Azt szokás mondani, hogy Magyarországon a szocializmus negyven éve nemigen termelt ki hihető és valódi magyar detektívregényt. Bár nem lehet megfeledkezni Gordiusz mesterről, Kántorról és gazdájáról és persze Ötvös Csöpiről (bár az utóbbi leginkább már filmről ismerős mindenkinek), tény, hogy Lengyel Péter, Rubin Szilárd vagy Horváth Judit igen jó, korabeli bűnügyi kötetei messziről kerülték a szocialista magánnyomozó tematikáját. Ami nem csoda, hiszen ez a fogalom élő paradoxon, lehetetlenség. Ám mi van akkor, ha valaki mégis magándetektíves kemény krimit szeretne írni, ám anélkül, hogy nyugati (s így politikailag terhelt) vagy keleti, hazai, így pedig abszolút hiteltelen története születne?...

Nos, a válasz: akkor meg kell teremtenie a krimimesét, Filamért, Őfelsége magánnyomozóját és Ludócia kies országát nagy szakállú királlyal, becsületes rendőrfelügyelővel, körmönfont ármánykodókkal, igazi gengszterekkel és - sárkánnyal a kastélyparkban.

Bogdán István, ugyanaz a Bogdán István, aki az Országos Levéltár kutatójaként lélekölő munkával a történelmi segédtudományok legizgalmasabb kézikönyveit szerkesztette össze a világ legunalmasabb adataiból az évszázadok során egymást váltó magyar mértékrendszerekről, 1977-ben írta meg Filamér első, s mindmáig egyetlen megjelent kalandját, amely a méltán híres Albatrosz krimisorozatban jelent meg Őfelsége magánnyomozója címmel, s akkora sikert aratott (csendes sikert, persze, de ma is mérhetőt), hogy - fogadjunk, hogy Te is ismersz legalább egy embert, akinek a Filamér szóra előjönnek a nosztalgikus emlékei a szüleitől, nagyszüleitől kézbe kapott, szétszakadt, kopottas kötetről...

Nem tudom, meddig, hány regényen keresztül lehetett volna folytatni az utat, de remek út volt:
amelynek során egy modern környezetünket valamiféle Tündérországgal keverő ország fővárosában kemény ököllel, néhány lehallgató-kütyüvel és félelmetes intelligenciával fölszerelkezve nyomozza a király ellen intrikáló bűnbanda ügyét Filamér, a cinikus magánnyomozó, akit leginkább az különböztet meg amerikai klasszikus társaitól, hogy azok még
- sosem álcázták magukat címkegyűjtőnek
- sosem menekültek sárkányok elől
- sosem nyomoztak egy udvari varázsló látszat-öngyilkosságának ügyében
- s sosem kapcsolódtak ki egy kis sör és egy jó mesekönyv társaságában az irodájukban...
No meg, hogy róluk sosem rejtői humorral meséltek a kitalálóik, inkább költői realizmussal.

Mindenesetre kár találgatni, milyen hosszú lehetett volna a siker, mivel napjainkban is ez az egyetlen Bogdán-krimi. 2006-ban, amikor újra megjelent a Filamér, hangzatos ígéreteket lehetett olvasni, miszerint jön még további hat regény, kéthavonta, melyeket az író hagyatékában leltek, s melyek kiadásához megszerezték a jogokat a családtól (nem tudom, kik, mert a borítón kívül a Kalandor Kiadó, a könyvben belül a Bolt Kft. szerepelt kiadóként, így ma sem tudom, kinél kellett volna reklamálnom a folytatásokért). Ha a hír igaz is volt, azóta se tűntek fel, még e-könyvként sem ezek a nyomozások, pedig szívesen elolvastam volna őket. Persze az is igaz, hogy az új kiadású Filamérral is három évvel a megjelenése után találkoztam először bolt kínálatában, azóta pedig jobbára csak antikvár túróládákból és élelmiszerbolti leértékelt könyvek közül mosolygott elő, így alighanem a terjesztéssel lehetett valami gond.

Marad tehát az egyetlen élmény, Bogdán István pedig egykönyvű (krimi)író. Talán nem is baj, így a Filamér zseniális és egyedülálló kuriózum: feltétlenül érdemes elolvasni!