Ha az isten ekképp szólna hozzám:
"Fiam, én neked megengedem,
Hogy úgy halj meg, mint magadnak tetszik."
Erre kérném akkor istenem:
 
Legyen ősz, de szép, szelíd, derült ősz,
Sárga lombon fényes napsugár;
Sárga lomb közt zengje végdalát egy
A tavasztól elmaradt madár.
 
S valamint az őszi természetre
A halál jön észrevétlenül:
Énreám is így jőjön... csak akkor
Vegyem észre, ha mellettem ül.
 
Ekkor, mint a lombon a madárka,
Zengjem én is el végdalomat
Bűvös hangon, mely le a sziveknek
Fenekére s föl az égbe hat.
 
És ha vége a varázséneknek:
Ajkaimat egy csók zárja be,
A te csókod, szőke, szép leány, te
Földi lények legdicsőbbike! -
 
De ha ezt nem engedné az isten,
Kérném akkor, hogy tavasz legyen,
Harc tavasza, hol rózsák teremnek,
Véres rózsák, férfikebleken.
 
S lelkesítve zengjenek a harcok
Csalogányai, a trombiták,
Ott legyek, s az én szivemből szinte
Nőjön egy halálos vérvirág.
 
S ha ledőlök ekkor paripámról:
Ajkaimat egy csók zárja be,
A te csókod, te szép szabadság, te
Égi lények legdicsőbbike!

(Szalkszentmárton, 1845. augusztus 20. - szeptember 8. között)