2012. április 5., csütörtök
Ritkán szeretek igazán személyes élményeket megosztani könyvekkel kapcsolatban, de ha a Narnia krónikáiról van szó, azonnal eszembe jut egy nyaralás, egy kis, katolikus könyvesbolt, az ajándékozás izgalma, a meleg napsütés, s vénséges vén autónk hátsó ülésének keleti kényelme, ahol hátradőlve kezdtem olvasni Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrényt... Így ismerkedtem meg C. S. Lewis csodaországával.Amikor megkaptam az első és a második kötetet, azonnal végigolvastam őket. Gyerekként nagyon büszke voltam magamra, hogy a könyvek bizonyos részeinél bibliai párhuzamok is eszembe jutottak. Ám ami a legjobban lebilincselt, a kötetek stílusa volt. A történet egyszerre volt ismerősen realista és távolian mesés, a cselekmény mitikussága, szimbolikussága nem tette tönkre kalandosságát, sőt, inkább csak fokozta az izgalmakat, az elbeszélésmód pedig, amelyből hol kiszólt hozzám, az olvasóhoz egy nyájas, professzoros narrátor, hol pedig hosszú, szemléletes leírások elevenedhettek meg a szemem előtt, annyira ismerős volt, mégis annyira titokzatos. Milne Micsoda négy
napján, Travers A csudálatos Maryjén, Kipling Riki-tiki-tévijén, Carroll Alicén, Mark Twain Koldus és királyfiján és hasonló könyveken edződve úgy éreztem, hogy ismerem ezt az elbeszélőstílust, sőt, a hol kedélyes, hol pengeélesen pontos és találó jelzőkkel bemutatott, hol ironikus, hol varázslatos angol világot is. Mégis más volt ez a könyv: mert Aslan megjelenése, azok a pontok, ahol a szimbolikusság túlfut egy gyerek filozófiai képességeinél, igazi titkot rejtettek. Rengeteget lehetett rajtuk gondolkozni. És nemcsak a Bibliára alapozva. Mindkét könyv maga volt a varázslat.Felnőttebbként is folyamatos újraolvasója maradtam a regényeknek. Közben hozzájutottam az Utazás a tengeri cirkálónhoz, a harmadik könyvhöz is, amely különösen tetszett: igazi teljességérzés volt minden kérdésre választ kapni, amit csak felvetett a nagy utazás, s mégis ottmaradni a legizgalmasabb varázslatok közepén. Ezután jött Az ezüst trón - és már nem volt megállás. Számomra hosszú évekre ez maradt Narnia: különös, szépséges, nosztalgiával felidézett olvasgatás világa, melyet Kohl Attila, Palásti Erzsébet, Cserna Tamás és Dönti Károly titokteljes, különös
rajzai segítettek megteremteni.Amikor azután elkészült az első Narnia-film és áradni kezdtek hozzánk a matricás albumok, foglalkoztatókönyvek, az évekkel azelőtti BBC-tévéváltozat felvételei, s persze maga a hatalmas, látványos, véres, grandiózus (s engem mellesleg tökéletesen hidegen hagyó) film, kezdtem úgy érezni, hogy valaki betört a titkos kertembe és átgázolt rajta. Az én Narniám nem ilyen volt. A film jóvoltából jutott azonban eszembe, hogy összegyűjtsem az egész új sorozatot, s így végigolvassam Narnia krónikáit. Furcsa ismerkedés volt, hiszen le kellett győznöm az előítéleteimet, meg kellett szeretnem azokat a gyerekkönyveket is, amelyek nem tartoztak a gyerekkoromhoz.
Úgy érzem, sikerült. Még mindig úgy gondolom, hogy a legjobb könyv a legelső, Az oroszlán, a boszorkány és a (különös) ruhásszekrény. Ám imádom a Caspian herceget, A Hajnalvándor útját, Az ezüsttrónt és a katartikus A végső ütközetet is. Biztos vagyok benne, hogy - akármennyire is így jelent meg a legújabb angol kiadásban, amely bölcselkedő marketingszövegével elhiteti, hogy egyedül ez az üdvözítő megoldás, s az új magyar kiadásban is - első olvasáskor szigorúan tilos kronológiai sorrendben végigvenni a regényeket, ha ugyanis A varázsló unokaöccse dublettes eredetmítoszát Az oroszlán... előtt olvassa el valaki, utóbbi meglepő epizódjainak 90 százaléka nem fogja meglepni, így elromlik a varázslat, előbbi "aha, most már értem"-felismerései pedig nem fognak bekövetkezni, így az eredetmítosz érdektelenné válik... Végül úgy vélem, hogy A ló és kis gazdájának a világon semmi (igazi) köze nincs a sorozathoz, s bár jó regény, élveztem és megkedveltem, fogalmam sincs róla, miért nem írt Lewis egy másik, keleties gyerekkönyvet Narnia nélkül, miért nyomorította be a sorozatába ezt az abból szimbolikájában és meseszövésében is kilógó sztorit.
Ám legyen akárhogy is, Narnia csodálatos világa hosszú-hosszú időkig a gyerek- és felnőttirodalom kincse marad. Olyan könyvsorozat, amelyet korszaktól és korosztálytól függetlenül mindenki szerethet. Egy regényfüzér, amelyet érdemes újra és újra elolvasni a rejtélyért, a titkokért, a varázslatért és azért, mert benne egy a miénknél kavargóbb és mesésebb, ám ahhoz hasonlóan veszélyekkel fenyegető birodalom tárul fel, amelyben azonban mindig ott a remény, hogy Aslan felbukkan. S akkor cseppet sem giccsesen, sőt, inkább magától értetődően győz az igazság, a béke és a szeretet. Hát nem egy ilyen világban szeretnénk élni mindannyian?
Szubjektív megjegyzések, csak elszántaknak: Ami azonban a fordításokat illeti, két dolog elszomorított. Az új kiadás két magyarítója, Háy János és Liszkay Szilvia a legtöbb kötetben egyszerűen átdolgozták az első kiadás kötetei fordítójának, K. Nagy Erzsébetnek a szövegét. Az átdolgozás szükséges volt, hiszen néhány pontatlanság került a régi változatba. (Más kérdés, hogy ezt a könyvek első kiadásban elfelejtette jelezni a kiadó, de később pótolták ezt a jogi hiányt.) Szimbolika szempontjából nem mindegy például, hogy egy vörösbegy vagy egy nyuszi vezeti a társaságot az első regényben a helyes nyomra. Számos apró félrefordítás is javításra került az új változatban, s több új megoldás született. Tetszik, hogy csodatorta helyett újabban török csemegét eszik Edmund (bár magyarázza meg valaki, hogy kerül abba krém...) Jó megoldás Reepicheep
egeret Hős Czincz Vitéznek nevezni a második és harmadik mesében. Azon azonban már elgondolkoztam volna, hogy ha Lewis egyes földrajzi és személyneveit lefordítom, míg másokat nem, nem lesz-e ez zavaró az olvasó számára, akinek hol beszélőneves-magyaros, hol angolos világban kell majd otthon éreznie magát. Például a Caspian herceg nemesurait a régi változat Belizarnak, Uvilasnak, Passaridnak, Arliannak, Erimonnak és Beaversdamnek nevezi, az új viszont Belisarnak (s-sel), Uvilasnak, Passaridnak, Arliannak, Erimonnak és Hódlakinak. Vagyis miközben a magyaros formában is létező Belizar visszaangolosodik, a sok angolos-varázslatos név közé egy magyar kerül. Ám legyen, amit lehet, fordítsunk le: csakhogy két oldallal később Archenland szerepel (szerintem helyesen, mert a Boltívek országa ostobán hangzana). Mégis az új fordítás az ilyesmikben összességében rendkívül következetlen.
egeret Hős Czincz Vitéznek nevezni a második és harmadik mesében. Azon azonban már elgondolkoztam volna, hogy ha Lewis egyes földrajzi és személyneveit lefordítom, míg másokat nem, nem lesz-e ez zavaró az olvasó számára, akinek hol beszélőneves-magyaros, hol angolos világban kell majd otthon éreznie magát. Például a Caspian herceg nemesurait a régi változat Belizarnak, Uvilasnak, Passaridnak, Arliannak, Erimonnak és Beaversdamnek nevezi, az új viszont Belisarnak (s-sel), Uvilasnak, Passaridnak, Arliannak, Erimonnak és Hódlakinak. Vagyis miközben a magyaros formában is létező Belizar visszaangolosodik, a sok angolos-varázslatos név közé egy magyar kerül. Ám legyen, amit lehet, fordítsunk le: csakhogy két oldallal később Archenland szerepel (szerintem helyesen, mert a Boltívek országa ostobán hangzana). Mégis az új fordítás az ilyesmikben összességében rendkívül következetlen.
Ennél azonban zavaróbb az, hogy az új szöveget helyenként mintha gyengeelméjűeknek írták volna át: szaggatott, néhány szavas, rövid mondatokká tagolva szét a lendületes, lebilincselő formát. Máshol a szöveg ízei vesznek el, pl. Peter, a legidősebb, néha valósággal apaszerepet játszó, megfontolt kamaszfiú ugyanolyan bonyolultságú mondatokban beszél, mint Edmund, a nyafogó kisebb fiú, vagy Lucy, az apró, legkisebb lány. Egy helyen például Peter a régi változatban a következőt mondja: "Egyébként is úgysem hallanak semmit! Körülbelül tíz perc kell, hogy lejuthass az ebédlőbe, nem beszélve a közbeeső sok lépcsőről és egyéb kitérőkről." Az új szövegben ugyanez: "Különben sem hallanak semmit! Az ebédlő innét tíz perc gyalog. 
Folyosók, lépcsők..." Egy másik példa, a megállíthatatlanul, közbevetésekkel előrehömpölygő régi narrációra: "Lucy még soha ilyen barátságos helyen nem járt. Száraz, meleg barlang volt, vöröstéglás falakkal. Szőnyeg borította az alját, két szék állt középen ("Egy nekem, egy a barátomnak" - magyarázta Tumnus.), egy asztal, egy tálalószekrény edényekkel, a kandalló, fölötte lógott egy öreg Faun szakállas képe. Az egyik sarokban Lucy egy ajtót vett észre. ("Biztosan a hálószobába nyílik" - gondolta.)" Tisztában vagyok vele, hogy lenne mit javítani a fenti szövegen, azonban megállíthatatlan és rabul ejti a figyelmet. Az új változat a közbevetések "rendetlenségét" sajnos nem őrzi meg. Bár választékosabb, helyenként túlbeszélt, a közbevetések pedig eltűntek: "Lucy eddig még soha ilyen barátságos helyen nem járt. Száraz, meleg barlang
volt, a falak vörös téglával kirakva. A padlón szőnyeg, középen, az asztal mellett két szék állt. "Egy nekem, egy a barátomnak" - magyarázta Tumnus. A falnál tálalószekrény edényekkel tele, a kandalló fölött, a falon öreg, szakállas faun képe lógott. Az egyik sarokban Lucy egy ajtót vett észre. "Biztosan a hálószobába nyílik" - gondolta." Helyenként a humor is elvész. A hipochonder Edmund naplója például így szól a régi változatban: "Emberemlékezet óta az első nap, hogy írni tudok. 13 napon át, éjjel és nappal dühöngött a vihar. Én biztosan tudom a napok számát, mert pontosan megszámoltam. (A többiek szerint csak 10 nap volt.) Nem mondom, kellemes az utazás olyan emberek társaságában, akik még ilyen szinten sem tudnak számolni! (...) Egyik éjjel, amikor az árboc kettétört, bár egyáltalán nem éreztem jól magam, mégis arra kényszerítettek, hogy kimenjek a fedélzetre (abban a gyilkos időben), és úgy dolgozzam nekik, mint egy rabszolga. Lucy még azt merte hazudni nekem, hogy Reepicheepet akarták megkérni, de túl gyönge és kicsi volt a feladathoz. Nem veszi észre, hogy ez a rút állat az orránál fogva vezeti nemcsak őt, hanem az egész társaságot. Ekkora lány és annyi esze sincs, mint annak a nyamvadt egérnek!" Ugyanez az újban: "Hosszú idő után az első nap, hogy újra írni tudok. 13 napon és
éjszakán keresztül tomboló hurrikánban száguldottunk. Ezt onnan tudom, hogy pontosan számoltam, noha a többiek azt állítják, csak 12 napig tartott. Igazán remek, hogy olyanokkal kell részt vennem ezen a veszélyes úton, akik még számolni sem tudnak! (...) Azon az éjszakán, amikor letört az árbocunk (már csak egy csonk van a helyén), bár egyáltalán nem éreztem jól magam, kényszerítettek, hogy mint egy rabszolga dolgozzak. Lucy belökte az evezőjét, és azt mondta, Czincz Vitéz örömmel átvenné, csakhogy kicsi hozzá. Nem veszi észre, annak az undok dögnek minden tette magamutogatás. Lucy még kislány, de azért lehetne ennyi esze." Rövidebb, sótlanabb, s sikerült egy értelmetlen félmondatot és két vonzathibát is belekeverni.
Folyosók, lépcsők..." Egy másik példa, a megállíthatatlanul, közbevetésekkel előrehömpölygő régi narrációra: "Lucy még soha ilyen barátságos helyen nem járt. Száraz, meleg barlang volt, vöröstéglás falakkal. Szőnyeg borította az alját, két szék állt középen ("Egy nekem, egy a barátomnak" - magyarázta Tumnus.), egy asztal, egy tálalószekrény edényekkel, a kandalló, fölötte lógott egy öreg Faun szakállas képe. Az egyik sarokban Lucy egy ajtót vett észre. ("Biztosan a hálószobába nyílik" - gondolta.)" Tisztában vagyok vele, hogy lenne mit javítani a fenti szövegen, azonban megállíthatatlan és rabul ejti a figyelmet. Az új változat a közbevetések "rendetlenségét" sajnos nem őrzi meg. Bár választékosabb, helyenként túlbeszélt, a közbevetések pedig eltűntek: "Lucy eddig még soha ilyen barátságos helyen nem járt. Száraz, meleg barlang
volt, a falak vörös téglával kirakva. A padlón szőnyeg, középen, az asztal mellett két szék állt. "Egy nekem, egy a barátomnak" - magyarázta Tumnus. A falnál tálalószekrény edényekkel tele, a kandalló fölött, a falon öreg, szakállas faun képe lógott. Az egyik sarokban Lucy egy ajtót vett észre. "Biztosan a hálószobába nyílik" - gondolta." Helyenként a humor is elvész. A hipochonder Edmund naplója például így szól a régi változatban: "Emberemlékezet óta az első nap, hogy írni tudok. 13 napon át, éjjel és nappal dühöngött a vihar. Én biztosan tudom a napok számát, mert pontosan megszámoltam. (A többiek szerint csak 10 nap volt.) Nem mondom, kellemes az utazás olyan emberek társaságában, akik még ilyen szinten sem tudnak számolni! (...) Egyik éjjel, amikor az árboc kettétört, bár egyáltalán nem éreztem jól magam, mégis arra kényszerítettek, hogy kimenjek a fedélzetre (abban a gyilkos időben), és úgy dolgozzam nekik, mint egy rabszolga. Lucy még azt merte hazudni nekem, hogy Reepicheepet akarták megkérni, de túl gyönge és kicsi volt a feladathoz. Nem veszi észre, hogy ez a rút állat az orránál fogva vezeti nemcsak őt, hanem az egész társaságot. Ekkora lány és annyi esze sincs, mint annak a nyamvadt egérnek!" Ugyanez az újban: "Hosszú idő után az első nap, hogy újra írni tudok. 13 napon és
éjszakán keresztül tomboló hurrikánban száguldottunk. Ezt onnan tudom, hogy pontosan számoltam, noha a többiek azt állítják, csak 12 napig tartott. Igazán remek, hogy olyanokkal kell részt vennem ezen a veszélyes úton, akik még számolni sem tudnak! (...) Azon az éjszakán, amikor letört az árbocunk (már csak egy csonk van a helyén), bár egyáltalán nem éreztem jól magam, kényszerítettek, hogy mint egy rabszolga dolgozzak. Lucy belökte az evezőjét, és azt mondta, Czincz Vitéz örömmel átvenné, csakhogy kicsi hozzá. Nem veszi észre, annak az undok dögnek minden tette magamutogatás. Lucy még kislány, de azért lehetne ennyi esze." Rövidebb, sótlanabb, s sikerült egy értelmetlen félmondatot és két vonzathibát is belekeverni.
Épp ezért azoknak, akik a könyvek megszállottjaivá váltak, melegen ajánlom a régi változatokat is különös rajzaikkal és kedves eredeti szövegükkel. Érdemes kipróbálni, vajon melyik tetszik jobban.
Link:
C. S. Lewis Narnia regényei
Link:
C. S. Lewis Narnia regényei
Kedves Katherine!
Érdeklődéssel olvastam írását a Narnia sorozattal kapcsolatban. Kérem, engedjen meg nekem egy-két megjegyzést. Az első fordításba nem csupán néhány pontatlanság került, hanem hemzsegett a szarvashibáktól, félrefordításoktól. Az Ön által említett nyuszi-vörösbegy tévedés, (a robin és rabbit szavak összetévesztése) csak egy volt a sok közül. Ez a hiba azért is nehezen érthető, mert a szövegben használt „repül’ ige egyértelműen arra utal, hogy madárról van szó. Csak még egy hasonlót említek meg: egy helyütt azt olvashatjuk, hogy a palota falait pávatollak díszítették, tehát angolul: peacock feathers. Az első fordító ezt úgy ültette át magyarra, hogy a falakat pávák ősatyáinak képei díszítették. Az apa, a „father” szó valóban alig tér el a „feather”-től. Azonban képekről, ősökről nem tesz említést a szerző. Nem csak ilyen jellegű tévedések voltak K. Nagy Erzsébet munkájában, hanem helyenként saját mondatokkal "kiegészítette" az eredeti művet. Éppen az aránytalanul sok munka, ami az átdolgozással járt, késztetett bennünket arra a szerkesztővel, Háy Jánossal, hogy a negyedik kötettől már új fordítás szülessen az első szöveg felhasználása nélkül. Mindez a könyvek impresszumából egyértelműen kiderül.
Végül köszönöm, hogy megfogalmazta észrevételeit a fordításommal kapcsolatban.
Üdvözlettel: a fordító
Tisztelt fordító!
Köszönöm szépen a reakcióját: megtisztelő, hogy leírta a véleményét!
Észrevételei elgondolkoztattak saját, szubjektív megjegyzéseimmel kapcsolatban. Úgy gondolom, a blog olvasóit nem csak hozzászólásképpen érdekelheti az Ön reakciója, ezért június 4-i dátummal rövid bejegyzéssé alakítottam.
Üdvözlettel:
Katherine