Mért vagy hozzám ollyan idegen?
Mért tekintesz rám oly hidegen?
Hidegen, mint téli napsugár,
Melynek mosolya is faggyal jár.
 
Be sokat szeretnék mondani,
S alig merlek megszólítani;
Alig merlek nézni, hejh, pedig
Elnéznélek világ végeig!
 
Emelj föl magadhoz engemet,
Fogadd el neked szánt lelkemet,
Annyibul ha megérdemli tán,
Hogy szeretni képes igazán.
 
Oh, szerelmem forró szerelem,
Forróbb, mint a dél nyárközepen;
Ha a nap ily tűzzel sütne ránk,
Rég elégett volna a világ.
 
(Debrecen, 1843. december közepe)