy megjelenése nagy öröm és meglepetés volt (2011-ben a sorozat hat kötettel indult, 2012-ben ugyanennyivel folytatódott, 2013-ban viszont csak két új darabja jelent meg): Orson Scott Card Bűvöletét (itt írtam róla) és Alfred Bester Az arcnélküli emberét (erről meg itt) az év végén Robert E. Howard nagyon várt Fekete Turloghja (lásd itt, fenn), s a jelen regény követte. A király neve legalább annyival tetszett jobban A király békéjénél, amennyivel találóbb és kézbe vehetőbb az új könyv borítója: bár még mindig zavar ez a patetikusan fél-fantasy, fél-(ál)kelta/ír/brit nem-egészen-Artúr-király-világ, de tetszett a lezárás, az elringató-megríkató befejezés - szóval, megbarátkoztam Jo Walton eme univerzumával. 

Christian de Montella: Grál - Az oroszlán Bárkája - Az Árnyak bosszúja
Mandorla-ház, 2014
Nem szép dolog cserbenhagyni a kisebbeket - s szerencsére a kiadó is így gondolta: a francia szerző regénytetralógiája hosszú kihagyás után és egy kompromisszum árán (a III-IV. könyv egy kötetben látott napvilágot) mégiscsak megjelent magyarul. Az Artúr-mondakört egyéni hangon, költőien és izgalmasan feldolgozó ifjúsági sorozat első kötetét, A névtelen lovagot már hosszabban is bemutattam, s a második könyv, a Hó és és vér is igazán tetszett. Ezzel a két regénnyel lett azonban teljes a kép, s nemcsak azért, mert a sorozat az sorozat, hanem mert így kapott elég nagy hangsúlyt kedvenc lovagom, és a szerző (most már látszik) igazi főhőse, Lancelot alakja, akinek a történetével indult és záródott a romantikus, szépszavú (s ezúttal egészen jól fordított) elbeszélés.

Volker Kutcher: Tisztázatlan bűnügy
General Press, 2014 
Egészen véletlenül fedeztem fel az év elején, hogy az év végére a General Press újabb történelmi krimit ígér, mégpedig ezúttal nem a Regényes történelem sorozat írónőinek (Brigitte Riebe, Andrea Schacht és mások) tollából, hanem egy számomra még teljesen ismeretlen, kortárs német írótól. Gereon Rath felügyelő történetei máig öt könyvet értek meg, s 2011-ben elnyerték a Berliner Krimipreist: minden regény Berlinben játszódik, s a kezdőkötettől, amely az 1929-es weimari Németországot mutatja be nácikkal, szocikkal, emigráns orosz arisztokratákkal és gyanakvó német házmesterekkel, felvonuló munkásokkal és fura belvárosi bárokkal, minden évre íródott egy (vagyis a legújabb, 2014-es kötettel 1933-ig, Hitler hatalomátvételének évéig jutott el a szerző). Nagyon erős hangulatú, fordulatos, korfestő jelenetekkel teli, néhol nagyon akciódús, máshol viszont kissé lassabb menetű krimisorozat első darabját olvashattam el: ha lesz folytatás, biztosan örömmel veszem majd a kezembe - még akkor is, ha annak is sikerül ennyire jelentéktelen magyar címet adni (az eredeti, kétértelmű és jellegzetes Der nasse Fisch helyett...). 

Samuel Björk: Magányos utazó 
Athenaeum, 2014 
Miután a kiadó legnagyobb bosszúságomra az év elején törpévé nyomta össze valamennyi krimijét, az év végén egy, a régi módon nagyalakú és vaskos, normális betűmérettel nyomott, ráadásul skandináv detektívtörténetet tartalmazó kötettel állt elő, amely egy visszavonultan élő különös polihisztor, a norvég író, drámaíró és énekes-zeneszerző Frode Sander Øien, írói nevén Samuel Bjørk munkája. Olyasféle első krimikönyv, amivel nemzetközileg is sikerült befutnia: olyan történet, amely mély nyomot hagy az olvasóban, kiemelkedik mindenféle átlagból és minőségből, nagyon skandináv, de nagyon egyéni, s bátran lehet mondani, hogy remekül megírt. A főhősök jelleme (az öngyilkosságot fontolgató szuperelemző, Mia és a kályhacsőként füstölő, öntörvényű veterán, Holger figurája) ugyanúgy telitalálat, mint a rejtélyes és csavaros történet - mindenkinek őszintén ajánlom! 

Lawrence Block: Sírok között
Agave, 2014
A várva várt tizedik Scudder-regény véleményem szerint sokkal erősebb és szigorúbban szerkesztett, ütősebb történetvonalú könyv, mint bármelyik korábbi. Ilyen ráadásul annak ellenére, hogy Scudder a kötődést fontolgatja benne, hiszen Elaine, a bájos prostituált egyre inkább több az életében, mint alkalmi vendég. A krimitörténet részletei viszont brutálisabbak, mint bármely eddigi regényben voltak (még belegondolni is rossz): furamód mégis béke és nyugalom ellensúlyozza a naturalizmust a kötetben - csak azt nem tudom, ez rendben van-e így; mármint hogy a háttértörténet nyugalma efféle brutalitást is kényelmesen megenged és lehetővé tesz elviselni képzeletben/gondolatban... 

Agatha Christie: A karácsonyi puding esete
Európa, 2014 
Bár olyan könyvről nem szoktam írni ezekben a Most olvastam-posztokban, amelyeket már korábban is ismertem, erről a végre új köntösben kiadott elbeszéléskötetről muszáj volt. Amint elkezdtem ugyanis olvasni a már szinte unásig ismerős, korábban magyarul két kiadásban is napvilágot látott Poirot-novellákat, azonnal úgy éreztem, hogy szinte ismeretlen terepen vagyok, mintha nem is ezeket a szövegeket tartottam volna a polcomon évek óta, és csak a történetek lennének azonosak: ennek oka pedig az, hogy rá kellett jönnöm, az előző fordításból egész bekezdéseket hagyott ki az egyébként jóízű, egészen Christie-féle, bár itt-ott félrefordított változatot megalkotó első fordító. Most klasszikus utalások, sok-sok Shakespeare, ételnevek, apróságok kerültek vissza a szövegbe, s színezik tovább ezt a bájos, igazi karácsonyi világot, amelynek hat novellájából az öt Poirot-ról szólót David Suchet főszereplésével filmen is élvezhetjük, a Greenshaw Bolondvára című Miss Marple-elbeszélés pedig az a fura sztori, aminek címe előbb volt meg, mint tartalma, hála Agatha Christie-nek a magyarul nemrég megjelent A Greenshore-gloriett ki(nem)adásával kapcsolatos kalandjai sorozatának.

Karl May: A sziklavár (I.)
Duna Könyvklub, 2014
A karácsonyra megjelent könyv első kötete az egyik kevésbé ismert, mégis izgalmas és mulatságos May-féle indiántörténetnek. Old Shatterhand ezúttal egy kivándorló telepescsoport önkéntes védelmezőjévé szegődik, szokás szerint leplezve kilétét, tapasztalatát, ügyességét és éleslátását is: majd nemsokára cselszövő indiántörzsek kerülnek elénk, míg végül megjelenik Winnetou. Bár A sziklavár nem közelíti meg a Winnetou vagy Az Ezüst-tó kincse teljességét és romantikáját, igazi, kalandos indiánregény, amilyet sajnos már régen nem írnak...

Rebecca Ann Collins: Mr. Darcy lánya
IPC, 2014
Tisztában voltam vele, hogy ez az a könyv, amit nem kellene elolvasnom, de mégis muszáj volt: egyfajta függőségként ragaszkodom ahhoz, hogy ha már az összeset nem lehet, az összes magyarul megjelent Jane Austen-folytatást megismerjem. Igazán vannak köztük remek jók (lásd a legtöbbet itt, de nagyon élveztem Syrie James Austen-könyveit, P. D. James Pemberley-krimijét, a Jane Austen nyomozásait bemutató sorozatot, amelynek itt, itt és itt írtam a darabjairól, vagy épp Mary Robinette Kowal bűbájoló történeteit) - de RAC véghetetlen (tíz plusz egy könyvből álló), sehonnan sehová nem jutó történetű, s a karakterábrázolás terén mérhetetlen módon gyengélkedő sorozata az egyik legrosszabb (a?) közülük. Ettől függetlenül muszáj volt elolvasnom ezt az ötödik kötetet is, mert - mint már írtam - függő vagyok: ilyen az élet...

Robert K. Massie: Nagy Péter élete és kora
IPC, 2014
Az év első felében nagy csalódás volt számomra a szerző monumentális Nagy Katalin-életrajza (Nagy Katalin: Egy asszony portréja), amely azonkívül, hogy pályázhat "a leghosszabb biográfia a cárnőről" címre, mérhetetlenül túlbeszéltnek, közhelyesnek és még közepesen fordítottnak is bizonyult a szememben. Most azonban, hogy a szerző igazi nagy művét, a 2011-es Nagy Katalin előtt több mint harminc évvel született Nagy Pétert is kézbe vehettem, végre megértettem, hogyan is tüntethették ki Massie-t a Pulitzer-díjjal, épp 1980-ban, s épp a cár eme, majdnem ezer oldalas életrajzáért. Hihetetlenül színes, mindenre kitekintő, ráérős korrajz, sok-sok apró részlet, a korabeli Oroszország kissé lenéző, mégis értő bemutatása, a sokoldalú és különös cár jellemének alapos ábrázolása: mind az ezúttal igazán jól fordított könyv (kivéve a muszkák szó megszállott használatát) erényei - nem is hiányoltam mást, mint az illusztrációkat, amelyek a szerző köszönetnyilvánításában szerepeltek, ám sajnos a könyvben nem.

Jacques Levron: A versailles-i névtelenek - A francia udvar kulisszatitkai
Gabo, 2014
Egészen véletlenül futottam össze e könyv magyar létezésével, ám borzasztóan megörültem neki: szerzője ugyanis a francia történettudomány igazi, ráadásul matuzsálemi kort megért doyenje (1906-ban született és 2004-ben halt meg), akadémikus professzor volt, aki addig kiadatlan levéltári források alapján egészen új (és a nagyközönség számára is izgalmas) képet rajzolt a XIV. Lajos trónra jutásától a francia forradalomig tartó időszakról. Ez a műve először 1968-ban jelent meg, s szinte azonnal klasszikussá vált, hiszen a fenti korszak izgalmas névtelenjeivel, rendőrfelügyelőkkel és zsebtolvajokkal, öltöztetőkkel és inasokkal, intendánsokkal és nyelvmesterekkel, vagyis olyanok életútjával foglalkozott, akikről a királyok és hercegek mindig elvonják a történelemkedvelők figyelmét, holott igazából ők (is) alakítják a történelmet, legalább is maguk körül. A fordítás egyébként egy új, 2009-es, még a szerző által bővített kiadásból készült, amelynek léte mutatja, hogy Levron kötete megírása után negyven évvel is népszerű az olvasók körében: engem legjobban a királyi hölgyek gyóntatójának, Soldini abbénak, és a magát főlovászmesterré kineveztető okos Madame de Brionne-nak a története fogott meg belőle a legjobban.

Franz Baumer: Artúr király és a Kerekasztal lovagjai
Gabo, 2014
Nagyon jól esett ez a könyv, miközben több régebbi, az Artúr-legendát feldolgozó művet is újraolvastam nemrégiben.  Szerzője hihetetlenül alapos, élvezetes virtuális körsétát tesz mindazon tájakon, amelyek az Artúr-történethez kapcsolhatók: végigjárja olvasóival az összes olyan európai mitikus helyszínt, amelyről úgy tartják, van valami köze Artúrhoz; belelapoz valamennyi olyan régi irodalmi alkotásba, melyek nyomán közelebb jutunk a kérdés megválaszoláshoz, ki s volt valójában Artúr, a nemes király; egymás mellé teszi a történelmi tényeket, s bemutatja, hogyan fejlődött ki ebből a sovány alapanyagból az idők során egy nagy mítosz, amelyben korábbi vallási hiedelmek, pogány hősök legendáinak összessége, s a középkori kultúra erénykatalógusainak tartalma állt össze egyetlen nagy történetté. A fordítás is példás pontosságú, az idézeteket a legjobb magyar költők tolmácsolásában olvashatjuk, s ha még az irodalomjegyzéket is sikerült volna lefordítani, azt mondanám, ez a legalaposabb könyv a sorozatból: de így is ajánlom mindenkinek.

Luc Mary: Hannibál - Akitől reszketett Róma
Gabo, 2014
Az ókori Róma történelme sosem volt igazi kedvencem (inkább az egyiptomiak évezredes ókorát szeretem), mégis vannak olyan részletei, amelyek folyton és újra meg újra rám találnak: a gladiátorok története, Spartacus rabszolgalázadásának témája vagy épp a pun háborúk eseménysora. Hannibállal, a második pun háború karthágói hősével kapcsolatosan mindenkinek Kertész István nemrég kiadott életrajzát ajánlanám elsőnek: ennek ellenére nagyon megörültem a francia történész új kötetének is. A Királyi Házak sorozatban immár harmadszorra szereplő szerző, aki egy sikerült Stuart Mária-életrajz és II. Miklósnak, az utolsó orosz cárnak a története után ezúttal Hannibál nyomába eredt, igazi, izgalmas népszerű történelmet írt, amely bizalommal vehető kézbe egy-egy a történelem iránt érdeklődő, szürke, téli délutánon.

Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken 1938-1945
Jaffa, 2014
Ez a könyv volt a legjobb év végi meglepetés, amelyet csak a történelemmel foglalkozó könyvek terén el lehet képzelni: szerzője, a komáromi Sellye János Egyetem tanszékvezető docense és a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója ugyanis saját kutatásai (nagyon sok!) és a rendelkezésre álló szakirodalom (nagyon kevés!) alapján megírta azt az olvasmányos első összefoglalót a Felvidék 1938-as "visszatéréséről", majd 1945-ös elvesztéséről, amely méltó párja lehet Ablonczy Balázs A visszatért Erdélyének. A szellemes, rövid, alapos és logikus fejezetek egy furcsa-furcsa világot mutatnak be, amelyben a hazatérés örömét hamar elrontja a szembesülés azzal, ahogyan az anyaországbeliek magyarabbnak tartják magukat a végre visszatért magyar területek lakóinál, a megszűnt csehszlovák rendszernél jóval antidemokratikusabb és urizálóbb hazai rend a Felvidék lakóira kényszerítése pedig folyamatosan összeütközésbe kerül a Felvidék magyar lakosainak elvárásaival... Nagyon okos, igaz, hiánypótló és szakszerű, mégis szórakoztató darabbal bővült a kiadó történettudományi sorozata: várom a következő könyvet!

Rüdiger Vaas: Hawking új univerzuma  - Hogyan történt az ősrobbanás?
Akkord, 2013  
Először nem tudtam, milyen remek is ez a könyv, címe és fülszövege alapján ugyanis azt hittem, egy újabb (immár a negyedik) magyarul kiadott Hawking-életrajzzal van dolgom. Vaas azonban valójában azt magyarázza el a laikus olvasónak, melyek Hawking legfontosabb, legkorszakalkotóbb kozmológiai tézisei: azok, amelyek szerepelnek Az idő rövid történetében, és amelyek nem, amelyeket még igaznak tart, és amelyeket már épp ő maga megcáfolt, amelyek a kortárs tudósok szerint előre visznek, s amelyeket a tudóstársak nemigen fogadnak el. Alapos, csevegő hangú, okosan magyarázó népszerűsítő munka, amely akár Hawking írásainak az értelmezését is elősegítheti: s amely persze életrajzi képet is rajzol a teljességgel béna, mégis zseniális tudósról, de mindezt nem különcségei és betegsége, hanem korszakalkotó gondolatai hangsúlyozásával teszi, teljesen egyénien.

Linkek
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
Most olvastam 3. - Három komoly, három szép
Most olvastam 4. - Szép irodalom
Most olvastam 5. - A modern történelemről 1.
Most olvastam 6. - Izgalmas könyvek
Most olvastam 7. - A modern történelemről 2.
Most olvastam 8. - Hat könyv, hat idézet
Most olvastam 9. - Hasznos könyvek
Most olvastam 10. - Olvasnivalók
Most olvastam 11. - Megint modern magyar (történelem)
Most olvastam 12. - Pihentetők
Most olvastam 13. - Történelem kérdőjelekkel
Most olvastam 14. - Előfeltevések nyomában
Most olvastam 15. - Még néhány könyv bölcsészeknek