Ekultura.hu - Charles J. Tibbits: Angol és skót népmesék és legendák
Azt mondják, a bagoly egy pék leánya volt. Uramisten! Tudjuk, mik vagyunk, de nem tudjuk ám, mivé lehetünk.” – mondja a megtébolyodott Ophélia Shakespeare Hamlet című drámájának IV. felvonásában. Egészen két héttel ezelőttig fogalmam sem volt, mire célozhat. Ekkor azonban megismerkedhettem egy különleges könyvvel, s elolvashattam A pék leánya című angol (bár walesi mondából eredő) mesét, amely így fejeződött be: „Amikor az öregasszony, aki valójában egy tündér volt, látta, hogy a lány nem fog engedni, és mivel jól tudta, hogy korábban is folyamatosan rászedte, köpenye alól egy botot húzott elő, amivel leheletfinomsággal megérintette a lányt. Ekkor aztán csodálatos dolog történt: a pék lánya bagollyá változott, körbe-körberepkedett a szobában, majd kirepült az ajtón, s azóta sem látta senki.” (46-47.)

Charles J. Tibbits Angol és skót népmesék és legendák című könyve még sok-sok ilyen és ehhez hasonló meglepetést okozott nekem. Az első dolog azonban, amit kézbe véve éreztem, a meglepődés volt: hát igen, ilyenek ezek az angolok. Mindig mindent másképpen csinálnak... Miközben ugyanis Németföldön a Grimm-testvérek gyűjtögették szorgalmasan a „gyermek- és családi mesék”-et, amelynek két kötetét 1812-15-ben jelentették meg először, Franciaországban pedig már 1697-től olvasható volt a Lúdanyó meséi, Charles Perrault klasszikussá nemesedett mesegyűjteménye – Nagy-Britanniában, mint kiderült, semmi ilyesmi nem történt. A britek (angolok) nem lelkesedtek romantikus nacionalizmussal eredeti népi kultúrájukért, nem járták jegyzőfüzettel az angol vidéket: helyette sokkal inkább a 19. századi nagy klasszikusok, Walter Scott, Alfred Tennyson vagy Robert Burns népi-balladai-mesés munkáit olvasták nagy-nagy lelkesedéssel.

Az eredeti kiadás címlapja
Mire végül 1878-ban megalakult a londoni Néprajzi Társaság, már lejárt az ideje az eredeti, népi mesekincs begyűjtésének: a csodálatosan iparosodó és városiasodó angol társadalom mintegy nyolcvan százaléka eddigre teljesen elszakadt a vidéki, paraszti múlttól. A mesegyűjtőknek tehát egészen más utat kellett találniuk. S találtak is: Angliában ugyanis olyasmi történet a népmesékkel, ami Európában viszont nemigen. Már a 18-19. században „sztorivá”, népkönyvvé, népszerű ponyvaregénnyé írták át őket, és buzgón ki is nyomtatták.

Amikor tehát Charles John Tibbits (1861-1935), aki jó ideje foglalkozott mesegyűjtéssel és kiadással, legyen szó a skandináv, orosz, indián vagy ír legendákról, mondákról és mesékről, megjelentette Angol és skót népmesék és legendák című könyvét, 57 mesével, ebbe beleillesztett olyan, csak ebben a formában fennmaradt változatokat, amelyeket egy-egy kiadó, szerkesztő már bőséggel átformált a szintén klasszikus és népszerű lovagregények, Artúr-történetek, Robin Hood-balladák és társaik stílusában. Így – még ha van is ismert európai, német, francia stb. meseváltozatuk, amelyet egy magyar olvasó már ismerhet – a kötetben szereplő magyarra fordított mesék mindig meglepnek sajátos nyelvezetükkel és fordulataikkal.

Ilyen például Jack (Jankó) és az égig érő paszuly története, amelyben a hős a csodálatos babszemekből kinövő paszuly segítségével feljut a felhők közé, az óriás birodalmába, akit háromszor csap be és rabol meg, majd hazatérve, s kivágva a paszulyt, gazdagon, boldogan él az óriás kincseivel és csodahárfájával, míg meg nem hal. A sztori angol, 1810-ben, füzetben kiadott változatából azonban csodálatos előtörténet derül ki. Alfred (Nagy Alfréd!) király idején él a lusta Jack, ám nem akárkitől kapja a babszemeket: egy jótündértől, őrangyalától, aki a sors tévedését szeretné jóvátenni. Jack ugyanis nemesi származású, apját a gonosz, álnok óriás gyilkolta meg, s a tündér ahhoz akarja hozzásegíteni a fiút, hogy bosszút állhasson rajta. Így lesz a lajhártermészetű parasztfiú égjárásából fordulatos családtörténet, amelyben a paszulymászó Jack előkelő, nemes, kiváló hősként fejezi be a kalandjait.

Viktoriánus illusztráció az Óriásölő Jackhez
Biztosan sokan ismerik Hammas Jutka meséjét is, amelyet Benedek Elek dolgozott át magyarra. Benne a leányból lett királyné szörnyű munkát kap a férjétől: hihetetlen mennyiségű kendert kellene megfonnia, de azt sem tudja, miként kezdjen hozzá. Egyszercsak jelentkezik nála egy törpe, azzal, hogy megfonja, ami kender van, de ha elkészült, magával viszi szegény királynét, hacsak az ki nem találja az ő titkos nevét. Mivel szerencsére Tirpe-törpe Gyurka saját nevét dudorászva fonogat, Jutkának végül mégsem kell hozzámennie. Sőt, férje is megtiltja neki a további fonást, szembesülve azzal, hogy néhány fonó asszony arca szörnyen eltorzult a kender nyálazásától... Gyerekként nagyon szerettem ezt a mesét: nem kis meglepődéssel olvastam tehát a skót változatát A bájos arc címen, amelyben nem egy törpe van, hanem hat kicsi asszony, nem királyi pár, csak egy nemes uraság és a felesége a főszereplő, s a történet egy része a varázslatos barlangban játszódik, amely egy kisebb kő alatt jelenik meg, amikor a bánatos feleség felemeli azt... Az is észrevehető, hogy mintha e begyűjtött mesében lenne egy kis hiány: megtudjuk Bájos-arcú nevét (illetve, hogy mint a hat parányi, zöldruhás asszonykát így hívják…): de a szegény feleség később nem kezd semmit ezzel az információval. A skót mese befejezése azonban sokkal logikusabb a magyarénál, mivel ebben a dőre férj az apró fonóasszonykák elcsúfult arcát látva tér jobb belátásra, s tiltja el feleségét mindörökre az ilyen munkáktól: a Benedek Elek feldolgozta kontinentális változatban viszont a néhány csúf asszony csak úgy előkerül valahonnan a történet végére, hiszen ott a törpe a fonómester...

Boglék Arthur Rackham képén
De találkozni az angol kötetben kísértetekkel, a fej nélküli lovassal (pontosabban egy kísértethintóval és több rettenetes, fejetlen lovas kísérőjével), a tündérek csodakelyhével, a sellőfeleséggel, a tavistocki boszorkánnyal, a bogandorani bogléval (aki egy kobold), s elénk lép Óriásölő Jack is, akinek a kötetben olvasható lovagi kalandjait a londoni Aldermary templom udvarában osztogatták egy kis füzetben 1780 körül…

A Kiss Sándor fordította kötet inkább az érdeklődő felnőtteknek szól, akik legalább annyira élvezhetik, mintha A Szilmarilok hagyományait vagy egy középkori lovageposzt vennének a kezükbe. De akár a mesélő felnőttnek is ötletet adhat: vajon mit szólna a gyerekünk, ha legközelebb a lambtoni sárkányról mesélnénk neki? Néha különlegességeket is érdemes olvasni: ez a kötet pedig igazi kuriózum!

A cikk az Ekultura.hu-n: Charles J. Tibbits: Angol és skót népmesék és legendák
Más Ekultura.hu-s ajánlóim: Ekultura.hu és én
Nagy Károly - Az elfelejtett légiós, avagy az elsodort író
"A zenekar egy vidám indulóba kezdett, mire a jelenlévő hölgyeket és urakat a legközelebbi őrszobára szállította az idejekorán érkezett rendőrség." (1)

Ha valaki úgy véli, ez a mondat egy tipikus, Rejtő Jenő-féle légiós regény kezdete, nem is jár olyan messze az igazságtól. A szöveg szerzője azonban nem a ponyva királya, a magyar irodalom egyik legkülönösebb „Nagy Írója”, Rejtő, hanem kissé fiatalabb kortársa: Nagy Károly. Avagy, ahogy a legtöbb olvasó ismeri, Charles Lorre: többek közt a hírneves Kockás Pierre kitalálója.

A mű pedig, amelyből a mondat származik, A légió kísértete: a szerző legelső, 1939-ben kiadott kalandos füzetes regénye. Ám ezt a címet viseli az a pompás válogatás is, amelyet a Gar-Wind Bt. jelentetett meg 2015-ben. Ez a vidám gyűjtemény Charles Lorre legkorábbi öt rövid légiós történetét fűzte egybe, amelyek eredeti, háború előtti megjelenéseik óta ekkor láttak először újra nyomdafestéket. (2) Aki tehát megveszi vagy elolvassa A légió kísértetét, valószínűleg egy olyan Lorréval találkozik, amelyet még nem volt alkalma megismerni. És fantasztikusan poénossal.

Íme egy remek részlet Az 1940-es Az elátkozott helyőrség elejéből:

"- Ki maga? – kérdezte Anette és a revolver meg sem rezzent a kezében.
A légionárius keményen összecsapta a bokáját, mintha az őrmester előtt állana:
- Mademoiselle! – mondta katonásan. - Pierre Agnan közlegény, a negyedik gyalogezredből, alázatosan bemutatkozik. Egyben be kell jelentenem azt is, hogy az alatt a rövid idő alatt, amíg szerencsém volt az ágya alatt tartózkodni, tiszta szívből megutáltam a barokk stílusú bútorokat. Borzasztó kényelmetlen. (…)
- Van magának fogalma arról, hogy minek tette ki magát azzal, hogy pont az én szobámban bújt el? - kérdezte Anette.
- Hogyne, Mademoiselle! A legnagyobb izgalmaknak. (...)
- Szemtelen! - kiáltotta a lány vérpiros arccal.
- Észrevette? - kérdezte Pierre olyan örömmel, mintha valami megtisztelő bókot hallott volna. - Mondták már mások is, hogy nagyon szemtelen vagyok. Hát ugye az ember igyekszik.
Anette szó nélkül leült. (...)
- Szökevény? – kérdezte aztán tárgyilagosan.
- Természetes! – felelte a tiszteletlen modorú vendég. – Vagy azt gondolta, hogy a kedves papájával, a táborszernagy úr őexelenciájával akarok feketézni és ezt a módot választottam?... (…)
- Itt legfeljebb arról van szó – tűnődött a lány –, hogy hogyan tud egy ember kijutni Oránból, ahol minden hajót és minden vonatot olyan szigorúan ellenőriznek.
Pierre elnyomta a cigarettáját.
- Hát, ami azt illeti, egy ember még csak tudna… - dünnyögte -, de fájdalom, én nem vagyok egyedül… (…) Kockás, kérlek, légy szíves egy percre!
Nyögés hallatszott. Anette elképedve nézett az ágy felé, mely alól egy újabb légionárius mászott elő. Óriási termetű, hihetetlenül széles vállú ember volt. Szinte érthetetlen, hogyan fért el az alacsony ágy alatt. (...)
- Látja – jegyezte meg kissé szemrehányóan Agnan -, a barokk-stílusú bútorok…
Ez az újabb szemtelenség még Anette idegeinek is sok volt. Balkezével az asztalra csapott.
- Talán értesíteniük kellett volna, mielőtt megszöknek, hogy gondoskodjam kényelmesebb és maguknak megfelelő bútorokról! (…) Majd legközelebb idejében tudassák velem, hogy mikor érkeznek!
Pierre Agnan bólintott.
- Az jó lesz. Mi ketten ugyanis… már mint Kockás és én meglehetősen kibírjuk a fájdalmakat, de Gaston fizikumának határozottan árt az ilyen összegémberedett fekvés…
- Gaston? Ki az a Gaston?
Agnan nem nézett hátra most sem, mikor ismét elkiáltotta magát:
- Gaston fiam, ha van még benned élet, légy szíves gyere elő!
Anette a felháborodástól szinte dermedten figyelte, amint egy harmadik légionárius is kimászik a széles ágy alól." (3)

Mielőtt további katonák bukkannának elő a bútorok takarásából, érdemes szót ejteni róla, ki is volt kitalálójuk, Nagy Károly.

A fiatal író először versekkel jelentkezett. Magát Karinthy Frigyest tekinthette mentorának, aki előszót is írt 1928-ban megjelent, első igazi verseskötetéhez. Karinthy később Rejtő Jenőt is segítette az érvényesülésben, amikor a Pesti Naplóban közzétette a reklámértékű kacsát a fiatal író rejtélyes eltűnéséről, így komoly hírnévhez segítve az akkor még kezdő darabszerző Rejtőt. Nagy Károllyal való kapcsolata azonban valószínűleg jóval korábbról keltezhető.

A később Lorre néven népszerű íróvá váló Nagyról hihetetlen és szomorú módon semmilyen életrajzi adat nem maradt fenn, így még azt is csak említett verseskötetéből lehet megtudni, hogy 1909-ben született (vagyis négy évvel később, mint Rejtő Jenő). A Neked adom… címet kapott kötetben ugyanis szerepel egy vers Tizenkilencedik születésnapomon címmel, 1928. február dátummegjelöléssel. Eszerint Nagy korán, szinte érettségiző korban vált íróvá, sőt, elsőkönyvessé: ám költői pályáján a visszhangtalan, 1927-es Az élet renegátja című kötetét az átütő sikert szintén nem arató Neked adom... követte, s bár 1942-ben még megjelent harmadik, utolsó verseskönyve, a Margaréta, közben új műfajra nyergelt át: a regényre, sőt, a ponyvaregényre.

Köztudomású, hogy a korszak számos írója dolgozott, általában angol álnéven a különféle szórakoztató regény- és füzetsorozatokat megjelentető kiadóknak, amilyen a Nova, a Csillag, az Auróra, a Globus és a mára szintén legendás hírnévre szert tett Kaland volt. Így kezdett el publikálni Nagy Károly is. Először próbaképpen romantikus, olykor egzotikus, máskor afféle Meseautó-szerű kisregényeket írt: közülük a legkorábbi valószínűleg a Világvárosi Regények sorozatában megjelenő A kínai fal volt 1933-ban. Majd kipróbálta magát egy könnyed, társasági történettel, az 1937-es A szerelem – tréfával, amely még a saját neve alatt jelent meg. 1939-re aztán megtalálta igazi területét a sziporkázóan humoros kalandregények írásában.

A már említett A légió kísértetét sorra követték regényei és kisregényei a Rejtő Jenő által megújított, szórakoztató és sajátosan magyar (pesti humorral telt) légiós regény műfajában. Ekkor találta ki halhatatlan figuráit: a legyőzhetetlen és barátságos Kockás Pierre-t, a csavaros észjárású, regényíró Lorrét, Angyalkát, a kecses és vasöklű kantinosnőt, aki Kockás szerelme volt, a kínosan elegáns Márkit, Montcorbier őrmestert, a minősíthetetlen modorú altisztet, aki csak kedves kis patkányával gyöngéd és barátságos… És még sok-sok további hőst. Akik olyanok is, mint Rejtő figurái – meg nem is. Nem plágiumok, ahogyan Rejtő is leszögezte egy levelében, szemtelen utánzóira panaszkodva: az ő plagizálásuk egészen más, írta, mint „Nagy Károly kollégám és barátom stiláris alkalmazkodása”.

Nagy Károly azonban nemcsak stílusban alkalmazkodott Rejtőhöz, de azután saját képére is formálta a műfajt. Például sokkal fegyelmezettebben szerkesztett nagy elődénél és kortársánál. Imádta a gyorsan leütött labdákat, amilyen ez: "Megőrültél? Yxcel őrmesterrel akarsz te viccelni? Hiszen ez kész öngyilkosság! - Na és? Ki mondta neked, hogy én nem akarok öngyilkos lenni?" (4) Vagy: "Azt akarja mondani, mon commandante, hogy eltévedtünk? - Nem akarom mondani, öregem, de csakugyan eltévedtünk." (5) Ha pedig a történetben bűneset és nyomozás is akadt, sokkal kisebb csomagokban nyújtotta a megoldást, jobban emlékeztetve egy klasszikus krimiszerzőre, mint a mindent a tökéletes abszurditásig fokozó, majd egy utolsó, nagy meglepetéssel gyorsan megfejtő Rejtő.

Nagy Károly (sajátja mellett Charles Lorre, Charley Long, Kockás Pierre, Charles Greaph és Roney-Roppe néven) végül sokkal többet írt körülbelül ugyanannyi idő alatt, mint híresebb pályatársa: 1933 és 1942 között 159 hosszabb-rövidebb művet publikált, míg Rejtő 1932 és 1943 közt 27 regényt és 24 kisregényt jegyzett. Ez a hihetetlen termékenység Nagy Károly esetében olykor egyes jelenetek átfogalmazott újra felhasználását eredményezte, ami Rejtőre kevesebbszer volt jellemző. Nagy számos önálló témában is dolgozott azonban, mint a vadnyugati, az afrikai, az egzotikus és a vidám magyar: Kockás Pierre pedig teljes mértékben egyéni leleménye volt. Így mindenképpen megérdemli, hogy valódi íróegyéniségként emlékezzünk rá.

Véleményem szerint Lorre sokkal-sokkal jobb kisregényben, mint Rejtő (aki párhuzamosan azzal, hogy népszerűvé vált, tulajdonképpen fel is hagyott a kisformákkal): egy Nagy Károly-féle rövid írás mindig épp addig tart, ameddig kell, fergetegesen mulatságos, s ha az olvasó fogékony az ilyesmire, jólesően romantikus és hősies is. Épp ezért kár, hogy amikor a rendszerváltás után egy ideig mindent kinyomtattak, ami „régen” megjelent, Nagy Károlytól mindig csak hosszabb írások kerültek újra kiadásra. Talán ez okozhatta, hogy Rejtővel ellentétben, akinek a művei már 1956-tól folyamatosan megjelenhettek, s legendája a Kádár-rendszer sanyarú ponyvatörténeti időszakában is élt és hatott, Nagy Károlyt igazából elfelejtettük ismét felfedezni.

Pedig bizonyos szempontból ott volna a helye Rejtő Jenő mellett: s nemcsak azért, mert mindkettejükkel ugyanaz a gyilkos eszme és a második világháborús munkaszolgálat végzett 1942-43-ban. Hanem azért is, mert Nagy Károly szintén jó író volt, aki tovább kísérletezett egy sajátosan magyar műfajjal. S ma is képes kellemes, vidám perceket szerezni annak, aki kézbe veszi a történeteit.

Link
Nagy Károly (Charles Lorre) modern kiadásban megjelent művei
Rejtő Jenő-cikk és linkgyűjtemény

Jegyzetek
(1) Charles Lorre (Nagy Károly): A légió kísértete, Gar-Wind Bt., 2015, 7.
(2) Egy kivételével: a Sivatagi őrjárat már benne volt a Járőr a Szaharában című, 1987-es gyűjteményben is.
(3) A légió kísértete, 150-154, kihagyásokkal, a kötetbeli helyesírással.
(4) A légió kísértete, 108.
(5) A légió kísértete, 196.
Nagy Károly (Charles Lorre) modern kiadásban megjelent művei
Nagy Károly (1909-1942) Rejtő Jenő mellett a legtehetségesebb légiósregény-szerző, aki csak valaha is írt ebben a sajátosan magyarrá vált abszurd és kalandos műfajban, amely már régen messze elszármazott P. C. Wren korábban nálunk is legendássá vált Kék Csillag-sorozatának patetikus hangvételétől.

Nagy Károly 1933 és 1942 között 159 regényt és kisregényt publikált, elsősorban a Nova, Kaland, Csillag, Auróra és Globus, illetve a Világvárosi Regények sorozataiban, elsősorban Nagy Károly, Charles Lorre, Charley Long és Kockás Pierre néven. Hatalmas munkásságáról 2016-ban jelent meg átfogó katalógus és bibliográfia Matulay Sándor szerkesztésében, az Attraktor  Kiadó gondozásában. Ez A magyar ponyva képes bibliográfiája 9. - Rejtő Jenő és Nagy Károly című kötet (Attraktor, Máriabesnyő, 2016), amely az egyes kiadások színes címlapjait is tartalmazza. Mindenkinek ajánlom, aki szereti Nagy Károly (vagy Rejtő Jenő) regényeit, szerezze be ezt a minden eddiginél pontosabb adatokat tartalmazó könyvet!

Én semmiképp sem akarom ezt helyettesíteni, így ebben a bejegyzésben csak azokat a Lorre-regényeket sorolom fel, amelyek azóta modern kiadásban is megjelentek, illetve megadom hozzájuk az eredeti kiadás adatait a fentebb említett könyv alapján. A listákon csak nyomtatott kiadások szerepelnek, mivel ezekhez jelenleg nagyon könnyű hozzájutni, tele velük az antikvár piac (ebookok egyébként a Digi-Book Magyarország és a Hermész Média kiadásában kaphatók az írótól).

Alább két elv szerint rendeztem a címeket. Először sorozatonként szerepelnek a megjelent regények. 1989-90-ben a Népszava és a Markon is indított Nagy Károly-sorozato: Az öngyilkos  századot mindkettőben sikerült kiadni... A Népszava az eredeti szerzőnevekkel hozta ki a címeket, a Markon viszont egy Charley Long-regényt is Lorre-kötetként adott ki, egy eredeti Lorrénak pedig (ki tudja, miért) megváltoztatta a címét... Később a Szukitsnak volt egy hosszabb Lorre-sorozata és két független regény jelent meg. A Fapadoskönyv Kiadó 2010-2011-ben azokat a könyveket adta ki ismét, amelyek 1989 óta egyszer már kiadásra kerültek: a tizenhét közül tizenhármat (a teljes Markon-féle sorozatot, illetve a Népszava és a Szukits könyveinek mintegy felét), továbbá egy korábban már megjelent kisregény-válogatást, a Négy óra az életet. Ezeket a műveket, négy kisregényt ugyanis eredetileg a Hunga Print gyűjtötte össze kötetbe 1994-ben, érthetetlen módon azonban a három Nagy Károly-féle korai kisregényt és egy rövid Lorre-sztorit Koczkás (cz-vel!) Pierre szerzőnév alatt kötötték egybe. Egyébként is, az író összes nevei a legváltozatosabb formákban tűntek fel a könyvcímlapokon.

A második lista épp ezért az eredeti megjelenés sorrendjében, az egyes éveken belül pedig az eredeti címek ábécésorrendjében, az eredeti és átkeresztelt szerzőnevektől függetlenül tartalmazza az újra kiadott regényeket és kisregényeket, majd feltünteti az összes későbbi nyomtatott kiadásukat. Így látható, mi, hányszor, milyen név alatt jelent meg. Egy azonban biztos: Nagy Károly írásainak 1987-ben megkezdődött újra kiadása jó szándékú, de elképesztően véletlenszerű volt, s maradt mindmáig. Mégis, összesen 29 regényt és kisregényt könnye(bbe)n elérhetővé tett a reménybeli olvasók számára.

1. A regények modern kiadásban, sorozatonként, kiadónként
 
Légiós Könyvek (1989-1990)
Kockás Pierre: Az ördög cimborája, Légiós Könyvek, Népszava, 1989
→ eredetileg: Kaland, 1942?
Charles Lorre: A sátánlégió, Légiós Könyvek, Népszava, 1989
→ eredetileg: Kaland, 1942, alcím: Kockás Pierre önállósítja magát
Charley Long: Az öngyilkos század, Légiós Könyvek, Népszava, 1989
→ eredetileg: Modern Könyvkiadó, 1941 
Kockás Pierre: Angyalka rendet csinál, Légiós Könyvek, Népszava, 1990
→ eredetileg: Kaland, 1943 
Kockás Pierre: Lorre meg én, Légiós Könyvek, Népszava, 1990
→ eredetileg: Unio, 1942?
Charley Long: Az elfelejtett erőd, Légiós Könyvek, Népszava, 1990
→ eredetileg: Modern Könyvkiadó, 1941
Charles Lorre: Az ellopott légionista, Légiós Könyvek, Népszava, 1990
→ eredetileg: Nova, 1942, A Nova kalandos regényei 189.

A Markon kalandregény-sorozata (1989-1990)
Charles Lorre: A Szahara rabszolgái, Markon, 1989
→ eredetileg: vitéz Jelenffy Mihály, 1941  
Charles Lorre: Ki nevet a végén?, Markon, 1989
→ eredetileg: valódi címe: Aki utoljára nevet, Mátravölgyi, 1943 
Charles Lorre: Az öngyilkos század, Markon, 1990
→ eredetileg: Charley Long néven, Modern Könyvkiadó, 1941
Charles Lorre: A sárga pokol, Markon, 1990
→ eredetileg: vitéz Jelenffy Mihály, 1941

Új-Régi Könyvek (1992)
Charles Lorre: Kockás szabadságon, Új-Régi Könyvek 5., ENA, 1992
→ eredetileg: Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1941, 1942

A Szukits Szórakoztató regénytára (1993-1997)
Charles Lorre (Nagy Károly): Csontváz kis hibával, Szórakoztató regénytár 3., Szukits, 1993
→ eredetileg: Nagy Károly (Charles Lorre) néven, Nova, 1943
Charles Lorre (Nagy Károly): A vigyorgó légionista, Szórakoztató regénytár 4., Szukits, 1993
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Unio, 1942
Charles Lorre (Nagy Károly): A sivatag démona, Szórakoztató regénytár 8., Szukits, 1993
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940
Charles Lorre (Nagy Károly): A légió kalandora, Szórakoztató regénytár 13., Szukits, 1993
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, Magyari, 1944
Charles Lorre (Nagy Károly): A pokol rabszolgái, Szórakoztató regénytár 17., Szukits, 1993
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, vitéz Rozs Kálmán, 194?
Charles Lorre (Nagy Károly): A kaszás őrvezető, Szórakoztató regénytár 29., Szukits, 1997
→ eredetileg: Nagy Károly néven, Unio, 1943, alcím: Charles Lorre újabb kalandjai

Rejtő Jenő világa (2000)
Charles Lorre (Nagy Károly): Az elsodort lány, Rejtő Jenő világa 3., Radiant, 2000
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Kaland, 1943

A Magyar Ponyva Klasszikusai (2010-2011*)
Charles Lorre (Nagy Károly): A sárga pokol, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Charles Lorre néven, vitéz Jelenffy Mihály, 1941
Charles Lorre (Nagy Károly): A sátánlégió, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Kaland, 1942, alcím: Kockás Pierre önállósítja magát
Charles Lorre (Nagy Károly): A vigyorgó légionista, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Unio, 1942
Charles Lorre (Nagy Károly): Az ellopott légionista, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Nova, 1942, A Nova kalandos regényei 189.
Charles Lorre (Nagy Károly): Az elsodort lány, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Kaland, 1943
Charles Lorre (Nagy Károly): Az öngyilkos század, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Charley Long néven, Modern Könyvkiadó, 1941 
Charles Lorre (Nagy Károly): Csontváz kis hibával, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Nagy Károly (Charles Lorre) néven, Nova, 1943 
Charles Lorre (Nagy Károly): Ki nevet a végén?, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Charles Lorre néven, valódi címe: Aki utoljára nevet, Mátravölgyi, 1943  
Kockás Pierre (Nagy Károly): Az ördög cimborája, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Kockás Pierre néven, Kaland, 1942? 
Nagy Károly (Charles Lorre): A Szahara rabszolgái, AMPK, Fapadoskönyv, 2010
→ eredetileg: Charles Lorre néven, vitéz Jelenffy Mihály, 1941   
Charles Lorre (Nagy Károly): A pokol rabszolgái, AMPK, Fapadoskönyv, 2011
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, vitéz Rozs Kálmán, 194?
Charles Lorre (Nagy Károly): A sivatag démona, AMPK, Fapadoskönyv, 2011
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940
Kockás Pierre (Nagy Károly): Lorre meg én, AMPK, Fapadoskönyv, 2011
→ eredetileg: Kockás Pierre néven, Unio, 1942? 
Koczkás Pierre (Nagy Károly): Négy óra az élet (Vissza az egész, Négy óra az élet, Devan káplárt nem lehet megölni, A király vakációja), AMPK, Fapadoskönyv, 2011
→ eredetileg: Nagy Károly néven, Világvárosi Regények 809., Literária, 1941
→ eredetileg: Nagy Károly néven, Világvárosi Regények 448., Literária, 1937
→ eredetileg: Charles Lorre néven, Aurora, 1941 
→ eredetileg: Nagy Károly néven, Világvárosi Regények 381., Literária, 1937

Kisregények antológiákban, gyűjteményekben
Sivatagi őrjárat, Csempészháború, Az elátkozott erőd = Járőr a Szaharában és más légiós történetek, Sárga Regények 1., Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, 1987, 95-232.
Vissza az egész, Négy óra az élet, Devan káplárt nem lehet megölni, A király vakációja = Kockás Pierre: Négy óra az élet, Hunga Könyvek, Hunga Print, 1994,
Vissza az egész, Négy óra az élet, Devan káplárt nem lehet megölni, A király vakációja = Kockás Pierre (Nagy Károly): Négy óra az élet, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2011 
A légió kísértete, Hárman a Szahara ellen, Sivatagi őrjárat, Az elátkozott helyőrség, Fogadásból a légióban = Charles Lorre: A légió kísértete, Gar-Wind Bt., 2015

2. A regények modern kiadásban az eredeti művek megjelenésének és eredeti címének betűrendje szerint

Nagy Károly: A király vakációja, Világvárosi Regények 381., Literária, 1937
→ =  Koczkás Pierre: Négy óra az élet, Hunga Könyvek, Hunga Print, 1994  
→ =  Koczkás Pierre (Nagy Károly): Négy óra az élet, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2011 
Nagy Károly: Négy óra az élet, Világvárosi Regények 448., Literária, 1937
→ =  Koczkás Pierre: Négy óra az élet, Hunga Könyvek, Hunga Print, 1994   
→ =  Koczkás Pierre (Nagy Károly): Négy óra az élet, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2011 
Charles Lorre: A légió kísértete, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1939, 1942
→ = Charles Lorre: A légió kísértete, Gar-Wind Bt., 2015
Charles Lorre: A légió kalandora, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, Magyari, 1944
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, Szórakoztató regénytár 13., Szukits, 1993
Charles Lorre: A pokol rabszolgái, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, vitéz Rozs Kálmán, 194?
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, Szórakoztató regénytár 17., Szukits, 1993
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2011
Charles Lorre: A sivatag démona, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, Szórakoztató regénytár 8., Szukits, 1993
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2011
Charles Lorre: A sivatagi őrjárat, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, 1942 (Sivatagi őrjárat címen)
→ Sivatagi őrjárat címen = Járőr a Szaharában és más légiós történetek, Sárga Regények 1., Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, 1987
→ Sivatagi őrjárat címen = Charles Lorre: A légió kísértete, Gar-Wind Bt., 2015
Charles Lorre: Az elátkozott erőd, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, vitéz Rozs Kálmán, 1943
→ Lorre regénye néven = Járőr a Szaharában és más légiós történetek, Sárga Regények 1., Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, 1987
Charles Lorre: Az elátkozott helyőrség, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, 1942
→ = Charles Lorre: A légió kísértete, Gar-Wind Bt., 2015
Charles Lorre: Fogadásból a légióban, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, 1942
→ = Charles Lorre: A légió kísértete, Gar-Wind Bt., 2015
Charles Lorre: Hárman a Szahara ellen, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1940, 1942
→ = Charles Lorre: A légió kísértete, Gar-Wind Bt., 2015
Charles Lorre: A sárga pokol, vitéz Jelenffy Mihály, 1941
→ Markon, 1990
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010
Charles Lorre: A Szahara rabszolgái, vitéz Jelenffy Mihály, 1941
→ Markon, 1989
→ Nagy Károly (Charles Lorre) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010  
Charley Long: Az elfelejtett erőd, Modern Könyvkiadó, 1941
→ Légiós Könyvek, Népszava, 1990
Charley Long: Az öngyilkos század, Modern Könyvkiadó, 1941
→ Légiós Könyvek, Népszava, 1989
→ Chares Lorre néven, Markon, 1990
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010
Charles Lorre: Devan káplárt nem lehet megölni, Aurora, 1941
→ =  Koczkás Pierre: Négy óra az élet, Hunga Könyvek, Hunga Print, 1994   
→ =  Koczkás Pierre (Nagy Károly): Négy óra az élet, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2011
Charles Lorre: Kockás szabadságon, Közművelődési Könyv- és Hírlapterjesztő Kft., 1941, 1942
→ Új-Régi Könyvek 5., ENA, 1992
Nagy Károly: Vissza az egész, Világvárosi Regények 809., Literária, 1941
→ =  Koczkás Pierre: Négy óra az élet, Hunga Könyvek, Hunga Print, 1994   
→ =  Koczkás Pierre (Nagy Károly): Négy óra az élet, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2011 
Charles Lorre: A sátánlégió, Kaland, 1942
→ Légiós Könyvek, Népszava, 1989→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010
Charles Lorre: A vigyorgó légionista, Unio, 1942
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, Szórakoztató regénytár 4., Szukits, 1993
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010
Charles Lorre: Az ellopott légionista, Nova, 1942, A Nova kalandos regényei 189.
→  Légiós Könyvek, Népszava, 1990 → Charles Lorre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010
Kockás Pierre: Az ördög cimborája, Kaland, 1942?
→ Légiós Könyvek, Népszava, 1989
→ Kockás Pierre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010
Charles Lorre: Csempészháború, Kaland, 1942
→ = Járőr a Szaharában és más légiós történetek, Sárga Regények 1., Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, 1987
Kockás Pierre: Lorre meg én, Unio, 1942?
→ Légiós Könyvek, Népszava, 1990
→ Kockás Pierre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2011
Nagy Károly: A kaszás őrvezető, Unio, 1943
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, Szórakoztató regénytár 29., Szukits, 1997
Charles Lorre: Aki utoljára nevet, Mátravölgyi, 1943
→ Ki nevet a végén? címen, Markon, 1989
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, Ki nevet a végén? címen, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010
Kockás Pierre: Angyalka rendet csinál, Kaland, 1943
→ Légiós Könyvek, Népszava, 1990
Charles Lorre: Az elsodort lány, Kaland, 1943
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, Rejtő Jenő világa 3., Radiant, 2000
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010 Nagy Károly (Charles Lorre): Csontváz kis hibával, Nova, 1943
→ Charles Lorre (Nagy Károly)  néven, Szórakoztató regénytár 3., Szukits, 1993
→ Charles Lorre (Nagy Károly) néven, A Magyar Ponyva Klasszikusai, Fapadoskönyv, 2010

* A Magyar Ponyva Klasszikusai 14 Lorre-kötete közül 12 ma is kapható ebookban az ipubs oldalán. Ez a felsorolás azonban a nyomtatott formájukat tartalmazza.
2018 és a blog
Auguste De Chatillon: Léopoldine - pirosban
Eljött ennek is az ideje: összegzést készíteni a 2018-as évről, amely a blognak immár a kilencedik éve volt.

A Katherine's Bookstore remekül érezte magát mindvégig. December végére átlépte az 580.000 lekérést. Bár a 2017-es év célkitűzését, minden hónapban pontosan tizenegy (vagy legalábbis egyenlő számú) bejegyzés publikálását nem sikerült ismét megvalósítanom, az összes közzétett posztok száma mégis szinte változatlan maradt. 2018-ban 126 írás jelent meg az oldalon, míg egy évvel korábban 132.

A bejegyzések közül 30 született az ekultura.hu-ra, 96 pedig kifejezetten ide, a blogba. Ez változást jelentett az előző évhez képest, amikor tízzel több ajánlót írtam, az először a blogon publikált írások száma viszont öttel kevesebb volt.

A 96 ide készült poszt közül mindössze 18 volt valamilyen könyvlista vagy bibliográfia, 78 pedig arról szólt, ami a világból érdekelt: könyvekről, filmekről, élményekről és az olvasásról. Nagyon nagy kedvem volt egy-egy témát több nézőpontból szemügyre vevő posztsorozatokat írni, így az írások terjedelme is több esetben  hosszabb volt a megszokottnál.

Publikálás szempontjából a legnehezebb hónapom a február volt, amikor csak 6 bejegyzés tellett tőlem, a legtöbbet pedig áprilisban sikerült posztolnom: 15 bejegyzést. Persze a számok igen csalókák, hiszen sokat dolgoztam előre, így egyes írások csak egy-két hónappal azután kerültek ki az oldalra, hogy valójában befejeztem őket.

Íme az elmúlt kilenc év statisztikája táblázatban:


2017-ben sok-sok klasszikust fedeztem fel újra a lovagregényektől Dante művein át Walther von der Vogelweide verseiig. Ez a sor 2018-ban Petrarca életművével, Hauff meséivel és izlandi regékkel folytatódott. Írtam régi, nekem nagyon kedves témákról és frissen született rajongásokról is. Több posztban foglalkoztam Agatha Christie-vel és csodálatos, megunhatatlan krimijeivel, Philip K. Dickkel és műveivel, a klasszikus pulp fiction legizgalmasabb, alig ismert szerzőivel, szeretett sorozatom, a MesterMűvek új köteteivel... És persze detektívtörténekkel is: történelmi krimikkel, békebeli krimikkel, Sherlock Holmes-folytatásokkal, különleges krimikkel, magyar detektívregényekkel és külföldiekkel...

Kloss-képregényfedél - vörösben
Külön öröm volt számomra, hogy a három nagy vállalkozás, amelyet idén közzétettem, sokaknak tetszett. Júliusban végre elérkezettnek láttam az időt, hogy végre megvalósítsam sokéves tervemet, s posztsorozatot szenteljek a Stauffenberg ezredes vezette, Hitler-ellenes merényletkísérletnek és összeesküvésnek. Nagy örömömre a négyrészes sorozatot, amely részletesen bemutatja az eseményeket, s a témáról magyarul elérhető könyveket és filmeket, fél év alatt mintegy ötszázan látták már.

Ennél is sikeresebb volt a Kockázat című lengyel filmsorozatról, s a főszereplő, Kloss kapitány kalandjairól írt bejegyzés-sorozat. Annak ellenére, hogy egy elképesztően hosszú adatlistát és még szubjektív kedvenc-listáimat is megosztottam az olvasókkal, a témáról szóló posztok június óta több mint ezer lekérést kaptak.

Végül, bár egyelőre Kloss kapitány rekordját még nem érte el, úgy tűnik, 2018 legsikeresebb vállalkozása a Roger Moore (szerintem) legjobb filmjeit bemutató, ötrészes sorozat volt, amelynek első darabját december 7-én publikáltam (eredetileg), mégis, a bejegyzések alig több mint egy hónap alatt meghaladták a félezer olvasást. Függetlenül attól, hogy tudom, ennek egyik oka a varázslatos hívószó - James Bond -, mégis örömmel tölt el, hogy a számomra olyannyira fontos témában sokan olvasgatnak nálam.

Az önálló, nem sorozathoz tartozó posztok közül az alábbi öt volt a legnépszerűbb tavaly:

Robin és Marian - vörösben
1. Frissen jó - Inspiráló fordítások a Helikon Zsebkönyvekben
Imádom a jó fordításokat: ebben a februári írásban pedig egy egész csokorra valót gyűjtöttem össze belőlük, valamennyit az általam nagyon kedvelt Helikon Zsebkönyvek sorozatából.
Képeket nézni talán érdekesebb, mint számolgatni: ez a januári poszt még a 2017 kedvenc könyvei és a 2017 és a blog című összegző bejegyzésnél is népszerűbb volt tavaly.
Egy csodálatos nyaralás emléke is mindörökre hozzákötődik ehhez a pompás kötethez, amelyet nagyon késve fedeztem fel: írni pedig szeptemberben írtam róla.
4. Ponyva a javából - Robert E. Howard: Vörös Szonja
Ebben az évben számos új pulp-szerzőt fedezhettem fel: a legtöbben mégis ezt a januári posztot olvasták a témáról - és Howardról.
Egy meglepő rekorder: hiszen csak két és fél hónapja, novemberben készítettem el ezt a hétmérföldes írást a legkorábbi Robin Hood-balladákról és egy különleges gyerekkönyvről.

A raktárbejegyzéseim közül 2018-ban a legtöbben Kertész Erzsébet könyveiről olvastak, gondolom, hasonló örömmel és nosztalgiával, mint ahogy én megírtam a posztot. Az először az ekultura.hu-n publikált ajánlóim közül pedig itt, a blogon a legtöbben arra találtak rá, amely Selja Ahava Az égből leeső dolgok című regényéről szól: ez volt 2017-ben a 6. kedvenc könyvem.

Roger Moore - pirosban
Ami a jövőt illeti, a terveim jelenleg kissé formátlanok, de nagyon optimisták. Nem is olyan soká egészen biztosan fogok még írni Roger Moore filmjeiről, s a két filmes-könyves világról, amely hozzá (is) köthető - James Bondéról és az Angyaléról. Ezek ugyanis már sokszor elvarázsoltak, most azonban kedvet érzek ahhoz, hogy ne csak rajongjak irántuk, de beszéljek is a rajongásról. Több posztom készülődik Robin Hood kalandjaival kapcsolatban, főképp a nálunk írt, kiadott regényekről, történetekről és a nagy, külföldi klasszikusokról. Adós vagyok még néhány öröm-projekttel: mivel idén végre megtört a jég, és képessé váltam filmekről és tévésorozatokról posztolni, szeretném végre befejezni és közzétenni, amit a Mission Impossible-filmekről, Rafael Sabatini Blood kapitány-történeteiről és megfilmesítéseikről és a második világháború témáját feldolgozó filmekről írok, már hónapok, olykor évek óta. Emellett azt hiszem, 2019 lesz az év, amikor ismét foglalkozom az általam olyannyira nagyra becsült író, Barsi Ödön munkásságával. Egyelőre eddig látok előre, meg persze azt tudom, hogy mintegy harminc könyvről írok / szeretnék írni a közeljövőben, amelyek az olvasmányaim közé tartoztak.

Azt sosem szoktam összeszámolni, hány könyvet is olvastam el az előző évben: sokat. Ami viszont biztos, hogy 2019-ben is így szeretnék tenni: elolvasok, újraolvasok, olvasok... Köszönöm szépen hűséges olvasóimnak, hogy rendszeresen visszajárnak ide olvasni, s köszönöm minden idetévedőnek és idelátogatónak az érdeklődését!
2019-ben is szeretettel várok mindenkit!

2018 kedvenc borítói
Immár negyedszerre szerkesztem listába az elmúlt év szerintem legszebb könyvborítóit. A poszt mégsem a legszebb, hanem a kedvenc jelzőt viseli a címében: biztos vagyok ugyanis benne, hogy még nagyon sok gyönyörű könyv született a magyar nyomdákban a tavalyi évben. Az én listámra azonban csak olyan kerülhet fel, amit olvastam is, továbbá a fedél a hazai kiadáshoz készült, nem átvétel, s így a tervezője is magyar. Íme:

I. Undinė Radzevičiūtė: Halak és sárkányok
Tpoytex, Typotex Világirodalom - Nagy Norbert borítója
A Typotex világirodalmi sorozatának idén hat (többbnyire vaskos) kötete jelent meg, így izgalmas szerep jutott a kedvcsináló borítóiknak. Mind a hat más stílust, hangulatot idézett, de közös volt bennük a váratlanság és egyediség. A litván Radzevičiūtė különleges hangvételű regényének számos halas-sárkányos borítója született már külföldön (néhányat én is összegyűjtöttem), szerintem azonban a magyar sikerült a legjobban. Csodásan illeszkedik a történethez, amelyben a kérdés, lehetséges-e a sárkánynak hallá változni, a nyugati identitásra kérdez rá. A kínai festmények háttér-figura-viszonyát idéző, mégis modern és harmonikus látványt nyújtó sárkányképen csak utólag veszi észre az ember a halfarkat: hogy semmi sem tökéletes...

II. Ivan Turgenyev: Senilia – Prózaversek
Európa - Tabák Miklós borítója
Ezeket a nyírfákat már bizonyára sokan unják, hiszen Turgenyev kötete került 2018-as kedvenc könyveim listájának az első helyére, s szerepelt az Év Könyvei posztomban is. Én azonban egyszerűen képtelen vagyok betelni a belső és külső szépségével. Utóbbit egy színeiben és trükkjeiben is meglepően visszafogott és kiegyensúlyozott füles papírborító adja, fantasztikusan szürke nyírfatörzsek fényképével, mindössze két betűtípusból választott finom, fehér feliratokkal és egy-egy varázslatosan tökéletes, homályosított körrel a címlapon és a hátsó fülszöveg alatt. Mindez felfogható szimbolikusan, emlékezve a Turgenyev-szövegek sejtelmességére - de lehet egyszerűen csak játék a látvánnyal: mindenképpen remekül illik a kötethez.
III. Philip K. Dick: Elektronikus álmok 
Agave - Faniszló Ádám borítója
A megújult Dick-életműsorozattól elválaszthatatlanok Faniszló Ádám minimalista, terekkel-formákkal és azok hiányával játszó borítóképei. Az idei három fedélképből kettőn azonban a különös rajzosság is megjelent: a Jones szerint a világ főalakjának elmosott-elmaszatolt kontúrjai a jelenben létezőből a beláthatatlan jövőbe tolták a jövendőmondó figuráját. Az Elektronikus álmok lírai borítóján pedig (amelyen a Seholsincs bolygó és Az akasztott idegen című novellák illusztrációiból jön létre egységes fedélrajz) a sok éles körvonal határolta forma között kék grafitceruzás víz hullámzik, s szinte pointillista módon hasít lámpafény a sötétségbe. Mindez a kéznek kedves domborításokkal.
IV. Agatha Christie: Temetni veszélyes
Helikon - Tillai Tamás borítója
A Helikon Christie-sorozata ebben az évben is remek újrakiadásokkal és egyedien ötletes fedélképekkel folytatódott, tíz új kötettel. Közülük a Temetni veszélyes nemcsak azzal emelkedik ki, hogy szövege újjászületett Gy. Horváth László fordításának köszönhetően: arra is példát szolgáltatott, hogyan jelenhet meg a rózsaszín egy kötetterven úgy, hogy az mégse változzon női könyvvé. A sorozatban először egy nagy méretű emberalak is feltűnt a képen, játékos geometrikussággal, különleges színfoltokkal: de a hagyományoknak megfelelően Poirot apró kis figurája is szerepel a kompozícióban. Ráadásul a sorozat könyveit továbbra is izgalmas újra és újra kézbe venni a színes "fedélvarrás" finom kidomborodása miatt. 
V. Georges Simenon: Az evertoni órásmester
Agave - Kuszkó Rajmund borítója
Nagyon-nagyon szeretném, ha az Agave Maigret-sorozata nem váltana borítótervet, mielőtt befejeződik. Kuszkó Rajmund terve ugyanis annyira pompásan illik a témához és a formához is (a Simenon-krimik nem vaskosságukkal, hanem hangulatukkal és precíz szerkesztésükkel nyűgözik le az olvasót), s a fedelekre kiválasztott képek mindig olyan tökéletesen erősítik fel a belül olvasható szöveg hangulatát, hogy kár lenne bármit is változtatni rajtuk. Az evertoni órásmesterben nemcsak szerepel egy órás és műhelye, de megjelenik a kérdés is, mit kellett volna másképpen csinálnia egy apának: milyen javításra lett volna szükség, hogy elkerülhető legyen a tragédia. A borítón meg ott egy óra a maga titokzatosságában, javításra várva...

VI. Keith Roberts: Gőzkorszak - Pavane
Metropolis Media - Nagy Gábor borítója
Vannak olyan könyvek, amelyeknek egyszerűen varázslatos a borítójuk, s miattuk muszáj kézbe vennünk az adott könyvet. 2017-ben ilyen volt például Sarah Perry Az essexi kígyója, 2018-ban Imogen Hermes Gowar A hableány és Mrs. Hancockja: hogy sosem szerepeltek egyetlen borítólistámon sem, annak az az oka, hogy a 21. Század kiadásában az eredeti, külföldi borítóval jelentek meg nálunk. A Gőzkorszak fedélterve azonban hazai. És ha őszinte vagyok magamhoz, be kell valljam: eladta nekem a könyvet, amit valószínűleg enélkül nem olvastam volna el. Rendezett kéksége, egyszerre nosztalgikus és cyberpunkos indái (amelyek jobban megnézve fogaskerekek és gépezetek rajzának bizonyulnak), az elmosódott fotó: mindez igazán remek.
VII. Ablonczy Balázs: A miniszterelnök élete és halála - Teleki Pál (1879-1941) 
Jaffa, Modern magyar történelem - Hegyi Péter borítója
A Jaffa sorozata mindig példát mutatott rá, miként lehet úgy csomagolni okos, szakszerű, friss kutatásokon alapuló és megbízható történelemkönyveket, hogy jobban felkeltsék a figyelmet még a bestseller női regényeknél is. Egy Teleki-életrajz fedelére a legjobb a miniszterelnök fényképét tenni: amit azonban a színezés művel ezzel az egyébként is kevésbé ismert fotóval, leírhatatlan - abszolút izgalmas. Kár, hogy ugyanezt a játékot az év végén Károlyi Mihállyal is sikerült eljátszani egy fedélen: habár Hatos Pál Az elátkozott köztársaság című könyve végül is ugyanúgy megérdemli a figyelmet, mint ez a kötet.

Link
2017 kedvenc könyvborítói
2017 legkevésbé tetsző könyvborítói
2015 legszebb borítói
Szép borítók karneválja (2014)