Szép kedvesem, ha majd az oltár mellett
Dobog felém szerelmes kebled!...
S ha majd körűlünk apró gyermekek
Mosolyganak, enyelgenek!...
S ha majd fölénk a szemfedő borul,
S kivisznek, s rajtunk a sír domborul!...
S ha majd hozzánk az unokák kijőnek
Szép alkonyán a sárga, csendes ősznek,
S merengve nézik ákáclombjainkat,
Miket fejfánknál a lég halkan ingat...

(Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt)