Sir Arthur Conan Doyle a mai olvasóközönség számára az az író, aki megalkotta Sherlock Holmest. Nem a zseniális magándetektív azonban az egyetlen figyelemre érdemes figurája. Aki még nem találkozott vele, ideje, hogy megismerkedjen - Challenger professzorral!

George Edward Challenger antropológus és zoológus professzor, egyetemi tanár. A világ legellentmondásosabb embere: végtelenül gyöngéd és mérhetetlenül erőszakos, rendkívül kitartó és meglepően türelmetlen, vitathatatlanul zseniális és kirívóan arrogáns. Személyisége lehengerlő, megjelenése impozáns. Feje hatalmas, szakálla kékes árnyalatú fekete, ásó alakú és egészen a mellkasáig ér, így a professzor leginkább egy asszír bikára emlékeztet. Nem csoda, hogy hangja is olyan, mint a bikabődülés. Bozontos szemöldöke alól okos, szürkéskék szemekkel nézi a világot. Intelligens, merész, fiatalos, energikus, szemtelen és tapintatlan. Önmagán kívül látszólag senkit sem szeret, feleségéért, lányáért és barátaiért mégis feláldozná az életét is. Ráadásul meg van győződve róla, hogy rajta kívül senki másnak nem lehet igaza és többnyire így is van.

Aki egyszer találkozott vele, többé nem tudja elfelejteni. Legalább olyan emlékezetes alak, mint Holmes. A szakterülete azonban nem a bűnüldözés, hanem a természettudomány. Conan Doyle öt kalanddal ajándékozta meg (Az elveszett világ, A mérgező övezet, A köd birodalma, Amikor a világ sikoltott, A dezintegrátor), s Challenger professzor történeteiben olyan örökzöld science fiction témákat dolgozott fel, amelyek máig állandó bázisát jelentik a tudományos-fantasztikus könyveknek és filmeknek. Kérdésfeltevései most is izgalmasak és távlatosak:
Lehetséges volna, hogy a távoli Dél-Amerikában létezik egy titkos, hegyek veszedelmes karéjával övezett völgy, ahová bemerészkedve az ember háborítatlanul ott élő dinoszauruszokkal és ősmajmokkal találkozhat? Elkövetkezhet-e egy tudományos szempontból tökéletesen megalapozott világvége (egy mérgezett éterfelhőnek köszönhetően)? Létezik-e egy ismeretlen szellemi világ az orvostudományok megismerte testi világ és a lélek az egyházak által már felderített birodalma között? Képesek lehetünk-e alkotórészeire bontani, "dezintegrálni", majd ismét összeállítani az anyagi dolgokat, mondjuk egy személyt? Mi van a földgolyó belsejében?

Amennyiben modern, tudományos elméknek hisszük magunkat, persze vállat lehet vonni a kérdések hallatán. Nem, sehol sem élnek őslények a Földön, még Dél-Amerikában sem. Mostanában nem várható világvége, főleg nem az éternek köszönhetően, amelyet a jelen kozmológiai elméletei eltüntettek a világegyetemből. A spiritizmus ostobaság. A dezintegráló gép lehetetlenség. És: tudjuk, mi van a Föld belsejében. Csakhogy - szerencsére - Doyle sci-fijei ennél jóval többet adnak.

Először is lebilincselő visszacsöppenni a múlt század tízes és húszas éveibe. Az első könyv, Az elveszett világ 1912-ben íródott, még a Nagy Háború (vagyis az első világháború) előtt. Az utcákon kocsik és hintók járnak, de a vasút már mindenhol ott zakatol. A hölgyek hosszú szoknyát viselnek, de egyre önállóbbak. A darwinizmusban sokan nem hisznek még, de az ember fejlődésének tudományos története már mindenkit érdekel. A lordok vadászni sietnek, az újságírók a klubjukba. Akik elhajóznak Dél-Amerikába, "az új világ előretolt őrszemei"-nek számítanak. Egy négert nyugodtan vadembernek nevezhet magában az, aki aztán megmenti az életét. A földrészek közti hírközlés még akadozik, de az újságolvasók tábora egyre nő. Az átlagemberek is szívesen mennek el tudományos előadásokat hallgatni, ha másért nem, hát hogy bekiabáljanak, amikor a szónok beszélni kezd. Az egész társadalom a spiritizmus lázában ég: asztalt táncoltat, médiumokat fogad vagy leplez le, kísértethistóriák után nyomoz, lélekegyházakba jár imádkozni, aztán meg a bíróságra, ahol médiumok ellen folyik eljárás. Az emberek imádják a politikai botrányokat. A regényszövegek pedig még ráérősen, kellemesen, csevegően és ízesen folydogálhatnak előre, úgy sem ül le a cselekmény...

Másodszor Doyle nemcsak beavat saját korának egyes pillanataiba és problémáiba, de lebilincselően bánik a tudományos tényekkel is. A mai olvasó számára már egyértelmű lehet, hogy Challenger (aki a könyvekben tulajdonképpen tévedhetetlen) néha téved: hiszen a science fiction mindig csak következtetett választ ad az általa feltett kérdésekre, és csak kora tudományosságából indulhat ki. A Challenger-könyvek megírása után a tudomány olyan fejlődésen és változáson ment keresztül, annyi mindenre rájött, hogy a történetek befejezése nem is lehet helytálló. Csakhogy - mint minden jó sci-finél - e regények esetében a kutyát nem érdekli, mekkora a valószínűsége, hogy egy vulkánkitörésnek köszönhetően kiemelkedő gránitszikla kiszakadjon a körülötte lévő földrészből, és megőrizze a jurakor élővilágát. Legkésőbb a titkos térképrajzolás, az expedíció kísérőinek árulása, vagy a majomemberek megjelenése elsöpri az olvasó minden aggályát: jöhetnek a szépszavúan, izgalmasan elbeszélt kalandok és felfedezések. Ugyanígy döbbenetes elolvasni, hogyan nézett ki a megfulladt világ. És a pokolba azzal, éterfelhő, vagy más tette ezt. Ráadásul mindig vannak olyan részproblémák, amik külön is érdekesek. Például vajon mit jelent az, hogy az elveszett juravilág Challengerék érkezése után háborússá válik: hőseink beavatkozása megvédi az egyik embercsoportot a másiktól? Elindul talán egy evolúciós-civilizációs fejlődés épp ezért? S ha igen, nem sérült-e a be nem avatkozás tudományos eszménye? Vagy vajon másképp viselkednénk-e méregövezetes, apokalipszissel fenyegető tudományos helyzetben, mint London Doyle regényében? S akár hiszünk a spiritizmusban, akár nem (én nem), Doyle körképe mindenképpen érdekes, elkötelezett, de részletes képet nyújt e hit virágkorából.

Challenger és barátai pedig ellenállhatatlan figurák. A történetek elbeszélője Edward Malone, a becsületes és bátor újságíró, az igazi modern értelmiségi. Kissé felületes, könnyelmű, humoros és túlontúl jószívű, de ha kell, okos, tántoríthatatlan és megbízható. Állandó szereplő még Sir John Roxton, az igazi gyarmati figura: erős, bátor, rettenthetetlen vadász, aki oroszlán-, orrszarvú- vagy tigrisvadászatra ruccan ki a birodalom távoli tájaira, de mellesleg arab rablóbandák, rabszolga-kereskedők és vérengző indiai fanatikusok között is rendet vág szigorúan titkos küldetései során. Végül két regényben is főszerepet játszik Summerlee professzor, Challenger barátja, egykori ellenlábasa, egy magas, csontsovány, aszkétakinézetű ember, aki a világ leghűségesebb barátja tud lenni, ha akar. A szereplők személye biztosítja az állandó humort is. A professzor végtelen önteltsége ("Most már biztos kezekben vannak. Nem fognak kudarcot vallani, ha el akarják érni a céljukat. Ettől fogva én állok az expedíció élére..."), Malone fanyar iróniája ("Elismerem, elég heves természetű vagyok. Attól tartok, ezt ön is megtapasztalta. - mondta a professzor. Válaszképpen csak némán megtapogattam a szemem feldagadt környékét."), Lord Roxton talpraesett realizmusa ("- Végül a jó győz. Ez az én tapasztalatom az életben. - Lord John Roxton erre tagadólag rázta a fejét - Ha a jó győz is, átkozottul sokat kell erre várni, s a legtöbben közülünk nem is érik meg, hogy célhoz ér.") legalább olyan szórakoztató, mint amikor a mérgező gáz hatására a tekintélyes Summerlee professzorból kibújik az ezer éve eltemetett gyerek:
"- Önök száraz tudósnak ismernek. El tudja képzelni, hogy valamikor nagy népszerűségnek örvendtem több óvodában is, mint állathangutánzó? Lehet, hogy az út további részében kissé elszórakoztathatnám önöket. Szeretnék hallani, hogy kukorékol egy kakas? - Nem, uram - mondta Lord John, aki még mindig erősen meg volt sértődve -, engem csöppet sem szórakoztatna a dolog. - Na jó, viszont a tyúk kotkodácsolását is átlagon felüli módon tudom utánozni. Akarja hallani?"...
Kedvenc mondatom pedig így hangzik: "Ne! Ne emlegessen itt nekem elefántokat Dél-Amerikában! Még a mai oktatás színvonala mellett se..."

A Challenger-történetekkel Doyle bebizonyította, hogy nemcsak a klasszikus krimiirodalom nagy írói, hanem a klasszikus sci-fiszerzők között is ott a helye. Challengernek pedig - a könyvespolcokon.

Ui: Aki hamarjában szeretné beszerezni az összes Challenger-sztorit, átfedések nélküli kiadásban és érthető, modern, teljes fordításban, annak az Opus kiadó Az elveszett világ és más elbeszélések (2007) illetve a Lazi kiadó A köd birodalma (2007) című könyveit ajánlom. A Raktárban igyekeztem összeállítani egy teljes bibliográfiát a Challenger-történetek magyar kiadásairól azok számára, akik csak eggyel szeretnének megpróbálkozni.
Ui2: Az első képen Sir Arthur Conan Doyle látható Challenger professzornak öltözve. A zseniális úriembert egyébként olyan színészek játszották már el filmen vagy rádióban, mint Claude Rains, Basil Rathbone (az egyik leghíresebb filmes Sherlock Holmes!), John Rhys-Davies vagy Bob Hoskins.