Mindenki ismeri Jules Verne-t. Ha azt gondolod, te mégsem, idézz fel magadban egy viszonylag vastag könyvet, amiben a nemes lelkű, önfeláldozó hősök kalandok, kavargás és szép, 19. századi stílusú illusztrációk között elutaztak valahova. Ha van ilyenről olvasmányemléked, fogadok, hogy mégiscsak ismered Jules Verne-t. Aki pedig ismeri, általában szereti is.

Rengeteg hangzatos és szép dolgot leírtak már róla.

Ő a "képzelet varázslója", a "rejtélyes", "a nagy álmodó", aki a "barátunk", s "az ifjúság kedvelt írója". Mi, magyarok szeretjük Verne Gyulának hívni, mert olyan régen olvassuk és fordítunk tőle, hogy szinte már tiszteletbeli magyar. Mindenki elismeri, hogy "óriási érdemei vannak az ifjúsági ismeretterjesztés terén", hogy "megteremtette a természettudományos-fantasztikus regényt" és a "kalandos útikönyv" műfaját, hogy "az emberi munka eszményét állította ifjú olvasói elé".

Ám azt is szívesen írják róla, hogy "jellemábrázolása sokszor fogyatékos, nem elég árnyalt", hogy "stílusa nem éri el a francia próza legnagyobbjainak szintjét", hogy hősei "túlságosan egysíkúan ábrázoltak, vagy velejükig gonoszok, vagy túléretten erkölcsösek, mereven jók". (1)

A századforduló novellistája, Cholnoky Viktor egyenesen elbúcsúztatta őt az irodalomból, így írva róla: "Semmi olyan kvalitás Jules Verneben nem volt, amely íróvá tehette volna. (...) A fantasztikus regény egy új irányának a bámulatosan bőmondhatnékos megalapítója és — két krajcár ára fantáziája sincs. (... Az igazi írók) a természetnek már az értelmét látják s fejezik ki, a bölcselmet, amely belénk szűrődött a megismeréseken keresztül, Verne meg csak a tényeket, a már tudott dolgok igazságait alkalmazza rá bizonyos csinált helyzetekre, amelyek még nem is nagyon jól vannak megcsinálva. (...) a mindennapi hasznavehetősége, a kurrens okossága olyanná teszi, mint a lexikon: egyikünk sem kap belőle új gondolatra, de azért mégis mindnyájan forgatjuk."

Kemény szavak. De vajon mi az igazság? (2)

Van két ellentétes folyamat a világon és nálunk Verne-nel kapcsolatban (engem főleg Magyarország érdekel).

Az egyik, hogy kitartóan olvassák. Kevés nagy klasszikussal fordul elő, hogy több, mint száz éven keresztül ugyanúgy olvasható marad. Miközben igaz, hogy a fiatalok egyre kevesebben és kevesebbet olvasnak, Verne valahogy belefér a szűkülő körbe. Miközben igaz, hogy például Dumas "jobban", technikailag romantikusabban tud írni Verne-nél, tőle általában csak a rövidített A három testőrt szokás ismerni, míg Verne-től legalább két regényt, statisztikailag tehát az utóbbi győz... (3) Miközben a kritikusok "bölcselem" szempontjából többre szokták becsülni Herbert George Wellst (talán joggal), az elmúlt évtizedben megjelent nálunk egy nyolcvankötetes Verne-összkiadás, s rengeteg Verne-regény nyolc kiadó ifjúsági sorozataiban, ezzel szemben Wellstől kereken három könyvet adtak ki.

A másik folyamat ellentétes: az irodalomtörténészek helyet keresnek Verne-nek. És ahol megtalálni vélik, az az a homályos hely, ahol az ifjúsági irodalom szerzői laknak. Elsőre úgy tűnik, a besorolás bölcs. Amikor Verne írói pályája 1863-ben elindult, az Öt hét léghajón című regényével kezdetét vette a Hetzel kiadónál egy Rendkívüli utazások című, az ifjúságnak szánt sorozat. Húsz évre szerződött (haláláig maradt), s alkotói programja szerint olyan regényeket kívánt írni, amelyek oktatják és tanítják az ifjúságot, miközben kalandok és érdekességek közepette megismertetik őket a világ földrajzi és technikai csodáival. Így aztán még ma is Verne-nek ez az oldala a leginkább elfogadott, a szalonképes: pedagógiai szempontból szeretik elemezni a műveit, azt nézik, mennyit lehet tanulni belőlük és milyen témákról, hogy mely földrészekre jutnak el a hősei és milyen technikai elképzelései valósultak meg az idők során. Való igaz, hogy egyesek több mint százhúsz olyan találmányt és eszközt számoltak össze műveiben, amelyek valamilyen a leírtakhoz hasonló módon valósultak meg napjainkra. S az is igaz, hogy nincs jobb érzés egy térképet nézve, mint rájönni, hogy erre már utaztunk képzeletben Verne valamelyik hősével.

Csakhogy van néhány probléma ezzel a furcsa besorolással.

Az első, hogy fogalmam sincs róla, mi az az ifjúsági irodalom. A gyerekek számára könnyített, átdolgozott (szerintem lebutított, az igazi élményt szándékosan elvevő) művek? Verne műveiből van egy ilyen sorozat, de olvassák teljes terjedelemben is. Azok a könyvek, amik a fiatal olvasó kortársairól és saját koráról szólnak (lányregény, lovaskönyv, Meg Cabot, bandaregény, stb.)? Verne-nek a maga idejében is csak néhány ilyen könyve volt (pl. a Kétévi vakáció), ma már egy sincs. A didaktikus, tanítgató művek? Verne-től lehet tanulni, de milyen létfontosságú konkrét információt szerezhetek a körülöttem lévő világról E. Charles Vivian Robin Hoodjából? Viszont jó könyv, és már a kiskamaszok is szeretik olvasni. Vagy minden ifjúsági irodalom, amit odaadnánk a tizenkét éves gyerekünknek? De valahogy mégis furcsa, ahogy e kategóriában egymás mellé kerülnek Thomas Brezina és Charlotte Brontë művei, vagy A tizenötéves kapitány és a Hannah Montana-könyvek.

Vagyis szerintem vannak regények, amik egy-egy generáció "ifjúsági irodalmát" adják (nem tudom, fogunk-e száz év múlva High School Musical-könyveket olvasni, de ma sokan boldogan veszik őket kézbe), és vannak örök klasszikusok (olyanok is, amiket még csak két-három éve írtak!), amiket én inkább az igazi, nagybetűs Irodalomba számítanék, s amelyeknek csak egyik jellegzetessége, hogy a fiatalok (is) szívesen olvassák őket. (4)

A második probléma, hogy Verne második regénye a Hetzel-sorozatban az Utazás a Föld középpontja felé lett, ami ugyan fantasztikusan jó és izgalmas sci-fi, de bölcs utókorként nem mondhatni mást a tudományos tételeiről, mint hogy tévedések. Persze miért ne lennének azok, amikor a fantasztikum lényege a tudományos képzeletjáték és nem a tudományos okoskodás (a sci-fi-beli űrhajók hosszú évtizedek óta boldogan közlekednek szuper-hajtóművekkel és hiperugrással, miközben egyelőre úgy tűnik, nem lehet túllépni a fénysebességet).

Ám ha Verne az ifjúságnak írott könyveiben megengedte magának a fantázia játékát (szerencsére!), mégsem lehet a műveit egyszerű oktatókönyvekként olvasni. Már csak azért sem, mert ha regényei - Cholnoky Viktor szavaival - pusztán csak mindennapi hasznavehetőségű lexikonok, akkor alaposan elavultak. A gyarmatok megszűntek, a földrajzi helynevek megváltoztak, a meghódítatlan világrészeket, például a sarkokat meghódították, megvolt a holdra szállás, vannak tengeralattjáróink, repülőink, mozgóképünk... Csak a láthatatlanság titkát nem fedeztük még fel. De ebből talán mégsem következik, hogy mostantól felesleges elolvasni A tizenötéves kapitányt, a Grant kapitány gyermekeit, a Hatteras kapitányt, az Utazás a Hold körült, a Nemo kapitányt, a Hódító Roburt vagy a Várkastély a Kárpátokbant, s a könyv, ami egyedül érdekes még Verne-től, az a Storitz Vilmos titka... Olvastassuk is az ifjúsággal, hátha megtanulja belőle, hogyan kell láthatatlanná változni...

S végül a harmadik probléma, hogy Verne sok könyve nem kimondottan ifjúsági könyv. Nem vagyok híve a korhatár besorolásnak, hiszen mindenki más tempóban "érik" olvasóvá, vagyis nem hinném, hogy vannak Verne-könyvek, amiket el kell zárni a "zsenge korúaktól". Mégis tény, hogy egészen más a hangulata a Görögföldön játszódó, romantikus, nagy érzésekkel, halállal, gyilkossággal, kalózkodással, háborúval teli A lángban álló szigettengernek, mint az anekdotikus-száraz módon kalandos Nyolcvan nap alatt a Föld körülnek. Más érzés A Chancellorban végignézni egy hajó borzalmas katasztrófáját, tutajra kényszerülni a nyílt tengeren, eljutni a kétségbeesett kannibalizmusig (5), mint halálra nevetni magunkat Antifer mester csodálatos kalandjain, mókás kincskeresésén.

Ráadásul a sokak által gyerekkorukból szeretett, kalandos-amerikai polgárháborús Az ostromzáron át nem a Rendkívüli utazások tagjaként jelent meg annak idején, a sötét, véres, krimis Véres dráma Livóniában című mű viszont kiadása alapján beletartozik az ifjúsági sorozatba.

Vagyis: nem hiszem, hogy Verne ifjúsági író lenne. Van, aki 12-13 évesen lesz rabja Jókainak, van, aki ötvenévesen. Van, aki gyerekként, tiltott olvasmányként olvas el egy Agatha Christie-t és szereti meg, s van aki csak felnőttként vesz először krimit a kezébe. Igaz, Verne műveivel általában fiatalon találkozunk (ideális könyvajándék, mert sok szülő-nagyszülő-rokon emlékszik rá, hogy gyerekként ő is Verne-t kapott), s van, aki akkor és ott megszereti. Ám van, aki csak később, felnőttként válik rajongójává, amikor a kezébe keveredik egy Verne-regény, esetleg olyan, ami meglepi, mert olyan "más", mint amilyet Verne-től várni szoktunk. Olvassák nosztalgiából (mert gyerekkorukban eljátszották valamelyik hősét), "nem-is-rossz" kötelező olvasmányként (mondjuk Goldinggal összevetve, s rájőve, hogy Verne-t jobb olvasni), érdeklődésből (mert olyan jó volt a film, amit láttak tőle), vagy mert szeretik a kalandos történeteket. Azokat pedig sokan szeretik, 9-99 éves korig.

Amit Cholnoky bőmondhatnéknak nevez, az valami olyasmi, amit nagyon élvezek, ha kezembe veszek egy Verne-regényt. Szövegébe jóízűen bele lehet temetkezni: legjobb könyveiben egy teljes és tökéletes világot teremt, aminek minden részéről hűségesen beszámol. Ott van például a Rejtelmes sziget, amelyben látjuk, mije van és mije nincs a hajótörött (pontosabban léggömbtörött) szereplőknek, látjuk, milyen sivár és apró a távoli Lincoln-sziget, ahova kerültek, de így annál nagyobb izgalmat és örömet okoz, ahogy megalapozzák életüket, jólétüket, bejárják és elnevezik új világukat, találmányokat hoznak létre, barátságokat kötnek, megismerik egymást és önmagukat. Amikor ez a részletesség játékossággal keveredik, magunk is rejtvényfejtőkké válhatunk, például a Nyolcszáz mérföld az Amazonason (A jangada) című könyv titkosírását tanulmányozva. Ám mivel a helyes megfejtés megmenthet egy embert a haláltól, a játéknak tétje van, nem öncélú, hanem egy romantikus, drámai történet része. (6) Talán ezért élheti túl Verne az évtizedeket: olyan kalandokat talált ki és olyan érzelmeket mozgat egyébként visszafogottan megírt könyveiben, amelyek sok különböző hozzáállású olvasót megnyernek maguknak.

Verne legjobb regényei, mint például a Grant kapitány gyermekei kiválóan szerkesztettek. Olyan izgalmasak a fejezetvégek, mint egy-egy felvonásvég. Olyan jók és pergőek a párbeszédek, mint egy színdarabban. Máshol azonban szuggesztív és lebilincselő a narrátorszöveg, mint például a Nemo kapitány tenger alatti látványainak leírásánál.

Amit azonban leginkább szeretek, azok az ízig-vérig romantikus Verne-hősök. Akik szereplőinek árnyaltságát kérik számon, valójában azt követelik tőle, hogy fordítson hátat írói eszméinek. Egy romantikus szerző azonban hisz az ember eredendő jóságában, tisztességében, abban, hogy a szerelem, a testvéri, gyermeki, baráti szeretet, a tisztesség, a bátorság, a lemondás és az önfeláldozás képessége, a kíváncsiság, a tudásvágy és a kreativitás alapvető hajtóereje az embernek és végül mindig elnyeri jutalmát. Túl az irodalom 19. századi, romantikus korszakán még mindig szeretünk hinni ezekben az eszményekben, Verne hősei pedig - Dick Sand A tizenötéves kapitányból, Glenarvan lord a Grant kapitány gyermekeiből, Sándor Mátyás vagy Branicanné asszony, A Franklin kifut a tengerre című regény elveszett férjét kereső hősnője - épp ezeknek felelnek meg.

S találni Verne-nél árnyalt jellemeket is: a túl pedáns, idegesítően precíz Mr. Fogg a Nyolcvan nap alatt a Föld körülben megment egy indiai hercegnőt, pedig még késést is szenved miatta az útja. A névtelen család főhőseinek szembe kell nézniük az árulás lélektanával, s azzal, hogy a nemes eszmék hogyan teszik gonosszá és kegyetlenné a társadalmat. Az ostromzáron át leányálom főszereplője akaratán kívül lesz hős... A világ urában és A francia zászlóban azt láthatjuk, hogyan válhat a zsenialitás őrültséggé (ez romantikus közhellyé vált Verne kora óta), s főképpen: a tudás és a jogos büszkeség hogyan eredményezhet felsőbbrendűségi, embergyűlölő eszméket. Még az összetett lelkű bűnözőre is van példa (róla csak annyit, hogy két regényben is szerepel, s láthatjuk, mitől lett rossz, hogy vajon eredendően az volt-e, s képes-e megváltozni). Ezek az eszmények nemcsak az ifjúságnak, hanem mindenkinek fontosak, még ha tudjuk is, milyen nehéz elérni őket.

Ráadásul a romantika érzelmességét és grandiózusságát a legtöbb Verne-műben az anekdotikusság oldja fel. Aki találkozott már a tiszteletreméltó, fegyver- és piromániákus, de emberbaráti eszmékkel teli Gun Club tagjaival a holdutazásos két regény vagy a Világfelfordulás (amelyben meg akarják változtatni a Föld tengelyferdülését) valamelyikében, tudja, miről beszélek. Vannak tisztán anekdotikus könyvei, amilyen az Egy kínai viszontagságai Kínában (ahol a búsongó szereplő megkéri egy barátját, hogy záros határidőn belül, váratlanul ölje meg őt, aztán a fél országon át kell menekülnie, mert már a legkevésbé sem szeretne meghalni) vagy A makacs Keraban (aki át akar kelni a Boszporuszon anélkül, hogy kompdíjat fizetne, ezért szárazföldön megkerüli a Fekete-tengert), s van, ahol egy-egy szereplő szórakoztatja az olvasót, mint a hiperszórakozott Paganel a Grant kapitány gyermekeiben.

Igaz, vannak kevésbé sikerült Verne-művek is. (7) Több mint hatvan regényének többsége azonban igazi élvezet. Legjobban a Grant kapitány gyermekeit, A tizenötéves kapitányt és a Dél csillagát szeretem, s mindenkinek, aki most ismerkedik Verne-nel, ezeket ajánlanám. Mindegyik egy-egy kalandos utazásról szól, mindhárom tele van tudományos tényekkel, érdekes leírásokkal, és szeretetreméltó, nemes hősökkel, a cselekmény pedig pergő, bonyolult és izgalmas. De bármelyik könyve kerül is a kezedbe, egy biztos. Verne nemcsak ifjúsági író, nemcsak ismeretterjesztő könyvek alkotója, nemcsak sci-fiszerző: hanem igazi Író volt. Ezért értékelik, szidják, kutatják, viszonyítják, ezért neveztek el róla űrhajót és holdkrátert, ezért olvassák - és ezért szeretjük ma is.

Ui: Verne összes műveinek naprakész jegyzékét a Raktárban találod. A képek a Grant kapitány gyermekei különböző magyar címlapjait ábrázolják, az utolsó két kép pedig az eredeti francia kiadás belső és külső borítója.

(1) Az idézetek különböző lexikonokból, kritikákból származnak, illetve könyvcímek.
(2) Az igazság ott kezdődik, hogy az újító Cholnoky Viktort, aki - a "belénk szűrődött" kifejezés alapján - magát is azok közé a művészek közé sorolta, akik a bölcselmet és kifejezését keresik az irodalomban, korai halála után jószerével elfelejtette a magyar irodalmi köztudat, s - a sors iróniájaként - a közelmúlt irodalomtörténete ilyeneket ír róla: "alkotói tragédiája abban mutatkozott meg, hogy művészi lehetőségeit nem élte ki teljesen". Úgy írj másról, hogy nem felejted, téged is megítélnek majd...
(3) Természetesen vannak, akik nem olvasnak Verne-regényeket napjainkban. De amikor a bordó Franklin-kiadások legendás, 19. századi idejére révedünk vissza, emlékeznünk kell, hogy akkor sem olvasta Verne-t mindenki, többek közt a kötetek ára, és az akkor még hivatalosan is létező analfabetizmus sem tette volna ezt lehetővé...
(4) Ugyanis ha egy "ifjúsági regény" jó, azt felnőttként is szívesen elolvassuk, elég itt például Milne Micimackójára vagy Kertész Erzsébet soha más kiadásban, mint lányregényként megjelent nőéletrajzaira (pl. Titkos házasság) gondolni - mindkét szerző felnőttolvasmány is, s nemcsak nosztalgiából.
(5) Olvasd el nyugodtan, a regény lényegét a legkevésbé sem meséltem el!
(6) Manapság sok ifjúsági könyvben látom, hogy játékokat, rejtvényeket szőnek a történetbe, hogy felkeltsék az érdeklődést (színes fólián át olvasható ki a megfejtés, tárgyakat kell számolni, titkosírást alkalmaznak ők is). Olyan érzelmi azonosulást azonban hiába vártam ezektől a rejtélyfejtésektől, mint az emlegetett Verne-regénytől, amely ráadásul egy felnőttnek is izgalmas. Még extrémebb és romantikusabb A különös végrendelet, amiben a valóságos szereplők válnak társasjátékbábokká egy végakaratnak engedelmeskedve, nagy örökségért versenyezve, mégis miközben szerelemben, háborúban, természeti katasztrófában egyaránt részük van, a játék lassanként anekdotikus sorsfilozófiaként kezd működni.
(7) A Véres dráma Livóniában című bűnügyi történetről például többen leírták már, hogy kriminek kevés, túl sok benne a véletlen, kevés a logikus nyomozás, sok a nagy érzelem. Csakhogy e művet talán nem az angolszász (Conan Doyle), hanem a korabeli francia krimikhez kellene hasonlítani! Émile Gaboriau híres könyveiben például épp a haldoklók vallomásai és a véletlenek leplezik le az igazságot. Mások azt róják fel Verne-nek, hogy könyveiben egyetért a gyarmatosító európai emberek felsőbbrendűségével, helyesli a bennszülöttek életébe való jótékonykodó bevatkozásukat, igaz, mindig a szabadság és a humanizmus értékeit szem előtt tartva. Ám senki sem élhet saját korán kívül. S Verne sokkal naivabb, ám demokratikusabb, mint például Rudyard Kipling.