2013. január 7., hétfő
Van köztük, amit igazi blogbejegyzésként is vállalnék, s van, ami inkább csak gyors, rövid iromány, de úgy érzem, megfogalmaztam benne valamit magamnak...
Jó olvasást hozzájuk!
8. rész: Klasszikusokról röviden
Ezúttal a világirodalom nekem valamiért kedves műveiről gyűjtöttem össze értékeléseket. Szerepel itt mindenféle szépirodalom az ókortól a 19. századi klasszikusokon át egészen a huszadik századi nagy művekig. Néhány hagyományosan gyerekkönyvnek besorolt művet is felvettem a listára, mivel jóval több van bennük, mint egyetlen zsáner vagy téma. Ami a regényekben közös, hogy valamennyi igazi jó olvasmány.
Egészen különleges, fantasztikus művészregény. Kicsit Poe-s, kicsit Oscar Wilde-os, kicsit Vernés. Nagyon tetszett, nem tudtam letenni. Ráadásul a könyvet csodaszép illetve groteszk fekete-fehér és színes rajzok díszítik. (A regényről itt találsz bővebb ajánlót.)
Kiváló novellaválogatás. Sötét és szomorú. És gyönyörű. A levél és más hasonló történetek alig újraolvashatók, de néha muszáj őket. Mert nemcsak borzasztóak, de annyira szépek is. Egy olyan huszadik századi orosz író művei, akit nem szabad elfelejteni.
Hátborzongató groteszk kalandok, lélektanilag megalapozott történelmi borzongás és mélységesen megható, homályos-legendás írások váltják egymást. Sok Bierce-rajongó kevésnek találja ezt a kis kötetet, de engem ez ismertetett meg a horror amerikai atyjával. Két kedvencem a Harc közben eltűnt és a címadó elbeszélés. Mindkettőben - úgy vélem - sokkal rosszabb a reménytelenség és a sorsszerűség tragikus hangulata, mint maguk a borzongató fordulatok...
Még ebben a rövidített fordításban is igazi élvezet. Kamaszkorom kedvenc kalózregénye.
Felnőttként különösen izgalmasnak tartom az ifjú angol főhős dilemmáját: brit hazafiként azért kerül a Kalóz hajójára, hogy elárulja őt, de rá kell jönnie, hogy ellensége jó, nemes ember. Hogy oldható meg egy ilyen helyzet?
Az utolsó mohikán Cooper Bőrharisnya-sorozatának legismertebb, legtöbbször meg(rajz)filmesített és általam szinte legjobban szeretett darabja. Indiántörténetek közül csak a Vadölő előzi meg a rangsoromban. Sólyomszem (aki új nevét az előző kötetben kapta), az indiánként és indiánok közt élő fehér nyomkereső itt valóban választásra kényszerül: vajon fehér ember vagy inkább az erdő fia? Összetűzései fehérekkel és áruló indiánokkal olyan kitaszítottá teszik, amilyen az egész sorozat folyamán marad majd (a legkeserűbben ez A prériből látszik). Míg a hős, nemes lelkű, s Winnetounál sokkal hitelesebben ábrázolt Csingacsguk, majd Unkasz az utolsó mohikán, Natty Bumpo talán az utolsó olyan fehér, aki még meg tudta érteni az indiánok maradéktalanul megőrzött, pusztuló világát.
A könyvpéldányom anyukámé volt, ez pedig az egyik kedvenc regénye. Nekem is. Bár szeretem Karl May és mások „vidámabb” indiántörténeteit is, Cooper a kedvencem a maga tragikusságával, realista romantikájával, és természetesen Vadölővel. Imádom a finoman hömpölygő, nagyromantikus stílust, utálom, ha átdolgozzák a „terjengős” Coopert (ha csak a sztorit akarom ismerni, akkor majd kiolvasom a kötelezők rövident…), és – tetszik, hogy ez egy hiteles indiánkönyv: Cooper olyasmiről írt, aminek egy apró szeletét nagyszülei még átélhették… Kisebb koromban Bőrharisnya „túl öreg” volt nekem, így mindig Vadölőként gondoltam rá… A történetből egyetlen pontot nem szeretek: hogy Hetty sorsa valahogy rendjén valónak tűnik…
Minden, amit nem szeretek a Copperfield Dávidban, azt itt imádom. A gyerekszenvedéseket. A szentimentálisan ábrázolt nyomort. Az előre látható fordulatokat. Nyomasztó, boldogtalan hangulat süt a könyvből, amit aztán a végén valami hihetetlenül felszabadító, mégis megkönnyeztető érzés vált fel (a veszteségek értelméről és a boldogság elérhetőségéről szólva). Láttam filmen, láttam a musicalt, de a könyvet semmi sem múlhatja felül: érzelmi hullámvasút.
Erről a könyvről nehéz írni, mert egy legenda. Nem is beszélve arról, hogy annyi filmváltozat fedi el az ember elől a lényeget, hogy egész meglepő lehet, mit is írt Dumas eredetileg. A részletes elemezgetés helyett megelégednék annyival, hogy letehetetlen könyvről van szó.
Más kérdés, hogy XIII. Lajos véleményem szerint az egyik legtisztességesebb, legbátrabb és legérdekesebb francia király volt, Richelieu pedig ugyan nagy játékos és körmönfont politikus, ám éppen nem a király ellen politizált, hanem mellette, s együtt oldották meg az olyan problémákat, mint az anyakirályné hatalomvágyának letörése, vagy a király és ifjú felesége egymáshoz nem illősége… De ez egy regény, és benne Richelieu-nek és Lajosnak épp olyennak kell lennie, amilyenek.
Mylady érdekes még: gonosz fondorlatai miatt az első olvasás óta gyűlölöm, de amikor elzuhant a szigeten és angolul a halálról suttogott, rögtön megsajnáltam. És ez ma is így van: könyörtelen az a jelenet. Viszont ezek voltak az első szavak, amiket megtanultam angolul.
Mindenkinek ajánlom a regényt: nemcsak klasszikus, jó is!
Szép, elkeserítő és elképesztő novellák, könnyedén, mégis súlyosan elmondva. Sokszor a hogyan izgalmasabb bennük a történetnél. Kedvencem a címadó.
Ez az a könyv, amit szerintem lehetetlen megfilmesíteni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy csak rossz filmek születtek a nyomán (nagyon is szépek, hozzám egyformán közel áll az Anthony Hopkins-, az Anthony Quinn és a Charles Laughton-féle moziváltozat, a szerény 1997-es tévéfilm is, melyet Magyarországon forgattak, de megbocsátó vagyok az első Disney-filmmel is, hiszen látványaiban helyenként nagyon is méltó tárgyához) – de ebben a könyvben olyan sok van, hogy lehetetlen lerövidíteni egy forgatókönyvbe. Varázslatos épületek, szörnyű átkok, szépség és nyomor, népszokás és történelem, egyháztan és mágia, bátorság, büszkeség, kicsinyesség, romlottság, álszentség, báj… Ráadásul lehetetlen ábrázolni a tökéletes torzságot, amely mégis – gyönyörű. Ki tudná valóban eljátszani azt a sokféle, szánandó, szerelmes, hősi, naiv, tudatlan …. Quasimodót, aki a könyv lapjain életre kelt? Aki egyedül ember a szereplők közül, miközben egy szörny… Túl egyszerű összefoglalni annyiban a könyv értelmét, hogy csakis a belső szépség repíthet Istenhez, a jók világába. Ehhez túl tragikus a történet, túlságosan a lemondásról és önfeláldozásról szól. De gyönyörű…
Szomorú és kiábrándító szerelmes történet: van benne szerelmi háromszög, sőt négyszög, de leginkább sok és sokféle magány. Költői és sűrű szövésű szöveg, igazi nagyregény. Annak idején sokat kritizálták a magyar fordítást. Én mást nem mondhatok, mint hogy szép olvasmány, de a témája miatt igen nehéz.
Szép és mesés, ókori történet két nagyon fiatal pásztorgyerek szerelméről, elcserélt sorsokról, régi átkokról, cselszövésről és isteni beavatkozásról. Annyira tiszta, hófehér és ártatlan, hogy szinte hihetetlen. Életem első klasszikus darabja, mindig szívesen újraolvasom. Reich Károly gyönyörű rajzai csak még nagyobb kedvet csináltak ehhez az antik regénykéhez.
Ez a rövid válogatás Poe legjobb bűnügyi történeteit tartalmazza, kiegészítve néhány rémtörténettel. Számos sok helyen olvasható novella szövege újabb, frissebb, olvashatóbb fordítást kapott, így megéri kézbe venni ezt az új könyvet is. Sok év magyar könyvkiadás után együtt szerepel, hiánytalan szöveggel a három Dupin-novella is: a címadó, a Marie Roget titokzatos eltűnése és Az ellopott levél.
Nagyon szomorú és nagyon női novellák az előző századfordulóról. Aprók, finomak, kellemesek, érzékenyek – mégis bennük van minden, egy-egy teljes világ, s mellbevágóan keserűek és ironikusak.
Kiváló, igazi angol, klasszikus novellák. Iróniával, szépséges ábrázolással, éles jellemzéssel. És persze a kémügyek is nagyon jók benne. Olvasható szépirodalomnak vagy szórakoztatónak: mint minden Maugham.
Igazi alapmű. Tökéletes kalandozás Karl May világában, amely barátságosabb és romantikusabb, mint Cooper sötét és kemény történetei, de szerintem még mindig hozzátartozik egy gyerek indiánromantikájához. Ezzel természetesen a legkevésbé sem azt állítom, hogy May csak ifjúsági irodalom, ellenkezőleg: valahányszor újra kézbe veszi az ember, mindig azt kapja, amit szeretne, drámát, hősiességet, igazságosságot, kalandokat és fortélyos cselvetések elmesélését. A Cooper-regények indián világának múlékonysága helyett azonban itt egy örök és eszményi szelete tárul fel a múltnak.
Kiváló, széles panorámát megrajzoló középkori „lovagregény” a legnagyobb angol romantikus író tollából. Minden, amit ma az ember Robin Hood-meseként, korjelzőként tart számon, itt kezdődik: a normann-szász ellenségeskedéssel teli Anglia képe, a makulátlan, hős lovagok és titokzatos, méltóságteljes, tiszteletre méltó királyuk, Oroszlánszívű Richárd alakja, az erdei zsivány igazságosztó, lovagias útonálló, Robin Hood története, hitvány rablólovagok, bátor kalandorok, kedélyes egyházfik és elátkozott családok meséje. Ivanhoe a tökéletes hős: szenvedő, érzelmeinek és sebeinek kiszolgáltatott, mégis páratlanul bátor, becsületes, nagylelkű, igaz szívű, királyához hűséges, atyjához méltó nemesúr és lovag. Jó róla olvasni ebben a méltóságteljes fenségű, helyenként mégis könnyed, mulatságos vagy épp lírai regényben, amelyben jó néhány „eredeti” népköltést, balladai betétet és más izgalmas középkori érdekesség leírását, megidézését is megtalálni. Külön izgalmas a zsidó szál: nem csoda, hogy minden Ivanhoe film hiányérzetet hagy maga után, hisz az egész történet megfilmesíthetetlen – ez a szál is szinte egy külön könyv, egy külön tragikus mese.
Mindenkinek ajánlom a kedvenc Walter Scott-könyvemet!
Először tizenévesen olvastam el, mert megörültem, hogy íme egy újabb Erzsébet-kori történet. A regény azonban sokkal több ennél: óriási korrajz, sok anekdotikus betéttel, fele sem igaz történelemidézéssel – az egész Tudor-Anglia páratlanul hangulatos, helyenként tragikus, máshol drámai bemutatása.
A(z egyik) főhős a mai sztorikban és filmekben is gyakran megjelenő Leicester gróf, Erzsébet legtovább tartó szerelmének célpontja, a királynő kegyence. Büszke, igazi angol nemes úr, kiszámíthatatlan sorsfordulókat átélt család sarja. Ám főhős maga a korabeli Anglia is, amelynek teljes társadalmát, egész világát, sőt szokásait, öltözködését, gondolkodásmódját, vagy épp költészetét is megismerhetjük a krónikás kötetből. Legalább is Walter Scott ezt hiteti el velünk történelemformáló és történelemalkotó könyvében, amely igazi romantikus nagyregény.
Nagyon-nagyon-nagyon, 19. századian romantikus, burjánzó skót bosszútörténet. Mindent megtudhatunk a 18. század skót lázadóiról, a Jakab király leszármazottai érdekében szerveződő jakobita mozgalomról, Anglia viharos, százados történetéről és a klánok mindennapi életéről, politizálásáról. Illetve: mindezt megteremti újra és elénk tárja romantikus regényében Walter Scott, aki legalább annyira otthon van ezen az olvasó számára idegen vidéken és korszakban, mint az Ivanhoe angol középkorában. Élvezetes.
Egy viktoriánus-kori, férfi írta, egyházkritikus Jane Austen.
Szatirikus, szellemes, szép szöveg. Remek!
Kiváló folytatása-átgondolása az Arthur Gordon Pym, a tengerésznek, mint ilyen, tisztelgés Edgar Allen Poe előtt, s egyúttal játék az irodalommal és azzal, hogyan lehet a költészetet és a poétikus prózát tudományos kalandregénnyé, nyomozássá átfordítani. A befejezés azonban így is költői.
Talán a legkönnyebben megközelíthető Virginia Woolf számomra ez a regény. Illetve inkább úgy pontosítanék, hogy ahányszor újraolvasom, mindig valami újat, valamilyen más értelmezést sugall. Amikor először olvastam, megpróbáltam kibogozni a viszonyokat, a „cselekményre” koncentrálni, ami persze így egyszerűen hiú remény volt, hiszen a könyv legalább annyira szól hat személyiségről, hat lélekről, hat gondolkodásmódról, mint hat sztoriról. Azóta mindig mást élvezek benne: most leginkább a könyv sokszólamúságából adódó stíluskülönbség, a váltakozó szövegek sokfélesége tetszett nagyon, és az, hogy olyan ez a próza helyenként, mintha nem is epika, hanem líra, költészet lenne…
Más gyümölcskosarak:
Gyümölcskosár 1.: Kedvenc gyerekregényeim
Gyümölcskosár 2.: John Lukacs a történelemről
Gyümölcskosár 3.: Történelem találomra
Gyümölcskosár 4.: Jó olvasmányok
Gyümölcskosár 5.: Antonia Fraser munkái
Gyümölcskosár 6.: Művészet mértékkel
Gyümölcskosár 7.: Klasszikus magyarok
Gyümölcskosár 9.: Sok-sok világirodalom
Gyümölcskosár 10.: Mindenféle magyarok
Gyümölcskosár 11.: Festészetről, festményekről
Gyümölcskosár 12.: Építészetről, szobrászatról, tárgykultúráról érdekesen
Gyümölcskosár 13.: Egy kis tudomány
Gyümölcskosár 14.: Gyerekirodalom, amit szeretek
Gyümölcskosár 15.: 13+1 ifjúsági regény
Gyümölcskosár 16.: Történelmi tallózás
Gyümölcskosár 17.: Öt ország történelme
Gyümölcskosár 18.: Egy kis magyar történelem
örömmel látom, hogy más is szereti Scottot. Nem túl divatos ma. Az Ivanhoe pedig óriási kedvencem.