Alig virradt, már újra alkonyúl,
Alig jövék, s megint elmégyek, el.
Még csak alig, hogy üdvezeltelek,
És már bucsúzni, már elválni kell.
Isten veled, szép, ifju hitvesem,
Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
 
Kardot fogék kezembe lant helyett.
Költő valék és katona vagyok;
Arany csillag vezérelt eddig, s most
Utamra piros éjszakfény ragyog.
Isten veled, szép, ifju hitvesem,
Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
 
Nem a dicsvágy von engem tőled el...
Fejemre nem is férne a babér
A boldogság teljes rózsáitól,
És én le nem hajítom ezt azért.
Isten veled, szép, ifju hitvesem,
Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
 
Nem a dicsvágy von engem tőled el,
Tudod: belőlem az régen kihalt,
Hazámért ontom véremet, ha kell,
Hazámért vívok véres viadalt.
Isten veled, szép, ifju hitvesem,
Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
 
Ha senki nem védné is a hazát,
Magamnak őtet védni kellene;
S mostan, midőn mindenki síkra szállt,
Magamban én itthon maradjak-e?
Isten veled, szép, ifju hitvesem,
Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
 
Nem mondom én: gondolj férjedre, míg
Ő a honért s érted harcolni fog;
Ismerlek én, nagyon tudom, hogy egy
Gondolatod van, és az én vagyok.
Isten veled, szép, ifju hitvesem,
Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
 
Tán megcsonkítva térek vissza majd,
De akkor is szeretsz te engemet,
Mert istenemre, amint elviszem,
Épen hozom meg hű szerelmemet.
Isten veled, szép, ifju hitvesem,
Szivem, szerelmem, lelkem, életem!
 
(Erdőd, 1848. október 17-22.)