Ez a lista A szerelmes Petőfi - 80 vers (1839-1849) című versgyűjteményem verseit tartalmazza a megírás sorrendjében. Ha érdekel, miért készítettem ezt a gyűjteményt, erről itt olvashatsz.

A nyolcvan vers időrendben

1840
Első szerelem
Álom

1841
Változás

1842
Kakasszóra hajnal ébred...

1843
Az én mátkám
Befordultam a konyhára...
A szerelem, a szerelem...
Matildhoz
A virágnak megtiltani nem lehet...
Síkos a hó, szalad a szán...

1844
Elmondanám
Mi nagyobb a nagy Szentgellérthegynél...
Álmodom-e?
Zsuzsikához
Ez a világ amillyen nagy...
Szemek, mindenható szemek!
Boldog éjjel...
Etelkéhez

1845
Hull a levél a virágról...
Elmondom, mit eddig...
Ha ébren meg nem látogatsz...
Te voltál egyetlen virágom...
Egy asszonyi állathoz
A négyökrös szekér
Megteremted lelkem új világát...
Félre mostan...
Vasárnap volt...
Nő szerelmem...
Száz alakba...
Mihelyest megláttalak...
Amióta szerelembe...
Fa leszek, ha...
Ha az Isten...
Arcképemmel....

1846
Elváltam a lyánykától...
Mi szebb, mint...
Oh, lyány! Szemed...
Szép kedvesem...
Oh, szerelem...
Zöld leveles, fehér...
Szeretek én...
Júliához
Kinn a kertben voltunk...
Te vagy, te vagy, barna kislyány...
Száll a felhő...
Szerelmes vagyok én...
Nehéz, nehéz a szivem...
Ha szavaid megfontolom...
Ereszkedik le a felhő...
Te a tavaszt szereted...
Reszket a bokor, mert...

1847
Szabadság, szerelem!
Erdőd, május 17. 1847.
Bírom végre Juliskámat...
Mily szép a világ!
Lennék én folyóvíz...
Kérdezd: szeretlek-e?
Hozzám jössz-e?
Augusztus 5-dikén
Jó költőnek tartanak...
Beszél a fákkal a bús őszi szél...
Szeptember végén
Csendes élet
Tíz pár csókot egyvégbül...
Dicsérsz, kedves...
Rózsabokor a domboldalon...
Mosolyogj rám!

1848
Feleségek felesége...
Szeretlek én, szeretlek téged...
Minek nevezzelek?
Félálomban...
Uton vagyok, s nem vagy velem...
Ma egy éve...
Itt benn vagyok a férfikor nyarában...
Tudod, midőn először ültünk...
Búcsú
Ti ákácfák e kertben...
Hideg idő, hűs, őszi éj...
Szeretlek, kedvesem

1849
Pacsirtaszót hallok megint...

Pacsirtaszót hallok megint!
Egészen elfeledtem már.
Dalolj, tavasznak hírmondója te,
Dalolj, te kedves, kis madár.
 
Oh, istenem, mi jólesik
A harci zaj után e dal,
Mikéntha bérci, hűs patak füröszt
Égő sebet hullámival.
 
Dalolj, dalolj, kedves madár,
Eszembe hozzák e dalok,
Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,
Egyszersmind költő is vagyok.
 
Eszembe jut dalodrul a
Költészet és a szerelem,
Az a sok jó, mit e két istennő
Tett és még tenni fog velem.
 
Emlékezet s remény, ez a
Két rózsafa ismét virít
Dalodra, és lehajtja mámoros
Lelkem fölé szép lombjait,
 
És álmodom, és álmaim
Oly kedvesek, oly édesek...
Terólad álmodom, hív angyalom,
Kit olyan híven szeretek.
 
Ki lelkem üdvessége vagy,
Kit istentől azért nyerék,
Hogy megmutassa, hogy nem odafönn,
De lenn a földön van az ég.
 
Dalolj, pacsirta, hangjaid
Kikeltik a virágokat:
Szivem mily puszta volt és benne már
Milyen sok szép virág fakad.
 
(Betlen, 1849. március 8.)

Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Szeretem azt a kis
Könnyű termetedet,
Fekete hajadat,
Fehér homlokodat,
Sötét szemeidet,
Piros orcáidat,
Azt az édes ajkat,
Azt a lágy kis kezet,
Melynek érintése
Magában élvezet,
Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szivednek
Tengerszem-mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
Szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretnie lehet.
Kivűled rám nézve
Nincs élet, nincs világ,
Te szövődöl minden
Gondolatomon át,
Te vagy érzeményem
Mind alva, mind ébren,
Te hangzol szivemnek
Minden verésében,
Lemondanék minden
Dicsőségrül érted
S megszereznék érted
Minden dicsőséget,
Nekem nincsen vágyam,
Nincsen akaratom,
Mert amit te akarsz,
Én is azt akarom,
Nincs az az áldozat,
Mely kicsiny ne lenne
Éretted, hogyha te
Örömet lelsz benne,
S nincs csekélység, ami
Gyötrelmesen nem sért,
Hogyha te fájlalod
Annak veszteségét.
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Mint ember még soha,
Sohasem szeretett!
Oly nagyon szeretlek,
Hogy majd belehalok,
Egy személyben minden,
De mindened vagyok,
Aki csak szerethet,
Aki csak él érted:
Férjed, fiad, atyád,
Szeretőd, testvéred,
És egy személyben te
Vagy mindenem nekem:
Lyányom, anyám, húgom,
Szeretőm, hitvesem!
Szeretlek szivemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Őrült szerelemmel!...
És ha mindezért jár
Díj avvagy dicséret,
Nem engem illet az,
Egyedül csak téged,
A dicséretet és
Díjat te érdemled,
Mert tőled tanultam
Én e nagy szerelmet!
 
(Debrecen, 1848. november. Az Itt van az ősz, itt van újra... és a Pacsirtaszót hallok megint... két kis említését leszámítva ez Petőfi utolsó szerelmes verse, amely az egy hónap híján húszéves Júliához, az akkor nyolcadik hónapos terhes feleségéhez szól.)