Megláttuk egymás és a szerelem
Mindkettőnk szívében lobbot vetett.
Fölösleges volt minden vallomás,
Értők a kölcsönös tekintetet.
Alig múlt egy nap, már csókoltalak.
S te visszacsókoltál és ölelél.
Te is leány vagy, édes angyalom,
Egy szikrával sem jobb a többinél.
 
Miként folyammá nő a kis patak,
S miként tengerbe vész el a folyam:
Szerelmem akképp napról-napra nőtt,
S lett végre tenger, mély, határtalan.
Láttam pirúló arcod hajnalán,
Hogy boldogságom napja újra kél.
Te is leány vagy, édes angyalom,
Egy szikrával sem jobb a többinél.
 
Boldogságomnak napja újra kelt.
Boldogság napja volt égő szived,
Amely szemedbe szállt, s onnan reám
Elolvasztó sugárokat vetett.
Minő boldogság volt, ha háborgó,
Fölindult kebleden pihentetél!
Te is leány vagy, édes angyalom,
Egy szikrával sem jobb a többinél.
 
Együttlétünknek végső napja jött.
Tán mindörökre válandók valánk;
De gondolám, nyugtatva magamat:
Vár még egy este boldogsága ránk.
Az este eljött. Éppen bál vala,
Te bálba mentél, hozzám nem jövél.
Te is leány vagy, édes angyalom,
Egy szikrával sem jobb a többinél.
 
(Igló, 1845. május 5. és 22. között)