Ekultura.hu - Orczy Emma bárónő: Revans Párizsban
A Vörös Pimpernelről bizonyára sokan hallottak már. A kifejezés ugyanis egyszerre jelent két dolgot: egy kis, szerény, piros mezei virágot és a valaha élt legnagyobb angol romantikus hősök egyikét. A kifejezés története nem nyúlik vissza a régmúltba, alig száz éves, s megalkotója sem Sir Walter Scott kortársa, sőt, még csak nem is „igazi” angol. A titokzatos hőst ugyanis egy magyar származású bárónő, Orczy Emma találta ki. A maga teremtette legendának életében tizenhét kötetet szentelt, azóta pedig a Vörös Pimpernel életre kelt mozifilmen, tévésorozatban és színpadon is. Magyarországon kalandjait újabban a Kairosz Kiadó adta ki, akik 2017 végén egy igazi könyvkülönlegességel álltak elő: végre új fordításban jelentettek meg egy hamisítatlan Vörös Pimpernel-kalandregényt Revans Párizsban címmel.

Bár nem szoktunk tisztában lenni vele, nyugodtan mondható, hogy Orczy Emma Magdolna Rozália Mária Jozefa Borbála bárónő az egyik legsikeresebb magyar exportcikk. Igaz, a világ többi részén általában úgy ismerik, mint Baroness Emmushka Orczyt, a híres írónőt: kalandregényei, történelmi elbeszélései, krimijei és meséi ma is újabb és újabb kiadásokban látnak napvilágot angol nyelven, e-book formátumban pedig az egész életműve kapható. Bár Tarnaörsön született 1865-ben, ízig-vérig magyar mágnáslánynak, mégis angol író vált belőle. Apja, a Nemzeti Színház intendánsa, 1868-ban egy riasztó helyi parasztlázadás hatására elhagyta szűkebb pátriáját, s családjával Brüsszelbe, Párizsba, majd 1873-ban Angliába költözött. Emma lánya kiváló művészeti képzést kapott: kezdetben zenét tanult, a festészethez azonban nagyobb tehetsége volt, s még a Királyi Művészeti Akadémián is kiállították néhány művét. A festészet ismertette össze későbbi férjével, Montague MacLean Barstow-val, egy fiatal rajzolóval, akivel később közösen kezdtek el illusztrált könyveket kiadni. Bár 15 éves koráig Orczy Emma állítólag egyáltalán nem tanult meg angolul, felnőttként kora legkedveltebb szerzője lett. 1899-ben megszületett első történelmi regénye, a Ferenc József gyertyatartói, amelynek egy merész összeesküvő és egy titokzatos kémnő a főszereplője. Igazi nagy sikerét azonban A Vörös Pimpernellel érte el, amely először a színpadon debütált 1903-ban, ezután lett belőle regény 1905-ben. Meghozta az elismerést szerzőnőjének, s elképesztően sikeres brand lett: hála neki, Orczy Emma elismert angol íróként hunyt el 1947-ben, Londonban – az utókorra pedig egy varázslatos legendát hagyott, a Pimpernelét.

Anglia, amely olyan büszke volt történelmére, évszázados, mindig sikeres különállására és humánus történelemformálására, 1903-ban azonnal lelkesedni kezdett a Vörös Pimpernel sokértelmű alakjáért, majd a rajongáshoz csatlakoztak az egész világ olvasói, így a magyarok is. A könyvek hőse, Sir Percy Blakeney ugyanis maga a megtestesült tökély, a régensség korának férfiideálja. Két méter magas, széles vállú, egyenes tartású, karcsú, táncos lábú, hihetetlenül gazdag, elegáns és világlátott angol arisztokrata, a régensherceg, a leendő IV. György kebelbarátja, a szalonok szellemdús központja, és az incroyable-divat szélsőséges megoldásainak kifinomult követője. Illetve: ő az angol férfiideál a huszadik század elején, s akár ma is, a divatfi és úriember, persze kis módosításokkal. Ám meglepő módon látszólag érdemtelen a rajongásra, a szellemi restség, a lelki tunyaság jellemzi: tartása bágyadt, a hangja lassú és vontatott, az élcei könnyedek és üresek, s az egész férfi úgy viselkedik időnként, mint egy precízen kitömött beszélő szalmabáb. Ám aki elolvas akár csak egyetlen Pimpernel-regényt, vagy megnéz egy filmet Sir Percyről (mert abból is majdnem húsz van már), az hamar rájön, mindez csak álca, hiszen a hős kétarcú: miközben szórakozott ostobának tetteti magát, vészhelyzetben látszólag csak unatkozik és ásítozik, valójában azonos az üldözötteket és menekülőket szöktető, bátor és bravúrosan fortélyos Vörös Pimpernellel. A mai olvasók és nézők persze ezt a receptet, a piperkőcöt tettető szabadsághőst Johnston McCulley Zorro-történeteiből is ismerhetik, ám azok közül az első csak 1919-ben jelent meg – vagyis a Pimpernelt nyugodtan lehet Zorro „ősének” is nevezni…

A külföldről hazatért különc arisztokrata, Blakeney vagyonát, tehetségét és bátorságát a világ legtiszteletreméltóbb céljára használja fel: halálos veszélybe került franciákat menekít ki a forradalmi Franciaországból. Kalandjai sorában a Revans Párizsban volt a második: Orczy Emma rögtön az első, nagy sikerű regény, A Vörös Pimpernel folytatásaként alkotta meg ezt a szép, érzelmes és kalandos történetet, amelyben egy született herceglány, Juliette De Marny éppen a forradalom látszólag kérlelhetetlen apostolába, a híres szónokba és okos ügyvédbe, az igen becsületes és bátor Paul Dérouléde-be szerelmes. S teszi ezt úgy, hogy közben haldokló apjának tett fogadalma köti: guillotine alá kellene juttatnia a férfit. A két szerelmessel számos filmbe illő fordulat esik meg, s természetesen mindkettejüket elsodorná a forradalom agresszivitása, gonoszsága és őrjöngése – ha nem találkoznának Sir Percy Blakeneyvel, vagyis a Vörös Pimpernellel. A szép nyelven megírt, kicsit érzelmes kalandregény ugyan kereken száztíz éves, mégis valamennyi olyan klisét tartalmazza, amiért az ember ma is szívesen olvas történelmi kalandsztorit: álruha, szökés, szerelem, kockázat, tévedés, kémkedés, gonosz terveiről monologizáló gonosz, s egy kis irónia, sőt, humor. Izgalmas könyv, és azért is jó elolvasni, mert Orczy Emma angol elbeszélőnek sem volt utolsó!

Érdekes módon azonban 1945 és 1990 között egész életművével együtt kisöpörték a magyar irodalomból: az akkori rendszer nem viselt el egy olyan hőst, akinek a kalandjai rossz fényt vethetnek az égi magasságokba emelt francia forradalomra. Így a Pimpernel-könyvek és az egyéb Orczy-munkák (mint A rejtélyes sarok című, pompás kriminovella-gyűjtemény, amely Agatha Christie-nek is az egyik kedvence volt) évtizedekig nem jelenhettek meg nálunk. Ezért jó, hogy a Kairosz Kiadónak van egy Orczy-sorozata, ezért örülök, hogy ajánlhatom most ennek az egyik kötetét. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a mintegy nyolcvan éve magyarul egyszer már Megfizetek! címen kiadott kötet most új, modern fordításban, nagyon szép borítóval, teljesen újjászületve és újjáéledve láthat napvilágot a sorozatban, mint Revans Párizsban.

Szeretnék abban bízni, hogy olvasása újabb rajongókat szülhet Orczy Emmának, hiszen a könyv bizalommal ajánlható a kalandok kedvelőinek, a nosztalgiázni szeretőknek,  az ifjabb olvasóknak, azoknak, akik látták a Pimpernel-musicalt, vagy bárkinek, akit lenyűgöz egy olyan hős, aki azt a felfogást képviseli, hogy minden emberi élet értékes. A Pimpernel számára ugyanis nincsenek szempontok egy ember megítélésében: ő mindenkit megment, akit csak tud, mindenkiért az életét adná. S ez jóval több, mint angol sport, játék a veszéllyel: ez már – könnyed, romantikus, de – életfilozófia. Ha valamiért, hát ennek a megalkotásáért tényleg büszkék lehetünk Orczy Emma bárónőre.

A cikk az Ekultura.hu-n: Orczy Emma bárónő: Revans Párizsban
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Hármaskönyv 6. - Jane Austen árnyékában
Ebben a posztban három olyan regényről szeretnék írni, amelynek valamiképpen köze van Jane Austenhöz - bár alapvetően valamennyi a nagy előd árnyékában húzódik meg. Az első idei megjelenés, a második tavalyi, a harmadik 2016-os. Az elsőért valósággal rajongani kezdtem, a másodikon csak fanyalogni tudtam, a harmadikat meg, hm - kicsit megbántam, hogy egyáltalán elolvastam. De mindegyiket érdemesnek tartom megemlíteni itt, a blogon, hátha valaki most figyel fel rájuk.

Terri Fleming: Észérvek és érzelmek 
A Büszkeség és balítélet folytatása
IPC, 2018
Ha jól számoltam, magyarul máig épp húsz olyan könyv jelent meg, amelyek Jane Austen regényeit folytatták. Az írónő életében kiadott hat kötet közül kiemelkedik Austen második könyve és leghíresebb munkája, a Büszkeség és balítélet, amely vitathatatlanul világszerte a legnépszerűbb: annyira, hogy a fent említett húszból tizennégy modern regény ennek a műnek a folytatása (és azt hiszem, ha az összes valaha, akárhol, akármilyen nyelven megjelent Austen-folytatást néznénk, akkor is ez lenne az arány). A magyar kiadók többségében izgalmasan és jól választottak: az ilyen könyvek iránt érdeklődő olvasó bőséges kínálatból válogathat. A Büszkeség és balítélet magyarul elérhető folytatásai között van angol, amerikai és ausztrál szerzőtől származó, akad köztük remek detektívtörténet (P. D. James: A halál jár Pemberley-ben), tökéletes, Austent megidéző stílusbravúr (Julia Barrett: Önteltség és önámítás), kifejezetten ötletes, társadalmi regényként is olvasható női regény (Helen Halstead: Mr. és Mrs. Darcy), feminista, a posztmodern és kísérletező szépirodalom babérjaira törő modern regény (Jo Baker: Longbourne árnyékában), zabolátlan és kissé könnyed kalandtörténet (Joan Aiken: Lady Catherine nyakéke), részletező és nosztalgikus szerelmes regény (Shannon Winslow: Titkok és szenvedélyek)  és végeérhetetlen, egyre önismétlőbb rajongói sorozat is (Rebecca Ann Collins: Pemberley-krónikák, Pemberley asszonyai, Visszatérés Netherfield Parkba, A longbourni hölgyek, Mr. Darcy lánya, Caroline kuzin, Utóirat Pemberley-ből).
2018-ban ehhez a társasághoz újabb szerző és mű csatlakozott: Terri Fleming ausztrál (pontosabban tasmániai születésű) írónő első megjelent regénye, az angolul a vonzóan egyszerű és austeni Perception címre keresztelt Észérvek és érzelmek. Benne annak a a Bennet-lánynak a történetét ismerhetjük meg, aki a legtöbb regényfolytatásban és feldolgozásban inkább csak irónia vagy gúny tárgya: Miss Mary Bennetét. Véleményem szerint ez igen bátor főszereplő-választás: Maryt általában nem kedvelik különösebben a rajongók, Austen maga viszonylag keveset árul el róla, az pedig, ahogyan a Büszkeség és balítélet legújabb, mozifilmes feldolgozása - lánytestvéreivel ellentétben - Mary figuráját már-már parodisztikussá formálta, kiválóan tanúskodik arról, mennyire könnyű eltúlozni és félreérteni az eredeti regényben még realista tükörben ábrázolt jellemét. (Arról nem lenne szabad megfeledkezni, hogy ha a könyvbeli ifjú Mary stílusa néha kissé durva, okoskodó kékharisnyasága pedig aggasztó is, életének egy bizonyos szakaszában Miss Jane Austent talán hasonlónak látták egyes rokonai - és tévedtek... Igaz, ő valószínűleg nem volt olyan öntelt, mint Mary, továbbá jól énekelt és zenélt.)
Fleming úgy dönt, hogy érdemes Maryt jobban megismerni; hogy durvasága és tartózkodása sokkal inkább a bizonytalanság és a kudarctól való félelem jele, mint alapvető jellemhiba; s hogy nővéreihez hasonlóan esetleg ő is megérdemelné a megbecsülést és a boldogságot. Így azután a Bennet-család harmadszülött lánya új életre kelhet egy egészen austeni hangon csevegő, izgalmasan bonyolított történettel rendelkező regényben, amelyben egy az ideálistól és a képzelt normáktól Maryhez hasonlóan eltérő fiatalember, Mr. Montagu, az ő erős jellemű édesanyja, továbbá a merytoni társaság már ismerős és újonnan kitalált alakjai játsszák a főbb szerepeket. Megjelenik a másik, egyelőre pártában maradt Bennet-lány, a bohókás Kitty is, aki szintén izgalmas kihívásokkal szembesül, s szintén kissé jobban bemutatkozik az olvasónak.
Véleményem szerint Terri Flemingnek sikerül a lehetőségekhez képest méltónak maradnia Jane Austenhez, s egyúttal egy eredeti ötleteken alapuló, cselekménybonyolításával és karakterrajzával meglepő regénnyel, egy jól megírt és érdekfeszítő folytatással ajándékozza meg a rajongókat, amely önmagában is tökéletesen érthető és érdekes, második felében azonban meghozza a várva várt élményt is: az újra-találkozást Bingley-ékkel és Darcyékkal. Őszintén szólva meglepett, hogy anélkül, hogy mélyen belemerült volna Mr. és Mrs. Darcy vagy Mr. és Mrs. Bingley házas- és családéletének részleteibe, mennyi kihasználatlan, megíratlan, folytatható, továbbszőhető, kibontható részletet talált Fleming az Austen-féle eredeti történetben. Különösen tetszett, hogy Mr. Montagu egyetlen Austen-főhősre sem emlékeztetett, ábrázolásmódja mégis valamiképpen az írónő által teremtett mintákon alapult, legyen szó a jellemzéséről vagy a szavairól. Épp ezért az Észérvek és érzelmek nemcsak kellemes olvasmányként, de újraolvasandó, maradandó élményként vonult be a könyvtáramba, s mindenkinek csak ajánlani tudom.

Shannon Winslow: Titkok és szenvedélyek
Jane Austen Büszkeség és balítélet című regénye folytatódik
Lazi, 2017
Az a lány vagyok, aki mindent elolvas, ami Jane Austen... Gyűjtöm, olvasom, rendszerezem és pakolászom az írónő magyarul megjelent műveinek különböző kiadásait, még a borítóiknak is szenteltem egy bejegyzést, s az Austen-regények folytatásait is imádom: szeretettel üldözöm egy-egy példányukat, míg be nem vonulnak a könyvtáramba. Hogy aztán fanyalogjak rajtuk...
Mint például ezen a regényen. Tisztes kiállítás, kellemes fordítás: ugyanakkor egy könyv, amiről már akkor sem tudod, hogy miről szólt, amikor még olvasod. Ellentétben Helen Halstead tavaly szintén a Lazinál megjelent regényével, a Mr. és Mrs. Darcy-val, amely pontosan ugyanott vette fel a történet fonalát, mint ez a másik mű, a Titkok és szenvedélyekből pontosan azt sikerült kihagyni, ami a magyar címben szerepel. Tiszteletre méltó Austen egyébként kiváló fordítójától, Barcza Gerdától, hogy legalább a borítóra rá akarta írni ezt a két szót, ha már a regényben egy fia titkot és szenvedélyt sem találni. Azért emlegettem a tavalyi könyvet, mert túl nagy volt a kontraszt: Halstead mindössze két Austen-folytatást jegyez, azonban tud írni, s amikor leült megalkotni a regényét, tele volt ötletekkel. Bátran merészelt új szereplőket felléptetni, szövegének volt stílusa, a cselekmény pedig nem a Darcy-házaspár helyváltoztatásaiból állt össze. Ezzel szemben Winslow hét darab Austen-folytatást kiadott már, stílusa viszont egy középiskolásé, szép, derekas kijelentő mondatokkal, ráadásul ragaszkodik hozzá, hogy minden helyszínt, programot és időrendet részletesen leírjon. Megszállottan kapaszkodik az austeni szereplőkbe, így nem csoda, hogy legmerészebb cselekménybonyolítása, hogy meghalasztja Mr. Collinst: csak sajnos ez a regény első oldalán történik.
Így sajnos ezt a folytatást nemigen ajánlanám senkinek sem. Bízom benne ugyanakkor, hogy a Lazi nem adja fel: s legközelebb is megjelentet egy újabb hasonló könyvet - csak talán egy kicsit jobbat.

Charlie Lovett: Első benyomások
Európa, 2016
Amikor belekezdtem ennek a könyvnek az olvasásába, kifejezetten szerettem volna szeretni. Valami olyasfélét vártam tőle, mint Syrie James két remekbe szabott művének, a Jane Austen naplójának és Az elveszett Jane Austen-kéziratnak a keresztezését: egy izgalmas, modern kalandozást együtt egy ritka könyvek, kéziratok után kutató (akár amatőr) irodalomtörténésszel és valamiféle szép szavú, a hitelesség illúzióját keltő megelevenítését Jane Austen élete néhány pillanatának. Nos, hiába a szép, kellemes fogású borító vagy éppen Tótfalusi István korhű, a 18. századi fejezetekben Austen regényeinek nyelvét is megidéző fordítása, ez a kötet nem érdemli meg, hogy Austen első, elveszett regényének címét viselje. Ha már kölcsönzött cím, akkor jobban illene hozzá a Sok hűhó semmiért. A regényben ugyanis semmi eredetit vagy érdekeset nem találni (utalnék rá, hogy 2014-es, míg James a maga regényeit már 2008-ban és 2012-ben kiadta), cselekményszövése hemzseg a funkciótlan lyukaktól, befejezése teljességgel kiszámítható, összes főszereplői jellemrajza pedig abszolút papírízű. Innentől SPOILERek következnek: ugyanis valahogyan muszáj tényszerűen megfogalmaznom, miért is volt nagy csalódás a kötet.
Először is a modern szál: Lovett saját hősnője a könyvrajongó Sophie Collingwood, aki könyvtárszakon végzett Oxfordban, s váratlanul egész könyvgyűjteményt örököl Bertram nagybátyjától. Ennek feldolgozása közben akad a titokra, egy Jane Austen-regényváltozatra, s hamarosan gátlástalan nyerészkedők célkeresztjébe kerül: a körülötte megjelenő összes férfi egytől egyig azért foglalkozik vele, hogy megszerezhesse az Allegorikus mesék kis könyvét a ritka függelékkel. Írom még egyszer: egytől egyig. Persze a végén az egyikről kiderül, hogy gyilkos, a másikról meg, hogy - bár nagyrészt külföldön tartózkodott - közben azért Sophie-ba is beleszeretett, ó, nagyon is... De gondolom, ebből már sejteni, hogy egyfajta modern Darcyt, normális szerelmet nem sikerült megalkotni a kötetben. Ami talán nem is baj, mert a cselekmény fő laposságát az adja, hogy Sophie nemcsak közhelyes alak, de szinte nincs is személyisége (érdemes összevetni James regényének Samantha nevű, okos könyvtárosával...). Ráadásul rendkívül ostobán viselkedik, vak légyként nyomoz, kapkod össze-vissza, s fárasztóbb, mint egy young adult-regény tizenévese.
Persze mindez nem lenne gond, ha kontrasztot alkotna az Austen-szállal, amely azt meséli el, hogyan ismerkedett meg a fiatal írónő a nyolcvan fölött járó tiszteletessel, Richard Mansfielddel, aki rávette az írásra és igazi ihletet adott neki. Lovett e történetszálban rengeteg dologgal magyarázza Austen életrajzát: 1. Utal arra, hogy azért nem ment soha férjhez, mert igazi, plátói vonzalommal fordult Mansfield felé, s el sem tudta volna képzelni a testi kapcsolaton is alapuló szerelmet, így egész életében az idős tiszteletest gyászolta. 2. Elbeszéli, hogy fiatal korában nagy bűnt követett el, amikor éles nyelve és nagy fantáziája rávette, hogy megvádoljon egy fiatal tanítónőt a nevelőintézetben, ahol élt: az illetőt az utcára dobták, s később elzüllött. 3. Egyáltalán, a regényben elítélendőként tűnik fel Austen kritikai hajlama és türelmetlen modora, amelyet a tiszteletes lelkesen igyekszik csillapítani. 4. Kiderül, hogy az Első benyomások című levélregényt (amelyből később kinőtt a Büszkeség és balítélet) főleg Mansfield tiszteletes ötletei segítették a befejezéshez, sőt, Austen barátja tiszteletére nevezte el később A mansfieldi kastélyt is. 5. A könyv, ami után Sophie kutat, egy próbanyomat a tiszteletes kis könyvéből, amelynek második kiadásához függelékként hozzáköttette az Első benyomásokat, barátnője regényét, így ha Mansfield nem hal meg, mielőtt a kötetből rendes nyomás is készül, az első Austen-mű már 1796-ban napvilágot láthatott volna a jóvoltából. A regény modern szereplői egy ideig nem tudják, hogy ezt a függeléket maga Austen írta, nem Mansfield, ezért plágiummal vádolják az írónőt (persze végül mindenre fény derül).
Nos, ezzel az öt ponttal mindössze az a baj, hogy egy szó sem igaz belőle. Richard Mansfield sosem létezett, így könyvet sem írt, Jane Austennek sem adott ötleteket, így fel sem merülhet, hogy Austen esetleg tőle plagizált volna. Az Első benyomásoknak csak a címét ismerjük (Austentől!), s nem tudni, mennyiben emlékeztetett a Büszkeségre, s milyen változtatásokat eszközölt rajta írója. Nem állítható az sem, hogy Austen olyan kíméletlen, szinte gonosz kritikus, s egyúttal felületes, kapkodó író lett volna fiatalon, amilyennek a kötet mutatja: a Juvenilia darabjaiból ilyen következtetéseket levonni (amelyek nagy részét nem a huszonegy, hanem a kilenc-tizenöt éves - vagyis gyerek - Austen írta) abszolút szakszerűtlen. Ja, és Austen sosem vádolt be senkit a nevelőintézetben, ahol tényleg eltöltött egy évet. A könyv összes problémája tehát álprobléma, így azután nem túl nehéz megteremteni a belső logikáját és fellelni a megoldását. Ennél bármely Jane Austenről szóló életrajz többet vállal, amikor megpróbálja Austennek a valóságos személyekkel való viszonyát megeleveníteni. Így nem véletlen, hogy Lovett kötetében a valódi életrajzi szereplők (pl. Austen családja) szinte meg sem jelennek: hiszen az ő ábrázolásuknál a tények zavarták volna a szerzőt. A kötet Austenje sem emlékeztet egy cseppet sem arra a nőre, akit saját kezű leveleiből, igaz, töredékesen, de ma is megismerhetünk.
A regény múltbeli történetszálával tehát nem az a gondom, hogy fiktív, ahogy a modernnel sem csak az, hogy rosszul van megírva. Sokkal fontosabb, hogy mindkettő semmi mást nem tesz, mint önálló cselekmény, mondanivaló vagy érték nélkül Jane Austenből él. Elolvasnánk egy regényt egy öreg tiszteletesről, aki - a könyv bevallása szerint is - unalmas prédikációkat ad ki, s 1796-ban atyailag tanácsokkal látja el Miss Belle Charmingot, aki levélregényt ír Suddenley uráról és dacos modorű kedveséről, a papleányról? Vagy érdekelne bennünket egy mai nyomozás, amelyben egy könyvtáros leányka plágiummal gyanúsítja Ann Radcliffe-et? Ja, nem... Legalábbis így megírva nem. Kár...

Megjegyzés: Persze vannak, akik egészen másképpen vélekednek az utóbbi két könyvről. Így pozitív véleményért ajánlanám az ekultura.hu oldalon Palczer-Aschenbrenner Eti ajánlóját a Winslow-kötetről, illetve Könyvfikusz blogjának dicsérő szavait a Lovett-kötetről. Én sajnos nem tudok velük egyet érteni.

Link
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor 
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek   

Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
C. J. Box művei magyarul
Egy író kiváló sorozata, amely magyarul félbemaradt: gyakori eset ez a magyar könyvkiadásban. Mégis szívesen ajánlom C. J. Boxot, a Vad vidék sorozat amerikai szerzőjét és összes műveit azoknak az olvasóknak, akik szeretik a természetet, s szívesen olvasnak a még vad vidékeket védelmező, s a természettel és az emberi gonoszsággal egyaránt megküzdő emberekről. Charles James Box (*1958) 2001-ben találta ki különleges hősét, Joe Pickettet, a vadőrt, aki James Oliver Curwood lovasrendőreinek és a vadnyugati történetek seriffjeinek utódaként egyszerre vigyáz a szinte érintetlen vadonra, s az ott élő, sokszor egészen különleges sorsú emberekre - illetve közben egy-egy nem mindennapi bűnügyet is megold. Kalandjairól máig 17 regény született, az elsőt mindjárt öt díjjal is elhalmozták, a sorozat pedig azóta is begyűjtött jó pár irodalmi elismerést. Nem csoda, hiszen a wyomingi író tulajdonképpen új műfajt talált ki e regényekkel. Magyarul a Sorozat Könyvek kezdte el sorrendben kiadni a köteteket, de csak háromig jutott. Rövidítve azonban az író három műve is bekerült a Reader's Digest Válogatott Könyvek sorozatába, továbbá az író egy önállóan megálló regénye is megjelent tíz éve, amikor elnyerte az Edgar-díjat.

Vad vidék sorozat (17 kötetből áll)
1. Embervadászat, Sorozat Könyvek Kiadó, 2011 - Open Season, 2001 (Vadászidény címen rövidítve, RD, 2003)
2. Ámokfutás, Sorozat Könyvek Kiadó, 2012 - Savage Run, 2002
3. Öldöklő tél, Sorozat Könyvek Kiadó, 2012 - Winterkill, 2003
10. Nowhere to Run, 2010 (Nincs menekvés címen rövidítve, RD, 2012)

Más regény (6 ilyen van)
Zsaruk paradicsoma, Victoria, 2008 - Blue Heaven, 2008 (Zsaruk paradicsoma címen rövidítve, RD, 2009)
Hármaskönyv 5. - Történelmi életrajz háromszor
A mai poszt három könyvét a történelem köti össze. Az egyikben 13 portrét olvashatunk el, a másikban egyet, de olyat, amilyet még nem írtak, míg a harmadik összefüggő elbeszélés, amelyből azonban kisebb életrajzok emelkednek ki. És mind a múltról szól, megdöbbentően és megbízhatóan.

Hahner Péter: 13 diktátor - Fejezetek a forradalmak történetéből
Animus, 2017
Az Animus Kiadó Hahner-sorozata folytatódik... Oda jutottam, hogy most már minden évben figyelem, mi is jelenik meg Hahner Péter történész tollából a Harry Pottter és a skandináv krimik kiadójánál: szép lassan ugyanis sorozata lett ott.
Minden 2010-ben kezdődött a 100 történelmi tévhittel, majd egy év múlva az Újabb 100 történelmi tévhittel folytatódott. 2012-ben jött az abszolút hiánypótló és élvezetes A Vadnyugat: 20 hős, 20 talány, amelyben az ismeretterjesztő fejezetek már kifejezetten történelmi portrékkal váltakoztak. S ugyanebben az évben a szerző korábbi elnökös kötete is átdolgozást nyert az új Animus-formátumra: ez lett Az USA elnökei: 43 elnök, 43 izgalmas portré, amelyet nem tudok elégszer újraolvasni. Ezután azonban volt három év szünet (ha a végül nem az Animusnál, hanem a Panemnél megjelent A nem létező rejtély - Tizenöt kérdés és válasz a Kennedy-gyilkosságrólt nem számítom, akkor két év), amikor úgy tűnt, a történész elfordult ettől a népszerű(bb) műfajtól és formátumtól. (Bizonyára az Államférfiakon dolgozott...) 2015-ben azután a tévhiteskönyvekből trilógia lett (Legújabb 100 történelmi tévhit), amelyet 2016-ban az elképesztően újszerű nézőpontú 33 szerelmi háromszög a történelemben, 2017-ben pedig a 13 diktátor követett.
Magamban csendben reménykedem, hátha a 2018-as könyv a francia forradalomról fog szólni: annyira hiányozna már egy ilyen, legalább olyan hasznos és élvezetes lenne kézbe venni, mint a Vadnyugattal foglalkozót. A történész, aki épp idén március 15-én részesült a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésében, minden egyes népszerű témájú könyvével a magas színvonalú ismeretterjesztést szolgálja, s új és új olvasókat szerez az érdekes és hiteles történelemnek.
Így van ez a 13 diktátorban is, amelynek abszolút szokatlan a szemlélete: a forradalmak nyomába ered ugyanis. Ehhez azonban teljesen új módon definiálja, mi is az a forradalom. Ezért a kötet valójában nem csak 13 történelmi életrajzot tartalmaz, hanem tíz összefoglaló, értelmező fejezetet is az angol (nem polgári!) forradalomtól a kubaiig: foglalkozik a negyvennyolcas és a latin-amerikai forradalmakkal, bemutatja, miért nevezik az amerikaiak forradalomnak azt, amit mi amerikai függetlenségi háborúnak hívunk, szóba kerül a párizsi kommün, az orosz és a náci forradalom (igen, utóbbi is létezik), felmerül, forradalomnak nevezhető-e a kínai kommunista diktatúra Mao-féle berendezkedése, s új fénytörésben láthatjuk a francia forradalmat is. Az úgynevezett diktátorok (kevésbé hangzatos szóval inkább forradalmi vezetők) között pedig akadnak olyanok (Garibaldi, Washington, Bolívar, Blanqui), akikről kevesebbet szokás tudni, olyanok, akiket romantikusan legendásítunk (Cromwell, Napóleon, Che Guevara), s igazi tömeggyilkosok is. A róluk írt portrék pedig mindig felmutatnak valami eredetit és új szempontút is.
A könyv nagy kedvencemmé vált: azt hiszem, ez abból is látszik, hogy erről írok a leghosszabban. Mindenkinek csak ajánlani tudom: nagy bizalommal.

Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor - Az ÁVH vezetőjének élete
Jaffa, 2017
A Jaffa Modern magyar történelem sorozatának tavalyi utolsó kötete politikai életrajz, amely tizenöt oldalon keresztül sorolja forrásait a levéltári dossziéktól a monográfiákon át a tanulmányokig. Ugyanakkor olyan érdekes történelmi biográfia is - ráadásul látványos, szuggesztív fedélképpel -, hogy ahányszor ott hagytam az asztalomon a munkahelyemen, mire visszajöttem, mindig beleolvasott valaki... Péter Gábornak, az ÁVH vezetőjének, a Rákosi-diktatúra egyik fő kiépítőjének, a terror egyik fő felelősének az életében nincsen semmi romantikus: mégis olyan izgalmas volt elolvasni az életrajzát, mintha egy jó regény lett volna. Rengeteg kérdésre adott nem egyszer váratlan, néha sokkoló, de nagyon hiteles választ. Mint például: hogyan lett a rendkívül rossz körülmények közül jött, az inassorból kiemelkedő, félárva, tüdőbeteg kisvárosi szabólegényből a kommunista diktatúra államvédelmének első és egyszemélyi vezetője? Hogyan vált élet-halál urává a koncepciós perek és a pártcsatározások korában - miközben neki is diktáltak Rákosi Mátyás apró, napi rendszerességű üzenetcédulái? Mit és mennyit értett meg egyáltalán elvtársai okozta nagy, életveszélyes bukása, majd a Kádár-korszakban leült börtönévei, szabadulása és inkognitó-élete alatt a saját sorsa mozgatórugóiból? Vajon mit gondolhatott a rendszerváltáskor (hiszen 1993-ban halt meg)? Müller Rolf kiváló, könnyen olvasható, elképesztően adatgazdag és alapos életrajza felhasználva a korábbi szakirodalmat és a szerző saját kutatási eredményeit, megdöbbentő képet fest a hatalom kisemberéről, s eközben az illegális kommunizmus működésének, az ÁVH berkeinek és a diktatúra korának beható vizsgálatával egészen új szemszögből mutatja be a Rákosi- (és a Kádár-) korszakot is.

Glenn S. Sunshine: A reformáció fotel-teológusoknak
Koinónia, 2017
Ennek a könyvnek a megjelenését csak véletlenül vettem észre. Még a könyvajánló listámra is utólag kellett felvennem. Nem csoda, hiszen a kiadója romániai. Pedig kár lett volna fel nem figyelni rá: hiszen egy szellemes hangvételű, néhol talán kissé túl könnyed, de összességében igen alapos és részletes összefoglalóját kaptam benne a reformáció történetének a tizenötödik századi előzményektől a harmincéves háború befejezéséig. A könyv szellemes és érzékletesen megírt fejezetekben mutatta be a kor leghíresebb személyiségeit Erasmustól Lutheren és Kálvinon át Melanchtonig, s abszolút érthető, mégis elmélyült és részletekbe menő eszmefuttatásokkal avatott be olyan, általában csak felületesen ismert problémák igazi valójába, mint hogy mit is jelent pontosan a predesztináció tana, miben különbözött a lutheri és a kálvini úrvacsoratan, mi köze volt Kálvinnak az antitrinitárius Szervét Mihály halálához, vagy hogy miképpen gondolkodott Luther a szentségekről és a gyónásról. Amellett, hogy erre a kötetre is rá lehetne írni, hogy mindenféle olyan dologról szól, "amit már tanultál az iskolában, így azt hiszed tudod, de valójában rosszul tudod...", a szöveg mindvégig közérthető és humoros: szinte észre sem vesszük, hogy helyenként könyékig nyúlkálunk a teológiában vagy a politikatörténetben. Így akár középiskolásoknak is bátran ajánlható.
Megjegyzés: Néha egyébként nehezen értek dolgokat: itt volt a reformáció ötszáz éves évfordulója, és - tisztelet a kivételnek - mégsem sikerült hasonló, átfogó, okos, modern történelmi összefoglalásokat megjelentetni magyarul. Tanulmánykötetek születtek, garmadával, mert mindenki konferenciázott. Sok jó szépirodalmi mű is megjelent (kiemelném a Luther- és a Kálvin-regényt: előbbi a nagy-nagy kedvencem is lett, utóbbi írója pedig nemrég József Attila-díjat kapott). De sehol egy friss, modern Luther- vagy Kálvin-biográfia vagy egy rövid, felnőtteknek szóló reformációtörténet. Nem is beszélve egy rövid magyar reformációtörténetről... Nem most kellett volna megírni?

Link
Hármaskönyv 1. - Krimi háromszor 
Hármaskönyv 2. - Luther Márton háromszor
Hármaskönyv 3. - Sherlock Holmes háromszor 
Hármaskönyv 4. - Messzi világok üzennek 
2018 - Könyvfesztivál
Tudtad, hogy a kacsáknak a napfényben egyszerre feketés lila, plüss-zöld és mézbarna a tolla? Tudtad, hogy Arany János több karikatúrát is rajzolt önmagáról? Tudtad, hogy ha Kovácsovics Fruzsina énekel, még az enyhén mozgássérült gyerekek is táncra kelnek?
Nekem többek közt ezek voltak az első élményeim a 2018-as Könyvfesztiválról, ahova szombaton látogattam ki. Persze még sok dolog kiderült.
Hogy a 21. Század Kiadó könyvborítós csokit osztogat a vásárlóinak: ahány könyv, annyi csoki! Hogy a Palatinus standján majdnem minden könyv ötszáz vagy ezer forintba kerül, s idegen nyelvű kötetek is vannak. Hogy a Kronosz Kiadó minden vásárlójának jegyzetfüzetet ad ajándékba. Hogy a General Press standjánál felállítottak egy álomszép próbababát talpig könyvbe - Ruth Hogan Az elveszett tárgyak őrzője című regényébe - öltözve. Hogy a HVG épített egy könyvtornyot, s azt is meg lehet tippelni náluk, hány kötet alkotja.
Erős szatyorra szükség van: a zsákmányom
S persze, hogy csodálatos, rég keresett köteteket lehet zsákmányolni aprócska áron a Typotexnél, az Osirisnél, az Agavénál, a Fekete Sasnál, a L'Harmattannál, a Könyvtündérnél, 25 százalékos kedvezménnyel lehet új könyveket vásárolni a 21. Századnál, vagy az Agavénál, a Delta Vision pedig a 33 százalékos engedmény mellett döntött, s van 6 kötet + 6 kötet ingyen akciója is sorozatgyűjtőknek...
És fontos információ az is, hogy Dmitry Glukhovskynak nagyon kedves a mosolya.
Ma estig még tart a Könyvfesztivál. Ne hagyd ki!
Ekultura.hu - Rejtő Jenő: Konzílium az őserdőben
Még tavaly jelent meg, de kedvesen harsánysárga borítójával valamiképpen mégis tavaszi, napsütéshez illő olvasmánynak kínálja magát a Konzílium az őserdőben. Rejtő Jenőnek (P. Howardnak, Gibson Laverynek), szóval a két világháború közötti ponyvairodalom legismertebb szerzőjének e pompás kisregényét nemrég jelentette meg önálló kötetben a Szépmíves Könyvek, a különleges kötetek kiadója. A mesésen vonzó kis könyv nemcsak egy új, ismeretlen Rejtő-művet rejt, de számos titkot is. Ha elolvassuk, beleláthatunk egy irodalmi mű megszületésének folyamatába, s megtudhatjuk, miként dolgozott a legendás Rejtő Jenő.

A Szépmíves Könyvek rengeteg hasonlóan izgalmas és ritka kötetet küldött a boltokba az utóbbi hónapokban. Nemrég jelent meg náluk például Móricz Zsigmond Asszonyokkal nem lehet vitázni című könyve, amely csupa lappangó, legalább fél évszázada, vagy épp soha még olvasói szem elé nem került írást tartalmaz. Kiadták Ady feleségének, Csinszkának a naplóját. Azok, akik szeretik Szerb Antal szellemes és zseniális világirodalom-történetét, nemrég az író kiadatlan, több mint hetven éve elhangzott rádióelőadásaival és egy 18 évesen írt misztikus mesejátékával lehettek gazdagabbak a Nagy emberek gyerekcipőben és A hammelni patkányfogó című kötetekben.

A Konzílium az őserdőben is ugyanilyen ritkaság, amellett, hogy fergetegesen humoros, parádésan rejtői szórakoztató irodalom". Lehet a hagyományos módon, a műre, a cselekményre, a sztorira utazva olvasni – de lehet másképp is. Lapozgatása közben gondolatban elkísérhetjük a szöveg közlőjét a kutatóútján. Feltárulhat előttünk a Petőfi Irodalmi Múzeum kézirattára, s kibetűzve a korábban senki által fel nem fedezett írásokat, megismerkedhetünk az irodalomfilológus cseppet sem unalmas nyomozómunkájával is.

A Konzílium Rejtő huszonnegyedik kisregénye. Életében huszonkét rövid terjedelmű írását adták ki, a legtöbbet a Világvárosi Regények sorozatában. Halála után jelentek meg posztumusz kiadott novellái és nagyregényei: ilyen rövid, az elbeszélésnél mégis hosszabb munka viszont nem. Az ezredforduló után azonban Thuróczy Gergely elkezdte kutatni Rejtő életét és életművét, megjelent Az ellopott tragédia és A megtalált tragédia című kötete  s ekkor derült ki, amit a nyolcvanas évek kéziratínsége után talán sokan nem hittek volna: hogy a hagyatékban kiadatlan művek is vannak még. A Szépmíves 2017-ben hozta létre illedelmesen tudományos nevet kapott Transzliteratúra sorozatát, hogy kiadhassa benne Rejtő huszonharmadik, tökéletesen befejezett, kémtémájú kisregényét, a Tatjánát: függelékében kéziratrészletekkel, egy teljes újságnovellával, hírekkel Rejtő azonos című operettjéről… Majd megérkezett a Konzílium az őserdőben: egy sokkal izgalmasabb, ám sokkal befejezetlenebb Rejtő-projekt.

Az író ugyanis már igen későn, valószínűleg 1941-ben kezdte el megírni az őserdei varázsló és a titokzatos Morbicer, a fehér doktor könnyfakasztóan mulatságos történetét. Hagyatékában hét változat maradt fenn a szövegből, melyek közül kettőt nyugodtan lehet kész, rövidebb és hosszabb előzménynovelláknak nevezni, a harmadik pedig már egy fél kisregény: azért csak fél, mert bár van cselekménye, íve és lezárása, érezhető, hogy Rejtő még számos bővítést tervezett rajta itt és ott, amelyek azután a regény kiadatlansága, s az író egy év múlva bekövetkezett halála miatt sosem készültek el.

Ha jót akarunk nevetni, elég elolvasni a mű leghosszabb változatát. Ha azonban az is izgat, miként születhetett meg a szöveg Rejtőben, érdemes összehasonlítani a könyvben szereplő három Konzíliumot, s végignézni, hogy bővült ki vagy változott át egy-egy ötlet az író keze alatt, miként talált rá egy fordulatra, hogyan bővítette, írta át vagy esetleg túl egy-egy poénját, majd miként fésülte össze a szöveg többi részével. Olyan ez, mintha ott állhatnánk az író szobájában, a sarokban, és csendben hallgatnánk, amint a hatalmas termetű Rejtő élénk kézmozdulatokkal kísérve, egy lélegzetre diktálja új és új szövegeit a gépírónőjének…

Közben megismerhetjük Morbicert, az orvost, aki Tökász varázslóval ellentétben talán tényleg képes meggyógyítani a gyomorfájós bennszülött királyt, Mifurgit: miközben szóba kerülnek petróleumlelőhelyek, egy zord szívű hölgy a múltból, s egy jó barát, aki tizenöt éve azzal ment el, hogy mindjárt visszajön... Az izgalmas utószóból pedig kiderül, mi köze lehet e főhősnek Albert Schweitzer doktorhoz, akinek önéletrajza többször is megjelent nálunk a háború előtt. Miközben a Konzílium összes változatait olvastam, nekem Edgar Wallace Sandersről szóló Afrika-történetei is a szemem előtt lebegtek. Azokat is őszintén kedvelem, de be kell vallani, Rejtő olyan paródiát írt ezekhez a gyarmatosító szemléletű humoros regényekhez, hogy jobbat képzelni sem lehetne.

És többet. Mert a Konzílium az őserdőben nemcsak vicces könyv – egyúttal torokszorító is helyenként. Hiszen szerzője már a háború alatt írta: s méltóan a Csontbrigádhoz, itt is igyekezett többet és mást adni egy humoros írásnál: fergetegesen groteszk és szomorúan jelképes híradása született egy megvadult, reménytelen, háborús világról, ahonnan el kellene menekülni, de még azt sem lehet…

A Konzílium késői ajándék Rejtő rajongóinak: remek szórakozás és izgalmas könyv. Aki pedig rajongójává vált: örülhet. Hamarosan ugyanis megjelenik a kiadónál Rejtő utolsó kiadott regényének, a Vanek ur Párisbannak az elveszettnek hitt, eredeti gépiratból készült változata is. Én már alig várom.

Linkek
A cikk az Ekultura.hu-n: Rejtő Jenő: Konzílium az őserdőben
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én

Újdonságok ajánlója 5.
Annyira közeledik a tavaszi könyvfesztivál, hogy ez az utolsó újdonságajánló már csak majdnem megkésett lehet - de legalább már májusra is kitekint.

Francesco Petrarca: Cím nélküli könyv
Lazi, megjelent
Azok után, hogy újra felfedeztem magamnak az itáliai reneszánsz költő, Petrarca munkásságát, nagy örömömre szolgál, hogy - úgy tűnik - a Lazi kiadó nem adja fel azt a majd húsz éve megkezdett programját, hogy a költőóriás prózai munkáit is eljuttassa a magyar olvasókhoz. Így ez a szatirikus levélgyűjtemény is csatlakozhat a Kétségeim titkos küzdelméhez és A tudatlanságról írt könyvecskéhez.

Anthony McCarten: A legsötétebb óra - Így rántott vissza minket Churchill a szakadék széléről
Agave, 2018
Nálunk idén januárban mutatták be a huszadik századi angol történelemről szóló legújabb hollywoodi mozit, A legsötétebb órát (Darkest Hour), amely A király beszédéhez és A király látogatásához hasonlóan olyan témát mutat be, amelyről még sosem készült film: Churchill néhány napját 1940 májusában. Ez a kötet a film forgatókönyvének hátteréül szolgáló eseményeket mutatja be. Itt írtam róla.

Georges Simenon: Maigret és a pikárdiai gyilkosságok
Agave, megjelenés: május 10.
Amikor a könyvfesztiválra egyetlen Maigret- vagy Simeon-regényt sem jelentett be a kiadó, egy percre elszomorodtam. Annál jobban megörültem viszont, látva, hogy májusban már érkezik is a felügyelő újabb nyomozása: ráadásul az, amelyből a Maigret-tévésorozat 1. évadának második epizódja (Maigret és a kicsi Albert) készült.

Lee Child: Nincs mit veszítened
General Press, megjelenés: május 16.
A General Press mindig tartja a szavát. Ígéretükhöz híven az idei friss könyv, az Éjféli szállítmány mellett három korábbi Reacher-történet is megújul. A Hiba nélkült és a 61 órát követi a Nincs mit veszítened, a 12. regény. Érdekesség, hogy a 61 óra az egyetlen olyan Reacher-regény, amelyben a hős mintha meghalt volna. Még azonos évben követte a Megérte meghalni - megnyugtatva az aggódó olvasókat. Most viszont nem fél senki, így az újra-kiadásban másik könyv is jöhet utána: tudjuk, hogy Reacher él és élni fog... Itt írtam róla.

Linda Castillo: Sötét úton
General Press, Világsikerek, megjelenés: június 25.
A Lee Child-szériához hasonlóan a kiadó Világsikerek sorozata is szépen gyarapodik, mióta új, puha kötéses lett a külseje. Bár az általam nagyon kedvelt Jonathan Kellerman, úgy látszik, nem a magyarok kedvenc szerzője, mivel 2014 óta nem került be a Világsikerek szerzői közé, ott van Linda Castillo, akit tavaly fedeztem fel, s idén is megjelenik a legújabb könyve a sorozatban. Az amish közösségben játszódó érdekes krimijei sosem okoznak csalódást.

Jessica Shattuck: Nők a kastélyban
Bluemoon Könyvek, megjelenés: április 25.
2017-ben a közismerten misztikus-ezoterikus köteteket megjelentető Édesvíz Kiadóból kinőtt egy szépirodalommal foglalkozó műhely. Nem akármilyen könyvekkel szerezték meg az olvasók bizalmát: ők adták ki a Lincoln és a bardót, A víz érintését és a Felfedezők Társaságát. Ez a könyv a második világháború idejére viszi el az olvasókat, csupa női főszereplővel.

Robert Harris: München
Gabo, megjelenés: április 26.
Harris mindig nagyon izgalmas könyveket ír: nekem is nagyon tetszett az Enigma, a Pompeji vagy a Konklávé. Legfrissebb kötete, a 2017 őszén megjelent München a második világháborúra készülő náci Németországban játszódó kémregény, s mindenki csak szuperlatívuszokban nyilatkozik róla. Így alig várom, hogy elolvashassam.

Ormos Mária: Hitler
Kossuth, megjelent
A Kossuth Kiadó az idén nyolcvanhét éves, akadémikus professzorasszonyt életműsorozattal köszönti: ennek első kötete Ormos Mária megkerülhetetlen Hitler-életrajzának a legújabb kiadása lett. Az először 1994-ben, majd 1997-ben megjelent mű újraszerkesztve, elegáns, kemény táblás kiadásban látott napvilágot ismét.

Csunderlik Péter - Egri Gábor - Fodor János - Emily Gioielli - Hajdu Tibor: Kérdések és válaszok 1918-1919-ről
Napvilág, megjelenés: április 16.
A Kérdések és válaszok nem avuló és pompásan használható sorozata idén már a hetedik évébe lépett: 2012-ben jelent meg az első, az Európai Unióról szóló kötet. Idén kisebb kihagyás után egy elképesztően izgalmasnak ígérkező kérdéssor következik, amelyből az Első Magyar Köztársaság és a Tanácsköztársaság korát ismerhetjük majd meg. Itt írtam róla.

Raoul Renier: Krán
Delta Vision, megjelenés: április 19.
A lista végére egy csemege: megtörtént a hihetetlen, megtört a jég, megjelenik egy új Raoul Renier-regény! Ennél valószínűleg nem is kell többet mondani: akár M.A.G.U.S.-rajongó valaki, akár csak szereti Raoul Renier köteteit, ennek mindenképpen a polcán a helye! Én már alig várom, hogy birtokolhassam, mert ezt - muszáj. Itt írtam róla.

Linkek
Újdonságok ajánlója 1.
Újdonságok ajánlója 2.
Újdonságok ajánlója 3.
Újdonságok ajánlója 4.