Mivel mostanában borzasztóan fárasztóak a napjaim és élni is alig van időm, olyan könyveket keresgéltem a polcomon, amik szinte maguktól olvastatják magukat, kicsik és könnyűek - mégis érdemes őket kézbe venni, sőt újraolvasni is. Így került elő Isaac Asimov Űrvadász-sorozata. S ha már olvasom őket, gondoltam, a figyelmedbe is ajánlom a könyvecskéket, hátha tetszenek majd.

A sorozat születésének története híres és mókás. Az ifjú Asimov már a negyvenes évekre Amerika-szerte elismert és híres sci-fi íróvá vált korai novelláival, a science fiction folyóiratokban folytatásokban közölt kisregényeivel és érdekes esszéivel. 1951-ben végre könyvformában is megjelentette Alapítvány-trilógiája első kötetét is. Tudományos pályájához azonban még éppen csak hozzákezdett: frissen doktorált biokémikusként kapott egy egyetemi állást, abban azonban egyáltalán nem lehetett biztos, hogy tudós főnökei írói pályafutását is toleranciával és türelemmel fogják támogatni. Épp elég volt a Galaktikus Birodalommal foglalkozó korai regények és a teljes Alapítvány folyamatos könyvmegjelenése: nem tűnt okos dolognak a kérdést feszegetni, meddig tűri el az egyetem, hogy fiatal tanerője kutatás helyett még újabb szépirodalmi ("ponyva") műveket irkál. Asimov mégsem tudott nemet mondani kedvenc szerkesztőjének és mentorának, Frederik Pohlnak és kiadójának, a Doubledaynek: amikor arra kérték, írjon egy kamaszoknak szóló kalandregényt, esetleg kalandregényfolyamot, amely később talán tévésorozat alapját is képezheti, természetesen azonnal beleegyezett. Egy feltétele volt: a könyveknek Paul French álnéven kellett megjelenniük.

Így adták ki 1952 januárjában a David Starr, Space Ranger (magyarul: Az Űrvadász) című kötetet, s így aratott óriási sikert anélkül, hogy olvasói sejtették volna, a szerzője Asimov. Ha - esetleg, titokban - az író azt akarta bebizonyítani magának, hogy a műveit akármilyen név alatt, mindenféle marketing-hatás nélkül is kézbe veszik a sci-fi kedvelők, hát, sikerrel járt... Igaz, ha valaki ismerte Asimov jellegzetes, izgalmasan szerkesztő, humoros, de tudományosan alapos és részletező stílusát, elkezdhetett gyanakodni: talán olvasott már valamit ettől a Frenchtől... Nem is beszélve arról, hogy a könyv főhősét Asimov Davidnek nevezte el, akárcsak 1951-ben született kisfiát. De az évtized elején annyi fiatal, ígéretes tehetség tűnt fel a fantasztikus irodalomban, hogy számon tartani is nehéz lett volna. Így aztán szinte senki sem olvasta az Űrvadászt Asimov-könyvként.

További öt regény követte az elsőt: Az aszteroidák kalózai (1954), A Vénusz óceánjai (1954), A Merkúr óriás Napja (1956), A Jupiter holdjai (1957) és A Szaturnusz gyűrűi (1958). A titok a negyedik kötetig tartott ki. Eddigre Asimov véleménye arról, mi a fontosabb számára, a katedra vagy az irodalom, gyökeresen megváltozott. Így azután a Jupiterről írt könyvébe minden kommentár nélkül belevette "szabadalmát", a Robotika Három Törvényét: úgy leplezte le az írói titkot, hogy még botrány sem kerekedett belőle.

Bár a történetek filmre termettek, végül mégsem készült belőlük tévésorozat. S ami még érdekesebb, a sorozatot lezáró könyv, A Szaturnusz gyűrűi sok szempontból tényleg Asimov utolsó regénye lett, legalábbis egy ideig. Leszámítva 1966-ban megjelent filmregényét, a Fantasztikus utazást (Fantastic Voyage), amely egy mára már elfelejtett, Raquel Welch főszereplésével forgatott film forgatókönyvén alapul, az író 1972-ig nem írt több szépirodalmi művet. Ahogy többször is megfogalmazta, rájött, hogy valójában nem a sci-finek és nem is a biokémiának, hanem a tudományos ismeretterjesztésnek akarja szentelni az életét. (Szerencsére a nyolcvanas évek újabb szemléletváltást hozott és a késői művek sokaságát: így aztán mégis zseniális íróként emlékezünk Asimovra, nem pedig mint korán elnémuló ifjú tehetségre vagy a legjobb amerikai gyerekbiblia, esetleg a legmókásabb vicckönyv szerzőjére...)

S hogy milyen is lett French-Asimov kalandsorozata? Először is tényleg izgalmas, kalandos, kamaszoknak kiváló. Mivel azonban én sem tinédzserként olvastam, állítom, felnőtteknek épp olyan izgalmas tud lenni, mint fel nem nőtteknek. Aki Alapítvány- vagy Robottörténetek-mélységű kérdésfeltevéseket vár tőle, valószínűleg csalódni fog, de aki Kavics az égben vagy más Galaktikus Birodalom-könyvek felől érkezik az Űrvadászhoz, körülbelül ugyanazt fogja kapni: izgalmakat, szerethető hősöket, meglepő fordulatokat, nyomozást, összeesküvéseket, problémamegoldást, érzelmeket és még némi tudományt is. Bár néhány tudományos adat már nem helytálló, hisz az ötvenes évek eleje óta óriásit fejlődött a kozmológia és az űrkutatás, Asimov előszóiban helyreigazítja azt, ami már elavult. Másodszor érdekes a regények szokatlan világa. Miután Asimov a legforróbb hidegháború idején találta ki David 'Lucky' Starrt, az űr hősét, természetesen a regények is galaktikus méretekben fenyegető háborúval és kémkedéssel foglalkoznak. Azonban mivel Asimov a szerző, nyugodtak lehetünk, a könyvek sosem csúsznak át a direkt utalások és a politikai ponyvapropaganda világába.

A könyveké nem Asimov megszokott univerzuma. A Föld itt maga tört az élre az űr felfedezésekor, semmilyen űrász bolygótársadalom sem okoz problémákat a történelemben. Az emberiség kirajzott az űrbe, sorra hódította meg a bolygókat, és kupolavárosokat és kutatóbázisokat alapított a Mars szikláin, a Vénusz óceánja alatt (ez az, ami egyébként nem létezik), vagy épp a Merkúron. A kormányzás, a gazdaság és az ellátás kitűnően megoldott: minden bolygó azzal járul hozzá a világállam létéhez, amivel képes. S létezik egy titkos szervezet, a Tudományos Tanács, amely kormányok, hadseregek és politikusok feje felett átnyúlva, mégis csodálatraméltóan bölcsen és önzetlenül őrködik a béke és a jólét felett. Szükség is van rá, hiszen a Szíriusz felől veszély közeleg: az ott élő intelligens társadalom a Földet és birodalmát meghódítással és elpusztítással fenyegeti. Segítőik a legváratlanabb helyeken bukkannak elő: Luckynak elkötelezett és agymosott kémekkel, félreprogramozott robotokkal és az aszteroidákon élő űrkalóz csőcselékkel is meg kell vívnia, mielőtt sor kerülhet a végső összecsapásra a szíriusziak és a földiek között. Szerencsére van egy barátja és segítője, a másfél méteres növésű, de nagy öntudatú marsi, Colos, vagyis Bigman, aki a kalandok mellett a humorról is gondoskodik.

Hogy a történetek egy percre sem unalmasak, az Asimov sziporkázó ötleteinek köszönhető. A kérdésfeltevések mindig izgalmasak, inspirálóak és tudományosak, a megoldás pedig mindig kalandos, de szigorúan logikus. Kit ne érdekelne, hogy léteznek-e nem anyagi intelligens lények, mondjuk energiából? Lehetséges-e számítógépes szimulációval telepatikusan befolyásolni élő szervezeteket? Milyen eszközökkel lehet előidézni egy bolygóközi járványt? Milyen veszélyt rejthet a fejlődő robotika? Hogyan lehet megtalálni egy aszteroidamezőn egy olyan aszteroidát, amelynek egyetlen koordinátáját sem ismerjük? Helyet és pályát tud-e változtatni egy bolygó a Naprendszerben?

Aki kalandot és kikapcsolódást vár a könyvektől, meg fogja kapni. Aki asimovi történetbonyolítást szeretne kapcsolatokról, felelősségről és problémákról, itt megtalálja. Szívesen mondanám még azt is, hogy bármelyik könyv ideális karácsonyi ajándék olvasni szerető fiúknak (vagy lányoknak), de - és ez az egyetlen negatívum - a sorozat magyarul 1992-ben jelent meg a Cédrus Kiadónál, s azóta csak egyetlen, kevésbé kézbeillő kódexkiadása született a Szukits nagy életműsorozatában. Pedig számomra ezekhez a regényekhez az is hozzátartozik, hogy rövidek, aprók, épp kikapcsolódásnyi méretűek. Jó hír viszont, hogy általában minden antikváriumban kaphatók a régi kötetek (1), ha rátalálsz egyre, érdemes megvenni, hiszen a regények önmagukban is érthetők. Jó olvasást!

(1) A Bookline-nál például jelen pillanatban a hatból öt könyv kapható.
(2) A képek a hat magyarul megjelent könyv borítóját ábrázolják, valamint Az Űrvadász első, 1952-es, egy hetvenes évekbeli és egy 1984-es kiadásának címlapját. A kis kép apró csalás, mert 1940-es: Asimovot ábrázolja húszévesen, amikor elismert íróvá vált...