Itt a gyűrü, itt a gyűrü,
Itt van végre ujjamon!
Itt van ajka, itt van ajka,
Itt van végre ajkamon!
 
Oh, mi édes, oh, mi édes,
A csók piros ajakán!
A kerek világnak minden
Édessége itt van tán.
 
Csókolj, csókolj!... Senki sem lát...
Szíjad, szíjad ajkamat!
S ha látnak is? Jegyeseknek
Csókolózni már szabad.
 
Addsza ajkad, addsza orcád,
Homlokod, szemeidet,
Elborítom csókjaimmal,
Mint a hajnal az eget.
 
Szédülök... fogj meg karoddal,
Lágy karoddal, szép leány!
Csók-e ez vagy bor? Biz én már
Nem is tudom igazán.
 
Bor lesz ez, bor! Ilyet ittak
Az olympi istenek,
S én, az ember, nem birom meg,
Fölforgatja eszemet.
 
Mámor szállt nehéz fejemre,
Oh, de milyen mámor ez!
Égbe vitt... a föld alattam
Végtelen mélységbe vesz.
 
Túljutottam már a felhők
Tarka vándor-táborán;
Csillagok között röpűlök,
Mindenik egy csalogány,
 
Mint dalolnak, mint dalolnak!
Ilyet nem hallott fülem.
S milyen fény! Százezer villám
Nyargalózik körülem.
 
Hát a szívem, hát a szívem?
Ott van, ott van még a baj...
Fiu, úgy vigyázz magadra:
Örömedben meg ne halj!
 
(Erdőd, 1847. augusztus 5.)