Csupa sci-fi és fantasy - Régi linkek gyűjteménye
Remélem, az alcím senkit nem riaszt el az olvasgatástól, hiszen nem is olyan régi linkekről van itt szó - csak éppen úgy kívánta a ritmus, hogy ez a jelző is itt szerepeljen.
Ezt a linkgyűjteményt azért másolgattam össze, mert amióta kifejezetten érdeklődöm a fantasy iránt, meglehetősen sok ilyen tárgyú írás született a blogon, s rá kellett jönnöm arra is, hogy már korábban is több ilyen kötetről írtam. A science-fiction pedig a kezdetektől megjelent a bejegyzések témajaként.
Így azután ideszerkesztettem minden olyan írásom linkjét, ami fantasy vagy sci-fi könyvvel vagy könyvekkel foglalkozott az elmúlt mintegy négy évben, 2010. május 2-től 2014. április 2-ig. (Hogy miért nem májusig? Mert akkorra évfordulós bejegyzést tervezek...)


Ez mind ódon borzongatás (klasszikus rémtörténet és ősfantasy)
MesterMűvek - Klasszikus alfolyam 2011-2013  
Robert E. Howardtól Clark Ashton Smithig  
Gyönyörűszép borzongás - Clark Ashton Smith: A sír szava
Egy pazar elbeszélő 
Fantasy felfedezéseim - Benyomások Conanról és Kane-ről  
Robert E. Howard, a mester
Jakub Arbes: Szent Xavér
Poe árnya kísért a prágai templomokban
Egy igazi gótikus regény - Matthew Lewis: A szerzetes  
Klasszikus borzongás
Kalandos históriák (Válogatta: Borbás Mária)
Gótikus regények - az ősforrás
Edgar Allan Poe: A fekete macska
Kézbeillő elbeszéléskötet
Edgar Allan Poe: Edgar Allan Poe összes elbeszélése 1-2.

A novella-összes 
Békebeli borzongás - Ódon elbeszélők  
Sir Arthur Conan Doyle, M. R. James, J. S. Le Fanu és más klasszikus rémtörténetszerzők 
A teljes Drakula
Mármint Bram Stokeré, és nem  Bartos Tiboré
Edward Frederic Benson: S beszélt a halott
Rémítő rövidek
Izumi Kjóka: Szentek és démonok 
Klasszikus japán rémtörténetek

 
Ez mind fantasy
Barsoomi kalandok - Edgar Rice Burroughs Mars-regényei 
A sorozatindító bejegyzés
Edgar Rice Burroughs: A Mars istenei 
A 2. kötetről
Edgar Rice Burroughs: A Mars ura 
A 3. kötetről
Edgar Rice Burroughs: Thuvia, a Mars leánya 

A 4. kötetről
Edgar Rice Burroughs: A Mars sakkjátékosai 
Az 5. kötetről
Edgar Rice Burroughs: A Mars géniusza 
A 6. kötetről
Edgar Rice Burroughs: A Mars katonája 

A 7. kötetről  
Barsoomi kalandok még egyszer - Levél a fordítótól
A Mars-sorozat új fordítása
Tarzan, a megunhatatlan 
Edgar Rice Burroughs Tarzan-könyvei
Fantasy felfedezéseim - Jack Vance Haldokló Földje  
Jack Vance-ról hosszabban
Ravasz Cugel alakváltozatai  
Jack Vance könyveinek magyar borítói
Egy kis fantasy Andre Norton-módra 
Egy nő, aki fantasyt ír ... meg sci-fit
MesterMűvek - Fantasy alfolyam 2012-2013
Orson Scott Card, Jack Vance, Jo Walton
Most olvastam 1. - Főleg fantasy
Leigh Brackett, Robert W. Chambers, Tanith Lee, Jack Vance, Sárkányvér-antológia
Most olvastam 2. - Még mindig főleg fantasy
Ambrose Bierce, Glen Cook, Jack Vance, kardok és boszorkányság-antológia
Bíró Szabolcs: Ragnarök  
Fantasyregény, amely komolyan veszi a történelmet
Christian de Montella: Grál - A névtelen lovag
Ifjúsági fantasy Arthur király világából 
Aslan országa - Narnia  
C. S. Lewis ifjúsági fantasy-sorozata
Ismét Narnia - a fordító megjegyzése 
A Narnia krónikái fordítása
Richard Adams: Gesztenye, a honalapító
Egy tökéletes filozófiai regény mesefantasynak álcázva, nyulakkal 
Richard Adams: Gazdátlanok  
Egy majdnem tökéletes filozófiai regény sci-fi-fantasynak álcázva, kutyákkal  
Fantasy felfedezéseim - Raoul Renier Sötét álmok című gyűjteménye  
Amitől újra megszerettem a műfajt
Raoul Renier M.A.G.U.S.-világa  
Renier-ről - első folytatás
Raoul Renier Sötét Mersant történetei
Renier-ről - második folytatás 
Ez is Raoul Renier
Renier-ről - harmadik folytatás 
Fantasy felfedezéseim - Eric Muldoom novellái 
Magyar fantasy-elbeszélések
Borítómustra - Wayne Chapman M.A.G.U.S.-könyvei Gorduinról  
Első M.A.G.U.S.-élményeim
Borítómustra - Wayne Chapman M.A.G.U.S.-könyvei 
További M.A.G.U.S.-élményeim  
7tenger hullámain
Magyar szerzők kalózos fantasyt írnak  
Filamér - A múlt legendás magánnyomozója 
Bogdán István mesekrimije


Ez mind science fiction 
Robbie-tól Daneelig - Isaac Asimov robotjai
Kalandozás Asimov (és mások) robotjai körül
Komoly kalandok kamaszoknak (is) - Az Űrvadász
Isaac Asimov Űrvadász-sorozata
A megtalált sci-fi 
Jack McDevitt Alex Benedict-sorozata
Valerio Evangelisti: Indulj, inkvizítor!
Egy mai sci-fi
Connie Willis: Ítélet Könyve
Egy kortárs fontos-regény 
Fred Hoyle - John Elliot: Androméda
Egy majdnem-kortárs klasszikus
Ignacy Karpowicz: Égiek és földiek  
Egy mesteri regény, amiről még el kell dönteni, sci-fi-e
Interjú Ignacy Karpowiczcsal, az Égiek és földiek szerzőjével
Beszélgetés az íróval
Janusz L. Wiśniewski: Intim relativitáselmélet 
Egy remek elbeszélésgyűjtemény, ahol a sci és a fi csak máz
MesterMűvek - Science Fiction alfolyam 2011-2013 
Piers Anthony, Ursula K. Le Guin, Alfred Bester művei 
Karel Čapek: R. U. R. - Rossum Univerzális Robotjai
A robotok alkotójának drámája
Mihail Bulgakov: Kutyaszív
Groteszk és szovjet sci-fi
Challenger professzor és az angol science fiction  
Sir Arthur Conan Doyle Challenger professzor-sci-fijei
Jules Verne, az író
Aki (nem mellesleg) a sci-fi műfaját is megalkotta
H. G. Wellsről 
Az időgép feltalálója 
Időutazás, ahogy én szeretem...  
Az időutazás filmes, könyves és tudományos feldolgozásai
Ha a Csillagkapuról akarsz olvasni... 
Stargate-könyvek
Victoria Schwab: Az Archívum  
Ifjúsági (YA) könyv egy fantasyvilágból - vagy sci-fiből?
Jonathan Stroud: A sikító lépcső esete
Disztópikus gyerekregény kísértetekkel
G. L. Thompson: Germánia 
Hitleres disztópia


A bejegyzésben sci-firől vagy fantasyról is szó van 
Barsi Ödön - az ismeretlen író
Többek közt sikeres sci-fijeire sem emlékezünk már
Karácsonyi könyveim - és sok biedermeier
Többek közt egy Barsi Ödön-sci-firől
Könyv a filmből, film a könyvből
Többek közt a Cowboyok és űrlények, a Lost in Space és a Stargate könyvváltozatáról
Valamit... a filmkönyvekről  
Többek közt Arthur Bernède Belphegorjáról és Richard Osborne A pusztító című regényéről 
Készüljünk a karácsonyra kedvenc könyvekkel!  
Többek közt Isaac Asimov Szuperneutronjáról és Agatha Christie fantasy-meséiről a Csillag Betlehem felettből
A kétszázadik 
Többek közt az Ötvenedik című antológiáról
A legjobb olvasmányok 2013-ban  
Köztük: Ignacy Karpowicz: Égiek és földiek, Richard Adams: Gazdátlanok, Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók - Bűbájoló történet, Clark Ashton Smith: Gonosz mesék, Jack Vance: Rhialto, a Csudálatos, Edgar Rice Burroughs: A Mars katonája
Az év szeretni való megjelenései  
Köztük: M. R. James: Sötét örökség
Mit várok legjobban a közeljövő könyves megjelenései közül?
Benne: Ray Bradbury: A Toynbee-átalakító, Orson Scott Card: Bűvölet, Alfred Bester: Az arc nélküli ember, Robert E. Howard: Fekete Turlogh és a kelták 
Gyümölcskosár 1.: Kedvenc gyerekregényeim 
Benne: Anatolij Sztaszj: Zöld útvesztő
Márciustól már ezekre is vágyakozhatom
Benne: Bíró Szabolcs: Ragnarök, Piers Anthony: Fthor, Abraham Merritt: Istár hajója, Tristan Garcia: David Browser útja, Jacek Dukaj: Dalok odaátról, Ignaczy Karpowicz: Csuda
Gyümölcskosár 4.: Jó olvasmányok 
Benne: Mary Shelley: Frankenstein és Híres bűnügyi történetek (kísértettörténetekkel)
Gyümölcskosár 8.: Klasszikusokról röviden
Benne: Jakub Arbes: Szent Xavér, Ambrose Bierce: Bagoly-folyó, Edgar Allan Poe: A Morgue utcai kettős gyilkosság, Jules Verne: A jégszfinx
Gyümölcskosár 9.: Sok-sok világirodalom  
Benne: Isaac Asimov: Alapítvány, Ray Bradbury: Szép arany almáit a nap, Julio Cortázar: Nagyítás, Friedrich Dürrenmatt: A fizikusok, Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Gyümölcskosár 10.: Mindenféle magyarok 
Benne: Barsi Ödön: Az űrhajó
Gyümölcskosár 15.: 13+1 ifjúsági regény 
Benne: Lucy Hawking – Stephen W. Hawking: George kulcsa a rejtélyes univerzumhoz
Most olvastam 3. - Három komoly, három szép 
Benne: Howard Phillips Lovecraft összes művei I-III., Brian Jacques: Martin, a harcos
Mindenféle apróságok 
Eric Muldoom könyvének magyar borítójáról

Képek: itt, itt, itt, itt.
0 Responses