E bejegyzésben azoknak gyűjtöttem össze kedvenc könyveimet, akik szeretik a szellemekkel, rémekkel, kísértetjárta házakkal, titokzatos eltűnésekkel, nyikorgó ajtókkal és rejtélyes átkokkal teli, hamisítatlan angolszász hangulatot árasztó, régimódi horrornovellákat. Joseph Sheridan Le Fanu, Montague Rhodes James vagy Saki mellett olyan híres szerzők is szerepelnek az alábbi kötetekben, mint Wilkie Collins, az egyik őskrimi, A Holdgyémánt szerzője, vagy a halhatatlan Sir Arthur Conan Doyle.

Sir Arthur Conan Doyle, a történelem meg a szellemek
Aki megkedvelte az európai irodalom talán egyik legkedveltebb detektívtörténet-írójának kifinomultan borzongató, körmönfontan logikus és választékosan ironikus Sherlock Holmes-novelláit, valószínűleg előbb-utóbb eljut addig a pontig, hogy szeretne mást is olvasni a neves szerzőtől. Például kiváló sci-fi történeteket a vitathatatlanul zseniális és elviselhetetlenül arrogáns Challenger professzorról. Vagy épp egy-egy szép, romantikus történelmi elbeszélést, amilyen a Napoleon korában játszódó, ma is izgalmas és olvasmányos A nagy árnyék (The Great Shadow, 1892) és Bernac nagybácsi (Uncle Bernac, 1897) című regény vagy a Gerard brigadéros (The Adventures of Gerard, 1900-1903) novellafüzére. De talán az a leghelyesebb, ha először Doyle rémtörténeteivel próbálkozik meg, amelyek között akad a történelemből merítő, régészkedő, múmiás, tengerészeket felléptető, egészen krimiféle, meghökkentő mesére hasonlító, s szellemekkel, médiumokkal és spiritizmussal foglalkozó is. Legegyszerűbb ilyenkor a Jobb nem firtatni című kötethez nyúlni (Delta Vision Kft., Bp., 2011), amely 15 remek történetet tartalmaz a hozzáértő Kornya Zsolt válogatásában, s kiváló, stílusos fordításban. A kiadó új, MesterMűvek sorozata minden szerzőről rövid pályaképet, s minden novelláról rövid, tudós ismertetőt is közöl, így is közelebb hozva a 100-120 éves írásokat a mai olvasóhoz. Aki kézbe veszi, bízvást nem fog unatkozni. Aki a könyvritkaságokat szereti, választhatja az Eri Kiadó kétkötetes, kis példányszámban megjelent, szépséges köteteit is (Eri, Bp., 2006). A Múmiák meg médiumok és A gázember 12 novelláját Tandori Dezső fordította, így Doyle eredeti műveire ugyan kevéssé emlékeztetnek, viszont kellemes, békebeli kalandozásra viszik a meglepett olvasót a 19. század vérfagyasztó díszletei közé. (A Jobb nem firtatniban e kétkötetes válogatás 7 novellája is szerepel, sokkal jobb, szöveghűbb fordításban, ám a maradék 5 így is megéri az elolvasást.) Vajon mi A barna kéz elkeserítő és rettenetes titka? Minek az emlékét őrzi A bőr bortölcsér? Mitől ijesztő A római tárna rejtélye? Hogyan veszett el Thot gyűrűje? Érdemes Doyle-t olvasni és mindenre választ kapunk!

Montague Rhodes James és a régiségbúvár rémtörténet
A barátságos, különc agglegény, a hihetetlenül aprólékos és művelt filológus, a vallás és a konzervatív filozófia iránt érdeklődő egyetemi professzor hazatér a cambridge-i egyetem ódon épületeihez közel álló lakására, kényelembe helyezi magát, tollat ragad - és tovább javítgatja és csiszolgatja a horrornovellát, amelyet karácsony este, egyetlen gyertya fényénél fog majd felolvasni barátainak... A történet állítólag igaz: James szinte minden novellája (nem írt sokat) így készült el. Bennük egy különös, titokteljes, varázslatos világ szellemei jajgatnak, sírnak, másznak be festményekbe és kacagnak ki kastélyablakokon. A szobák és a boszorkányok alakot váltanak, de mindennél félelmetesebbek az ismeretlen eredetű hangok a szomszéd, állítólag üres és bevetett ágy felől... Novelláiban a félelmet és szorongást, a lidércálmok és fóbiák hangulatát remekül ötvözi a kincskeresés, titkosírás-fejtés, az igazság után való nyomozás lelkesítő izgalmaival. Üvegablakok, ódon pergamenek, szépségesen illuminált kódexek, latin szövegek és történelmi dokumentumok vonulnak el az olvasó szeme előtt, ám a rejtélyek színe nem fakult, James megéri az újrafelfedezést. A MesterMűvek sorozat Szellemjárás Angliában kötete (Delta Vision Kft, Bp., 2011) beszerzendő mindazok könyvtárába, akik szeretnek egy esős pihenőnapon besüppedni párnáik közé, falni a történeteket, s időnként gyanakvóan pillantgatni a gyanúsan sötét, homályos szobasarkok felé... S ha elfogyott a könyv, jó tudni, hogy megjelent a következő, Sötét örökség című válogatás!

Joseph Sheridan Le Fanu és a kiábrándító kísértetek
Egy hamisítatlan ír író élete utolsó tíz évében megváltoztatja az angol irodalom történetét: Le Fanu számos mára már elfelejtett "népi" és "gótikus" szöveg után nyergelt át a reális magyarázatot nyerő természetfeletti jelenségek megörökítésére. Ezzel aztán örökre bevonult az angol nyelvű irodalom históriájába. Művei mindig határesetek: lehet őket úgy olvasni, mint olyan történeteket, amelyek kiábrándítják a misztikusra és természetfelettire vágyó olvasót, mert mindent meg tudnak magyarázni szélhámossággal, álnoksággal, rémálmokkal, egyszerű, klinikai őrülettel és lelkiismeret-furdalás kivetítette képekkel. Ám lehet, hogy mindezek mögött mégis ott lapul néhány szellem, kísértet és rém... Nem lehet nem szeretni ódon nyelvű, bonyolult szövésű kisregényeit, amilyen a Fogadó a Repülő Sárkányhoz, az olyan, doktor Hesseliust felléptető, sorra a szerzőhöz kerülő "dokumentumgyűjteményeket", mint a Zöld tea, vagy az eszelősen és erotikusan eredeti vámpírtörténetét, a Carmillát, amely Bram Stoker ihletője is lehetett. Bár azt senki meg nem magyarázza nekem, hogyan kerül Le Fanu kötete az Alexandra hat mű után korai halált halt A krimi gyöngyszemei című sorozatába, a vaskos, vörös vásznas kódex kifejezetten beszerzésre, olvasásra ajánlott, nem utolsósorban szépséges illusztrációi miatt (Fogadó a Repülő Sárkányhoz, Alexandra, Bp., 2006).

Klasszikus rémtörténetek szép és mocskos köntösben
Nem lehet minden szerzőnek saját kötete, nem igaz? Szédítő kalandozást nyújt az őshorror és a jóleső borzongás berkeiben egy-egy jól összeállított elbeszéléskötet is. Amilyen például a Düledék palota (Magvető, Bp., 2009). A Sárközy Bence által óriási szenvedéllyel és nem kisebb hozzáértéssel összeszerkesztett vaskos kötet 590 oldalon 32 szerző 32 muzeális, ám cseppet sem poros rémtörténetét tartalmazza. Olvashatunk Byron regényrészletet, Walter Scott kisregényt, elbeszélést Kiplingtől és Ambrose Bierce-től, Mark Twaintől és Lovecrafttól, Henry Jamestől és Elizabeth Gaskelltől, s a jól ismert Poe-tól éppúgy, mint a - valószínűleg teljesen ismeretlen, de zseniális - Arthur Machentől. Ám akinek ennyi jó kevés, nekiláthat turkálni az antikváriumok "itt minden olcsó" dobozaiban, például hogy előhúzza a halom aljáról az elképesztően ronda (mondhatnám mocskosan kinéző) borítójú, Máté J. György válogatta Angolszász rémtörténeteket (Pallas, Bp., 1988), amely ugyan magán viseli a rendszerváltó könyvkiadás összes gyerekbetegségét, tartalmaz viszont 10 remek novellát egészen jó fordításban Edward Lucas White-tól, Lovecrafttól, Stokertől, Sakitól és M. R. Jamestől. Ha pedig egy vászonkötéses válogatásért is hajlandóak vagyunk könyvtárba vagy antikváriumba menni, mindenkinek ajánlható a 21 rémes történet (Európa, Bp., 1969), amelyet ugyan Hegedűs István idióta, a témából csúfot űző rajzai igyekeznek komolytalanítani, ám amelynek első 13 szövege hamisítatlan békebeli rémtörténet, s mellesleg benne olvasható a Hitchcock-film alapjául szolgáló, modern, ám nem kevésbé ijesztő A madarak is Daphne du Mauriertől.

Folytassa, Holmes!
Végül egy érdekes kötetet szeretnék még ajánlani azoknak, akik a kísértettörténeteket kedvelik és azoknak is, akik Sherlock Holmes kalandjaiért rajonganak. A Kísértetek a Baker Streeten - Sherlock Holmes tanítványai című könyv (Partvonal, Bp., 2006) sajnos szinte az egyetlen magyarra fordított kötet a sokszáz külföldi közül, amelyikben a neves szerzők újabb Holmes-novelláikat gyűjtötték egybe. Érdekessége, hogy benne épp olyan novellák szerepelnek, amelyekben Holmes valamilyen (látszólagos) természetfelettivel kerül szembe. Létezik-e a hullaevő? Kísérthet-e egy orángután? Hát egy könyvtáros? Mire képes egy eb hűsége? Sikerül-e Holmesnak és Watsonnak minden szellemjárásra racionális magyarázatot találni? Miközben szabályos, stílusos Holmes-novellákat olvashatunk olyan mai szerzők tollából, mint Loren D. Estleman vagy Caleb Carr (ő esszével szerepel), mellesleg kedvünkre borzonghatunk is - talán mert a londoni sűrű köd olyan... ködös. Aki azt kívánta, bárcsak Doyle írt volna még 10-15 történetet, biztosan élvezni fogja ezt az irodalmi csemegét.

Olvasásra fel tehát! Várnak az ódon elbeszélők, vár a békebeli borzongás!